2010. szeptember 10., péntek

Csak esik, esik és esik.... :(

Utálom az esőt. :( Írtam már többször is, és biztos nem vagyok ezzel egyedül, de akkor is... miért kell egész éjjel és egész nap esnie? És nem is úgy néz ki, mint ha el akarna állni a közeljövőben. Esti szürkület és hideg van. Nagyon nemszeretem idő.
A gyerekek eddig elég jól viselték a bezártságot, pedig azt hittem majd nyűglődés lesz, ki akarnak menni, de eddig legalábbis jól elvoltak. Jelenleg alszanak.

Éjjel minden rendben volt, Livike is aludt reggel 7:45-ig Levivel és velem együtt, Apa már 5-kor felkelt, mert ment dolgozni.
Szépen rendbetettem a gyerekeket, a szobát, elvoltunk...
Livike reggel is megkapta a Fenistil cseppeket, ha egyszer azt mondta a doktornő, hogy adjam napi kétszer, hát adom. Hátha hamarabb gyógyul, kevésbé nyűglődik. Szerencsére Őt nem üti úgy ki, mint Levikét, bár azért látszott rajta délelőtt, hogy bágyadtabb, de nem szédült meg semmi ilyesmi nem volt. A kedve is jó volt, a tisztába tevéseknél mindig volt kéznél valami elterelő dolog, először sajt falatkák majd almaszelet, hogy ne ficánkoljon amíg kezelem. A kenegetést úgy tűnik szereti, mert állja, biztos jól esik... Talán valamivel szebb is már, nem olyan égő vörös, és talán nem is mindenhol, mintha lennének már "fehér" helyek, ahol már szinte el is múlt, nade ne kiabáljam el, akármilyen csodakenőcs sem képes fél nap alatt helyre hozni, tudom én, hogy idő kell ennek, csak tudjam rendszeresen kenni, ne ellenkezzen a kisasszony. Az Ő érdekében teszem. Mivel még gyakrabban kell tisztába tenni, mint egyébként, kicsit több a macera, de talán érzi, érti hogy mindez a gyógyulása érdekében van, és inkább tűr.

A tízórait is a konyhában adtam oda, ne is legyen kísértés, hogy nem mehetnek szaladgálni a szakadó esőben. Persze szellőztetek sűrűn, a konyha ajtó is nyitva volt egy kicsit amíg ettek, a levegő az kell bármilyen formában is tudom megoldani.

Rendhagyó tízórai volt ma: magamnak pirítós kenyeret csináltam, megkentem vajjal, azt ettem. Eszembe jutott, hogy mi lenne, ha azt adnék a gyerekeknek is, a pépes gyümölcsöt úgy gondoltam nem ennék meg, minek pocsékoljam. Úgy is lett, pirítottam Nekik is kenyeret, megkentem vajjal, felvágtam nagyobb kockákra, kaptak hozzá sajtot is, meg azért egy almát is felvágtam szeletekre, azt is ettek hozzá. Almát még később is ettek, azt a szobában is meg tudják enni, nem úgy, mint a kekszet... azt szétszórják.
10:30-kor ettek, 11 óra körül mentünk be a szobába, ittak teát is, majd játszottunk. Birkóztunk, szaladgáltak, hát valami mozgás kell.. :))
Telt az idő, 12 óra körül már láttam, hogy álmosodnak, Livike lefeküdt egy kispárnára a földre és majdnem elaludt...
Tisztába tettem mindkettőjüket, majd 12:30-kor letettem Őket aludni egy kis tápszerrel...
Itt tartunk most.
Az eső meg csak esik, és esik.... :(

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)