2012. július 25., szerda

Kedd folytatás és a szerdai nap eddig...

Most úgy csinálok, mint régen, amikor minden nap, sőt naponta többször is írtam, legalábbis a cím ezt sugallja, pedig tudom, nem lesz rendszer, egyszerűen nem jutok rá, hogy annyit és annyiszor írjak, mint régen. :( Pedig szeretném... legfőképp magam  miatt, hogy később is tudjam, mi is volt a gyerekekkel és velünk nap-mint nap, a gyerekek nagy korukban kétlem, hogy végigolvasnák az összes bejegyzést, szerintem csak azokat, amikben kép is van, na meg ki tudja hol lesz ez a blog évek múlva...? Annyit változhat addig a világ... bár gondolom az internet nem fog megszűnni, maximum átalakulnak a szolgáltatók, szerverek, stb... :)
Nahh.. ennyi fölösleges hablaty után jöjjön a többi, talán kevésbé fölösleges... :))))

A délutáni alvás 14:30-ig tartott mindkettőjüknek. Nagyjából egy órát tudtam még bent tartani a gyerekeket, utána minden áron ki akartak menni az udvarra... Meglátták Mamát, na akkor uzsgyi, szaladtak is át mindketten az irodába, nappaliba, kezdték volna a hancúrt, de hamar le lettek most állítva, ne forgassák már fel a lakást percek alatt.. :))
Az eső szemelt, de azért kimentek a gyerekek, hiába akartuk, hogy bent legyenek.. jó, hogy ott a nagy napernyő Mamáék előtt, meg itt előttünk is fent van a ponyva, a járda nagy része így  "tető" alatt van. Kár, hogy ez a gyerekeket egy cseppet sem érdekli..:D Úgysem ott vannak.... Na a lényeg, hogy nem esett annyira az eső, elállt az a pár csepp is, így simán lehettek kint.

17 óra után nem sokkal Mamával elmentünk a Tescoba, mert kancsót akartam venni, amiben lehet tejet forralni a mikróban, vagy ha gázon felforraltam, akkor abban lehet tárolni a hűtőben. Mama szerint azért nem issza Levike a tejet mióta hazajöttünk, mert én a dobozos tejet adom, Ő meg a zacskósat adta forralva. Na ezen ne múljon, felforralom én, csak igya meg. (egyébként is olcsóbb a zacskós tej... csak én egyébként azt hittem, hogy ugyanaz van mindkettőben, mert ugyanaz a márka, csak biztos azért drágább, mert dobozos.. de Papa is azt mondja, sokkal vizesebb, másabb, nem olyan jó a dobozos tej, mint a zacskós.. hát legyen igazuk. Én nem tudom, nagyon ritkán iszok tejet, de akkor is kakaónak...)
Egyébként a tapasztalat azt mutatja, teljesen mindegy, miből adok Levikének, nem issza... :(( Ma reggel már karamellás tejet csináltam, de azt se nagyon itta. A kakaó nem kell se főzöttből se Nesquikből, a mézes tej megintcsak nem kell, a sima tej szintén.. mit adjak akkor? :( Egyáltalán hány éves korig "kell" adni minden nap tejet? Mert arra emlékszem, hogy pici korban meg volt adva a napi tejalapú ital mennyisége, amit el kellett fogyasztani. Ha helyette joghurtitalt iszik, vagy sajtot eszik az is jó-e? Mondjuk a joghurtot se nagyon issza, inkább Livike, de Vele amúgy sincsen gond kakaó ivás terén.. :) A Kinder pingui az bezzeg mehetne tonnaszámra Levikének is, bírná a kis gyomra... :D "Pingvin szelet" .... csak így hívják... :) Naponta egyet-egyet kapnak, de ha nem látják meg vagy nem kunyizzák, akkor nem is adok minden nap.. :)
Az szerintem úgysem tej, biztos lenne róla írás, mint a Tejszeletről, hogy nem is jó, nem is "egészséges", műcucc az egész... csak még nem kerestem rá. Inkább nem is fogok.. :)

Ott tartottam, hogy Tesco....
Persze először megnéztük a ruhás részt, bár inkább Mama nézte, én gyorsan átfutottam, úgysincs semmi nekem való, vagy ha van akkor meg sokallom az árát... :(
Egy két apróság, de szükséges dolog azért került a kosárba közben, pl fürdőhab a gyerekeknek, dezodor nekem, az eredetileg célul kitűzött kancsó is meglett, egy-egy pár gumicsizma a gyerekeknek, mert ami van az bundás belsejű, nagyon meleg, de ilyen nyári esős időben meg még ősszel is kellett, hogy legyen másik. Szerencsére féláras volt mindkettő... 3600 Ft-ot azért nem adtam volna ki érte... :D
Az eddig vásárolt cuccok értéke kitette az elköltött összeg másik felét is, magyarul az az egy darab valami került ugyanannyiba, mint az apróságok, mégpedig egy vasalódeszka. :))
Kellett már, mert ami volt az nagyon szét volt már. A lábaival nem volt gond, de a felülete szétrozsdásodott, szétment a huzat, - tudom azt lehet venni külon - de már szerintem nem érte volna meg, főleg a jobb minőségű huzatok annyiba kerülnek, mint egy deszka... :)
Ez az új picivel rövidebb, mint a régi, de szélesebb, ami miatt haladósabb vasalni, úgy gondolom. Majd ki is próbálom mindjárt, van mit vasalni. :)
18 óra körül értünk haza. Persze egyből meg is kapták a gyerekek a csizmákat, örültek neki nagyon... :)
Ezután jöttem is befelé megnézni a deszkát, amint felállítottam el is keseredtem, mert billegett... egy lába nem ért le, és nem a járólap ennyire egyenetlen.. :(( Szóltam Mamának, megnézte, mondta is, vigyük vissza, bár én nem sok esélyt láttam arra, hogy a többi ne ilyen lenne... Végül szóltunk Papának, nézze már meg, bár Ő ránézésre azt mondta, hogy szerinte ez nem jó, meg hogy mertünk két nő létünkre ilyet megvenni, hogy ehhez férfi szem kell, stb... Hát jó... :( Amúgy én néztem, hogy stabil az alja, nem hajlik, kinyitni nem lehetett, le volt nejlonozva... A lényeg, hogy nem kellett vissza vinni, mert Papa állított egy kicsit a lábán és már le is ér. Az más kérdés, hogy ha egy tekeréssel így lehet szabályozni, akkor hogy is van ez megcsinálva, nem fog-e szétesni vagy valami...?:( Na meglátjuk, van rá garancia azt hiszem, eltettem a papírját és a blokk is meg van.

20 óráig kint voltunk majd következett a fürdés Mamával.. Apa 11-re ment dolgozni, ma pedig reggel 8-ra, hamarosan jön is.
21:30 körül aludtak el, rendben volt minden este is és éjjel is. Persze valamikor mindketten a mi ágyunkban kötöttek ki, Apa pedig a másik szobában... :))
6 óra körül már Levike fent volt, alig tudtam 6:30-ig az ágyban tartani, amikor már keltünk, kávé főzés, stb.. Livike is felkelt hamarosan, megitták az Aloét, ami még két napra elég, szóval mennem kell venni talán még ma, ha nem esik az eső később....
7:40-kor már kint voltak, pedig egész éjjel esett az eső, sár volt, de nem lehetett bent tartani a gyerekeket...
Gyorsan elszaladtam a kisboltba reggeliért, ettek, majd 9:30-kor bejöttünk, mert már nem bírtam Velük, folyton a vízbe, sárba járkáltak... :(
Idebent elég jól elvoltak, nézték a tévét, legóztak, még a hajam is meg tudtam mosni, mert hagytak... :)
Ebédre főztem ki tésztát... tudom már megint tészta, de Apa tegnap hozott haza borsos tokányt, meg paradicsomos húsgombócot is, de azt meg sem kíséreltem adni, inkább a tokány szaftját kis husival ették. :)
Délben már kész voltunk, csak már megint kezdték, hogy nem fognak aludni, Levike már ezzel jött, úgyhogy jött is Mama és gyorsan elaltatta Őket... :) 12:20 óta alszanak, emiatt várható, hogy hamarosan fel is fognak ébredni...
Délelőtt is volt eső, most nem esik, meleg van, de lehet, hogy még lesz...

Ennyi lenne hirtelen, gyorsan nekikezdek vasalni amíg még alszanak... :)
Jövök, ahogy tudok.

2012. július 24., kedd

Életjel

Gyorsan pár sor, amíg alszanak, mert ma legalább alszanak, nem úgy, mint pl tegnap délután, amikoris egy perc nem sok, annyit nem aludtak a gyerekek délután. Este időben akartam kezdeni a fürdést, Livikét be is hoztam 19:30-kor, megfürdettem, hajat mostunk, megszárítottuk, majd mentem ki Levikéért, aki nem volt hajlandó előbb bejönni, ugyanis Papa és Apa a csónakmotort szerelték és Neki azt ugye nézni kellett meg aktívan "segíteni" benne... :)) Végülis egy gyereket könnyebb rendbe tenni, mint kettőt, csak így kétszer annyi idő volt az esti rituálé. 20 órára így is készen voltunk mindkettőjükkel, de aludni azt még mindig nem akartak! Végül 21 órakor aludtak el... Azt hittem már sosem jön ez el. :)
Egyébként a napok kb ugyanúgy telnek, nekem még mindig nem fogadnak szót, de ma pl még egész jók is voltak. Livike csinálta a rosszaságait kint, pl kiöntötte Levike innivalóját, majd a sajátját is, akkor... ebédelni nem nagyon akartak, csak a sült krumplit ették, a bélszínrolót nem. Már nem tudok mit kitalálni, sült hús, rántott hús, pörkölt, tészták, minden volt mostanában, amit meg szoktak enni. Livike amúgy hihetetlen mennyiségeket képes megenni tésztából meg nokedliből.. :) Tegnap este kalácsot ettek vajjal meg kakaót babapiskótával, na meg volt még sült csirke is, azt is ettek. :) A dinnye is sláger még mindig... :)

Reggel Livike ébredt először, 7:05-kor arra keltem, hogy kiabál a biliről, hogy "pisiltem!" :))
Levike 8 órakor ébredt, azóta is emlegeti, hogy Livike ébresztette fel azzal, hogy bekapcsolta a tévét... :)
Délelőtt az udvaron voltak, délben ettek, 13:20 körül pedig elaludtak kb fél óra után, de megint Mamának kellett altatni, mert nekem már kezdték a kirohangálást meg szemtelenkedést, hogy márpedig nem fognak aludni. :(

Eddig szép idő volt, bár a szél az fújt, de melegen.. Most kezd elborulni, ahogy néztem az előbb az időkép-en, jön valami viharféle, lehet, hogy ide is eljut, akkor viszont délutánra szobafogság lesz, ami nem túl jó dolog. :(
Na majd meglátjuk.
Megyek, majd jövök valamikor. :)

2012. július 21., szombat

Újra itt vagyok. :) - egy kis beszámoló a nyaralásról. :)

Lassan egy hete itthon vagyunk, bár elég lassan értünk haza, ennyire azét nem.. :)) A helyzet az, hogy két napig a gép sem volt eleve bekapcsolva, utána alvásidőben ha bekapcsoltam, mire ide jutottam volna már fel is ébredtek a gyerekek, este meg megintcsak vagy jöttem, vagy nem, így az írás mindig elmaradt. :(

Mama bejegyzéseit folyamatosan tudtam olvasni telefonról, úgyhogy jól jöttek a részletes beszámolók, így mindig tudhattam, hogy mi folyik itthon... :)) Bár tudtam, jó helyen vannak, Mamáékra bármikor, bármennyi időre rábíznám a gyerekeket, csak győzzék energiával, idővel, stb... :))))
Ezúton is köszönöm szépen a sok mindent.... nem csak a blogolást, hanem az egész hetet, hogy végre kicsit elmehessünk Apával pihenni.

Pihenés végülis volt, mi mást is tudtunk csinálni? Vasárnap reggel Papa vitt fel bennünket Tiszasülyig, pontosabban a Tiszasüly-Tiszaroff közötti kompig, ott lehetett sólyázni, letenni a csónakot vízre. Onnan kb másfél km-t mentünk lefelé, tehát vissza Szolnok irányába, ott találtunk egy megfelelőnek tűnő helyet, ahol a sátor is elfér, horgászni is lehet meg még fürdeni is, bár az igazán fürdőzős, homokos, sekély part az a másik oldalon volt. Nem olyan széles ott a Tisza, simán át lehetne úszni, csak ugye mivel folyóról van szó, számolni kell a sodrással is, úgyhogy csónakkal is motorral célszerű átmenni, amúgy rengeteget kell evezni. :)) Azért voltunk odaát, tényleg jó part, ilyen lehet az igazi homokos tengerpart is, mint ez.. :)
A "mi oldalunkon" mélyebb volt a víz és iszapos is, de azért rövid fürdésekre, lehűtésre bele lehetett menni, esetlegesen kapaszkodtam a csónak oldalába, mert nem éreztem magam biztonságban az egyenetlen, hirtelen süppedős talajon. :) Délelőtt 10 óráig sütött oda direktbe a nap, utána már jött fel az árnyék, a dögmelegben is kellemes volt a levegő. :)
Jó volt a reggeli nyugalom, hogy csak kiültünk, főztünk kávét, hallgattuk a rádiót, Apa horgászott, majd főztünk valamit, rendszerint én, de nem volt baj, ennyit kibírtam.. :) Mosogatás, pakolás és újra lehetett pihizni.. :) Volt mikor délután aludtunk is, mondtam is, hogy nagyon ne szokjuk ezt meg, mert utána majd itthon is aludni akarunk, amikor majd nem lehet. :)
Egyébként nem voltunk totál egyedül, lett egy ismerős, aki a közelbe járt le horgászni csónakkal, Ő járt nekünk boltba, majdnem minden nap jött csak úgy is, hogy mi a helyzet, szombaton pedig jött Apa két kollégája is horgászni, hoztak sátrat, Ők vasárnap délutánig maradtak, az előbb említett srác vitte fel Őket a kompig, mivel ez a rész csak vízen közelíthető meg, fent erdő van.
Volt egy rókánk is. :) Kicsike.... Mondjuk azért nem ölelgetném meg, de a végére egész bátor volt, jött mindig keresni, hogy van-e valami kaja, ha maradt valami a főtt kajából akkor kitettük, hadd egye meg... :)
Esténként már tudtuk, hogy a közelben van, mert már "jajjgatott"... olyan hangja van, mintha azt mondaná. hogy "aúúúúúú aúúúúú", a végén felviszi a hangsúlyt.. :))) éhes volt... Éjjelre a sátorba a hálórészbe bevittük magunkkal a kolbászt, szalonnát, kenyeret, hogy ha mégis bejönne a külső részbe, ne vigye már el, bentre meg táncsak nem nem jön, mert az cipzárral zárható... kirágni meg bíztam benne, hogy nem tudja a sátrat, mert egy darab szalonna bőrrel is vagy 10 percet kínlódott, mire elrágta... :))) Reggelre mindig láttuk, hogy megnézte, mi van a szemetes zsákban, elvitte a kishalakat, stb... (amik ki voltak téve halszeletnek Apa horgászatához...) Naszóval...a kajával kapcsolatban annyit, hogy mivel az alap dolgokat tudtuk vinni, amik hűtést nem igényelnek, eléggé leszűkült a főzési lehetőségünk. Krumpli, hagyma, paprika, paradicsom, tészták, szalonna, kolbász, fűszerek... :)) Kb ennyi. Na most ebből mit lehet főzni? Öregtarhonya, paprikás krumpli, slambuc, mindegyik szalonnával, kolbásszal és soooook lével! A sok levet én nem szeretem, de Apa úgy szereti, hogy ha olyanok ezek az ételek, mint a leves.. Hát most mit csináljak? Én ettem a sűrejét, Ő meg levesen, ahogy szereti. :)
Halat is sütöttünk kétszer is, több is lett volna, de vagy hamar megdöglöttek a haltartóban, vagy vissza lettek engedve. Én nagyon jól megvagyok sült hal, meg úgy egyáltalán hal nélkül, nem szeretem, de azért mindkétszer ettem belőle valamennyit.. :) Egyszerűen alig tudtam megenni főleg a másodikat, mert láttam, hogy lett kifogva, (szépen, nem az a baj, csak az, hogy láttam élve és én meg nem fognám, stb.. tudom, az én hülyeségem...), még ott ficánkolt a haltartóban, majd csitt-csatt, pucolás, mosás, sózás, paprikás lisztezés és már mehetett is sülni... és ezt egyem meg, miután végignéztem, hogy is "készül".. :)))) Ezen felül persze az a domináns, hogy nem szeretem az ízét, mert ennyi erővel mondhatnám azt is, hogy nem enném meg a csirkét, ha végig kellene néznem, hogy is vágják le, mint ahogy azt kicsi koromban nagymamámnál sokszor meg is tettem. Mégis tudtam enni belőle, szóval a hallal inkább az a baj, hogy nem szeretem és kész. :))) Sok nagy hal majdnem megvolt, de nem tudta Apa kifogni, mindig bementek az akadósba, mert olyan volt a part sajnos és így megmenekültek. Sokszor vitték a szereléket is mindenestül... :)
Pár szót még írok Mamáék nagy félelméről is, mármint arról, hogy hű most akkor mi mit is csináltunk ott egy hétig. Szerintük egyfolytában ittunk. Szerintünk meg nem. :) Azt hiszem elmondhatom, bármikor felhívhattak volna telefonon, soha nem ittam annyit, hogy ne vállaltam volna magam..! még este sem. Vagy nem volt sörünk annyi, hogy igazán elég legyen, vagy ha volt is, akkor is inkább beosztottuk, hogy legyen későbbre is, szóval nem rúgtunk be egyszer sem! Olyan is volt többször is, hogy csak az ásványvizet ittuk, mert nem volt más, mégis jó volt úgy is... :) A Szentkirályi víz tényleg jó, bírja a meleget, nem romlott meg! Na ezt most azért írom, mert hat éve amikor egyszer már voltunk így a "kietlenben" akkor Kristályvizet vittünk és az a harmadik napra megromlott.. rossz, büdös, szörnyű íze lett... Szóval ez jó víz... :))) Szóval lightosan ment a sörözés, ha egyáltalán ment.. cigi több ment, főleg Apának.. de most már Ő is visszaállt az eredeti adagjára, sőt fontolgatja, hogy talán le kellene szokni róla, szerintem csak csökkenteni fogja tovább, eddig még soha nem tudott leszokni, és már nagyon régen cigizik. :(
Na és a hazafelé utunk...! Ez még megérne egy külön posztot... de inkább nem, majd külön magamnak leírom... :))) 10 órakor indultunk el vasárnap délelőtt. 5 km után leállt a csónakmotor. Tudni kell, hogy egy nagyon régi kis Thümler motor van a csónakon, Simson motor van benne, egyszerű, akár vízen szerelhető szerkezet. (nekem persze nem egyszerű, de Apa tudja szerelni, nem kell hozzá szakszerviz, mint pl a mostani komolyabb motorokhoz...)
Épp kiszámoltam, hogy ha így haladnánk, akkor két és fél óra alatt itthon is lennénk, mert 43 km-re voltunk összesen. Lassan lehet menni, kb óránként 20 km-t. Ó, mégha így haladtunk volna! Nade egy evezővel??? Óránként 2-3, jó esetben 3-4 km-t haladtunk. Persze néha beindította Apa a motort, az volt a baj, hogy nem vette fel a vizet, és mivel vízhűtéses, ha nem kapja meg akkor leég, nem megy tovább. Nos, ezt nem akarta megvárni Apa, inkább kicsit mentünk, majd pihentette és evezett. Amikor szerelt, akkor én próbáltam irányban tartani a csónakot, persze nekem nincs meg az egy oldalon történő evezés tudománya, mármint az, hogy meghúzás után befordítani a lapátot és úgy irányban tartani, én úgy csináltam, hogy hármat-hármat eveztem mindkét oldalon és akkor kb egyenesen mentünk.. :D Na persze volt olyan is, hogy körbe fordult a csónak kétszer is maga körül, mert jött valami olyan rész, hogy a lapátot nem tudtam lenyomni a vízbe... :))) Végül csak sikerült belőle kimenni és akkor mehettünk újra egyenesen. Még Tiszaburánál megálltunk egy homokos parton. Apa ott is szétszedte a motort, csinált vele valamit, kitisztította, stb... Közben ettünk is, még jó hogy volt kenyerünk meg májkrém, paprika, lila hagyma, szalonna... :)) Gyártottam a szendvicseket...
Ekkor már dél felé közeledtünk és még alig haladtunk el valamennyit....
A motor először beindult, de hamarosan leállt... sokat haladtunk megint evezővel... telt az idő, én pedig egyre jobban elkeseredtem, hogy most már sosem érünk haza, mert néztem a térképet, a km táblákat, hogy még csak itt tartunk és az idő meg már hű de megy.. közben az idő sem volt kegyes, felváltva kerültünk esőbe, zivatarba, napsütésbe, volt hogy kimenekültünk a felhő alól, volt ahol utolért... hideg szerencsére nem volt.
15:30 körül hívott Mama, hogy hol vagyunk, persze térerő semmi, így csak üzenetet tudtam utána írni, de annyit hallottam, hogy kérdezte, jöjjön-e elénk Papa a kishajóval vontatni. Apa nem akarta. A makacssága meg a büszkesége miatt lett 9 órás utunk... pedig ha beleegyezik a mentésbe akkor minimum 4 órával előbb értünk volna haza. :( Nem akarta ezt, ha belekezdett akkor bármi áron is de hazahozza a csónakot, végülis kétszer is tudtunk jönni jódarabon motorral, ha azt is evezni kell akkor tuti reggelre érünk haza.
A végén egyébként én lettem a hibás, mivel még tavaly venni akart Apa egy jobb csónakmotort, ami erősebb, megbízhatóbb, mint a mostani, de én "nem engedtem". (nem tetszett az ötlet, mivel másra jobban kell a pénz...). Ha nem engedtem akkor most tűrjek és egyébként is nekem csak utazni kell, Ő evez.. Az egy dolog, de azért lefárasztott engem is az egész... hosszú volt ez így na! Szóval... amit pihentünk azt hiszem ezzel az utolsó nappal el is vesztettük.. én legalábbis tuti. :( Annyira fáradt voltam és rossz kedvű, hogy legszívesebben haza se jöttem volna... éreztem, hogy nem lesz türelmem a gyerekekhez sem, és igazam is lett sajnos. :( Pedig azt hittem jobb lesz, de nem... vagy Ők lettek még rosszabbak velünk legalábbis.... totál semmibe néztek, még most is, nem fogadnak szót, mondhatok, csinálhatok én bármit.. de már Apára se nagyon hallgatnak. :(
Mire hazaértünk már 20 óra volt, sólyázással, hazajövetellel együtt....
Persze azért volt öröm, már Mama épp megfürdette a gyerekeket, akik persze ki akartak menni, na meg mesélni kellett, hogy milyen volt sátorban aludni és horgászni, és Ők is akarnak menni......
Aznap este nehezen aludtak el mindketten. Azzal nem volt gond, hogy nem akarnak majd itthon aludni, csak egyszerűen nem akartak és kész. Ugráltak, hancúroztak... :)

A napok teltek-múltak... a helyzet nem igazán változott, de próbáljuk azért csinálni amit kell, más lett kissé a reggeli rutin is, kezdünk az Aloéval, majd mosakodás, fogmosás, orrszívás, orrmosás, orrszívás, fésülködés, öltözés és vagy még bent esznek, vagy már kint a kerti asztalon. Ez szép és jó lenne, ha ilyen pörgős ütemben történne, de sajnos elég sokáig tart minden... akár másfél órán át is, amit én nehezen bírok, mert menni kellene már boltba,stb.. meg eleve nem szeretem a szöszmötölést, haladjunk, csináljuk, de sajnos a gyerekek nem mindig akarják ezt így. :(
Eddig még mindig kellett Mama a délutáni altatásokhoz is, sőt az estiekhez is, akkor is, ha Apa itthon volt. Egyébként még mindig sokat vannak kint a levegőn, amikor csak lehet. :)
A kezdeti egy-két napos alig evés után már visszatért az étvágyuk, az új étvágyuk.. :D Fura nekem, hogy mennyit meg tudnak enni, főleg Livike, de nem baj, hadd gyarapodjanak.. :)
Már olyan nehéz Livike, mint a sár... meg kellene már mérni a súlyukat. :)
Most már megvárom a hónapfordulót, nem mintha az utóbbi hónapokban mértem volna, most igyekszem nem elfelejteni.
Cumisüveg továbbra sincs. Este és éjjel nekem még fura, hogy nem cuppogják, nem kell elmosni az üvegeket, amihez néha már alig volt kedvem, hogy fel kell kelni miatta, stb. A pohárból ivás egyetlen hátránya az, hogy Levike így alig hajlandó tejet inni. Kakaót egyáltalán nem, a mézes tejet meg csak kis mértékben és nagy könyörgésre issza meg, de csak fele annyit, mint amennyi kakaót Livike meg tud inni. Ő egyhúztomra megissza a bögre kakaóját, ami kb két decinyi. :)
Este még vizet szoktak kérni, nagyon ritkán éjjel is, de amúgy semmi gond nincs ilyen térten.
Legtöbbször sikerül mindkettőjüket a saját ágyában elaltatni, de éjjel vagy hajnalban úgyis a mi ágyunkban kötnek ki, melyikőjük mikor, az változó. Apa is vándorol, ha nem fér akkor megy a másik szobába a heverőre aludni. :)

Reggel most utóbb már kétszer 7 óra után ébredtek, eddig 6 óra, 6:30-nál tovább nem aludtak. Namost.. jó ez így, alhatnának tovább is, de még egy hét és bölcsi, tehát kezdeni kell a visszaállást arra, ami olyankor van, amikor járnak. Július 30-tól lehet menni, tehát a jövő héten még itthon vannak aztán mehetnek.

Beszéd terén szerintem elég sokat fejlődtek az egy hét alatt, meglátszik Mama munkája, a sok mesélés, mondókázás, éneklés... :) Köszönjük ezt is Neki! Az állandó ellentmondás, az igazi dackorszak is dübörög, amit én nagyon nehezen tűrök, nade én mit nem. :(( Levikénél a Miért korszak is nagyon jelen van, mindenre képes megkérdezni, hogy az miért úgy van vagy miért nem és stb... és választ is vár a kérdéseire, addig nem nyugszik, amíg nem mondunk rá valamit, és a "mert csak", meg az "azért" az nem jó válasz ilyenkor.. :)))

Az éjjeli pelenka nélküliséget saját kényelmem érdekében még nem merem megkockáztatni. :( Mama azt mondja egyszer sem volt semmi reggelre a pelenkában, de mióta itthon vagyunk bizony előfordult már, hogy pl Levikének tele volt reggelre a pelenka, igaz, csak egyszer. Livike is pisilt már bele, nem olyan sokat, de azért ahhoz elég az is, sőt bármennyire kicsi is, hogy esetlegesen a mi ágyunkat áztassák el. Az övékére tudok tenni nejlont, de a miénkre nem, és emiatt félek, hogy balesetek történnének. Sajnos előbb-utóbb úgyis lesz ilyen, ha hónapokat várnék még és totál szárazak lennének stabilan, akkor is lesz baleset, ez biztos. Úgyhogy ha elfogy a pelenka, úgy döntöttem nem veszek többet.... (aztán majd meglátjuk. :) )

Hiába nem írtam napokig, nem jut eszembe semmi értelmes, úgyhogy gyorsan be is fejezem, mielőtt még felébredne valamelyik gyerkőc, vagy elmenne az internet, ami gyakran előfordul. Ezt a bejegyzést is már tegnap elkezdtem, de nem tudtam befejezni.
Tudom, folytatnom kellene blogolást "Mama módon", tehát minden nap többször írni és fényképeket is tenni, de azt hiszem én erre nem leszek képes, valahogy nem megy... de most már sejtem, hogy én vagyok a hibás, rosszul osztom be az időmet, vagy nem tudom.. Neki munka mellett meg a gyerekek mellett is sikerült rendesen vezetni a blogot, én meg csak nyavalyogni tudok. :( Be is fejezem, mielőtt igazán elkezdeném. :)
Jövök, amikor tudok. Remélem nem egy hét múlva. Én tényleg igyekszem..! :)

2012. július 15., vasárnap

Egy utolsó írás délutánról...és a 8 napról úgy összességében!

Délután amikor írtam, még lett volna mit, most nem jut már eszembe, Levike megzavart! :)
Pontosan egy órát aludt, hiába mentünk vissza, bár, nagyon nem is erőltettem, hogy este ne sok baj legyen vele.
Lívia viszont nagyon sokat aludt, 16.00-kor ébredt, de Ő alszik este 20.00-kor simán attól, ha délután sokat alszik is. :) Ma nem fog biztosan egyhamar elaludni egyik sem, megjöttek a szülők! :)
Délután kicsit elevenebbek voltak megint, de valami drasztikus hidegfrontot mondott a jós! :)
Ilyenkor nagyon értetlenek, nem is hallanak, csak ha már az ember túl kiabálja őket! Ezt ma elég sokszor kellett, Papának. Én nem szólok továbbra is csak egyet, azután elindulok! :)
Azonnal minden rendben is lesz, addig! :) Ma kicsit már kimerültem, így épp időben érkeztek meg a szülők, mert már félek, hogy rá megy a vesém a nyaralásukra! Sok volt ez így , de évente egyszer van ilyen, remélem, hogy jövőre már még okosabbak lesznek és jobban ellehet velük lenni. Jövőre már majd visszük őket nyaralni, mert, idén várok még, hogy megerősödjenek. Annak sincs értelme, hogy 1-2 nap után betegek legyenek és orvoshoz kelljen szaladgálni, bár hol is vagyunk! És ha van orvos....üdülőkben nem sűrűn van! Bár, ahová mi járunk, ott van! :)
Visszatérve megjöttek a szülőkhöz...
Épp a Líviát töröltem már fürdés után 20.00-kor, amikor belépett anya...és apa is.
Volt öröm, nem kicsi! :) Levi előtte mondta, hogy ha haza jönnek anyáék, majd ők alszanak otthon én meg Nálad, mint eddig, jó! :) Olyan édesen mondta, azt hittem, hogy megzabálom! :) Mondtam neki, hogy most anyáékkal alszotok már, majd biztosan sokat mesélnek, hogy mekkora halat fogtak és milyen volt sátorban aludni és stb..! :) Ezzel kicsit lenyugodott, de Ő azért velem alszik, és majd elmesélik tegnap! :)  (Holnap:) )  
Kis eligazítás az új életükről cumiüveg nélkül, így hívták csak, hogy cumiüveg. :)
Éjszaka nincs tej, csak víz, ha szükség van rá. Levinek egyszer sem kellett, Líviának Papa szerint többször.
Reggel éhgyomorra az Aloé Verát, 30 ml-ert egy kis kububa tettem bele.
Ez után reggeli, vagy csak elő reggeli, majd később 08.00-kor szoktak úgy rendesen enni.
Állandóan éhesek egyébként. :)
Most is vacsora után még vacsora, mert, vittem be a lányoméknak vacsorát, és persze, hogy nekik is kell, pedig Lívia már mosott fogat is. :)
No, ez legyen a legkevesebb! Inkább egyenek! 

Összességében minden rendben volt,  ha csak velük kellett volna foglalkoznom, semmi mást nem kellett volna mellettük csinálom, akkor azt mondanám, hogy ez semmi volt!
Sajnos, így, hogy még dolgozni is kellett mellettük, és nem vagyok egészséges, így kicsit keményebb volt! :)
Most nekem kellene egy nagy pihi, csak hát ez nem olyan egyszerű, mert attól, hogy nem alszanak bent, holnaptól ugyan úgy itt vannak, ugyan úgy kell velük foglalkozni, csak az esti alvás nem itt van. Minden folytatódik ahogyan eddig, csak azért annyiban lesz könnyebb, hogy csak itthon vannak már a szülők is. Bár ha csak a lányom van, akkor nekem ugyan úgy ott kell lennem, Ő nem bír velük szót érteni! Ahogy elnéztem most őket, senki, rajtam kívül... :( Papára sem hallgatnak, csak ha már emeli a hangját! (Megszokták, sajnos!) Én néha fegyelmezek is, ha kell seggre pacsival, vagy a nevelő pálcámmal egy kis legyintés is előfordul. Nem kiabálok, vagy csak ritkán, nem könyörgök...félnek ugyan, de azért csak megcsinálják mind a ketten, amiért már a másik esetleg előtte egy mp-el kapott! 
Imádom Őket nagyon, de én úgy imádom, hogy nem kényeztetve, hanem, tanítva, mintha az enyémek volnának! Most mielőtt jöttek a szülők, már könyörögtek, hogy mondjam azt, hogy jók voltak és ne áruljam el, hogy néha (sosem) :) nem fogadtak szót! :) Egyezkedtek velem, mielőtt még beértek az udvarról a szülők! :) 
Nagyon izgultak, hogy mit mondok, sőőőt...már ők mondták is, hogy jók voltunk Ana! :) (Anya)

Az orrukat minden nap kellett mosni, szívatni, de volt, hogy csak kétszer mostam, 3x szívattam.
Ma is, este is volt, nem sok jön, de, hogy ne legyenek betegek megelőzésnek is kell. Így talán nem megy a fülükre. Amióta így csináljuk, hogy orrot is mosunk, azóta szerencsére csak egyszer volt, hogy Levinek egy éjszaka fájt valamije. Füle, foga, torka, nem tudta eldönteni. Bár melyik fájt, fájhatott mindegyik, mert, mind a három dolognak, ilyen tünete van.

Ma a nagy szél miatt bevittem őket, 18.00-óra körül, végre nézhettek már egy kis mesét is, mert, eddig nem volt Tv-z sem. :) Szoktattam őket a szobájukhoz! :)

Mindig kint voltak, vagy itt az irodában,épp csak a déli alvás volt bent.
Ami fárasztó volt még, a két lakás közötti átszaladgálás, itt ezt csináljuk ott azt, és ha valami itt, vagy ott maradt, azért átrohanni. :) A mindennapi kétfelé ágyazás...és a két lakrész takarítása, még ha nagytakarítást nem is csináltam, azért, pakolni nagyon sokat kellett utánuk. Bár én befogtam Őket arra is.
No, megyek és kihasználom, hogy végre a helyemen aludjak és kicsit pihenjek, mindjárt reggel van és kezdődik egy újabb hosszú hét, esővel hűvös, szeles idővel, ahogyan jósolták...! 
Holnap egy nagytakarítással kezdem a hetet, vagy majd ahogy enged a telefon! :)

Ennyi lett volna az én 8 napos blogolásom, majd néha-néha írok még ha lesz olyan alkalom. :)
Köszönöm a figyelmet, és ha néha sokat írtam, bocsánat! :)

Minden jót kívánok!

Üdvözlettel: Edit Mama.

Vasárnapi gyors helyzet jelentés...

Még vissza térve kicsit a tegnap estére....Nem volt semmi különös, minden rendben volt. Ettek nagyon sokat, este még sütöttem palacsintát, vagyis, 18.00-kor fogtam hozzá, mire az asztalra került, 19.00-volt. :)
Megettek kettő-kettő db-ot, már féltem, hogy kihányják, de tömték be. Előtte még ettek a sült csirkéből is. :)
Fürdést időben elkezdtem, hajmosás minden volt, bár ez utóbbi szinte minden nap volt, csak Livikének volt, hogy talán kétszer nem mostuk meg. Leviét mostuk minden nap, mert, így is nagyon izzad és viszket utána.
Ahhoz képest, hogy még alig volt 19.30-óra, 21.00-órakor kerültek ágyba és nem volt Tv nézés sem.

Kakaó-tej pohárból és irány fogmosás, alvás. :)
Csodával határos módon, most Lívia is elaludt nyekergés nélkül, mert, eddig mindig volt valami baja, Papa meg nem igazán foglalkozott vele és csak nyekergett mindig egy fél órát, Ő aki azonnal elalszik, ha én altatom.
No, nem is volt más különös, egyszer-kétszer felsírtak, a szokásos vergődés, és egyébként aludtak.
Lívia 06.30.kor ébredt, hogy éhes, erre ébredtem először én is...:) Levi aludt mint a tej! :)

Papa ellátta Líviát, kimentek a konyhába, mi aludtunk a Levivel. 07.00-kor felébredt, hogy már nem álmos, felült, de vissza is feküdt és aludt is tovább. :)
Mindezt 08.00-óráig, úgy, hogy a Lívia rám ugrott és felébresztett, én megijedtem persze, de Levi még erre sem ébredt fel. Majd kijöttem mellőle és azután ébredt fel...szétnézett, hogy ott vagyok-e még, és miután tapasztalta, hogy nem...azonnal kiugrott az ágyból. :)
Édes volt nagyon! :) Azonnal éhes vagyok, kérek enni! :) No, milyen jó! :)
Remélem, hogy ez meg is marad így, és összekapják kicsit magukat :)
Megkapták a szokásos vitamin szörpöt és reggeliztünk. Lívia kétszer, mert, Ő 06.30-kor is evett, ugyan palacsintát, de csak egy felet kapott. :)
Papa elment a piacra, gyors bevásárlás, hozott lángost is, mind a kettő kért egy egészet, de nem hogy Ők, még mi sem tudtuk megenni Papával az egészet! :)
Tejföllel, jó vastag volt! :)
Ez után elvoltak, kukoricát is hozott Papa és ők szépen neki is fogtak megfosztani a héjától, nagyon ügyesen pakolták a kis talicskájukba a haját és vitték a kukába.. :)
Nem voltak ma szerintem olyan rosszak, Papa szerint igen, de Ő nem tudja ezek szerint, hogy mikor rosszak! :) Én főztem ugyan a konyhában, de állandóan szemmel tartottam őket, mert, Papa a  garázsban tevékenykedett és Ő vagy figyelt úgy, ahogy kell, vagy nem mindig...! :)
Amúgy is lazább mint én! :) Én sem fogom olyan szorosan őket, de azért ha már "ölik" egymást csak megnézem, hogy mi történik! :)
Az eső is elkezdett cseperegni, így a napernyő alatt játszottak, sőt kérték az esernyőjüket és Papa oda adta nekik. :) Erről készült egy két fotó. :)



















Nem esett nagyon, és sütött  a nap is, mint ahogyan most is. Esik, süt, esik. :)
Az ebéddel nagyon siettem, mert, kicsit későn fogtam hozzá. Éppen készen lettem a levessel délre, de a husival is, csak azt nem kértek már. Közben persze megfőzték a kukoricát is és abból is ettek 10-óraira. :)

Ahhoz képest nagyon sok levest megettek! :) Sok tésztával, hússal, répával. Főleg Lívia, de Levi is megette, csak Ő sokat beszél, sőt...állandóan beszél...és így tovább tartott neki! :)
Éjszaka is egyszer arra ébredtem, hogy mondja...képzeld Mama...no, mit ugyan...nézek rá...és valamit mondott...de nem értettem és akkor láttam, hogy alszik! :)
Ebéd után gyors mosakodás, fogmosás most elmaradt, de majd pótoljuk uzsinál..! :)
Persze most kakaó-tej nem kellett, hiszen annyi levest megettek, hogy nem is próbáltam megsem kísérelni nekik.
13.00-kor Lívia már aludt, megint hírek volt a rádióban, Levi még csak szendergett, de 5 perc múlva már Ő is mélyen aludt. :)
Még alszanak, majd kiderül meddig. :)
A lányomék is vízen vannak már 10.00-órától hazafelé, egyszer csak hazaérnek! :)
Jól kifogták, bár, nem tudom, hogy a Tiszán esik-e az eső, itt néha igen, néha nem. :)
Számításaim szerint 15.00-óra körül érkeznek. Ezt csak én gondolom! :)
Most mennek kell, Levi belépett a hátam mögé, megpróbálom még visszaaltatni! :)

Üdv. Edit Mama.



2012. július 14., szombat

Ez ma nem volt maratoni! :)

Úgy is írhattam volna, hogy szinte alig aludtak valamit az eddigiekhez képest..! :)
Levente ébredt elsőnek, 14.00-kor, majd játszottunk egy kicsit bent, mesét mondatott velem, ledőltünk még kicsit a másik szobába és csak hallgatott nagyokat, és még egyszer-még-egyszer, mondjak még sokat! :) Már meguntam és mondtam, hogy jöjjünk ki, ha felébred a Lívia, majd kijön. Fura volt, pedig kb.. ennyit szoktak máskor aludni, csak. Levi 1-órát aludt, Livi 1 1/2 órát. Ez sem volt olyan sok, de legalább este hamarább elalszanak. Remélem! :)
Jön a hidegfront és szerintem nagyon érzik Ők is! Én is sajnos! :(
Fáj mindenem, ami csak fájhat. 
Papa is hazaérkezett 15-óra magasságában, de lepihent, elfáradt.
Addig itt bent voltam a gyerkőcökkel, vártuk a hűtött dinnye kicsit melegebb legyen! :)
Megettek egy jó nagy szeletet, jó vastag szelet volt és előtte meg tejszelet, kicsi husi. Lívia megint béka hasú, nézegette a hasát, hogy mikor durran ki! :) :)
Most kimentek már bújócskázni, várnak engem, de Papa próbálkozik velük játszani, de csak nekem kiabálnak! :) Főleg a Levi! :) Mondtam neki délután, hogy már csak ma este alszotok bent itt nálunk, holnap este már otthon alszotok anyáékkal! Azonnali válasz, csak Lívia, én Veled alszom itt bent nálatok a kanapén... :)
Hát igen...ettől féltem, hogy ezek után hogy alszik majd otthon! Eddig is nehéz volt tőle "megszabadulnom", ezek után hogyan fog ez sikerülni...nem tudom! Remélem, hogy jól és újdonság lesz megint Anyáékkal aludni! :)
Tegnap este meglátták a konyhában a cumisüvegeket és kérték volna belőle a kakaót, tejet! Mondtuk Papával szinte egyszerre, hogy az már csak emlék, csak a pici babáknak való! Nem ők még pici babák, abból kérik...!  :) Mondtam, hogy nálunk biztosan nem kaptok belőle! Erre a Levi, majd anya ide adja, Ő úgy is ide adja...! :) :) Mondtam, hogy én nem adom oda Anyának sem, így nem tudja oda adni Nektek! :) De anya eltudi venni, eltudja venni, :) és abból adja! Mondtam, majd kitesszük a kukásoknak és elviszik! Nos erre volt hajlás, hogy majd ők kiteszik és nézik amikor viszik! :)
Mondtam rendben, majd akkor kedden kitesszük. :) Kukásokkal egyezkedni kell, hogy majd csak csinálják úgy és ők azzal lesznek, hogy elvitték. :) Majd mást teszek a zacskóba és hátha sikerül Őket meggyőznöm. Eddig szépen elvoltak, egyszer nem kérték éjszaka sem, csak tegnap, ahogy meglátták, akkor jött szóba. :)
Most megyek, majd jövök valamikor, de már lehet, hogy csak holnap még egyszer, azután már a lányom ír. :)

Üdv. Edit Mama

Szombat ebéd utánitól....

Délelőtt nem volt semmi extra, kicsit rosszabbak voltak, mint eddig, de jön megint egy hidegfront, így betudom annak.....
Én is nyűgösebb vagyok, úgy jó lenne most nem itthon lenni! :)
No, majd lesz még olyan is remélem! :)
Amúgy elég jól elvoltak az udvaron, mindig a hűvösbe ültek, mentek, pakoltak és elmagyarázgattak egymásnak, néha egy egy hátha verés mellett, vagy elvette a játékom szó elhangzott, de istenem, hát....gyerekek.:)
Vita az mindig van ha együtt vannak, mert, mindig ugyan az kell mind a kettőnek, ami épp a másiknál van! Hát...jó hogy az! :) Általában mindenből kettőt is veszünk, de a Livike babakocsijából  egy van, vagyis kettő, csak nem teljesen egyformák, mint ahogyan a babák sem, így az már nem jó! :)
Levit sikerül hamarább meggyőzni, Ő  a férfi alapon, és ezzel le is veszem a lábáról, és akkor keres magának olyan játékot ami férfiaknak való, akkor tuti, hogy a Líviának is az kell, és már le van tojva a baba és a kocsi is, már nem is kell, viheti a Levike! :) :) No, ilyenek vannak és remélem, hogy ahogy öregszenek, majd rájönnek, hogy kinek mivel kell játszani! :)
Én keresztrejtvényt fejtettem, néha oda néztem, szem előtt voltak mindig, azt kértem, hogy lássam őket és játszhatnak, amit akarnak. :) 
Elmúlt már dél is, amikor kérdeztem, hogy nem akartok még jönni ebédelni! :)
Mondták, hogy nem...most ettünk sok almát! :) Ez igaz, de az nem kaja, az csak gyümölcs...mondtam én.
Livike mondta, hogy Ő kér akkor csirkehusit, amit tegnap hoztak. Ok, akkor kézmosás és gyertek ebédelni. Ugrottak is és ettek, megitták pohárból a tejet, kakaót és fogmosás, majd átmentünk és most alszanak. Azonnal ahogy lefeküdtünk el is aludtak. 13-óra volt, mert a rádióban épp a híreket mondták. :)

Én is szívesen aludtam volna, de most itt gyorsan ki akarok takarítani, mert már eléggé nagy a kupi.
Ez még ugyan változhat, mert, erőm az nincs, de majd valahogy összeszedem magam. :)

No, egyelőre most ennyi, majd jövök! :)

Üdv. Edit Mama.




Péntek késő délután és szombat reggeli órák...

Lassan, de már eltelt a hét, így már csak egy éjszakát kell kibírnom, hogy nem a saját helyemen alszom! :) Ez nekem nyaraláskor is nagyon rossz, mert a derekam minden ágyon kikészül, csak a saját ágyamban szeretek aludni.... :) Főleg, így, hogy nem is úgy alszom, mint ahogyan szoktam,ez nekem már alapból sokk! :)

Holnap este már a helyükön alszanak a szüleikkel a gyerekek! :)
Péntek délután Lívia ébredt először, 15.30-kor, Levi 16.00-kor! :) Jó nagyot aludtak megint, mint egész héten.
Én ma nem aludtam, hogy este időben elaludjak. 

Délután elmentek a Papával még a piacra dinnyét venni, mert, elfogyott ami volt, vagyis, csak egy kis szelet volt még. :)
Ha már a piac, akkor elmentek az Inter Spar előtt lévő grill csirkéshez is, és vettek egy csirkét vacsira. 
Még ez sem volt elég, bementek a sarki kisboltba és vettek friss meleg kenyeret, és tejet.
Hazaérkezéskor nagy mesélés, és majd vacsora, amiből a Lívia evett sokat, Levi most nem, mert, ahogy felébredt, megevett egy tejszeletet. Eszegetett azért, csak nem olyan sokat.

Játszottak még egy kicsit, de jött a vihar, amiből azután nem lett eső, csak a szél volt nagy és lehűlt a levegő.
Én szépen bementem velük hozzájuk, hogy kicsit TV-t is nézzenek, de közben kiengedtem a vizet is, hiszen már elmúlt 19.30-óra is. Orr mosás, szívatás és fürdés. Papa ebből mit sem sejtett, itt volt bent a gép előtt ült, és mire lejött, már épp indultuk be megfürödve. Meglepődött, hogy miért nem szóltam! Hát...miért...miért.! Bírok én velük! :) Meddig tart két gyereket megfürdetni! Nem picik már, hogy ne lehessen a kádba hagyni a másikat addig, amíg az egyiket törlöm! :) Egyébként is én ha belefogok valamibe, azzal sitty-sutty szoktam végezni. :)

Kakaó-tej ivás, amit a Papa kicsit elrontott, mert Ő is ivott, csak Ő piskótával, na akkor nekik is úgy kell! Persze, hogy csak belepakolták a piskótát, és nem ették meg, így a kakaót sem és a tejet sem.
Fogmosás, alvás. TV nem lett bekapcsolva, így én elaludtam szerintem hamarább mint a Levi csak 23-órakor valamire felébredtem és akkor bevettem a gyógyszereimet is. :) Majd folyt köv. alvás. :)
Levi elég sokat forgolódott megint, sokat felsírt most Ő, Livit nem hallottam egyszer sem, de ez nem jelenti azt, hogy nem volt fent. :)
Reggel 4-órakor ébredt először Levente, de csak közölte, hogy szeret és aludt tovább!:) :)
Innen viszont már nagyon sokat vergődött, nyafizott, félálomban volt, alvásnak már igazából nem volt nevezhető.
Majd 05-kor szintén felült, hogy van bent egy légy...és tényleg volt. Aludtunk tovább, eltűnt a légy. :)
06-kor végleg felébredt, közölte, hogy már nem álmos, éhes. Irány a Fürdő-WC, majd a konyha, megittuk az Aloét és adtam egy tejszeletet neki, amíg nem ébred fel a Livike is.
Nem kellett sokat várnunk, 06.30-kor fel is ébredt.
Ő is megkapta a vitamin szörpöt és addigra Papa hozott reggelit is, így meg is reggeliztünk.
Ő közben ment is vidékre dolgozni szerelni, valamikor majd jön, lehet, hogy csak este.
Most még itt vagyunk bent, de csak azért, hogy ezt megírtam, most már megyünk az udvarra.

Szép napot addig is mindenkinek!
Jövök, ahogy tudok! :)

üdv. Edit Mama.


2012. július 13., péntek

Péntek délután ....

Délelőtt a dinnye evés után, még jó sokat játszottak, kacagtak nagyokat, a Levi volt a mókamester. :)
Motoroztak, és a Levi a kapu felé ment mindig, és neki ment direkt a kapunak kicsit, ami lemez és hát nagyon szólt! :) Ezen olyanokat kacagtak, hogy Lívia fetrengett a nevetéstől, már én is és a Levinek is folyt a könnye..:) Édesek voltak! Önfeledten...jókat kacagtak! :)
No, mivel a telefon egyet nem csörgött, így jött egy ötletem, hogy mi lenne ha bemennénk a városba! Persze, nagy ujjongás, hogy igeeeeennn...menjünk! :) Már maguktól mondták is, hogy jók leszünk, szót fogadunk! :)
Mondtam, hogy majd meglátjuk ha ott leszünk, és akkor is jusson az eszetekbe! :) Jóóóóó...alapon, gyors átöltözés, szép jujába, ahogy ők mondják és indulás Papa autójával.
Bementünk egy áruházba, ahol a Levinek néztünk papucsot, mert, az övé elszakadt.
Kaptunk is a második üzletben. Nagyon ügyesen végig nézték a kínálatot és elégedetten távoztunk az üzletből. Tényleg jók voltak és szót is fogadtak. Egyik üzletben Ők még menni akartak több  mindent nézni, de mondtam, hogy mivel elég későn indultunk el, így haladni kell...de itt még ne már...és mi Papával elindultunk a kijárat felé....mire egyszer csak várjatok Mama, megyünk, és már futottak is! :) Az üzletben csak néztek bennünket és jókat mosolyogtak és volt egy szép megjegyzés is, hogy látod...így kell őket nevelni, nem kiabálni velük...mert, így legalább mennek! :) Két hölgy között hangzott el ez a mondat, akik mellett mentem el. :) :) No, mára is kaptam egy dicséretet.! :) Ja és mondta az egyik a másiknak, hogy biztosan második házasságból való gyerekek, mert sok a türelmük...! :) :) :) Ezen nagyon jót mosolyogtam! :)

Miután Levinek kaptunk papucsot, mentünk a Pelikán Buszpálya udvarra , ebédelni. Az Ikrek kiszúrták a színes tésztát, azt itthon is láttam már, hogy kaptak, és ahhoz kértünk pulykatokányt, vagyis egy kis húst. :)
Én csak levest ettem szinte, mert, egy adagot kértem ebből a valamiből és ketten úgy bepakolták, hogy csak néztünk! :) Ittak egy narancslét, és mentünk édességet enni, a Plázába, palacsintázni, bár a Levi már majd elaludt az ebédnél is, de amikor rákérdeztem, hogy ki akar enni palacsintát, neki volt a legnagyobb hangja.:)
Ez gyorsan megvolt, be is vágtak két két palacsintát, kakaósat. :)
Papa 2x rendelt, mert, úgy gondoltam, hogy annyi kaja után már két db palacsinta elég lesz nekik, de megették a Papáét is, így rendelt még kettőt, és azt ettük meg ketten! :) Mind a ketten ügyesen késsel, villával vágták és ették. :) Itt is nagy sikerünk volt, volt nézőközönségünk is, akik agyon rajongták őket, és még ki is nyilvánították, hogy milyen édesek, gratulálnak hozzájuk! :)
A zebránál is vártuk, hogy zöld legyen a lámpa, gyalogosan és kértük őket, hogy szóljanak, ha zöld lesz a lámpa és mehetünk! :) Itt egy nénike mondta, hogy de édesek vagytok, hogy anyának és apának szóltok, gratulál a nénike, hogy ilyen ügyesen neveljük őket, ilyen kicsi korban biztosan jobban megtanulnak mindent. Ebben egyet értek, most nagyon fogékonyak mindenre.
Visszaértünk az autóhoz, amit egy másik parkolóban hagytunk, hazaértünk 13.30-ra és kézmosás, gyors átöltözés és mentek feküdni szó nélkül.! :) Alszanak mint a tej! :)
Tej, jut eszembe, csak is kizárólag pohárból, reggel, délben, és este is. Nincs alvásnál cumizás, fogmosás, max. ha szomjas egy kis mentes víz és így alszanak.
Most nem ittak tejet, de majd uzsihoz bepótoljuk.
Lassan egy órája, hogy alszanak, én most nem alszom, hogy este időben tudjak aludni. Holnap egyedül leszek velük egész nap, amitől én nem félek, mert, rajtam nem fognak ki! :)
Majd beülünk az autóba és kimegyünk a Tisza-parti sétányra sétálni, játszani és délután meg már majd eltelik, addigra valamikor haza ér Papa is.
Igen, könnyű nekem, mondaná most a lányom, mert, van jogsim, autóm és tudok menni bárhová...! Ez így van...de azért azt tudni kell, hogy nekem sem könnyű velük, csak én mindent a  pozitív oldaláról nézek, és nem keseredek bele a világba! Azt csinálom ami nekik jó, és nem azt ami nekem, és azt az oldalát is nézem, hogy Ők még kicsik, majd ha olyan nagyok lesznek mint én, Ők is biztosan ilyen "okosak" lesznek és ügyesek, de 3 évesen még nem várhatom el, hogy hibátlanok legyenek! Ők gyerekek, mi felnőttek pedig azért vagyunk, hogy nekik szép gyerekkort, majd felnőtt kort teremtsünk!
Aki nem ért ezzel egyet, írja meg a lányomnak...:)
Őt is mindig úgy neveltük, hogy gyengén-látóként ne éreztessük vele, hogy Ő esetleg másabb mint a hasonló korú társai. Ha valamit nem látott, messze volt, kérdezett engem, vagy az apját, hogy mi van ott, mondtuk, hogy nem látjuk, csak hogy ne legyen olyan érzése, hogy csak Ő nem látja.Ezért is nincs testvére sem, hogy ne hogy csúfolódás lett volna közöttük, hogy én látok, Te nem....! No, meg a betegségem miatt sem persze!

No, megint jól belemerültem, de egy Nagyi már csak ilyen, hogy beszél, beszél....ha kell, ha nem! :) :)

Köszönöm a türelmet!
Este, vagy amikor tudok, jövök! :)

Hurrá péntek! :)

Ez nekem jó, mert, szombaton már nem kell dolgoznom is...és csak a gyerekeké lehetek.
Éjszaka, igazából a szokásos, felsírás, állandó forgolódás, Líviánál álmában beszélgetés, köhögés, stb...volt. Levi is sokat forgolódott, néha azt vettem észre, hogy már a fejemnél fekszik fent, pedig nagyon nagy az ágyunk! :) Volt, hogy a lábamtól szedtem össze.
Olyan jól bealudtunk, hogy 07.10-kor ébredtünk a Levivel, hogy Livike bejött hozzánk, hogy hol van a Papa! Hát...tudom én...amikor most ébredtem...:) A telefonomra sem emlékszem, hogy 06.30-kor jelzett volna, de biztosan igen, csak lenyomhattam, félálomban...:)
No, ébredés után, gyors rendbetétel, kicsit elvagyok késve, de ahogy most látom, mégsem. :) Eddig egy telefon sem volt, így akár még most is kelhettünk volna! :) Csomagost is várok, de úgy látszik, hogy most sem nálunk kezdett!

Az idő nagyon jó kint, nincs kánikula, jó idő van, ezt eltudnám viselni márciusig, azután jöhetne újból a nyár! :)
Papa elment intézkedni, eddig nincs címe, majd látjuk, hogy lesz.
Ebben a perceben meg is jött, ahogy leírtam a mondatot! :)
Hozott dinnyét, most esznek, imádják! :)
Eddig amúgy szépen játszottak, időnként kellett csak kiszólni rájuk, de tényleg jók voltak eddig.

Tegnap kirohangálták magukat! :)

 Egyelőre ennyi! :) Majd jövök ahogy tudok!

Közben a csomagos is most volt, ezt még ide írom...:)

Üdv. Edit Mama.




2012. július 12., csütörtök

Szerda délutántól csütörtök estig...

A nagy hancúrozás után  kimentünk a viszonylag hűvösebb időbe. Nem volt már olyan nagy hőség, de hűvösnek sem mondhatnám.


Jól eljátszottak még kint is, nem bírtak az erejükkel, szaladgáltak még kint is, kergették egymást.


Papa hozzá fogott egy vezérlő dobozt készíteni, no, ez megfogta Levit és Ő csatlakozott is hozzá.
Livike homokozó felé vette az irányt, így elvoltak még egy jó órácskát.


Ezt is dokumentáltam persze, íme egy fotó! :)


Levi beméri, hogy a Papa jól rakta-e össze a vezérlődobozt.....:) 



 Lívia a homokhordó lány...:)




A két okos férfi! :)






No, miután ez megvolt, vacsi, jó sokat ettek, majd fürdés, kakaó-tej ivás az ágyon ülve pohárból, majd fogmosás és fekvés, alvás.
Lívia gyorsan el is aludt, de Levit kb-1-órát biztosan altattam, viszketett állandóan, hol púderoztam, hol krémmel kentem..:)
Persze én nem tudtam elaludni, mert már túl estem a holtpontomon, így éjfél után valamikor már el is alhattam. Hajnali 4-5-óráig van teljes nyugalom, bár, Lívia most sokat köhögött, amúgy más nem volt.
Levi 06-kor felébredt és tovább egy percet sem aludt, süt a nap, így már fel kell kelni, mondta Ő, és gyere Mama, öltözzünk..! Kérdeztem, hová sietsz, mire mondta, hogy mindjárt csörög a munkatelefonod, és még nem is ettünk...:) Nem volt sok választásom, rendbe tettem, meg is reggeliztünk már majd nem, mire felébred Lívia is és Papa is...:) Papa már rég fent volt, csak nem kelt fel amíg a Lívia nem ébred fel. Még a végén rászokik, hogy sokáig alszik. :) Ő hajnali kelő, csodálom, hogy bírja még, hogy nem kelhet fel akkor, amikor szokott....:)
Miután ma hűvös volt és esett egy kis eső is, így bent rekedtünk a délelőtt folyamán szinte úgy 10.00-óráig.
Jól elvoltak persze, csak én nem sokat hallottam a telefon hívásokból....:)
Egy ügyfelünk meg is kérdezte, hogy valami Óvoda van a közelünkben! :) Mondtam, hogy nem..csak az én közvetlen közelemben van két gyerkőc, akik nem bírnak magukkal...! Kérdezte a bácsi, hogy ovi szünet van? Mondtam, hogy szünetnek szünet van, csak bölcsisek még, ősztől lesznek csak ovisok...) Miután mondtam, hogy Ikrek, és hogy fiú és kislány, mondta, hogy igen, Ő itt lakik a közelben, és látott engem terhesen, jó nagy pocim volt! :) Itt nagyot nevettem, mire Ő...Nagyon helyes kismama tetszett lenni...Mondtam...hogy minden igaz amit mond, csak én nem kis, hanem a nagymama vagyok! :) :) A terhes, szép kismama pedig a lányom volt! :) Mondta, hogy ne vicceljek, tudja, hogy hogy nézek ki, meg el is mondta, és hogy nehogy azt mondjam, hogy nem az enyémek az Ikrek...! :) Sz o-szo, elég nehezen, de meggyőztem, hogy én a Mama vagyok...és ennyi éves, amennyi! :) Nem első eset, de ilyen nehezen még senkit nem kellett győzködnöm, mint ezt a bácsit! :)
Szóval, a gyermekeim 10.00-től kimentek Papával, 11.00-tól volt címe...így addig segített. Takarították az eső utáni szutykot, majd addig én megcsináltam az ebédet és elment Papa dolgozni.
Ebéd 12.00-kor, jól elvoltak kint addig.
Orrszívás, a mosást most elhagytuk, mert szegénykéim már nagyon utálják és megkegyelmeztem nekik, hogy akkor csak szívatunk, mert, van sajnos mit. Levi mára náthásabb lett, Papa nagyon neki vetkőzteti őket mindig, ha indokolt, ha nem...! :( Ő nem fázik, akkor senki...vagy nem tudom.
Egy kicsit nem voltam kint velük és már semmi nincs rajtuk, mert , mondja a Levi, hogy a férfiak félmeztelen vannak...mint a Papa is...:) Hát igen, csak a Papa immunrendszere vasból van, bír mindent!  Azonnal észre veszi a szervezetük, ha véletlen hűvösebb van és a póló helyett trikó, vagy semmi nincs felül. Alul is egy kis rövidnadrág, vagy bugyi...! No, majd csak erősödnek, bízom az Aloéban. :) Étvágyuk mát tuti van tőle, mert, azóta, hogy kapják, jóval többet esznek és szinte mindig éhesek is. Őszre talán használ, és hátha nem lesznek betegesek már az Oviban.
12.30-körül fektettem le őket, és azonnal el is aludtunk! :) :)
Én is! :) Dolgozzon akinek nincs két Iker unokája! :) Én is elaludtam, nem volt erőm felkelni, olyannyira nem, hogy Lívia ébresztett 14-óra körül, hogy Ő már átmegy Papához, mert unatkozik és Ő látta, hogy Papa itthon van! :)  Meglepődtem, hogy így beájultam...de Levi még jobban, Ő még ráhúzott egy fél órácskát.
Livike átjött, majd mire visszamentem, pont akkor ébredt a Levi is fel..:) 
Délután nekem volt egy kis dolgom 15.30-tól, Papa maradt egyedül velük.
Mikor hazaértem az egyik helyről, még elmentem egy másik helyre is, és ez kb.30-perc lehetett, de úgy fogadott a Papa, hogy képzeld Mama, nagyon rosszak voltak a gyerekek! :( No, mi történt ugyan...! A kishajónk most le van véve a csónakszállítóról és az almafa alá van betéve, vagy annak közelében...és amíg a Papa valamiért bejött, vagy csinált valamit, addig a drágaságaink leszedtek egy jó pár szem almát...vagy 6-8 szemet! :( Persze, zöld és pár napos permetes.:(
Felálltak a kishajóra, azon ugyan ponyva van, nem tudom, hogy -hogyan csinálták, de Ők nagyon leleményesek, semmi nem fog ki rajtuk! :) Abba is tettek valami kis kárt, nem jelentős, csak Papa nagyon haragudott érte, és az almáért is!
Ma valahogy nem akartak szót fogadni neki, nekem is elég határozottan kellett fellépnem, többször! :) Ilyen volt délelőtt is, de én még mindig azt mondom, hogy szép szóval többet érek el, mint üvöltözéssel, vagy szidással, mert, annál jobban csinálja, mennél többet veszekszenek velük!
Én egyet szólok, max. kettőt...és indulok a nevelő pálcámmal, amit Ők verető pálcának hívják, valamiért így mondják, nem kaptak vele még csak ilyen kis legyintgetéseket, hogy kipróbáltjuk milyen is ez! :)  

Egy pár fotó a hisziről is van persze....:)



Itt besértődtek, majd nézi a Levi a Livit, hogy Ő hisztizik-e még... :)

Itt rájuk szóltam, hogy ha abba hagyták, lehet esetleg bukfencezni...amit nem is kellett 2 x mondani! :)






 Ment a nagy bukfencezés..de csak Livikének, a Levi még nem igazán jött rá, hogyan kell.... :)
 Lívia nagy tehetség! :)
Mindenben...Ő a leleményesebb! :)







Eltelt a délután, este 18.30-körül bevittem őket, és a szokásos esti dolgokat elvégezve, vacsi még kint volt, készültünk fürdetni.
Fekvés 21-óra magasságában volt, kicsit játszottak még, és nézték a TV-t, de mivel már nagyon beindultak, így a  TV-kikapcsolása után el is aludtak. Lívia nehezen, köhög, meg bedugult az orra, meg mindenféle nyafogásokkal. Sokára, de alszik. Most épp köhögött és álmában történt valami, mert, Papának nem sikerült szót érteni vele, én nyugtattam meg. :)  Azon gondolkodom még most is, hogy átviszem magamhoz meg Levihez, mert, Papa nem ébred fel véletlen, ha esetleg hányna, mert, eléggé olyan a köhögése néha.

No, majd figyelek! :)

Volt ma minden féle dolog, jó is rossz is, eltelt ez a nap is! :)
Volt azért nagy mulatozás is, arról is van pár kép persze...:)
Tényleg csak egy párat, nehogy megunjatok bennünket! :)


No, ugyan mire táncolhatnak ekkorát...! 

Hát...a  Gumimaci...az örök zene náluk..:)

Hozzáteszem...nekem is! :)

















Üdv: Edit Mama.

2012. július 11., szerda

Szerda délután, ez történik most! :)

Röviden ebéd óta...

Alvás, 15.50-ig Levi, Lívia 15.00-óráig.

Uzsonna, majd játszás bent, a viszonylag hűvös szobában...

És akkor jöjjön, ami most történik...:)

 No, nézzük csak ki az erősebb!!









 Lindásat játszanak....:) Lívia nagyon tudja...! :)


Falhoz szorítás...végre sikerült Levinek is! :)

 Itt is Livi van alul...! :)

  Lívia leteperte a Levit...:)





 Még mindig nem elég....sosem fáradnak el...!





Üdv Edit Mama.

Kedd éjszaka és a szerdai beszámoló eddig...

A tegnap délután nagyon jól telt, sokat játszottuk, meséltünk, énekeltünk és szórakoztunk....:)
A dinnye evés után, kérték, hogy mondjak egyszer volt...hol nem volt...mesét...:)

Kitaláltam dolgokat és elmeséltem, nem könyvből olvastam...:) Nagyon tetszett nekik, csak amikor kérték, hogy ugyan azt még-egyszer,  akkor voltam bajban..:) Próbáltam elismételni, és ahol nem ugyan azt mondtam, ott kijavítottak, hogy de az előbb az anyóka vette a piacon a gyümölcsöt, most meg azt mondtam, hogy szedte! :) Hát....bizony, nem mindegy! :) :)
Szóval, figyelnek...de nem is kicsit! :)

Eljött az este, meglocsolták Papával a virágokat, én meg előkészítettem  a fürdéshez a dolgokat, és megágyazgattam, szerencsére két szobába kell....:)

Levi persze most is velem aludt, Lívia pedig a Papával.
20-óra volt mire ágyba kerültek, kerültünk, ilyen sem volt mostanság. Féltem, hogy túl korán van, de úgy látszik, lefárasztottam őket szellemileg rendesen, mert, Levi szinte 5 percen belül elaludt, Lívia kicsit kínlódott a Papával, mert, a Papa bekapcsolta a TV-t és azt ugye nem szoktuk, akkor tényleg nincs alvás..:) Rá is jött a Papa hamarosan és kikapcsolta, majd így el is aludtak Ők is. :)

Én hozzászoktam, hogy nem alszom, vagy későn alszom, egyébként is későn fekvő vagyok...így csak valamikor 22.30-körül alhattam el, addig csak pihentem. :)

Féltem az éjszakától.....de most kivételesen nem volt semmi baj.
Ahogy lefeküdtünk, Levi elkezdte mondani, hogy fáj a füle...mondtam, hogy dehogy fáj, csak úgy érzed..:), mire mondta, hogy a gyógyi szörp meggyógyította és nem fáj, csak azt hitte...:)
A gyógyi szörp, az Aloé Vera. :)
El is aludt, egész hajnali 4-óráig meg sem mozdulhatott szerintem, mert nem vettem észre. :)

Akkor viszont rosszat álmodhatott és kicsit sírdogált, 1 mp és abba is hagyta. Álmában sírt...de annak sem nevezhetném, ...

Ez után már többször forgolódott, de aludt, teljesen 06.30-ig. :)
Lívia 5.-órakor ébredt köhögött nagyon, vittem neki kubut és abba is hagyta. Visszafeküdtek még Papával és csend volt még, de én is elaludtam, nem hallottam igazán, hogy mi volt a másik szobában..:)
Majd 06.-órakor már igen...akkor már nagyokat nevetgélt, meg beszélgettek a Papával, aki ugyan csitítgatta, de Ő már nem álmos és Levi is és Mama is keljen fel alapon...felkiáltással hangozott....! :)
Papa intézte szokásos reggeli dolgait, teázás, stb...Lívia is kért ezt-azt, mire már én is megjelentem a konyhában, amíg nem kap édességet vagy olyat amitől nem fog reggelizni!
Nálam nincs reggeli előtt tej, majd reggeli után, nincs éjszaka cumisüvegezés, hajnali tej, kakaó, este és majd reggel, reggeli után.
Ezt szépen el is fogadták eddig.:)
Miután mindenki felébredt, egy gyors összepakolás, gyerkőcök rendbe tétele, magam...reggelizés, és már 07.30-is van, kezdődik a munkaidőm is..és a telefon pontban meg is csörrent 07.30-kor. :)
Szerencsére, vagy nem....ma eddig nem sokat csörgött, így Papa is majd nem itthon volt egész nap.
Bár, a gépen dolgozott, de azért néha rájuk is figyelt, amíg én megfőztem az almaszószt, mert, Lívia azt kért ebédre. :) Levike nem igazán díjazta, azt mondta, Ő csak nyersen szereti az almát, kér inkább a Papa tegnapi fasírtjából. Hozzáteszem, egész délelőtt ettek, Líviának már akkora pocija volt, hogy mutatta is, hogy akkora mint egy lufi! :) Mondtam neki, vigyázz ki ne durranjon! :) Elgondolkodóan megkérdezte, hogy ha kidurran a pocim, akkor kidől belőle a sok kaja is! :)  Mondtam, hogy szerencsére nem tud kidurranni, így megmarad a kaja is! :)

Miután készen lettem az ebéddel, kimentem kicsit még játszottunk, a két szivacs a kiságyból ami megmaradt ki volt téve hűvösbe, azon feküdtek időnként és oda mentem én is kicsit pihizni, mire letámadtak egy jó nagy birkózásra! :) Volt móka-kacagás, majd abba kellett hagyni...mert már nagyon beindultak és féltem, hogy valami sérülés lesz a végén.

Összeszedtük a játékokat, szépen elpakoltunk és mentünk be tusolni, vagyis, fürdeni, mert bedugják a kádat mindig! :) Kint nem merem őket fürdetni, mindig betegek utána. Most várom at Aloé hatását, hátha augusztusban már strandolhatunk is rendesen, strandon.

Fürdés után ebéd...majd alvás.
Semmi perc alatt 12.00-kor a rádióban a híreket mondták, aludtak. :)

Most még kiterülve alszanak a helyükön. Este majd itt bent, ilyenkor nem lehet, mert ha csörög a telefon, felébrednek.

Egy pillanatot elkaptunk  reggel, még amikor rendbe tettem őket, kijöttek és ezt láttuk! :)


 Utaznak a csónakszállítón, mennek horgászni! :)









Egyelőre ennyi, majd a délutáni eseményekkel később jövök! :)


Üdv. Edit Mama.

2012. július 10., kedd

Kedd déltől...

Ismét itt vagyok egy pár sorra. :)
11.40-körül bementünk, már nagyon meleg volt és már álmosak is voltak.
Egy gyors fürdés, tiszta maszatok voltak, mert én hagytam Őket, amíg írtam, Ők az udvar hátsó részében játszottak, ahol van minden. :)
Főleg a Papa Csepel teherautója. Az nagyon jó játék volt, körbe van pakolva mindennel. Csináltak maguknak horgászbot szerűséget is és horgásztak is időnként. :)
Eljátszották egymással, hogy ki a férfi a háznál és hogy annak kell a halat megfogni, mert Ő a férfi! :) Ezt a mondatot épp elkaptam, amikor csendben ,meglestem őket! :) Honnan vesznek ilyeneket, .....:)
No, fürdés után egy kis ebéd, nem igazán ettek, egész délelőtt csipegettek valamit. :)
12.20-körül fekhettünk le, és Levi 14.00-óra körül ébredt, Lívia 14.30-kor. Tegnap a Levi aludt tovább, ma Livike. No, én is aludtam, mert, ugyan nem akartam, de amíg a Levit altattam, nekem is csak sikerült elaludnom. :)
Lívia elalszik magától, de a Levit altatni kell. Főleg, hogy nem kapnak cumisüveget, így nehezebben alszik el. Bölcsiben sincs, mégis elalszanak. Itthon kapnak és most én viszont még este is le akarom szoktatni Őket, nem hogy a déli alváshoz. Levinek nem is kellett az este, de fájt a füle, foga, mindene, így nem is ivott, csak szívószállal egy fél dl-nyit.
Livike sajnos még megkapta még a cumisüveget, de mondtam, mától már nincs. Délben is kérte pohárból...és ügyesen megitta, és ment is aludni.
Lívia lehet, hogy aludna még, de Levi már nagyon jöhetnék volt át, mondtam, hogy amíg Livike alszik, addig maradunk....mire Ő ezt fel is gyorsította.....befutott a szobájukba és megsimogatta a Livi hasát, aki persze, hogy azonnal fel is ébredt. Kicsit nyűgösen és össze is vesztek, hogy ejnye Levike, felébi engem. (Felébresztettél) :) Szégyellje magát...stb...:)
Papa készítette az ebédet, fasírt volt, a kukoricát megfőztem én délelőtt, és hozott még dinnyét! :)

No, ennek nagy sikere volt, amiről egy képet fel is teszek.. :)
















A Levi csak úgy oda ugrott, de nagyon jól sikerült szerintem :)









 Most megyek, köszönöm a figyelmet, ahogy tudok jövök. :)

Üdv. Edit Mama. 

Hétfő délutántól, idáig....

Tegnap amikor felébredtek és kijöttek, meguzsonnáztak, majd játszottak, rendetlenkedtek, cukkolták egymást, de elvoltak...

Mi Papával keresztrejtvényt fejtettünk, persze fél szemünk rajtuk.

Papának 18-óra magasságában csörgött a telefonja, szomszéd volt, hogy lenne-e kedvünk átmenni!
Átmentünk...kb egy órácskát voltunk ott, mert, már vacsora és fürdés idő volt.

Jól elvoltak a lurkók, kicsit nagyon is! :) :)

Én elkezdtem a helyeket készíteni, Papa ment fürdetni őket, majd csatlakoztam én is. Most külön aludtunk, Lívia Papával, Levi velem.
Papa persze jobban járt, Líviával azon kívül, hogy kiabál álmában és beszél, és a napi eseményeket elmondja, nem volt más gond.

Levi bezzeg...Jobb éjszakát vártam, hogy kicsit már alhassak, de ez még egy fokkal rosszabb volt, mint az előző.
Levinek ugyan is fájt a füle is...most már nem csak a foga. Én úgy gondolom, hogy eddig is az fájt neki, csak kisugárzik ide-oda.

Mire lefeküdtünk 21-óra volt, Lívia és Papa el is aludtak szinte azonnal.
Mi Levivel még éjfélkor sem aludtunk, a sót járkáltam melegíteni folyamatosan.
Fájdalom csillapítót nem mertem neki adni, mert, ha láza lesz, akkor mit adok!

Kínlódtunk, sírt, vergődött, szundikált volna, de fájt neki....így sajnos kb hajnali 3-ig így voltunk.
Amit alhattam az olyan hajnali 4-6-ig lehetett, de azt sem végig.
Papa és Lívia felébredtek és el kellett igazítani a Papát, hogy mit hogyan...
Éhgyomorra kell adni az Aloé Verát és az éjszakai pelus reggel már nem kell, de szerintem már éjszakára sem kellene, mert mindig tiszta mind a kettőé.
A déli alvásnál van alattuk nejlon, de akkora nincs, hogy a mi ágyunkra is legyen. Az is csak a biztonság kedvéért van.

Vissza az éjszakára...Levi is kb hajnali 3-után kezdett már aludni jobban, vergődés nélkül.  Reggel 06.30-ig aludt, de csak azért ébredt fel, mert Lívia már kint volt az udvaron Papával és hangoskodott.
Ablak nyitva volt, és behallatszott.
Én is nagyon szívesen aludtam volna, lassan kezdek nagyon kimerülni!
Sem éjjelem, sem nappalom, ez így nem lesz jó!
Nekem nincs senki aki segítsen napközben, csak már max. 16-után, ha...! A lányomnak ott vagyok én szinte egész nap, vagy a párja...egyedül nagyon ritkán van.
Ha csak Ők lennének semmi baj nem lenne, de még itt a cégünk is, sajnos ide is dolgozni kell.

Reggel megreggeliztek, Papa hozott főzni való kukoricát, oda adta nekik, hogy mire haza jön, fosszák le róla a héját... Ők szót is fogadtak, de persze ezzel is nekem lett több dolgom, mert, segíteni kellett nekik és hát elrendezni a fazékba...stb. :)
A baj, hogy ekkor csörgött legtöbbet a telefon is, így már most nagyon ki vagyok, a derekam majd leszakad annyira fáj, lábamról nem is beszélek, kicsit dagadt is, nem iszok úgy mint máskor, sajnos elfelejtem, másra irányul a figyelmem.
Mint már írtam, vagy a lányom, én Transzplantált vagyok és sajnos jóval kevesebbet bírok mint a hasonló korú nagymamák.Főleg így alvás nélkül.

Most kirakóznak, marják időnként egymást, színező könyvet színeznek, laptopon betűket mondanak a gépi hang után. :)

Lassan már semmi nem köti le őket, de már csak egy óra és lehet aludniuk...és szerintem ma én is csatlakozom, nem érdekel a cég.

No, délután majd jövök....

Üdv. Edit Mama.


2012. július 9., hétfő

Maratoni alvás...

Úgy látom, hogy nem csak én vagyok fáradt, az Ikrek is azok voltak, nagyon sokat aludtak.
Kicsit később is feküdtek, mint szoktak, de nagyon elvoltak még itt a játszással, és majd nem 12.30-volt amikor lefeküdtünk. Én csak az altatás idejére....

Lívia 15.30-kor ébredt, Levit pedig most ébresztettem 16.00-órakor, de még aludna..
Nagyon bágyadt, de mosolyog..:)

Most megszöktem kicsit, Papa is ott van, beszaladtam hozzánk az uzsonnáért:)
Reggel ide tettem be a hűtőbe.

Déli orrszívásnál kicsit vércsíkos volt a váladék, most nem igazán merem szívatni neki, bár nem is igazán van benne, de ha kimosom az orrukat, azonnal jön belőle váladék.A füléhez kapkod a Levi sűrűn, kérdeztem, hogy bedugult, fáj...de nem igazán válaszol rá...még olyan álmos.:)
Most viszont utánam jöttek, nagyon felöltöztek, bugyiban és napszemüvegben vannak:).)
Hőség van az igaz! :)

No, megyek, majd jövök este, vagy holnap.
Egyelőre sok érdemleges nem történt. Jól viselkednek, aranyosak, néha elszabadul a pokol, de úgy fogom fel, hogy Ők is nyaralnak! Pihenik a szülők fáradalmait! :) :)

Üdv. Edit Mama.

Hétfő reggel...

Az éjszaka nekem nagyon hosszú volt alvás nélkül..... Ez ugyan nem volt meglepő, remélem, hogy ma már jobban fogok aludni..
Reggel 5-kor ébredt Levi, de még kicsit szundizott, 05.30-körül már nem aludt vissza.
Livike is felébredt, Ő 06-órakor. Papa kinyitott minden ajtót, ablakot, így nagyon friss levegőt kaptunk, szinte már hideg is volt.....:) 

Nagyon sokat fent voltak, forgolódtak, vergődtek, felálltak álmukban az ágyon, forgolódott, körbe-körbe, nem tudta, gondolom, hogy hol van....ez Levi volt.

Lívia beszél nagyon sokat álmában, egész mondatokat mond, teljesen érthetően és visít, fél, kergetik...meg ilyenek. Ezt gondolom a lányomék nem hallják, Ők alszanak, nem zavarja őket, megszokhatták, nem tudom....:)

Nagy nehezen neki fogtam Őket rendbe tenni, nagyon álmos voltam, vagyok is...de 07.30-ra elkészültünk mindennel. Orrmosás, szívatás, öltözés...bár sokat nem kellett felvenni...!

Az én munkaidőm 07.30-kor kezdődik, de nyugi van, mintha tudnák, hogy most jól is jön..! Anyagilag nem...de amúgy meg igen.

Levinek a foga továbbra is fáj, látni semmit nem lehet rajta. Ma reggel is reggeliztek és nem tudott rágni a jobb oldalon, mert, hogy fáj a foga. :( Gyerekfogorvost kell valószínű keresni, így sokáig nem lesz jó....

Most nagyon jó kedvük van, bejöttünk már a melegről, játszanak a kiságyuk matracán. Persze, azt mondták, hogy álmosak, és jöjjünk be.....aludni szeretnének.Tisztában voltam vele, hogy nem...csak nekem is jobb már a hűvösebb lakásban, mint kint.

Lassan tusolunk, készülünk ebédelni, de még kicsit hagyom őket játszani.
Ide jött és kérdezte, hogy mit csinálok, mondtam, hogy leírom, hogy milyen rosszak, hogy majd nagy korukban ha elolvassák, jókat derüljenek rajta.
Azt üzeni Levike és Livike is, hogy írjam ide, hogy szép Lívia és Levente! :) :)
Nem vagyunk rosszak, csak játszunk Mama! :)
Ezen ne múljon, én ide írtam...:)

No, majd jövök délután, ahogy tudok...:)

Üdv. Edit Mama.