2010. szeptember 30., csütörtök

... és a folytatás

A gyerekek elég rosszul ébredtek a délutáni alvásból, talán kevés is volt, nem tudom, de nem igazán tudtam megnyugtatni Őket, mindketten a nyakamban lógtak, visítottak... Jajj. :( Gyorsan kijöttem és megmelegítettem a tojásos nokedlit, ahogy megjelentem vele bent a szobában, már ültek is le szépen sorba az ágyunk elé és tátogtak, mint a kis madárkák! Szinte együltő helyükben megették mindet - nem volt túl sok - csak néha álltak fel egy kört szaladni, de jöttek is vissza. Utána egyből jobb kedvük lett. Talán éhesek voltak már? :)) Ittak teát is, majd megcsináltam a gyümölcsöt is, mivel alvás előtt az ebéddel próbálkoztam, a gyümölcs maradt délutánra.
Elég jól megették azt is, kicsit több szaladgálással, gondolom kezdtek már jól lakni. A kedvük határozottan jobb lett, vidáman és huncutul kergetőztünk, a szőnyeg szoba közepéig történő felhajtásán kívül nem is nagyon csináltak "rosszat" a délután hátralévő részében. :)

Mama 16 óra előtt ért haza, nem tudom már pontosan mikor, nem is annyira lényeges ez. :) Hozott grillcsirkét, csinált hozzá zöldségköretet, majd 16:40 körül amikor Papa is haza ért bevittük a gyerekeket is és megebédeltünk. Megint közösen. :) Livike Papa ölében, Levike Mama ölében evett... :) Elég sokat ettek, majd' egy órán keresztül. :)
Nem aprózzák el az evőeszköz-használatot sem: direkt kaptak kis villát (rendes, süteményeset), de Nekik a nagy villa kellett. Elég furcsán nézett ki a helyzet, amikor Livike a nagy villával evett, Papa pedig a kicsivel. :)
A gyerekek nagyon élvezték az evésnek ezt a formáját, de Mamáéknak nem lehetett valami kényelmes.. :((

18 órakor jöttünk ki, Mama itt maradt, de hamarosan haza ért Apa, úgyhogy volt "váltás". :)))
Játszottunk, ettek a gyerekek joghurtot, ittak teát, telt az idő.. Készülődtünk a fürdéshez, mégis 20 óra is elmúlt, amikor végre eljutottunk addig, hogy nekikezdjünk a dolognak. Pont akkor voltak benne legjobban a játék hevében, amikor elvileg már abba kellett volna hagyni. Így játszottunk tovább, hadd fáradjanak jól ki. :))

A fürdés a mostanában szokásos módon zajlott, Livike visított törölközésnél és öltözésnél, szerintem én nem is bírtam volna el vele fizikailag..... :(
Levikével nem volt semmi gond, csak akkor kezdett balhézni, amikor letettem az ágyába. Livike is csatlakozott. Addig szépen feküdt és evett, de ahogy meglátta Levit Ő is felállt és sírni kezdett. :(
A filmet végig állták, kicsit sírtak, de nagy részét csendben nézték... pedig lehet, hogy ezt most nem kellett volna nézniük, kezd lassan horror meg thriller kategóriába átmenni a Jóban rosszban. :( (az előzetest olvasva: már nem sokáig lesz ilyen...)
Miután vége lett a filmnek és odafeküdtem Livike mellé a macira, a Lány hamarosan le is feküdt és 5 perc múlva már aludt is. Nem úgy Levike! Ő csak állt rendületlenül és megszakításokkal bár, de sírt. Fáradtan, álmosan, fájón.. A nyála ömlött... nem győztem törölgetni. :( Bekentem az ínyét Dologéllel, utána még masszíroztam is a fájó helyeket... Nagyon tűrte, szinte el is aludt már állva közben. :)) Ahogy ott térdeltem az ágyánál a nyakamba kapaszkodott és nem akart elengedni... :((( Úgy sírt, mikor mégis felálltam, de nem vettem ki... megsértődött, szaladgált az ágyában egyik sarokból a másikba, sírt és nem volt hajlandó lefeküdni. Enni sem, híja sem volt még az esti kajájának. :((
Biztos így sztrájkolt, hogy nem vettem ki. Továbbra is kitartottam, hogy a helyén kell elaludnia, de mivel nem vagyok híres a türelmemről és sajnáltam is nagyon, 21:40-kor mégis kivettem. :( Már állva aludt szinte, de ha lefektettem egyből felkelt és ordított... Gondoltam gyorsan el fog aludni, ha kiveszem. Na meg ugye enni sem ártana Neki. :( Ahogy kitettem az ágyunkra a helyemre, egyből ette is a kajáját és szerintem már közben el is aludt. :) Ez volt a "könnyebbik" fele a dolognak, mert letenni még nem mertem... Mi van, ha megint felébred és nem fog a helyén aludni? :( Nade próbálok bizakodni, hátha minden rendben lesz. Eddig mindig, mindketten visszaszoktak a helyükre, ha elmúlt egy-egy fogzási hullám. Valahol nem is csodálkozom Levikén, hogy ilyen, mert mind a 4 szemfoga egyszerre jön, három csücske már látszik is, most a negyedik, a jobb felső kínozhatja nagyon, az kézzel már nagyon érezhető, de még nem tört át. Ott van mindig az Ő keze is, és az volt az a pont, amit nagyon tűrt, hogy nyomkodtam Neki....

Megyek is lassan én is, megpróbálok aludni, ha a gyerekek is úgy akarják...!

Csütörtök - eddig

Levike az éjszaka nagy részében hálótársunk lett. :( Félek, hogy most már nem fog a helyén aludni egyáltalán.... Pedig nem kényelmes így. Mindig arra kell vigyázni, hogy nehogy ráfeküdjünk, az idő nagy részét az ágy szélén nyomorogva töltöttem, mert Levike elfoglalta a helyemet. :(
Azzal kezdődött, hogy bár letettem a helyére, 2 órakor felébredt és nagyon sírt. Csináltam kaját: nem kérte. Simogattam, lefektettem, betakartam: újra felállt és sírt, ordított, olyan fájósan és nagyon idegesítően. :(
2:25-kor meguntam, és hogy ne ébressze fel Livikét inkább kivettem az ágyából. Szaladt pár kört, majd bevackolta magát közénk... pár perc után újra sírt, ette a kezét, csupa nyál volt, nagyon fájhatott a foga. :( Miután a Dologéles kenegetés se használt semmit, Nurofent kapott. Nem tudom, hogy 4, vagy 6 óránként lehet adni... mindenesetre most alig 5 óra elteltével kapta meg a második adagot. :( Nem nagyon reménykedtem az elalvásában, így is eltelik mindig 1-2 óra, mire végül a fáradtság és a gyógyszer hatása legyőzi szegénykémet és elalszik végre... :(
Kicsit még nyűglődött, de kb 3 óra körül már elaludt(unk).
7:15-kor megpróbáltam letenni a helyére, de azonnal felébredt és sírni kezdett. Semmi nem használt, úgyhogy ha jót akartam magunknak is még, akkor újra kivettem... El is aludt szinte egyből.

8:35-kor keltünk, mert Livike már fent volt. Levike még akkor is aludt, amikor Livit rendbe tettem, immár egyedül uralta a nagy ágyat a Fiú. :)
Hamarosan felébredt Ő is, felöltöztettem, megkapta a kajáját is és miután kiporszívóztam mehettek is ki a placcra játszani.

Mama Pestre ment ellenőrzésre, Papa dolgozik, de a Dédi Mama itt volt a délelőtt folyamán velünk. :)) (10 órától 12:30-ig)
10:40-kor felöltöztettem a gyerekeket és kimentünk az udvarra szaladgálni, levegőzni. 11 óra után Papa is hazaért vidékről, de hamarosan ment is tovább...
11:40-kor kezdtünk etetni a teraszon. Az eredmény szinte egyenlő volt a nullával, annyit ettek. :((( Két féle üveges kaját is kibontottam, egyik se jött be sajnos, pedig a Dédi Mama is maradt még, nem ment el 11:25-kor, az egyel későbbi busszal ment haza, hogy tudjon segíteni az etetésben. Nem volt sikere Neki sem sajnos. :(
Az egyik üveges kaja vadas marhahús volt rizzsel, bár ilyet nemrégen Apa is csinált "igaziból", azt se nagyon ették.. pici korukban pedig szerették. :(
Livikének megpróbáltam egy bolognais kaját adni, Ő régen szerette, most nem. :( Levi sem, de Őt tudjuk, hogy nem eszi a paradicsomos kajákat...
A keksz, a túrórudi és a baconos lepény (vagy miaz..) viszont ízlett Nekik!

12:40-kor tettem le Őket aludni, el is aludtak, de most hallom, hogy már mindketten fent vannak! :(
Kint nagyon hideg, szeles, rossz idő van.. talán esni is fog.... hatással lehet ez is rájuk.

Van még egy kis tojásos nokedli, mindjárt megpróbálom azt odaadni, hátha esznek.
Később jövök...

2010. szeptember 29., szerda

Szerda - folytatás

Ott tartottam, hogy Livike felébredt. Bevittem Mamához, egy darabig pakolászott, rajzolt, majd elfogadta, hogy bele lett téve az utazóágyba. A végén még egy fotóalbumot is kapott, ahol magától felismerte a Papát, ahogy egy régi nyaraláson áll a medence szélén. :))
Levike 14:45-kor ébredt fel, most is csak úgy vettem észre, hogy kijöttem megnézni, épp akkor tápászkodott fel, de mindezt teljesen csendben. :))
Livike is kijöhetett mostmár, kicsit játszottunk, majd 15 óra után megkapták a gyümölcsöt is, amit nem nagyon akartak megenni. Mamánál pedig enni szoktak, de most nem nagyon jött össze. Azért a végén nem sok maradt, de elég sok idő kellett, hogy így legyen. :(
Kaja után játszottunk, elég szépen elvoltak, percekig tudtak ülni az ölemben és mellettem anélkül, hogy összevesztek volna, vagy valami "nem szabad" kategóriás dolgot csináltak volna! :))

Apa 16:30-kor ért haza, rögtön el is kezdett halat pucolni, bár Ő mondta, hogy menjek a boltba, majd utána megpucolja. Én meg mondtam, hogy inkább csinálja meg világosban, én majd megyek, ha végzett. Úgy is lett.

17:45 körül jött Papa, hogy beviszi a gyerekeket kicsit hozzájuk, úgyhogy Apa pihenhetett egy kicsit, mert én meg elszaladtam a kisboltba, utána bent voltam Mamáéknál, ettem én is, úgyhogy telt az idő rendesen. A gyerekeknek nem kellett külön uzsonnát adni, mert odabent jól bekajáltak. :) Ettek húslevesből csigatésztát, tojásos nokedlit, sült husi falatkákat és még joghurtot is. Sokat és jól ettek. :) Livike Papa ölében/térdén ülve evett nagy tányérból, nagy kanállal... :)))

19 óra volt kb, amikor kijöttünk, játszogattunk, majd készítettem a fürdős cuccokat meg az esti tápszert.
A fürdést 20:05-kor kezdtük, muszáj volt fárasztani a gyerekeket, kicsit birkózni, hancúrozni, mert féltem, hogy nem fognak elaludni, a délutáni udvaron szaladgálás elmaradt ma.

A fürdés és öltözködés simán ment, lefeküdni egyikőjük sem akart, de nem volt nagy balhézás... Livike először kérette magát kicsit, ki akart jönni egyfolytában, állt, sírt, nem feküdt le, én hiába feküdtem a nagy macin az ágya mellett. Kb 5 perc után mégis meggondolta magát: lefeküdt, evett és el is aludt hamarosan.
Nem így levike! :( Az egész filmet végigállta, ahogy vége lett elkezdett sírni.. jött volna ki. Hát... ha nem akartam, hogy Livikét felébressze, ki kellett vennem. :( Teljesen megszokja már, hogy nem a helyén alszik el. Bízom benne, hogy nem így lesz, volt már ilyen időszaka régebben is, utána simán elaludt a helyén, mint ahogy Livike is szerencsére.
Fürdés előtt nem adtam Nurofent Levikének, de 21:40-kor mégis kapott, mert már majd' szét rágta a kezét.. addig elég nyugisan elvolt, úgy gondoltam nem fog kelleni. Tévedtem.
Elaludni továbbra sem akart, járkált, lefeküdt, felkelt, újra lefeküdt... Néha sírt, néha kacagott, ha pl megcsikiztem. Vagyis Ő csikizte magát az én kezemmel. :) Egyszer megcsikiztem, utána csak odatettem a kezem, Levike magához húzta és csikizte vele magát. :)) (na, ez nagyon értelmes mondat lett:D)
22 órakor már nagyon untuk Apával a helyzetet, ráadásul Livike is felébredt valamire, hiába mondtam Levikének, hogy most aztán meg ne mozduljon és maradjon csendben, Ő persze lemászott az ágyról és direkt odaállt Livike elé. :( Livike vagy nagyon álmos volt, vagy nem tudom, de azon túl, hogy felült, nyekergett kettőt nem igazán csinált mást, pedig attól féltem, hogy ha meglátja Levit akkor majd Ő is ki akar jönni az ágyából. Szépen vissza feküdt és aludt tovább, azóta is így van. :)
Levike még pár perce is randalírozott, de most csend van, szerintem elaludt végre, úgyhogy mindjárt a helyére is teszem... Megyek én is tusolni és aludni... Néha jó éjfél előtt ágyba kerülni. :)

Szerda - eddig

Éjjel minden rendben volt, aludtunk reggelig. Apa 5:30-kor kelt, hamarosan ment horgászni, hogy pontosan mikor indult, nem tudom, nem keltem fel.
A gyerekekkel együtt 8:40-ig aludtunk, Livike ma is csak ébresztőt csinált, majd vissza is aludt 9 óráig, akkor már mind a ketten fent voltak, így kezdhettük is a napot.
Rendbe tettem Őket, megkapták a kaját, majd a szoba rendbe tétele következett, ami most tovább tartott a szokásosnál, mert áthúztam az ágyneműnket is, ilyenkor az egész ágybetétet ki szoktam porszívózni, átforgatni, visszarakni, tiszta ágyneműt húzni, pakolni, szobát porszívózni... szóval telt az idő rendesen.
Majdnem 10 óra volt már, amikor mindennel kész voltam.

11 óra előtt átöltöztettem a gyerekeket és kimentünk az udvarra. Levike volt kész elsőnek, amíg Livikét öltöztettem Ő a konyhában volt, pakolt, porszívót húzgált, kukát nyitogatott, na meg az örök kedvenc, az egér is a kezébe került. Addig húzgálta, amíg majdnem lerántotta az egész gépet az asztalról. Megnyitott 6 db Word ablakot, egy win.media playert és a levelező progit. :)))
Miután Livike is kész lett mehettünk is ki. Mindketten egyből a fűbe rohantak, persze a kutyagumit nem szedtem össze, hisz' úgyse nagyon mennek bele - máskor - , most persze rögtön. :))) Gyorsan összesöpörtem egy kupac falevelet, így utána már azzal foglalkoztak, Livike beleült, de ez sem volt jó ötlet, mert elég vizesek a levelek... Kijött Mama is és mentünk az utcára sétálni. Végül nem sétáltunk, mert meglátták a kint lévő autót (a Mamáét) és mindenáron bele akartak ülni, Hát ezen ne múljon, beültünk, a hordozók még benne vannak hátul az előző alkalom óta, így nem volt akadálya egy kis autókázásnak. :) Levike is szépen tűrte most a dolgokat, pedig az elején még a kocsi riasztója is bekapcsolt mert véletlen megnyomódott a gomb a kulcson. :D Mentünk pár km-t, csak úgy a "semmibe", majd gondoltam nézzük meg a Várkonyi téren a játszóteret, bár én pl fel se voltam öltözve, csak úgy melegítőben, papucsban voltam, ahogy kijöttem. :) Végül nem mentünk sehova, mert Levike megunta a dolgot, ki akart jönni az ülésből, nyekergett, álmos volt. Livike is majd' elaludt már még menet közben.
Gyorsan bejöttünk, mert eléggé leizzadtak, kézmosás, vetkőzés és kezdődhetett az ebéd. 11:40 volt már ekkor, behoztam a székeket és itt ettek a konyhában Mamától. Egy üveges kaját ettek meg ketten, valamint egy nagy túrórudit is bevágtak. :)

12:10-kor tettem le Őket aludni, el is aludtak mindketten elég hamar. Livike már a saját rekordját döntögeti éppen, mert még mindig alszik! :))) (kop-kop) :)
Gyümölcsöt majd kapnak, ha felébredtek...

Update 13:33: Livike felébredt. :)

Ennyi lenne egyelőre, később jövök, valószínűleg csak este.

2010. szeptember 28., kedd

Képek :)

Ígértem képeket, most egy kis "újítással" osztom meg azokat, mivel elég sok, és ha egyenként tenném fel a blogra akkor nagyon foglalná a tárhelyet. Legalábbis másoknál már láttam olyat, hogy új blogot kellett nyitniuk, mert a sok fotó miatt betelt a rendelkezésre álló tárhely. Na de ki tudja ezek mennyit foglalnak így. Remélem nem dolgoztam hiába. :)
Nézegettem kicsit a Picasa webalbum szolgáltatást, ha már van... :)

Többféle módon lehet megosztani a képeket, de mivel még nem csináltam ilyet, most kipróbálom mindet azért, hogy megtudjam, tényleg működik-e, láthatóak-e a képek.
Az albumot nem tettem nyilvánossá, csak a "link birtokában bárki" hozzáférést engedélyeztem. Szerintem így működnie kell. Én legalábbis látom. :))
Szeretném kérni, hogy aki olvassa/nézi a blogot legyen szíves kommentben jelezni, hogy látja-e a képeket, ha igen, melyik formában...! Csak hogy tudjam, "idegen" gépről hogy néz ki a dolog. :)) Köszönöm előre is. :)

Először nézzük meg diavetítés formában a képeket! :)



Következőleg a beágyazott albumot:

Lívia és Levente (2010.09.21-25.)

És végül a sima albumra mutató link, ami ITT van. :)))

Remélem tetszett ez a kis összeállítás... :)
Aki úgyis ír kommentet, kérem írja meg azt is, hogy melyik formátum a "felhasználóbarátabb"? :) Nekem még mindig a sima, egyenként feltevős jön be a legjobban, de ugye a tárhely.....

Köszönöm előre is. :)

Kedd - folytatás.

Miután Levike is felébredt játszottunk egy ideig, jó kedvük volt a gyerekeknek, csak a szokásos, mindketten ugyanazt akarják esetekben volt veszekedés...
15 órakor kezdtem adni az ebédet, ma üvegeset kaptak, és nem voltam nagyon megelégedve Velük, mert még az egy üveggel sem ették meg mindet. :( Nem sok maradt, de akkor is.... kevés. :( Bent etettem Őket a szobában, és sajnos most már játéknak fogják fel, mert ugye leülnek szépen, de közben felállnak, szaladgálnak, visszaülnek, esznek, ha úgy van kedvük. Most nagyon nem volt, Livike egy idő után folyton a hátam mögé ment és rámvetette magát, húzta a hajam, kacagott közben, Levike meg elölről csinálta ugyanezt... Ott egyensúlyoztam a kajás tállal, hogy ki ne boruljon. Persze ha letettem a pelenkázóra, akkor egyből jöttek, hogy "nyammnyamm", úgyhogy azért ettek is még belőle. Vissza kell szokni a benti evéseknél is az etetőszékre, csak mostanában nálam jobban ettek a szobában, mint a székekben.
Kaptak túrórudit is, teát is, majd újabb játék következett egészen estig. :)
Kimenni már nem tudtunk, mert 16:30-ig egyedül voltam, utána haza ért Mama is, de vacsorát csinált, ja és esett az eső is. Majdnem elfelejtettem a legfőbb okot!

Mivel elég jól elvoltak a gyerkőcök, 17:40-kor meg tudtunk ebédelni/vacsorázni Mamáékkal, a bébiőr be volt kapcsolva, hallhattuk, ha valami gubanc lett volna idelent, de nem volt. Szépen eljátszottak, bár a szobát felforgatták, de ez ezzel jár. :)
18:15-kor kezdtem adni az uzsonnát, azt hittem majd mennyit esznek, hiszen az ebéd nem volt valami sok, de nem... most sem vitték túlzásba az evészetet. :(

Kaja után újra játék következett, majd lassan készülődtünk a fürdéshez is, amire 20 órakor került sor.
Minden rendben ment, bár lefeküdni és elaludni egyikőjük sem akart. Mi mást is várhattam volna az utóbbi napok tapasztalatai alapján? Így utólag nézve még elég jól "meg is úsztuk" az esti elalvást.
Először sztereóban ordítás volt. Levikét kivettem, de Livike is kikívánkozott, így Ő is jött. Volt egy kis rohangálás az ágy körül, az ágyon, Mama is itt volt még, próbálta Őket rávenni, hogy feküdjenek le a nagy ágyra, de persze mindketten ugyanoda akartak feküdni Mamához, túrták egymást, pedig elfértek volna. :(
Próbaképp mindkettőjüket betettem a kiságyaikba, de várhatóan ordítás következett. Újra kivettem Őket... Livike majdnem elaludt, de Levike nem hagyta. :(
Mama felváltva kivitte mindkettőt a konyhába, hogy hátha az, aki bent maradt majd elalszik, de nem jött be ez sem.
Újra irány a kiságy, sztereó ordítással, Mama kiment, hogy hátha akkor majd elcsendesednek, ha nem látják....
Hát... pár percig sírtak még, Levike már nagyon fáradt, jobbára csak állt az ágya sarkában és nézett, kicsit nyekergett.. Livike még kissé intenzívebben adta elő magát, jött volna ki, de én csak feküdtem a nagy macin az ágya mellett, "ettem" a kajáját, így pár perc múlva gondolt egyet, lefeküdt, enni kezdett és 5 perc múlva aludt is! :) Levike ekkor még állt és épp kezdett volna beleerősíteni a sírásba, de kivettem, - most már nem látta Livike - és lefektettem magam mellé a nagy ágyra.
Elvolt, majdnem el is aludt, de mindig felkelt, futott egy kört, visszajött, újra félig aludt...
A nadrágom madzagjával játszott, de ezt kiváltottam egy másik madzaggal, úgyhogy 21:30 körül kijöttem, mert haza ért Apa is, Levike pedig szépen elvolt a madzaggal, a kajájával és el is aludt 5 percen belül. Hogy milyen pózban, azt érdemes lett volna lefényképezni, de féltem, hogy felébred a vakura, annyit nem ért a dolog...!
Az ágyunk végénél állt, félig fent, mintha épp mászna fel rá, egyik lába fent, a másikon félig állt, és úgy hasra feküdve aludt el. :)) Be is tettem a helyére, hogy kényelmesebb legyen, picit megébredt, de aludt tovább az ágyikójában úgy, ahogy letettem. :))) (fürdés előtt megkapta a Nurofent, nem tudom mikor jönnek már ki a szemfogai, de már ideje lenne... szörnyen fájhat.. :( )

Ennyi lenne mára, remélem marad is az ennyi, nem ébrednek már fel reggelig!

A keddi nap eddig

Éjjel aludtunk, reggel Livike ébredt elsőnek 8:40-kor, 5 perc múlva felkeltem, készülődtem, mire a kajájukat csináltam volna vissza is aludt. :)
9:10-kor már mindketten fent voltak, hamar rendbe tettem Őket, kiporszívóztam és mehettek is a placcra játszani.
Apa 11 órakor indult dolgozni, hamarosan jött Mama, felöltöztettük a gyerekeket és kimentünk az udvarra és az utcára levegőzni, járkálni, szaladgálni. Elég hideg van, fúj a szél és esőre áll, de még nem esik.

12 órakor kezdtük a tízórai gyümölcsöt a teraszon, nem ették meg mindet. :( Levike eléggé nyűglődött, álmos volt, be is jöttünk negyed óra múlva kb.
Gondoltam le is teszem Őket aludni, de Levike vagy tíz percen keresztül ordított, állt a rácsnál, rágta és nem hagyta abba bármit csináltam. :(
12:40-kor letettem Őket, akkor már megnyugodott Levike is, el is kezdett enni és hamarosan aludt is Livikével együtt.
Livike már 13:45-kor fent volt, kicsit bementünk Mamához, de ott nem maradtunk sokáig, mert egyrészt hideg van, másrészt Mama ment edzésre...
Livikét ott akartam tisztába tenni, mert úgy éreztem betojt, közben nem is.. viszont úgy elkezdett reszketni amikor levettem a pelust, hogy megnézzem, mint még soha! Azt hittem játszik, de nem... :( Gyorsan visszaöltöztettem, kicsit még játszottunk és jöttünk is kifelé..
Azóta itt játszunk, de most Levike is felébredt...
Livikén egyébként komplett ruhacserét kellett végrehajtani lefekvés előtt, mert úgy leteázta magát, hogy még a bodyja is olyan volt. :( Tegnap vettem új szelepes betétet a cumisüvegjeikbe, ki is cserélem, hátha azért folyik már annyira, mert elgyengült benne a gumi. Mondjuk rázzák is és dobálják, nem is csoda, hogy kifolyik. Na meg fordítva kapják be, akkor is jobban jön, mint rendesen.

Ennyi egyelőre, később jövök. Szerintem csak este.

2010. szeptember 27., hétfő

Hétfő

Az este szépen elaludtak mind a ketten, nem is volt ébredés egészen reggel 5 óráig, amikor jelzett Apa telefonja. Nem is biztos, hogy amiatt, de Levike felébredt kb 5 perc múlva és vissza sem akart aludni. :( Ilyen még nem volt, hogy az este "szokásos" műsorát hajnalban adja elő. :( Visítás, ordítás, toporzékolás, szörnyű volt.. biztos a foga fájt, mert ette a kezét, a kiságy végét meg amit épp ért. :(
Livike is felébredt, mondjuk ilyen visításra nem is csoda. Szinte látszott, hogy fél...:(
Csináltam mindkettőjüknek kaját, Levike egy idő után megnyugodott úgy, hogy odafeküdt mellém az ágyba, szépen el is aludt volna, ha Livike is nyugton marad, de persze Neki az nem tetszett, hogy Levi kint van, Ő meg az ágyában. Torkaszakadtából visított, behergelte magát. :( Odafeküdtem mellé a macira, akkor szépen lefeküdt és evett... na de ekkor Levike kezdett bele ismét, mert Ő meg azt szerette volna, ha mellette fekszem. :( Mit tudtam csinálni, hogy végre csend legyen és esetleg még aludjunk is? Kivettem Livikét is. Először futott egy kört majd felkéredzkedett Ő is az ágyra. 6:40-től hárman feküdtünk, sorban: Livike, Levike és én a nagy ágyon. Ettek, majd először Levike aludt el, majd Livike is, végül én is csak vissza tudtam még aludni. :) Arra ébredtem 9 órakor, hogy Livike már mellettem van a kiságy és az ágyunk között és a telefonommal matat, ami ott szokott lenni az ágy mellett a földön. :) Pár perc múlva Levike is felébredt, vidám volt, kezdhettük a napot! :) (Levike 5:20-kor kapott 3 ml Nurofent és be is kentem az ínyét Dologéllel...)
Csináltam még egy kis tápszert, majd öltöztetni akartam a gyerkőcöket, de Ők inkább rohangáltak a szobában csak úgy hálócuccban.. :) Livike kihámozta magát a vastag ujjatlan hálózsákból, mert abban nehéz volt menni :)))
10 órakor már sikerült is rendbe tennem Őket, ezután takarítottam és a szokásos dolgok voltak még.

11:20-kor kezdtem adni a gyümölcsöt idebent, háromnegyedét megették, majd jött Mama is, Nála is ettek egy keveset, de inkább kifelé kívánkoztak már a levegőre. Meg is értem őket. :) Sütött a nap, elég jó idő is volt, a fűre azért nem lehetett menni a sár miatt, de a járdán meg kint az utcán lehetett járkálni.
11:50-től 12:35-ig voltunk kint, majd bejöttünk teázni és hamarosan (13 órakor) le is tettem Őket aludni.
Elaludtak mindketten, de Livike 13:45-kor már fent is volt. :( 2 perc múlva Levike is, és ezzel be is fejezték mára az alvást, még most sem alszanak. :(
Játszottunk, telt az idő, közben vasaltam is, majd 15 óra körül kezdtem adni az ebédet. Nem nagyon ették, jött Mama is, hogy segít... Nála nagynehezen megették, de sokáig tartott és sokat kellett könyörögni. :(

Apa 16 óra körül ért haza, a gyerekek eléggé nyűgösek voltak, nem tudtam hogy fog bírni velük, ha mi Mamával elmegyünk vásárolni. Pedig muszáj volt, mert a hónap végén jár le a Pampers kuponom (több is van), legalább egy részét szerettem volna felhasználni. Utólagos tapasztalat: jobban megéri a dm-es 50 pontos kuponfüzetben lévő 25%-os kedvezményes kuponnal pelust venni, mint a Pamperses kuponnal, de már mindegy. 16:45-kor indultunk, először az Intersparba mentünk, simán elszállt egy órahossza, pedig nagyon szét sem néztünk... Ezután következett a Müller, ahol nem volt dobozos pelus, csak 68 db-os, de ha már kimentünk vettünk egy olyat. (árban annyi, mint a dm-ben, csak ugye a 25% az nem 500 ft kedvezmény szokott lenni, hanem több.) 18:15 volt amikor végeztünk, gondoltam, hogy Apa talán épp akkor etet, ellesznek még egy ideig, ha nagyon gáz lett volna, biztos felhív. Vagy nem... Mindenesetre bementünk még a Corába is, ha már úgyis ott voltunk mellette. Elsősorban magamnak szerettem volna téli kabátot nézni, de nem volt, majd Livikének meleg blúzt, de az sem volt, csupa fiús ruhák voltak.. :( Viszont volt dobozos, 111 db-os pelus! Az megérte a kuponnal is, merthogy ott is fel lehet használni.. így vettünk egyet. Most van közel 200 db pelenkánk, (az itthoni bontottal együtt))ami így soknak tűnik, de elég hamar elfogy.. :(
A Corában se nézelődtünk sokat, mégis 19 óra lett mire végeztünk, Minden vásárló kapott egy zsetont, amivel lehetett nyerni a kijáratnál: dobni kellett három nagy plüss dobókockával, és ha 13 lett a dobott pontok összege akkor nyert. Hogy mit, azt nem tudtuk előre, így hiába álltak vagy 8-an a sorban, beálltunk.. pedig az idő eléggé sürgetett bennünket, hisz' már szinte fürdés idő volt... Gyorsan haladt a sor, meddig tart ledobni azt a hármat... :D Mama dobott, én nem is láttam, mert közben kivittem a kocsiba a cuccokat, mikor jöttem vissza akkor mondta, hogy nyert! :) Kérdeztem mit? Pontokat... a Cora hűségkártyára. Na, sokra megyünk vele. :D
Legalább visszaadták volna a vásárlás értékét, vagy valami ilyesmit... :)) Nem baj, megdobni a 13-at is nagy teljesítmény.. :)(10 perc ment el ezzel, az érvényesítéssel és a pont felírással)
Gyorsan jöttünk is hazafelé, nem kellett 5 perc és itthon is voltunk. (este volt, zöldhullám, kevés autó.. haladtunk rendesen) :))

Itthon viszonylag "normális" állapotok uralkodtak, hacsak nem akkor pakolt Apa hirtelen össze :D De nem gondolnám, azt mondta jól elvoltak, persze volt időszak amikor szinkronban visítottak, de alapban nem volt gond...
Uzsonnáztak is, teáztak, játszottak.
Miután haza értem és látták, hogy pakolok akkor kezdtek mindketten visítani. Jobb híján beadtam Nekik a zacskós pelenkát, amin egyből összevesztek, hát nem volt jó ötlet tőlem. :( Ja, majdnem elfejeltettem, vettünk a pelenkázóra új betétet is, mert a régit már szétszaggatták a gyerekek, végülis elég jól kiszolgálta Őket... :) Fele áron volt a Corában, mint amennyiért legkevesebbért láttam a Teszveszen... :)

Pakolásztam, játszottunk, fürdéshez készülődtünk...
Már fürdés előtt megkapta Levike a Nurofenjét, Livike is kapott egy kicsit, annyira kérte, úgy nyammnyammolt érte és tátotta a kis száját, hogy megsajnáltam. Végülis nem árt az Neki sem, de a gyógyszer nem csemege, ezt tudjuk.. :)))
20 órakor kezdtünk fürdetni, minden rendben ment, ma Livike visított amikor ki kellett jönni, amúgy tűrte a dolgokat. Levike szokás szerint ügyes volt, kivéve úgy félidőnél, amikor két olyat csapott a vízbe, hogy még a fal is vizes lett! :( (nem beszélve a fél konyháról és a ruhámról...)
Livike szépen lefeküdt és enni kezdett. Levike nem akart:( Tegnap is így kezdte, de utána mégis úgy döntött, hogy fekszik, na ma nem. :( Visított, ordított, kéredzkedett ki.. Kivettem... egyből vigyorgott. Na, ennyit erről. Ha a foga fáj, akkor kint miért nem fáj?? Mondjuk megint hullámokban tört rá, mert időnként nagyon belelendül az ordításba és sehogy nem nyugodott meg. :( Livike is sírni kezdett, Ő azért mert félt Levikétől, na meg jött volna ki Ő is. Hát kivettem... Szaladgálás, kergetőzés, - Livikének nehezítve a hálózsákkal:D - viháncolás, ágyra fel, ágyról le, elvoltak... Levike közben néha visítozott egy sort, majd újra jobb kedve lett. Kétszer megpróbáltam letenni, mert a kaja az kellett volna, de az ágyban nem maradt :( Nem is tudom már hogy mi volt még, 23:30 körül kezdtek lenyugodni, mindketten a nagy ágyon feküdtek, majd elcsendesedtek, elaludtak.
Még semmi nem biztos, mert eddig nem tettem a helyükre Őket... megvan az esély rá, hogy felébrednek és kezdődik minden elölről. :(
Remélem nem úgy lesz....

2010. szeptember 26., vasárnap

Vasárnap folytatás

Levike sem alhatott akármeddig, hiába voltam bent, Livike felébresztette Őt is 13:45 körül. Ezután már hármasban játszottunk, 14:20 körül kapták meg az ebédet csak úgy bent a szobában, nem a székeikben. Az eső még mindig esett, később elállt, de kimenni így sem tudtunk a nagy sár miatt. :( Végül is jól tűrték a gyerekek a mai szobafogságot, sokat szellőztettünk, játszottunk, elvoltunk.
Az ebédet Mama készítette: húslevesből kiszedett zöldségek, hús és kicsi csirkemáj kissé besűrítve, turmixolva. A csigatészta külön volt, két adagba tettem ki a kaját, az egyikbe tettem tésztát (Livikének, hogy darabos legyen), a másikba nem. A gyerekek megvicceltek bennünket, mert Levike ette jobban a tésztásat, Livike inkább a "simát", mivel két tálkából ettek, így nem tudom pontosan mennyit, de szerintem elég sokat. :) Utána megettek 2 db óriás túrórudit is, ezek szerint jót tett a pár napos rudi-szünet. (már unták, egyet sem ettek meg, dobálták...)
Holnapra is maradt a "főzelékből", remélem akkor is ízleni fog. :)

15:30 körül épp próbáltunk Mamával valahogy meglógni, hogy mi is ehessünk, a gyerekek meg majd eljátszogatnak itt kint, a bébiőrön úgyis halljuk, ha összevesznek, stb, amikor haza ért Apa. Egyből megoldódott, hogy ki legyen a pesztra. :) Kérdeztük, hogy jön-e Ő is enni, de nem kért, mielőtt elindult evett, azt mondta.
Viszonylag nyugisan megkajáltunk, pakoltunk, mosogattunk, majd 16:20 körül jöttem ki újra.
Elvileg el akartam menni a Sparba, de sok kedvem nem volt, ilyenkor már kenyér se nagyon szokott lenni, úgyhogy inkább maradtam itthon.
Apa gyorsan kitalálta, hogy majd Ő süt kenyeret! Pizzatésztát akart először csak úgy simán, utána variált még egy kicsit és végül ilyen kalács és kenyér keveréke tészta készült, bagett formába lettek kialakítva, 4 db lett, épp belefért a nagy tepsinkbe. :) Finom lett! :) Kenyérgond megoldva.  :)

A gyerekeknek az uzsonnát 18 órakor kezdtem adni, gyorsan ettek és sokat, a joghurt nagy részét is megették még itt a székeikben, a többit meg a szobában kicsivel később.
Mikor kisült a "kenyér", abból is kaptak, kicsi falatkákat csipegettem Nekik, - miután már csak langyos volt - és azt ették de úgy, mint akik sose ettek! :)) Ez után ették meg a maradék joghurtot és még teát is ittak később.

Gyorsan telt az idő, kezdhettünk is fürdetni nem sokára.
Végül 19:50-kor kezdtük, Apa Livikét rendezte le, én Levikét fürdettem. Minden rendben ment. Levike kapott éjszakára Nurofent, és bár nem feküdt le egyből, pár perc után mégis meggondolta magát és elkezdett enni, azóta már alszik is. Livike is elaludt hamar, de most épp hallottam kicsit beszélgetni, magyarul fent van... Remélem visszaalszik és ma nem Ő fog műsort csinálni nekünk. :(

Ennyi lenne mára és a hétre is, még korán van, ha lesz még valami akkor úgyis megírom holnap. :)

Egy esős vasárnap....

Egész éjjel és eddig egész nap esett az eső. :( Levegőzés ma még nem is volt, ha így folytatja az idő, akkor nem is nagyon lesz. Meglátjuk, hogy fogják bírni a gyerekek a bezártságot.

Levike este 23:30 körül aludt el végre a mi ágyunkon. Biztos, hogy a foga kínozta, mert hullámokban tört rá a fájdalom, a sírás, volt, amikor szépen eljátszogatott, nézte a tévét, utána meg ordított, mint akit nyúztak. Végül mellémfeküdt, simogattam és úgy aludt el.
Éjfél után tettem a helyére, hogy biztos jó mélyen elaludjon addigra. Úgy is maradt, ahogy letettem. :))
Reggel 7:15-kor Livike felsírt, de még vissza aludt szerencsére. 8:15-kor már fent voltak mind a ketten, így felkeltem én is. 8:35-kor már kész voltak, Apa is akkor kelt. Mint kiderült, Apa kb hajnal 4-kor tudott elaludni, reggel rá is jött, hogy mi okozhatta az álmatlanságát: az ice tea. Régebben is itta, akkor se tudott aludni tőle, így jóideig nem is ivott olyat. Tegnap ez nem volt eszében, így még este is azt itta... meg is lett az eredménye. Mondtam is, hogy nap közben energia ital meg kávé helyett inkább azt igya. :( Ma is 10-re ment dolgozni, de elvileg korábban végez, majd meglátjuk mikorra ér haza.

A gyerekek szépen elvoltak, játszottunk közösen is, játszottak Ők ketten is, a gyümölcsöt 11:20-kor kezdtem adni idebent a szobában. Nagyon ügyesen ettek, szinte egy ültő helyükben megették mindet! :)
12:10-kor tettem le Őket aludni, Livike már 12:55 óta fent van, kicsit még pihizett az ölemben ülve/feküdve, most pakol ezerrel, nem is mindig a legnagyobb csendben, úgyhogy megyek is be Hozzá, még mielőtt Levikét is felébresztené. :)
Később jövök.

Hónapforduló - 19.

Eltelt egy újabb hónap. Most is, mint mindig, átolvastam az előző havi hófordulós bejegyzésem, akár azt is mondhatnám, hogy a fogak, a súly és pár szó kivételével minden ugyanúgy van, mint akkor, de azért ne szakítsuk meg a "hagyományt", jöjjenek a kategóriák. :))

Súly: 
         Levike: 9850 gramm,
         Livike: 9330 gramm volt ma reggel, mindketten nagydolog előtt.
Levikének már megint megjósoltam a 10 kg-ot, vagy még többet is, mert olyan nehéz már, erre kiderült, hogy még kevesebb (!) is egy kicsivel, mint egy hónapja. :( Az utóbbi időszakban kínozzák a fogak, ezért alig eszik valamit.. saját magához képest legalábbis keveset. :( Pár napról van szó, de ezekszerint ennyit jelent. :(
Livike gyarapodott az előző méréshez képest, Ő most pár napja nagyon jól és sokat eszik, Nála most biztos pihenőben vannak a fogacskák. Úgy tűnik cseréltek Levikével.
Összehasonlítva az egy hónappal ezelőtt mért adatokkal, Levike 60 grammot fogyott, Livike 120 grammot hízott. 
(A mérlegben még mindig nem cseréltem elemet, hol mér, hol nem, az is lehet, hogy már nem is pontos. :(  )

Mozgás:
Ha tehetnék egész nap meg sem állnának, szaladnának, rohannának! Talán ezért is nem nagyon híznak, mert lemozogják. Már csak néha "félek" az eleséstől amikor kint vagyunk, de egyelőre még mindig nem vállalkozom az egyedüli felügyeletre kettőjükre kint az udvaron. :( Az esti játszás során még mindig van néha mászás is, meg a viccesen kinéző hátrafelé kúszás is. :) Nem sokat tudok erről írni, örökmozgók. :)

Evés:
Szinte ugyanaz a felállás, mint egy hónapja is az evés terén. Felváltva jó az étvágyuk, a fogzás befolyásolja a legjobban meg az épp aktuális nyűgösségi állapot, hogy mikor mennyit esznek. Az ételek szempontjából nem igazán van változás... A paradicsomos húsgombóc most Livikének nagyon bejön, Levikének egyáltalán nem. A többi kaját nagyjából egyformán szeretik, Livike még a zöldborsót is megeszi, Levike nem, vagy csak pár szemet borsólevesből. :(
Jön a sütőtök szezon, kíváncsi vagyok, hogy még mindig úgy szeretik-e, mint pici korukban. :)
Tejet még mindig nem mertem adni, pedig az orvos már egy éves korukban is azt mondta, hogy tápszer helyett azt adjak, lassan meg kellene próbálnom. Nem tudom, lehet-e vegyesen adni a tápszerrel, és fokozatosan csökkenteni a tápszer mennyiségét? Erről nem találtam semmi infót a neten. (azért mert gondolom jobban meginnák úgy, ha van ismerős íz is, simán biztos nem kellene.. régebben próbáltam adni egy keveset, nem kérték. :(  )

Alvás:
Átlagban este 20:30-tól reggel 8:30-ig alszanak. Persze ez nagyon sarkított, főleg az utóbbi napok tükrében, a "jó" napokra vonatkozik. Levike szemfogainak köszönhetően eléggé megkavarodtak az éjszakáink, de majdcsak beáll újra a régi rend.
Nap közben 12 és 13 óra között teszem le Őket aludni. MA kivételesen elaludt Livike is, amúgy nem szokása, vagy csak fél órát alszik, vagy semmit. Levike 2-2,5 órákat lehúz, ha nem többet!
Délután általában már nincs alvás, vagy csak nagyon ritkán és az se sok.

Beszéd:
A legjellemzőbb ezen a téren, hogy Levike is elkezdett végre szavakat mondani a mamán kívül. Van már "Apa", "Papa", "Mama", valami "Aja"-féleség Nála is, meg "kaka", akkor az örök "nyammnyamm", meg a tátá, pápá és társai.
Livike ezeket szintén mondja, fényképen is felismeri a családtagokat, persze van, hogy kell segítség még. :) Pár napja van "Nnnaaa" (nem tudom írásban érzékeltetni a hangsúlyt, de édesen mondja nagyon.. széttárt karokkal..) Mondja még hogy "ejnye" legalábbis ennek hangzik, van még "ott", ja és az "eeeee" ami "EL" akar lenni mindkettőjüknél. Mimikával, mutogatással sokmindent tudnak már közölni.

Fogak:
13(?):16
Levikénél nem egyértelmű. Az biztos, hogy most a jobb alsó szemfog kínozza, érzem már kézzel és látszik is a csücske, de még nem jött ki. Szerintem a többi sem, de mind a 3 további szemfoga is hasonló stádiumban van, mint az az alsó. A négy rágófog már kint van, a négy-négy első metszők már régen, ezért a biztos a 12, plusz egynek beszámolom a mostani szemfogat, a többi meg majdcsak kijön már a következő hónapfordulóra. :)
Livikénél a 16 már biztosabban megvan, Nála már mind a négy szemfog csücsök látszik is és most nem is nagyon szenved velük, ezért gondolom, hogy azoknak már csak növekedniük kell. (A 4 rágó és a 8 metsző fogak szintén régen megvannak)
Ha jól tudom a szemfogak után hátra van még alul-felül 2-2 rágófog és meg is van a 20 tejfog. :)

A hisztiből nem adtak alább, sőt Levike is egyre inkább így próbálja meg érvényesíteni az akaratát. Livike párszor már produkálta a "tankönyvi" hirtelen hanyatt vágja magát és úgy ordít figurát, közben néz, hogy figyeljük-e. Sajnos, akkor sem hagyja abba, ha nem figyeljük, vagyis ha úgy látja, hogy nem figyeljük. :)
Ha jó kedvük van akkor nagyon édesek tudnak lenni, osztogatják a puszikat, bújnak, ölelnek, Livike is egyre többször bújik, de ez leginkább Levikére jellemző még mindig.

Hirtelen nem tudok most többet írni, a "szavakat" pl azért is írom már le az épp aktuális napi bejegyzésben, mert mire idejutok biztos elfelejtem. Sajnos van, hogy úgy is. :( (estére már nincs eszemben, hogy mit is mondtak nap közben. :(  )

2010. szeptember 25., szombat

Szombati dolgok

Ma nagyon jó idő volt nap közben, estére viszont ideért az eső. Sajnos a hétvégére is ilyen időt jósolnak, ami nekünk nagyon nem szokott jól jönni, az udvaron szaladgálás hiánya miatt. :(

Az éjszakánk jól telt, mindketten végig aludtak így mi is egészen reggel 8:25-ig. Csendesen ébredtek a gyerekek, hamar rendbe is tettem Őket, ehették a kajájukat az ágyaikban.
10:30-kor kimentünk, udvaron, utcán sétáltunk, szaladgáltak, gyorsan telt az idő a jó levegőn. Hárman voltunk a két gyerkőcre: Mama, Papa és én, így azért jóval könnyebb velük! :)
A gyümölcsöt 11:40-kor kezdtük adni rendhagyó módon a fű közepén a kis székeiken ülve (olyan is volt, hogy ültek:D) rögtönzött kis asztalnál. (kis műanyag kempingasztalunk van, annak a lábát megcsinálta Papa, hogy alacsonyabb legyen, bár amikor ettek akkor csak két autókerék volt az asztallap alá téve. :)) (a téligumik... lassan már fel se kell vinni a padlásra, úgyis fel kell majd szerelni..:) )
Ügyesen megették a kaját de leginkább odaszaladgálva, nem a székeken ülve. Készült sok kép is, majd válogatok belőlük és teszek fel. Nem ma, az biztos. Most örülök, ha ezt megírom, mert jelenleg Levike még nem alszik. :( (22:48)

Kaja után további levegőzés volt, vagy inkább a levegőzés közben volt a kaja... :)
13 órakor jöttünk be, akkor tettem le aludni a két gyerkőcöt.
Levike el is aludt elég hamar, de Livike nem. Egyáltalán nem aludt ma semmit nap közben! Megint ilyenje volt. :( Persze este felé meg már majd felbukott az álmosságtól...
Mama vásárolni volt, Livikét bevittük és Papával elvolt, nézték a tévét, játszottak, persze én is ott voltam az idő nagy részében.
Livike 14 órától kb másfél órán át evett kisebb-nagyobb megszakításokkal. :) A tegnapi töltött paprikából először megevett egy fél gombócot tőlem, majd később Mamától is még szinte egy egészet.. :) Papa ölében is ült a Lány, Tőle is kérte a falatkákat, úgyhogy Livike ma nagyon sokat evett, aminek persze nagyon örülünk! :)

Levike 15:30-kor ébredt, kivételesen sírva. A napközbeni alvásaiból mostanában csendesen ébred, úgy kell kijönni és ránézni időközönként. Hát, most hallottuk a bébiőrön keresztül is, hogy felkelt. :( Sokat aludt, mégis nyűgös volt. :( A kezét egész nap ette, néha már azt hittem lerágja az ujjait... :( A rágóka nem kell, csak a keze. :( A nyála is ömlik ezerrel... Jöjjön már ki az a jobb alsó szemfog! Most is az kínozza. :( Kézzel már nagyon érezhető, talán egy-két nap és kint is lesz.
Levike továbbra sem szereti a paradicsomos kaját, nem kért belőle, nem is erőltettük, nehogy baj legyen.
16 órakor kihoztam mindkettőjüket, persze volt sértődés, hogy Mama nem jött azonnal. Pár perc után azért lenyugodtak úgy is, hogy csak én voltam itt. :) Mama is kijött hamarosan, előtte én már próbáltam Levikét etetni egy üveges kajával amit szeretni szokott, nem most még az sem kellett Neki. :( Sírt, nyűglődött, fájt nagyon a kitörni készülő foga. (meg még ki tudja mi egyszerre.)
17:15-kor Mama is lejött és próbálkozott etetni, Livike megette nagy részét az üveges kajának is. :)) A maradékot azért megette Levike...
Evés után kimentünk megint sétálni, de most az utcára... még mindig jó idő volt, ma maximálisan kihasználtuk a jó időt.:)

18:20 körül adtam az uzsonnát, de nem a székeikben, hanem bent a szobában, szigorúan én adtam falatonként a szájukba, mert ha Ők veszik el akkor az egész szoba tele lett volna párizsi és sajt darabkákkal. :)
Persze játszottunk előtte is, utána is, folyamatosan. Egyre álmosabbak voltak, nem csak Livike, akinél érthető, hanem Levike is...

19:40-kor kezdtünk fürdetni, rendben volt minden..
Livike szinte már aludt is ahogy letettük. :)
Levike is lefeküdt, de nem telt bele fél perc felállt és ordítani kezdett úgy igazán...! Nem evett, nem volt jó semmi, csak sírt, megint majdnem úgy, mint egyik este, olyan rohangálósan, fájósan. :( Kivettem, kicsit megnyugodott, de utána már úgy is sírt... Visszatettem a helyére, de megint következett az extázisos ordítás, úgyhogy megint a nagy ágyon kötött ki. Persze járkált, szaladgált, 21:40 körül feküdt le egy kicsit és nyugton maradt egy ideig.
Kijöttem, azt hittem alszik is, de 22 órakor ahogy Apa haza ért láttuk, hogy még nem. Félig ülve nézte a tévét. Na igen. Én alig láttam valamit a Megasztárból, mert akkor ordított a legjobban. Utána már az idegességtől nem is néztem inkább.

Ahogy elkezdtem ide írni, előtte adtam még 90 ml kaját Levikének, mert nyújtotta az üres üvegjét és közölte, hogy "nyamm, eeeee" (elfogyott a kaja) :)))

Most Apa van bent Vele, de megyek felváltom, hogy tudjon vacsorázni....
Jó lenne, ha elaludna minél előbb a Fiú, bár egyelőre nem úgy tűnik, mint aki el fog. Nem sír, csak elvan.. játszik, dumál, stb...

Egyelőre ennyi, holnap majd megírom a folytatást.

2010. szeptember 24., péntek

Pénteki helyzetjelentés

A rossz éjszaka után reggel 8:45-kor ébredtem arra, hogy Livike már fent van és dumál. 9 óráig pihengettünk még utána felkeltem, készültem és hamarosan már mindketten ehették a kajájukat az ágyaikban. Apa még félálomban volt, majdnem 10 óra volt amikor felkelt... :) Jó, hogy csak délre kellett mennie dolgozni. Holnap már 10-re megy. Nade a mai esténk most úgy néz ki jobb lesz, legalábbis már mindketten alszanak, ami mondjuk semmit nem jelent még, nem akarom elkiabálni! :(

10:40-kor kezdtünk sétálni először az udvaron, majd 11:20-kor az utcára is kimentünk. Itt volt ma a Dédi, Őt kísértük ki, Livike egész sokáig ment utána. :)))
11:45-kor kezdtük adni a tízórait. Mamával beszéltük, hogy lehet, hogy ilyenkor már az ebédet kellene adni, a gyümölcsöt meg akkor, amikor felkelnek... Hát, lehet, hogy igaza van. :) Elvileg a gyerekek "jókor" alszanak (12 és 13 óra között szoktam letenni Őket), az már elvileg ebédidő lenne. Nem 14-15 óra körül kellene ebédelni. :(
Bár akkor nem is 8 és 9 óra között kellene a reggeli tápszert enniük. :) De csak emiatt ne keljenek korábban, aludjanak csak reggel, amíg tudnak! :)
Na, majd meglátjuk, bejön-e ez a módszer így, ha egyszer is kipróbáltuk.

12:05-kor tettem le a gyerekeket aludni. Livike mellé odafeküdtem a macira, szépen evett, majd hasra fordult és el is aludt 12:20-kor. Ekkor jöttem ki.
13 órakor már fent is volt sajnos, nem sokat aludt ma sem a KicsiLány. Pedig úgy tudna nőni, hízni, fejlődni, ha jó sokat aludna!
Kihoztam, bementünk Mamáékhoz, a konyhában/előszobában voltunk, nézegettük a tegnapi képeket a gépen. (többek között ezt is csináltuk) Livike ügyesen mondta, hogy Apa, Mama, Papa, meg Aja is volt.. na ezek szerint az mégis én lennék. :))
14 órakor Levike még mindig aludt, többször kijöttem ránézni...
Mama töltött paprikát főzött ebédre, de volt még borsófőzelék is, Livike ezeket ebédelte. :) Mindenből evett, nem is keveset! Kezdte a borsófőzelékkel, majd kapott még húsgombócot is paradicsomszósszal, nagyon ügyesen és sokat evett. Mama már aggódott, hogy nem lesz-e baja, hogy ennyit eszik, de csak kérte és kérte és kérte. :) Hát egyen akkor! :)
Levike végül 15 órakor ébredt fel! Jó sokat aludt, de jól is tette! :)
Ő is megebédelt, bár közel sem annyit, mint Livike. A borsót alapban nem szereti, de azért megkóstolta. :) A paradicsomot egy kanál után kiköpte, nem is erőltettük, hisz múltkor az üveges kaja is paradicsomos volt, ami visszaköszönt. :( Így húsgombócot evett nagyon enyhén beparadicsomozva, valahogy nem volt az igazi a mai ebédelése Levikének. Nem volt éhes, vagy nem tudom.. nem kért semmit még Mamától sem. :( Talán a fogzás miatt eszik kevesebbet, Livike is így szokott lenni olyankor.
Majd bepótolja. :)

A mi ebédünket két részletben oldottuk meg: először Papa és én ettünk, Mama vigyázott Livikére, próbálta altatni, mert álmos volt, de végül semmit nem aludt. :( Levike bent volt velünk az utazóágyban. Mikor végeztünk kijöttem és Mama ment be enni, Levi még mindig ott maradt.. :) Én sem tudtam elaltatni a Lányt, így lemondtunk róla, hogy a mai 40 perces alvásánál lesz még több is estig.
Mikor Mama is megkajált kihoztam Levit is és közösen játszottunk. :)

17 óra körül elmentem a postára meg a kisboltba, addig Mama volt itt a gyerekekkel.
Miután haza értem megintcsak játék, jókedv, néha kis nyűglődés volt a program, de alapban jól telt a délután és az este.
Papa is lejött, hozta a gitárját és zenélt, énekelt a gyerekeknek. Nagyon tetszett Nekik! :) Levikét nem lehetett szabadjára engedni, mert egyből ment volna "szerelni" a gitárt.. :)))))
Livike táncikált, majd amikor vége lett egy dalnak kis hatásszünet után közölte, hogy "Nnnnna!" Ez volt a végszó.. :) Ha valami nem tetszett, akkor már az elején vagy közben mondta. :)))
Levike is szépen mondta, hogy "Papa" meg "Apa", Tőle még nem is hallottam ezeket a szavakat. Mindig csak "Mama" volt eddig. :) Van már "kaka" is, bár ezek a rövid k betűs szavak némi képzavart okoznak mindkettőjüknek.. :) Livike a kukára azt mondja, hogy "kuku" vagy "kuko", Levikétől pedig mikor kérdeztem este, hogy lesz-e kaka (mert pukizgatott a pelenkázón meztelenül:D) mutogatott arra bizonyosra, de mondtam, hogy az nem kaka, hanem kuki. :))))
Amúgy ha betermel a pelusba akkor utána mutogatja és néha már mondja is, hogy kaka. Kár, hogy nem előtte. :)))

Úgy eltelt az idő a gitározgatással, hogy már 19 óra volt, amikor elkezdtük adni az uzsonnát, ami már vacsora lett így. :) Jó sokat ettek, joghurtot ma nem adtunk, úgyis nemsoká fürdés következett már, nem nagyon szaladgálták volna már le a kaját, sok lett volna éjszakára szerintem. :(
Kicsit még játszottunk, a fürdést 20 órakor kezdtük Mamával.
Livike picit visított csak amikor ki kellett jönni, de nem volt gond. Levikével egyébként se volt semmi ma sem szerencsére. :)
Mivel Levike már nagyon ette megint a kezét egész nap, valamint este egyszer közel állt a tegnap esti állapotához - rohangálás, toporzékolás, őrült rágás -, fürdéskor mindketten kaptak 4 ml Nurofent. Az legalább fájdalomcsillapító hatású, talán nyugodtabban alszanak az éjjel.

Apa 21:15-körül ért haza, épp vége lett a filmnek. 22 óra körül valaki tűzijátékozott, ami miatt a kutyák megkergültek, a Berci is ugatott mint a hülye, és hol máshol kezdte volna, mint az ablakunk alatt. :( Livikét fel is ébresztette! :( Szerencsére visszaaludt, de csináltam még 90 ml tápszert, mert nyammnyammolt és nyomta a kezembe az üres üvegét. :)))
Azóta nyugalom van. Még. Remélem marad is! Ha mégsem, hát majd megírom holnap.

Éjszakai műszak

Sajnos van mit írni az éjszakáról. 1:45-ig tartott a nemalvásunk, bár ilyenkor repül az idő és nem nagyon tudom, hogy x dolog hány órakor is volt, azért megpróbálom nagyjából összeszedni mi is történt ezen időszak alatt.

Ott hagytam abba, hogy Levike nem aludt el, a sok álldogálás és üldögélés után nyekeregni kezdett. Akkor még azt hittem hamar elalszik, talán már elfáradt annyira a délutáni/kora esti nagy alvása után, hogy képes lesz most már aludni.
Nem így történt. :(
Volt még kajája, nem is kérte, csak sírt és egyre jobban, mintha direkt hergelné be magát ahelyett hogy megnyugodna attól, hogy ott vagyok mellette és próbálom nyugtatni. Mondjuk úgy nehéz nyugalmat sugározni, hogy közben majd felrobbanok, mert másképp is el tudtam volna képzelni az esténket. :(
Ömlött a nyála, de szó szerint, rágta a rácsot, a kezét, és csak sírt...
Kivettem, járkált, pakolt, akkor kicsit lenyugodott, de valahányszor vissza akartam tenni az ágyába újra sírni kezdett. :( 23 órakor kapott még egy kis kaját, de hozzá se nyúlt szinte.
Livike is felébredt hamarosan, úgyhogy utána már ketten ordítottak szinkronban. :(
Livike is kapott kaját, Ő ette is, de nem aludt vissza.
Éjfél körül mindketten kaptak Fenistil cseppeket, amit később Levinél megbántam, mert inkább Nurofent kellett volna adni, mert az legalább fájdalomcsillapító is. Akkor már egyértelmű volt, hogy sírása és nemalvása legfőbb oka a fogfájás. :( Volt egy időszak, amikor komolyan aggódni kezdtem, hogy valami baja lesz, mert előadott egy olyan produkciót, amit még soha eddig: járkált a szobában rácstól-rácsig, rágta, közben toporzékolva rohant, meg nem állt egy pillanatra sem, és üvöltött! Nem nyugodott meg semmire. Felvenni sem lehetett, mert lökött el magától. :( Hoztam egy jól bevizezett papírtörlőt, hogy áttöröljem az arcát. Ez hatott pár mp-ig, már azt hittem "kijött" ebből az állapotából, de utána újra kezdte. Livike persze szintén sírt, mert félt már Levikétől.
Meg ugye nem tetszett a Lánynak, hogy Ő az ágyában van, Levi meg kint. Kivettem Livikét is. Járkálgattak, pakoltak, ágyra másztak, Livike majdnem el is aludt már szépen a mi ágyunkon, de Levitől nem tudott, mert Ő majdnem folyamatosan csak sírt és sírt. :( Nagynehezen megengedte, hogy bekenjem az ínyét, akkor éreztem, hogy az a bizonyos negyedik alsó szemfog is érezhető már, valószínűleg az kínozta leginkább, ott volt a keze mindig, de a többinek is csak a csücske van még kint, úgyhogy azok is fájhattak. :(

1 óra után elkezdte enni a kajáját, amiben már nem is volt túl sok, meg már majdnem le is járt az ideje. Kapott újat. Nem csináltam csak 60 ml-eket, tudtam, hogy ha végre lefekszenek vele, úgyis elalszanak hamar. Csak már ott tartottunk volna!
Ráadásul nap közben bejöhetett valami nagy bogár, vagy mittudomén mi volt az, de épp lent voltak a gyerekek a szőnyegen, amikor elszaladt a tévé előtt a földön az a nagy valami... Apa gyorsan el is kapta és kivitte.... Én bepánikoltam, felugrottam az ágyra és a gyerekeket is azonnal felvittem, utána egy ideig én le se mertem menni. Irtózom minden ilyen állattól... :( Attól tartottam, hogy ha egy volt akkor biztos van több is. :( Levike is félt, hogy most a bogártól ijedt meg vagy már tőlem, hogy félek, nem tudom, de látszott, hogy fél. Gondoltam már arra, hogy talán máskor is betéved valami állat és az piszkálja, azért nem alszik? Nem csíp, nem bánt, de azért ha mondjuk végigrohan az emberen...... brrrrr :( Jól szétnéztünk, nem láttunk többet... remélem ennyi volt. :( Ma még az ágyunkat is kihúztam a helyéből, amúgysincs betolva teljesen a falhoz, meg ki szoktam pár naponta húzni és kiporszívózok ott is, meg mindenütt, a szőnyeg alatt is, a kiságyak alatt is, mindenhol, mert a gyerekek mindenhova bemásznak, úgyhogy nem nagyon van "zavartalan" pontja a szobában, ahol békésen megbújhatna bármi állat. :( Ezért gondoljuk, hogy nap közben jött be kintről, este a sötétben meg előjött.
Érdekes, hogy ezidő alatt, amíg a bogársztori friss volt nem is sírt annyira Levike. Livike meg egyáltalán. :) Ő csak feküdt szegénykém az ágyunkon és már majd' elaludt... azért Levike gondoskodott róla, hogy ne sikerüljön, mert időközönként sírni kezdett.

1:25-kor Livike önként kívánkozott be az ágyába a kajájához és a kis plüssnyuszihoz, Levike is tűrte, hogy letegyem és ette a kajáját. Apa odafeküdt a macira, majd én a saját helyemre, utána már Apa is mehetett a saját helyére. A tévét beprogramoztuk, hogy ne rögtön legyen sötét és végre sikerült elaludnunk. Szerintem volt már 2 óra is.

Ezek történtek velünk az elmúlt éjszakán. Remélem a mai nem ilyen lesz!

2010. szeptember 23., csütörtök

Kissé felborult a napirend...

Ez csak annyiban igaz, hogy minden később történt, mint általában szokott. Végül nem mentünk sehova, de itthon sokat levegőztünk.
Írom sorban:

Mama 12:15 körül ért haza. A gyerekeket még nem tettem le aludni, játszottunk. Levike elkezdett sírni, mert rosszul esett Neki, hogy letettem, meg mehetnéke volt nagyon kifelé...
Így gyorsan kimentünk egy kicsit az udvarra, hadd szaladgáljanak, levegőzzenek!
13 órakor jöttünk be, kb 10 perc múlva tettem le Őket aludni. El is aludtak mindketten elég hamar. Biztos elfáradtak. Livikét meg is értem, hisz' Ő korán kelt, nem aludt 6:30 óta, Levike viszont 10 órakor ébredt. Ezért is húztam az időt minél tovább, na meg az udvaron töltött idő is közrejátszott :)
Levike nem aludt valami sokat, 13:45-kor már fent is volt. Pelust cseréltem, az lehetett a gond, hogy nem tudott már aludni, hogy telepakolta. :( Utána már nem akart visszamenni az ágyába.
Kivettem, játszottunk, közben megérkezett Apa is 14:25-kor. Livike is felébredt kb 5 perc múlva, Levike csak addig ügyködött, míg felébresztette, de ez is nagy szám, hogy ennyit legalább aludt a Leányzó. :)
Mama edzésen volt, úgy tervezte, hogy 15 óra után jön, nem marad két órahosszára és majd utána lesz szülinapi köszöntés, kaja, torta, egyebek.
Namost.. minden megvolt, csak kaja nem. Ugyanis Apa azt mondta, hogy hoz valamit hazafelé és majd megsütjük, pl tarját vagy ilyesmit, mivel tudta, hogy nincs itthon semmi főznivaló. Mivel később végzett, mint tervezte, nem ment húsért, így nem lett kajánk. :( Mama se hozott, mert mondtam, hogy Apa hoz, úgyhogy hirtelen kaja nélkül maradtunk... Közben Mama mégis maradt az edzésen és csak 16 óra után jött haza, Papa is akkor érkezett.
Mi a gyerekeket 15 óra előtt kezdtük ebédeltetni kint az etetőszékeikben, majd következett egy maratoni udvaron játszás, szaladgálás, egészen 17 óráig kint voltunk! :) Jól elfáradtak....! Mondjuk én is, mert folyamatosan ott kell lenni, figyelni, utánuk menni.
17:45-kor kezdtünk enni, Livike persze fent volt, sőt nem is aludt egyáltalán! Így Őt bevittük magunkkal Mamáékhoz az etetőszékével együtt és meguzsonnázott. Kajánk végül pizza lett, amit a szokásos 35-40 perc helyett majdnem másfél órára hoztak ki. :(
Megvolt a köszöntés, a torta, pezsgőzés (alkoholmentes...), telt az idő és Levike még mindig aludt... 18:55-kor már úgy jött ki Papa, hogy behozza, még mindig aludt.
Felébresztette óvatosan, beszélgetve, nem is ébredt rosszul, jó kedve volt.
Ennek a sokáig alvásnak isszuk most a levét! :((
Miután kijöttünk (19:30) még játszottunk és 20 órakor kezdtünk fürdetni. Livike Apával, Levike nálam... Livike ma sem visított! :) El is aludt szinte rögtön, ahogy letettük. Nagyon álmos volt már, hisz nem sokat aludt ma. Levike is ásítozott öltöztetésnél, csodálkoztam is, hogy már álmos lenne? Az volt. És mégsem tud elaludni. :( Egészen 22 óráig állt! az ágyában és nézte a tévét csendben.. majd leült, de mint sejtettem, elfogyott a türelme és sírni kezdett. :( Csináltam még kaját, de nem nagyon kell Neki, csak nyekereg... bár már egyre vontatottabban, úgy, mint mikor nagyon álmos, remélem hamarosan elalszik. Ez most nem olyan fájós sírás. Hiába vettem ki az előbb, nálam is csak sírt és menni akart, de ha elengedtem akkor folyton bukdácsolt az ágyvégénél a vasban, leszedte a kiterített törölközőket, stb. Rajtam nem maradt. :( Mármint magamra fektettem, mint picikorában... de már nem szereti. Legalábbis most nem. :(
Na, ennyit a nyugodt esténkről, ki tudja meddig fogja ezt csinálni. :( És ha még Livikét is felébreszti.....!
Megyek is.. csak ki kellett jönnöm, mert már nagyon felidegesített, gondoltam addig írok. (nagy része meg volt már írva, már a 17 órai alvásnál jártam, onnan írtam most.)

Holnap úgyis kiderül, hogy meddig tartott ez ma. Jó lenne, ha hamarosan elaludna, hogy mi is alhatnánk nyugodtan, végre egyszer korábban... !

Csütortök délelőtt

Nagyon szép idő van kint, mégse voltak még ma kint a gyerekek. Megint egyedül vagyok, bár Mama szerintem hamarosan hazaér, már visszafelé tart Földvárról, megvolt a Dédi vizsgálata, nem kell műteni, mehetett haza. (csípőprotézise van 15 éve, úgy tűnt, azzal van gond, hogy kilazult benne valami, vagy cserélni kell, de mégsem kell. Ma nézte meg az az orvos, aki műtötte annakidején.)

Livike nagyon jól elvolt 10 óráig az ágyikójában, kitenni nem tudtam, mert ahhoz ki kellett volna porszívózni, és kicsit durva ébresztőnek találtam a porszívózúgást Levike számára. Mert Ő addig aludt! Hát.. bepótolta az éjszakai rossz alvását... Ennyire sokáig még talán sosem aludt! :)
Pár percig nem voltam bent, de mikor bementem a szobába is úgy láttam minden rendben, Livike jól eljátszogat a lepedőjével amit felszedett az ágyában. Csakhogy nemcsak azt szedte fel, hanem a matrac huzatának cipzárját is kinyitotta és szépen, módszeresen szedegette, csipegette a szivacsot! Hát ezzel volt olyan jól el a KisDrága! Elég sok darabka volt az ágyában, hogy mennyit evett meg belőle, ki tudja...? Remélem nem sokat.
Ekkor már Levike is ébredezett... Fent volt, de csak ült a sarokban, meg is ijedtem kicsit, hogy nincs talán valami baja, hogy így elvan...de nem volt, legalábbis nem lázas, az orrát a biztonság kedvéért kiszívattam, jött valamennyi, de nem vészes.
Rendbe tettem Őt is, persze kajája már Neki sem volt, megette félálomban reggel. :)
Kiporszívztam és kitettem Őket játszani. Mentem én is. :)

11:10-kor kezdtem adni a gyümölcsöt, ügyesen megették, bár bent etettem Őket, nem a székeikben. Nem akartam fölöslegesen fájdítani a szívüket, hogy kint esznek utána meg nem lehet járkálni az udvaron. :(
Ha Mama haza ér és még nem teszem le Őket aludni akkor majd kimegyünk együtt. Vagy majd ha Apa ér haza, akkor. Egyébként tervben van délutánra egy kis babakocsis "kirándulás", meg kellene nézni a környékbeli játszótereket, bár amit tudok, hogy van kicsiknek való játék is, az messze van. :( Amik a közelben vannak, ott csak nagy csúszda meg hinta van. :(
Ha másnem, majd levegőzünk egyet, a semminél az is több!
Most megyek, mert lejárt a mosógép is, este jövök, vagy nem. Lehet, hogy nem kellene még Apa szülinapjának estéjét is a gép előtt töltenem, de majd meglátjuk. Végülis nem sokból tart megírni egy posztot... :)) Csak ugye akkor már olvasgatom a többieket, szétnézek az Iwiwen, Facebookon, talán a TeszVeszen és a Vaterán is.. telik az idő, nagyon is gyorsan a gép előtt esténként. :) De gondolom ezzel nem vagyok egyedül. :)

Nyűgös éjszaka...

A gyerekek felváltva ébredtek. Pontosan nem is tudom ki és hány órakor, de összesen 2-3 hangos ébredésről volt csupán szó, mégis olyan soknak tűnik. Talán a már említett "megszoktuk a jót" érzés/szokás miatt. (mármint azt szoktuk meg, hogy nem, vagy csak max egyszer ébredünk éjjel, akkor se kell mindig fel is kelni.)

Valahogy úgy volt, hogy 23:30 körül lefeküdtem, hamarosan el is aludtam.
1:35-kor ébredtünk Livike sírására, de olyan igazi, fájós, majd hüppögős, megnyugodni nem akarós sírás volt ez. Kézben jó volt, de letenni nem lehetett a KicsiLányt. :( Kapott kaját is, azt sem kérte. Kb 10 perc kézben tartózkodás után mégis le tudtam tenni és nemsokára hozzáfogott enni majd aludt is hamarosan.
A vége felé Levike is ébredezett, de szerencsére nem volt semmi, aludt tovább. Akkor még. 2 óra is elmúlt, amikor vissza tudtunk mi is aludni.

Következőleg 2:30 körül ébredtem, most Levike sírására. Még amikor Livi volt fent, feljebb vettem a fűtést is, mert én is nagyon fáztam, bár az nem jelenti azt, hogy más is fázik, én mindig, ha ki kell bújni a takaró alól.
Elég meleg volt már, úgyhogy lejjebb vettem a hőfokot, kaja végül nem kellett Levikének mert kis simogatással vissza is aludt. Livike persze alig evett az éjjeli kajájából, önthettem ki szinte ugyanúgy, ahogy megkapta. :(

Valamikor ezután Livike sírt fel, de éppen csak annyira, hogy felébredjek, ekkor 5:45 volt azt hiszem...

Levike 6 óra után nem sokkal sírt egy kicsit, de Vele se volt sok teendő, aludt tovább. Az ilyen ébredések nekem csak azért rosszak, mert én is felébredek és nem mindig tudok rögtön visszaaludni.

Apa telefonja 6:30-ra volt állítva, következőleg arra ébredtem. :) Fél óráig azon igyekeztem, hogy nehogy visszaaludjak, mert akkor megvan az esély arra, hogy Apa is visszaalszik és elkésik. 7 órakor is elég kelni ahhoz, hogy 8-ra bérjen, gondolom pont emiatt kérte, hogy korábbra állítsam a telefont, hogy legyen idő még kicsit lustálkodni. :))
6:55-kor keltünk fel...
Livike fent volt, nem úgy tűnt, mint aki aludni fog még.. így megkapta a reggeli tápszerét, amit szerintem már meg is evett, mert kezd megint nyűglődni. :(
Levikének is odaadtam, félálomban el is fogadta...

Megyek is és rendbeteszem Őket, Livit legalábbis biztos...
Nem tudom van-e most front, vagy mi okozta ezt a nyugtalan éjszakát...? Kint mindenesetre hideg van, olyan igazi "csípős" reggel... Megérkeztek a nemszeretem idők. :(

Apának pedig boldog szülinapot kívánunk egyelőre így, bár nem olvassa a blogot.. :) Azért legyen nyoma itt is! :)))

2010. szeptember 22., szerda

... és a folytatás

Ahogy itt befejeztem az írást mentem is be Livikéért, Levike még aludt tovább. Sajnos nem sokáig. Mamának 14 órára mennie kellett egy helyre, így gyorsan ráadtam a játszós nadrágot Livikére - meguntam, hogy minden kintlét után mehet a mosásba az épp aktuális tiszta nadrágra, befogtam egyet, ami nem baj, ha koszos lesz, néhány alkalmat kibír - a cipőt is felvettük és hadd járkáljon. Ha csak egyikőjük van kint, úgy elbírok vele. :) Sajnos kb 5 perc volt az egész, mert felébredt Levike is. Livikének persze nem tetszett, hogy be kellett jönnünk, de elég hamar megbékélt.. Kaptak teát, majd 14:20-kor elkezdtem adni az ebédet csak úgy bent, a szobában. Nagyobb eséllyel esznek nálam így, mint kint a székekben. Nem beszélve arról, hogy ha kint vagyunk akkor utána menni akarnak, amit ugye egyedül nem merek engedni. :(( Ha szót fogadnának, ha nem mennének totál ellenkező irányba egymásnak, hogy véletlen se tudjak mindkettőjüknél ott lenni, akkor mehetnének, de így nem. Parám (az egyik), hogy akkor történik Velük valami, amikor nincs itthon senki, nincs autó, hogy ha rohanni kell pl a kórházba mert összetöri magát valamelyik. :(
A lényeg, hogy ügyesen ettek, kaja után még kölesgolyót is kaptak, teát is, úgyhogy elvoltak. :) Jó nagyot játszottunk utána. Kissé nyűgöskék voltak, ott kellett lennem végig, 16 óra után már nagyon gondolkodtam rajta, hogy leteszem Őket aludni... Levike majdnem fél órát feküdt az ölemben, simogattam, szinte aludt is, de Livike mindig jött és piszkálta, a zokniját akarta folyton lehúzni, bújt volna Ő is oda, de Levi eltolta magától, amúgymeg osztogatták a puszikat egymásnak és nekem is. :)) Jó kis nyálas cuppanósakat.... :D

17:10-kor mégis úgy döntöttem, hogy kicsi tápszerrel irány az ágy, mert már Livike is csak kóválygott, néha lefeküdt Ő is a földre, Levi továbbra is rajtam lógott...
Aggódtam, hogy mi lesz este, ha sokat alszanak, de fölösleges volt, mert nem aludtak semmit. :) A kaját megették és ennyi. 17:30-kor újra a placcon játszottunk. :)
18:15-kor kezdtem adni az uzsonnát, virslit kaptak ma, 3 db-ot meg is ettek, hozzá még sajtot és zsömlét is kaptak. A joghurtból Levike evett 3 kanállal, a többit később a szobában ették meg.
Mama 16:30 körül ért haza, de ment is tovább Földvárra a Dédi Mamáért, mert holnap kell menni megint vizsgálatra. (a legutóbbi, ami miatt napokig itt volt a Dédi, elmaradt az orvos távolléte miatt, csak épp elfelejtettek szólni, hogy nem lesz itt az orvos, erre adták a holnapi időpontot....)
18 óra körül értek haza, de nem jöttek le ide hozzánk csak 19 óra után, a fürdés előtti nagy játék idejére. Itt volt Papa is, úgyhogy hirtelen sokan lettünk. :))

A fürdést 20 órakor kezdtük Mamával, Livikét Ő fürdette, most egyáltalán nem volt visítás, sikerült jól elterelni a Lány gondolatait, jobb híján a samponos flakont vitte magával még a pelenkázóra is. :))) De legalább nem sírt.
Levikét én fürdettem, most is minden rendben volt.
Miután Mama kiment én bent maradtam a szobában, néztem a tévét, hogy ne legyen panasz...:)
A film alatt Livike vagy 5-ször kidobálta a kajáját, egyszer még csináltam is, mert elfogyott, Levike szépen evett, de nem aludt el.
21:30-kor jöttem ki, Apa 21:45 körül ért haza. Levike épp akkor kezdett nagyon sírni, pont csináltam Neki még kaját, mert elfogyott az övé is, de ez a sírás nem olyan volt, mint mikor éhes, hanem inkább fájós... Tisztába tettem, bár nem nagyon volt mit kivenni... Apa masszírozta a hasát a pelenkázón, nagyon sírt, ha csak felvettük is, hogy letesszük az ágyába. :( A masszírozás hatására pukizgatott párat, majd le lehetett tenni, ehhez mondjuk szerintem hozzájárult az is, hogy reklám volt a tévében és azt nézte elmélyülten..:D Utána táncikált is, jó kedve lett szerencsére.... és "érdekes" szagok jöttek felőle... Megnéztem, de nem volt semmi a pelusban. (fürdés előtt volt egy adag...) 22:30 lehetett kb, amikor végre elfogadta Levike, hogy lefektetem, ette a kajáját is és szépen elaludt úgy, hogy ott maradtunk mindketten mellette. Livike már 21:40 óta alszik. (kb)

Most nyugalom van, remélem így is marad!
Apa reggel 8-ra megy dolgozni, de jön koradélután, ahogy sikerül elszabadulnia (13 óra körül), mert mégiscsak szülinapja lesz holnap, ne kelljen már végig dolgoznia. :)))
Még nem tudom hogy kellene, mint kellene, majd lesz valami, mármint köszöntés, kaja és ilyenek. Holnap többet tudok majd. :))

Most megyek, holnap nem tudom mikor tudok jönni. ha esetleg nem jönnék este akkor majd jövök pénteken. :)) Maximum többet kell majd egyszerre megírnom. :)

Szerda eddig.

Éjjel minden rendben volt, Levike ébredt fel 3:15-kor, visszafektettem, betakargattam, úgy is maradt, de azért kijöttem, hogy csinálok egy kis tápszert... végül nem csináltam meg, csak kimértem a vizet, nagy volt a csend, gondoltam visszafekszem, ha mégis sírna majd kijövök és megcsinálom. Nem kellett, visszaaludt és ez így is maradt reggelig.
Reggel 7:45-kor ébredtünk, de csak 8 órakor keltünk fel. Kicsit igyekezni kellett, mármint Apának, mert ma 9-re ment dolgozni.
Miután elindult kezdhettük a napot a gyerekekkel, rendbe tettem Őket. - a kaját megkapták még úgy hálóruhában - kitakarítottam, gyümölcsöt csináltam, kint söprögettem, szóval csak a szokásos dolgok voltak most is, mint mindig. :)

10:15 körül vittük ki a gyerekeket az etetőszékekbe tízóraizni. Mama etette Őket, kivéve amikor csörgött a telefon, de akkor is ették mind a ketten tőlem is a kaját.
Gyorsan el is fogyott a tál gyümölcs, pár db keksz is jutott még, majd végre eljött az idő hogy cipőt húztunk és lehetett sétálni, szaladgálni. Voltunk az utcán is, itt az udvaron is, telt az idő, jól kifáradhattak...
11:45-kor jöttünk be. Kaptak teát, játszottunk, nagyon jól elvoltak, bár az aktuális kedvenc "szórakozásuk" a szobában az a nagy szőnyeg felhajtása... állandóan azt csinálják, vissza nagyon ritkán hajtják.. :(

12:25-kor tettem le Őket aludni, de Livike épp most ébredt fel, úgyhogy megyek is, legalább Levi hadd aludjon.

Később jövök.

2010. szeptember 21., kedd

Kedd

Éjjel minden rendben volt, aludtunk reggel 7:45-ig.
Jókedvűen ébredtek a gyerekek, dumálgattak, mire kész lettem a kajával kicsit kezdett elfogyni Livike türelme, de azért szépen hagyta magát felöltöztetni, nem volt gond. Biztos éhes volt már. :)
Levike is rendben volt, hamarosan már az ágyaikban ettek.

9 órakor már mindketten a szobában játszottak, takarítás, gyümölcs készítés megvolt...
10:20-kor öltözés, cipő és irány az etetőszék. Meg ahogy én azt elképzelem! Livike visított, Ő másképp gondolta, nem enni, hanem járkálni akart először. Levike ezekután már egyből mehetett utána, meg se próbáltam beültetni a székbe. Ha Nekik ez kell, hát legyen.. előbb-utóbb csak megéheznek. :)
Voltunk az utcán is, de főképp bent az udvaron szaladgáltak, járkáltak, pakolásztak, mindig találtak valamit, persze olyat amit nem nagyon kellett volna. :(
Levike elég sokszor elesett, még jó, hogy általában a füvön, mert volt egy elég nagy orra bukása, ha az a betonon történik, akkor jajj.... Amúgy nem lett baja, viszonylag jól tud már esni is, csak mostanában nem nagyon szokott már. Talán szokatlan még az új cipő, vagy nem tudom miért... Estefelé már idebent a szobában is bukott fel állandóan, pedig cipő se volt rajta, csak álmos volt. Lehet, hogy ez volt a baj már délelőtt is?
11:20 körül kezdtük adni a gyümölcsöt, Livike először nem akarta enni, de utána mégis kérte, jellemzően akkor, amikor már nem sok maradt, mert Levi megette. :)
Kekszet is ettek, majd bejöttünk, ittak teát, játszottunk, telt az idő.
Délben csináltam egy kis tápszert és irány az ágy, hátha alszanak egy kicsit.

Innentől 14:20-ig nem voltam itthon, elmentem végre a CBA-ba, a Centrumba, meg a papír-írószer boltba is, és kb ennyi is volt. (biciklivel...)
Livikének vettem egy nadrágot, itthon lemértem este egy nadrágját, ami elvileg jó rá, bár mint kiderült azt is fel kell hajtani, csak elfelejtettem... Namost az addig OK, hogy vittem a kis papíromat, csak épp a centit hagytam itthon. :( Kérdeztem az eladót, hogy van-e nekik, akár meg is veszem, de valami kell, mert meg kellene mérnem a ruhákat. Mondta, hogy nincsen, de amit Ők használnak azt ide tudja adni. :) Rendes volt nagyon.
Lemértem egy jó kis vastag nadrágot, kb pont egyeztek az adatok az itthonival.
Itthon kiderült, hogy hosszú a szára, kb 2-3 cm-t fel kell hajtani, ami persze mindig lehajtódik.. :( Pedig úgy örültem, hogy végre lesz egy nadrágja ami pont jó hosszúságú. Egyszer majd belenő. :))
Vettem még harisnyát is és kis zoknikat, valamint még Apának is pár ruhaneműt és ennyi is volt...

Mikor hazaértem épp a desszertet ették a gyerekek, (kölesgolyó). :)
És akkor jöjjön, ami addig volt, amíg nem voltam itthon:
Alvás kb fél óra volt, Livike sírva ébredt, nagyon vigasztalhatatlanul és sokáig sírt, talán úgy, mint múltkor nálam Levike? Nem tudom... de Mama is mondta, hogy nagyon sírt... Úgy nyugodott meg, hogy cipőt húztak és kimentek az udvarra. Persze Levi is felébredt, így Ő is ment.
Mama is ott volt amíg nem kellett mennie edzésre, ami 13:45-öt jelentett, de utána Apa egyedül maradt a két gyerkőccel. Igyekeztem is haza, mert tudtam, hogy ez lesz, de még be kellett menni a Sparba étolajért, természetesen sokan voltak! (ott mindig...) ezért értem haza 14:20-ra.

Miután jóllaktak újra udvaron járkálás, szaladgálás következett. Nem mondhatja senki, hogy nem voltak ma eleget levegőn! Ki kell használni azokat a napokat, amikor jó idő van, ki tudja hány ilyen lesz még...
Próbáltam legyőzni magam, hogy ne szóljak már mindenért a gyerekekre, hogy ezt ne fogd meg, azt ne szedd fel, ne térdelj le, ne mássz a teraszon, ne nyúlj x dologhoz...! Nehéz volt, nagyon nehéz. :( Szerintem direkt örültek, hogy nem voltam itthon, nem volt aki mindenért szóljon. De elég elképzelni, hogy miket csinálhattak...

15:20-kor jöttünk be, kézmosás, máramennyire Livike engedi, majd teázás, játék és 16 órakor letettem Őket aludni egy kis tápszerrel, mert álmosnak tűntek.
Gyorsan elszaladtam még a kisboltba, 20 perc alatt meg is jártam, de egyikőjük sem aludt egy percet sem! :( De legalább pihentek. :)

Sok-sok játék, pakolás, felfordulás, visszapakolás, táncikálás, vigyorgás, csikizés, jókedv, kis hiszti után 18:05-kor elkezdtem adni az uzsonnát.
Magunknak sajtos-tejfölös tésztát csináltam, gondoltam Livike imádni fogja, Levi meg majd eszik sonkát, ha nem kell Neki. (Ő nem olyan tésztaszerető, mint Livike) Ezzel ellentétben Livike sem ette, pedig összevágtam picire a tésztát, kisvillával adtam volna.. Ők kézzel akarták enni, az volt az összes baj. Hát ezt pedig úgy nem lehet! Kaptak üres tésztát, amit megfoghattak kézzel, adtam pár kanál sajtos-tejfölt (vagy tejfölös sajtot?:) ) néha közbe, volt azért sonkakocka és kiflidarabka is, úgyhogy csak megették az adagjukat valahogy. :)
A joghurtból Levike evett kb 3 kanállal, majd a többit később a szobában ették meg, akkor már Livike ette jobban, de végülis elfogyott, az a lényeg! :)

18:40-kor mentünk be, újabb teázás, játék, stb, fürdés előkészítés, majd 19:45-kor el is kezdtük végre a mai pancsolást.
A mostanában szokásos módon zajlott a dolog: Apa Livikét vitte, Livike élvezte a dolgot, kivéve azt, amikor ki kellett jönni.
Levikét én vittem, minden simán ment. Ágyba kerültek, ettek, feküdtek. Livike sem visított most, bár nem is jöttem ki, néztem a tévét.
Mire vége lett a filmnek már aludtak mindketten, és jelenleg is ez az állapot uralkodik, azzal a változással, hogy most már hárman alszanak. (Apa is) :))
Menni kellene nekem is, de úgyis eltelik még az idő itt a gépnél, aztán még tusolni kell, de azért igyekszem korábban feküdni. :)

Ennyi lenne mára, majd megírom úgyis, ha volt még valami.

2010. szeptember 20., hétfő

... és a folytatás

Livike nem aludt vissza, úgyhogy kihoztam és bementünk Mamához, ott aztán pakolt amit ért, és bár az utazóágy is előkerült, 5 percnél tovább nem maradt meg benne a Lány. :(
Az előszobában és a konyhában tartózkodtunk. Livike eljátszogatott mindenféle dologgal, majd kapott egy papírt és ceruzát is, amire elkezdett "rajzolni". Mondhatnám, hogy firkálni, de az olyan csúnyán hangzik. Persze a papíron kívül a járólapra is jutott vonal, remélem lejön majd, legfeljebb leradírozzuk. :))
Ki gondolta volna, hogy két doboz Chappy kutyakajával is nagyon jól el lehetett játszani? :D Lehet gurigatni, egymásra rakosgatni, na és ledobálni is... ez utóbbi  többszöri megismétlése után inkább elkoboztam a két dobozt, mielőtt valamelyik véletlen kinyílna, széttörne, vagy Livike rájönne az "egy ujjas" nyitófül használatára. :)))
Volt forgószékkel tologatósdi is, alma evés, tea ivás (de csak azért kell, mert a Mamáé... mármint a tea. Mindig kunyizik pár kortyot belőle:))  ).
Visításból se volt hiány, nehogy már jó legyen nekünk....
Telt az idő, néha kijöttem és ránéztem Levikére is, hátha felébredt időközben...
14:15-kor már csendesen állva és vigyorogva fogadott amikor bejöttem megnézni, hogy mi újság... :) Kivettem, egyből talált elfoglaltságot, szerintem épp az éjjeli szekrényt kezdte tologatni.. :) Livikét is kihoztam, játszottunk egy ideig közösen, majd 14:40-kor elkezdtük adni az ebédet, amit lényegében Mama adott, én csak ott voltam, meg jöttem-mentem... teát csináltam, pakoltam a szobában, stb. Livike nem igazán akart enni. Pedig már éhes lehetett volna ilyentájban, mégse ment ma valahogy Neki a kaja. (biztos megint jön a foga....)
Levike sokat evett, Rá nem lehet panasz. Túrórudit ma nem kaptak, megkezdtem a pihentetést pár napig. :)
Miután ettek és már kifelé kívánkoztak a székeikből bejöttünk, átöltöztettük Őket és útnak indultunk...
Hogy hova? Cipőt venni végre! Már nagyon ideje volt, mert mégsem járhatnak már szandálban, még ha nejlonzacskót húzunk rá (itthonra), hogy ne legyen vizes, akkor sem elég már, hidegek vannak mostanában. Ősz van, kellett már rendes zárt cipő.

15:45-kor indultunk el, abba a boltba mentünk, ahol a szandálokat is vettük, szerencsére egy-két próba után találtunk is mindkettőjüknek őszi-tavaszi átmeneti cipőt elég jó áron. (4600 és 3480 Ft-ért)Télieket még nem árulnak. Gumicsizmát is akartunk venni esős időre, de azt mondták, azok 23-as alatt nem léteznek. Ez igaz? Tényleg nincsen? :( Pedig olyan jó lenne Nekik venni, mert ezek a gyerekek nagy pocsolyakedvelők - lennének, ha hagynánk - de így nem mehetnek bele....
Levikének egyből találtunk, 21-es méretet vettünk, harisnyára és közepesen vastag zoknira lett próbálva. (a szandálja 19-es és már kezd kilógni a lábujja..azért is gondoltuk, hogy kell már ennyivel nagyobb).
Livikének 20-as lett végül, most is egy szám különbséggel vettük a cipőiket. :) (a szandálja 18-as)
Néztem harisnyákat is, de azokat nagyon drágállottam 1500 és 1980 Ft-ért.. vagy csak nekem drága? Mindenesetre úgy voltam vele, hogy az éppen van, tudok később is venni talán olcsóbban is. A szandálok annakidején 4300 Ft-ba kerültek. Csak azért írom ezeket le, hogy később is tudjam, mikor mennyibe kerültek a lábbelik, mert egy idő után úgyis elfelejteném.
Arra rájöttünk Mamával, hogy az ilyen vásárlások esetére mégis kell a három felnőtt "kíséret", mert elég nehéz úgy próbálni, hogy folyton menni kell valamelyikőjük után, nem tudunk normálisan szétnézni.. :( A szandáloknál Papa is ott volt, akkor hárman voltunk. :)

Levike egyébként csak kicsit sírt a kocsiban még beüléskor és induláskor oda- és visszafelé is, utána semmi baja nem volt. Hazafelé majdnem elaludtak, ha mentünk volna még egy kicsit talán sikerül is, de nem sok értelme lett volna, úgyis felébredtek volna, amikor megérkezünk és behozzuk Őket. Útba ejtettük a kisboltot is, ahova Mama Levikét be is vitte, mert nagyon menni akart, nem bírta volna kivárni, amíg Mama visszajön, hiába maradtam én ott kettőjük között a kocsiban. :( A boltban jól viselkedett, nem pakolt, szépen ment Mama mellett, persze kapott kiflivéget, azzal volt elfoglalva. :) A kocsiban mindketten meg is ettek egy-egy darab kiflit, majd bejöttünk, ittak teát, játszottunk...
Ekkor már 17 óra volt.

Livike itatta Levikét teával. Olyan ügyesen tette a szájába az üveget, fogta, tartotta, többször visszaadta.... dicsértük, hogy milyen ügyes, amikor hirtelen akkorát ütött az üveggel Levike arcára-homlokára hogy csak na! Volt sírás... :( Pár perc alatt megnyugodtak, szerencsére nem lett semmi nyoma a dolognak, de biztos, hogy nagyon rosszul esett szegénykémnek... nagyot tud ütni az a műanyag üveg.... és persze Livike.:((

Apa 18 órakor ért haza, épp készítettem a gyerekeknek az uzsonnát és el is kezdték enni, amikor mondtam Mamának, hogy elfogyott a tea, de azt a dm-ből szoktam hozni, mert a Sparban jóval drágább... Mondta Mama, hogy ha már úgyis itt van az Apjuk, akkor gyerünk a dm-be, ha pelenka kell akkor azt is tudunk hozni, nem nekem kell cipelni gyalog vagy biciklivel. Így 18:30-kor kocsiba ültünk és mentünk... A dm 19 óráig van nyitva, úgyhogy a biztonsági őr és a pénztáros csaj csak ránk várt már, hogy végezzünk, gondolom "örültek" nekünk, hogy zárás előtt esünk be... Vettünk még pár üveges kaját is, nem voltunk sokáig... 19 órára itthon voltunk.
Apa addigra letudta az uzsonnáztatást, fel is söpörte a szétdobált falatkákat, elpakolt, játszottak.
Ahogy jött a váltás - azaz én - ment ki halat pucolni, mert most még fogott is pár db-ot, meglesz a holnapi ebéd. (sült hal, rajtam kívül mindenki szereti)

19:40 körül jött be Apa, addigra én már mindent előkészítettem a fürdéshez, már csak vizet kellett a kádba tenni és Livike már mehetett is pancsizni. :) Nagyon úgy éreztem, hogy Livikénél lesz valami a pelusban..... volt is, és ahogy Apa törölte le törlőkendővel fürdés előtt, még termelt egy adagot a Lány csak úgy állva, Apa markába a törlőkendőbe :DD Hát ilyet se csinált még egyikőjük sem. :)) Most vagy nem fejezte még be rendesen a dolgát, vagy a hideg törlőkendő ingerelte, nem tudom, de még mindig jobb volt így, mint ha a vízbe megy... :))))
Ügyesen pancsizott, szinte önként ment a vízbe, ki tudja meddig maradna benne, ha nem kellene kijönni, hogy Levike is mehessen...talán addig, amíg ráhűl a víz? :))) Visítás is volt persze amikor ki kellett jönni és utána a törölközésnél, de hamar megnyugodott szerencsére.
Levikét ma is én fürdettem és töröltem, minden rendben és simán ment. :)
Livike nem nagyon akart lefeküdni, mindig felállt, kidobálta a kajáját, majd a film elején meg is ette, kellett még egy kis repeta. Pedig jól beuzsonnázott, azt mondta Apa... tízórait és ebédet viszont nem nagyon evett, lehet, hogy estére lett éhes.

Egyelőre alvás van és nyugalom, meglátjuk meddig...
Holnap nem tudom hogy lesz, elvileg szabadnapot kapok.... De nem hiszem, hogy el tudok menni bárhova is délelőtt, szerintem leghamarabb is akkor, amikor letesszük Őket aludni a tízórai és a szaladgálás után... 12-13 óra körül. Majd kiderül. Ja, és remélem minimum olyan szép idő lesz, mint ma volt, mert hideg esős időben én sem szeretek sehova kimozdulni a lakásból....

Hétfő eddig

Végre süt a nap és viszonylag jó idő is van, de azért jól be kellett öltözni a délelőtti sétáláshoz.
Éjjel minden rendben volt, nem kellett felkelni, nem is ébredtek fel a gyerekek sem egészen reggel 7 óráig. Akkor viszont már végleg, hiába próbáltam rávenni Livikét, hogy aludjunk még egy kicsit. Így felkeltünk, készülődtünk és hamarosan már mindketten felöltözve újra az ágyaikban ették a reggeli tápszerüket.

Bejött a sejtésem, Apa kiment horgászni 9 órakor, bár előtte nagyon tüsténkedett, megcsinálta a gyümölcsöt, tisztába tette a gyerekeket, még porszívózni is akart, de azért azt átvettem inkább, mégis hogy néz ki, hogy itt vagyok mint nő, és Ő, mint férfi porszívózik? Főleg úgy, hogy nem is volt halaszthatatlan egyéb dolgom ami miatt nem tudnám megcsinálni. :)

9 és 10 óra között játszottunk a gyerekekkel, amikor egyedül hagytam Őket máris felforgatták a szobát, szőnyeg fel, ágypárnák le, összes játék kikerült a szőnyegre. :)
Jó kedvük volt, nem volt nyűglődés.

10:20-kor jól beöltöztettem Őket, mert úgy éreztem azért, hogy elég hideg van, saját magam is felvettem még egy pulcsit, amit máskor nem szoktam: fáztam. :(
Kivittem Őket az etetőszékeikbe, Livike nem akart leülni, nem akarta engedni az etetőtálcát se, hogy elé tegyem, rúgta el a lábával, de én voltam az erősebb! :) Mehetnéke volt már nagyon, amit nem is csodálok.
Mondtam, hogy előbb enni kell, utána lesz sétálás, feltéve, hogy Mama is ki tud jönni a telefonok és a munkája mellől.
Levike nagyon ügyesen evett, a gyümölcs nagy részét meg is ette mire Mama kijött, Livike nem akart enni semmit, csak visított, nyekergett, tekergett... Mamától azért evett valamennyit, de még Ő is ráhagyta a dolgot, majd eszik ha bejöttünk.

Először idebent sétáltunk pár kört, de mindig le akartak menni a sárba, úgyhogy inkább kimentünk az utcára és ott járkáltak. Levike nem akart menni, folyton Mamához kéredzkedett felfelé... Álmos volt.
Bejöttünk, meglátták a megint kint felejtett babakocsit - most Papa hagyta kint, ahogy kivitte a garázsból az autóba a szerszámait, alkatrészeit.. - így beleültettük a gyerekeket és kimentünk az utcára egy-két körre.
Livike már majdnem elaludt út közben, így bejöttünk, megették a gyümölcsöt és 11:40-kor letettem Őket aludni egy kis tápszerrel.
El is aludtak rögtön, de úgy tűnik Livikének ennyi is volt, mert már fel is sírt... várok egy picit, hátha visszaalszik, de készenlétben kell lennem, hogy kihozhassam, ha mégse aludna vissza.

Itt tartunk most. Később jövök. Lehet, hogy csak este.

2010. szeptember 19., vasárnap

Székes képek :)

Ahogy ígértem teszek fel képeket még tegnapról, amikor megkapták a gyerekek a két széket.
Ahogy átnéztem kb kettő lett olyan, ami még sikerült is valahogy, bár ezek is homályosak lettek, hiába csináltam vakuval. :( A harmadikról meg levágtam a kupit, mert mindent szétdobáltak előtte. :)


Még nézni is rossz, ahogy Levike fent áll a széken! Többek között ezért sem szabad Őket egyedül hagyni, ha bent vannak a székek, mert innen már csak egy mozdulat és már fejre is esett a rácson kívülre. Vagy hanyatt. Vagy akárhogy. :(


Tud azért ülni is rajta, még ha nem is sokáig. :) Nagyjából addig ült csak, amíg lefényképeztem, utána ment dolgára....


...székkel együtt a tévé elé, mert az egyik új kedvenc reklám ment éppen. (Auchan) Nagyon odavannak mindketten az ilyen rajzfilmfigurás reklámokért, bár hogy miért kell belebújni a tévébe, azt nem tudom. :( Amúgy mindent meglátnak mindketten messziről is, remélem nincs baj a szemükkel...

Ennyi. :)

Nyűgös vasárnap....

Megint esett az eső egész éjjel és egész nap, kivéve délelőtt egy fél órát, majd valamikor 19 óra után állt el. Addig folyamatosan esett, hol jobban, hol kevésbé de a lényegen mindez nem változtat... a lényeg pedig az, hogy már megint nem tudtunk kimenni a gyerekekkel. A nyűgösség legfőbb oka ez volt. (gondolom...) A másik a fogzás, mert azért az se maradt ám abba...!

Éjszaka Levike ébredt sírva 3:15-kor, kapott kaját és talán el is aludt, de 4 órakor megint sírni kezdett. 4:15-ig vártam, hátha megnyugszik, beszélgettem Hozzá, simogattam, de inkább mintha mégjobban behergelte volna magát.... a végén azt értük el, hogy Livike is felébredt. :( Levike teljesen azt hitte, hogy reggel van, nem akart lefeküdni, ha felvettem vigyorgott, ment volna játszani, stb. Bekentem az ínyét, tisztába tettem és kapott még egy kis kaját (Livike is) amivel utána már el is aludt egészen reggel 8:55-ig! Nem hiányzott ez a hajnali ébredés és fentlét, elszoktam tőle. :( Pedig mikor picik voltak örültem, ha csak egyszer kellett Hozzájuk felkelni. :)

Mivel későn indult a napunk minden csúszott.
A tízórai gyümölcsöt 11:20-kor kezdtem adni idebent, gyorsan és ügyesen megették Apától. Kaptak utána kekszet és kölesgolyót is, majd bementünk a szobába teázni és játszani. Ekkor már dél volt. Gyorsan hajat mostam, mert valahogy mindig elmarad.. vagy nincs időm, vagy ha lenne, akkor alszanak, akkor meg azért nem lehet.... (hangos a hajszárító)
12:25 körül végeztem, a gyerekek még jól elvoltak, szaladgáltak, játszottak, de egyre nyűgösebbek lettek... mentek volna ki, de az eső miatt nem lehetett... :(
13 órakor tettem le Őket aludni egy kis tápszerrel, majd hamarosan el is aludtak mindketten!
Gyorsan elszaladtam a Sparba, az eső éppcsak szemelt és amikor visszafelé jöttem már el is állt, de csak addig, utána megint rákezdett. :(

Mindketten 14:15-kor ébredtek. Először Livike, sírt, kivettem de már késő volt, felébresztette Levikét is. :( Mind a ketten nagyon rosszul ébredtek, sírtak, alig akartak megnyugodni. :( Beletellett vagy 10 percbe mire újra "normálisan" tudtak játszani, egyáltalán lenni. :((
Azt hittem éhesek és azért ilyen nyűgöskék, úgyhogy 14:40-kor meg is kapták az ebédet csak úgy bent a szobában, hátha jobban esznek, ha nem kell az etetőszékbe ülni. A tegnapi vadas kaját kapták ma is, de alig ettek belőle. :( Így kibontottam egy üvegeset amit viszont jól megettek! Ha valami ízlik akkor nincs sok gond az evéssel! :)) (bár azért erősen hangulat és kedv függő is ez Náluk..)

Kaja után megint játék következett, végülis egész nap az volt... Később a játék eldurvult, folyton felhajtották a szőnyeget, majd bukdácsoltak benne, majd az ágyon rohangáltak, a tévét ütötték a légycsapóval, a rácsot rázták, stb. Hiába szóltunk, kértük hogy ne, semmit nem ért. Na, akkor irány a kiságy. Pár perc sztereó visítás után lenyugodtak, bár odafeküdtem a macira és adtam még egy háromnegyed üres palacsintát megmelegítve, kis falatokban adogattam, közben a lufikat dobáltuk, lenyugodtak. Mondtam, hogy ha jók lesznek kijöhetnek a placcra. :) Kivettem Őket, elég jól elvoltak már ezután, de ott kellett mindig lenni, mert különben ment a rendbontás. :))

Telt az idő... Magunknak bermudát gondoltunk vacsorára, Apa csinált is belevaló krémet kenőmájasból, hagymából, fűszerekből... Persze ebből a gyerekek nem kaphattak, mert nagyon intenzív íze lett. Nekünk ízlett, de Nekik még nem való.
Viszont, hogy ne legyen egyhangú az uzsonna és újítsunk is, csináltam Nekik olyat, hogy megkentem vajjal a kenyeret, tettem bele vékonyra szelt sonkát és sajtot és azt sütöttem meg a bermuda sütőben. Féltem, hogy nem fog ízleni, mert a vajas pirítós se nagyon jött be valamelyik nap, de nagyon ették! Úgyhogy van mostmár még egy variáció uzsonnára, amit adhatunk. :))
A joghurt megint nem nagyon kellett, Levike evett meg kb 3 kanállal, Livike semmit. Később a szobában viszont mindketten ették, el is fogyott mind! Szerintem kicsit már unják, mint ahogy a túrórudit is. :(

18 óra után ették az uzsonnát, 18:40 körül mentünk be a szobába teázni és joghurtot enni valamint játszani még egy utolsót fürdés előtt. :)
Ma is volt sok rohangálás körbe-körbe, hát igen, a mozgáshiány... :(
A fürdést 19:45-kor kezdtük, Livike Apával fürdött, ma is csak a kádból ki-pelenkázóra fel időszakban volt visítás, feszítés, amúgy jól tűrte a dolgokat. :) Levikét én fürdettem, ma is simán és jól ment minden. Olyat nevettem Neki, mert amikor törölgettem és látta, hogy veszem elő a pelust, mutogatta a kukiját, hogy el ne felejtsem... :)))) Persze a vízben is megmostam, elvileg annyi is elég lett volna, de meg kellett törölgetnem még külön is, mert nem nyugodott volna különben. :)) Tudja, hogy mi után mi következik! Még az a furcsa, hogy ha beszélünk valamiről, nem is Nekik mondjuk, de pl benne van, hogy "tea" akkor fogják és hozzák a teás üvegjüket..! Annyira értenek mindent, hogy nem is hinnénk! De akkor szótfogadni miért nem tudnak? A "nem szabad"-ot miért nem értik? Miért kell kiröhögni? Olyan bosszantó tud lenni. :(( És csakazértis folytatják a rosszaságot...
Livike fájós része vagy 3 napja megint elég csúnya. :( Pedig volt egy nap, amikor szinte már "normális" állapotú volt, mégis visszatért a pirosság. :( Pedig ugyanúgy kenjük, kezeljük, mégis... :( Nem tudom mikor múlik már el....

Miután kész lettünk, mindketten ehették a kajájukat, hamar el is aludtak!
Tegnap is minden rendben volt hajnalig, hát nem tudom ma hogy lesz.. Lesz-e ébredés. Szerintem a foga kínozza Levikét. :( Ahogy kenegettem az ínyét éreztem és láttam is, hogy bizony Nála is igencsak beindultak a szemfogak! Már 3 áttört, a jobb alsó még csak dudorodik. Hát ezért lehet a nyűgösség és az éjjeli ébredések!
Livike éjjel nem szokott felébredni fogzáskor, Ő inkább nappal nem alszik és este is nehezen alszik el vagy nagyon sírósan... Nem egyformák, hiába ikrek! :) Levike nap közben sokat alszik - ha hagyja Livike - este is könnyen elalszik, és éjjel ébred..

Ennyi lenne mára.
Remélem, hogy holnap már jobb idő lesz és ki is tudunk menni, jobban lefáradnak, na meg sokat levegőznek, mert az nagyon hiányzik Nekik. :( Hiába a szellőztetés... az nem ugyanaz.

Holnap jövök valamikor.
Apa még hétfőn és kedden is szabad lesz, így kapta meg a jövő heti szabadnapjait. Nem túl jó, mert most egyben van a "sok" - egy hét - szabadság, utána meg dolgozhat végig. Eléggé szenvedett a napokban, hogy még horgászni se tud kimenni a szakadó esőben. Szerintem ha holnap nem esik biztos kimegy... Pedig már én szeretnék nagyon eljutni a CBA-ba vagy valahova de majd meglátjuk hogy alakul.