2011. június 30., csütörtök

Csütörtök

Éjjel minden rendben volt. Livike 7:30-kor csendben kiosont a konyhába, bár láttam, nem jöttem azonnal utána. 10 perc múlva mégis megnéztem már mit ügyködik, valami ragacs volt a körmén, ő azt mondta szúnyog, én pedig nem nagyon tanulmányoztam, letöröltem és kész. :)
Megkapta a tejet, túl sokáig nem itta, újra kijött a konyhába. Levi és Apa még aludtak, Ők 8:20-kor ébredtek!
Livike közölte, hogy pisi utána meg hogy kaka, gyorsan letettem a bilit, hátha menne bele valami, de nem... ücsörgött egy ideig, majd megunta és nem is akart visszaülni, így felöltöztettem. Az éjszakai sok pisi tetejére pár bogyót is produkált még a pelusba, úgyhogy újfent az utólag szólás esete állt fent. Szerintem csak azért nem vette ki maga alól, mert épp ott álltam mellette. Nem így délután... de most akkor folyton ott kell állni és nézni minden mozdulatát, különben a fél szoba csupa sz.r lesz?? :(( Bocsánat a kifejezésért, de délután nagyjából ez volt a helyzet, alvás helyett kb 10 perc alatt... :((

A délelőtt eltelt, Apa 10-re ment dolgozni, 9 órakor már kint voltunk az udvaron, volt pizzás csík evés és egy kis sajtos kifli is, az idő egyre rosszabb lett, hűlt, fújt a szél és 10:50-re az eső is megérkezett egy olyan állapotába, amikor már be kellett jönni. (Előtte csak néha szemerkélt. )
Itt volt ma a Dédi Mama is, úgyhogy elég jól bejöttünk, nem volt hiszti, amikor elment akkor volt egy kevés, de ez van, meg kell érteni, hogy el kell menni, ki kell engedni mindenkit, nem fél órás hisztiket levágni, ha pl Mama is ki meri tenni a lábát miután egyszer bejött. :(

Játszottunk, majd 12 órakor megkapták a gyerekek az ebédet. Ma üveges volt rizzsel, jól ettek, egy kevés maradt csak meg. Kérték a tejet, úgyhogy 12:40 körül már le akár alhattak is volna.
Levike szerintem el is alszik, ha Livike nem piszkálja, de a lány annyira felélénkült, hogy esze ágában sem volt aludni egészen 18:30-ig, amikor meg ugye már nem lehetett.
A bébiőr be volt kapcsolva, átmentem Mamáékhoz, hogy majd elalszanak...
Időnként azért kijöttem, megnéztem pl nincs-e még lent a pelus és egyebek.
Livike tejjel kikente a konvektor tetejét, egyébként ma már másodjára. Délelőtt is megcsinálta ugyanezt. :(
15 óra előtt már nagyon úgy tűnt, végre alvás lesz, lefeküdtek, behelyezkedtek, így ismét bementem, mert Mamával csináltunk tojásos krumplit, azt ettük, meg még beszélgettünk.

15 órakor a nagy csendre azért csak kijöttünk, hogy alszanak vagy valamivel jól elvannak. Utóbbi volt igaz. :( Levike is totál kakás kézzel jött, szerintem akkor nyúlhatott bele, mert egyből menni is akart megmosni. Ő volt a jobbik eset. Livikét fürdetni kellett, mert még a haján is volt.
A szobában meg a szokásos látvány fogadott, csak durvább kivitelben, mert az egy dolog, hogy a konvektor teteje ki volt kenve, volt az éjjeli szekrényen, a tévé képernyőjén, az ágyon a pléden, meg még nem tudom hol és ez nem a bogyós fajta állagó volt. :((( Erről ennyit. Több, mint egy órán át takarítottunk Mamával, hogy biztos mindenhonnan eltűnjön, ne maradjon, még a függönyt is ki kellett mosni, mert az alja is olyan lett. :(
Livike meg is lett fürdetve, így este már nem kellett, nem is kifogásolta, szépen lefeküdt és aludt elég hamar az ágyában.
Levike a mi ágyunkon aludt el, egyszer már volt fent, de azért nyugi van.
Ez a vége lenne, közben azért annyi volt még, hogy alvás természetesen nem volt, Mama itt volt fürdésig, 19:30-ig.
Ettek tojásos krumplit, ittak teát, volt nagy hancúrozás, Livikére persze egy ideig haragudott Mama, nem szólt hozzá, nem vette fel, elmagyarázta, hogy csúnya dolog volt ez a kaka kikenősdi, nem szabad meg egyebek... és hogy ne csinálja többet. Na kíváncsi leszek. :( A tűzhelyhez is hozzányúlt ma már, igaz nem volt meleg, de akkor is! Lehetett volna. Nem jegyezte meg, hogy megsütötte a kezét.
A vasalót is meg akarta fogni délután, de szerencsére elvettem....

18 óra után már nagyon álmosak voltak mindketten, de valahogy kihúztuk. :)
A többi meg már írtam....

2011. június 29., szerda

Szerda

Éjszaka minden rendben volt, leszámítva egy kis vándorlást. Először Livike vackolt közénk/felénk/ránk kb 4 óra körül, majd később letettem a helyére, ott már kérte a tejcsit.
Levike 7 órakor jött mellém, Ő csak fél óra múlva kérte a tejet, akkor már Livike is fent volt. Ezzel el is kezdődött a napunk.

Kint esős, hűvös idő volt kb délig, így délelőtt egyáltalán nem tudtunk kimenni levegőzni.
Viszonylag jól elvoltak, csináltam almafőzeléket és rizst is főztem, nem győztem terelgetni a gyerekeket, hogy menjenek a tűzhely közeléből is.
Mikor kész lett a kaja, épp csak kioltottam a gázt, Livike odament és szokás szerint el akarta venni a lángterelőt, ami persze még meleg volt! Volt jajjgatás, meg hogy fáj.... Hát elhiszem, én ha véletlen csak kicsit megsütöm a kezem pl a vasalóval, az is hogy tud fájni órákig!
Gyorsan hideg víz alá tettem a kis tenyerét, szerencsére nem hólyagosodott fel, de még fájlalta egy ideig. Délutánra már el is felejtette!

Még 10 óra előtt ettünk vajas pirítós zsömlét, majd délben megették az ebédet is, ja igen.. mégis voltunk kint. Ennyit erről, már összefolynak a napok. :( Szóval 11 óra körül ki tudtunk menni, de be is jöttünk 12:50 körül, 13 órakor már aludtak. :)
Kint nagyon nagy por volt, mert kint az utcafronton csiszolták is a falat, az meg ugye nagyon finom szálló porral jár. Néha látni alig lehetett, úgyhogy ebből a szempontból nem bántam, hogy nem maradtunk sokáig, majd csak 18 órakor mentünk ki újra, amikor már nem dolgoztak és le is lett mosva a fél udvar slaggal...

14:30-kor ébredtek, hamarosan volt bundás kenyér, Mama azt csinált többek között azért, hogy Ő is egyen már végre valamit, de a gyerekek is szívesen ették. :)
Még kétszer ettek belőle délután egy-egy kis darabkát. :)
Este volt még párizsi is, persze folyadék is, szerencsére egyre szívesebben megisszák a vizet is, nem csak a teát meg a hígított kubut vagy multivitaminos lötyit.

Livike ma csak reggel vette ki a pelusát, nem volt még benne kaka, csak sok pisi...
Miért nem tudja megvárni, amíg kiveszem? Miért nem szól, hogy már zavarja? Épp indultam, hogy most már öltöztetem és tisztába teszem...

A fürdést 19:50 körül kezdtük, a filmre kész is lettünk.
Livike 21:30 körül aludt el, Levike csak nem rég... amikor Apa haza ért még fent volt. Most már alszik. :)

Ennyi lenne a mai nap röviden, biztos maradtak ki dolgok, mint mindig, de nem baj..

2011. június 28., kedd

Keddi összefoglaló

Az éjszaka jól telt. 7:30 körül keltünk, bár Levike még aludt kb 8:20-ig, akkor is csak arra ébredt fel, hogy kissé kapkodtunk Livike körül, vagy inkább a produkciója miatt. Lassan szokásává válik kiszedni maga alól a kakát... Ma is ez történt, Most jobban szétkente, egyszerűen nem értem miért nem képes szólni, ha még nem előtte, akkor legalább utána! Miért veszi ki?
Délután a pisit is kivette maga alól. Arra jöttem be, hogy Levike mondogatja, hogy "fujj, kaka". Livike csupasz fenékkel, pelus a földön. Nem volt benne kaka, máshol sem volt szétszórva, a feneke sem volt olyan, szóval ez csak pisi volt.. Tele lett a pelus, Ő megunta és kivette. Mondtam is, hogy ha ilyen önálló akkor tegye is már tisztába magát, mert szólni még mindig nem tud a kis- vagy nagydolog előtt!

9 óra körül már kint voltunk az udvaron, elég hűvös volt ma egész nap, 10:45-kor már esett az eső is, be kellett jönni. :(
Még kint ettek sajtos-baconos bagettet, kettőt ettünk meg, nagy részét én, Levike elég jól evett, Livike csak pár falatkát. Idebent viszont megettek egy egész kakaóscsigát kevéske híján, abból Livike evett többet.
12:20-kor Livike kérte a tejet, feküdt az ágyába, na mondom akkor aludjatok, ebéd úgysem sok menne, mikor előtte fejezték be az evést.
Levike is kérte a tejet, aludtak is hamarosan mindketten.

14 órakor már fent voltak, ezután volt Livike peluslevetése is, majd 15:30-kor elszaladtam a Sparba, eléggé lógott az eső lába, de csak később kezdett megint esni.
Hideg volt, amikor elállt sem mentünk már ki ma az udvarra.
Biztos a sok rohangálás hiánya miatt, vagy ki tudja, de totál beindultak estére.
Livike volt a rosszabb, harapott, rúgott, nem fogadott szót még Mamának sem. :(
Valahogy azért eltelt a délután és az este.
Ettek rántott csirkemellet, majd vanília pudingot is, később pedig Mama által főzött paprikás krumplit is borsóval.

19:40 körül kezdtük a fürdést, minden rendben ment.
A film kezdetére már ágyban voltunk. Meglepően 20:50-re mindketten aludtak! :)
Azóta is nyugi van, remélem marad is reggelig!

Ennyi lenne a mai nap, és bár külön nem tartottuk most meg, de ma van Levike névnapja, talán jövőre már jobban fogja érteni, miért is köszöntjük, mi is az, hogy névnap meg ünnepek! :) Ajándékozás ha azt vesszük már volt, a csúszdás játszóteres dolgot meg a múltkori Mama által vásárolt bugyikat, zoknikat kaphatta Ő is a névnapjára. :)

Mára ennyi, holnap jövök valamikor.

2011. június 27., hétfő

Hétfő

Éjjel minden rendben volt. 7:30-kor ébredtünk a gyerekekkel, Apa még tudott aludni egy kicsit, ez azt jelenti, hogy szépen elvoltak. :)
Nem felejtettem el a súlymérést, le is írom ide, nem írok most külön hónapfordulós bejegyzést....
Livike: 11,38 kg, Ő gyarapodott kb 20 dkg-ot.
Levike 10,65 kg volt ma reggel, nagydolog után. (Livike nem.)
Levike most picit kevesebb volt, mint legutóbb, persze ha azt nézzük, hogy máskor nincs még kaka méréskor, akkor kb ugyanannyi lehetett, mint akkor, de ez így is kevés. Nem tudom miért nem akar hízni, pedig az utóbbi időben elég jól eszik!
Le is rohangálja, az igaz, de Livike is...
Kár ragozni, ez van. Ha nyávogok rajta még fél oldalt, akkor is ennyi. :(
Inkább haladjak a mai nap eseményeivel.

Reggel jöttek a kőművesek, az utcafrontot csinálják a falat, már ez is milyen kosszal jár, és még a lakásban nincsenek is bent. Azt hiszem elsőnek Mamáéknál lesz majd ablakcsere a két szobában, de nem igazán vagyok képben a felújítás menetével.
A lényeg, hogy hoztak homokot, amit a gyerekek úgy gondoltak, hogy Nekik játszani van... Persze nem, de ez nem jelentette azt, hogy délután amikor már nem dolgoztak, birtokba ne vegyék. :)
Nem volt olyan porcikájuk estére, amiben ne lett volna homok, ez nem a tapadós fajta, mint ami homokozni szokott lenni, hanem szálló....

A délelőtti kintlét alatt Mamának is ott kellett lennie, egyszerűen nem bírok el a gyerekekkel egyedül. :( Mindig ott sertepertéltek, ahol nem kellett volna, meg úgy általában mindig csinálják a kis rosszaságaikat. :(

12:20 körül volt ebéd, rántott csirkemellet sütött Mama, mert ha én sütöm akkor biztos megég....
Azt gondoltam ebédre a gyerekeknek is, hát ettek valamennyit, de előtte egész délelőtt ettek, kakaóscsigát, előtte vajas kenyeret, szóval nem nagyon lehettek éhesek. Jobban a rizibizit ették, a lényeg, hogy nem üres gyomorral feküdtek le.

13 órakor tettem le Őket aludni, Levike el is aludt hamar.
Livike nem, neki kellett egy komplett átöltözés, mert leöntötte magát tejjel. Még jó, hogy nem szidtam le kapásból, hogy mit csinált, amikor láttam, hogy szét van rágva a cumisüvegen a cumi. Persze az sem dicséretes, de nem egy nap alatt keletkezett a lyuk, fokozatosan vékonyul az anyag, ahogy rágja.
Cserecumi nem volt, úgyhogy megkockáztattam még egy átöltözést, de kapott még tejet, hogy aludjon is.
14 óra után aludt el, én gyorsan elszaladtam a Brendonba cumiért, közelebb sajnos nem lehet ezt a fajtát kapni.

15:30 körül ébredtek a gyerekek, nyűgösek voltak, mentek volna ki.
Végül 16:50 körül vittem ki Őket, Mamáék közben mentek Veterán klubos taggyűlésre, már előre sajnáltam magam, hogy egyedül kell egész délután a gyerekekkel lennem és a fürdést is levezényelni, de szerencsére fürdésre hazajöttek Mamáék. :)
Akkor még kint voltunk, épp beleegyezett volna már Livike, hogy jöjjünk. :))
Még kint le lettek vetkőztetve a gyerekek bodyra, minél kevesebb homokot hozzunk be. :)
Hajmosás is volt, Ma Papa fürdette le mindkettőjüket, hátha az újdonság varázsa hat és Neki jobban engedik, mint nekünk. Engedték. :)

20:10-re kész voltunk, Livike 21 órakor már a helyén aludt, nem engedte most magát letenni korábban, csak mikor elaludt, akkor vittem a helyére.
Levike 22 óra körül aludt el végre...

Apa is haza ért, a héten ugyebár már dolgozik, nem lehet örökre szabadságon, pedig talán most lenne nagyobb szükség Rá, ne Mamának kellene mindig a gyerekekkel lenni munkaidőben is. Nekem kellene mondjuk tudni ellátni Őket egyedül. :((

Ennyi lenne hirtelen a mai nap, megyek én is aludni...

Ja, most hogy már elküldtem a bejegyzést, jutott eszembe két alakítás a mai napról.
Livike volt mindkét esetben a "tettes".
Először reggel, öltözés után kb 5 perccel arra jöttem be, hogy nagyon "kaka" szavakat hallok...
Livikén nem volt nadrág se pelenka. Jajj, ugyan most hogy nézhet ki a szoba?
Szerencsére kemény volt, feltette most is a konvektorra azt a kb 4 bogyót, hirtelen kézzel szedtem össze papírzsebkandőbe, majd utána tisztítottam le a konvektort meg szét is néztem, nincs-e még valahol a szobában bogyó. Apa addig visszaadta a Lányra a pelenkát, mert még semmi nem volt benne.

A másik pedig délután alvásidőben, alvás helyett történt, már a második adag tej után.
Nagy volt a csend, néha egy-egy hang azért kiszűrődött....
Elsőnek Mama jött be, mondta is Papának, hogy ha én ezt meglátom szívbajt is kapok.. vagy valami hasonló, nem ezekkel a szavakkal mondta.. :)
Livike ült itt a konyhaasztal tetején, a 400 db-os fogvájó kiborítva, egy-két dolog még le volt szedve a polcról, ahogy Mamát meglátta gyorsan próbált is visszapakolni. :) Fénykép nem készült, pedig "szép" csendélet volt ám itt!
Olyan gyorsan és hang nélkül bevonult a szobába, hogy el is aludt hamarosan.
Se a kamerát, se a fényképezőt nem bántotta, a kisollót sem, szóval megúsztuk és Ő is, hogy nem nyúlt valami veszélyes dologhoz, mert van pár a polcon, mivel oda van felpakolva minden halomra, amit nem szabad elérniük.
Elérik...
Nap közben a hokedliket most már a fürdőszobába teszem, más megoldást nem tudok. :(

Most már tényleg ennyi mára. :)

2011. június 26., vasárnap

Vasárnapi összefoglaló délutáni fejsérüléssel. :(

Megint Levike. :( Szegényke mindig a fejét üti, múltkor a szája repedt fel, most pedig a homlokát ütötte meg annyira, hogy folyt belőle a vér, jó nagy pukli is lett rajta. :(
Már befelé készülődtünk ebéd után, csak épp Nekik még rohangálni volt kedvük, ha mentem utánuk akkor még jobban szaladtak, így inkább nem mentem. Jól eljátszogattak a nagykapunál, odahúztak a fal tövére egy kupac összekötözött gallyat (még lombos), kerülgették egymást, pár percig szépen elvoltak. Egyszercsak feltűnt a csend, meg valami fura hang is, mint mikor elesik valamelyikőjük, akkor Levike már jött felém kissé sántikálva, némán sírva. Az a sírás, amikor másodpercekig nem vesz levegőt, pici kora óta megvan ez Neki. Gyorsan felkaptam, azt hittem a lába fáj, amúgy nincs kizárva, hogy azt is nem ütötte meg. Amikor felém fordult, akkor láttam, hogy a bal szemöldökénél már folyik a vér. Már ott járt, de fentebbről indult, a homloka repedt ki. Gyorsan odaadtam Apának, rohantam Betadinért, zsebkendőért, közben Mamáék is jöttek, hogy mi történt. Nagyon fájlalta, nem akarta engedni a tisztítást, de azért csak sikerült valamennyire. Közben Livikét próbálta Papa kifaggatni, hogy mi történt, mutogatott Ő mindent, hogy hova ütötte be Levi a fejét, nem volt egyértelmű. Nincs kizárva, hogy Ő lökte fel a játék hevében, ahhoz messze voltam, hogy lássam. :(
Nagyon keservesen sírt, ez a fájdalomtól is lehetett, meg attól is, hogy már álmos volt. Olyan rossz érzésem volt megint, mint múltkor, hogy tuti el fog esni, lesz valami, de egyszerűen nem tudtam megfogni, hogy behozzam előbb, csak hisztizett, pedig az ajtóig már eljutottam Vele egyszer, de le kellett tegyem mert kiugrott volna a kezemből....
Végülis nem szaladásban esett el, hanem ott a gallyakkal való játéknál történt valami, nagyvalószínűséggel a fal tövébe sorba felpakolt cserepek egyikének szélébe ütötte be. Mama is végigkérdezte, hogy mi volt, hova ütötte a fejét, és amikor egy bizonyos cserépre kérdezett rá, akkor rámondta, hogy az és keservesen sírni is kezdett. Szóval az lehetett a seb okozója. :((

Elaludni idebent nem akart. Mama bevitte magukhoz, bent a nappaliban aludt el az utazóágyban 14:05-kor, 16:15-kor ébredt nyűgösen, nem jól. :(
Kicsit még bent maradt Mamáéknál, evett kekszet, ivott teát, majd kijöttünk.
Livike már nagyon kereste, hiányzott a tesó. Szinte már sírt utána, majdnem folyamatosan kérdezgette 15:15-től, ahogy felébredt, hogy hol a Levi.
Levikét viszont nem nagyon izgatta semmi, csak hogy Mamánál legyen, le ne merje tenni, úgyhogy szandált húztunk és mentünk ki levegőzni.
Hintázás, na meg pátyolgatás, nehogy elessen, nem volt túl stabil, vagy csak mi féltettük túl, de nagyon rossz volt mindig nézni, ahogy siet, szalad, nehogy megint elessen. Ja a nyomottsága a lefekvés előtt kapott Fenistil cseppeknek is köszönhető volt, mivel attól mindig kómás szokott lenn! Viszont kellett, hogy hadd csillapítsa a fájdalmat, gyógyítsa a sebet belülről is!

Uzsonnára ettek előbb palacsintát, majd később tojásrántottát is, 18:30 körül viszont már bejöttünk, azt hiszem az üres teás poharaikkal bejöttek, Mama kint maradt, volt is hiszti ezerrel, miután rájöttek, hogy most már bent kell maradni!
Levike annyira sírt, mint múltkor, végül nagy nehezen lenyugodott a régi motorok, műanyag autós szatyor láttán, kipakolhatták, játszhattak vele.

20:10-kor fürdettünk, volt még előtte kakaó ivás, joghurt evés is. A fürdés rendben zajlott, Livike már 20:50 körül a saját ágyában aludt, Levike mellettem, 22 óra körül aludt el. Este is kapott Fenistilt.

Most, hogy így leírtam a nap második felét úgy kb 13:30-tól, nézzük az elejét is nagyjából!
Éjjel minden rendben volt. Levike ébredt elsőnek 7:15-kor, kért és kapott tejet, majd jött mellém. Livike 7:25-kor ébredt, Ő is megkapta a tejet, de már menni is akartak kifelé, azért csak ne menjünk már ilyen korán!
8:15-ig sikerült bent tartani Őket, utána már udvaron játék volt, lassan, de telt az idő.

Elérkezett Marci hazamenetelének napja is. 14 órakor ment a busza, előtte még ebédeltünk, pakolászott, én vasaltam is, a gyerekekkel elvoltak addig, amíg nem tudtam kimenni.
12 óra körül ettek a gyerekek, már akkor be kellett volna hozni Őket, de ebből mégis 13 óra lett, Levike sérülése miatt már Livike is egyből bejött, szépen elfogadta, hogy le kell feküdni. Levikét akkor is hiányolta, nem is aludt el az ágyában, a mi ágyunkra tettem plédet, kispárnát, be is takargattam és úgy aludt el. :)
A többit már leírtam az elején.

Ma hónapforduló is van. Súlyt persze elfelejtettem mérni. Ha nem írom ki a hűtőajtóra, mindig ez van!
Majd holnap pótoljuk.
Azt hiszem a szokásos bejegyzést is holnap teszem közzé, talán meg tudom még ma írni, talán nem... de majd a súlyadatokkal együtt lesz teljes, legalább valami legyen benne ami biztos változott! Remélem nem negatív irányba!

Ennyi lenne mára, azt hiszem kicsit sok is volt... az ilyen baleseteket olyan szívesen elkerülném, tudom, képtelenség és sok hasonló lesz még. :(
Holnap jövök valamikor.

2011. június 25., szombat

Szombat

Éjjel minden rendben volt. Livike ébredt elsőnek 7:15-kor, majd pár perc múlva Levike is fent volt. Én arra ébredtem, hogy Livike a konyhában áll és hevesen mondogatja, hogy "Marci iiii, Marci iiii" (Marci itt van. Igen, kint ült a széken, a konyhaablakból látni lehetett. Bejönni nem tudott, mert zárjuk az ajtót, egyébként is minek kel olyan korán?:) ) Következőleg tejet kért, kapott, Levike is, annyi türelmük sem volt, hogy megigyák mindet, már mehetnékük volt kifelé. 8 óra sem volt még, csak ne menjünk még, hideg van, stb... 8:15-kor muszáj volt menni, úgyhogy öltözés és irány az udvar. :)

Ma is főzőcske volt, gulyásleves, rántott karfiol, palacsinta. Délelőtt Papával kocsival elmentünk a kisboltba és a Sparba vásárolni, utána Papa még leszedte a maradék cseresznyét, Apa főzött, Marci hol a gyerekekkel volt, hol a főzésben segített. Azt hiszem kell majd egy kis idő a gyerekeknek, hogy megszokják amikor már nem lesz itt Marci, ami pedig holnap délután el is jön, mennie kell haza.
Jól kijöttek, sokat játszottak, meglepően jól elbírt akár mindkettőjükkel Marci. :)

13 óra előtt lett készen a kaja, a gyerekek ettek előbb, jó sok levest megettek, majd palacsintát is kaptak. Livike persze levágott egy negyed órás hisztit még előtte, mert eredetileg nem tudta, hogy palacsinta készül, de Apa véletlen kimondta azt a szót, úgyhogy onnantól Livike folyton "paji"-t vagy "pajita"-t kért. Mondtam, hogy most még nem kap, majd ha evett levest is. Na ekkor totál megsértődve kullogott az udvaron és azt hajtogatta, hogy "nem kap paji". Hát én úgy sajnáltam, hogy majdnem adtam Neki. :( Délután ugyanezt eljátszotta a hallal, amit Apa az udvaron evett, háttal ült, Livike nem is kért, nem is mondta senki, hogy nem kap, de Livike már ment is be Mamáékhoz panaszosan, hogy "nem kap nyami" :) Szegény gyerek, ha valaki hallaná ezeket azt hinné nem adunk enni. :)

13:40 körül alhattak el, simán ki tudtam jönni, gyorsan elaludtak, ahogy megkapták a tejet.
Mi is megebédeltünk, gyorsan telt az idő, 15:15-kor már mindketten fent voltak.
Hamar ki is kellett újra vinni Őket, bár az idő valahogy egész nap olyan idétlen volt. Fújt a szél, ha nem sütött a nap akkor elég hűvös is volt, délután még eső is volt egy kevés, de még akkor sem lehetett Őket beimádkozni, mire bejöttünk volna, elállt. A teraszon voltak, Livike mondjuk égre meredő tekintettel nézte, hogy potyognak rá a cseppek. :)Szerencsére nem áztak el, annyi nem esett. :)

Délután is volt evés, nem beszélve a délelőttről, mert azt mindig kihagyom. Ettek pirítóst, majd pizzás szeletet, majd Papa reggelijből az Abonett kenyeret, teát ittak. Délután ettek palacsintát, banánt, párizsit na meg egy kis halat is tegnapról. Livike megkóstolta a rántott karfiolt is, miután kikunyerált egy jó nagy csemege uborkát. :)))
Próbáltam terelgetni Őket az udvaron, hogy Mamáék hadd pihenhessenek, mégis a gyerekek meg az én kiabálásomra kellett ébredniük, de már nem tudtam mit csináljak! Az egymásra tett kagyló homokozó medence tetején ugráltak, egymást lökdösték le, na meg a kis almafa alá tették be és arról gebeszkedtek felfelé, hogy elérjék a még éretlen almákat. Nem akartak lejönni, szóval volt hiszti, amikor mégis elvettem a szórakozás alapját képező medencéket. :(
Ekkor bementek Mamáékhoz, volt egy kis hancúrozás, a gépet is bekapcsolták, hogy "guiiii maciiii" (Gumimaci) :)))) Jópárszor lement Nekik a dal max hangerőn, mert Levike szabályozta, Neki halkan nem volt jó. :) Hallgattunk még más zenéket is, 19 órakor viszont már ki kellett jönni, így is egy órát bent voltunk Mamáéknál.
Hinta, csúszda, egyéb dolgok, telt az idő.
20:20-kor jöttünk be, ekkor már megint esni kezdett az eső, elég jól rákezdett, de még így is kint akartak volna maradni.

A fürdést 20:45-kor kezdtük. Mindkettőjüket szépen le tudtam fürdetni, Livikét meg is töröltem, Levike Apának maradt, nem igazán akart kijönni a Legény a vízből. :)
Livike is a mi ágyunkon volt, de hamar elaludt, mehetett is a helyére.
Levike 21:50 körül aludt el, már a helyén van Ő is.

Nagyjából ennyi volt a mai nap, holnap jövök valamikor.

2011. június 24., péntek

Pénteki dolgok

Éjjel minden rendben volt, Livike felköltözködött mellém az ágyba 6 óra körül, majd 7:15-kor felébredt és tejet kért, kapott. Levike is felébredt 7:30 körül, Ő is megkapta a tejet. 8 órára már kész is voltunk, gyorsan elszaladtam a gyógyszertárba, a gyerekek addig szépen elvoltak, a bébiőr azért be volt dugva a biztonság kedvéért, hogy Mamáék hallják, ha valami van, de nem volt. :)

8:45-ig tudtam halogatni a kimenetelt, éjjel vihar volt, eső is esett, így próbáltam minél később kivinni Őket. Akkor már nem tudtam tovább bent tartani Őket. A konyhában a székeket húzgálták, fel is álltak, úgyhogy a polc és a konyhaszekrény ismét veszélyben van. Kiléptem az ajtón a kinti nadrágjaikért, ennyi épp elég volt arra, hogy Levike felborítsa az egyik hokedlit, ami pontosan Livike bal lábának nagyujján landolt. Fáj, fáj... persze, de ahogy megnéztük, látszott is, hogy bizony ezt nem kicsit ütötte meg! Valószínűleg pont a szék széle ért le először....
Jól be is dagadt, belilult-kékült de még egy kis hámsérülés is lett a lába ujja közepén, ami elég volt ahhoz, hogy ne nagyon engedje még megnézni sem. :( "Any, ne nééééé" vagyis ne nézzem. :( Mama itt volt, bejött a nagy sírásra, Ő próbálta valahogy kideríteni, hogy eltört vagy sem, pontosan mostanáig sem tudjuk, de szerintem csak nagyon megütötte, mert menni tud vele, kissé duzzadt, de nem jobban, mint amilyen rögtön lett.
Napközben, ha eszébe jutott akkor fájlalta, amúgy meg semmi baja nem volt vele.
Alapban nyűgöske volt már reggel is, nyüszögött, cipeltette magát... Ez az állapota megmaradt végig, persze pátyolgattuk is kicsit, mert azért elég fájdalmas lehet ez így is, ha mondjuk nem tört el. Azért amikor úgy állt fel, hogy nyújtotta a kezét, "Anya, segíííííít" (segíts) és úgy kellett kézen fogva járkálni, eléggé adta a jól megszeretgetni való állapotot. :(
Délután és este felé viszont nagyon sírós lett, mint mikor beteg akar lenni, semmi nem volt jó.. Lehet hogy kissé megfáztak a pancsolásoknál, vagy a szélben, mert az ma is volt bőven. Mármint szél...

A délelőtti levegőzés tehát főként Livike pátyolgatásával telt, Levike is előadta magát, hogy Neki is fáj, pedig semmi baja nem volt, de milyen dolog már az, hogy csak a Livike van a figyelem középpontjában! :)
12 óra körül Mama elment egy helyre majd fodrászhoz is, a gyerekekkel viszont kb negyed órát voltam csak egyedül, mert Apáék 12:15 körül hazaértek.
A vihart elég jól megúszták, vittek sátorlapot ami alá be tudtak húzódni, nem áztak, még aludni is tudtak valamennyit éjjel.
Fogtak halat is, úgyhogy lehetett pucolgatni, sőt este felé meg is sütötte Apa mindet!

12:30 körül volt ebéd a gyerekeknek, főztem rizst és üveges kaját kaptak, ettek, de nem fogyott el mind, végül Levike evett többet, még hintázás közben is kérte! :)
13:30 körül tettem le Őket aludni, Marci is bevonult a gyerekekkel és aludt Ő is.
Livike 15 órakor ébredt, Levike csak 16:20 körül! Livikét hamarosan vittem is ki az udvarra, ahogy felkelt, mert nem maradt már bent...
Itt volt Mama öccse, aki kőműves, felmérni a munkát ami majd az átalakítással jár, itt volt a lánya és annak barátja is. Livike bemutatta az igazi jó kislány figurát, egy hangja nem volt, bújt belém majd barátkozóan a vendégekhez is, hagyta magát cipelni és hintáztatni is, nem hisztizett, nem is nagyon szólt csak huncutul mosolygott. :)
Még Papa után sem kiabált, amikor mentek ki a kapun, mint máskor! :) Mintha kicserélték volna!
Miután Levike is felkelt, jöhetett is ki! Legalább amíg nem esik újra az eső, legyenek levegőn. Nagyon lógott a lába! Végül 18 óra után jöttünk be, hideg szél fújt, szemelt az eső is.
Nehéz időszaknak néztünk elébe, Livike nagyon nyűgös volt, Levike is kezdte volna a nyekergést, de inkább átváltott rosszalkodós-birkózós-randalírozós állapotba, Apa a földön feküdt, persze álmos volt, el is aludt, de előtte még jól szétugrálta mindkét gyerkőc a hátát... :)
Ez az a fajta viselkedésük, amikor attól félünk, hogy rosszul esnek, megütik magukat, de nem baj, nem fáj, csak a hancúrozás van!

19:30-kor elkezdtem a fürdetést. Már Livike kész is volt, csak ki kellett volna venni, amit persze Ő nem akart, amikor vittem Levikét is a kádba és Apa is felkelt, Marci is, pedig Ő nem is aludt akkor már csak feküdt....
20 órára kész voltunk. Livike nem is jött ki az ágyából, elaludt majdnem rögtön. Talán azért is volt már annyira nyűgöske, mert álmost volt már. Délelőtt meg talán MÉG álmos volt, azért csinálta! :)

Levike nem akart aludni... 22:30-kor még fent volt, aztán én is elaludtam Vele együtt, Apa is, de Ő még előbb...
éjfél előtt ébredtem, jöttem is ki, hogy megírjam a mai napot, persze már lassan egy óra, de azért a dátumot visszaállítom.

Délután volt pizzás csík evészet, sült halat is ettek kint is és este bent is, joghurt, tea, minden volt! :)

Ennyi lenne mára, holnap jövök valamikor.

2011. június 23., csütörtök

Csütörtöki összefoglaló

Úgy volt, hogy Apa és Marci hajnalban mennek horgászni, ezt már este reggelre halasztották, mert Apának annyira fájt a térde - most épp az - hogy még azt is megkockáztatta, hogy nem megy sehova. Ez nála nagy szó, hogy még horgászni sem megy ki! Na mondjuk a fájdalmának nem örülök, annak viszont igen, hogy végül itthon maradtak, mert még reggel sem volt jobb a lába.
Ma viszont bepótolják, mert ahogy megfürdettük a gyerekeket már indultak is ki éjszakára, délelőttre, elvileg holnap délig. Aztán majd kiderül mikorra érnek haza.
(a térde amúgy még mindig fáj, de most már menni KELLETT, még a végén horgászat hiányuk lesz! Najó... sosem fogom én ezt megérteni, mi a jó benne.)

Az alvással nem volt gond, Apa 6:30-kor felkelt, Livike ébredt elsőnek 8:10-kor, én már kicsit előbb kijöttem, kapott tejet a Lány, majd Levike is ébredt, ahogy megitták már öltöztünk is és 8:30 körül már kint voltunk az udvaron. Már akkor nagyon meleg volt.
9:20 és 11:40 között nem voltam itthon, eljutottam végre a városba a Sparon meg a kisbolton kívül tovább is, szétnéztem pár üzletben, konkrétan papucsot kerestem, hogy legyen már utcára valami, ne sportcipőben kelljen már a negyven fokban járnom.
Hát.. olyat nem találtam, ami annyira jó lenne, de azért vettem egyet, mert az itthoni papucsom is a végét járja már, pedig az nem kínai. :(
Vannak nagyon jók, szépek, csak nekem mind nagy! :( Szerintem a 35-ös lábméret a legrosszabb... a felnőtt méretek között csak elvétve akad, a gyerekek között meg mind olyan.. gyerekes! (végülis mi legyen...)
Na mindegy. Gyorsan telt az idő, azt tudom, hogy fél óra telt csak el és már az jutott eszembe, vajon minden rendben van-e itthon, pedig tudhatnám, hogy úgy van...
Sőt, meglepően jók voltak délelőtt, nem volt kiabálás, - nem volt rá szükség - , nem voltak rosszak sem, Mama is csak akkor jött már ki, amikor pancsolás volt, amúgy addig nem kellett, mert bírt a gyerekekkel Apa és Marci.

Amikor hazaértem épp ebédeltek, húslevest, csigatésztát, sok zöldségfélét.. :)
12:30 körül mentünk be, nem aludtak el csak 14 óra után, Levike kb akkor, Livike vagy fél óra múlva, de 16 órakor már fent is voltak.
16:20-kor már újra kint voltunk, mivel nem öntöttük ki a pancsolós vizet és egész nap sütötte a nap, egy vödör meleg vízzel feljavítva újra mehettek pancsolni a gyerekek! :)
17 óra körül már ki kellett jönni, nem nagyon volt már napos hely az udvaron, délutánra körbeér az árnyék.

Volt uzsonna is, ébredés után kénytelen voltam vaníliás pudingot adni, mert Levike kinyitotta a hűtőajtót és rámutatott, hogy márpedig Neki az kell, nem volt jó, ha a tejszeletet vettem ki! Válogat! Nem ez volt az uzsonna, csak azért írtam, hogy ettek ilyet is, de ezzel meg is volt a mai édesség adag!:)
Azt hiszem a hűtőben is rendezkedni kell, nem lehet szem előtt a nyalánkság, mert akkor baj van.:) Fürdés után tojásos nokedlit ettek. Azt el is felejtettem, hogy reggelire lángos volt, Mama hozta korán a piacról. :)

Telt az idő, egyre több a csípős valami, nem csak szúnyog ez, kis bogarak... :(
19:40-kor jöttünk be, hamarosan fürdettük is a gyerekeket.
Volt hiszti a bejövetelnél, de szerencsére hamar meg lehetett nyugtatni Őket...

Miután kész lettünk egy kicsit még Marci bent volt, addig Apa zuhanyzott, majd Ők mentek is pakolni, én pedig befeküdtem a gyerekek közé. Fura lehetett, hogy máskor nem férünk az ágyon öten, most meg csak hárman voltunk. :)))
Livikét letettem az ágyába elég hamar, mert kérte, de utána csak kijött, hogy Ő fél.. ott nyüszögött az ágyban, hogy "anya, féééé, féééé" nem tudom mitől, kitől, de csak bújt bele a rácsvédőbe, hiába simogattam, mondtam, hogy hát itt vagyok a nagy ágyon a Levi mellett, de nem volt elég, kijött újra és bújt belém.. Jobban érteném, ha erővel teszem le a helyére, de Ő kérte! Na mindegy, 21:10 körül már aludt és le is tehettem simán. Levike kitartóbb volt, Ő 22:30 körül aludt el.
Már a helyén alszik, úgyhogy nyugalom van egyelőre.
Remélem, hogy így is marad!

Holnap jövök valamikor.

2011. június 22., szerda

Szerda

Éjjel minden rendben volt. Levike 5:15 körül közénk fészkelte magát, majd miután Apa felkelt 6:30 körül, már teljesen elfoglalhatta az ágy másik oldalát. :)
Tejet is kapott, 7 óra után Livike is felébredt, kapott Ő is tejet, úgyhogy mire véglegesen keltünk már mindketten megitták a tej nagy részét, majd még aludtak egyet. :)
8 órakor ébredtem fel sokadjára Livike fészkelődésére. Levike 8:20 körül ébredt!
Hamrosan felöltöztettem Őket és 8:35-kor már kint is voltunk az udvaron.
Már akkor nagyon meleg volt...

Apa és Marci még korán elmentek a városba, kicsit vásárolgatni akartak egy-két ruhát, cipőt, egyebet, csak épp azt nem tudták, hogy minden üzlet 9-kor nyit...
Csak eltelt az idő valahogy, 11 óra körül értek haza. Piacon is voltak, hogy legyen ebédnek való.

A gyerekekkel elvoltunk, persze kellett Mama jelenléte is, én nem voltam elég. :(
Miután Apáék haza értek volt pancsolás a gyerekeknek, Livikének még mindig szokása kifelé pancsolni, folyton elfogy a vize a medencéből.
Majdnem egy órát fürödtek, majd következett az ebéd, megették a tegnapról maradt pörköltet, majd még kb ugyanannyit hozott ki Mama, azt is megették! :)

12:30 körül tettem le Őket aludni, nem kellett könyörögni egyikőjüknek sem! :)
Jó nagyot aludtak!
Livike 15 órakor ébredt, ki is vittem rögtön, bár épp Levike is felkelhetett volna ennyi alvás után, de Ő még aludt.. 16 óra után ébredt, úgyhogy előre sajnáltam magam, hogy majd éjfélig nem lesz alvás este. :)
Végül lett, 22:20 körül "már" aludt, ami a délutáni maratonhoz viszonyítva koránnak számít! :)

Délután volt sok játék odakint, nekem pedig egy óra vasalás idebent, ha esetleg nem lett volna eléggé melegem...! :) Mindegy volt már, meg kellett csinálni, ma is mostam egy jó nagy adagot, de még ott halmozódott két adagnyi gyerekcucc is vasalásra várva :( Kész van, ez a lényeg.

Ettek pizzás rudat, majd fejenként vagy másfél cső főtt kukoricát is, mert Papa hozott délután, meg is főztük rögtön. :)
Levike 20 óra körül még nagy éhenkórász módján ült le a kerti asztalhoz, Mama szerintem azt hitte, nem kaptak enni ebéd óta... :) Vittem egy kis főtt husit, mert ma kakaslevest főzött Apa, bár még nem ettünk belőle, csak megfőzte a pirított máj után azt is. (én összesen egy krumplipürét csináltam a mai ebédhez)
A húst eszegették, de szerintem túl éhesek már nem lehettek. :)
A teát nyomták egész nap, de ilyen melegben kell is a sok folyadék!
Megjelentek az első szúnyogcsípések is a gyerekeken, leginkább Levikénél kell vigyázni, mert Neki mindig csúnyán megdagadtak eddig a csípések. :(
Szúnyog egyébként elvétve van még csak, de vannak valami kis fekete bogarak, amik szintén csípnek, azok engem is mindig megtalálnak. :(

Most eszemben van, így leírom a jelenlegi kedvenc "mondatot", amit Levike szokott mondani, kérdezni szépen tisztán: "Anya, mi a baj?" :) vagy pl Livike sírt, akkor meg így: "Mi a Jaja baj?" vagyis mi baja Livikének? :)

Este Mama látta, hogy a muskátli igencsak meg van tépázva, kérdezte is, hogy ki szedte le a virágokat? Erre mindketten egymást túllicitálva erősködtek, hogy "én, én" :)) Apa mondta, hogy na igen, fő az őszinteség, mindkettő magára vállalta. :) Erre Levike hirtelen ránézett és elkiáltotta, hogy "Apa" majd "Marci" szóval a végén már mindenki meg lett vádolva a virág leszedésével, majd a végén kiegyeztek azzal, hogy Livike volt, amit egyébként el is tudok képzelni, Neki szokása mindent leszedni, az éretlen szőlőtől kezdve az almáig. :( Nem lesz itt idén semminek termése ami elérhető közelségben van. :(

20 óra után jöttünk be, most sikerült hiszti nélkül. :)
21 óra körül már kész voltunk, Livike nem is jött most ki az ágyából, ott aludt el ügyesen.
Levike fészkelődött egy ideig, néha felkelt, egyszer be is ment az ágyába, lefeküdt, de pár perc múlva újra köztünk volt. :) Már alszik, a helyére is tettem.

Ennyi lenne mára, holnap jövök, ahogy tudok.

2011. június 21., kedd

Kedd

Éjjel aludtunk, Apa kelt 2:30-kor, mentek horgászni.
Levike 6 órakor mellém költözött a nagy ágyra, ott aludt 8:10-ig, még tejet sem kért 6-kor, csak aludt tovább.
Livike volt a földön egy ideig, de utána magától visszament az ágyába! :)
Ő 8:35-kor ébredt! :)

9 óra körül mentünk ki az udvarra, jó idő volt, ma elég volt a rövid nadrág+póló+zokni+szandál öltözék.
Délelőtt Mama főzött, így nagyjából egyedül voltam a gyerekekkel, természetesen ilyenkor a legrosszabbak. :(

A "fiúk" 11:30 körül értek haza, a gyerekek addigra már ettek sült husit és zöldségköretet, előtte pizzás csíkot is, de azért ettek még egy kis pörköltet nokedlivel is, majd 12:30 körül le is tettük Őket aludni.
Mi is ebédeltünk, megköszöntöttük Papát a névnapján, telt az idő.

Ebéd után Papa is bevonult pihenni kicsit, Apa és Marci is leheveredtek kint egy plédre az árnyékba és aludtak kb 13:30-tól 16:20-ig, akkor már muszáj volt kivinni a gyerekeket, tovább nem tudtam Őket bent tartani. :(

Miután a gyerekek is elaludtak gyorsan elszaladtam a postára meg a Sparba, közben Mama is elment edzésre meg a szomszéd nénit meglátogatni a kórházban, de ezt én nem tudtam.. Mire hazaértem a gyerekek már fent voltak, szépen eljátszottak, megkíséreltek a konyhában felmenni a pultra, de szerencsére a poharakat meg egyéb dolgokat nem érték fel! Csak a teás dobozok voltak felborítva meg egy két apróság volt máshová téve, ennél sokkal jobban is szét tudtak volna pakolni! Jó, hogy ennyivel megúsztam! :) Levike még nagyon ásítozott, szerintem nem rég lehetett fent, bár nem is voltam sokáig oda.

Elég jól eljátszogattunk, bár a végére nagyon beindultak, birkóztak, egymás lába között bujkáltak át, aminek rendszerint egymás hegyén-hátán való landolás és nagy vigyorgás lett a vége, néha sírás is, mert azért az fáj, ha nyomják egymást. :(

Amikor Papa bejött, hogy épp min vitatkozunk már, mert már akkor kezdtem megunni az ágyon rohangálást, mondta, hogy menjünk ki. De ugye még Apáék aludtak... Hát majd felkelnek, ennyi alvás már elég kell legyen így hirtelen. :)
Fel is ébredtek, a gyerekek kíméletesek voltak, nem ugrottak rájuk azonnal, pedig én azt tippeltem meg előre még idebentről. :)))

A délután és az este elég hamar eltelt, volt persze evés-ivás, vacsorázni közösen tudtunk, mert sütött Papa grillkolbászokat meg ilyesmit, de volt még sült hús is. Papa extrudált kenyeret szokott enni, na azt a gyerekek is nagyon szeretik! :) Mindig kunyerálnak belőle, ha látják, jól ropog. :) Bár nem épp nekik való a fogyókúrás kaja.. :D Mindenesetre Livike nagyrészt olyan kenyeret evett savanyú uborkával. :) Egy kis virsli-féle kolbászka is lement meg sült husi is, Levike is evett valamennyit, de nagyon nem voltak már éhesek, inkább csak a kíváncsiság meg az együtt evés kedvéért ettek. :)

Kaja után még volt hinta, focizás Marcival, szaladgálás, csak épp bejönni nem akartak.
20:20-kor hatalmas visítás és hiszti között hozta be Livikét Apa, Levikét Papa hozta, Ő nem hisztizett.
Livike nem akart fürdeni menni, de aztán csak muszáj volt, nem is volt most gond, hajat mosni nem kellett. :)))

Nagyon álmosnak tűntek, főleg Livike, de azért futott pár kört, mire elaludt. Többször letettem az ágyába, mindig kijött. 21:30 körül aludt el, Levike pedig 22 óra körül.

Nagyjából ennyi a nap...
Holnap jövök valamikor. :)

2011. június 20., hétfő

Hétfői összefoglaló

Éjjel minden rendben volt. Livike 6 óra körül vackolt le a kiságya elé a macira, Apa 6:20-kor kelt, még vissza akart feküdni kicsit, de Livike közben odafeküdt a szobaajtóba (belülről), úgyhogy nem tudott visszajönni. (én visszaaludtam, nem láttam ezt a jelenetet.) :)
Hamarosan feltettem az ágyunkra Livikét, ott még aludt valamennyit, de 7:40 körül már fent volt újra és Levike is ébredt.
Felkeltem, megkapták a tejet, 8 óra után már rendbe is tettem Őket, 8:20-kor pedig már kint voltunk az udvaron.

Apa és Marci már a cseresznyét szedték egy ideje, 13 óra körül hagyták abba, de délután még szedték tovább, akkor már Papa is itthon volt, Ő is szedte.
Még maradt valamennyi, az már lejön egyszerre, ha hozzáfognak...
A gyerekek így nagyrészt rám maradtak, néha Marci is játszogatott és lefoglalta Őket, ha megunta a cseresznyézést és lejött pihenni. :)
Papa hozott reggelire péksüteményeket, egy kakaóscsigát majszolgattak szinte egész délelőtt, leginkább Levike ette, de Livike is jött időnként érte.
Nem akarom elkiabálni, de az utóbbi napokban Levikének megjött az étvágya, sokat és sokfélét eszik szívesen, persze örülünk nagyon, mert ráférne egy kis gyarapodás!
Livike is eszik, de Ő most valahogy nem olyan mértékben, mint eddig, vagy csak Levike indult be nagyon és hozzá képest eszik kevesebbet? Nem tudom, hamarosan súlymérés, majd megtudjuk a száraz tényeket, hogy is állunk súlyilag! :)

11 óra körül elszaladtam a Sparba biciklivel, hogy hozzak bolognai spagettinek való alapanyagokat, mert Apa azt tervezett ebédre főzni.
Hamar meg is jártam, kész is lett a kaja, az idő viszont úgy eltelt, hogy csak 13 óra körül kezdtük az ebédet. Mindketten jól ették a tésztát szósszal és sajttal, mi is ettünk együtt Velük! :)
Kaja után volt egy kis hiszti, mert bejutottak Mamához az irodába, kijönni viszont nem tetszett, de muszáj volt. :(
14 óra is volt talán, amikor letettük Őket aludni.
Apa is majdnem elaludt, de egy telefon felébresztette, utána már nem is aludt.

Mamával 14:30 körül elindultunk vásárolni.
Voltunk a dm-be Papának a névnapjára venni pár dolgot, egyúttal pelenkát is vettem meg még pár piperét...
Utána a Tescoba néztünk ki, ott nem vettem sokmindent, majd az Interspar következett, ahol megintcsak vettem néhány szükséges dolgot, kaját, üdítőt, ilyeneket... Mama is vásárolt mindenhol valamit, úgyhogy a kocsi csomagtartója a végére tele lett. :)))
Amikor bepakolunk, mert szatyrok ugye ritkán vannak nálunk, annyi legalábbis biztos nincs, hogy mindent bele lehessen tenni és itthon csak szépen ki kelljen venni a szatyrokat,nem... itthon kell bepakolni, egy terméket kb 6-szor kell megfogni, mire a helyére kerül itthon, most számoltam ki. :D
Nem álltunk be az udvarra, hogy a gyerekek ne nyekeregjenek az autó láttán, szépen bepakoltunk, amit végig hisztizett Levike, mert azt hitte Mama nem fog bejönni, amikor én bejöttem szatyrokért...

17:30 körül értünk haza, A többiek ugyebár cseresznyét szedtek, a gyerekek elvoltak, csodálatos módon nem voltak morcsosak! Most van az van, hogy gyorsan meg lettek mosdatva, hogy jövünk, vagy tiszták maradtak.. :D
16 óráig aludtak kb, utána szerintem mentek is ki, de ezt nem is nagyon kérdeztem meg Apától..
Megettek egy-egy kisebb méretű banánt, szépen ki is bontották maguknak! :)
Rendes kaját majdnem 19 órakor kaptak, mert előbb nem kérték, jelzik Ők, ha éhesek, hiába akarom etetni Őket, ha nem kérik...
Friss kenyér, - ja, még a kisboltba is beszaladtunk hazafelé:) - párizsi, namost Levike evett kb egy fél szeletnyi kenyeret ami jó vastagra sikerült párizsivel, Livike megevett pár falatkát, meg egy egész szelet párizsit, utána szaladgáltak, nem kérték, én ettem meg, ami mondjuk tervben is volt, hogy enni fogok, azért is vittem ki többet, mint amit a gyerekeknek akartam adni. :)))

Apáéknak hoztunk juhbeles virslit, hogy majd azt vacsoráznak Marcival.
Amíg ettek én gereblyéztem a füvet, söprögettem a lepotyogott cseresznyéket meg faleveleket, stb... Egyszer nézem, hát a gyerekek is ott ültek Apáékkal és ettek! Kapták a kis virsli falatkákat, Levike rendesen kenyérrel és mustárral (!) ette a virslit! Ő, aki eddig meg nem ette volna a mustárt, Livike szokta szeretni. A ketchupot is a Lány szereti, múltkor nem figyeltünk és már a flakonból akarta kiinni, szerencsére nem jön olyan könnyen, mert már kevés van benne:D
(nem szoktak ilyet kapni, csak néha ha ha pizza van, vagy valami amihez kell és Papa vagy Apa eszik, akkor kapnak a gyerekek is egy-két nyalatnyit. :)))

Vacsora után még ki kellett porszívóznom, előtte pakolni, mosogatni... majd előkészítettem mindent a fürdéshez, hogy már lehessen is menni a kádba, ha bejönnek.
20:25-kor Livike hisztizve, visítva jött be, vagyis hozták, hát nem igaz, hogy még ez is kevés, hogy ennyire maradni akart még! :(
Levikét Mama hozta, mert időközben megint betalált Hozzájuk, nézték a Gumimacit a gépen... :) Ő is akart egy kicsit hisztizni, de aztán mégsem. :)
Livike nem akart fürdeni, semmit nem akart, pedig Mama fürdette Őket!
Apáék pakoltak, éjjel megint irány a Tisza-part, csak most Papa is megy, rábeszélték, ha már holnap úgysem dolgozik, mert névnapja lesz! :)
10-re elvileg jönni kell, mert Papának van dolga, Apa azt mondta, Ők is jönni fognak akkor. Ez így nekem jó, a nap nagy részét itthon töltik, nem nekem kell a gyerekekkel egyedül ellenni, - meg Mamának - , éjjel meg ha nem alszanak hát így jártak, nem kötelező 2:30-kor kelni!

21 óra körül már kész is voltunk a gyerekekkel, szépen lefeküdtek mellém, Livikét le is tettem a helyére, Levike is majdnem aludt 21:15 körül, csak épp akkor jött be Marci és Apa... Livike egyből ki az ágyból, Levike le az ágyból.. Na mondom ez jó, várhattak volna még egy kicsit kint, ha már nem jöttek be időben!
Jó.. mindenki a helyére, Livike hamarosan újra az ágyába kérte magát...
Megint felkeltek valamire, ez azt hiszem összesen három vagy négy alkalommal ismétlődött meg, már nagyon untam!
Végül Livike 21:50 körül már ott is maradt az ágyában és elaludt, Levike pedig 22:10 körül aludt el, teszem is le mindjárt a helyére.
Apa is alszik, megyek én is nemsoká.

Ennyi lenne mára, holnap jövök valamikor.

2011. június 19., vasárnap

Derűsebb délután

Az eső elállt mára, bár a szél fújt és kissé hűvös volt, azért 17 óra körül mégis kivittük a gyerekeket levegőzni, különben megkergültünk volna mindannyian idebent. :)
Az alvás Livikének 14:20-ig tartott, felsírt, majd megnyugodott, pár perc múlva pedig megint nagyon sírni, sipítani kezdett, bújt hozzám, mondta, hogy fél, csak bújt és bújt.. Kérdeztem, hogy mitől fél, rosszat álmodott, vagy mit látott? Nem mondta, nem mutatta meg...
Apa a szőnyegen aludt, talán Tőle ijedt meg, Marci az ágyon...
Levike is felkelt kb 10 perc múlva, Apa még tudott aludni, 15:30 körül kelt fel, addig próbáltam csendben tartani a gyerekeket...

Hamarosan elmentem a boltba, mire visszaértem már bablevest ettek, főleg Levike! Tegnap nem kellett Neki, most meg szépen ette, igaz, csak a levét kenyérrel. :)

Miután kimentünk az udvarra - gumicsizmában - szépen elvoltak egy ideig, de 17:30 körül Marci és Apa elkezdték szedni a cseresznyét, a gyerekeket meg nem győztem leszedni a létráról, mert mentek volna utánuk....
A csúszda létrája persze nem volt jó, a nagy, alumínium létra érdekesebb.. :)
Kb negyed órát eljátszottak két vékonyabb padlódeszka ide-oda pakolgatásával is.. :)

Vacsorára mára bundás kenyér volt betervezve, csak ugye én nem tudtam megcsinálni, mert a gyerekekkel kellett kint foglalkozni, Apa meg csak akkor jött már le a létráról, amikor már hevesen nyamiztak, hogy éhesek. :((
19 óra körül már ettünk, a gyerekek is megettek egy csomó bundás kenyeret, mi is ettünk, fél szelet híján el is fogyott mind! (Pedig nem volt kevés... :) )

20 óra körül jöttünk be, előtte én kiporszívóztam, előkészítettem mindent, még a vizet is kiengedtem, hogy már csak bele kelljen menni! :)
A bejövetel Livikénél volt neccesebb, de hamar lenyugodott, Levike simán jött, a fürdés is rendben zajlott.
20:30 körül már készen is voltunk.
Nem akartak aludni....
Livike végül sokadik kísérletre - többször engedte, hogy letegyem az ágyába, de aztán mindig kijött, mert mozgás volt, pl Apa fürdött, majd evett, Marci is jött-ment... - a helyén maradt és elaludt, ez kb 21:30-kor volt, Levike pedig 22 óra után aludt el nem sokkal.

Azóta nyugi van...
Remélem marad is. :)
Holnap jövök valamikor.

Esős vasárnap délelőtt....

Szerintem a délután is ilyen lesz, bár ahogy nézem, most talán épp nem esik. Csak idő kérdése, hogy mikor fog, reggel 8 óra óta esik, hol csendesen, hol szakad....
Éjjel Apáék megint mentek horgászni, 3 óra körül indultak, 10 óra után viszont már itthon is voltak az időjárás miatt. (most mindenki alszik! :) )

Éjjel minden rendben volt, Livike volt fent 7:15-kor, kapott tejet és vissza is aludt 8 óráig, Levike is akkor ébredt. Megkapta Ő is a tejet, majd 8:25 körül felöltöztettem Őket, beágyaztam, stb.
Hosszú ujjú body, harisnya, nadrág és még vékony pulcsi is van rajtuk! Nem semmi egy időjárás, egyik nap akár meztelen is lehetnének, olyan meleg van, most meg rendesen hideg van! :(

Reggelire vajas zsömlét ettek, majd egy kis somlóit is kaptak, amit bár magamnak szedtem, természetesen kértek belőle. :)
Később Livike ivott kb másfél deci kakaót, ugyanis valamit adnom kellett, ami kb úgy néz ki, mint a kávé, mert amiatt volt tiszta hisztiben, hogy Ő nem kapott kávét, csak Apa és Marci.. :) Így ugyanolyan barna üvegpohárba csináltam Nesquicket és vígan itta, hogy Neki is van végre olyan, mint Apáéknak! :))

Még mielőtt haza értek volna, Mama is volt bent egy kicsit, kivételesen nem azért kellett bejönnie, mert ordítás van, szépen elvoltak akkor még a gyerekek annak ellenére is, hogy kimenni nem tudtunk az eső miatt.

A gyerekeknek ebédre alma-répa-krumpli főzeléket csináltam, bíztam benne, hogy meg fogják enni, mert ilyen már rég volt, talán akkor, amikor még teljesen pépesítettem a kaját. :) Most csak nagyjából, maradtak benne darabok.
Livike először jól ette, majd csak nyalogatta, játszott, de közben majd' elaludt...
Levike ügyesen ette egyedül! Mindet persze nem ették meg, szerintem ha felkelnek majd még megkínálom Őket, hátha kérnek!
Ja, Levike délelőtt még egy tejszeletet is megevett, Livikének nem kellett! Akkor rajta volt valami hiszti féle nyűglődés, csak Apánál volt el, de úgy, ha állt Vele! Később evett almát, úgyhogy igazán ebédidőre - vagyis amikorra kész lettem és ehettek - már nem is nagyon lehetett egyik gyerkőc sem éhes!

12:20-kor kapták meg a tejet, 10 perc múlva már aludtak is!
Most nyugalom van, szinte fura, hogy ide tudtam jönni a géphez, mert mióta nincs rács erre nem volt lehetőségem nap közben! :)

Este még jövök, csak gondoltam leírom ami eddig volt, hogy akkor kevesebbet kelljen! :)

2011. június 18., szombat

Szombati összefoglaló röviden

Éjjel minden rendben volt, Livike is csak 7 óra körül feküdt le a földre, majd felkelt, mert betettem a helyére, kapott tejet és még aludt egy fél órát, akkor már Levike is felébredt és kezdhettük a napot.

Apáék ma itthon voltak, volt ebédfőzés, ami bableves és somlói galuska lett, a gyerekeket persze már 8:10-kor kivittük az udvarra. Mamáék majdnem egész nap távol voltak, vagyis ballagásra mentek 9-re, de utána is bent voltak, gondolom pihentek.
Papa jött ki 18 óra után, de majd írom ezt is, ahogy jön a sora. :)
Szóval ott tartottam, hogy délelőtt kint voltunk, persze még mindig Marci volt a favorit, nem tágíthatott a gyerekek mellől. :))) Hiányolták, kiabáltak utána, ha csak arrébb lépett is!
12:20 körül volt ebéd, a bablevesből nem sokat ettek, pedig direkt még tarhonyát is főztünk hozzá, sok tészta, zöldségféle és kevés lé, mégsem nagyon kellett Nekik. :( Volt még tegnapról almafőzelék rizzsel, azt ették, na és persze a somlóit is! Nem sokat szedtem, de azt bevágták! Bárcsak így ennék a rendes kaját is! :)

13 óra körül tettem le Őket aludni, megkapták a tejet és hamarosan mindketten aludtak.
14 órakor mentem el a boltba, Apa és Marci az udvaron próbáltak pihengetni, de amikor visszaértem már mindkét gyerkőc fent volt, szóval kb másfél órát alhattak.

15:40 körül megint az udvaron voltunk, addig elég nehéz volt Őket bent tartani, nyűglődtek, mentek volna, de egyrészt meleg volt, másrészt fújt is a szél és esőre állt, azért is nem volt ma kint fürdés délelőtt sem. Olyan "hülye" idő volt. :((
Kint elég jól elvoltunk, már csak este felé kellett többször hangosabban szólnom, próbáltuk úgy csinálni, hogy ne zengjen az udvar, Mamáék is hadd pihenhessenek, persze ez a gyerekeken múlik, ha normálisan elvannak akkor nem kell kiabálni sem. :)))
Mamáék 15 óra körül jöttek meg. Remélem sikerült valamit pihenniük, ha csak 18 órakor jött ki Papa.. :)))

A kertünkben van két cseresznyefa, egy nagy és egy kisebb, de azon is van bőven. Ez nem lenne baj, csak épp mire megérett bekukacosodott. :( Ezzel én úgy vagyok mint a hallal, nem bánom, mert nem szeretem, de azért sajnálom, mert attól még a többiek szeretik, nem beszélve arról, hogy elég jó ára van a piacon is, meg az út mellett is sokan árulják, nem lett volna baj, ha épen marad és le lehet szedni, de így jártunk. Viszont leszedni így is le kell, mert különben egész nyáron potyogni fog, így is már külön a kukacok potyognak! Fuuujjj! :(
Tehát megy cefrébe, mindenképp le kell szedni. Mivel én finnyás is vagyok meg nem is merek létrára mászni, kiesek a körből, hogy szedjem. (kukacos meg félig rohadt cseresznyét megfogni?:) )
Viszont este egy óra alatt hárman, Papa, Marci és Apa leszedtek egy fél hordónyit, én a gyerekeket próbáltam terelgetni, hogy ne a vödörben legyenek már fejjel, meg ne egyék meg, stb... kevés sikerrel, de azért elvoltunk.

19:30-kor először Livikét hoztam be, hogy most már fürdés idő, csípnek a szúnyogok, bogarak, meg ne legyen már kint amúgy sem..! Hisztizett persze, nem is kicsit! Pár perc alatt lenyugodott, találtam Neki érdekességet a régi játékok között is, de addig! Nem volt egyszerű! Levikét is hoztam volna rögtön, de nem volt kedvem kergetni, hogy megint elessen, mert megállni és odajönni nem akart, úgyhogy megvártam, míg Livike lenyugszik, és utána hoztam be Őt is, Ő már jobban viselte a dolgokat.

A fürdést végül 20 órakor kezdtük, minden rendben ment, kivéve a hajmosást, amit még mindig nem szeretnek... :(
Ha kint a medencében pancsolnak, akkor nem baj, hogy vizes a hajuk, hogy folyik az arcukon a víz! :)

Az elalvás Livikének viszonylag könnyen ment, nem is jött ki a nagy ágyra, a helyén aludt el.
Levike a mi ágyunkon volt, 22:40 körül aludt el végre és azóta is nyugi van.
Remélem marad is...

Holnap jövök valamikor.

2011. június 17., péntek

Pénteki összefoglaló

Éjfélkor Livike sírva ébredt, csak a vállamon tudott visszaaludni, amikor letettem az ágyába szemrehányóan rámszólt, hogy "tej?" :D Kapott, aludt is hamarosan.
Apa és Marci hajnal 3-kor keltek, mentek horgászni. Úgy volt, hogy délelőtt a nagy meleg előtt hazajönnek, ebből az lett, hogy délután 7:30-ra már haza is értek... Biztos volt árnyékos hely, de azért ez akkor is sok volt - nekünk, itthon maradottaknak - így egyszerre! :( Fogtak pár halat is, bár én már sokszor írtam, hogy nekem teljesen mindegy, hogy van vagy nincs, én semmilyen formában nem szeretem a halat, de ugye nem csak én vagyok.. :)

Livike 6 órakor is felébredt, megkapta a reggeli tejét, aludt is tovább.
Következőleg már egyszerre ébredtek Levikével, 7:45 volt kb.
Levike is kapott tejet, pakolásztam, majd hamarosan fel is öltöztettem Őket, mert Livike már megint önállósította magát, amíg összeszedtem kint a kutyakakát már megint nem volt a lányon pelenka. Szerencsére nem volt benne még termés. :)

8:20 körül már kint voltunk az udvaron, nagyon meleg volt, nem is tudtam, hogy mi lesz később, ha már viszonylag korán ilyen kánikula van.
Az lett, megették a szokásos reggeli péksütijüket, ma kakaós csigát ettek meg sajtos kiflit is, hintáztak, csúszdáztak, elvoltak, de Mama is kellett, én nem voltam elég. Ennek ugye az a hátránya, hogy Mamának munkaideje van, de nem nagyon tud dolgozni. :((
10:30 körül hordtam vizet a kis medencékbe és kezdődhetett a pancsolás!
Kivételesen nem akartak órákig benne lenni, féltem pedig a tegnapi hisztéria után, hogy majd nem lehet kirángatni Livikét a vízből, de Mamának egyből engedelmeskedett, bő fél óra után már ki lehetett venni, törölni, öltöztetni. Levikét is persze. :) Ő türelmesebb, bár este felé azt hiszem bepótolta hiszti terén az összes eddigit, mert ilyet még nem láttam Tőle, de majd írom ezt is ha oda jutok időben.

Az ebéd ma almafőzelék volt, jól ették, dél sem volt még amikor bejöttünk, mert nagyon meleg volt már kint. Ha nem is alszanak, legyenek bent.
12:15-kor adtam tejet, mert álmosnak tűntek, Livike kérte is a tejet...
A tévét kikapcsolták, lefeküdtek, elcsendesedtek. Kimentem és vártam, lesz-e kiabálás vagy valami, de nem, szépen elaludtak mindketten csendben, tévé, rádió nélkül. Ilyen még nem nagyon volt eddig. :))

Mamáékkal ebédeltünk, majd Mama kitalálta, hogy menjünk el ketten bowlingozni. Én, aki életemben nem fogtam még golyót a kezemben és csak tévében láttam játékot is.:D
Papa maradt a gyerekekkel, Livike persze felébredt azonnal, hogy bejöttem öltözködni, ez 14:45-kor volt. Elég jó időt aludtak így is, mert Levike is felébredt, ahogy mi elindultunk Mamával.
15:10 körül mentek ki Papával az udvarra, hamarosan pancsoltak megint egy jót, kb egy órányit, kivenni nem volt nehéz dolga Papának, azt mondta, meg azt is, hogy nem volt úgy általában baj a gyerekekkel, de azért lefárasztották rendesen a közel 3 óra alatt, amíg távol voltunk.
Ebből bowling másfél óra volt, utána még bementünk az Intersparba egy kis időre, hazafelé pedig a kisboltba is.
A bowlingozásomról annyit, hogy alapjában tetszik a dolog, bár nem nagyon megy, a kezdők szerencséje azért megtalált az első gurításnál. :) Utána persze dobtam sok "semmit", volt néhány majdnem teli találat, Mama kitartóan magyarázta, mutatta, hogy is kell, én próbálkoztam több kevesebb sikerrel, meglátjuk mennyire lesz izomlázam majd a karjaimban holnapra. Mindkettőben, mert egy idő után átálltam bal kézre, az az erősebb kezem, talán jobban is ment a gurítás, a jobb kezemmel már nem tudtam volna eldobni a golyót, annyira elfáradt. :))

Miután haza értünk ettek a gyerekek tejszeletet, később Mamával tejfölös kenyeret, egy óra múlva pedig velem sonkás szendvicset, bár annak több, mint felét én ettem meg, nem igazán kérték. :(

Miután Apák haza értek még kicsit játszottak, hintáztak a gyerekek, Marcit nyüstölték, aki persze fáradt volt, de azért játszott Velük és Apa is valamennyit, de a gyerekek már nagyon nyűglődtek, hangoskodtak, rosszak voltak, így bejöttünk. Persze Mamát akarta Levike, vagy 10 perces hisztit levágott, de úgy, hogy már megijedtem, hogy mi lesz Vele... Már hüppögni sem tudott, 5 percig azt hajtogatta, hogy "papu, papu", merthogy levettem a lábáról a papucsát, ami azt jelentette, hogy már nem megyünk ki.... Bármint adtam, nem kérte... Végül úgy nyugodott meg, hogy álltam vele és fogtam, amit persze sokáig nem tudtam tenni, mert elfáradtam.
Utána Apa nyakában ült vagy 10 percet, közben Livike evett meggyes joghurtot, majd Levi is kérte volna akkor, amikor már elfogyott, kézenfogott, odavitt a hűtőhöz, mondta, hogy "nyi!", kinyitottam, meglátta az ajtóban a vaníliás pudingot, több se kellett, joghurt helyett azt kapott. Kaptak, mert Livike is jött, remélem nem lesz baj, hogy joghurtra még pudingot is evett. :)
Álmosak voltak, Livike is rákezdett a nyekergésre, úgyhogy 19:30-kor a régi szokásos időben elkezdtük a fürdetést, 20:10-re készen voltunk, Levikének is jó kedve lett, megnyugodott, engedte, hogy fürdessem, töröljem, öltöztessem.
Közben Marci vacsorázott, ez necces helyzet, mert ha a gyerekek látják, hogy valaki eszik, tuti kunyerálni akarnak, bármi is legyen az. :) Most nem akartak.. Nyugtázták, hogy ott ül és eszik, majd szépen lefeküdtek a mi ágyunkra, én közéjük, Apa az ágy végére, Marci pedig leült a Livi ágya elé, megnéztük a filmet, Livikét már közben letettem a helyére, el is aludt. Levike eleven volt, piszkált, vigyorgott, felélénkült! :) A film végére viszont elaludt Ő is, így mehetett a helyére...
Marci is ment aludni (Maméknál alszik a nappaliban), most már nyugalom van.
Remélem marad is reggelig! (utána sem ártana...)

Ennyi lenne a mai nap nagyjából.
Holnap jövök. :)

2011. június 16., csütörtök

Csütörtök

Éjjel nem volt semmi gond, mindenki szépen aludt.
Apa korán kelt, mert ment fodrászhoz és csak 6 órára volt időpont, utána feltette az ebédet is, ami ma csontleves volt sült husival és tört krumplival. :)
Livike 6:40-kor felébredt, adtam Neki tejet, vissza is aludt, de kellett majdnem egy órahossza, hogy elaludjon. Levike szépen aludt a helyén.
Livike is az ágyában aludt, 7:40-kor ébredt elsőnek Levike, aki szintén megkapta a tejét, majd mire felöltöztem és megmosakodtam, Livike is felébredt, úgyhogy kezdhettem is az összeágyazást, pakolást, öltöztetést. 8 óra alig múlt még, de már ki akartak menni, balhéztak mindketten, hogy miért nem hozom már a szandálokat is, miért nem megyünk már, stb... Így 8:30 körül már kint is voltunk.
9 óra körül elszaladtam a kisboltba pékáruért és tejért, Levike majdnem egymaga megevett egy pizzás csíkot, Livike inkább a sajtos kiflit ette, de nem evett túl sokat abból sem. :(

Apa 9:40-kor elindult a buszpályaudvarra, mert ma érkezett a Tesó, vagyis Apa fia, aki 13 éves és itt lesz nálunk elvileg a jövő hét végéig. A nagylány is jön majd elméletileg valamikor, de ez a része a dolognak még nincsen lefixálva.
Tavaly nagyon jól elvoltak a gyerekekkel mindketten, de ugye akkor még kisebbek voltak a mieink, szerintem nem is emlékeznek már, hogy kik voltak és miért, stb.
Livike már este az ágyban is gyakorolta a Marci név kimondását.. elég jól megy! Ma már mindketten mondták, a kölcsönös "vonzalom" még él, a gyerekek szinte egész nap, mióta megérkezett (11:30 kb) nem hagyták nyugton szegény fiút, ha arrébb lépett már kiabáltak utána, hogy jöjjön és legyen ott, játsszanak, még este a fürdésnél is bent kellett lennie, sőt még azt is szerették volna, ha ma Ő fekszik közéjük..:D
Na majd meglátjuk a napok múlásával, hogy tompul-e a nagy lelkesedés, most egyelőre szerintem az újdonság varázsa él a gyerekekben. :)))
Apa jó sokat várt a buszra, mert úgy volt, hogy 10:30-ra már beér a kiírt 11 óra helyett, végül 11:15-kor érkezett! Pff. :)

Mire hazaértek a húsleves is szépen megfőtt, kész volt minden, csak a krumplit kellett még megfőzni.
A gyerekek viszonylag jól elvoltak, leszámítva, hogy 10:30 körül már nagyon meleg volt, úgyhogy félárnyékban pancsoltak a gyerekek egy nagyot, most mindkét kagyló (homokozó) használatba lett véve, nagyobb lett a hely, bár így meg folyton átjárkáltak egymáshoz, mondjuk közel is volt a két "medence", egymás mellé tettük őket. :)
Jó nagyot pancsoltak, mire Apáék haza értek már újra szárazon voltak a gyerekek, épp hozzáfogtunk az ebédeltetéshez, amikor megjöttek, persze minden fontosabb lett, mint az evés! :)
Meglepő módon Levike evett többet a paradicsomos húsgombócból, Livike alig akart enni. :( Kaptak egy kis húslevest is bőven tésztával, hússal és répával. Ették elég jól, Livike evett többet, Levike is valamennyit, de Ő inkább már álmos volt, emiatt nyűgös is!

12:30 körül már megkapták a tejet, kezdődhetett a délutáni szieszta. :)
Levike el is aludt szépen, Livike viszont nem!
Hiába voltam bent Vele, kb egy óra múlva csak felébresztette Levikét. :( Épp ebédelni próbáltunk mi is, úgyhogy azt hiszem nem is volt az egy óra, kb háromnegyed, Levikének ennyi volt mára az alvása. :(
Livike továbbra sem akart aludni, hancúroztak, bejöttek a "fiúk" is, birkóztak egy hatalmasat, majd Livike aludt el 14:30 körül....
Levike gonoszabb volt, mint a Lány Vele, mert kb fél órás alvás után úgy gondolta, hogy Livike is keljen már fel, úgyhogy felébresztette.. :( Gondolom vissza akarta adni, hogy Őt is felkeltette Livike.

15:20 körül már újra az udvaron voltunk. Hiába mondtam, hogy ki kellene önteni a vizet amiben pancsoltak, mégis megmaradt, hogy majd jó lesz délután fürdéshez...
Na igen.. bár egyrészt én most nem találtam olyan borzasztóan melegnek az időt, hogy ne lehetne kibírni, másrészt nem ruhástól, szandálostól képzeltem a délutáni pancsolást, mint ahogy Livike bemutatta kb 10 perc kintlét után!
Gyors vetkőzés, pár vödör meleg víz és lehetett is fürdeni! :)
Kb egy órát voltak benne! Livike folyton kiöntögette a kis vödrével a vizet, már csupa sár volt a medencék körüli rész. :(

17 órakor vettük ki Őket, törölközés, öltözés, mehettek is újra ki, a víz már ki lett öntve! :) Livike nagyon nagy hisztit csapott, hogy eleve hogy merészeltük kivenni a vízből, miért kell bejönni, öltözni, stb... Mikor meglátta, hogy kimehet ha kész van már semmi baja nem volt... Kb két percig, utána talált magának valami visítozni valót. :(
17:120 körül már sonkát és zsömlét ettek, később tejszeletet is kaptak, akkor már Mama is itthon volt.
Közben Apáék kimentek megnézni a Tiszát, hogy hova érdemes kimenni horgászni, éjjel már mennek is, elvileg 3-ra van beállítva a telefon, hogy indulnak.
Volt hinta, csúszda, motorozás, minden. :)
Mama hozott jópár kisbugyit a gyerekeknek, hogy meglássuk, mit szólnak hozzá, ha csak az van rajtuk....
Levike egyből fel is avatta a bugyiját mikor Papa mesélte, hogy majd szóljon, ha pisilni kell, már csurgott is! :)
Livike is pisilt később, szólt is a drága, de már csak utána. :(
Levike még 19:40 körül is pisilt egyet,

Ma nem volt komolyabb esés... :)
Van viszont egyel több fogacska Livike szájában, kibújt a bal felső ötöse is, úgyhogy mostmár 19 fogú lett a Kisasszony. :)
Levikének még mindig nincs kint egyik sem, maradt egyelőre 16 fogú..
Volt még egy nagy hintázás, szaladgálás, majd 19:45-kor bejöttünk, mindent előkészítettem már, csak menni kellett a kádba fürdeni! :)
Livike persze visított. Nem tudom, hogy ma mikor nem azt tette. :((

Viszonylag hamar elaludtak, 20:45-kor már mindketten aludtak! Levike nemrég volt fent, de csak nyöszörgött, már újra alszik.
Ja, azt el is felejtettem, hogy tegnap nem is volt minden olyan sima, mint írtam az elején, ugyanis 1 órakor Levike felébredt, kért tejet, majd nem akart újra aludni. Mint aki kialudta magát, olyan volt...
2 óra körül mégis elaludt és akkor le tudtam tenni a helyére.
Lehet, hogy ma is lesz valami ilyesmi, pedig jó lenne, ha nem úgy lenne. :)

Ennyi lenne mára, holnap jövök, ahogy tudok.

2011. június 15., szerda

Szerda

Az éjszaka jól telt, Livike 7 óra körül feküdt le a földre, Levike 7:30-kor ébredt, megint nem tudott kijönni Livitől.. :)
Megkapták a tejet, majd 8 óra körül felöltöztettük Őket és hamarosan már kezdődött az udvaron töltött időszak. Már 11 óra után nagyon meleg volt, előtte is, de akkor már a gyerekeken is látszott, hogy fáradtak, álmosak, viszont kellett még egy kis idő az ebédnek, ami ma krumplis tészta volt. 11:20 körül már ettek is, elég jól, bár Livike megint alkotott, mert a kaja egy részét beleborította a kutya vizébe, majd letette elég a tányért, hogy egyen. Alig tudtam elvenni, már beleszimatolt, úgyhogy megkapta a Berci a maradékot. Szerencsére nem volt már sok a tálban, nagy részét megette a Kisasszony. :)

Volt ma a Dédi Mama is, kivételesen nem csütörtökön jött, biztos dolga van.
12:20-kor már letettem a gyerekeket aludni egy kis tejjel. Levike szinte rögtön aludt is, Livike viszont csak 13:50-kor aludt el végre, addig bent kellett lennem Vele, ha nem akartam, hogy felkiabálja Levit is.
15 óra előtt pár perccel ébredtek mindketten. Levikének ez jó alvás volt, féltem is, hogy este majd későn fog elaludni, de tévedtem, 21 óra után nem sokkal már aludt is.

A délutánt és a kora estét ismét az udvaron töltöttük, evés ivás, minden volt.
Elég jól bírtam velük akkor is, amikor csak egyedül voltam kint úgy 16:30 és 18 óra között, utána kijött Papa, amíg Apa haza nem ért a munkahelyéről, mert be kellett menni egy megbeszélésre délután.

19 óra is elmúlt, amikor már készülődtünk befelé, de nagyon elevenek lettek addigra, kergetőztek, egymással játszottak, hiába mondogattuk, hogy lassan, meg figyeljenek oda, Levikének mégis sikerült egy hatalmasat esnie a betonon arccal előre... :(
Felrepedt az ajka, ha jól láttam felül is és alul is, de nagyon nem is tudtam megnézni, Mama jött is rögtön, hogy ellássa... Kis gyámoltalan volt pár percig, de utána már érdekelte minden, a telefon, a számítógép, "buliztak" Livikével a Gumimaci videóra, Levike pedig ha közeledtem, hogy megnézzem milyen a sérülése rögtön elhajtött, hogy "haggyál anyu". Pff...
Ki sem akart jönni Mamáéktól, Livikét nagy nehezen kihoztam, mehetett is fürdeni, Levikét Mama hozta ki, Ő fürdette, törölte, öltöztette, mi Apával nem voltunk jók...
Elaludni viszont úgy tudtak, hogy mindketten ott feküdtünk mellettük, vagyis most Apa feküdt be középre, én csak ültem az ágy szélén és néztem a filmet.
Livike kérte, hogy tegyem le, vagyis ez úgy megy, hogy megkérdezem, hogy betehetem-e az ágyába, és akkor mondja, hogy igen, bújik, kapaszkodik fel, hogy vigyem. :)
Levike 21 óra után már aludt, nyugodt, nincs láza, nagyon remélem, hogy nem lesz semmi baja később sem, jól kialussza magát és ennyi.. a seb meg begyógyul egy hét alatt. Múltkor is kb annyi idő kellett, amikor a terasz szélébe verte be és vérzett.
Figyelgetem azért, de bízom benne, hogy nem lesz semmi éjjel.

Ennyi lenne mára, holnap jövök, ahogy tudok.

2011. június 14., kedd

Kedd - délutáni kimenővel. :)

Mármint nekem volt kimenőm, elmentem manikűröshöz meg fodrászhoz, amiből az utóbbi volt már sürgős, előbbihez csak azért mentem, mert Mamának volt eredetileg időpontja (a fodrászhoz is) de mivel nem megy holnap Göteborgba (a bowlingos és egyéb világjátékokra) így Neki nem volt szükséges a mai lefoglalt időpontokban megjelenni. Hű, ezt jól leírtam így elsőre, a lényeg, hogy van rövid hajam, mármint csak állig érő, épp össze lehet még gumizni, de egyelőre próbálom megállni, hogy ne tegyek bele gumit.. jó lenne kicsit változtatni már a hajviseletemen, már nagyon unom a gumizást, pedig az a legegyszerűbb és legkönnyebb viselet. :) Teljesen rövidet nem mertem vágatni, mert azt meg biztos nem tudnám beszárítani, inkább legyen ilyen, amit egyszerű kezelni. (nemcsak lusta vagyok, hanem ügyetlen is..:D )
Így 13:40-től 17:10-ig kb (útidővel és egy kisboltba beugrással együtt) Mama vigyázott a gyerekekre, amiből 15:10-ig alvás volt, utána kint voltak az udvaron, ettek pizzát, elvoltak, de az egész napos nyűgös, hisztis állapot nem javult, sőt estére még fokozódott is. :(
Na akkor írjam a nap végét előbb: épp hazaértem a nagy eső előtt. Megint megúsztam. :D
Játszottunk, Mama kicsit bement, én nagyjából jól elbírtam a gyerekekkel, de azért durvultak már a végére. Mama 19:30-kor jött vissza, hamarosan fürödtünk, 20:20 körül feküdtünk le a nagy ágyra a szokásos módon: Levi jobbról, Livi balról, én középen. :) Néztük a filmet. Livikét hamarosan letehettem az ágyába, kérte.
Levike 21:30-kor aludt el, elég hamar, egy óra fekvést már fel sem veszek, csak amikor még 23 órakor sem alszanak, az már nem tetszik. :(
Egyelőre nyugi van.

Jöjjön akkor a nap előbbi része (hátha így nem olyan unalmas olvasni, bár az eleje biztos érdekes lesz..:D )
Éjjel aludtunk, nem volt semmi gond.
Livike hajnalban leköltözött a földre, 7:30-kor arra ébredtem, hogy Levike nagyon meg van ijedve, hogy "Jaja, hol? Jaja, hol?" Mivel ott feküdt a földön és nem tudott kijönni Levike az ágyából, meg gondolom meglepődött, hogy miért ott van.
Felkeltünk, mert Livike is ébredt a nagy kiabálásra.. :)
Hamar rendbe tettük Őket, majd kimentünk kutyakakát szedni pakolászni...
Nemsoká nagy csend lett, gondoltam benézek már, hogy mit csinálnak, mit pakoltak már ki....
Hát.... ha már semmi szekrényhez nem férnek, a fürdőbe se jutottak be szétpakolni akkor gondolom úgy voltak vele, hogy inkább kiveszik maguk alól a pelenkát.
Na igen... de tele volt! Kakával..... Csak az egyikben volt, a másikból szerintem kiesett, mert a feneke mindkettőjüknek olyan volt. Meg a keze.. meg Livike haja is...
Meg a konvektor teteje... épp ott rakosgatták a bogyókat... Fujjj..... :(
Néhányat találtam a szőnyegen is, még jó, hogy kemények voltak...
Erről ennyit, nemkicsit gusztustalan. :(
Fotót nem csináltam, egyből mentettem... Livike persze egyből abbahagyta a tevékenységét amikor meglátott és nagy kétségbeesetten jött felemelt kézzel, hogy "kaka kaka" és hogy "mo...fűűű szééé" (mossuk meg a fürdőben székre állva)
Megmostuk, kétszer is. :)
Feltakarítottam, tüzetesen átmásztam a szőnyegen is, kézzel tapogatva, hogy úgy tuti meglesznek a bogyók, mert meglátni elég nehéz a tarka szőnyegen.
Ennyi szerintem elég is a kaka dologról...
Jól indult a napunk. :)

A továbbiakra már csak a hiszti maradt erősebb, mint máskor, amúgy elvoltunk.
Apa 11-ra ment ma is dolgozni, holnaptól itthon lesz szabin a jövő hét végéig!
Főztem öregtarhonyát, az volt az ebédjük a gyerekeknek.

13 óra körül jöttünk be, nagyon meleg volt már...
Le is tettem Őket aludni, de amikor elindultam még fent voltak, utána alhattak el és 15:10-kor keltek.. A többi már írtam. :)

Ennyi lenne kb a mai nap.
Holnap jövök.

2011. június 13., hétfő

Hétfői összefoglaló

Próbálom gyorsan és röviden leírni a mai nap eseményeit, túl sok minden úgysem történt ma sem.
Éjjel aludtunk, Livike 7:10-kor ébredt, kapott tejet, majd 7:40 körül vissza is aludt, miután megitta és kért még repetát is. Nem feküdt egyből az ágyába vagy mellém, előbb körbefetrengte a konyhát, az ágyunk alját, piszkálta kicsit a pelenkázó szekrényt, de utána csak felkuporodott mellém és konkrétan a lábamra feküdt... (a paplanom tetejére). Ott aztán aludt is 9:10-ig, én 8:30-kor felkeltem mert elzsibbadt a bokám... :) Apa már 7 órakor felkelt, Levike pedig Livikével ébredt egyszerre.
Levike is megkapta a tejet és majd csak utána öltöztettük Őket fel, amikor már mentünk is ki az udvarra! Bár ilyenkor mindig attól tartok, hogy ha az éjszakai pelusba történik nagydolog, akkor nem fog férni, de eddig még mindig minden rendben volt, igaz, hogy nem sokszor volt még ilyen, hogy tisztába tevés és öltözés előtt már megkapják a tejet. (pelenka szempontjából gazdaságosabb pedig így, minthogy fél-egy óra múlva cseréljem is ki kaka miatt... )

9:35 körül mentünk ki, jól elvoltak, csinálták a szokásos dolgokat, a csúszda viszont nagyon sokat segít, úgy értem egész sokáig és a nap folyamán többször elvannak vele. :) Papa délelőtt megcsinálta a hintát is, feltette a csúszda mellé, pontosabban a másik felére.. ahol a kötélmászóka volt eredetileg. A köteleket leszedtük, mert egyrészt el volt már érve, másrészt hasznosabban tartottuk most még a hintát feltenni, mert az jobban érdekli Őket. :) Tervben van esetleg kuckó kialakítása is azon a részen, ha már majd a hinta nem kell, bár addigra lehet, hogy kuckó sem kell. :) Na a lényeg, hogy jó ez a kis játszótér. :) Így most egymás mellett van a csúszda és a két hinta. A csúszdára felmászás már jól és elég biztonságosan megy mindkettőjüknek, csak arra kell figyelni és figyelmeztetni mindig Őket, hogy amíg az egyik fel nem ér, a másik ne induljon el, mert rálép a kezére/véletlen visszacsúszik, stb.

Apa 11-re ment dolgozni, közben Mama csinált tojásrántottát, azt ettek a gyerekek. Előtte én már kínáltam májkrémes és vajas kalácsot is, de csak Levike evett valamennyit, Livike alig-alig... A tojást jól ette! Ekkor már 11 óra körül járt az idő. Az ebéddel emiatt nem is igyekeztem nagyon, bár csak rizst főztem üveges kajához, ötlet és alapanyag hiányában nem is tudtam volna mást kitalálni. :(
Nekünk tojásos leves volt és palacsinta, Mama csinálta. Persze a "paji" az kellett a gyerekeknek is, kicsit zsarolni is kellett Livikét, hogy előbb a főzeléket kell megenni, majd utána lehet palacsintát enni! (hogy én ezt hogy utáltam gyerekkoromban! mindig drukkoltam, hogy az első palacsinta szakadjon el, mert akkor azt meg lehetett enni:D )
Nem fogyott el az összes kaja, de azért elég jól megették, a palacsinta sem ment úgy, mint máskor szokott, valahogy ma nem nagyon ettek jól. :( Mindenből csak csipegettek...

13:30 körül jöttünk be. Elkészítettem a tejet, megmosdattuk a gyerekeket nagyjából, átöltöztettük és mehettek aludni. Nem sok kellett, már jött is ki Mama, Ő maradt bent ugyanis, mert nálam nem alszanak el olyan hamar. (lehet,hogy most elaludtak volna akkor is, ha én vagyok bent.)
Ebédeltünk, majd 14 óra után Livike felébredt és sírt. Felvettem, erre jól lebüfizett, de úgy, hogy még jött is vissza egy kicsi... szerintem tele volt, főleg, hogy a tejet is megitta már.....
Hamarosan újra aludt és 16:20-ig fel sem ébredt, Levike keserves, rosszul ébredős sírására kelt fel livike is.

Kis idő múlva már újra kint voltunk az udvaron. Papa elkezdte csiszolni a "játszótér" fa állványzatát, mert le kell majd festeni. Egy kicsit segítettem én is, de sokat nem haladtam vele, csak kiállt a kezem, még most sem jött helyre rendesen.

Tejszelet, baconos lepény tészta része, kis fasírt, üres pogácsa, cseresznye.. kb ennyi volt a délutáni/esti evészet.

20 óra körül jöttünk be, hamarosan kezdtük is a fürdetést Mamával. Minden rendben volt, kivéve a hajmosás tussal történő befejezését.(leöblítést) Volt hiszti és sírás, nem csak a víz, hanem már a fáradtság miatt is!
20:35-re lettünk készen, mindketten mellém feküdtek, de livikét hamarosan le tudtam tenni az ágyába.
Levike 22 óra körül aludt el, de Már Ő is az ágyában alszik.
Mennem kellene nekem is....


2011. június 12., vasárnap

Vasárnap

Éjjel minden rendben volt, azért Livike vándorolt egy kicsit, szerencsére inkább mellém/keresztbe rám/másik oldalamra feküdt és nem a földre. 6 órától végig a helyén aludt, a vándorlós időszak sem volt túl sok.
Levike 7:30-kor ébredt, jött mellém, elvolt, szerintem már nem nagyon aludt vissza... Én még próbáltam, amíg Livike is alszik. :) Pontban 8 órakor ébredt a Lány, úgyhogy keltem is, mert nem tudtam a konyhában milyen állapotok uralkodnak, mit tudnak szétpakolni, stb. (Apa korábban kelt, de épp nem volt bent...) Jó is, hogy siettem, mert a fürdőszoba ajtaja nyitva volt, a kávés pohár pedig elérhető közelségben volt hagyva a konyhapulton. :))
Hamar rendbe tettük Őket, majd kicsit húztuk az időt a kimenetellel, mert éjjel megint volt eső, - miért ne?! - sár volt, meg elég hűvös is. Az oké, hogy van gumicsizma, de attól még nyakig sarasak lesznek, ha kimennek....
Ettek vajas kiflit, kiborítottak kb 3 deci teát...., hisztiztek, nyűglődtek, ami egyébként kitartott kb egész napra. :((

9:20 körül mentünk ki végre. A csúszdázás már nagyon jól megy mindkettőjüknek, mármint a felmászás, mert csúszni mindenki tud..:D Mégis, mindig ott kell állni valakinek amikor mennek fel, mert folyton egyszerre akarnak menni, nem várja meg egyik a másikat amíg felér, megy közvetlen utána, néha mellé..... Mindig elmondjuk, hogy legalább azt várják meg, amíg az előtte lévő legalább felül a csúszdára! De neem.. főleg Livike akaratos nagyon, csakazértis megy, ha visszafogjuk akkor meg vérig van sértve és jobb esetben félrevonul duzzogni - ilyenkor úúúúgy tudom sajnálni... - vagy behisztizik.
A gumicsizmák egy óra múlva már lekerülhettek, száradt annyit a placc, hogy már nem kellett. :) Jó idő lett, sőt túlságosan is.. azt hittem eső lesz, olyan hirtelen lett fülledt meleg, de szerencsére megúsztuk egész nap. (Majd jön éjjel biztos... )
Telt az idő, ebéd is volt 12:40 körül, fasírt volt és a hirtelen - ötlet és alapanyag hiánya miatt - összedobott zacskós levesből is kaptak egy keveset, de inkább csak a golyókra (levesgyöngy) tettem egy keveset és azt ették.. :)
Álmosak voltak, nyűglődtek, semmi nem volt jó, nem is ettek sokat... :(

Azt hittem majd lesz jó nagy délutáni alvás... Hát, félig meddig lett is, bár később és nem is úgy, mint gondoltam.
13:30 körül jöttünk be. Átöltözés, tej, ágy.
Majd: járkálás, viháncolás, nemalvás, tejrepeta...
Hamarosan Livi elaludt volna, Levi felpiszkálta...
Pár perc múlva Levi is aludt volna, de közben hazajött Apa, aki előtte elment a pékségbe friss dolgokért... Zacskócsörgés, pakolás hangjai... hát egyből mindketten kint termettek a konyhában, hogy ugyan mi finomat hozott Apa. :)
Ettek egy kevés pizzás tekercset, majd újra bevonultunk "aludni".
Nem tudom már hogy volt és mikor, de az a lényeg, hogy Livike 16:35-kor aludt el!
Már letettem róla, ha eddig nem aludtak, akkor most már ne is, mert mi lesz akkor este? De nagyon nyűgös volt, totál szét volt már esve az álmosságtól, persze, hogy hagytam elaludni! 18 órakor ébredt fel! :)))
Levikét nem tudom, hogy aludt-e egyáltalán valamit, talán fél órát, vagy csak nagyon csendben volt.
Apa elaludt még amikor Livike, Levike játszott, elvolt, én közben 17 óra körül kimentem kicsit dudvázni, direkt nem jöttem be közben, hogy ha alszik Levi is, ne keljen fel, csak belestem többször a konyhaajtón, hogy nem fekszik-e esetleg a kövön, de nem láttam, úgyhogy a szobában kellett lennie. :)

18 órától újra kint voltunk, ettek is egy kevés fasirtot, majd sonkás tekercset is, de továbbra is fennállt a nyűgösség, nyávogás, már nagyon idegesítő volt mindenkinek! :((
20 óra után jöttünk be.
Apával fürdettünk, minden rendben volt.
20:40-re lettünk készen.
21:40-re mindketten aludtak. :)
Ennyi a mai nap röviden.

2011. június 11., szombat

A nagy utazás... pozitív tapasztalatokkal. :)))

Az autóban töltött idővel kapcsolatban szerencsére nem igazolódtak be a félelmeim, odafelé is csak Livike nyűglődött egy kicsit, de utána aludt egy fél órát, Levike szépen elvolt, majd Ő is aludt volna, de addigra megérkeztünk Szegedre. Két órás út volt. :) Visszafelé Levike szinte rögtön el is aludt, Földváron ébredt fel, ahol tettünk egy kis kitérőt a Dédi Mamához, de már jöttünk is, mert késő volt... Szolnokig már csak szűk fél óra az út, azt már bárhogy is kibírjuk, úgy voltam vele, de ott sem volt gond.
A nap nagy részében persze folyton a gyerekek után kellett rohangálni, Livike behisztizett párszor, ha valami nem úgy volt, mint ahogy Ő gondolta... ezt itthon is rendszeresen műveli, csak ott nincs még x ember aki előtt égünk... :((

Kezdjük ott, hogy éjjel minden rendben volt, majdnem egyszerre ébredtek a gyerekek, 7:40 volt kb... Papa és Apa már korábban elindultak, mi pedig 9:45-kor tudtunk nekiindulni az útnak, nem egyszerű, hogy minden legyen amire szükség LEHET, mert egyébként szinte biztos, hogy nem fog kelleni, de legyen elpakolva. (ruhák, kaja, stb.) Az időjárás is fél óra alatt változott meg, én még hosszú ujjú body-t adtam a gyerekekre, Mama már levette, hogy az meleg lesz... Hát amikor én öltöztettem Őket, még hideg volt. :) Egész nap lógott az eső lába, bár hideg nem volt, azért rajtam végig elfért a farmer dzseki is.... A gyerekeken is volt hosszú nadrág már egy idő után, először csak rövidgatya volt és póló, Livikének kisruha, de utána Ő is kapott nadrágot és felsőt.

Amikor odaértünk Szegedre, egyből indultak is a gyerekek felfedező útra, rengeteg csiga volt a fűben, nem egyre rá is léptünk.. Livike jópárszor tele marokkal jelent meg, csigával telivel.... :D
A horgászhelyek környéke kicsit veszélyes volt, mert eléggé lejtett, és ugye hol máshol rohangáltak mindig... Attól tartottam, hogy fejjel a vízben fognak kikötni, vagy legurulnak a nagy szaladgálásban. :( Ha nem ott, akkor az étterem környékén voltunk, volt hinta is, kavicsos talaj, ami szintén tetszett a gyerekeknek, rendezvény-rendezvény hátán volt a területen. (két ballagás meg egy lagzi, közben nekünk is megvolt az ebédeltetés egy külön részben..)

14 órakor volt elvileg ebéd, gyakorlatilag 20 perccel később, ami nem lett volna baj nekünk, de a gyerekek addigra már nagyon elfáradtak, nyűgösek voltak. Levike Mama ölében, Livike Papa ölében evett, úgyhogy megvolt a nehezített étkezés is. (nem a gyerekeknek volt így nehezítve.)
Kaja után már kiültem a Velük az autóba, amit csak lehetett elállítgattak benne, de legalább elvoltak. :)
Az eredményhirdetést így én nem láttam, de már a lezáráskor megmondta az eredményt a hölgy, aki írta, úgyhogy nagy meglepetés nem ért senkit.. :)
Mindketten nagyon jól végeztek, konkrétan Papa lett az első, az egész verseny győztese! :) Apa pedig második lett! :) Ezúton is gratulálunk Nekik, bár nem olvassák, de nem baj.. :D
Egyébként a verseny kezdetét szinte lekésték, mert kicsit elkavartak bent Szegeden, sok az útfelújítás és ilyesmi....

15:45-kor indultunk. Mi mentünk elöl, Papáék utánunk... A gyerekeknek persze azt kellett mondani, hogy előttünk mennek, mert egyébként csak a feneküket láttuk, mindig hátra forogtak a bekötött ülés ellenére is....
Levike 10 perc alatt, Livike később, de azért elaludt...
Földvár előtt Livike már fent volt, Levike már csak akkor ébredt, amikor kiszálltunk az autóból. :)

A maradék utat hazáig is jól viselték... :)
Nem tudom, hogy csak szerencsénk volt-e a mai nap autózós időszakával, de nagyon jól viselték, remélem így is marad ez most már, és akkor már bátrabban elindulhatunk bárhová...! :)

19 óra előtt értünk haza. Egyből jöttünk is be, mert időközben elkezdett esni az eső, nem erősen, csak úgy szitálva...
Volt még egy kis játék Mamával, Papa is volt idebent, de a fürdést már Apával rendeztük le, 21 óra volt mikor kb félidőben jártunk.

Viszonylag hamar el is aludtak mindketten. Elfáradtak! :)
Én pedig álmos lettem most, úgyhogy megyek is aludni.... Holnap jövök valamikor.

2011. június 10., péntek

Pénteki összefoglaló és csizmavásárlás

Nyáron csizmát venni? - kérdezhetnénk... :) Igen, csak épp ez gumicsizma, az első, pedig már sokszor szükség lett volna rá az esőzések utáni udvaron tartózkodásnál, mert szandálban ugyebár egyből csurom víz a gyerekek zoknija, téli csizmában meg csak nem lehetnek 20-30 fokban... a félcipők pedig már kicsik.
Így délután Mamával kocsiba ültünk és elindultunk gumicsizmát venni a gyerekeknek. A gyerekekkel együtt persze!
Nade haladjunk szépen sorban a napi eseményekkel:

Éjjel minden rendben volt, Livikét 6 óra körül a konyhából(!) szedtem össze, félig az asztal alatt feküdt és aludt, bár helyezkedett, ebből sejtem, hogy akkor jöhetett ki, valószínűleg arra ébredtem én is fel, hogy mászkál... Ha nem zárnánk kulccsal az ajtót, talán pár napon belül az udvaron találnánk rá? :(
Miután visszatettem az ágyába már szépen ott is maradt és aludt. Levike 7 óra körül felkelt, bekapcsolta a tévét majd bevackolt mellém és talán még 9-kor is aludt volna, ha 8:25-kor nem ébred fel Livike lármázására, aki persze már fent volt akkor, rendhagyó módon még alvós ruhában itta a tejét Apa helyén fekve az ágyunkon. Gondolom a cuppogásra ébredt, vagy csak simán arra, hogy Neki is kellene már a tejcsi. :) Ő is megkapta, öltözködni egyikőjük sem akart.... Nem kapkodtunk, időnk volt bőven, úgyis sejthettem, hogy délelőttre bent maradunk, kint akkora sár és víz volt az esőnek köszönhetően, hideg is volt és a szél is fújt, szóval egyáltalán nem volt barátságos az idő a kimenetelhez. :(
Kicsit tartottam a naptól, mármint attól, hogy majd hogy bírok Velük idebent, mert mióta szabad a közlekedés nem nagyon voltak idebent azon kívül amit muszáj volt, tehát alvás, fürdés és néha egy kis játék még este... és olyankor is általában itt volt Mama is.

Miután felöltöztettük a gyerekeket, Apa ment is ki főzni, csinált egy csomó rántott húst, el is volt vele fél délelőtt, vagy amikor nem azt csinálta akkor a horgászcuccait rendezgette, szerelt, mert holnap Szegeden horgászverseny lesz, amire Ő is megy, na persze Papa is, meg Mama is, mert a Transzplantáltak Egyesülete szervezi és minden évben menni szoktak. Ez egy dolog, de nagyon úgy néz ki, nekünk is menni kell.... Én nagyon nem szeretnék, engem nem érdekel a dolog, meg a gyerekek hisztis megnyilvánulásait se nagyon szeretném mindenki előtt bemutatni. Sajnos nem én döntöttem, menni kell és kész. :( Könnyebbség, hogy nem kell 6:30-kor indulnunk nekünk is, Mamával majd később megyünk, ha a gyerekeket felébresztenénk 6 óra előtt, tuti oda lenne az egész nap hangulatilag. :( Most biztos nem fognak korán ébredni, azt akkor szoktak, ha nem kell sehova menni és szeretnénk tovább aludni. :) Mi lesz, hogy lesz, fogalmam sincs, este majd megírom, remélem....

Szóval én bent voltam a gyerekekkel, a vártnál jobban viselkedtek. :) Jól megszokták kint, úgyhogy most is kaptak vajas zsömlét, ittak Kubut, pontosabban Cappyt-t, majd ettek pudingot is, 11 óra után már nyűglődtek, mentek volna nagyon ki, az ablak nyitva volt, de az ugyebár nem ugyanaz, mint kint lenni. :(
12 óra előtt már ették a rántott húst és kukoricát is, rizst nem kértek, húst sem ettek valami sokat, de azért nem üres gyomorral feküdtek el aludni...
13 órakor kapták meg a tejet, sehogy nem voltak hajlandóak elaludni, csinálhattam bármit, már Apa is bent volt, de Vele sem aludtak el, végül Mama jött be és Nála 10 perc sem kellett, már aludtak is mindketten! Talán már addigra fáradtak ki, vagy csak ennyit jelent, hogy Mama az Mama! :)))
14 óra volt kb....

Livike 15:30-kor, Levike pedig 16:10-kor ébredt, akkor is Livike ébresztette.. :)
Megettek egy tejszeletet, mást nem kértek... ittak teát és 16:40 körül indultunk gumicsizmát venni. Papa autójával mentünk, mert abban voltak benne az autósülések, így a gyerekek folyton Papát keresték, megszokták, hogy azt az autót Ő szokta vezetni. :D Eleinte érdekes volt a sok autó, busz, lámpa, stb...
A Buszpálya udvaron lévő üzletházba mentünk egyből, hogy a Deichmannban biztos van amit keresünk. Livikének volt is olyan, ami jó, 22-es méret.
Levikének nem találtunk, de telefonon megkérdezte az eladó hölgy, hogy a másik üzletben kint a Family-ben van-e és ott volt. Így nem mentünk ki hiába, ott már Levike is kapott gumicsizmát, 2450 Ft volt egy pár. (árat a későbbi viszonyítások miatt írok, nem azért hogy mindenki tudja:D )
Mivel a szandáljaikat is ott vették Mamáék - a buszpályán lévő üzletben - mindketten szinte azonnal kiszúrták, hogy van pont ugyanolyan. :)) Néztünk volna egyébként szandált vagy zárt cipőt is, de nem nagyon volt egyik gyerkőc sem együttműködő, nem akartak próbálni. :(
Livike folyton elszaladgált, ha visszairányítottam akkor hisztizni kezdett, úgyhogy én már nagyon mentem volna minél előbb, mielőtt igazán behisztizik mert nem az van, amit szeretne. És ez még csak az első bolt volt, kint Szandán már nem cirkuszolt, mert ott egyszerűen kimentünk amíg Mama Levivel bent próbált, mi pedig néztünk szökőkutat meg egyéb dolgokat. :

18 óra után értünk haza így is. Mi lett volna ha több helyre megyünk, vagy többet próbálgatunk. :)
Levikét közben elvitték még Mamáék, bekunyerálta magát amikor tankolni mentek.. :D Livike itt maradt a kis drága egyedül, vagyis velünk, de látszott, hogy olyan elveszett Levi nélkül. :( Viszont jó kislány volt, szépen eljátszogatott, olyan fura, amikor csak az egyikőjük van itthon, bár ritka alkalom is az ilyen! :)
Kereste Levit, Mamát és Papát is, de Őket máskor is szokta. :)
Közben evett rántott csirkecombot, majd meg is érkeztek Mamáék, 19 óra is elmúlt már...
Levike is evett, majd jött még egy jó adag játék, ugyanis lett csúszdánk! :)
Papa vette meg használtan egy ismerőstől nagyon jó pénzért, kicsi felújítás, festés vár még a szerkezetre, de amúgy semmi baja! van egy kötélmászóka, majd annak a végén van a csúszda. Livike nagyon ügyesen ment felfelé a kb 6 lépcsőfoknyi - vagyis létrafoknyi - feljárón, majd csúszott! Levikének többet kellett segíteni, meg Papa amúgy végig ott volt, hogy el tudja kapni, ha valamelyikőjük le akarna esni...
A csúszásokat nagyon élvezték, más kérdés, hogy ezek után majd hogy lehet Őket kiengedni anélkül, hogy ne állnánk folyamatosan készenlétben, hogy mikor mennek fel és esnek le..... :((

20 óra körül jöttünk be, sok lett a szúnyog meg csípős bogár. :(
Kicsit még játszottunk, majd Mama bement, Apa jött és 20:50 körül már hozzá is kezdtünk a fürdéshez!
Minden rendben volt.
Az alvás a szokásos módon történt, Livikét hamar le tudtam tenni az ágyába, meglepő módon Levike is beleegyezett, hogy vihetem az ágyába. Hát legyen, én vittem és örültem, bár valahol éreztem, hogy nem lesz ez a kiságyban fekvés tartós.. :D Nem is lett, fél perc múlva már jött is vissza a mi ágyunkra, Livike követte...!
Livike 10 perc múlva már megint aludt, így le tudtam tenni, azóta is a helyén alszik. Levike 22 óra körül aludt el, de már Őt is letettem...

Nagyjából ennyi lenne mára, megyek én is aludni mert a holnapi azt hiszem hosszú és fárasztó nap lesz.