2010. május 31., hétfő

Az utolsó....

Na nem kell megijedni (avagy örülni, kinek melyik esne jobban), nem fejezem be a blogolást, csak ebben a hónapban lesz ez az utolsó bejegyzés. :)
(Én is unom már a hét napjait adni címnek, így most ezt adtam :) Kreatív, ugye?:D)
Kezdhettem volna azzal is, hogy már megint esik az eső, de ez a tény is elég unalmas tud lenni, mivel mostanában gyakran van ilyen rossz idő. :(
Eddig csak azért nyavalyogtam az eső miatt, mert én utálom, de most már azért is, mert a gyerekek is utálják. Legalábbis azt, hogy nem tudunk kimenni, és már sokszor említettem, hogy ezek a gyerekek ha tehetnék, állandóan kint lennének, akkor érzik jól magukat, ha sok időt levegőn tölthetnek, akkor alszanak jól és sokat, akkor van kevés hiszti és nyűglődés, esetenként nincs is. Én hiszem, hogy nagyon sok múlik az időjáráson.

A mai nap röviden:
(Tudom, mindig azt írom, hogy röviden, utána meg mégis kisregény lesz, nem tehetek róla:) )
Éjjel minden rendben ment, Livike már 5:30-kor is fent volt, utána is fél óránként, de 7:15-ig kihúztuk valahogy, elég volt akkor felkelni. :)

Egy vagy két hete érezni lehet a szobában valami fura szagot, mintha dohos lenne valami. Gondoltunk arra, hogy a habtapira ki szokott folyni a tea amikor isszák, mert hiába a szelepes üveg, megszívják és utána rázzák, nem egyszer láttam már, hogy teás, persze feltöröltem, de simán befolyhat az elemek közé. Ezért felszedtem az egész habtapit. A 40 darabból kb 5-ön lehetett érezni azt a szagot, a többin csak azt a jellegzetes műanyag (vagy milyen) szagot, ami alapban van neki.
A habtapi alatt a szőnyegen még szokott lenni egy nagy sárga pléd, hogy könnyebb legyen porszívózásnál mozgatni. Na, az a pléd is olyan szagú volt, így ment a mosásba azzal együtt, ami az ágy előtt szokott lenni (a kék kockás) hogy ott ne jöjjön a hideg. Onnantól kezdve méginkább éreztük a szagot. Pár nap és kiszellőzik, - gondoltuk - biztos már a nagy szőnyeg is átvette, azért karácsony óta folyamatosan le volt téve a cucc, porszívózás, átmozgatás ide-vagy-oda.
Közben eszembe jutott, hogy tegnap is amikor Livike bedobta az ágy háta mögé a légycsapót is kivettem, akkor is éreztem azt a szagot. Kintebb húztam az egész ágyat (a miénket) és akkor láttam, hogy azon túl, hogy pókháló van meg por, onnan jön főként a szag. Mama már azt is látta, hogy a fal tövénél még vizes is! Hát ez lehet minden dohos szag forrása! :( És miért vizes? Valószínűleg a hátsó szomszéd miatt, aki a fal tövére pakolta a termésköveit, amin télen a hó állt (majd elolvadt), most a nagy esőzések alatt pedig a víz folyt a falunkra. :(
Tavaly, mielőtt a gyerekekkel hazajöhettünk volt frissen kifestve, az egész lakásunk, ez most szépen adott neki. :(
A szomszéddal úgy tudom még nem sikerült Mamáéknak beszélni, bár akkor is annyit tud tenni, hogy elpakol onnan és majd idővel kiszárad a fal.

Az ágy háta mögött találtam többek között elveszettnek hitt kis tükröt, habtapi-falatkákat (amiket megcsócsáltak), egy hármast és két hatos közepét is, valamint egy rágókát. Dolgoztak a gyerekek. :))) (Amikor felállnak az ágyra akkor dobálják be ezeket a dolgokat mögé. A tévé távirányító csak azért úszta meg eddig, mert az nem fért be.:) )

Így most nincs lent a földön semmi. Se pléd, se habtapi, csak a szőnyeg. Az ablak egész nap nyitva volt, azért annyira nem vészes a szag, de nem kellemes. És főleg nem egészséges. :( Remélem minél előbb kiszárad és újra jó illat lesz. :)
Ehhez mondjuk nem esős idő kellene, hanem száraz, meleg, napsütéses....

Levike kissé meg is lepődött, amikor a nagy rohanásban elesett, hogy hát igen, kissé keményebb a talaj.
Főleg este, mikor már zokni nélkül járkált.... gondolom fura érzés volt a kis talpainak a szőnyeg. :)))
Furán is járt először... Annyira megszoktam már a habtapi ottlétét, hogy furcsa benéznem a szobába, mindig azt várom, hogy fel van szedve az egész, rakhatom össze. Hát nem kell. :) Ha jön a jó idő, akkor kiválogatom az elemeit, ami nagyon szakadt meg szét van rágva azt ki is dobom, valamennyi ép darab biztos marad még. Átmosom, kiszárítom és mennek vissza, legalább addig még kell, amíg Livike is nem tanul meg egyedül és biztonságosan járni.

A tízóraira 10:45-kor került sor. Kint akartunk etetni, de épp elkezdett szemelni az eső. Épp csak annyira, hogy már ne lehessen kint lenni. Egész nap ilyen idő volt. Néha jobban is rákezdett, de inkább az volt a jellemző, hogy csak szemelt.

Tízórai után kicsit sétáltunk kint, - esőszünetben - majd 12 órakor letettem Őket aludni.
El is aludtak, Livike ébredt 13:15.kor, majd Levi 14 órakor. Közben megfőztem a mai kajájukat, végre nem almafőzeléket, hanem répás-krumplis-karalábésat.
14:30-kor jött Mama, hogy etetünk. Nem igazán akartak hozzáfogni, de azért egy tálkával csak sikerült megenniük....

Ebéd után újabb séta következett, a hintákat is feltettem, de végül nem került sor a használatukra. Levikét bele akartam tenni, de nem ment, sírt, rúgkapált: sétálni akart. Hát legyen, sétáljunk. Livike is jött persze. :) Kimentünk az utcára, de hamarosan be kellett jönni. Na miért? Hát az eső miatt. :(
Idebent játszottunk, töltöttük az időt....

16:40-kor csináltam egy kis tápszert, hátha alszanak valamennyit még uzsonna előtt. Meg látszott is már, hogy álmosak...
Livike szokás szerint megsértődött és hisztizett, de itt volt Papa, aki szépen megbeszélte Vele a dolgot, türelmesen elmagyarázta, hogy ezt nem szabad, nézze csak Levikét, hogy milyen szépen és ügyesen eszik és már alszik is. Livike hallgatta, csendben is volt amíg beszélt hozzá Papa. Majd mikor kijött akkor azért a rend kedvéért hisztizett egy fél percet, majd evett és szépen elaludt. :)

17 órától 18:40-ig sikerült Levikének aludnia. Livike már korábban felébredt, kb 18 óra lehetett akkor.
Uzsonnára ma virslit kaptak, valamint a mi kajánkból is egy keveset, ami öreglebbencs volt jól lepirítva (már-már slambuc jellege volt). A lepirult tésztát nagyon jól ették, főleg Livike. :)

19:25-kor vittük be Őket a szobába, én itt rendet tettem, majd játszottunk még 20:10-ig. Már muszáj volt fürdetni, mert kezdtek álmosodni. :)
Teát kétszer is csináltam addig az uzsonna óta, mindet megitták! :)

Fürdés után most nem ment olyan simán az elalvás. Kb most sikerült végre.
Kellett még repeta is tápszerből, pedig ma egész nap elég jól ettek....
Itt tartunk most. Remélem következőleg már csak reggel ébrednek. :)

2010. május 30., vasárnap

Vasárnapi összefoglaló

Az éjszaka jó telt, csak hajnalban ébredtek fel mind a ketten, de az nem volt vészes, aludtak is tovább egy kis simogatás után. :)
Bár mi Apával elég későn feküdtünk, nem panaszkodhattunk, hisz' elvileg még sokat is alhattunk volna, ha lefekszünk időben. Igaz, hogy 23:30-kor ért haza eleve, onnantól meg repül az idő...

Reggel 8:45-kor ébredtünk arra, hogy mindketten fent vannak és beszélgetnek. Nem sírtak, csak már gondolom tudtunkra akarták adni, hogy kaja kellene. :)))
Meg is kapták hamar... :)

Az egész nap úgy elrohant, gondolom a későn kelés miatt.
Délelőtt miután rendbe tettem a szobát, kitettem a gyerekeket játszani, majd 11:20-kor megkapták a tízórait is kint a teraszon. Maradt valamennyi gyümölcs, azt beletettem az ebédjükbe.
Kaja után sétáltunk, hintáztunk, mivel ma Apa is itthon volt, könnyebb dolgom volt ezügyben. :)
12 órakor tettem le Őket aludni egy kis tápszerrel. Hihetetlenül sokat aludtak! Ilyet már nagyon rég csináltak. Főleg Livike!
Miután elaludtak Apa elment a boltba, én pedig előkészítettem az ebédnek valót (a miénket, a gyerekeknek még volt tegnapról.) majd már főtt is, amikor jött Erika barátnőm. :)
Levike 13:35-kor ébredt, de csendben volt, csak Erika ahogy benézett akkor látta hogy már fent van, így kihozta. :)
Séta, hinta, kézből-kézbe (ez kell!:)) ) jól elvolt a Legény. :)
Livike 14:30-kor ébredt fel! Ez szinte csodaszámba megy, hogy ennyit aludjon. Gondolom bepótolta az utóbbi napok kevés alvását. :))
Ekkor már Mamáék is haza értek, véget ért a veterános túra és az egyéb programok amik ehhez kapcsolódtak.

14:40-kor fogtam hozzá az etetéshez.
Hát.... úgy is mondhatnám, hogy semmit nem ettek!
Próbálkoztam én, Erika, Mama, Apa.... semmi. :( Levike két kanállal, Livike pedig egyáltalán meg se volt hajlandó kóstolni. :( Jó, OK, savanyú volt... lehet, hogy a tízórai gyümölcsben lévő barack miatt... vagy mittudomén. :(
Vagy nem voltak éhesek.
Mamánál egyébként biztos megették volna, ha elég sokáig próbálkozik meg ha mindent bevet, de most nem tudta ezt tenni. Túl fáradt volt, alig aludtak valamit az éjjel, szóval most nem kínlódott velük, azt mondta, ha két napig megetettem Őket, most is majd esznek valahogy. Na de rajtam kívül még voltunk ketten, nekik sem ettek.
Hoztam ki utána bagettet, az sem kellett pedig darabos kaja... Azt szokták enni, főleg ha éhesek. Úgyhogy arra gondoltam, hogy nem is éhesek.
Pedig ennyi alvás után annak kellett volna lenniük, nem? :)

Az ebéd(?) után újra hinta és séta, majd bejöttünk a szobába. Erika még itt volt akkor is, 16:30-kor ment haza, addig jól elvolt a gyerekekkel. :) (ezúton is köszönöm Neki!) Én addig legalább tudtam mosogatni, pakolni, stb....
Sajnos az eső is elkezdett esni, pedig azt terveztük Apával, hogy majd elmegyünk a gyerekekkel sétálni valamerre (babakocsival) ha másnem itt a környékbeli utcákon végigmegyünk. Tegnap át is állítottam a babakocsit rendesen ülőre, hogy ne kellejen ma vele kínlódni, erre közbejött az eső.

17:40-kor kezdtem adni az uzsonnát, mert már semmi se volt jó odabent...
Elég jól ettek, viszonylag sokat is, de a joghurtnak csak a fele fogyott el. :(
Ittak teát is, azt kaptak a (nem)ebéd után is. :)

18:20-kor kerültek be újra a szobába, játék, járkálás, Livike hisztizés, de még Mama is meglepődött, hogy ennyire belejött a Csajszi? 19:30-kor jött át Mama, akkor tapasztalhatta meg, hogy Livike miket "tud" produkálni hiszti terén. Hídba vágja magát, mindegy, hogy kézben van, nem számít, és ordííííít. :( Látszólag ok nélkül...

20:10-kor kezdtünk fürdetni Mamával (Apa telefonált, nem tudtuk meddig tart, úgyhogy hozzáfogtunk a fürdetéshez, mert LiviCica nagyon nem akart már nyugton maradni... :(
Amíg Mama Livikét fürdette és öltöztette, én már Leviről levettem a pelust is, úgy szaladgált pucéran a szobában. :) Na mielőtt lepisil valamit gyorsan beletettem a kádba, hát ez nem esett valami jól Neki. :))
Közben Livikének alvós body-t kellett keresni, de Levit nem mertem a kádban hagyni, mert ez az új kád nem annyira stabil mint a régi, így mivel úgyis kész voltunk a fürdéssel, letettem a törölközőt a habtapira, kitettem Levikét, bebugyoláltam és jöttem a szekrényhez ruhát kereseni. 10 mp múlva Levi már csupaszon rótta a köröket a szobában. :) Előtte meg mászott a törölközővel maga körül, vitte, mint csiga a házát. :)))

Fürdés után kaja és alvás... Miért is szidom olyan sokszor én ezt a DrágaKicsiLányt, mikor kb 5 perc alatt elaludt, nem hisztizett, ügyes volt!
Levike is elaludt, ennyit jelent a sok levegőn lét, a sok séta, játék! :)
Nade: hogy vittem volna ki Őket pl pénteken, amikor ezer szúnyog volt?! :(
Hogy vittem volna ki előtte, amikor szakadt az eső?!
Sokszor hogy oldjam meg a sok levegőzést? Hmm... Na azt hiszem ennyi mára.

2010. május 29., szombat

Nem volt egyszerű az este....

Itt most Livike pár napja szokásos hisztijét/visítását/sírását említeném: ma sem maradt ki, de lényegesen kevesebb ideig tartott, mint tegnap. (legalábbis remélem, hogy mára vége és éjszakára is. )

19:30-kor vonultunk be a szobába, eltakarítottam a romokat kajamaradékokat, letöröltem az etetőszékeket, kiporszívóztam. Egy uzsonna is mennyi utómunkával jár! :)
A gyerekek addig itták az újabb adag teájukat, egész jól megszokták már, - főleg a lázas időszakban nyomtam beléjük a sok folyadékot - hogy sok teát megisznak. :)
Bekészítettem az esti tápszernek a vizet az üvegekbe, hogy csak melegíteni kelljen, ha eljön az ideje... Nem tudtam mi vár rám, mennyire kell majd kapkodnom a készülődéssel.
Eljátszogattunk, Levike szokás szerint rohangált körbe-körbe, Livike meg az újabb szokása szerinti hisztijét művelte, semmi nem volt Neki jó, járkáltattam, de azt is megunta, csak hanyatt vágta magát, meg hidat csinált szinte, tekergett és ordított. Miért? Nem tudom. Adtam neki mindent, játékot, még a tévé távirányítót is. Na, azzal kibékült. De ezt Levi is meglátta ám, Ő is hozzáfogott hisztizni, úgyhogy a távirányítót elkoboztam. Ekkor mindkettő ordított. Eszembe jutott, hogy egyszer a plüss kockákkal lehetett elterelni a figyelmüket. Most is bejött! :) Mindkettő kapott mindkét kezébe egy-egy kockát, sőt én is megfogtam kettőt és azt ütögettük, meg tapsoltunk, el is felejtették, hogy miért hisztiztek. :)
Időközönként azért Livike újra kezdte a dolgot, szerintem saját maga sem tudta miért.... Féltem, hogy egyáltalán hogy fogom tudni megfürdetni, ha így tekereg....
20:50-kor már úgy láttam álmosak, meg már nem is tudtam mivel lekötni Őket, betettem a kiságyaikba Őket, megkapták a távirányítót, (a DVD lejátszóét is) és gyorsan megcsináltam a kaját, bepakoltam a fürdős cuccot, stb.

21:07-kor kezdtem Livikével a fürdést. Elég jó kedve lett, tűrte is szépen a dolgokat, az öltözésnél kicsit ellenkezett, de én győztem! :))) Nem is sírt amikor letettem az ágyába a kajájával.
Következett Levike, Vele is minden rendben ment. Livike persze akkor már állt az ágyában és nézelődött.
Mikor Levi is bekerült a helyére a kajájával, elkezdtem keresni a tévé távirányítóját. (Tényleg, a DVD kapcsolóját még nem is kerestem! ) Hol máshol lett volna a távirányító? Levi kiságya alatt legbelül a sarokban. Na, akárhogy bújtam én alá és nyújtózkodtam, nem értem el. Már én sem férek be alá, hogy le van engedve az alja. Jobb híján behoztam a légycsapót és azzal piszkáltam ki. Livike ekkor már sírdogált, levágott egykét kör hisztit is, na mondom most figyelj KicsiLány. Odaadtam a légycsapót, és csendben lett! :) (a távirányító mellett ez a másik kedvenc dolog, amit feltétlen el kell venni a másiktól... )
Pakolásztam itt kint, mikor Livike keserves/hisztis/kétségbeesett sírását/ordítását hallom: Levi elvette a légycsapót! :))
Megbeszéltem Levivel, hogy adjuk már vissza Livikének, ne sírjon már... Elengedte, megértette, hogy Livinek jobban kell. Ő elvolt a rágókával és a kajájával.
Livike egy idő után szépen elaludt Cseppecske, a légycsapó és a kajája társaságában. :)) Levike már korábban úgy gondolta, hogy inkább alszik.
22:30 óta van ez így. Remélem reggelig kitart! :) (tudom, ne legyek optimista)

Uzsonna

Ez tényleg már vacsorának is beillik! :)

Az alvás olyan jól sikerült, hogy 17:10-től 18:45-ig tartott.
Sok jóra nem számítok az esti elalvással kapcsolatban.
De legalább jókedvűen ébredtek, jelenleg itt esznek mellettem a konyhában. :)
Szerintem 21 óra előtt nem is érdemes hozzáfognom a fürdetéshez, úgysem aludnának el...

Apa 23 óra körül ér haza, legalábbis azt mondta délután a telefonban, hogy arra számít...
Lehet, hogy akkor még javában altatok és ordítás lesz?
A tegnap estéből kiindulva.....
Na, majd meglátjuk. :)

Ebéd

Ettek, ettek, de nem volt az igazi. :( Nehezen fogtak hozzá. Konkrétan már ott tartottam, hogy mindjárt felrobbanok, mert csak forgolódtak, dobálták az elterelésnek odaadott cuccokat, mindenfelé nézelődtek, csak épp a kaját nem akarták elfogadni.
Pedig vártam, éhesek lehettek már eléggé. 14:30 volt ekkor.

Ja, azt elfelejtettem, hogy ahogy az előző bejegyzést befejeztem, már fel is ébredtek mindketten, úgyhogy ennyi volt az alvás...
Utána játszottunk, befejeztem az ebédjüket, majd az említett időben kivittem Őket a teraszra és nekikezdtünk az ebédnek.
Kb 10 perc után hozzá is fogtak, ettek, de közel sem annyit, mint az utóbbi napokban. Kb háromnegyed tálnyit ettek meg ketten. A semminél biztos több...
Kaptak kölesgolyót is meg pogácsát is, majd hintáztunk egy ideig. Livike többet volt a hintában, mert már nagyon mehetnéke volt az etetőszékből, Levike viszont jól eleszegette a golyót még egy ideig. Persze Ő is hintázott, db kb 10 perc után megunta, kéredzkedett ki, sétálni kellett Vele. Livikét közben meglöktem néha, de pár kör séta után már erősen nehezményezte, hogy Ő még mindig a hintában ül, és nem sétál. Kettőt nem tudok egyszerre sétáltatni. :( Levikét behoztam, nem is panaszkodott, nekifogott szépen a teájának. Sétáltam Livivel is, de Ő előbb megunta a dolgot, mint Levi, így behoztam a Lányt is teát inni.
Mivel elég jól elvoltak, úgy gondoltam hajat mosok. Ekkor volt 16:40. (jó sokat voltunk ma kint, remélem meg is lesz az eredménye este (=aludni fognak). :)
Sikerült a hajmosás és a szárítás is, de az utóbbi művelet alatt mindketten a karámnál álltak és konkrétan végigvisították az egészet. Elég erős hang lehetett, ha a hajszárító zaján át (nem halk!) hallottam. Gyorsan végeztem, csak nagyjából szárítottam meg, és csináltam a gyerekeknek egy kis tápszert, hátha alszanak vele egy kicsit.
17 órakor kapták meg. Betettem az ágyaikba a kaját, erre amíg Livikét megfogtam, hogy teszem be az ágyba, Levike odament a sajátjához és kivette az üvegjét. :))
Persze betettem üvegestől az ágyába, a csend arra enged következtetni, hogy el is aludtak. Meglátjuk meddig. :)

Tízórai

Elég jól ment. Még egy két ilyen "könnyű" etetés, és a végén még megszeretem a dolgot. :)
Igaz, a végén már mindent eldobáltak, amit a kezükbe adtam elterelésnek: napszemüveg, rágóka, toll, kis számológép, stb. De legalább két dobás között egy-egy kanálnyi gyümölcs is bement. :) Ha ledobják rögtön néznek is utána, nem lehet a szájukba adni a kaját... De ez már akkor volt, amikor a háromnegyede már bent volt a teli tálka gyümölcsnek. :)

Ezután kaptak egy kis kölesgolyót, hogy valamivel el legyenek amíg felteszem a hintákat az állványra, majd sétáltunk egy kört és irány a hinta!
Élvezték, sőt, nagyon élvezték! Napok óta nem hintáztak. Először a láz/hőemelkedés, majd az eső, végül a szúnyogok miatt nem került rá sor. Most eddig nem láttam szúnyogot. (kopp-kopp) :)

12:30-kor tettem le Őket aludni egy kis tápszerrel, azt hittem nem lesz alvás, mert mindkettő állt az ágyban és nyekergett, de ahogy kijöttem két perc múlva már elcsendesedtek.

Készül az ebéd, hajat is kellene mosnom, de a hajszárító zúgására tuti felébrednek, ha addig nem, úgyhogy ezt lehet, hogy halasztanom kell. :(
Meg ugye ha pont akkor ébred fel Livike sírva amikor nem tudok odamenni mert épp hajat mosok.... Na majd kialakul. :)

Jó idő van, túlságosan is, de legalább nem esik az eső, remélem a veterános túra útvonalán is ilyen idő van. :)

Téves hívás...:)

Tegnap este csörgött a mobilom, kiírt egy 70-es számot... a következő beszélgetés zajlott le miután felvettem:

- Halló tessék...
- Szia!
- ... Szia.
- (hallgat egy ideig) Örni vagyok! (tudom, hogy nem így kell leírni..gondolom Earni, de fene tudja honnan jött ez a becenév az illetőnek)
- Ki??
- Örni. Emlékszel rám?
- Szerintem nem jó számot hívott...
- Nem emlékszel? Múlt héten szombaton találkoztunk a Balatonnál.
- Velem biztos nem, mert én nem voltam ott. :)
- De, de. Szántódon, a faházaknál. Hát nem emlékszel?
- Mondtam, hogy én nem voltam sem Szántódon, sem máshol, én Szolnokon vagyok és leszek is egy jódarabig még. :) Nem engem akartál hívni!
- Pedig.... (és itt bepittyegett a telefonom, mert Papa hívott)
- Bocsi, hívásom van, tegyük le. Nyomozd ki, hogy kit akartál hívni, de nem engem, az tuti! :))

Jót mosolyogtam rajta. :) Nem vette a lapot, már az elején, hogy téves?
Azért két dolog felmerült bennem ezzel kapcsolatban:
- Ennyire jó volt a "buli" azon a bizonyos szántódi estén, hogy eleve azt meg kell kérdezni, a feltételezett "ismerős lánytól", hogy emlékszik-e? És ő sem emlékszik a lány hangjára?
- Majdnem egy hétig vár, mielőtt "újra" jelentkezik? Ha teszemazt velem történik ilyen, én biztos jól elhajtanám az illetőt, ha egy hét múlva jelentkezne csak, ha megígéri, hogy hív! :)

Nem tudom meddig tudta volna húzni a dolgot, ha nem kell letenni. :)
Apa ott ült mellettem, mondom Neki, hogy mi van, erre elkezdte (viccből persze)
a sértődöttet játszani, hogy persze, hova járok én amíg Ő dolgozik? Pasizni? :)))
Naja.. egyből a Balatonra! :))

Nehéz éjszaka....

A 23 órási elalvás és nyugalom nem tartott túl sokáig.
Levike újra felébredt 0:20-kor, én épp akkor készültem lefeküdni, de még mindig jobb, hogy ekkor, és nem akkor ébredt fel amikor már aludtam. :)
Nagyon sírt, mintha megijedt volna valamitől, már-már azt hittem van valami az ágyban, vagy a környékén, amitől ennyire fél, meg ugye előtte Livike is olyan nehezen aludt el... De nem láttam se szúnyogot, se más "állatot". Levegő is volt, hisz' előtte vagy két órán át nyitva volt az ablak, úgyhogy nem tudom mi volt ez tegnap, de remélem ezzel befejezték.

Mivel még a 23 órakor csinált kaja jó volt, azzal szépen vissza is aludt Levike.
Végre alhattam én is.
2:20-kor Livike ébredt sírva/visítva, visszafektettem, betakartam, de így is volt vagy 10 perc mire elaludt.
3:15-kor Levike játszotta el ugyanezt, majd 6:20-kor Livike....
8:15-kor mindketten fent voltak, de nem volt vészes a helyzet, elég volt 8:35-kor kelni, nem sírtak, csak fent voltak és dumáltak....

Kaja, rendbetétel, stb...
Apa 10-re ment dolgozni, nagy valószínűséggel éjfél előtt nem végez.
Mamáék se várhatók sokkal előbb magyarul totál egyedül leszek Velük...
Félek.... :(
11 óra van, és még nem adtam oda a gyümölcsöt.
Kész van, de eddig vártam, hogy hadd legyenek jó éhesek! :)
Ahogy ezt befejezem adom is Nekik...

Talán ma többet tudunk kint lenni a levegőn, tegnap délután irtottak szúnyogot, hátha nincs már annyi, mint tegnap volt.
Talán belefér egy kis hintázás is kaja után, egy kis séta, csak azt egyedül nehéz kivitelezni, mert amíg az egyikőjüket sétáltatom a másik türelmetlenkedik....
Elengedni meg még nem merem Levikét, hiába megy már nagyon szépen.... Az hiányzik még, hogy épp most érje valami: pl beesik a rózsabokorba, beüti a fejét valami éles dologba, elesik, stb... Nem. Megyünk szépen kézen fogva, idebent járkálhat kedve szerint (a karámon belül) :)

Na, hirtelen 3 kutyánk lett:D Berci ugat, mint a veszedelem, erre mindkét gyerkőc utánozza, zeng a ház a kutyaugatástól/utánzástól. :)))

2010. május 28., péntek

Hangos és nehéz elalvás..... a többi jó! :)

Az ebédeltetéshez 14:50-kor fogtam hozzá. Most egy teli tálka főzelék volt (3 deci), azt kb 3 kiskanálnyi híján megették. Kb egyformán ettek, de lehet, hogy Livi ette a többet. Kaptak még pogácsát és kölesgolyót is, hogy legyen mire inni a teát. :))
Mivel eléggé esőre állt, a hintázó helyen viszont rengeteg a szúnyog, az etetőszékekben voltak még egy ideig. 15:45-kor ért haza Apa, utána jöttünk be nemsoká, hogy teázzanak, majd 17 órakor csináltam egy kevés tápszert, hogy aludjanak egy keveset még uzsonna előtt. Azt hittem, majd el is alszanak, mert délelőtt csak háromnegyed órát aludtak, de tévedtem. :(
Elmentem a kisboltba, mikor visszajöttem mindkettő a placcon volt és játszottak Apával... akkor mondta, hogy egy percet nem aludtak. (mondjuk nem is voltam oda sokáig, csak kb 20 percig.)

Elég jól bírták magukat, nem hisztiztek, tényleg egész nap jók voltak, ami már rég volt, az utóbbi időben meg tényleg nem volt jellemző Rájuk. Csak estére "romlottak el". :( De nagyon.....

Lázuk nem volt ma egyáltalán, mérni sem kellett, mert a gyanúja sem állt fenn, hogy esetleg lenne. :)

Az uzsonnát 18:10-kor adtam oda, megint nem ettek valami sokat. Lehet, hogy már unják ezt a párizsi/sonka-sajt-kenyér/pogácsa kombinációt? De akkor mit adjak? Ja, még virsli is szokott lenni.
Még előtte Apa sütött palacsintát, én azokat töltöttem amíg a gyerekek ettek, vagy legalábbis úgy csináltak. Persze kaptak belőle, szigorúan csak az üresből, Livikének nagyon ízlett. )) Ketten nem ettek meg egy felet. (Bár nagyméretű palacsintasütővel készültek... :) )

19 órakor vittem be Őket a szobába, kaptak teát, játszottak, majd csatlakoztunk mi is Apával. Közben én jöttem-mentem, készítettem az esti tápszert, fürdős cuccokat, végül 20:35-kor kezdtünk hozzá a fürdetéshez. Nagyon álmosak voltak már, dörzsölték a szemüket, kezdtek nyűglődni, csetleni-botlani. Most a tévé távirányító mellett a légycsapó volt a kedvenc, Livike megszerezte, és ha Levi csak megközelítette, hogy elvegye már vágta magát hanyatt a lány és hisztizett. :(

A fürdésnél minden rendben volt, már csak az ágyazás volt hátra amikor kezdődött a film, nagyjából meg is tudtam nézni, de egyik gyerkőc sem aludt, álltak, kiabáltak de nem sírtak. Majd ahogy vége lett Livik elkezdett sírni, de nagyon. Hagytam egy kicsit, majd kivettem a nagyágyra, de onnan meg folyton le akart mászni és mikor nem engedtem visított és tekergett, feszítette és dobálta magát. Ekkor 21:20 volt. Ezt csinálta 22:50-ig! Másfél órán át nem lehetett megnyugtatni! :( Persze betettem a kiságyba, mert úgy gondoltam, hogy mindegy hogy a nagy ágyon, a kezemben, vagy a saját helyén csinálja a raplit.
Szörnyű volt hallgatni. Nem tudom mi baja volt, ha volt egyáltalán. :( Bekentem az ínyét is, fel is vettem, egy darabig elvolt kézben, de a végtelenségig nem tudom tartani, leülni nem lehetett Vele, lefektetni magam mellé meg végképp nem. Így maradt a kiságy, az ordítás, hiszti, visítás, tekergés.... :( Apa odaült az ágyunkra és szépen, nyugodtan beszélt Livikéhez, - volt már mikor ez bejött - de nem hatotta meg a Lányt. Hát még amikor bementem! Újult erővel kezdett bele a hisztijébe, mert azt hitte, majd én kiveszem! :( (minek vegyem ki, ha úgy sem jó?) Nem vettem ki.... annyira sajnáltam. :( Végül már szipogott, szörcsögött, hát kiszívattam az orrát. Mindegy már alapon. Ígyis úgyis ordít... :( Jött is belőle egy kevés, de nem volt vészes. Fogtam a kezemben egy ideig, de csak kb két percig volt jó, utána elkezdte a sírást... Letettem. Újrakezdte. :( Szóval így telt el szépen az a másfél óra. Végül lefeküdt és elfogadta végre a kajáját is... Szerintem már elfáradt, kimerült... Rossz volt nézni. :( Persze Apától megkaptam, hogy OK, vegyem fel, de akkor egy szavam ne legyen többé, ha pl nem tudom nézni a filmet Tőle, mert sír, hogy nem akar az ágyában lenni. Na persze, ez még hiányzott.... Én sem kapkodom fel állandóan, sőt... de amikor már így sír, ennyire könyörög! :( Egy darabig csak hallgatom amikor sír, utána elkezd idegesíteni, de ez már szinte fájt... Hát persze, hogy felvettem. (előtte persze mérgelődtem már Rajta/Neki egy sort, hogy nem igaz már hogy nem tud csendben lenni és aludni.... :(
Nem tudom, még mindig nem tudom mikor van csak sima kemény hiszti, vagy fájdalma bármelyiknek is. Apa szerint ez csak hiszti volt, mert már majdnem megnyugodott egyszer amikor beszélgetett hozzá, már majdnem elvette a kaját is, lefeküdt volna, de ahogy én beléptem, újult erővel kezdett bele, mert azt hitte majd felveszem. Pff... Az utolsó fél óráért ezek szerint én vagyok a hibás. :(
Persze mondta Apa, hogy most miértnem tudtam itt leülni kint a géphez, miért mentem be.... Na ja... szerinte egyébként is én folyton a gépnél ülök. :( Valahogy nem tudtam volna ideülni és pl blogot írni, vagy bármi mást csinálni, közben meg hallgatni azt a szívet tépő ordítást.... Még ha hiszti, akkor is sok volt, na!
Lehet, hogy taktikázik a Lány, nem tudom, képesek-e már ebben a korban rá, de szerintem képesek. Levike is szokott pl duzzogni, elfordulni ha nem azt adom oda Neki amit szeretne. (jellemzően olyan dolog helyett adok mást, amit nem kaphat meg:) ) Bevágja a durcit, ha még visít és hisztizik is egy sort, van mikor megkapja, csak hogy pl ne ébressze fel Livit.
Ez elég nagy hátrány szerintem ikrek esetén. Nem lehet hagyni pl sírni az egyiket, mert akkor felébreszti, vagy épp behergeli a másikat is....

Most egyébként Levike jól elvolt, nem aludt, járkált az ágyában, néha elkezdett Ő is sírni, de abba is hagyta. Szolidaritásból sírt, meg néha már fél is Livikétől amikor így visít, mint akit ölnek. :(
Miután Livike elaludt VÉGRE, akkor Levi kezdett balhézni, a cumisüvegét viszont alig találtam meg - a kiságy alatt volt legbelül - hogy csináljak még egy kis kaját, hátha elalszik. El is aludt. :)

Ez 23 órakor volt....

Péntek - eddig jó! :)

Éjjel minden rendben volt, leszámítva azt, hogy párszor voltak fent a gyerekek. Nem tudom pontosan hányszor és melyikőjük, mert mindig vissza is aludtak hamar - én is. - miután megnéztem kézzel, hogy esetleg van-e lázuk.
Ami biztos, hogy Livike 2:15-kor volt fent, Levike 3 óra után valamikor, majd megint Livike 4:55-kor, ekkor már fel is keltem, - úgy is kellett nemsoká, mert Apa ment dolgozni - és csináltam 120 ml kaját a Lánynak amivel szépen vissza is aludt.

Reggel 8:50-ig tudtunk aludni! Ezzel kiegyeznék minden nap :D
Ne legyek telhetetlen, örüljek, hogy nem ébrednek fél óránként, meg hogy egyáltalán alszanak! (örülök...:) )

Mamáék készülődtek, ma kezdődött a veterános túra, bár ma még nincs konkrét menet, azt majd holnap, de már ki kellett menni a Tiszaligetbe, ott várták a résztvevőket, egyebek.
Azt hittem, hogy három napig odalesznek, de kiderült, hogy éjszakára haza jönnek mindkét este (ma meg holnap) Mama jópárszor elmondta még induláskor, hogy ha bármi van hívjam telefonon, elérhető és pótolható, tud jönni, ha kell. Ha lázuk lenne, vagy bármi egyéb baj. Persze, megígértem, hogy szólok... Mondjuk egy kis - csillapítható - lázzal tuti nem fogok, úgyhogy remélem ezügyben nem is fogunk beszélni! :)

Eddig egyébként nem volt ma lázuk! :) Nem is mértem még, mert teljesen normális a hőmérsékletük tapintásra, a kedvük is jó, de mondjuk a jókedv nem zárja ki a lázat, mint tegnap is tapasztalhattuk.

Elég későn, konkrétan délben adtam Nekik a tízórai gyümölcsöt. Mivel majdnem 9-kor reggeliztek, jól elvoltak, meg megint elszöszmötöltem az időt, nem is voltam vele jóval korábban készen.
Úgy tűnik, csak "ki kell éheztetni" őket, mert ügyesen megették a teli tálka gyümölcsöt, mind a ketten kb fele-fele arányban.
Sokat nem tudtunk kint lenni sajnos. Azok a rohadék szúnyogok...!! :(
Árnyékban voltak a székek, a tűző napra csak nem tehetem ki a gyerekeket.... ott viszont van szúnyog. Bár most van a napon is, ahogy az előbb kint voltam, láttam. :(
Hajnalban meg kora reggel szakadt az eső.... Most jó idő van, de Mamáékat sem (meg a résztvevőket és a többi szervezőt) sem irigylem most a Tiszaligetben, ahol biztos még több vérszívó van, mint itt.

12:20-kor tettem le a gyerekeket aludni, viszonylag hamar el is aludtak, hamar is ébredtek: 13:15-kor Livike már fent volt és kiabált, kivettem, de késő volt: felébresztette Levit is. Azóta játszanak. (én is voltam bent velük, nehogy valaki azt higgye, hogy órákra teljesen egyedül hagyom Őket...! )

Kész az ebédjük: almafőzelék, a változatosság kedvéért. Biztosra szeretnék menni. Tegnap olyan jól megették Apától, hátha ma tőlem is úgy eszik!
Azért 16 óráig nem szeretnék várni az ebéddel, mert már így is jól eltoltunk minden étkezést... Az, hogy mi nem ebédelünk, csak mondjuk délután vagy este eszünk, nem jelenti azt, hogy a gyerekeknek is így kell megszoknia.

Azt sem akarom megvárni, hogy nagyon nyűgösek legyenek, úgyhogy azt hiszem hamarosan nekiveselkedek az etetésnek.
El kellene jutnom arra a szintre, hogy ne érdekeljen, ne görcsöljek azon, hogy megeszik vagy sem a főzeléket... Ha esznek esznek, ha nem nem. Akkor max kapnak darabosat... csak ugye a főzelék KELL mert a hús is abban van, ami szintén KELL, mint ahogy a gyümölcs is. Mert az, hogy felkockázok egy almát, az nem ugyanolyan tápértékű, mint mikor 2és fél alma, 1 banán vagy barack meg még babapiskóta is van az összeturmixolt kajában.

Egyelőre ennyi, majd még jövök ma valamikor. :)

2010. május 27., csütörtök

A délután elég jól telt :)

Az előző bejegyzés utolsó mondata elég furcsára sikerült, de ha egyszer épp akkor nyöszörgött Livike, gyorsan befejeztem és kiposztoltam... Most már így marad. :))
Egyébként nem ébredt fel, mert mire odaértem - pedig nem tart sokáig - már aludt is újra. Nem kockáztattam meg, hogy beteszem az ágyába, mert akkor tuti felébred, úgy gondoltam addig jó míg alszik... Nem csak nekem, Neki is. Addig is gyógyul, pihen.
Az igazi ébredés csak több, mint egy óra múlva, 15:30-kor következett be. Akkor is először Levike ébredt fel, hallottam én, hogy zörög a játékával - csak úgy enyhén zörgött - de csendben volt, majd kb 5 perc múlva már "beszélgetett" is, erre már felébredt a Lány is. Nem is volt ez már baj, hisz' még nem is ebédeltek. Ebből a szempontból nem bántam volna azt sem, ha az előző időpontban ébrednek.

Mindkettejük testhőmérsékletét jónak találtam "érzésre", így meg sem mértem, nem akarom egyfolytában macerálni Őket, elég akkor amikor muszáj. :)
Közben Apa is haza ért, úgyhogy az etetés lehetőségét gyorsan át is adtam Neki. :)
Lehet, hogy most nálam is ettek volna, nem tudom, de az biztos, hogy nagyon éhesek lehettek már... Livike a tápszert sem ette meg, amit az elalváshoz csináltam, úgyhogy Ő főleg megéhezhetett.
Két tálkába tettem a főzeléket, én már annak is örültem volna, ha az egyikkel megeszik ketten, de mindkettőt megették! :) Ügyesek voltak. :)
Egy ideig még kint voltunk, majd behoztam Őket, hogy igyanak teát kaja után...
Jó kedvük volt, most nem volt az a sírás-rívás mint pár napja egyfolytában... :)
16:30-kor elmentem a postára, a Sparba, majd miután hazajöttem még a kisboltba is kenyérért, péksütiért, tejért, sonkáért... stb. :)
Addig is jók voltak, bár a habtapit kb 5 db kivételével az összeset felszedték..

18:30-kor mértem hőmérsékletet, mert elég melegnek éreztem mindkettőt...
Levinél 38,4 °C-ot, Livinél pedig 37,9 °C-ot mértem.
Nem adtam egyelőre semmit, mert akkor fürdés után nem adhattam volna éjszakára, úgyhogy azon drukkoltam, hogy ne nagyon menjen már feljebb abban az egy-másfél órában a lázuk..
Az uzsonnát idebent kapták meg. Egyrészt a láz, másrészt a szúnyogok miatt nem vihettem ki Őket.. Pedig nagyon jó idő volt még akkor is.
Azt hiszem ezzel az uzsonnával a Berci járt jól, ugyanis a gyerekek nem sokat ettek meg, nagy részét a kajának a földre dobálták, meg maguk alá az etetőszékbe... valamit ettek, de az édeskevés. :( Lehet, hogy nem igazán voltak még éhesek, mivel későn ebédeltek.

19:05-kor vittem be Őket a szobába, játszottunk, jó kedvük volt. Bár ahogy közeledett a fürdés idő, - direkt úgy csináltam, hogy minél előbb odajussunk - egyre jobban látszott, hogy bágyadtak, "elesettek", meg ami a lázzal jár... Nagyon melegnek éreztem Levikét, aggódtam is, hogy biztos megint üti a 39 °C-ot a hőmérő higanyszála (főleg, hogy digitális, de így jött ki jól a mondat:) ),de érdekes módon mindkettőjüknek kevesebbet mértem, mint 18:30-kor.
Levinek 37,9 °C-ot, Livinek pedig 37,4 °C-ot! :) Érdekes jelenség volt ez, mert tegnap pl nyűgösek voltak, sírtak, most meg nem... most jó kedvük volt és szépen elvoltak akár kettesben is, de amikor ott voltunk mi is, akkor is. :)
Mindenesetre mindketten kaptak kúpot éjszakára. Az, hogy olyan meleg volt a fejük lehetett attól is, hogy eleve meleg van most bent is, - fűtés nélkül persze - biztos melegük is volt...

Fürdés után nem akartak elaludni. Nem sírtak, csak kiabáltak, meg erőlködtek, magyarul a filmet alig hallottam tőlük...
Ahogy vége lett, Levikét szépen le is tudtam fektetni a kajájával együtt - addig állt a kiságyban meg szaladgált is - Livike felé haladva meg elég jellegzetes szagok csaptak meg! Na mondom ez a lány tuti megtöltötte a pelust! :)
Úgy is volt. Éreztem én már előbb is a szagot, de azt hittem, hogy még a fürdés előtti - Levi által termelt - adag nem szellőzött ki a szobából.
Miután tisztába tettem Livikét és letettem - csak 10 mp-ig hisztizett! - hamarosan el is aludt. :)
Ha csak így el tud telni a hétvége, akkor annak már örülni fogok! Kíváncsi leszek, holnap lesz-e lázuk, hőemelkedésük. Igazán elmúlhatna már!

Érdekes dolgokat tudtam ma meg ezzel az oltással és utóhatásaival kapcsolatban:
Mama egy fodrászhoz jár a koraszülött osztály főorvosasszonyával. Ma találkoztak, és mint általában, a doktornő érdeklődött a gyerekek hogyléte felől. Mama elmondta, hogy mi a helyzet, erre a következőket mondta ezzel kapcsolatban.
- Az oltás után maximum 3 napig lehet láz. Ennél is, - a 15 hónapos - nem csak a "sima" oltásoknál. (Pedig én arra gondoltam, hogy az oltás estéjén és másnapján lévő hőemelkedést szerintem a Prevenar okozta, a mostanit meg az MMR... Miért írják mindenhol, hogy 7-9 nap múlva jelentkeznek a tünetek? Ellentmondás.)
- Ha három napon túl fennáll a láz, orvoshoz kell vinni a gyerekeket, mert azt már valami más fertőzés, vagy vírus okozza nem az oltás.
- A 39 °C-nál orvoshoz kellett volna vinni! (na igen, este? hova? Ehhez a gyerekorvoshoz? Mit csinált volna? Adjak lázcsillapítót.. Adtam. Szerintem a 39 °C azoknál a gyerekeknél veszélyes, akik hajlamosak a lázgörcsre. Igaz, nem tudhattam, hogy Ők hajlamosak-e....)
- Livike visítása, hisztije sem ok nélkül van: pánikol, fél valamitől. (gondolom attól, hogy letesszük...:) és hogy be kell jönni a lakásba....) Na és ott van a szeparációs szorongás lehetősége is. De az elvileg egy személyhez, általában az anyához kötődik, itt meg nincs erről szó. Egyébként is amikor rájön ez a nagyon csillapíthatatlan sírás, akkor ha kézben van, ha ott vagyunk mellette, úgy sem jó. Akkor semmi sem jó. :( Nem szabad ráhagyni, ott hagyni, sírni hagyni, hogy majd abbahagyja és megnyugszik. Értem én, persze. De nem járkálhatok vele egész idő alatt! Ha mindig rögtön felkapkodjuk - így is elég sokat... - akkor előbb utóbb azt érjük el vele, hogy egy percre nem lehet majd letenni, elmozdulni mellőle. Persze én is sajnálom, nem szeretem amikor ilyen kis sírós, de mit csináljak? Szóval nem tudom mi az igaz most már. Sok az ellentmondás...
Bízom benne, hogy most már minden nappal jobb lesz, helyre jönnek, meggyógyulnak végre!

Holnap Apa reggelre megy dolgozni, jó esetben jön délután....
Szombaton 10-re megy, de éjfél után végez.... A szombattól félek. Teljesen egyedül leszek a gyerekekkel. Pénteken is mondjuk 10től, a két fő etetés bele esik, de majdcsak lesz valahogy. Nem is ez a fő gond most.. hanem attól félek, hogy nagyon felmegy a lázuk, vagy valami egyéb dolog lesz... és nem lesz segítségem.
Ha valami nagy dolog lenne, akkor ha már lehetne választani, akkor rögtön reggel legyen, mert akkor még el tudjuk vinni az orvoshoz Őket Apával... délelőtt rendel. Na de remélem semmi komoly nem lesz!

Ennyi mára, holnap jövök ahogy tudok. :)

Nem javul a helyzet...

Bár a lázat egyelőre kordában tudom tartani, úgy általánosságban nézve a helyzetet, még nagyon messze vagyunk a végétől... :(

Az éjszaka jól telt, Livike fent volt 2:10-kor, megnéztem a homlokát, nem volt már meleg, úgyhogy nem háborgattam a lázméréssel. Szépen vissza is feküdt és aludt reggelig. Ez 5 órát jelentett első körben, Apa telefonjára felébredt, nem aludt vissza. A teát nem itta, úgyhogy csináltam 120 ml tápszert és miután azt megette vissza is aludt szépen.

Reggel 7:30-kor ébredtek, de 7:50-ig még bírtam velük annyira, hogy nem kellett felkelnem. :) Utána muszáj volt, ha azt akartam, hogy minden normálisan menjen a reggeli készülődésben. :)

Levikének meg sem mértem a hőjét, mert egyáltalán nem volt meleg a teste.
Livike viszont gyanús volt, úgyhogy mértem: 37,4°C volt a hőmérséklete.
Erre még nem adtam semmit, vártam, hogy megy-e feljebb. (ment...)

Megint jól elpiszmogtam az időt, úgyhogy 10:38-kor tettem Őket tisztába, hogy majd megyünk tízóraizni...
Ekkor már Levikének is megmértem, mert érezhető volt a melegség: neki ekkor volt 37,4°C . Nem kapott rá semmit. Livike viszont megkapta az 5 ml Nurofenjét, mert már 38,0°C volt a láza. :( Levike teljesen begajdult a Nurofen láttán, cuppogott, nyammnyammolt, nyalta a száját, hogy Neki is kell... :))) Egye fene, megkapta a már üres adagolót, azt szopogatta, úgyis csak azért kellett, mert látta Livinél... :))

Ezután következett a tízórai kint a teraszon. Mama etette Őket, elég jól megették, de látszott, hogy elég bágyadtak, főleg Livike... :(
Azért sétáltunk még egy pár kört itt az udvaron, de elég meleg van most kint, hőemelkedéssel/lázzal nem jó ilyenkor kint lenni. :(

12 órakor bejöttünk, hát... sehogy nem maradtak. Főleg Livike sírt nagyon, nem csak hisztizett, bár az is volt benne bőven...! Már nagyon álmos volt, majdnem elaludt a karomban, de ekkor Levi odajött és meghúzgálta a lábát. Grrr! :( Persze Levi sem aludt, csak rótta a köröket a szobában, viszonylag jó kedve volt, csak akkor sírt Ő s, ha Livike rákezdett. Márpedig pár perc szünet után mindig elkezdte.
Nem tudom hány foga jön most egyszerre, de veszettül eszi a kezét, biztos, hogy nagyban közrejátszik az állapotában a fogzás is. :(
Livike orrát is ki kellet szívatnom, mert folyton turkált benne, volt is eredménye a szívásnak, biztos zavarta a dolog az orrában. Ez kell még, hogy náthásak is legyenek! :( Ez is egy tünete (lehet) az oltási betegségnek. :(
A kiságyat persze nem lehetett megközelíteni Vele, annyira sírt. :( Alapban olyan nyugtalan, nyűgös, én nem tudom, hogy ez meddig fokozódhat még, de valami szörnyű. :(
Kapott Fenistil cseppet, mert az megfázásra is jó, meg nyugtalanságra is, annakidején még az első gyerekorvosunk mondta, hogy ha fogzanak akkor is lehet adni, mert kicsit jobban tűrnek vele.... Abból kiindulva, hogy a Germicid C-től sem nyugodott meg és nem aludt el, nem sok jóra számítottam a Fenistillel kapcsolatban sem. :)
Ez 12:15-kor volt. Levike is kapott, Neki sem árt az orrfolyás meg a nyűgösség ellen, de Ő csak 4 cseppet kapott, míg Livi 8-at.
Ugyanekkor Levinek lázat is mértem, mert melegnek éreztem: 37,9°C volt, így kapott 3 ml Nurofent. A Fenistil miatt nem mertem az 5 ml-t beadni, nehogy sok legyen. Levit amúgyis jobban kiüti minden ilyen szer, tegnapelőtt is olyan kis kótyagos volt egész délután a Nurofen után....

12:35-kor aludtak el, Livike itt a konyhában a hordozóban, Levike a helyén.
Livit később bevittem hordozóstól, mert közben főztem a kajájukat, és éppen most ébredt fel a Lány.....

2010. május 26., szerda

39°C - szerda este....

16:30-kor csináltam egy kis tápszert, hátha elalszanak. Mama itt volt a gyerekekkel, én gyorsan elszaladtam a postára, majd rég látott barátnőmmel (Erikával) is találkoztam, (a postánál...) aki utána eljött hozzánk, hisz' tavaly nyár óta nem is látta a gyerekeket sem. Jól eltelt az idő, a gyerekek egy percet nem aludtak. :(
Amíg odavoltam Livike végig sírt, nyűglődött, a kiságyban egyáltalán nem maradt...
Később is eléggé sírdogált, de a vége felé már nevetett is, mindenesetre érezhető és látható volt, hogy nincsenek a topon egészségileg. :( Ez a hőmérséklet váltakozás igazán meglepő eredményeket képes hozni: pl volt olyan, hogy olyan melegnek éreztem a fejét a Lánynak, erre 37,4-et mérek... Utána Levinek is megmértem, bár szinte hideg volt, Nála meg 37,8 lett az eredmény...

17:40-kor kezdtünk az uzsonnához. Nem ettek most annyira sokat és jól, mint máskor. Álmosak voltak, ásítoztak, nyűgösködtek... de azért ettek is darabos kaját. A végén most csak egyetlen doboz joghurtot ettek meg ketten, nagy nehezen.
Kaptak utána teát is, kb 18:20 volt, amikor bementünk a szobába.
Levit nagyon melegnek éreztem, de "csupán" 37,5°C volt a hőmérséklete.
Előtte a homlokmérővel meg a 39°C rubrikája is bezöldült.... (ez egy keskeny lapocska, ami be van osztva egész fokonként kis cellákra, a hő hatására az zöldül el, amelyik tartományba esik a test hőmérséklete. (Elvileg) Ezek szerint mégsem mért jól, vagy a fene tudja.... Kicsivel több, mint egy óra múlva a digitálissal megmértem a kerek 39°C-ot! :(( (ahogy haladt felfelé a szám a kijelzőn, és még mindig, és már 39 és még mindig megy.. mondom mikor áll már meg, már majdnem sírtam....:( 39,5-nél állt meg....)
Szóval már 18:20-kor is majdnem olyan melegnek éreztem Levit, mint 20 órakor... a hőmérő lenne rossz? Egyszer ezt mér egyszer azt? Felmehet ennyi idő alatt? (tudom, fel...)
Fürdésig eltelt az idő, a kedvük változó volt, de inkább a bágyadtság, bukdácsolás, szédelgés volt a jellemző.... Igyekeztem is, gondoltam hozzá is fogok 19 órakor a fürdetéshez, ahogy Erika hazament, ne szenvedjenek már, Levi 38-as hője sem nagyon nyugtatott meg, már szinte forró volt a teste.... sírt is, ahogy járkált körbe körbe amíg Livikét fürdette Mama.... látszott, hogy nincs jól. :(
Livikének a fürdés előtti mérésnél 37,4°C volt, kapott Ő is Germicid kúpot a biztonság kedvéért... mégis annyira melegnek érzem Őt is..... a kúp ellenére felmehet? :(
Ekkor mértem Levikének a 39°C-ot, gyorsan megfürdettem, a víz már langyos volt csak, de nem is baj az... nem fázott benne, élvezte, pancsikolt is, pedig szinte nekem esett rosszul, hogy beletegyem a meleg testét abba a vízbe...
Kapott Ő is egy Germicidet, majd megkapta a kajáját is. El is aludt vele hamar.
Livikével a kiságyat nem lehetett megközelíteni, egyből sírt és nem is nyugodott meg. Ezért Mama fogta addig, amíg megágyaztam, elpakoltam, majd egyből a nagy ágyra tettem le a Lányt. Kb háromszor le akart mászni, hagytam is, de ment volna pakolni, úgyhogy akármennyire nem tetszett is, visszatettem az ágy közepére. Hisztizett vagy két percet, a kezemben is, mindegy volt hol van, majd ahogy letettem szépen megnyugodott, befészkelte magát a karomba, ette a kajáját és 10 percen belül aludt is. Éreztem, hogy nagyon meleg a feje és a teste is, de bízom benne, hogy ha nagyon felmenne a láza, akkor nem aludna, hanem felébredne, fészkelődne.... A filmet meg tudtam nézni, ahogy vége lett letettem Livikét a helyére. Igaz, csak második nekifutásra sikerült, mert felébredt és visítani kezdett, de kicsi ringatás után elaludt a karomban és le tudtam tenni. A kajájából megvan még kb az egyharmada, de azt már nem lehet megenni, lejárt az ideje. Kb 10 perce néztem, már nem annyira meleg a fejecskéje....
Levike felébredt 22:10-kor, érzésre Ő sem meleg már, de le van izzadva főleg a feje... Adtam Neki teát, (Livinek is megcsináltam) pár korty után eldobta és inkább a kaja maradékát ette és azzal aludt el. :)
Hátha éjjel megissza Livikével együtt....

Emlékezetes hónapforduló... az első 39°C-os láz... :(

Tényleg van olyan, hogy van aki nem adatja be a 15 hónapos oltást? Kötelező, de egyszerűen nem viszik el a gyereket. Hogy tudják kikerülni, hogy később se adják be? Vagy soha többé nem megy a védőnő meg a gyerekorvos közelébe? Legközelebb 2 éves korban úgyis menni kell, bár akkor már biztos nem lehet ezt beadni.... Jár ezért büntetés? Fölösleges kérdések az esetünkben, hisz' már megkapták, csak mégis... lehet ilyet?

Hosszú lesz a hét, úgy érzem.. főleg a vége... hétvégén veterán túra, Mamáék ott lesznek. Apa dolgozik, bár pénteken és szombaton reggelre megy, talán nem késő este végez.... Jó lenne, ha a gyerekek addigra túl lennének ezen a lázas állapoton, elég csak a "sima" dolgokat is véghezvinni egyedül velük, hátha még betegek is...! :(

Mára ennyi...

Szerda délután

Livike elég jól eljátszogatott egyedül is, de azért ott voltam én is néha. :)
13:50-kor jött Mama, hogy megeteti, mert utána mennie kell.... A hőmérséklete 37,6°C volt, úgyhogy Ő is kapott 5 mg Nurofent, mert nem szerettük volna, ha még feljebb megy. Megevett egy fél tálka főzeléket, ez most olyan mindent bele kaja volt: a zöldséges maradékhoz főztem almafőzeléket és volt benne csirkehusi is, egy főtt tojás és piskótatallér is. Habarást most nem tettem a főzelékre, azt hittem a tojás majd besűríti, de nem tette, ezért kellett a piskóta bele.
Magához képest elég jól evett a kicsiLány.. :)
Épp mire kész volt, felébredt Levike is. 14:10 volt ekkor! :) Jó sokat aludt, biztos kiütötte a Nurofen, de le is vitte a hőjét 36,5°C-ra.
Kicsit még bágyadtka volt, talán szédült is még, mert elég bizonytalanul járt...

Kaja után sétáltunk, utána bejöttünk... azóta játszanak, de most már kezdenek nagyon nyűgösek lenni, mindjárt mérek megint hőt, adok egy kis kaját és hátha elalszanak...
Engem meg vár a sok vasalni való. Legalább egy részét ki kellene ma vasalnom...

Hónapforduló - 15.

A 15 hónapos kort a kezdetektől ahhoz a bizonyos rettegett oltáshoz kötöttem. Rettegett, mert ugye az internet világában élünk, utánaolvasunk, és sok negatív véleményt, tapasztalatot olvashatunk ebben a témában (is) Emiatt féltem tőle nagyon. Az is igaz, hogy általában aki a fórumokon, egyéb helyeken megosztja tapasztalatait, az azért teszi, mert valami nem OK. Ha minden rendben, minek írjon, kérdezzen? Bár azért akad elvétve olyan is, aki odaírja, hogy márpedig náluk semmi gond nem volt, minden rendben ment, max egy kis hőemelkedés volt és kész. De sok a rossz tapasztalat. Még nem vagyunk túl rajta. Ma van a 8. nap. Hőemelkedés/láz ami eddig jelentkezett, plusz egy kis orrfolyás/tüsszentés, de ez mind lehet egyéb sima megfázás is. Na de nem is ezt akartam én most írni, hanem a hónapfordulós "kategóriákat" :)

Még mielőtt belekezdenék, megírom a mai aktuális reggeli súlyukat, ha már nem felejtettem el megmérni Őket.... :))
Levi: 9300 gramm,
Livi: 8520 gramm.
Levikénél volt egy kis pozitív haladás, Livikénél sajnos nem. Na jó, 10 grammra nem adunk, de annyival kevesebb is, mint 18-án, amikor utoljára mértem.... Mindenesetre én azt szeretem, ha csak keveset is, de hízik mindkét gyerkőc.

Mozgás:
Az előző hónaphoz képest sok változás nem történt.
Levike már egyre biztosabban jár, kint az udvaron vagy az utcán ahol egyenes az út (és nem jön épp autó sem:) ) már elengedett kézzel is szépen megy.
Feláll már úgy is, ha csak egy kis támaszkodó van a keze alatt, pl egy kispárna a földön, vagy labda, akármi.. Nem kell feltétlen az ágyhoz vagy a karámhoz mennie, hogy felálljon. Megtanulta az ágyunkra történő felmászást is, addig volt jó, amíg nem tudta. :) Ha odafigyel szépen le is jön, de előfordul, hogy nem pont úgy érkezik, ahogy kellene...
Ha nagyon elemében van akkor járás közben tapsikol, bohóckodik, a lába elé sajnos még mindig nem néz, megy át mindenen és mindenkin. (főleg Livikén...) Esik is emiatt eleget, hogy rálép dolgokra, vagy felbukik bennük. :(

Livike a napokban kezdett próbálkozni egy két lépés megtételével anélkül, hogy fognánk a kezét. Nagyon akarja, látszik, hogy annyira menne már, de még valamiért nem jutott el addig a szintig, hogy sikerüljön is. Örül, boldog amikor járkáltatjuk, és talán a nagy öröme miatt nem is figyel oda, elbohóckodja, tekereg, eldől, nem megy szépen. :( Van, hogy a törzsét viszi, de a lába marad. Vagy fordítva. Nem tudom meddig szabad még várni, megtanul-e normálisan járni, vagy el kell vigyük gyógytornászhoz... :(
Úgy tűnik, mintha nem tudná magát megtartani, de amikor felmászik az ágy támlájára, ott meg ügyesen egyensúlyoz, kitekeredett helyzetekből tud úgy lejönni, hogy semmi baja nem lesz. Persze a nagy akrobatázásnak köszönhetően landolt már Levi kiságyában és a szekrény előtti helyen is, szerencsére mindig van ott párna, hogy ne a földre essen.
Ha leülök, rögtön feláll rám támaszkodva, bújócskázik, kukucskál, körbejárkál. (Levi is.)
A fő haladó mozgása még mindig a mászás... Kézen fogva egyre ügyesebben megy, és ne felejtsük el a hatalmas akaraterejét, lesz ez még jobb is! (fő az optimizmus...!)

Evés:
Ezen a téren nem történt sok változás.
Az utóbbi napokban Livike is szívesebben eszik, ehhez képest nem igazán hízott..
A tápszergondunk úgy tűnik egy ideig megoldódott, ugyanis amikor az oltáson voltunk, mégis kiírta az orvos. Ki tudja miért csinálta előtte a cirkuszt (az egy éves státuszon...) A lényeg, hogy most már nem kell a Teszveszen és a Vaterán vadásznom, de azért néha még mindig megnézem, már megszokásból is, és ki tudja, ha akad esetleg (kétlem) 1100 ft alatt/doboz postaköltséggel együtt (és az átutalási díjat se felejtsük ki!:) ) akkor még mindig megvehetem. :)
A reggeli: tápszer. Ha van friss péksüti akkor azt is szoktak kapni, de azt inkább a tízórai után (néha helyett....)
A tízórai: gyümölcs, (alma-őszibarack-piskóta, alma-banán-piskóta, alma-ananász-piskóta és ezek variációi :) amit változó intenzitással esznek. Alma mehet darabosan is, főleg Livikének. Ösztönzőnek piskótatallér/pogácsa/egyéb péksüti. Kiszámíthatatlan, hogy mikor mennyire eszik meg a gyümölcsöt....
Az ebéd: főzelék, kizárólag hazai. A túrórudi nem nagyon megy már, biztos megunták. Néha azért lecsúszik. Csoki nélkül persze. Na jó, egy-egy picike darabka ritkán azért mehet.:)
Uzsonna: darabos, sonka, párizsi, sajt, virsli, bundáskenyér, lángos, joghurt. Joghurtból a barackos a kedvenc, de a meggyes is jöhet! :)
Vacsora: inkább "alvós tápszer", mert az uzsonna elég későn szokott lenni, mostanában 18 óra körül/után.
Kölesgolyót is kapnak, amikor eszembe jut, de inkább ahelyett is pogácsa/kifli/egyéb péksüti.
Már szívesen isszák a teát, főként a szelepes üvegből, de néha azért próbálkozunk már a pohárból itatással is. Néha megy a gyümölcslé is, de inkább a tea a kedvenc.

Alvás:
Reggeli ébredés 7 és 9 óra között. :) Leginkább 7:45.
Tízórai és kintlét után 11:40-12 óra körül leteszem Őket aludni, Livikének általában sikerül fél-egy óra, (jó esetben) Levikének talán másfél-2 is.
Uzsonna előtt, általában 16:30-17 óra között is el szoktak aludni, ez is lehet a fél és a másfél-két óra közötti időtartamú, de van, hogy egész napra jut fél óra alvás. Magyarul nem tudok általánosítani.
Este ritka esetben már 20 órakor alszanak, gyakoribb a késői elalvás, sokszor nem is egyszerűen. Ebben a hónapban többször kellett "kint" altatni Őket. (a nagyágyon) Livike is rájött, hogy ha hisztizik akkor előbb utóbb kivesszük, hogy ha Levi már aludna, ne ébressze fel....
Éjszaka nagyon ritkán ébrednek, ha mégis, az is hajnalban van már.

Fogak:
6:8
Levikének felül kint van a két egyes és a két kettes, alul a két egyes. Ha jól tapogattam, akkor mintha a bal alsó kettes is úton lenne, de ez még csak nagyon halvány érzés... (kicsit éles az ínye...)
Hátul még semmi "hír".
Livikének alul-felül kint van a két egyes, valamint mind a négy őrlő, az a bizonyos négyes vagy ötös... Valamint szintén sejtés szinten a bal felső kettes is jelen van, úgy, mint Levinél az alsó.
Livike már szálkásra rágta a kiságya rácsát. :((
Mit lehetne rá tenni? Azt tudom, hogy az Ikeás ágyakra van direkt ilyen műanyag védő csík, hogy ne harapdálják szét a fát, de hogy az jó-e a többi ágyra is, fogalmam sincs. Sima szabvány 60x120-as kiságyaink vannak.

Beszéd:
Nem igazán jut most eszembe újabb "mondásuk" az előző hónaphoz képest, de az biztos, hogy egyre jobban ki tudják magukat fejezni, meg tudják magukat értetni hangsúllyal, mutogatással, hangutánzással. :)
Levikének a "mama" még mindig sláger, de Livikének is! Igaz, ha én megyek be, akkor is mamázik. :) Na és persze a "miamia" is állandósult Livikénél. :) A kutya szóra egyből utánozzák a kutyaugatást, meg akkor is, ha ugat valahol a kutya, mindkettő egyből rákezd. :) Persze megvan az összes többi, eddig említett "szavuk" is. :)
Érdeklődnek, "kérdeznek", felfedezik a környezetüket. :)
Ha idegen helyen vagyunk, vagy számukra idegennek számító vendég van nálunk akkor egy ideig megszeppennek, tanulmányozzák az illetőt akár hang nélkül, majd ha látják, hogy "nem bánt", akkor közelebb merészkednek, barátkoznak, felfedezik, játszanak vele. :)
Szerencsére nem jellemző a félés, csak a visszahúzódás, ami nem baj.
Livike még mindig hisztis, ha valami nem úgy van, ahogy szeretné, egyből egetrengetően ordít, visít, feszíti magát, rúgkapál, én csak úgy hívom, hogy fekve toporzékol. :) Bár csinálta már állva is a kanapénál.... De az is elég a hisztisséghez, hogy bejövünk az ajtón. Szegénykéim már nagyon utálhatják a "ketrecet", a szobát, egyáltalán azt, hogy bent kell lenni. De mindig nem lehetnek kint sem, Mamáéknál sem, itt is kell lenni. Ha nem pakolnának mindent szét, akkor nem kellene a karám, de így kell. :(

Azt hiszem nem hagytam ki semmi szokásos témát, adatot azt biztos.... de szokás szerint nem jut minden az eszembe ilyenkor, amikor kellene.

Szerda délelőtt

Éjjel nyugalom volt, Livike reggelre majdnem az egész kis üveg teát megitta, amit az este odakészítettem Neki. Gondoltam, hogy biztos szomjas lesz majd ha felébred, igazam lett. Azt hiszem ezentúl mindig készítek mindkettőjüknek teát éjjelre.

7 órakor ébresztett most kivételesen Levike. Nyekergett, nem szokott így ébredni... féltem, hogy mit tapasztalok, hogy talán csupa láz, vagy valami, de szerencsére csak hőemelkedésük volt reggel mindkettőjüknek.
Livinek 36,8 °C (ez még nem is hőemelkedés), Levinek pedig pont 37°C volt a hője.

Alapban jó kedvük volt, de ahogy telt az idő egyre bágyadtabbak, "elesettebbek" lettek... Mire oda jutottam, hogy kész volt a kaja (a placc már korábban, jól eljátszogattak (= felszedték a habtapi háromnegyedét utána abban bukdácsoltak...) és aktuális volt a következő hőmérés már elég ijesztően "melegek" voltak mind a ketten.
Mégis, a hőmérő Livinél "csak" 37,1°C-ot, Levinél pedig 37,7°C-ot mutatott.
Mivel alapjában ha nem is nagyon de emelkedik, így Levike kapott 5 mg Nurofen szirupot. Livikének még nem adtunk, meglátjuk ebéd előtt mit mérünk.

10:20-kor megették a gyümölcsöt a teraszon, (Mamával) majd következett egy kis séta. Hintába most nem tettük Őket, Levit így is félve hoztuk ki, elvileg lázzal nem lehet, de ez még nem olyan nagy láz, és nem is volt kint sokáig.
Egyébként egyszersem biztos, hogy az oltási betegség tünete a láz. Lehet, hogy megfújta Őket a szél, elég sokat sétáltunk az utóbbi napokban, néha sapka nélkül, mert kb addig tart a fejükön, amíg rátesszük. És még örülnek is, vigyorognak, amikor leveszik. A megkötős se tart túl sokáig... Kapucnis mellény szokott rajtuk lenni, de a fülük abból ugyanúgy kint van, bele tud fújni a szél.

11 órakor tettem le Őket aludni, kaptak egy kis tápszert, de a tea is ott volt, már tízórai előtt is kaptak teát, Levi szinte meg is itta mindet. Sok folyadék, az a lényeg most. Na meg a lázcsillapítás.

Livike 12:20-kor ébredt. Levike még alszik....
Itt tartunk most.

Elkezdődött... ? (keddi összefoglaló)

Ma van egy hete, hogy megkapták a gyerekek az oltást. Aznap este és másnap délelőtt volt hőemelkedésük, azóta semmi. Már az esti elalvásuk is kezdett normalizálódni.
Erre ma.....
Kezdjük az elején, bár egészen este 8-ig nem gondoltam arra, hogy lázuk lehet, hisz' egyáltalán nem éreztem melegnek egyikőjüket sem, mondjuk Levike már uzsonna után eléggé le is volt izzadva meg a feje is meleg volt, de pont az Ő hőmérséklete volt este a kevesebb...

Szóval röviden-tömören a napi dolgok:
Éjjel minden OK.
Reggel 7:30-kor ébredés, Livikével az élen. :)
Jó kedv, minden rendben.
10:30-kor Tízórai a teraszon, megették mind, elég jó étvággyal.
Hinta, séta... jó kedv. Bár Livike azért hozta a formáját: hisztizett mindenért, de ezt már lassan megszokjuk. :)
11:45-kor kicsi tápszer, irány az ágy.
Levike délben elaludt, de fél óra múlva fel is ébredt. Livike nem is aludt semmit!
Jól eljátszogattak, bár elég sokat veszekedtek is, az a fránya tévé távirányító volt mindig a vita okozója... mind a kettőnek az kellett, Livi persze visított, mint akit minimum ölnek, amikor Levi elvette. :( Hiába bármi más, Nekik AZ KELL! :(
Az ebédet 14 órakor akartam adni, amikor Livike ELALUDT az ágynak (meg apának) dőlve a habtapin... Még azt is tűrte, hogy a kiságyba tegyék.... Fél órát aludt így. Biztos addigra dőlt ki teljesen. Nem tudom miért nem aludt előtte is, mikor már a tízórainál ásítozott..

14:30-kor ebéd, mind a ketten elég sokat és ügyesen ettek! Az étvágyukkal most szerencsére nincsen baj. :)
Tea, játék, vegyes hangulat...
Azt hittem majd alszanak, de nem....
Én közben gyorsan megjártam a dm-et (megint le kellett vásárolnom egy kupont, mert lejár 31-én, és még van egy belőle...) majd a kisboltot is, de ez összesen volt egy órahossza...
A gyerekek nem aludtak. Semmit! Úgyhogy a napközbeni alvásnak ma betudhattuk azt a fél-fél órát. Nagyon-nagyon kevéske. :(

17:50-kor uzsonna, ismét elég sokat ettek, joghurt másfél dobozzal ment be a végén, bár jobban Livi miatt bontottam ki a másodikat, mert annyira ette volna még amikor elfogyott az első.... ügyesek voltak.
Livike mondjuk ma elég sokat sírt, nyűglődött, de ennek nagy része vagy azért volt mert Levi "bántotta" meg piszkálta, elvette ami épp Neki is kellett volna, vagy csak a sima hisztis-kislány formáját hozta... de nem úgy sírt, mint akinek fáj valami... (azon kívül, hogy pl nem kézben van.:) ) Bár jön a foga ezerrel: a négy hátsó már kint van most erőteljesen nyomul a két felső kettes....
A kiságy már hogy néz ki.... (a széle)

19:40-kor fürdettünk. Örültünk, hogy eddig kibírták, hiszen nem aludtak délután. (sem)
Livikével kezdtem szokás szerint a pancsolást. Megmértem a hőjét, mert elég melegnek éreztem a fejét, de inkább csak hátul meg oldalt....
38,4°C. Ahogy láttam a hőmérőn, hogy folyamatosan megy és megy és nem áll még mindig meg, közben Livivel is harcoltam, mert nem igazán szereti ha a fenekében van a mérő.... és egyszercsak megállt a 38,9°C-nél, ugyebár ebből kell levonni az 5 tizedet.. Rossz volt látni. Tudom, lesz ez még több is, de még ennyi sosem volt.
Szóval Germicid-C popsiba, Livike vigyorgott egy sort, majd mehetett az ágyába a kajával.
Levikénél 37,4°C-et mértünk, ezt ugye elvileg még nem kell csillapítani, de mégis megkapta Ő is a kúpját... nehogy éjjel menjen fel Neki. Nem is tudom jó-e ez, hogy megelőzésnek adjuk.... ennek még utána kell néznem, mert végülis a láz valamennyire "szükséges", hogy a szervezet dolgozzon a betegség ellen. Azt hiszem. Vagy nem így van? CSak az a lényeg, hogy csillapítani kell 38°C fölött....

Levike el is aludt miután megette a kajáját.
Livike viszont NEM.
A filmet majdnem végig tudtuk nézni, 21 óra után pár perccel viszont ki kellett vegyem a Lányt, mert annyira nekikezdett sírni, hogy félő volt, hogy felébreszti Levit is. Kivettem, ült az ölemben... Lefeküdt Apa mellé... forgolódott, fészkelődött, sehogy nem volt jó. Persze szakaszosan sírt is, néha egyáltalán nem, utna meg hirtelen rákezdett.... Ez így ment tovább, és tovább....
22 órakor mértem hőt, ekkor 37,9°C volt. Féltem, hogy nem viszi le a Germicid C, mert elég melegnek éreztem... melegebbnek, mint 20 órakor... De biztos a sírásban melegedett úgy ki.
Továbbra sem aludt, párszor megpróbáltam a helyére tenni, amikor jól elvolt a mi ágyunkon, meg majdnem el is aludt, de nem...... egyből ordítás, feszülés, sikítás, ahogy az ágyhoz közelítettem. Na, ebből válogassa ki valaki, hogy most mibaja a gyereknek...! Sima hiszti, fogzási fájdalom, az oltás utóhatása okozta fájdalom. Vagy mi ez??
Persze én is ott feküdtem a nagy ágyon, és ilyenkor én is elálmosodom, nehéz volt nem-elaludni, de nem lehetett, mert féltem, hogy leesik a Lány.. vagy ráfekszünk, meg egyébként is, nem ott a helye, hanem a saját ágyában...
Végül 23:30-kor tudtam a helyére tenni, elaludt végre....

Kijöttem, gyorsan utánanéztem, hogy milyen lázcsillapító szirupokat lehet adni és mennyire sűrűn... Namost ami jelenleg van itthon, az a Nurofen szirup. Van még Germicid-C, és sima Germicid kúpunk. Panadol baby nincs, de arról elég sok rosszat olvastam... Bár gondolom minden gyógyszer csak akkor káros, ha túl sokat adnak belőle. Mindenesetre két óránként ezt a kettőt lehet váltogani, vagy hűtőfürdő.. (erre remélem nem lesz szükség)

Megyek, alszom amíg lehet. Jajj, csak ne legyen már magasabb a láza/lázuk! :(
Ja, és akkor még ott a kérdés, hogy ez egyáltalán az oltástól van-e, vagy véletlen egybeesés csak...? Lehet, hogy megfáztak, megfújta Őket a szél, vagy csupán a fogzás... ? A sok kérdés...

2010. május 24., hétfő

Még mindig hétfő

Úgy volt, ahogy gondoltam: ennyi jutott ma délutánra az alvásból. Mindketten fent voltak, játszottunk, de egy idő után kissé nyűglődtek is, úgyhogy 18:15-kor megkapták az uzsonnát is végre. :)
Párizsi, sajt darabkák, valamint valami sonkás péksütemény (ilyen... kerek tészta és vagy sonka, vagy bacon szalonna szokott benne lenni) falatkákat is kaptak, a tésztájából persze. :) A végén volt joghurt is, szerintem elég sokat ettek. :)

18:50-kor mentünk be a szobába, itt volt Mama is, egészen a fürdés végéig, mert Papa és Apa is kb akkor fejezték be a munkát, amikor mi fürdettünk. (20:20)
Egész nap dolgoztak, kivéve azt az időt, amikor ebédeltünk. Még az eltervezett fél órás sziesztát sem tartották meg kaja után, mert tudták, hogy akkor biztos nem fogtak volna megint hozzá a munkához, ha lepihennek. Ma sikerült a tetőt tartó oszlopokat is a helyükre tenni (talpazatot fúrni a teraszba, gerendát beleállítani, beállítani, stb.). A terasz elején vannak ezek, mint egy tornác, kb olyan lesz, ha kész lesz. Csak egyelőre kis kerítés még nem lesz, csak tető, de a lényeg most az, hogy ne essen már oda az eső.... Lehet, hogy ideiglenesen a bébikarámot is ki tudjuk majd rakni a terasz egyik felére, és akkor a gyerekek is kint lehetnek nap közben. Bár elég macerás, ha minden nap hurcolászni kell.. na majd kialakul, ez még a jövő titka.

Visszatérve a gyerekekhez: játszottunk, a szokásos fürdés előttit. Livike is gyakorolta a járást, hátha belejönne már minél előbb....
Levike meg már olyan lazán veszi a dolgokat, hogy csak na! Nem néz a lába elé, csak megy, mint akinek hű de sürgős. :) Egy ilyenre kicsit rá is fázott. Vagyis remélem nem lesz semmi baja: gyalogolt előre, nem nézett le persze, előtte volt a teás üveg eldőlve, Levike rálépett, a teás üveg kigurult a talpa alól... Sejthető a következmény: akkorát esett hanyatt, hogy nekünk fájt! :( De ha csak úgy a habtapira esik, akkor is nagy az ütés, de pont a karám alsó szélébe sikerült belevágnia a fejét hátul.... Persze Mama ért előbb oda, vagyis én szokás szerint leblokkoltam pár mp-ig, de Ő felkapta, Levike hirtelen még levegőt sem akart venni, annyira sírt... megijedt, váratlanul érte a dolog, és gondolom fájt is azért... :(
Picit pihegett Mama vállán, de pár perc múlva már újra szaladgált, el is felejtette az egészet, úgy tűnt. Jajj, ez a Levi...! Mindig éri valami szegénykémet! :((
Előbb a homlokával fejeli le a járólapot, most meg a tarkójával a karámot... Legközelebb mi lesz? Fejre esik?? :( Mindig a fejét üti..... Egyébként aznap amikor a homlokát ütötte meg, este Livi a cumisüveggel is adott egyet pont ugyanoda...

Livikének egy kisebb pottyanása volt ma: a kétajtós szekrény elé szerencsére be volt téve a nagypárnám és a gyerekek takarói is, úgyhogy puhára esett a Lány, amikor - valószínűleg - fejjel érkezett oda, a következő pillanatban már állt és kukucskált, kicsit sírt, de mikor kivettem már szaladt a karámhoz és vigyorgott. :)
Csak egy koppanást hallottunk, amit én úgy gondolok, hogy a lába lehetett, mert Livikének szokása fejjel érkezni ilyenkor, vagy hanyatt... mindig ott ácsorog és billeg az ágy szélén, hát ez lett az eredménye. :(

A fürdetés simán ment, egyikőjük sem balhézott, csak Livike mikor letettem, de most elég hamar megnyugodott és el is aludt. Bár egy fél órája kb bekentem az ínyét is, mert már teljesen szétrágja a kiságy szélét... :( Nagyon úgy tűnik hogy erőteljesen megindultak a felső kettesek.... fájhat az ínye nagyon. :(

Egyelőre alszanak, mindjárt 22 óra, meglátjuk hogy lesz-e még valami, remélem, hogy nem. :)

Hétfő - eddig

Az este Levi után Livi is nyöszörgött még vagy kettőt, de mindketten visszaaludtak, nem is ébredtek fel egészen reggel 7-ig. :) Livike volt fent most is előbb, de pár perceket mégis tudtam még aludni, mert elég jól elvolt, csendben, szerintem Ő is aludt még egy keveset. :) 7:20-kor keltem, akkor már Levi is fent volt.
Most is eltelt az idő, mert csak 8 óra előtt kevéssel kezdtem hozzá a rendbe tételükhöz...
Apa és Papa egész nap a terasz faanyagán dolgoztak, festették a gerendákat, tartóléceket, majd a teraszra is felkerültek az oszlopokat rögzítő elemek... Nem voltam mindig ott, hogy pontosan tudjam mit csináltak, és nem is értek hozzá.
Holnap még gondolom haladnak valamennyit, Apa szabadnapos lesz még holnap is, de Papának már van pár címe, amit meg kell csinálnia...

A gyerekek egyébként elég jól viselkedtek ma, a tízóraiig volt közös játék, és olyan is, hogy csak ketten voltak bent. :)
10:40-kor Mama odaadta a tízórai gyümölcsöt, elég jól megették mind a ketten.
Hinta, séta - az utcán is - majd 11:45-kor kicsi tápszerrel letettem Őket aludni.
Kb délben el is aludtak. Livike már 13 órakor fent volt, Levike még aludt egy fél órát, de utána játszottak, amikor tudtam mentem én is közéjük. :)
Ebédre almafőzeléket csináltam a gyerekeknek, közben Mama a mi ebédünket készítette, és mivel nem tudta, hogy csinálok-e a gyerekeknek ebédet, így Ő is csinált egy zöldséges keveréket a húslevesből meg a zöldköretből, valamint egy csirkecombot is leturmixolt. :) Így most nem panaszkodhatnak a gyerkőcök, kétféle kajából is választhattak! :)

14:40-kor elkezdtem Őket etetni.... Livike elég jól ette az almásat, már kb egy decit megevett, amikor jött Mama, hogy segít, - nem tudta, hogy már adom a kaját - épp akkor már Livike nem akarta enni... :( Levi meg sem akarta kóstolni az almafőzeléket, így Ő ette a zöldségeset. Utána evett még almásat is. :) Livike is megkóstolta a zöldségeset, de Ő inkább az almásat ette, elég ügyesen. :)
Szóval mindketten mindkettőt ették, elég sokat sikerült elfogyasztaniuk. :)

Kaja után kaptak teát, de most nem aludtak el vele, így 16:10-kor csináltam egy kis tápszert, hogy mi is tudjunk ebédelni, hátha elalszanak vele.
El is aludtak, de Livike már volt fent 20 perce (17:00) most pedig Levike ébredt fel. Lehet, hogy ennyi volt a délutáni alvás?
Nemsoká kaphatják az uzsonnát... Mindig ez az evés...!

2010. május 23., vasárnap

Vasárnapi összefoglaló

Gyorsan így a nap végén (?) röviden:
Éjjel minden rendben volt, nem ébredt fel egyikőjük sem. Aludtunk 7:45-ig. Livike ébredt elsőnek, mint mindig mostanában. :) (Apa volt a legelső, 6:30-kor:) )
Kijöttem, készülődtem, kaját csináltam, mégis jól eltelt az idő, mert közben kimentem az udvarra is, ahol Papa már készülődött a terasz-tető faanyagának a méretre vágásához, majd később lenolajozásához, stb... Apa is kint volt, bár 10-re ment dolgozni, így segíteni nem tudott. A lényeg az, hogy 8:15-kor fogtunk hozzá a gyerekek rendbetételéhez, Livike már nagyon méltatlankodott, konkrétan torka szakadtából ordított, hogy most már aztán legyen valami, ne a kiságyban kelljen már lennie! :) Lett. Hamarosan mindketten ehették a reggeli tápszerüket, majd szintén eltelt az idő egészen 10 óráig, úgy, hogy semmivel nem haladtam. :( Se szoba rendbetétel, se gyümölcs, se semmi.... Olyan semmiheznincs kedvem volt ma egész nap, meg sírhatnékom, meg nulla türelmem. (máskor egy kicsi legalább van....)

10 órakor tettem rendbe a szobát, amikor felszedem a habtapit is, hogy kitakarítsak alatta, akkor azért tovább tart, mint egyébként, de már muszáj volt....
Gyorsan a gyümölcsöt is megcsináltam, Mama itt volt addig a gyerekeket lefoglalni. :)
Kint volt a tízórai, nem a teraszon, mert ott már nagyon meleg volt, hanem a cseresznye fa alá lett letéve a hintaágy állvány, a tetejét is megkereste Papa, úgyhogy nem potyogott így semmi a gyerekek fejére meg a kajába, na és evés után hintázni is tudtak legalább félárnyékban. :))
Mindez 10:40-kor volt...

Kaja után hintázás, sétálás, még az utcára is kimentünk, mert ott legalább egyenes az út, kocsi meg szerencsére - ünnepnap lévén - kevés volt az úton. :)
12:05-kor tettem le aludni a gyerekeket egy kis tápszerrel...
El is aludtak hamarosan.
Livike 13 órakor már fent volt, Levike fél órával tovább bírta, de jól elvoltak, én közben még a kinti konyhában tudtam pakolászni, mosogatni, takarítani..

Az ebéd 14:45-kor volt. A tegnapi főztöm kapták ma is. Most is Livike ette jobban, de azért a végén Levike is megevett majdnem ugyanannyit, úgyhogy nem túl sok maradt... azt persze már kidobtam.
Ha nem Mama eteti Őket, akkor tuti nem esznek ennyit sem.
Túrórudi, majd hintapalinta, utána séta is volt, megint az utcán is. Levike már ment egyenesen a kapuhoz, hogy ki akar menni. :)))
Így kimentünk... Egyszercsak jön szembe Apa biciklivel. :)) Mondta, hogy valószínűleg korábban végez, de hogy már 16 órakor itthon lesz, azt nem sejtettem. :)
17 órakor tettem le aludni a gyerkőcöket. Először csak az ebéd utáni teájukkal tettem be az ágyba mindkettőt, mert már felidegesítettek, hogy épp összeraktam a habtapit, és máris nekiestek újra, hogy szétszedjék. :( Levike el is aludt! Ilyen sem volt még, hogy tápszer nélkül elaludjon...! Azért csináltam Neki is, hogy ha felébred legyen, de nem kellett volna, mert híja sem volt. :( Livike persze balhézott, de kb 10 perc után elaludt Ő is.....

Ahogy elaludtak gyorsan elmentem a cukrászdába, hátha nyitva van alapon. Nyitva volt. Sőt, annyian voltak, hogy kint volt a sor vége az utcán... :))
Szerencsére akármilyen sokan is vannak, halad a sor, mert sok a kiszolgáló személy is. :)
Hoztam sütit és fagyit, de akármennyire siettem, csak megolvadtak kissé.... Pedig kb 12 perc az út...
Persze mikor haza értem, Livike már Apánál volt, nézték Papát, meg járkáltak, stb... de szerencsére azért valamennyit aludt is, nem azonnal ébredt fel, ahogy elmentem, mint máskor. )

17:50-kor kapták meg az uzsonnát, ami ma bundáskenyér volt. Livike nagyon sokat megevett, nem tudom pontosan mennyit, mert én is ettem, közben csipegettem Nekik falatkákat... :) Levike is evett, bár nem annyit, mint amikor mondjuk párizsit kap, de magához képest ebből a kajából sokat evett! :) Ő nem szereti annyira, mint Livike. Levike ezért kapott párizsit is meg sajtot, (Livike is kapott egy keveset) így talán jól lakott a Legény is. :)


18:40-kor vittem be Őket a szobába, kaptak teát, játszottunk, majd egy ideig csak Ők játszottak, - elég jól egyébként - majd ismét közösen múlattuk az időt fürdésig.

A fürdésre 20:25-kor került sor. Minden jól ment, Livikének most is az ágyba letétel nem tetszett, kellett vagy 10 perc mire lenyugodott és elfogadta, hogy most már aludni kell (és enni).
Most épp Levi sírt fel, úgyhogy nem biztos, hogy ennyi mára a "műszak" Majd meglátjuk.... Korán van még. :(

2010. május 22., szombat

Alvás, evés, játék, fürdés, alvás - szombat folytatás. :)

17:15-kor tettem le a gyerekeket aludni. Levike 17:40 körül alhatott el, legalábbis onnantól nem hallottam az Ő hangját, 18:45-kor ébredt. Livike viszont csak 18:30-kor aludt el - alig volt egyszerre alvás - 19:05-kor ébredt. :)
Levi előbb megkapta az uzsonnát, de azért bevárta Livikét, mert mégis egyszerre fejezték be. A joghurt nagy részét most Levi ette meg, úgy látszik Livike sem kívánja mindig....
Kaptak teát és indultunk be a szobába. Ekkor már 19:30 volt. Még az etetőszékben ültek, amikor haza értek Mamáék, úgyhogy a benti játékban már volt segítségem. :))
Egészen 20:50-ig eljátszogattunk, de akkorra már nagyon elfáradtak, Levike pedig ásítozni kezdett. :)
A fürdésnél nem volt semmi gond, Livike a lefekvést nehezményezte, mint általában... Miután megágyaztam és már nem járkáltam bent a szobában, azt hittem majd csendben lesz, de tévedtem. Egyre jobban sírt, dühösen, hisztisen. Bementem, adtam plüssállatkát, lefektettem, megkapta a kaját, amit majdnem hozzám vágott, hisztizett... Ekkor eszembe jutott a múltkori hasonló alkalom, amikor nem lehetett maradásra bírni, hogy akkor a levegő segített - valameddig legalábbis - így kinyitottam az ablakot kb 5 percre, hadd szellőzzön át a szoba, és úgy tűnik bejött! :)
Az ínyét is bekentem, kivételesen hagyta is, de azért azt nem hagyta ki a kisasszony, hogy jól beleharapjon a mutató ujjamba. :( Úgy érzem, készülődnek a kettesek, legalábbis eléggé olyan a ínye, mint ahol hamarosan lesznek fogacskák.. Nem éles még, de nem is olyan, mint volt. Ez még akár hetekig-hónapokig is eltarthat, tudom. :(
A kiságya szélét egyébként egy darabon rendesen szőrösre (finoman szálkásra) rágta... Valamelyik nap vettük észre, hogy már nem csak fognyomok vannak rajta.... Pedig van rágóka is, nem is egy, meg is szokta kapni amikor az ágyba kerül, (Levi is...) és mégis, a kiságy az valamiért jobb, úgy tűnik. :(
Az ínykenegetés, kicsi simogatás, kaja visszaadás, lefektetés után kijöttem, és ezidáig csend van. Remélem mindketten elaludtak, és reggelig így is marad. :)
22:05 volt amikor kijöttem....

Levike feje egyébként biztos érzékeny, mert most este a játék hevében megütötte egy műanyag játékkal és nagyon sírt.. de nem duzzadtabb, mint volt, remélem semmi komoly baja nem lesz belőle.

Szombat: eddig elég jól telt :)

Tegnap este Livike kétszer felébredt, de mindig vissza is aludt pár percen belül. Hajnalban 3:55-kor viszont nem volt elég a plüssállatka beadása, a visszafektetés, simogatás, csak sírt és kiabált... így csináltam 90 ml kaját, azt megette és el is aludt. :)
Következőleg reggel 7:20-kor ébredt, akkor már muszáj volt nekem is felkelnem, hiába szerettem volna, ha alszunk még kicsit. Hát igen, így jártam. Két nap, amikor felkeltem korábban, akkor bezzeg aludtak 9-ig! :)
Levike ma is akkor ébredt fel, amikor Livikét kezdtem öltöztetni, kissé kába volt még, de Ő is hamarosan kész lett, ehették a reggeli tápszerüket.

Apa ma csak most délutánra ment be dolgozni 17 órára, és vagy 21-kor végez, vagy hajnal 2-kor... Lagzi van ma, nem tudni még ki lesz a "zárós". Kértem, hogy szóljon már telefonon, ha mégis Neki kell maradnia, tudjak róla....
Mivel az utóbbi napokban 5-kor kelt, ma is felébredt akkor, így fel is kelt, hozott friss pékárut a közeli pékségből, majd Papával elmentek a fatelepre, mert ha minden jól megy a napokban elkészül a teraszunk végre, sok év után! :) Ahhoz kellett megvenni a faanyagot, lesz "rendes" tető, meg egyelőre oszlopok elöl meg az egyik oldalán (a másik oldalon az iroda fala van), azután majd később vagy be lesz "kerítésezve", vagy falazva, de akkor már bővítés lesz a lakásunkon is... de ez még a jövő, a jelen az a tető elkészítése. :))
Amíg odavoltak én szokás szerint megcsináltam a gyümölcsöt, takarítottam, meg amit ilyenkor szoktam.

A tízórait 10:40-kor adtuk, mindketten ették a gyümölcsöt, de nem olyan jól, maradt valamennyi. Nem baj, az belekerült az ebéjükbe. Nem hiszem, hogy elrontja az alma meg egy kis őszibarack a főzeléket, meg a babapiskóta. :)
Kaja után hintáztak, majd sétáltattuk is kicsit a gyerkőcöket. Levike már igazán nagyfiúsan, egy kezemet fogva ment, sőt szaladt, volt mikor el is engedtem, hadd menjen, de mindig ott voltam mögötte, mert bármikor eleshet, nem akartam hogy megüsse magát a betonban, vagy épp a rózsabokorban kössön ki. Az meg a másik, hogy mindig a kutya ivóvizében akar kezet mosni, ma pedig ahogy meglátta a kajáját (a kutyáét) elkezdett nyamm-nyammozni... :))))
Bementünk az irodába is, Mamáék már készülődtek, mert délre mentek bowling versenyre, ekkor már 11:45 volt...
Levike jópárszor ellépkedett a konyhaajtóig, meg vissza, utóbb már nem is mentem utána, gondoltam majd visszafordul és jön. De nem. Be akart menni a konyhába, ahol úgy van küszöb, hogy egy lépcső van, vagyis így már kettő, de a második az már a konyha járólapja... Levike drága pedig fel akart lépni, de nem sikerült és szépen lefejelte a követ. :( Akkorát csattant, én azt hittem a tenyere volt, mert olyan hangot hallottam, de nem.... a homloka, vagyis a két szeme között az orrgyökénél ütötte be, be is pirosodott, majd kékült, délutánra meg már ott virít egy kis púp is. :(( Szegénykém...... egyszer nem megyek utána és tessék, elesik! :( Amúgy a kedve jó, aludt is elég sokat, 12 órától 14:15-ig. Livike csak 13 óráig volt hajlandó aludni. Levike azóta is jó kedvű, bár az ebédet most nem igazán ette meg, aggódom is, hogy nem az ütés miatt van esetleg valami baja, csak ugye mondani nem tudja. :( Remélem nem kapott agyrázkódást vagy valami ilyesmit.... :(

Az ebédre 14:30-kor került sor. A mai főzelék sárgarépából, krumpliból, kicsi karalábéból, almából, valamint a gyümölcs maradékból állt. Kicsi habarás és tejföl is volt rajta. Tegnap ugyanilyen volt, csak karalábé helyett zellerrel. Akkor szerette, ette. Most meg nem. :( Livike viszont megevett vagy két decit! :) Levike kb 5 kanálnyit, azt is nehezen. De a pogácsa, az ment! Remélem, hogy csak éppen nem volt hozzá kedve, és nem az ütés miatt nem evett. Ejj..... hogy mindig van valami ami miatt aggódhatok! :( Még az oltási betegségeket is "várom" de ha az átlagot nézzük akkor van még pár napunk keddig-csütörtökig. (7-9 nap) De jó lenne, ha semmi nem jönne ki rajtuk! Lázuk az első nap óta egyáltalán nincs. :)

Most játszanak, de hamarosan megkapják a kis tápszerüket és leteszem Őket aludni, hogy az uzsonnára kipihentek és frissek legyenek. :))
Livike már gondolom álmos lesz, mert Ő fent van 13 óra óta... Levike lehet, hogy nem is fog aludni....

2010. május 21., péntek

Péntek este... :)

Még egyáltalán nem biztos, hogy mára ennyi volt, de egyelőre csend van, alszanak.
Evés után (19:20-kor) vittem be a gyerekeket a szobába, játszottunk kicsit, majd bekapcsoltam a bébiőrt (már van "rendes", nem a telefonokat használjuk:) ) és bementünk Mamáékhoz vacsorázni. Addig nagyon jól elvoltak itt a gyerekek, nem volt sírás, hiszti, semmi.. Igaz, hogy mikor bejöttünk csatatér fogadott: habtapi felszedve, játékok szétdobálva. :) De valahol erre számítottam.
Látszott, hogy nem álmosak, játszhatnékuk, mehetnékük volt. Így a fürdést az előző tervek szerint a film utánra halasztottuk.
Livike elég hisztis volt, egyfolytában menni kellett Vele, fogni a kezét, járkáltatni. Ha leültettem, vagy csak megfogtam, hogy pihenjünk kicsit - főleg én:D - akkor eldobta magát és hisztizett... Nagyon élvezte, hogy megy, még ha nem egyedül, akkor is. Levit kergettük, mentünk utána. :) Ő is élvezte. Bár akkor, amikor Apával szemben ülve egymáshoz lépegettettük Livikét, kissé féltékeny volt, jött Ő is oda, vagy egyszerűen csak befeküdt az "útba" teát inni. :))
Látszik, hogy Livike nagyon AKAR menni! Az, hogy ez milyen módon sikerül, már hagy némi kívánnivalót maga után. Ha odafigyel és szépen lassan megy, akkor jó, de ha sietne, vagy bohóckodik közben, akkor nem lehet irányítani, tartani, félredől, vagy épp előre, húz maga után... de így ez nem jó. Nem tudom mit kellene csinálni. Hagyjuk, hogy magától belejöjjön, mint Levi is, vagy mégis meg kellene mutatni gyógytornásznak, vagy Dévényesnek, hátha valami mégis van, ne rögzüljön rosszul a járás folyamata... Viszont ha megfogjuk a kezét egyből felhúzza magát és áll, csak elindulásnál felejti el néha a lábát is vinni a törzse után... Levi pl ezt nem csinálta, hogy feláll, Ő egyből ment. De jóval stabilabban kezdettől fogva, mint most Livike. Nem tudom mi lenne a jó megoldás...
Nagyon akarja, ez látszik, szerintem ösztönzi Levi is, hogy folyton járkál, szeretne már Ő is menni... Ebben most Levi jár élen. Annakidején mikor Livike kúszott már szinte hónapok óta és Levi meg csak hasalt és "evezett", ugyanezt érezhette, mint most Livike... csinálná, de még nem tudja. :(

A filmet hellyel-közzel még láttam is, bár Livikével foglalkoztunk, utána mindkettő feljött mellém a kanapéra, mert oda ültem, persze Nekik is ott kellett feküdni, néha egymás tetején. :))
Livike teljesen kifáradt, már felmászni alig tudott az ágyra....
Ahogy vége lett a filmnek csináltam is a kaját, a helyet, és kezdtük a fürdést.
Én Livikét, Apa Levikét tette rendbe, megágyaztam, megkapták a kaját és szinte azonnal el is aludtak. Nem néztem még, hogy mennyi kaja maradt - ha maradt egyáltalán - reménykedem benne, hogy jól laktak és reggelig alvás lesz. :)

Péntek délután... :)

A délutáni alvás most nagyon jól és hosszúra sikerült: 16:15-től 18:10-ig aludtak! :) Hacsak előbb nem voltak már fent csendben, ugyanis én a kisboltban voltam az utolsó 20 percben, Apa kint volt, magyarul nem tudjuk mióta voltak fent, de ha már 18-kor felébredtek, az is nagyon jó időnek számít. :)
Ebből kifolyólag nem számítok semmi jóra az esti alvással kapcsolatban.
Nem is fürdetünk meg olyan korán, szerintem majd csak a film után, de ez még a jövő titka. :))
Jelenleg uzsonnáznak. De nevezzük ezt inkább vacsorának, az esti tápszer pedig csak olyan alvós lesz... :)

Amikor felébredtek kicsit bajban voltak, ugyanis a helyi tévé mai programajánló műsorában szerepelt Mama és Papa, a jövő héten megrendezendő Veterán autós-motoros túrával kapcsolatban. :) Mivel Ők szervezik (másokkal együtt) kellett egy kis kedvcsináló, meg hogy egyáltalán tudjanak róla az emberek. :))
Szóval ma volt a felvétel is, és 18 órakor le is adták a tévében. A gyerekek csak néztek, mutogattak, ahogy felismerték Mamát és Papát, Livike puszit küldött feléjük, az más kérdés, hogy Papát látva hevesen Mamamamázott. :)) Tapsoltak is, hát még hogy meglepődtek, amikor személyesen is bejöttek, és így hirtelen kettő lett belőlük :))))) Ezek szerint már értik mi van a tévében, vigyázni kell, hogy este melyik csatornán hagyjuk a tévét, milyen film megy miközben aludni próbálnak és próbálunk mi is... mert ezek szerint már nagyon is felismerik az arcokat, de a hangot azt tuti biztos. :)))

Visszatérve az uzsonnára:
Éppen kint is ehetnének, mert elég jó idő van. Volt egy kis eső, de csak pár csepp. A felhő ijesztőbb volt mint az eredménye. :) És hogy mégis miért nem mehetnek ki? Rengeteg szúnyog van! :( Pedig irtották is a múlt héten, meg a sok eső és a jégeső is elverhette volna őket, de nem.... ezek csak szaporodnak és csípnek, szenvtelenül beleszállnak akár a szemünkbe-szánkba is. :(

Most ennyi, ha tudok jövök még ma, de lehet hogy csak holnap írom meg az este további alakulását. :)

Néhány kép.... :)

Elmaradásaim vannak a képek terén, de ezennel pótolom. :)

Igazi kis vagány...! :) (2010.05.10.)
Levike a diszkós! :) Lajossal, a keresztapjával. (2010.05.10.)

Livike Andival. :) Én éppen nézem az akkor kapott ruhákat.. :)
Na ki van a dobozban? :) Hát persze, hogy Livike! :) (2010.05.11.)
Ez nagyon jó, de most már kijönnék.... :))
Inkább felfedező útra indulok a konyhába... :)
Ki gondolná, hogy épp az orvoshoz indulunk oltásra?:) Pá-pá! :) (2010.05.18.)
Levike ugyanekkor.... kissé szomorúan várta sorsát: itt még azt, hogy jöjjön Papa, és induljunk. A hordozóba nem akartuk addig beletenni, hogy ne melegedjen be nagyon. Ezért ül az etetőszékben menetre kész... :)
Egyelőre ennyi. :)