2013. november 14., csütörtök

Helyzetjelentés

Nem vesztem el, csak valahogy sosem jutok el addig, hogy írjak.... na nem magyarázkodom, inkább írok most! :) Bár az igaz, hogy túl sok dolog nem történt, hiába telt el kb 3 hét az utolsó bejegyzésem óta.
Na nézzük azt a keveset is, ami van:
(szokás szerint a naptáramat hívom segítségül. :)  )

A szünet előtti héten semmi bejegyzés nem volt, úgyhogy gondolom az oviban rendben volt minden, betegek mindenesetre nem voltak. :)
Következett a 9 napos szünet... Október 29-én délután megint voltunk a csontkovácsnál, hogy kezelje a gyerekek füleit. Levikénél minden rendben van már, nincs benne levegő, vagy nem is tudom már mi volt eddig a baja vele... azért mondjuk egy műszeres hallásvizsgálat is megnyugtatna, de az tény, hogy mióta kezeli Őket, a fülük nem fájt!  Livikének még nem tökéletes, viszont épp aznap reggel jött ki egy csomó trutyi csak úgy a füléből, mintha kis gyulladás lett volna, nem fájt, csak folyt.. Estére láza lett, még másnap is volt kétszer hőemelkedés és ennyi.. Kicsit fájlalta a torkát is, de amúgy jó kedve volt végig Livikének. Ez valami gyorsan lefutó víruska lehetett szerintem, vagy kitudja.... Hétvégére, de főleg oviba menetelre már semmi baja nem volt, pedig féltem, hogy le fog betegedni, meg utána majd Levike is, mert úgyse maradhat ki, mindig elkapják egymástól a nyavalyákat, de aztán mégsem lett semmi. Kicsi köhögés meg inkább Levike rájátszott, hogy jajj, hát Neki is fáj, meg Ő is beteg, pátyolgatni kellett, de amúgy nem volt baja, vagy csak nagyon kevés, csak a plusz törődést akarta inkább. :)

November 4-én már mehettek oviba, járnak azóta is szüntelen, ilyen még nem volt az egy év bölcsi és egy év ovi távlatában, hogy ne legyen egyetlen nap hiányzásuk sem szeptember eleje óta! :)) Le is kopogtam! Mert épp ma valami összevissza evés miatt Livikének volt két híg széklete, meg este kitette a kaját is, utána viszont semmi baja nem volt .Na majd meglátjuk reggel, hogy lesz... :( Az oviban megettek egy csomó zöldségfélét, mert most ez a projekt, hogy egészséges életmód, meg nyers zöldségek evése, az ebédet nem tudták megmondani mi volt, én meg nem olvastam el.. majd itthon evett állatfigurás kekszet, bár háztartási, de édes, majd arra reszelt almát, aminek a végét már inkább betömte, na ez jött ki belőle.. Utána már csak főtt rizst evett, ásványvizet meg teát ivott, jó reggelt kekszet is evett, a kedve továbbra is töretlen volt, szóval nem tudom mi lehetett ez. Egyébként pár napja én is csináltam egy tisztítókúrát magamnak akaratlanul is, ugyanis jól bekajáltam tojásos krumpliból, meg összeettem mindent előtte, így éjjel hasmenésem volt meg hánytam is, másnap két sóskiflit mertem csak megenni és óvatosan vizet inni, hát nem volt kellemes, de addig tartott.. :))
Bízom benne, hogy Livike nem szedte össze a hírhedt "fosós-hányós" vírust, az oviban nem szokták reklámozni, hogy mi miatt hiányoznak a gyerekek, úgyhogy simán szétszórhatják a bacit a beteg gyerekek, mielőtt konkrétan betegek lennének és hiányoznának. :(

November 12-én fényképezés volt az oviban.
Még nincsenek kész a képek, az eddigiektől eltérően, nem előre kellett megadni, hogy milyen beállításból hány db képet kérünk, hanem csináltak minden gyerekről több képet is, ezeket bélyegképben mindenki megkapja és akkor lehet eldönteni, hogy miből mennyit kérünk. Kíváncsi leszek, hogy milyenek lettek. :))

Egy nappal később, azaz tegnap pedig fogadó óra volt, ami a két gyerekre alig fél óra időt jelentett.
A DIFER-teszt eredményét mutatták be az óvónők, tudtuk, hogy lesz ilyen mérés, hiszen még szeptemberben be kellett adni fejenként 200 Ft-ot a kis füzetecskékre, amiben rögzítik az eredményeket évről-évre, mert ez nem egyszeri vizsgálat, lesz majd a betöltött 5. év után is, meg iskolába menetel előtt is.
A tesztről, meg úgy általában arról, hogy mi is ez, a neten lehet infót találni, én most kapásból ezt találtam, eddig eszembe sem jutott utána nézni, pedig fogalmam sem volt, hogy mit is takar ez a vizsgálat. :(
A lényeg röviden a gyerekeinkkel kapcsolatban: Összességében mindketten 70% körüli eredményt értek el, ami az óvónők szerint nem rossz eredmény. Levikének az írás ment nagyon rosszul, pontosabban karikát, vonalat, U, Z, W alakot meg ilyeneket kellett lemásolni, gyengén fogja a ceruzát, pontatlan, nem tartja az arányokat, még ha tartalmilag valahol jó is lenne a dolog - egy kicsit - . Ebből látszik, hogy nem szeret rajzolni sem, - nem is rajzol, csak nagyon ritkán! - inkább épít, szerel! Fejleszteni kell a finommotorikát, három ujjal csipegetni, pl babot válogatni,  - vagy gombot, stb.. - ilyenek....
Livikének ez jól ment, de ezen nem is csodálkozom, imád rajzolni, másolgatni, a nevét ha leírom nyomtatott betűvel, már szépen lemásolja. :)
Livikénél a beszédhang hallás - vagy mi... - ment rosszul. Pl: van két kép, az egyiken egy meggy látható, a másikon egy fiú alak aki épp megy. Megbeszélik, hogy mi látható a képen, majd az óvónő kimondja a két szót, hogy hall-e különbséget...."meggy" és "megy".  Livike nem tesz különbséget. :( Ugyanez van az "egy L" és "két L" -es szavaknál is, nem tudom most mi volt a példa rá...  Vagy pl a képen van egy citrom, majd az óvónő mondja, hogy ha úgy mondom, hogy "citom" az helyes? Livike szerint igen. Ha úgy mondom, hogy "citrom"? úgy is... szóval nem értem mi ez. Mivel a beszéde is sokkal "csúnyább", mint Levikének, sok szót nem jól mond, nem tiszták a hangok, talán ezért nem is érzékeli a különbséget a rossz és a jó kiejtés és jelentés között? Nagyon kíváncsi leszek, hogy 5 éves kor után ha meglesz a logopédiai szűrés, mi lesz az "ítélet" de az óvónő szerint is - szerintünk is már jóideje... - járni kell majd logopédushoz. Sajnos már nem jár ki az óvodába szakember, régen volt, most majd lehet hordani Őket... bár ha jól láttam a neten, akkor nincs is messze tőlünk, bár ki tudja akkor épp hol lesz a rendelés....
Levikének ez a teszt jobban ment, bár azért Neki sem volt teljesen hibátlan. A beszédnél is sok hibája van, ezt nem mérték, tapasztaljuk... a "lábam" az még mindig sokszor "jábam", és a többi, mint pl látod=játod, mogyoró=modojó, gyere=deje....
Mindkettőjüknek van mit fejleszteni, gyakorolni kell, amúgy semmi baj Velük, a szókincsük nagyon gazdag, a többi területen is megfelelően haladnak, stb...

Nem is tudom mit írjak még, inkább befejezem és nézegetem ezeket a teszteket még kicsit, ha már így rátaláltam, mert nem csak leírás van szerintem, hanem konkrét gyakorló feladatok is.

Jövök amikor tudok, remélhetőleg hamarabb, mint most. :)