2011. január 31., hétfő

... és a folytatás

Livike 14:40-kor ébredt, nem tudtam már visszaaltatni, így kivettem, Levikét pedig betettem gyorsan az ágyába, mert egyből Ő lett volna a Kisasszony piszkálódásának célpontja.
Sajnos sokat nem alhatott már a helyén, pedig biztos tudott volna, de Livike felkiabálta. :( Így kb 14:55-ig alhatott.
A délután elég lassan akart eltelni, folyton el kellett valamivel terelnem a figyelmüket, hogy ne a dobálózás, tévé és szekrény kemény tárgyakkal történő ütögetése legyen, na és ami a legrosszabb, hogy ne egymást csépeljék szintén kemény tárgyakkal, mint pl a rajztábla vagy az építőkockák.
Ma kétszer is elkérték a szatyrot, amiben az építők vannak, kb 5 percig le is kötötte Őket, utána már ment a dobálózás, úgyhogy kollektíven elpakoltuk: én tartottam a szatyrot, Ők hordták egyesével bele az elemeket. Bevallom, csaltam, mert közben én is pakoltam... nem tudtam volna kivárni, mire Ők odahordják. :) Főleg úgy, hogy kifelé is szedték néha. :D

16 órakor adtam alma-banán-piskóta gyümölcspépet, amit elég jól meg is ettek, egy pici maradt, de szerintem ha a Sesame street-et megvártam volna (kb fél óra) akkor simán meg is eszik mindet! :) Ma valahogy az sem kötötte le Őket sokáig, kijönni legalábbis nem tudtam, együtt néztük az ágyon ülve.

17:40 körül már az uzsonnát adtam, ma virslit főztem, mert nem volt más, és bár Mamáék hamarosan jöttek és előtte kérdezték telefonon, hogy mi kell a boltból, már késő volt, mert feltettem főni a virslit. Holnap majd esznek sonkát. :)
Épp hoztam ki Őket a székeikbe, amikor bejött Papa a tejjel meg a sonkával, Ő arra gondolt, hogy majd később esznek, és majd akkor tud "meglógni", ha elkezdtek enni, de így ez nem jött össze. :) Vagyis mégis ki tudott menni, mert kb 5 perc múlva bejött Mama, úgyhogy Papa ment, Mama maradt egészen fürdés utánig. Ez kb 20:15-öt jelentett.
Az evészet olyan felemásra sikerült: Levike megevett kb egy egész virslit, Livike csak egy felet, ettek hozzá sajtos kiflit is, majd még bent a szobában is csipegettek virslit és megettek egy egész almát feldarabolva.
19 órakor még egy epres joghurt is bement, a gyógyszeres és vitaminos teák is, bár a Béres-Cebionosat ma Levike szinte egy-az egyben kiborította.. :(

Elég rosszak (tudom, a gyerekek nem rosszak, csak elevenek) voltak ma. :(
Szerintem már Mama is örült, hogy vége a napnak, mert nagyon fárasztóak voltak. :(
Este még ki is kellett porszívóznom, mert még délután szétszórták a ropit, bárhova léptem, vagyis ha tenyereltem... morzsába akadtam és idegesített. Viszont a gyerekektől nem igazán lehet porszívózni, folyton ott járkálnak előtte, állítgatják a fordulatszabályzót, úgyhogy Mama betette Őket Livike ágyába, pár percet csak kibírnak benne. :) Livike nagyon sírt, így átkerült Levi ágyába. Na azt az örömöt! Mindketten viháncoltak, új volt a dolog, Levike még alvást is imitált Livike helyén.. :) Estére azért nem mertük megkockáztatni, hogy egymás ágyában aludjanak, mert esetleg ha Levike el is aludt volna, Livike nem biztos... Neki már szerintem nagyon megszokott a saját ágya, na meg az, hogy odafekszek mellé a macira.

Fürdés előtt már álmosak voltak, reméltem, hogy hamar alvás lesz.
Livikét én fürdettem, el is kezdtem törölni, de Mama átvette, mert igencsak ficánkolt és nem akarta hagyni, hogy a szemét kitöröljem kamillával. :(
Nem volt vészes már ma, de azért egy kevés csipa és váladék volt még, nem árt lemosni, ahogy engedi.. Ha nem engedi, akkor is legalább reggel és este muszáj.
Levikét is én fürdettem, Őt is Mama törölte, mert ilyenkor nem tűri, hogy ne Mama öltöztesse. :) Közben megágyaztam, elpakoltam.
Livike 20:30 körül már aludt is, feküdtem mellette egy kicsit, de látszott, hogy már nagyon álmos, egyszer gondolt egyet, befordult a fal felé és még mindig úgy van. Vagyis úgy volt 22:20-kor, ahogy kijöttem.
Levikét először az ágyába tettem, természetesen nem feküdt le, csak sírt, de a kaja a szájában volt, így nem volt nagyon hangos. :)
Pár perc után kidobta az ágyunkra a kaját is és a kutyáját is, akkor már jobban rázendített... Hiába kértem, hogy feküdjön le, csak nyújtózkodott. Picit hagytam, hadd érezze, hogy ha kijöhet végre, akkor "jó lesz" és értékeli majd. Na igen.. :D
A filmet megnéztük, akkor már mellette feküdtem, Ő jól elmagyarázgatott, hogy "Aja, Mama... Mama eeeee." és hasonló dolgok. Szóval azt magyarázta volna szerintem, amikor Mama itt feküdt, én az egyik, Ő a másik oldalon, de most Mama nincs itt, Ő elment, és itt ment ki, mert ide mutogatott a konyha irányába, majd méltatlankodott szomorú sorsán, hogy csak velem kell beérje estére. :D Aludni esze ágában nem volt.. Vigyorgott, odafordult hozzám, simogatta az arcom, majd mart is, a szemem húzogatta, a számba akart nyúlkálni, majd a mutató ujját sajnáltatta kicsit, nem tudom mit csinált vele, de adta oda, hogy pusziljam, de előtte sziszegett is hozzá.. Nem tudom mikor és hova üthette be. :)
Amikor elfogyott a kajája, azt hittem el fog aludni, de két perc után közölte, hogy neki még kaja kell, úgyhogy jöttem is 120 ml repetáért... Addig lement az ágyról, pakolászott, mikor beértem még előadta a kaka dolgot is, mármint, hogy nézzem meg, mert kaka van. Megnéztem, nem volt. :) Pedig nekem is gyanús volt, mert megint állt a tévé előtt egy ideig, majd szag is volt, de biztos csak a szél távozott. Azt mondjuk hallottam is, mindig vigyorogva fordult hátra, hogy hát igen, ez történt. :)
Délután egy elég hangos dudálás után rendesen kereste, hogy mi volt az, nézett maga mögé, forgolódott... :D
A lényeg, hogy 22:20-kor, amikor Apa hazaért, már pár perce csendben és mozdulatlanul feküdt, tehát elaludt. Egyébként én is majdnem...
Ahogy kijöttem, szétnézett, picit fészkelődött, de vissza is aludt hamar.
Letenni még ezután fogom. Ha sikerül.
Ha nem, akkor marad hálótársnak éjszakára.
Jobban örülnék az első variációnak. :)

Megyek én is, mert holnap Apa 6-ra megy dolgozni, egyedül viszem a reggelt és a délelőttöt....
Ahogy tudok jövök. :)

Hétfő eddig

Az este Levikét 23:30 körül tettem le az ágyába, szerencsére ott is maradt egészen reggel 8-ig, akkor ébredt Livike, majd két perc múlva Ő is.
8:40-re már mindennel kész voltunk, ki is volt takarítva, úgyhogy hamarosan mehettek is játszani.
Apa 11-re ment dolgozni.
A levegőzés ma is kimaradt, mert ködös, nyálas, hideg idő van. :( Jó lenne már ha kicsit változna, persze pozitív irányba... Még ha esik a hó is jobb, mert akkor nincs ilyen nagyon hideg.

11 óráig elég jók voltak a gyerekek, de utána már kezdődött a dobálózás, hiszti, nyűglődés, na és persze Livikének eszébe jutott, hogy ki akar menni, most a csizmáját látta meg. :(

12 órakor kezdtem adni az ebédet. Ma is a tegnapi rizses-üvegessel próbálkoztam be, persze most már kidobtam, ha két nap alatt nem voltak képesek - a kb kétüvegnyi kaját a rizs miatt - megenni, akkor már nem fogják. Meg amúgysem lehet tovább tartogatni.
Jó, hogy volt még egy darab rántott csirke, abból adtam, valamit még Papa hozott délelőtt sajtos kiflit, azt is ettek. Egy óriás túrórudit is megettek ma, pedig még van kettő, ami ma jár le, nem tudom azokkal mi lesz. :(
(persze tudom, jó az még, attól, hogy 31-e van ráírva, de én finnyás vagyok, nem eszek meg semmit a tejfölön kívül, ami már lejárt. Azt is csak azért, mert tényleg nincs baja, ha még egy hónapja lejárt, akkor sem, persze bontatlanul. De amúgy semmi mást nem ennék meg, vagy kidobom, vagy megeszi más. A gyerekeknek meg főleg nem adok olyat, a boltban is mindig hátulról veszem a dolgokat, mert oda teszik a tovább elállóakat. :D

12:45-kor már el is pakoltam, megcsináltam a tápszert és letettem Őket aludni.
Livike szépen a helyén volt, feküdt, aludt volna. Levike viszont nem maradt az ágyában, de nem maradt a mi ágyunkon sem! Mászkált, odajött Livikét piszkálni, de ha felálltam, akkor Livike is felkelt. Levike szórakozott velem! Eldobálta a kajáját, a kutyáját, utána meg sírt érte. Betettem az ágyába, ordított, kivettem, mászkált. Mindezt kb ötször megismételtük, de meguntam...
Sokadjára végre ott maradt az ágyon, én Livike mellett voltam továbbra is a macin. Livike 13:40 körül aludt el, Levike pedig 14 órakor. Azóta nyugi van.

Livike ma is mondta az igent, de most "ieee", viszont a hangsúly az rendesen az "igen"-nek felel meg. :))
Tegnap volt még egy olyan, hogy Levike sírt, kérdeztem mi a baj, láttam, hogy piros a homloka.. kérdeztem, hogy hol ütötte be? Erre mutogatott hátra a szekrény felé, Livike már ment is oda és mutatta a szekrény élét... hogy oda ütötte be.
Elmondanak Ők mindent... csak már rendes szavakkal tennék!
Ha valamelyikőjüknek van valami kínja, elég csak megkérdezni, hogy hol fáj? és már mutatják is magukon azt a bizonyos részt és azt is, ahol beütötték. Pl ágy vége, föld, vagy épp a tesó. :D

Na megyek, később jövök. Szerintem csak este valamikor.

2011. január 30., vasárnap

Vasárnap

Az éjszakánk jól telt. Levike végig a helyén aludt. :) Livike ébredt elsőnek 7:30-kor, majd Levike 8 órakor. Kicsit eljátszogattunk, majd 8:20 körül felkeltem, készítettem a reggeli dolgokat.

A délelőtt elég lassan akart eltelni, pedig mindig csináltam valamit...
A konyhában takarítottam, közben főztem rizst is a gyerekek ebédjéhez, 11 órakor pedig már eléggé hisztisek lettek, gondolom mentek volna ki... Ma ködös, nyirkos, nagyon hideg, csúnya idő volt, így a levegőzéstől eltekintettünk, igazából nem is balhéztak emiatt, este 7-kor jutott eszükbe, hogy ki akarnak menni, amikor meglátták a szandáljaikat a polcon. :) Persze nem abban megyünk ki, hanem csizmában, a szandálok már amúgy is elég kicsik, ha Mamáékhoz bemegyünk, vagy ide a konyhába kijönnek, akkor szoktuk rájuk adni.

12 óra sem volt még, amikor elkezdtük adni az ebédet. Ma a kedvenc üveges kajájukat kapták rizzsel. Levike csak egy keveset hagyott, Livike viszont pont fordítva, keveset evett. :(
Talán közrejátszott az is, hogy épp sült a kenyér a sütőben, aminek érezték az illatát, viszont volt még vagy 20 perc, hogy kész legyen. :(
12:20-kor tettem le Őket aludni egy kis tápszerrel. Mindketten hamar elaludtak az ágyaikban.

12:30-kor bementünk Mamáékhoz ebédelni, a bébiőrben már 13:20 körül hallottuk, hogy Livike fent van, pár perc múlva már nagyon anyázott, keresett, így kijöttünk. :)
Így Livike kb egy órát aludt, Levike viszont 14:30-kor ébredt.
Játszottunk, majd 15 órakor elkezdtem vasalni, kitartott több, mint egy órán át...
Jó, hogy Apa itthon volt és bent volt a gyerekekkel, de így is be kellett szaladgálnom többször is, mert dobálóztak, vagy vitatkoztak.

16 óra körül megettek megint egy kisdobozos gesztenyepürét, most Levike evett többet. :)
17:40-kor uzsonnáztak, sült oldalasból válogattam ki sovány részeket, azt ették sajttal és a friss kenyérrel. :) Ja, Livike amikor délután felébredt megevett vagy 4 szeletke kenyeret, persze ezek kb 5 cm átmérőjű, hosszú bagett-formájú tészták, de kenyér, szerintem elég jól sikerült most Apának eltalálnia a tésztát. :)
Azért jó, durván két órahossza alatt megvan a kenyér, mert most 11 órára lett bedagasztva, akkor néztem az órát, és 12:20-ra sült ki. :))
Egyikőnknek sem volt kedve ilyen hidegben boltba menni, főleg, hogy a Sparban - ami a közelben hétvégén nyitva van - nem nagyon van már 11 óra körül kenyér, amúgy se nagyon szeretjük az ottani pékárukat... :))Az Intersparban jó a kenyér meg a többi pékáru is... de az messze van gyalog.

Tehát ott tartottunk, hogy uzsonnáztak. Elég jól ettek, úgy tűnik inkább délutánra éheznek meg, pedig azt gondolnánk, hogy ebédidőre is elég éhesek, mert előtte csak a tápszer van meg némi keksz és ropi, ha kérnek... Erre inkább délután esznek sokat. Annál mindenesetre jobb, mint amikor semmit nem ettek. :)
Persze ittak teát is, a gyógyszeres adagokkal van egy kis harc, mert Livike rendszerint kiborítja, de már akkor is fintorognak, amikor nincs is a teában vagy a gyümölcslében semmi.
Nem tudom ér-e ez a Sinupret valamit, vagy csak kínzom vele Őket... :(
A Béres-csepp és Cebion kombináció sem finomabb, mert míg a Sinupret keserű, ez keserű és egyben savanyú is. Hiába a méz a teába, hiába a kubu, nagyon lehet érezni az innivalón, hogy nem "tiszta". Kevésbe teszem, talán azért érződik, de sokba nem tehetem, mert azt eleve kiborítják, ha mondjuk 3 centnél több van a pohárban.
Nagyon szomjasnak kell ahhoz lenniük, hogy a nagyobb mennyiséget is szépen igyák. Így inkább többször töltök keveset egymás után.
A kanalas gyógyszert szerencsére szívesen megeszik, pedig az is bűnrossz. :)
Már kevesebbet köhögnek és orrot is csak este szívattunk, elég akkor kínozni Őket, mert Livike nagyon ellenkezik, ketten is alig tudjuk lefogni. :(
Édesek, amikor egymás fejét simogatják, fogják, amíg épp orrszívás van. :)

Livike ma többször is mintha azt mondta volna, hogy "igen". Valahogy úgy hangzott, hogy "ien". :) Nagyon mutogatott a polc felé, "mama mama baba vava" szavakat mondogatott, na mondom ez vagy a kirakó lesz, mert abban ugye van "mama" figura, vagy a rajztábla, mert ott meg rendszerint ezeket kell rajzolni Nekik. (és még cicát is) :D
Direkt hagytam, hogy magyarázzon, kérdeztem, mit kér, kirakót? Erre rázta a fejét, és magyarázott tovább. Kérdeztem, hogy akkor a rajztáblát kéri? Na erre azt a felszabadult arcot, amit vágott! Ekkor mondta nagy megkönnyebbüléssel, hogy "ien"! :D És már alig várta, hogy levegyem. Megkínlódott érte, mert nem adtam egyből oda, bár 10 mp után is megkaphatta volna. Hadd magyarázzon, már rég sokkal több mindent kellene mondaniuk. :( Hiába mondogatjuk, hogy mi micsoda, hogy kell mondani, ritka pillanat, amikor látjuk, hogy ténylegesen próbálkoznak ismételni a szavakat, leginkább megy az egymás közötti duma, amit csak ők értenek. :(

Ma is ebédnél szerintem simán megbeszélték, hogy Ők aztán nem fogják meginni a gyógyszeres teát... Mindketten beleittak egy-egy kortyot, majd letették a tálcára és rázták a fejüket, tiltakoztak, közben egymásnak is mondták, hogy "nyenye" (=nemnem), vigyorogtak egymásnak, majd tovább hárították az itatási kísérleteimet. Most mit tudtam tenni, majd megisszák, ha felkeltek...

Mostanában van egy új "szavuk", a "teee". Ez jelent Náluk teát, kekszet, ropit.
Levikénél a "kapuka", amit már írtam valamelyik nap a kubu szokott lenni, de nem azért, hogy kubu vagy más, hanem mert üveg és van teteje, azaz kupakja. :)
És még tegnap este volt egy jó, szerintem nem írtam: este játszottunk Mamával, a gyerekek rohangáltak, majd alvósat játszottak, kispárna, pléd, lefeküdtek és úgy csináltak, mintha aludnának. Majd újabb kör, rohanás megállás nélkül. Mondom Levinek, hogy na most már ülj le egy kicsit, pihi! Erre úgy kivágta, hogy "pihi" és lefeküdt, hogy csak lestünk, nevettünk, ismételtettük volna, de persze többet nem mondta, úgyhogy valószínűleg véletlen volt a dolog. :)

Fürdésig játszottunk, Levike nagyon elemében volt, sajnos rossz dolgokat is csinált, pl dobálózott. :(
Nem tudom mi a helyes reakció ilyenkor. Ha a kezére csapok, akkor kiröhög és tartja a másikat is, hogy "esztis"(=ezt is, de mostanában megint "ette" van az ezt helyett:( ) Ha beküldöm a sarokba, akkor bemegy, de ki is jön és vigyorog. Persze el is mondjuk, hogy nem szabad dobálni, mert az fáj, megüti vele Livikét vagy bennünket, stb... Nem ér semmit, azért is csinálja. :(

19:50 körül kezdtük a fürdetést.
Livikét Apa fürdette és törölte, a szemét is kimosta kamillateával, mert bár nem sok, de azért volt benne, főleg most este az orrszívásos sírásánál jött nagyon a könnye és egy kis váladék is. Kenőccsel is be lett kenve utána a szeme. Nap közben szép volt, egyszer vettem ki a szeme sarkából száraz csipát, amúgy ha látszott is valami, inkább csak sima könny volt az.
Levikét én fürdettem és töröltem is, sőt még a lábujjairól is megengedte, hogy levágjam a körmeit. :)) Valamelyik nap megint sikerült mindkettőjüknek levágnom a kezükről, engedték, most viszont Levike szépen engedte a lábát, úgyhogy kislámpa fényénél tapogatóztam a körömcsipesszel. Megvan mind a 10 lábujja. :D
Mivel még nem volt megágyazva nekünk, így szépen el is fogadta, hogy az ágyába tegyem. Lehet, hogy várnom kellett volna még, de megágyaztam....
Lefeküdtem Livike mellé, na eddig tartott Levikének a kiságyban lét, kéredzkedett is egyből ki.. :(
Kivettem, Livike mellé visszafeküdtem, szerencsére Ő hamar - kb fél óra - elaludt, Levike viszont nem akart. Egy darabig feküdt, de 21 óra után már lemászkált, hiába feküdtem fel mellé az ágyra, akkor is ment "dolgára". Pakolt, játszott, később rohangált is, bujkált előlem, a kiságyban is járt már, ahova Apa tette be 22 óra körül, hogy most akkor döntsön, mert ez nem állapot, amit művel. Apának ott telt be a pohár a sok könyörgés után, hogy jöjjön fel az ágyra és aludjon, hogy a tévét kezdte ki-be kapcsolgatni. :D
Persze a kiságyban ordított, így kivette, majd nemsoká már én ígértem be az újabb menetelt, mert csak nem akart nyugodni. Repetát is kapott, a pelust is megnéztem, de nem volt kaka... végül 22:40 körül úgy tűnik elaludt, legalábbis csend van.
A mi ágyunkon van még...
Meglátjuk, hogy le tudom-e majd tenni.

Ennyi lett volna a mai nap nagyjából, holnap jövök valamikor.

2011. január 29., szombat

Szombati összefoglaló

Próbálom gyorsan írni, mert az éjjel úgy elfeküdtem a nyakam/vállam/hátam, hogy még itt a gép előtt ülni sem jó. Levike tett is róla most este, hogy ne sokat üljek itt. :(
22:15-kor aludt el végre...
Nna.. megint a végével kezdtem, pedig még ott tartottunk, hogy tegnap este elaludtak.
Levikét 23 óra után le akartam tenni a helyére, de felébredt, nem is aludt vissza egyhamar, úgyhogy maradt közöttünk. Mivel szeret kitúrni a helyemről, meg állandóan figyelni kell, hogy hol fekszik, nehogy alánk kerüljön, nem tudok ilyenkor kényelmesen aludni, ezért is jártam így, ahogy. Reggel szinte sírva ébredtem, hogy meg sem tudok mozdulni, amikor mégis sikerült akkor pedig minden mozdulat fájt.
Jó lenne, ha ma le tudnám majd tenni a legényt az ágyába, hogy nyugodtan tudjunk végre aludni. Egyébként még annyit ehhez, hogy máskor is volt, hogy napokig, sőt hetekig közöttünk aludt, de egyszer sem sikerült ilyen szerencsétlenül elfeküdnöm magam. :(

Reggel 7 órakor csinált Livike ébresztőt, Levike is fent volt már, úgyhogy kezdődött a hancúrozás, majd 7:45-kor, ahogy Livike levetkőzött, fel is keltem és készülődtem, hogy minél előbb fel legyen öltöztetve, és meg ne fázzon még jobban.
A szeme elég szép volt, alul és a belső sarkában volt egy kis csipa, de kitöröltem, nap közben is szép volt, sima könny folyt néha, főleg kint, de amúgy majdcsak múlik már... Mamának viszont tegnapra előjött, ugyanazon a szemén, mint Livikének. :( Nekem is volt tegnap valami, de szerintem ezt írtam. Csak szúrt, véres volt és homályosan láttam a jobb szememre, mára ez elmúlt szerencsére. Ja, reggel volt azért egy jó nagy adag csipa nekem is benne... (mármint máskor is van, de most több...)
A pöttyöket már nem is említem Livikénél, már semmi jele, hogy valaha is voltak! :)
És ha már ilyen általános állapotokat nézünk, írok egy kicsit a terméseikről is, ha már szinte hetekig téma volt a hasmenéses időszakban: átestünk a ló túloldalára, mert most meg 80%-ban mindketten bogyóznak, a többi normális állagú széklet.

Tehát ott tartottam, hogy rendbe raktuk Őket. Kiporszívóztam meg egyebek, Apa ma is 11-re ment dolgozni - holnap itthon lesz -, a gyerekek eléggé nyűglődősek voltak egész nap, de leginkább olyan dél felé már.. :(
Mama főzött, Papa a városban volt, de délben csak felöltöztettem Őket és Mamával kivittük ide az udvarra, hadd szaladgáljanak, levegőzzenek! Pedig eredetileg ma úgy volt, hogy nem mennek ki, mert nagyon hideg volt... tegnap előtt 9 órakor volt annyira "jó" idő, mint ma délben... A lényeg, hogy kb fél órát voltunk kint, eközben húzták a szánkót, tolták is, havat lapátoltak és söpörtek is, szaladgáltak, elvoltak. :)

12:40 körül kezdtem adni az ebédet.
Ma is a tegnapi tarhonyás pörköltes kaját kapták. Kb ugyanannyit ettek, mint tegnap. Livike most is megkapta az uborkáját, de közben Levike már a desszertet követelte, így Livikének is adtam, de nem engedte, hogy elvegyem az uborkát.. így elég bizarr módon a tejszeletet csemegeuborkával ette a Lány. :D Azért 2-3 falatka után elkoboztam és gyorsan megettem, nem szerettem volna ha valami baja lesz, adtam helyette vajkrémes zsömlét, mert épp azt ettem... Az sem a tejszelethez illik, de még mindig jobb, mint az uborka. :)
Levike is evett egy kis zsömlét, majd ittak gyümölcslét, bevittem Őket a szobába, elpakoltam, megkapták a tápszert, 13:40-kor már le is tettem Őket aludni, a saját helyükre.
14 óra után Papával elmentünk a dm-be, hogy vegyek pelenkát meg üveges kaját.. Egyelőre visszatérünk az ötös méretre, a hatos még óriási.. bár nem szorítja el a combjukat, az tény! :) Van még kb 15-20 db a hatosból, azt most eltettem, maradjon csak az ötös a fiókban.

14:40 körül kezdtünk Mamáékkal ebédelni. Bableves volt és süti, ami most cukrászdai volt, de nem baj... :) Ettünk, Livike közben felébredt, de nem visított, csak hallottuk a bébiőrben, hogy már nem alszik. Amikor már kétségbeesettebben keresett, akkor bejöttem, kivettem, nem is volt rossz kedve, vigyorgott, de bújt belém, szerintem meglepődött, hogy hiába szól, nem jön senki. Ez kb 15 órakor volt.
Levike 15:40-ig alhatott, akkor ébresztette fel Livike, amit mondjuk már nem bántam, így is alig akart most este elaludni. :(
Míg Levike aludt, Livikével megkóstoltattam a gesztenyepürét. Kevés tejszínhab volt csak rajta, jobban a gesztenyét adtam csak, de azért kis habot is, hogy ne legyen olyan fojtós. Megette kb a felét. Na, nem olyan nagy tálkára kell gondolni, ahogy néztem, elvileg 2,5 decis a tálka, persze nem teszik tele azt sem.
Ette volna még, de mondtam, hogy hagyunk Levikének is, úgyis fog még akkor is enni belőle.
Úgy is volt, 16 óra körül újra bevittem a maradékot és felváltva megették, próbáltam Levikének többet adni, de nem igazán lehetett, olyan lassan és megfontoltan rágta Levike, hogy nem haladt, Livike meg seperc alatt lenyelte és kérte a következő falatot. :D
Bárcsak a normális kaját ennék ilyen jókedvvel, és étvággyal!

Erre ma gyümölcsturmixot nem mertem adni, gondolom a banán nem nagyon használt volna még... :) Az almát magában nem eszik meg mostanában valamiért, a mandarint meg megint nem jó a tejszínes cuccra.. így ma kimaradt a gyümölcsevés, biztos nem lesz semmi bajuk. :)

Majdnem 18 óráig játszottunk, de olyan dobálózásban voltak, hogy azt hittem sosem leszek kész az uzsonnájukkal. :(
Mivel csak két szelet sonka volt, amit én nem tudtam, hogy ennyire kevés, gyorsan főztem két tojást, a sonkát felvágtam, a tojást vajjal összetörtem, sőt a botmixerrel össze is pépesítettem, hogy krémes legyen, reszeltem hozzá sajtot, beletettem a felvágott sonkát, pici mustárt és majonézt is.. szóval melegszendvicskrémet csináltam, két szelet kenyeret meg is pirítottam vele, ebből Levike megevett egyet, Livike pedig kb egy felet. A többit én ettem meg, a maradék krémet még magamnak megcsináltam egy tegnapelőtti kiflivel, ami pici krém maradt pedig rákentem alufóliára és csak úgy megsütöttem. :)))

18:40 körül végeztünk, a gyerekeket bevittem, idekint elpakoltam, majd játszottunk.
Mama 19 óra után jött, volt még egy fürdés előtti nagy hajrá, nagyon be voltak indulva.. Hiába voltam kész a kajával, vízzel, mindennel már 19:40-re, csak 20 órakor kezdtünk hozzá a fürdetéshez.
Livikét én fürdettem, de Mama törölte, Levikénél ugyanez volt a felállás.
Livike hamar elaludt, de Levike mellé oda kellett feküdnöm a nagy ágyra, és bár nem szaladgált, de nem aludt. 21:40 körül viszont már indult volna útjára, amit én nem engedtem, állt egy darabig a tévé előtt, majd mikor megfogtam, hogy visszateszem az ágyra, akkor gyanús volt, hogy kaka van. Megnéztem csak ott az ágyon, hát volt is. Bogyók. :)) Ott kicseréltem, nem vittem el a pelenkázóig...
Kapott még 90 ml repetát, azt is megette, majd 22:15 körül végre elaludt.
Akkor tudtam kijönni.

Apa 22:50 körül ért haza, megyek én is aludni, csak ezt még be akartam fejezni.
Tényleg igyekszem, mert Apa épp most tette le Levikét a helyére, aki egy nyekk nélkül tűrte ezt, ki tudja meddig lesz csak miénk az ágy... :))
Holnap jövök valamikor.

2011. január 28., péntek

... és a folytatás

Livike 14:15-kor már fent is volt, játszottunk, rajzoltunk, majd olyan jó kedve lett, hogy rohangált össze-vissza, többek között Levike ágya felé is, majd egy laza mozdulattal behajította a cumisüvegét, amire szerencsére még akkor nem ébredt fel Levike! :) Kicsivel később, 14:40 körül viszont egyszercsak azt láttam, hogy áll nagy kétségbeesett arccal és nyújtózkodik kifelé. :)) Kicsit még pihengetett rajtam fekve, de utána hamarosan indult útjára, azaz játszani Livikével. :)
Gyorsan telt az idő, nem is voltak annyira rosszak sem, bár azért ott kellett lennem, mert valami dobálni való mindig akadt. :(

16:30-kor kezdtem adni a gyümölcspépet, elég régen ették már meg ebben a formában, hogy alma-banán-piskótatallér turmix. Most jól és ügyesen megették, bár segítségemre volt a Sesame street is, mert épp akkor ment, és az ugye a gyerekeknek "szent", olyankor jók, nézik, elvannak, akár ki is lehet jönni a szobából, észre sem veszik. :)
Azt sem vették észre, hogy megették a teli tálka gyümölcsöt. :D

17:15-kor elszaladtam a Sparba, annyian voltak, hogy 18 órára értem haza. :((
Mama volt addig a gyerekekkel, majd amikor elkezdetem adni az uzsonnát, akkor bement, fürdés előtt pedig (19:15 körül) visszajött.
A gyerekek elég jól uzsonnáztak, volt sonka, sajt és zsömle, mindketten jól ették.
19 óra körül a szobában ettek egy epres joghurtot, azt is kb fele-fele arányban kérték...

A fürdést 19:35-kor kezdtük. Livikét én fürdettem, Mama törölte. Levikét szintén ebben a felállásban rendeztük.. :)
Már Levike is dörzsöli néha a jobb szemét.. Amúgy Mama is és én is...
Livikének ma egész nap szép volt a szeme, de azért fürdésnél ki lett mosva kamillateával és be is lett kenve a kenőccsel, mondta Mama, hogy jött ki egy csomó trutyi a kenőcs bedolgozása után. (ahogy bepislogja, bedörzsöli magának)

20:10 körül készen is voltuk mindennel. Levike a mi ágyunkon, Livike a sajátjában alszik. Bár Livike kétszer megkísérelte magát kikönyörögni, de nem vettem ki, csak feküdtem tovább mellette. :)
Tudom, még korán van, biztos nem fog így maradni egész éjszaka a "jó" állapot.

Ennyit tudtam hirtelen írni, holnap úgyis megírom, ha volt még ma valami. Bár jó lenne egy nagyot aludni, délután is olyan nem jól voltam, hogy miután a gyerekek mindketten felkeltek, majdnem én aludtam el az ágyon... Fájt a fejem, az orrom is, meg a szemem is szúrt és égett egész nap, alig láttam valamit (amúgy se sokat...)

Holnap jövök valamikor. :)

Péntek eddig

Levikét 23 óra után tettem le a helyére, fel sem ébredt rá, úgyhogy utána ott aludt egészen reggel 4:40-ig. Ekkor kivettem, de nem nagyon akart visszaaludni. :( Járkált, mászkált, majd Livikét is felébresztette, de az már 6 óra után volt. Mi hellyel-közzel aludtunk, de úgy nehéz, hogy közben rajtunk ugrálnak meg épp kitalálják, hogy hol is akarnak feküdni addig a 3 mp-ig, amíg fekszenek... :D
Amúgy szerintem Levike is aludt még miután kivettem, de nem vagyok benne biztos...

7:30-kor keltem, Apa már fél órával előbb. Livike közben levetkőzött, de nem akart bebújni a paplan alá, úgyhogy igyekeztünk rendbe tenni Őket minél előbb.
Levikének hajnalban megígértem, hogy úgy próbáljon meg reggel a kajájával visszaaludni, hogy nem fogom hagyni! Mert úgy könnyű nagylegénynek lenni, hogy utána majd fél nap alszik....
8 óra után láttam, hogy elaludt, persze nem bántottam, de negyed óra után magától felkelt. :)
Mindketten hagytak a reggeli kajájukból, így először azt próbáltuk ki kakaó-ügyben, hogy tettünk a maradék tejes-tápszerbe egy kis Nesquiket, hátha bejön. Levike fintorgott, Livike megivott kb két kortyot, de Ő is pofákat vágott hozzá és fintorgott... Szerintem sima tejjel meg se próbáljam... :( A kakaós rizs "leve", amit tegnap adtam is kakaószerű lesz a végére, ahogy megáznak a rizsszemek a tejben. Azt is kínáltam Livikének, nem ízlett. :(

Ebédre Apa úgy gondolta gyorsan csinál egy babfőzeléket, hátha megennék a gyerekek. Kétségeim voltak, sőt szinte biztos voltam benne, hogy nem fogják, ezért még 9 órakor megkóstoltattam Velük, hogy mit szólnak hozzá. Kb azt, mint a kakaóhoz. Fintorogtak, mármint Livike, mert Ő legalább be is kapta a kanalat, Levike csak szaglászta és úgy gondolta, hogy nem kéri... Bár az ujját megnyalta, mert olyan lett...
Na, akkor babfőzelék kilőve, pedig egy keveset még szűrőn át is nyomtam, hogy hátha a bab héját nem tudja megenni Livike, de úgy sem ette.

Vettem elő egy adag pörköltet a fagyóból, kiolvasztottam.
Főztem egy félig-meddig öregtarhonyát, de csak pirított tészta meg krumpli volt benne, azt főztem meg, nem tettem se hagymát, se semmit... pici vegetát és kész.
Mielőtt adtam, kiszedtem a pörköltből a húsokat, kettévettem, Levikének többet tettem, mert általában Ő inkább a húst eszi, Livike pedig a tésztát.
A szaftját nem öntöttem rá...

Nem volt még 10 óra sem, amikor felöltöztettem Őket és kimentünk az udvarra levegőzni, amíg még Apa itthon volt. (11-re ment dolgozni, tehát kb 10:30-ig ér rá ilyenkor)
Reggel még azt hittem, hogy ma a nagyon vad hideg miatt nem fogjuk tudni kivinni a gyerekeket, de szerencsére ahol szépen süt a nap, ott viszonylag jó idő van, bár mínusz van az biztos, mert nem olvad... Pár perc kintlét után azért lehet érezni, hogy NAGYON hideg van! :))
10:28-kor jöttünk be, és még maradtak volna! :)
Viszonylag kis balhéval be tudtunk jönni, egy Szuperinfó (hirdetőújság) bánta csak, mert azt cafatokra szaggatták, de legalább elvoltak, miután bejöttünk, levetkőztettem Őket és mehettek a szobába.

Hamarosan megejtettünk egy orrszívást, mert a jó levegő hatására mindkettőjüknek eléggé folyt, Livikének a könnye is, de szerencsére ma még csak sima könnyet láttam a szemében, nem csipás-trutyit, és reggelre is szép tiszta volt mindkét szeme. :)

12:05-kor kezdtem adni az ebédet.
Hát... Ahogy gondoltam, Livike jobban a tésztát ette, de azért húst is, Levike pedig fordítva. Mivel tele volt mindkét tálka, így várható volt, hogy nem fogják mind megenni, de kb a felét így is sikerült. Livike evett többet! :) Ő még megevett egy savanyú uborkát is, amit felkarikáztam, és már csak akkor adtam oda, amikor már nem kérte a kaját, mert ha az elején odaadom, akkor csak és kizárólag azt evett volna. :D Kérte volna még, de nem mertem adni, ez így is elég nagy uborka volt.. Nehogy baja legyen, hogy majd marja a gyomrát vagy valami...
Desszertnek ketten nem ettek meg egy egész túrórudit, kb a háromnegyedét csak...
Ittak gyümölcslevet, bár Livike inkább kiborította a tálcára, pedig gyógyszer is volt benne. :(

12:35-kor tettem le Őket aludni, de csak kb 10 perce van teljes csend, addig még hallottam a cuppogást.. :)Mindketten a helyükön alszanak.
Később jövök... :)

2011. január 27., csütörtök

Csütörtök folytatás

Levike természetesen semmit nem aludt délután.
Livike 14:40-ig bírta, és bár még álmos volt, nem aludt vissza. Kivettem, bújt hozzám, leültünk az ágyra, a vállamra hajtotta a fejét és pihizett. :) Levike pedig vérig sértődött, hogy nem Ő ül az ölemben, hogy nem Vele foglalkozom. Jött, túrta ki Livikét, közben szemrehányóan dünnyögött hozzá... Bezzeg az "természetes" Neki, ha Ő van ölben és Livike hagyja nyugodtan...

Elég jók voltak, bár egy párszor megint hangosabban kellett rájuk szólni, mert dobálóztak, a rácsot ráncigálták, sőt Levike este fürdés előtt még a gyümölcslevét is kiborította... Nem figyeltem, erre már azt láttam, hogy mutogat a szőnyegre, hogy "ejnye", a pohara meg üres... 3 cent lehetett benne, de azt jól szétszórta...

Apa 15 óra után kevéssel ért haza, mindketten, de főleg Livike nem győzött betelni Vele, bújt oda, gondolt egyet és lenyomott egy puszit, ölelést.. Pedig Neki nem is annyira szokása ez! Levike még oda se ment köszönni, csak integetett, meg mondogatta, hogy "Apa, apa" és ennyi... :)) Fél óra múlva jutott eszébe, hogy megjött az Apjuk, akkor már ment és kiharcolt egy jó nagy dögönyözést. :)
Épp akkor adtam Nekik ilyen... csokis puffasztott rizst vagy mi is az, amit tejbe kell tenni. Csak Livike kért belőle, de Ő jó sokat megevett. :)
Egy mandarint is megettek, kb fele-fele arányban.

17:40-kor volt ma az uzsonna, bundáskenyeret ettek. Levike egy fél szeletet, Livike pedig majdnem egy egészet megevett. :)
19 óra körül kaptak még egy joghurtot is, azt most Levike ette jobban, kb két harmadát Ő, a többit Livike termelte be.

A fürdést 19:30-kor kezdtük, Levike messziről húzta a csíkot maga után szagilag, úgyhogy nem teketóriáztunk, ne legyen alatta sokáig a kaka.
Bogyókirályfi. :))) (épp olyat sikerült gyártania, de a szaga az...pfff:))) )

20 órakor már készen voltunk, Livikének Apa szépen ki tudta mosni a szemét kamillateával, a kenőcsözést is állta kivételesen, pedig tegnap Mamának nem akarta engedni! :( Pöttye talán kettő volt, de halványan látszottak csak. Nem tudom hogy van ez, hogy néha egyáltalán semmi, utána meg van egy-kettő.
Ha nem félnék, hogy megint olyan nagyon csúnya lesz a teste, adnék Neki megint a feketeribizlis teánkból, egyből kiderülne, hogy az volt-e a bűnös... De nem merek kockáztatni. :( Minden mást evett már korábban is, csak azt nem.
Ha meg mégis valami vírus, akkor az szépen úgyis kiürül.. Ha a szeme nem javul, akkor azt hiszem mégis el kell menni majd az orvoshoz, sőt a legjobb lenne a szemészetre visszamenni, mert biztos, hogy ott kapta el! Mondjuk úgy, hogy a doktornő nem mosott kezet.... Vagy volt a folyosón kötőhártya-gyulladásos beteg... elég egy tüsszentés, köhögés, vagy megfogni valamit amit a beteg is megfogott előtte, utána meg a szájába szedi a kezét... :(( Persze, ha egyáltalán ilyen jellegű a dolog és nem a szél fújta meg vagy belement valami por a szemébe...

Na szóval ott tartottam, hogy 20 órakor már ágyban voltak, Levike a miénken...
Nem kellett 10 perc, már aludtak is! Hamarosan Apa is. :)
Én megnéztem a filmet, közben Levike felébredt, így odafeküdtem mellé, de hamarosan újra elaludt.
Livike is volt már fent vagy kétszer, kis simogatás után Ő is visszaaludt..
Meglátjuk, hogy az éjszaka hogy alakul.

Pár szó a mai napról eddig

Az éjszakánk elég jól telt. Levikét kellett valamikor hajnalban magam mellé venni, nem tudom hány óra volt, mert nem néztem, de gondolom olyan 3-4 óra között lehetett valamikor. Utána már nem is ébredtünk fel, csak 7:55-kor, amikor Apa hívott...
Szerintem aludtunk volna biztos vagy 8:30-ig egyébként.
Így is 8:40-kor keltem fel, már Livike is kint volt, pihengettünk, járkáltak, de amikor már levetkőzött, akkor felkeltem, hogy készüljünk, meg ne fázzon még jobban.

Reggel mértem súlyt, az eredményét beírtam a hónapfordulós bejegyzésbe... Nem vagyok elégedett. :((

Livike szeme ma reggelre is elég csipás és piros volt, nem nagyon engedi törölgetni sajnos... de azért próbálkozom. :(
Pöttyök egyáltalán nincsenek.

9:20 körül Levike visszaaludt a kajájával...
11:55-kor ébredt fel! Pff... gondolom nem fog ma már aludni...
Volt itt a Dédi Mama is, gyorsan elszaladtam a kisboltba, addig itt volt a gyerekekkel, de 11 órakor már indult is, hogy elérje a buszt hazafelé.

11:15-kor hívott Apa, hogy elintézett mindent, az állomás felé tart...
12:10-kor van egy vonat, szerintem azt elérte, úgyhogy 15 óra körül várható, hogy itthon lesz.

Livike délelőtt megevett egy csomó ropit.
Ebéd előtt megitták a Sinupretes kubut, majd utána a Béres cseppes-Cebionosat is.

Az ebédet 12:10-kor kezdtem adni, 13 óráig kitartott a kínlódásunk.
Először kibontottam egy üveges vadas-marhát, főztem rizst, azt tettem hozzá.
Bele sem kóstoltak!
Utána kibontottam egy sertéshús zöldségekkel üvegest, abba is tettem rizst, Livike megette az adagjának a felét. Levike csak két kanálnyit. :(
Levikének vágtam fel sonkát, tettem hozzá rizst, azt elég jól megette végre. :)
Livike evett vajaspogácsát, Levike nem kért. Mindkettőjüknek adtam kiflit, kb 3 cm híján megettek egy egészet. Livike is evett egy kis sonkát és trappista sajtot is.
A végén ketten megettek egy fél túrórudit és itt fejeztük be, mást már nem tudtam kitalálni. :((

Bent ittak még kubut, majd 13:50-kor letettem Őket aludni egy kis tápszerrel.
Livike szépen el is aludta helyén.
Levike kikéredzkedett, bevackoltam neki a macira, ott feküdt egy ideig, majd felkelt és az ágy előtt ülve nézte a tévét...
Most épp a szoba közepén fekve eszik és nézi a tévét... :)
Hát ennyi egyelőre, itt tartunk...

Hónapforduló - 23.

Már csak egy hónap, és két évesek lesznek a gyerekek! :)
Remélem akkor jobb dolgokat fogok tudni írni az összefoglalóban, mint most.
Egy nappal elcsúsztam az összefoglalóval, tegnap eszemben nem volt súlyt mérni, és a napi bejegyzést is már "ma" írtam. :( (Ezt is éjjel írtam meg, de megvártam a reggelt a súlymérés miatt... )
Nade azt hiszem egy nap ide vagy oda nem számít! :)

Lássuk a száraz tényeket:
Levike: 10240 gramm,
Livike: 10050 gramm volt ma reggel. Mindketten nagydolog előtt voltak.
Ahogy elnézem, a legutóbbi hónapfordulós és a köztes méréshez képest is kevesebb lett a súlyuk, még ha nem sokkal is, de én abban bíztam, hogy legalább a hasmenéses időszakban mérthez képest lesz gyarapodás. :(
Nem lett...
Nade mitől is lenne, hisz' alig esznek. :(
Már azt sem nagyon, amit eddig szívesen ettek...
A tegnapelőtti nap volt evés szinten nagyjából a "régi", de se előtte, se utána nem ettek jól. :((

Ez a hónap a betegségekről szólt... :(
Kezdődött a hányós-hasmenéses (Livikének hányás nem volt) vírussal, majd még ki sem lábaltak belőle már jött a nátha, köhögés... (ebből még mindig nem keveredtek ki teljesen), majd Livikének egy enyhe kötőhártya-gyulladás (még ez is tart) és a rejtélyes foltok és pöttyök, amit "hála" az Internetnek én rózsahimlőnek diagnosztizáltam, de a védőnő szerint pl nem lehetséges, hogy az, másrészt az nem olyan, hogy egyszer látszik, utána teljesen eltűnik, majd újra előjön enyhén.... Ez valami érdekes dolog, a védőnő szerint valami enyhe vírusfertőzés ami bőrkiütés tünetekkel is jár. Amikor el akartuk vinni Livikét orvoshoz, hogy megnézze (kedden) épp egy darab kiütés nem volt rajta...
(Egyébként a családban mindenki volt, vagy épp jelenleg is beteg. :( Kezdte Apa egy megfázással - hosszan tartó köhögéssel, majd Mama egy hányós-hasmenésessel, majd megfázással és megint az első variáció, majd én egy enyhe torokfájás-nátha-köhögéssel, végül Papa folytatta és remélhetőleg be is fejezi a sort egy náthával. Nem vagyunk többen, de nehogy elölről kezdődjön minden!
Elég volt ennyi egész évre! Most kitombolhatta magát minden kórság, köszönjük, 2011-re ennyi bőven elég. Biztos, hogy nem ennyi lesz. :(

Kategorizálni már fölösleges...
Az evés a betegségeknek köszönhetően még jobban megromlott, az eddig is kevés étvágyuk majdnem a nullával volt egyenlő, most kezd javulgatni. (?)

Az alvási "rend" - ha volt valaha normális.. :D - is felborult...
Sokszor már nem arra törekedtem, hogy az ágyában aludjon Levike, hanem, hogy egyáltalán aludjon! Ha közöttünk, akkor ott.
Livike is rosszabbul alszik, az elalvással általában nincs gond, de felébred, sír, nem mindig nyugszik meg egyből, volt, hogy éjjel Ő volt a hálótársunk, közben Levikét szuggeráltam, hogy nehogy felébredjen Ő is. :)

Fogak terén egyelőre úgy látom nincs változás, de az az utolsó négy őrlő fog már nagyon a kapuban lehet, mert rendesen megszenvednek velük!
Mindent rágnak, nyáladzanak, nyűgösek, hisztisek, főleg éjszakánkét sírnak mert fáj.... :(

Kommunikálnak, bár sajnos még nem több szavas "mondatokban", egy-egy szó van még mindig, de hihetetlen, hogy mennyi mindent megértenek! Épp ma (tegnap) este volt egy olyan, hogy Levike kifújta a nyálát, Mama kérdezte, hogy hol a kis törölközőjük... (tőlem). Én adtam egy papírzsepit, mert az kéznél volt. Erre Livike ment oda a fiókhoz ahol mindenféle játék van és kihalászott egy törölközőt - legalábbis Ő annak szánta, közben egy kis köntös volt. :D -, odahozta nagy lelkesen, hogy "te" (tessék) :)
Reggel hozzák a polcról a ruháikat, segítenek beágyazni, amikor megyünk ki és már fel vannak öltöztetve (mikor melyikőjük marad utoljára velem bent...) akkor hozzák oda a csizmámat, hogy vegyem fel, már nem is kell mondanom, hogy "várj egy kicsit, míg felveszem a csizmám és a kabátom!"
És még sorolhatnám....

Ha olyan a kedvük nagyon szépen esznek már kanállal és villával, isznak pohárból, de csak ha Ők is úgy akarják, egyébként vannak balesetek, pl a még nem üres pohárka fejreállítása...

A verekedésről és a dobálózásról kell nagyon sürgősen leszoktatni Őket!
Leginkább Levikére jellemző a dolog, de Livikét sem kell ám félteni!
Hisztizés, sértődés is van bőven, ha valami nem úgy sikerül, ahogy szeretnék.
Persze vannak jó időszakok is, puszilkodás egymásnak és nekünk is, cuppanós, nem mindig nyálas puszikat kapunk és öleléseket is. :) Bújnak hozzánk és egymáshoz is, nem csak simán, hanem akkor is, ha rosszat csinálnak.

Nem tudom mit hagytam ki, biztos nagyon sok mindent, mint általában...
Most ennyi lett a hófordulós bejegyzésem, a következő már kerek lesz! Mármint a 24 az nem kerek szám, ezt tudom, viszont pontosan 2 év! :))

Végre elaludtak...!

Nem akarom még elkiabálni, de jelenleg (23:50) mindketten a saját ágyaikban alszanak kb 23:30 óta. De addig...! Volt itt minden!
A délelőtt szépen eltelt, 12:10-kor kezdtem adni az ebédet, volt még tegnapról egy kis üveges kaja, több rizs, így ebből kijött majdnem egy teli tálka kaja. Azt Levinek adtam, kb a háromnegyedét meg is ette szépen.
Livikének bontottam egy másik üvegest, amit valamikor szeretett, de sejtettem, hogy most már nem fogja, mert már legutóbb sem ette meg: paradicsomos krumpli. Egy keveset azért evett belőle. Utána megette azt, amit Levi meghagyott, majd mindketten ettek még sült husit a tegnapi kacsából... Ez elég jó mennyiség volt, és bár uzsonnára szántam, így is jó volt, hogy megették ebédre. Egy óriás túrórudit is megettek ketten.
Ittak gyümölcslét, majd elpakoltam, megcsináltam a tápszert, de még nem akartak aludni. Nem erőltettem. Örültem, hogy nem balhéztak a levegőzés elmaradása miatt.

13:40-kor tettem le Őket aludni, mindketten az ágyaikban aludtak el, egy kicsit persze oda kellett feküdnöm a macira Livike mellé.
Ahogy kijöttem nem sok "szabadságom" volt, mert kimentem havat söpreni, majd bedugtam a bébiőrt és bementem Mamához. 1 perc múlva már jöhettem is ki, mert Livike felébredt, két perc múlva már Levike is fent volt, nem sikerült a visszaaltatás a földön/macin/ágyon/pléden/párnákon sem, így a délutáni alvás 14:15-ig tartott. Nem valami sok, de úgy gondoltam este majd így hamarabb elalszanak. Na igen. Volt már olyan, hogy egyáltalán semmit nem aludtak nap közben és akkor sem aludtak el este csak jóval éjfél után.

Játszottunk, elég jók voltak, leszámítva egy két dobálózást Levi részéről... Ettek ropit, kekszet, ittak gyümölcslét, majd 16 óra után megettek egy nagy mandarint, utána egy kevés almát is, de azt inkább Livike ette, Levike csak megrágta és kiköpte.
17 óra előtt nem sokkal Papa bejött, hogy el tudjak menni a postára.
Miután visszajöttem még itt volt Papa, nem akart/mert kimenni gondolom, mert balhé lett volna, megvárta a 18 órát, amíg adtam az uzsonnát. Azért olyan későn, mert előtte hiába kérdezgettem a gyerekeket, hogy éhesek-e már, csak rázták a fejüket. :)
Uzsonnára sonkát, sajtot és zsömlét ettek. Ez most elég jól ment.
Közben a YouTube-on néztünk Gyerekdalok-és mondókákat, na meg az elmaradhatatlan Gumimacit is meghallgattuk vagy háromszor. :)

18:30 körül mentünk be újra a szobába, úgy volt, hogy fürdésre is Papa jön vissza, meg is lepődtem, mikor Mama jött be 19:20 körül. Egyrészt ez jó, mert kicsit talán jobban van, legalábbis úgy tudom reggel óta már megmaradt benne minden, ami mondjuk nem sok volt, de ez is haladás már. Ma már ivott Smectát és Normaflore-t is. Hátha ez már segít. És hogy miért Ő jött? Mert most Papa érezte magát úgy, hogy jobb, ha nem jön, bujkált már benne a nátha, de miután bement ki is jött Rajta. :( Hát már mindenkit elér valami nyavalya? Mondjuk az lenne a csoda, ha pont Ő nem kapna el semmit, mivel be is jár ügyfelekhez dolgozni, biztos van egy-két beteg mindenhol mostanában. :(
Én jelenleg ott tartok megfázás ügyben, hogy tegnap óta már nem fáj a torkom, tudok rendesen nyelni, viszont köhögök és többet fújok orrot is. A köhögés nálam a végén szokott előjönni, de akkor van, hogy egy hétig is tart, majd úgy múlik el az egész nyavalya.

Apa ma nem jött haza. Elintézte egy részét a hivatalos ügyeinek, de holnap is mennie kell, amit nem tudott előre. Jó, hogy az Anyukája Miskolcon lakik, így felment Hozzá aludni, ne kelljen Mezőkövesdre megint innen Szolnokról visszamenni holnap reggel 8-ra. Úgyhogy holnap gondolom valamikor délután fog haza érni.

A gyerekek nem tudtak Mamával betelni, hát igen.. pár napja nem igazán látták.
19:40 körük kezdtük a fürdést, mindkettőjüket én fürdettem, de Mama törölte és öltöztette Őket.
Livikének most estére a szeme csúnyább lett, pedig nap közben egyáltalán nem volt csipás, max a könny látszott néha, hogy folyik, de az is enyhén. Estére elég sok trutyi volt benne. :( Törölgetni nem nagyon hagyja. Kamillateával próbáltuk, meg már tegnap is kentük egy krémmel, amit a gyógyszertárban lehet venni recept nélkül kötőhártya-gyulladásra.
A pöttyei szinte teljesen eltűntek, 2-3 van már csak összesen, az is kicsi és halvány... és nehéz megkülönböztetni a "fogdosós" nyomoktól.

20:15 körül már készen is voltunk, sőt szerintem már előbb is, de nem nagyon néztem az órát...
Mama nem mehetett ki, mert ha csak megemlítette, hogy megy, már másztak Rá, szinte lefogták, hogy nehogy ki merjen menni! :)
Livike először a helyén volt, Levike be se ment...
Pár perc után Livikét is ki kellett venni, nem tűrte a dolgot most, látta, hogy Mama itt van, Levi is kint van, hiába feküdtem mellette a macin, pedig álmos volt.
Karban altattam, kétszer is próbálkoztam, de mindig felébredt, ahogy letettem. Levike is álmos volt, de közben nagyon játszhatnéka is volt...
Amíg Mama bent volt, nem nagyon mászkáltak le az ágyról, mondjuk nem is aludtak... ugráltak, forgolódtak, semmi nem volt jó, főleg ha én akartam, hogy feküdjön valamelyikőjük oda mellém, mindketten Mamához akartak feküdni, ebből kifolyólag egymásra is, Livike pedig aludt volna nagyon.... :(
22 óra körül Mama végül csak kiment, lesz ami lesz, már nem bírta, sok volt ez így is Neki...
Levike kicsit sírt, de szerencsére elég hamar megnyugodott, bár az ára az volt, hogy levetkőztek mindketten, háromszor adtam vissza Livikére az alvós rugdalózót, Levikére csak a hálózsákot kellett kétszer...
Úgy tűnt elalszanak a nagy ágyon, de ezzel én tisztában voltam, hogy ha mindketten kint vannak, akkor nem lesz alvás. Egy kicsit ültek az ágy szélén mint a széken és nézték a tévét... Kérdeztem Livikét, hogy megyünk-e az ágyába aludni, bólogatott! Felvettem, ráadtam a hálózsákot, szépen tűrte, majd betettem az ágyába, meg sem nyikkant, lefeküdtem mellé és fogtam a kezét. Hamarosan jött Levike is, kérdeztem, hogy belemegy-e Ő is az ágyába, mert az, hogy odafeküdjön a macira én meg mellé, Livikének egyáltalán nem tetszett, lökdöste el onnan Levit. :)
Betettem Levikét is az ágyába, gondoltam, hogy mindjárt feláll és ordít, de nem! Ott maradt, ette a kajáját ami már repeta volt persze... és még talán hamarabb elaludt, mint Livike! :)
23:30-kor tudtam kijönni....
Már elmúlt éjfél, úgyhogy ez a bejegyzés már csütörtökre megy át, mint ahogy a hónapfordulós is, mert ma az is van!
Még meg sem írtam.. :(( Reggel súlyt is elfelejtettem mérni, egyáltalán nem volt eszemben sem, hogy milyen nap is van ma... :(

Ha minden így marad, akkor ma enyém az egész nagy ágy, ami mondjuk nem hiszem, hogy sokáig így lesz. :) Levike biztos ki fog kéredzkedni, de most jobban fogunk férni, ha úgy is lesz... (egyébként nem használnám ki a nagy területet, kis helyen szoktam aludni, általában összekucorodva, vagy "élére", mikor mennyien vagyunk, hogy férek el. :) )

2011. január 26., szerda

Elég jól telt az éjszakánk. :)

Na jó, Levike 1:30-tól közöttünk aludt, de 23 óráig a mi ágyunkon, utána a sajátjában aludt. Livike végig a saját ágyában volt, 23:40 körül sírt fel, valami "bá"-t hiányolt, szerintem a kis figura volt álmában, amivel játszani szokott és természetesen Levike mindig elveszi tőle. (bá=bácsi)
Utána nem volt semmi gond.
Apa ma 6-kor kelt (volna) de 5:55-kor, amikor én felébredtem már le volt főve a kávé, fel is volt öltözve, úgyhogy korábban kelt nagy valószínűség szerint.
A 7:33-as vonattal ment Mezőkövesdre egy hivatalos ügyet intézni, nem tudom mikor ér haza.. Persze most kell arra mennie, amikor nagy havat mondanak Borsodba....
Na nem baj, a vonatok azért járnak, hacsak nincs valami iszonyat ítéletidő, a buszok már kevésbé, ezért is javasoltam, hogy vasúton utazzon. :)

8:20 körül ébredtünk, Livikét is kivettem magam mellé, Levikével már kényelmesen elfértünk az ágyon, miután már csak ketten voltunk.
Hiába terveztem, hogy gyorsan rendbe teszem Őket, csak sikerült elszöszmötölnöm az időt, így csak 8:50-kor kezdtem hozzá az öltöztetéshez.
Livikén ha nagyon megnézzük talán 2-3 pöttyöcske volt csupán, de az is lehet, hogy "fogdosós nyom" volt, szóval úgy gondolom ez ennyi volt, természetesen azért figyelni fogom továbbra is, nem jönnek-e újra elő a foltok/pöttyök.

Levegőzni ma valószínűleg nem tudunk kimenni, nem tudom hogy lesz így alvás, mert ha nekiállnak balhézni, hogy mennének ki, tuti nem fognak elaludni. :(

Mama még mindig nincs jól.... :((( Az, hogy enni nem tud, egy dolog, rossz lehet az is, de hogy inni sem... már olyan gyengének érzi magát, hogy menni alig bír, nem beszélve arról, hogy ha mozog egyből mehet a wc-re... Félek, hogy kórház lesz a vége... :(( Mi a fene lehet ez Nála...? :((

A gyerekek elég jól elvannak szerencsére, bár kezdenek megkergülni, amin nem csodálkozom, közeleg az "idő", amikor már kint szoktunk lenni. Lehet, hogy megpróbálhatnám egyedül kivinni őket az udvarra, mert most nincs sár csak hó, de ha totál ellentétes irányba mennek "tiltott" dolgok felé, akkor nem tudok utánuk menni, a nyomukban lenni. :(
Na, majd meglátjuk hogy alakul a napunk.
Jövök, ahogy tudok.

2011. január 25., kedd

Halványan egy-kettő még látszik....

... a pöttyökből, de nincs dudor, "csípés" jelleg, csak sima pici pötty. Ha nem tudnám, hogy figyelni kell, talán észre sem veszem, lehetne simán "fogdosós nyom" is. Az, ami mindig meglátszik a bőrén, ha játszunk, hancúrozunk, esetleg pl le kell fogni az orrszívás miatt.
Ez volt este a fürdésnél.
16 órakor, amikor felébredt a Kisasszony, akkor egy helyen, a térde belső felén volt egy kicsit erőteljesebb folt benne a 3-4 csípés-szerű valamivel, majd az elmúlt, 18 óra előtt pedig a bal szeme mellett kívül volt egy kb ugyanolyan kinézetű kiütés, de fél óra múlva az is eltűnt! Estére pedig maradtak a már említett változatú halvány "valamik". Szóval elég érdekes ez, bármi is okozza. :)
Én úgy gondolom, hogy ha reggelre nem lesz rosszabb, akkor nem kell orvoshoz menni... Majd meglátjuk.

A délutáni alvás jól sikerült, Livike nagyon ritkán alszik két és fél órát, most megtette. :) Jó kedvű volt, nem is nagyon hisztizett utána már semmiért, majdnem elmondhatom, hogy "jó" gyerek volt. :)
Levike ráhúzott még egy fél órát, tehát Ő három órát aludt.. Gondolom ki kellett pihenni az utóbbi kevés alvással töltött éjszakákat és nappalokat.
Én már akkor elkönyveltem magamnak egy újabb kevés alvással eltöltött éjszakát, amiből mondjuk még egy perc nem telt el, hogy nem lesz úgy, de jelenleg mindketten alszanak! Livike szinte rögtön elaludt, ahogy letettem. :)
Levike 22 óra körül aludt el a mi ágyunkon, Vele lehet, hogy lesz még gond, na és persze Livike sem biztos, hogy reggelig így fog aludni! :(

Evés terén ma meg vagyok elégedve Velük! :)
Az elég jó mennyiségű ebéd után 17 óra előtt ettek mandarint, mert az almát nem kérték, banánnal és piskótatallérral turmixolva sem, így maradt harmadik lehetőségnek a mandarin. Kettőt ettek meg, de ezek narancs nagyságúak. :)
18 óra előtt már mehettünk uzsonnázni, sajtos-sonkás melegszendvicset és sült kacsacomb falatkákat ettek. :) Ebből is elég jó mennyiséget ettek, főleg Levike! Az Ő étvágya ma szinte a régi volt, kérdés, hogy meddig marad ez így!
19 órakor megettek egy meggyes joghurtot, ennek a háromnegyedét Livike ette. :)
Teából ma csak fél liter ment le kettőjüknek...
Az esti tápszerből Levike már repetázott, 330 ml-nél tart most.
Remélem nem lesz baj, hogy a hetek óta tartó szinte alig evés után most ilyen sokat evett...
Viszont Levikénél az extra nyűgösség nem akar múlni, a nyála ömlik... szóval nagyon várjuk már azokat a hátsó fogakat!!!

Végülis majdnem leírtam a délutánunk hátralévő részét. :)
Az evések közötti időkben játszottunk, egyedül ma sem nagyon maradtak el, remélem azért hamarosan visszatér az a jó szokásuk, hogy akár fél óráig is el tudnak együtt játszani anélkül hogy összeverekednének, összevesznének, Mama, Papa, Apa vagy utánam sírnának...!

A fürdetést ma 19:45 körül kezdtük. Igazából nem tudom, amikor végeztünk és lefeküdtem Livike mellé, akkor volt 20:20, ez a biztos. :)
Ma is Apa fürdette mindkettőjüket, mert most Levike cumisüvege adta meg magát. Be volt készítve a mikróba, hogy majd csak melegítem a tejet (tejes vizet) és majd akkor csinálom, ha tényleg fürdünk... (kb 10 percig volt bent) Ahogy kivettem, láttam, hogy áll a tej a tányéron, Levi üvegében a 210 ml helyett csak 160 ml van. Na mondom ez lyukas. :) Amennyit dobálják, nem is csoda.
Jó, hogy akkor, amikor a Livié járt így, kettőt vettünk, így most volt mihez nyúlni. :) Gyorsan megcsináltam abba a tápszert, ezidő alatt mondjuk Livikével kész is lett Apa, így Levikét is vitte fürdeni. Én közben ágyaztam, pakoltam, tettem a szokásos dolgokat. )

Ezt most itt befejezem, ha lesz még valami holnap majd megírom.
Azt hiszem holnap nehéz napunk lesz, egyedül leszek a gyerekekkel...
Pedig holnap hónapfordulós napunk is lesz, azt is meg kell írni! :)
Ja meg súlyt is mérni... biztos elfejetem reggel...
:)

Eltűntek a pöttyök. (Ma déli állás szerint legalábbis) :)

Az éjjel 2 óra körül mentem be feküdni. Levike felébredt, rájött megint a vigasztalhatatlan, verekedős, semmi-sehogy-nemjó sírás, erre Livike is felébredt, kétfelé kellett szaladgálnom. :( Szerencsére Livike hamar vissza is aludt, de Levike szerintem csak 3 óra körül. Közöttünk volt végig, örültem, hogy egyáltalán elaludt valahogy.
Livike 4 órakor kezdett el nagyon sírni, nem sikerült már visszaaltatnom, úgyhogy jött Ő is ki közénk. Először Apa mellé feküdt kívülre, majd átmászott rajta, ráfeküdt Levire, egymás mellett nem maradhattak, mert marták egymást, így próbáltam én annyira behúzodni, hogy Levikét se nyomjuk agyon, de Livike még odaférjen mellém kívülre. Így még aludtunk valamennyit... A lány jött-ment, aludt itt is, ott is, mi is még időnként, azért 7:30-nál tovább nem tudtuk halasztani a végleges ébredést, mondjuk a nyomorgásból elég volt ennyi is azt hiszem. :(
Levikét nem érdekelte semmi, békésen aludt... Még akkor is, amikor Livike már felöltözve az ágyában volt és evett. Ma is úgy kelt fel, hogy puszilgattam, hogy öltözni kellene, stb.. Nyújtózkodott kettőt, majd felpattant és szaladt is Apához, hogy öltöztesse. :)

Livike kiütései olyan szinten voltak meg még reggel, hogy a foltok eltűntek, csak a kis rózsaszín szúnyogcsípés-szerű pöttyök maradtak meg, nagyjából mind megvolt, amik este is.
Felhívtam a védőnőt, hogy mondjon valamit... Miután elmondtam az előzményeket, a tüneteket, a "gyanúmat", közölte, hogy szerinte KIZÁRT, hogy rózsahimlő legyen. Az ellen kaptak védőoltást - ezt tudom, a 15 hós MMR-ben van ez is - és manapság szinte nem is fordul elő az országban ilyen betegség, főleg nem ilyen kicsiknél.
Szerinte inkább ez valami vírusos eredetű betegség, ami bőrkiütéssel jár. Mivel a hasmenéses dolog után jött a nátha, a szervezete eléggé le lehet gyengülve, simán összeszedhetett valami ilyet is még hozzá. De azt mondta, hogy azért délután vigyük el az orvoshoz, hadd nézze meg, de szerinte tuti nem himlő lesz.
Esetleg skarlát... de a nyelvén és a szájában sincs sem hólyag, se málnaszerű képződmény, semmi. Meg annak az egyéb tünetei sem ilyenek...

Vártam, hogy teljen az idő, legyen már dél, hogy készülődhessünk és lassan elindulhassunk, hogy a 12:30-kor kezdődő rendelésre odaérjünk...
Amikor tisztába tettem, akkor láttam, sőt Apa is látta, hogy minden pötty ELTŰNT!
Sehol semmi! Most akkor minek vigyem el? Mit lát rajta, ha egyszerűen egy db pötty nincsen?
Ha most estére esetleg megint előjönne, akkor leszek bajban, mert holnap délelőtt van következőleg rendelés, de Apa nem lesz itthon, hogy vigyázzon Levikére, és Mamát sem gondolom, hogy addigra annyira nagyon jól lenne, hogy még Levikét is pesztrálja. Sajnos még ma sem javult Mama, több, mint két napja szinte nem is tudott enni és inni sem nagyon.. megy minden rajta végig azonnal. :((((

Így, hogy az orvoshoz történő menetelt fölöslegesnek tartottuk tünetek hiányában, gyorsan felöltöztettük Őket a kinti játszós overáljaikba és kimentünk levegőzi az udvarra. Dél elmúlt, szerintem már éhesek is voltak, amúgy is nyűglődés volt délelőtt, leginkább Levike részéről, remélem, hogy nem rajta is kitörni készül valami újabb nyavalya! :(

13 órakor jöttünk be, sőt már el is múlt..
Ma azt hiszem elmondhatom, hogy elég jól ebédeltek, vagyis hozták a régi formájukat. Megettek egy üveges "kedvenc" kaját sok rizzsel feldúsítva, szinte tele volt mindkét tálka, amiből mindketten alig hagytak egy keveset! :)
A túrórudit viszont nem igazán ették, szerintem most megint eljött az idő, hogy megunták.
13:35-kor tettem le Őket aludni, szinte rögtön, a saját ágyaikban el is aludtak.
Most 15:50 van, még mindig, mindketten alszanak! Na igen.. be kell pótolni az éjszakát, ...és erőt gyűjteni a következőre!

Apával megebédeltünk, majd elszaladtam a Sparba, de már jóideje itthon vagyok.
Gondoltam leírom az eddigieket, hogy este/éjszaka amikor idejutok ne kelljen egyszerre olyan sokat írni.
Livikére nagyon kíváncsi leszek, ha felkel... Vajon vannak-e pöttyök és foltok?
Ha többé nem jönnek elő, akkor örök rejtély marad, hogy mi okozta....

Most ennyi, jövök, ahogy tudok! :)

Hosszú hétfő......

Bár ma is sokára aludtak el mindketten, azért a hangulat jóval jobb volt, mint tegnap, ment a viháncolás, ágyon és Apán keresztül mászás, ugrálás... körbe-körbe szaladgálás a maradék kevés helyen, ami a megágyazás után marad. Mondjuk nézni ezt nem volt annyira jó, mert mindig attól féltem, hogy leesnek, hiába "tudják" Ők, meg érzik, meg ilyenek, hogy mikor hova és hogyan fognak esni, de AKÁR véletlen is úgy eshetnek, hogy baj lehet. De ezt a végét majd leírom a végén, mert megint kész összevisszaság lesz az egész bejegyzés. :(

Szóval.. tegnap ott tartottam, hogy épp csend volt. Mire beértem, hogy fekszem, már megint fent voltak, de ugyanolyan gyorsan el is aludtak, igaz Livike mellett ott kellett feküdni 1:20-ig, Levikét pedig épp hogy letettem az ágyába, már vehettem is újra ki! Következett egy újabb kényelmetlen éjjel, Levike többször volt fent, egyszer úgy rájött az a keserves sírás, amit Livinél sem tudunk soha hogy mit jelent.. :( Hirtelen felébredt, nagyon sír, fetreng, nem lehet megnyugtatni, tiltakozik, stb. :( Valami rosszat álmodnának ilyenkor? Livike valamelyik este még azt is közölte ahogy felébredt, hogy "ejnye baba". :) Szerintem azt álmodhatta, amikor Levi dobálózós kedvében van és többek között a babát is hajigálja, néha a kocsijával együtt. :(
Livike olyankor félni szokott, főleg azért, mert néha ő is kap. :( Vissza is adja alkalomadtán, nem kell félteni, de azért biztos nyomot hagy benne/bennük az egész napi minden, éjjel pedig összegződik. Nade ennyi rosszaság lenne, hogy majdnem minden éjjel van egy-egy ilyen ébredés, hol az egyikőjüknek, hogy a másikójuknak? :(((
Úgy igazán én már azt sem tudom, hogy mikor, hányszor, miért voltunk fent, de nem aludtunk túl sokat, az biztos.
Már összefolynak a napok és az éjszakák.
A sok betegség, nyűglődés, hiszti, mindig van valami.. miért nem lehet normálisan, nyugisan élni?:((

Reggel 7:30 körül kellett Livikét is kivennem, randalíroztak kicsit, játszottak, befeküdtek mellénk a paplan alá, stb.. mi még aludtunk egy kicsit, persze az már olyan is...
8:40-kor keltünk fel, Levike eléggé "áradozott" szagilag... :)
Igyekeztem gyorsan kaját csinálni, közben a teát, kávét, fel sem öltöztem, csak nagyjából megmosakodtam, majd ráér utána is... :)
Tisztába tevésnél persze kiderült, hogy pisin kívül SEMMI nincsen a pelusában. :)))
Na nem baj, legalább igyekeztem egy kicsit. :)

9 órakor már ki is volt porszívózva, Livikét kitettem, Levike még evett, de hamarosan ő is kikerült és játszottak, bár többnyire bent kellett lennem, mert amúgy folyton verekedtek. :(
Apa elment fodrászhoz, mivel elég későn indult, későn is ért haza, már majdnem dél volt, így arra gondoltunk, hogy a gyerekeket nem visszük most ki, inkább majd délután, ha még olyan lesz az idő, most inkább egyenek és aludjanak.
Na igen, ahogy azt mi elképzeltük!
Enni nem igazán ettek, pedig máskor szeretni szokták amit kaptak. A tegnap délután főtt húslevesből szedtem ki répát, zöldséget, karalábét, főtt husit, tettem hozzá jó sok csigatésztát és egy kevés levet. Na ebből Livike kiette a tésztát, még a Leviéből is, evett még egy kis répát is és annyi. Levike kiette a főtt húsokat, egy kis tésztát is evett, meg még kellett neki szedegetni hús falatkákat, úgyhogy Ő pedig azt ette. A leves leve nem kellett, sem kanálból, sem pohárból, sehogy. :(
Desszertnek ketten ettek meg egy túrórudit.

12:20 volt, amikor be akartam vinni Őket, de egyfolytában azt hajtogatták, hogy "pí pí", ami náluk a cipőt/csizmát/szandált jelenti. Mutogattak kifelé, persze a nap szépen sütött, de azért elég hideg volt, nem beszélve arról, hogy ami tegnap még fagyos volt, addigra megolvadt és csupa sár lett minden.
Na mindegy, nem volt mit tenni, engedni kellett az akaratuknak, mert másképp úgysem aludtak volna el, sőt még a szobába se mentek volna be szerintem, ha nem visszük ki Őket... Kaja után így megvolt a levegőzés is, több, mint fél órát voltunk kint.
Már estek-keltek, álmosak voltak, de azért mentek rendületlenül, a bejövésről hallani sem akartak!
13:10 körül bejöttünk, bár közben haza ért Papa is, aki az utóbbi időben ugyan olyan szintre "lépett" elő, mint Mama, ha azt nézzük, hogy mennyire ragaszkodnak Hozzá. Nem tud kimenni, nem tud simán elmenni, ha meglátják, hiszti van, visítás, ordítás....
Most is így volt ez persze. Levike olyan szinten sírt, amikor már muszáj volt Papának indulnia, hogy már tényleg nem tudtuk mit kezdjünk Vele, mit adjunk oda, úgy voltam vele csak találnék ki valamit, amit máskor nem szabad odaadni, de azért nagy kárt nem tud tenni benne, mondjuk ez így elég necces, mert amiben nem tud kárt tenni, azt amúgyis oda lehet adni. :)
Na mindegy. Ha már a hifi nyomogatása sem érdekelte, ott már nagy baj volt!
Apa Livikét nyugtatgatta, mert azért Ő is balhézott rendesen a távozás miatt, én Levikét. Pár perc elég volt, hogy rendeződjön a helyzet, Livike önkéntesen bekívánkozott az ágyába, elkezdte enni a kajáját és szerintem egy percen belül aludt is. :) Levike válogatott egy keveset, Ő a mi ágyunkon aludt el, de 5 perc alatt Neki is sikerült szerencsére. :)

Livike 14:20 körül már fent is, volt, kb egy órát aludt, kihoztuk, hogy egyen egy kis friss meleg kenyeret, meg hogy ne zavarja fel Leviket, elsősorban azért :)))
Nem nagyon ette a kenyeret, pedig máskor azt is szokta szeretni. :(
Levike kb 10 perccel bírta tovább, felébredt Ő is, úgyhogy mehettünk is befelé, hogy ott játsszunk.
Ma is elég sok kekszet és ropit ettek, főleg délután.
Ittak apa által készített banán turmixot, most Livike itta jobban, de azért Levike is kért belőle. :))
Én közben elszaladtam a Sparba meg a gyógyszertárba... Hamar végeztem.

Miután visszajöttem játszottunk, gyerekek hangulata változó volt, jobb is, rosszabb időszakok is voltak. Leginkább a durvaság, a dobálózás volt az, ami negatívumként szerepelt, a többi időben jók voltak.

18 óra előtt kaptak uzsonnát, amivel nem igazán találtam el az ízlésüket, bár Levike elég jól megette, így utólag visszagondolva, Livike viszont kb egy falatnyit evett belőle összesen. :( Egyébként tojásrántotta volt sült párizsi kockákkal, hogy ne csak simán legyen, de mostanában valahogy a sima rántotta sem megy. :(
Úgy általában mostanában SEMMI főtt étel nem megy! :((
Livike evett puha kenyeret egy kis vajjal, Levike azt már nem kérte, így bementünk a szobába. Levike újra kikéredzkedett, azt hittem még enni akar, de nem, csak szórakozott velem :(

Fürdésig hamar eltelt az idő, a hangulatuk elég változó volt akkor is.
19:40 körül, vagy kicsit később is volt már, nem tudom... szóval akkor kezdtünk fürdetni. Közben a kaja készítés meg a fürdővíz stb előkészítése közben a gépet is bújtam, ugyanis Livikén meglepő dolgok jelentek meg most estére.
Az arca máskor is kipirosodik, a füle is, gondoltuk sokat rohangált és azért.
De ahogy a blúza ujja felhúzódott, látszott, hogy a karján is vannak piros foltok, ami még lehetne simán attól, hogy mondjuk megfogjuk, és ott marad a helye, mert azért így estére mindig csupa "nyom" a Lány.. de ezeknek volt szúnyogcsípés szerű közepe is. És nem csak a karján, hanem a hasán, a hátán is, ott egész hosszú csíkban voltak a foltok, de a kisebbekben is nem egy, hanem több kis pöttyöcske volt. Ja, a foltok sötét rózsaszínűek, a pöttyök is, csak nagyon picit dudorodnak, épp hogy látni lehessen.. a foltok jóval nagyobb területet foglalnak el, mint maguk a pöttyök. Namost... Igazság szerint vasárnap este fürdésnél volt a combján három pici piros pötty... még foltok nélkül. Sehol máshol nem volt ilyen.
Hétfő reggelre ezek egy helyre, a jobb combjára, a pelenkával fedett területre csoportosultak. A "folt" jellege már megvolt, csak kicsiben, de én azt hittem még akkor is, hogy mondjuk kiszívta a pisi, vagy elnyomta a pelenka gumija, vagy a pelenka (méret) váltás miatt most ez másmilyen és talán érzékenyebb rá, nem tudtam mire vélni azokat a "valamiket".
Ma egész nap nem volt szaporodás, még 18 óra előtt is volt tisztába téve, akkor sem volt még, látni kellett volna már akkor is, ha napközben szaporodtak így fel.
Persze a neten találtam mindenféle kiütéses betegséget, mint rózsahimlő, kanyaró, mumpsz, stb. Ezekből majdnem mindegyikből vannak tünetek, amik illenek, de teljes egészében egyik sem igazán. A legjobban talán a rózsahimlő az, ami olyasmi, de inkább az előzményi, mint a nátha, a kötőhártya-gyulladás, köhögés, fülfájás.... majd a foltok, amik bár nem egészen olyanok, mint a képeken, amiket találtam, de hasonlítanak.
Úgyhogy most akkor várhatjuk, hogy ez is végig megy a családon...?
Egyelőre fürdésnél azt sem tudtam most mi legyen, most ezzel kell-e menni ügyeletre, mondjuk fürdeni akkor is kell, de semmit nem tudtam, hogy mit lehet rá kenni, valami gyógyszert kell-e adni, lehet-e baj, ha nem rohanunk azonnal az ügyeletre...
Lehet, hogy a fülfájás, az enyhe kötőhártya-gyulladás (ami ma már alig volt, csak inkább sima könny folyt a szeméből), a nátha, a köhögés mint ennek voltak már az előjelei?
Ha tényleg rózsahimlő - vagy bármi más fertőző betegség - akkor azt hol szedhette össze? Csak a szemészeten voltunk mostanában, amúgy meg itt az udvaron és kint az utcán, sehol máshol nem jártunk.
Holnap felhívom a védőnőt, mondjon valamit, mert elvileg ilyen esetben szerintem ki kell jönnie az orvosnak, bár aki úgy viszi el a gyereket, hogy fogalma sincsen, hogy mi baja, az is elfertőzi a többieket...
Én arra gondoltam, hogy allergiás lett valamire. Apa szerint ez egyáltalán nem olyan kinézetű, mint az allergia. Bár mire is lenne, mikor ma szinte csak csigatésztát, egy kis kenyeret, kekszeket, ropit és egy pici epres joghurtot evett, ami utóbbiból máskor már evett meg egyedül egy egész dobozzal, mégsem lett semmi baja. Továbbá kunyizott a mi teánkból, ami gyümölcstea - feketeribizlis - de 100% gyümölcsből van, cukor és citromlé is van benne, na ebből kb egy decinyit megivott. Ilyet azelőtt még nem kapott. Minden mást igen.
Na meg tegnap este is volt pár pötty... szóval nem tudom, teljesen kétségbeestem, hogy most akkor mi lesz, ha én vagy Apa elkapja túléljük, de mi van, ha Mama is elkapja és majd bajt okoz a veséjének? :( Amúgy is Mama megint nem volt jól ma, újra előjött Nála a hányós-hasmenős nyavalya, ma nem is volt a gyerekek közelében csak egy köszönés erejéig, azt is levegőn, az utóbbi napokban is kevés időt volt Velük, bár pl szombaton a nagy maratoni altatásban, meg előtte is... akkor sokat, és ha ez tényleg AZ, vagy bármi más FERTŐZŐ dolog, akkor sajnos nagy valószínűséggel el fogja kapni.
Halvány vigasz, hogy annakidején a bárányhimlőt sem kapta el, se tőlem, se a gyerekektől. :)

Fürdés után bekentük Fenistillel a foltokat, kapott Nurofent is még levetkőzés előtt, akkor még arra, hogy ha fáj a foga vagy a füle, vagy a szeme, vagy akármije..... meg hogy jobban aludjon. Na, erre jöttek a foltok, akkor már arra is, hogy ha esetleg viszketnek....

Levike persze végig hisztizte az egész fürdetést, mármint a Liviét... nagyon remélem hogy az extra nyűgösség Nála is nem ennek az előjele...:( Bár mintha a fején hátul, pont tarkótájon láttam volna pirosas foltokat, de az lehet, hogy akkor mástól volt, még délelőtt néztem és láttam meg véletlen. :(
Elvileg onnan indul ki, a fül felől, az arcra halad, majd később terjed át a törzsre és a többi testrészre. Na most Livikénél a lábán, vagyis a combján volt először, utána pedig hirtelen lett mindenhol foltos. :(
Az, hogy az arca piros, nem tűnt fel, mert sokszor az, főleg ha előtte kint vagyunk..
Majd többet tudunk, ha látta orvos, vagy valaki, aki jobban ért hozzá. :(

Fürdés után először mindketten az ágyaikban voltak és szépen ettek.
A film kezdetekor mindketten felálltak, és kéredzkedtek kifelé...
Livike elaludt volna, de Levike nem hagyta.
Kitettem Őket... Nem volt még 21 óra sem.
22:00 óráig ment a rohangálás, hancúrozás, birkózás, extra jókedv, különösen Livikének volt nagyon jó kedve. :) Kb negyed óráig kergettem, hogy vissza adjam rá az alvós rugdalózót, hogy ne egyszál rövid ujjú bodyban rohangáljon már..
Akkor megnéztem, a foltok eléggé elhalványultak, éppen csak rózsaszínűek, de ott vannak azért...
Livike többszöri altatási kísérlet után 22:30 körül aludt el. Ha betettem az ágyába egyből felállt és sírt, toporzékolt, ha lefeküdtem a macira nem jött Ő is, csak ordított tovább. Kivettem, hogy majd elaltatom karban, mint pici korukban. 2 perc nem telt bele, már aludt is, sőt másodjára már ahogy felemeltem már aludt..:)
Ahogy letettem, mert már nem bírtam cipelni az alvástól kétszer olyan nehézre növekedett súlyát, egyből felébredt....
Nem tudom hanyadik kisérletre aludt el végül az ágyában, de Levi folyton odarohangált, nem hagyta békén se Livikét, se engem. :(

Miután Livi elaludt következhetett Levike altatása.
Sokadik lefektetés és minden elbohóckodása után 23:15 körül aludt el végre a mi ágyunkon mellettem. Velem együtt. Úgyhogy éjfélkor ébredtem fel, kijöttem hogy eszek valamit még, meg írni is kellene, ezt 0:20 körül kezdtem el, de Livikéhez már kétszer be kellett mennem, csak a mostanában szokásos ébredései voltak, hamar vissza is aludt a helyén mindkétszer. Néztem, nem meleg a homloka sem, az arca sem, a csuklója környékén lévő folt pedig már alig látszik...
Persze nem bízok én abban, hogy reggelre csoda történik és elmúlik mind... de mondjuk nem esne rosszul. :)
Mint ahogy az alvás sem...
Ha bemegyek még Levikét le kell tennem... Nem lesz könnyű feladat.
Lehet, hogy vehetem is ki rögtön....
Erre a pár órára már mindegy..
Legfeljebb jön Livike is közénk...
Azért jobb lenne a mi ágyunkon csak nekünk tartózkodni, a gyerekek pedig a saját ágyaikban aludjanak. Ez lenne az ideális.
Sokáig így is volt ez.. Nem lehet mindig minden úgy, ahogy szeretnénk.
Na de ennyire?

Ennyi volt mára, vagyis hétfőre, kedden még jövök, vagy ki tudja, lehet, hogy csak szertán, majd ahogy érkezek írni...

2011. január 24., hétfő

Vasárnapi összefoglaló

Az éjszaka nem volt valami túl jó, most Levike volt a "soros", ma úgy tűnik Livike lesz, de hátha még elalszik és akkor alhatunk mi is.
Levinél nem igazán jöttünk rá, hogy mi volt a baja, hellyel-közzel aludtunk is, majd 5 óra körül le akartam tenni a helyére, de rögtön felébredt, így visszakerült közénk, ott is maradt reggelig. 6:15-kor már fel akart kelni, de sikerült rábírni, hogy aludjunk még... Livike 8:20-kor ébredt, velünk együtt. :) Levike csak 9:10-kor! Akkor is úgy, hogy melléfeküdtem, puszilgattam... :) Livike már kész volt, ette a kajáját az ágyában. Hát igen, aki éjjel legény, legyen nappal is az!

A délelőtt hamar eltelt, Apa volt vásárolni, Mamáék elmentek az idei veterán jármű túra útvonalát végigjárni, így a gyerekekkel csak 11:40 körül tudtunk kimenni levegőzni, amikor már Apa is hazaért.. Csak itt az udvaron voltunk, 12:20 körül jöttünk be, ma is jót levegőztek a gyerekek.
Tegnap is meg ma is eléggé fújt a szél, hogy most attól-e, vagy belement valami, vagy a szemészeten szedett össze valamit Livike, nem tudni, de koraeste óta folyik a szeméből a csipa... :( Egyből a kötőhártya gyulladás jutott eszembe, hogy csak nehogy az legyen! Egyelőre nem biztos, hogy az, bár Apa szerint igen. :((( Meglátjuk reggelre milyen lesz... Főztem kamilla teát, azzal már törölgettem a szemét, már amennyire hagyta. :(
Ráadásul ahogy utána olvastam, ha vírus okozza akkor nagyon fertőző tud lenni ez a betegség, simán végigmegy a családon, rossz esetben még újra is fertőződhet az, aki már benne volt, de már kilábalt...
Hát soha nem lesz már vége ezeknek a kórságoknak?! :(((
Ha ez tényleg az, amire gondoltunk, akkor tuti Levikére is át fog ragadni, mert az hogy ránk is, nem számít annyira....
Nem kezdődik valami jól ez az év. :(

Levegőzés után jött az ebéd, ami ma megint nem sok minden volt. :(
Apa csinált sonkás tésztát, abba éppcsak belekóstoltak.
Megkínáltam őket a tegnapi almafőzelékkel is, az eredmény szintén ugyanaz. :(
Nem kaptak túrót, semmit, hisztiztek, nem akartak semmit, így bevittem Őket a szobába. Ha nem esznek most mit tegyünk, majd esznek később... megtömni nem lehet Őket. :(
Livike elég hamar megnyugodott, de Levike képes volt vagy negyed órán át a rácsba kapaszkodva torkaszakadtából ordítani... hiába hívtam, hiába akartam felvenni, semmit nem engedett... :((
Apa közben csinált bundáskenyeret, én addig újra megpróbáltam az almafőzeléket adni már odabent. Livike meg is ette a kiszedett adagot, ami még mindig nem volt annyi, mint ami egy rendes adag lenne, de ennek is örültem, hogy megette, mivel tegnap bele sem kóstolt. Amikor elfogyott, kért még, de abból már csak pár kanállal evett meg. Mire végeztünk Apa is elkészült a bundáskenyérrel, így újra kiültettük a gyerekeket a székeikbe, mert azt odabent nem lehet adni...
Meglepő módon Levike evett többet, pedig máskor nem nagyon szokta szeretni. Nem tudtuk egyszerűen elképzelni, hogy miért nem evett előtte semmit, közben meg azért ordított, hogy újra kimehessen... Sőt, az udvarra akart kimenni, pedig azt hiszem eleget voltunk kint.

13:10 körül tettem le Őket aludni. Lélekben felkészültem rá, hogy megint nem lesz alvás, mint ahogy az utóbbi napokban történt, de meglepő módon szinte azonnal elaludtak mindketten az ágyaikban, sőt Livike még a karomban. :))
Livike 14:40-kor ébredt, de úgy, hogy ott voltunk Vele, elég jól elvolt, nem háborgatta Levikét.
Levike ma nagyon nagyot aludt, 16:40-kor ébredt fel! Akkor is már csak azért, mert felkapcsoltam a villanyt, hogy most már tényleg ideje felkelni, mert este fogunk nagyon rosszul járni, ha nem alszik el....
Ettek almát, majd 17:25 körül uzsonnát is kaptak, mert már nagyon követelték. :)
Párizsit ettek és sajtot, valamint a maradék bundáskenyeret is elcsipegették. :)

18 óra körül mentünk be a szobába, jó nagyot játszottunk, próbáltuk fárasztani Őket, de főleg Levikét! :)

20 órakor kezdtük a fürdést, ma mindkettőjüket Apa fürdette meg, mert amíg Livikével elkészült én kamillateát csináltam, hogy legyen, ha törölgetni kell a szemeit..

Az este elég jól indult, Livike a helyén volt, aludt is hamarosan, Levike a mi ágyunkon volt ma is kezdettől, Ő kb 22:00-kor aludt el... Azt hittük Ő lesz a nehezebb eset, hogy sokat aludt délután, de nem így lett.

Livike 22:30-kor felébredt, és azóta sem hajlandó aludni! Gondolom kínozza a foga, arról a füle, és most még a szeme is viszkethet... Törölgetni nem igazán engedi most sem, de azért próbálkozunk :(
Levikét háromszor próbáltam a helyére tenni, de mindig felébredt...
Livike időnként űgy tűnik elalszik, de utána újra fent van, sír, forgolódik, lemászik, visszamászik, a kiságyról pedig hallani sem akar egyelőre...

Ezt a bejegyzést nagyon sok részletben írtam meg, még 22 órakor elkezdtem, de csak most tudtam befejezni.. :(
Szóval ez van.
Nem tudom, hogy alszunk-e egyáltalán ma éjjel, ha mindketten a mi ágyunkon maradnak, akkor nem tudom én hova férek még el...
Most ez még a távolabbi gond, egyelőre az kell, hogy mindketten aludjanak, meg a kb 5 perccel ezelőtti felállás szerint mindketten fent voltak, perpillanat csend van.
Meglátjuk.... :)

2011. január 22., szombat

Ha még lehet fokozni...

... a nyűgösséget, akkor ma ez megtörtént. Bárcsak helyre jönnének már, múlna el a nátha, meg még ki tudja mi van.... bújjanak ki azok az utolsó fogak is, és legyen minden rendben már! Túl sokat kérek biztos. :(
Nna...
Éjjel viszonylag nyugalom volt, Livike 3 óra körül ébredt sírva, kapott egy kis kaját, mert az estit nem ette meg, gondoltam éhes.. Azzal szépen vissza is aludt. Közöttünk. 5 óra körül tettem a helyére. Nem tudom mikor aludt el, szerintem én hamarabb. :D
Egyszer még volt fent, de akkor melléfeküdtem kicsit és aludt is tovább, majd következőleg 7:30-kor már állt az ágyában, gyorsan ki is kapcsoltam a hálózsákja patentjait, hogy le tudja venni, ne legyen rajta ha kiveszem közénk, túl melege lenne. Erre szinte rögtön vissza is feküdt és aludt még. :) Na akkor a hálózsákot visszahajtottam Rá és én is visszafeküdtem. :)
Nem sokat aludtunk utána már, 8 órakor arra lettem figyelmes, hogy Apa kitette mellém mindkettőjüket.. :)
Kicsit még lustálkodtunk, jó kedvük volt, majd hamarosan rendbe is tettük Őket.
Ma is 11-re ment Apa dolgozni, holnaptól megint lesz egy csomó szabadnapja, elvileg pénteken kell következőleg mennie, ha közben jön megint helyettesítéses vagy beugrós munka akkor jó lesz.

A délelőtt hamar eltelt, akkor még viszonylag jók voltak a gyerekek is, délután kezdték a megahisztit...
11:30 körül mentünk ki az udvarra levegőzni, ma is Papa jött ki velünk.
Hideg volt, fújt a szél, én legalábbis nagyon fáztam, de egész nap ez ment, fájt mindenem, na igen, a tegnap esti egy Neocitrantól ne várjak csodát. :(
Eszem a mézet, pedig fujj... nemszeretem. (Biztos én vagyok az egyetlen, de ez van, én nagyon válogatós vagyok sajnos, többek között a mézet sem szeretem, de megeszem, ha muszáj, és rá is jöttem, hogy ez nem olyan marha édes, mint némely másik méz...)

A gyerekek segítettek a Papának az udvaron a zúzott követ lehengerelni, mert a sok esőtől teljesen felázott, nem tegnap került lerakásra azt sem. :)
(Van ilyen... nagy hordó, aminek a belseje ki van öntve betonnal, ez el van fektetve és van nyele is, azzal kell húzni, görgetni, hogy lenyomja a lenyomni valót) Levike nagyon lelkesen, teljesen belefeszülve húzta, Livike is, de Ő hamarabb megunta. :) Egyedül persze nem ment, tényleg marha nehéz. :) Mama csinált képeket, még nem is láttam, sikerült-e egyáltalán belőle valami, majd teszek fel, ha igen.

12:20 körül kezdtük az ebédet, ami ma nagyon finom, Mama által főzött almafőzelék volt. Én nem szeretem, (azt sem:D) de megkóstoltam és ízlett. Nekem. A gyerekeknek nem igazán kellett, Livike anélkül, hogy megkóstolta volna hárított, Levike evett valamennyit, de Ő sem sokat. :( Ettek üres tésztát.... nagy ebéd. :(((
Livike nagyon nyűglődött, a fülét fájlalta, odanyúlkált és mondta, hogy "jujjj jujjj" :(( Nagyon remélem, hogy "csak" a foga miatt fáj, mert ugye az idegpályák összeköttetésben vannak, és nincs Neki fülgyulladása..! :( Időszakosan jött rá, de az evés ideje alatt végig megvolt ez a dolog. :(
Este amikor fürdettem, simán engedte kimosni a fülét, egyedül a jobb fülénél húzódozott kicsit, de utána meg simán ráfeküdt az ágyában. (azt olvastam, hogy ha fáj a gyerek füle, egyáltalán nem lehet hozzá sem érni és nem fekszik rá...)
Mivel ilyenre nincs gyógyszerünk - nem kellett még soha szerencsére - viszont nekem - vagy inkább Mamának - van negatív tapasztalatunk fülfájás ügyben, (nekem szúrták sokat kicsi koromban....) nagyon bízom benne, hogy pont a hétvégére nem jön elő jobban a fájdalom. Fenistil csepp meg Nurofen van itthon csupán, ebből az utóbbit ma is megkapta, még fürdés előtt beadtam.. Most a régi, vigyorgós, nyammogós, követelős lányka volt Livikém, aki kérte és szívesen ette meg az adagolóból a gyógyit, nem úgy, mint az este...!

Az "ebéd" után, ami jórészt túrórudiból állt, mert azt legalább evett Livike is... megpróbálkoztunk az alvással. Megint négyen..
Livike a helyén, Levike a mi ágyunkon, majd mindketten kint, utána mindenki a földön. Később mindenki a nagy ágyon... Mindenki mindenhol, össze-vissza, de mikor valamelyikőjük elaludt volna, a másik tuti felköltötte...
14:15-kor bementem, hogy együnk Papával...
14:45-kor jött Mama is utánunk, hogy végre elaludtak. Levike a földön a nagy macin, Livike a mi ágyunkon...

15:55-kor jöttem ki, addig inkább be sem mertem jönni, nehogy arra ébredjenek fel, hogy nyílik az ajtó. Egy ideje már hallottuk a bébiőrben, hogy mozgás van, de nem volt sírás...
Livike volt csak fent, Levike 16:15-ig tudott aludni, de még vagy 10 percig csak feküdt és nézelődött, azt hittem valami baja van, de szerintem csak álmos volt még. :)

Rajzoltunk, kirakóztunk, zenét hallgattunk. Ja, erről jut eszembe: szinte full hangerőn volt a hifi, úgy aludtak el. Hogy lehet ilyen zajban aludni?:D
A tévét később kapcsoltam csak be, szigorúan tartjuk magunkat ahhoz, hogy nem szabad közvetlen a tévé elé állni, hátrébb kell jönni. Ezt vagy megértik, vagy nem. Ha nem, akkor kikapcsolom, következőleg hátrébb jönnek, vagy leülnek. Jó esetben. :)

17 óra előtt kaptak egy almát, kb háromnegyedét ették csak meg.
18 óra után kevéssel pedig már az uzsonna jött, ami ma melegszendvics volt. Elég jól ettek, bár többet is el tudnék képzelni két ekkora gyerektől, mint fél szelet kenyér megevése, még ha sok sonka és sajt van rajta, akkor is! A lényeg, hogy végre ettek valamit! :)
Sütöttem virslit is, azt jobban Livike ette, Levike is megevett pár falatkát, de ez nem számottevő mennyiség.

Elvoltunk, kijönni nem lehetett, mert akkor ment a balhé, de viszonylag jók voltak fürdésig, egyszer emeltem fel a hangom, amikor Livike egy laza mozdulattal kiborított kb fél deci kubut, csak úgy, hogy simán fejjel lefelé fordította a poharat.. :((

Ma is Papa jött segíteni fürdetni. 19 óra is elmúlt már, készítettem a kajájukat, majd a vizet is meg a cuccokat...

19:40 körül fogtunk hozzá. Livikét ma én fürdettem és én is töröltem meg. Kicsit jobban ellenkezett a törölközésnél, mint tegnap, de azért sikerült boldogulnom Vele. :)
Levikét Papa fürdette és öltöztette is a body-ig, az utolsó két ruhaneműt, a cseppet, az arckrémezést, fültisztítást már én csináltam. :) Papa elrendezte a vizet és a konyhát, én előtte megágyaztam, minden OK volt, simán ki tudott menni, visítás, ordítás nélkül!
Levike a mi ágyunkra kérte magát egyből. Livike a saját ágyában van, feküdtem mellette egy ideig, majd közölte, hogy elfogyott a kajája. Bólogatott, hogy kér még, úgyhogy kapott még 90 ml-t, azzal azóta már alszik. Már régen.
21 óra után aludt el kb, úgyhogy még nem könyvelem el az éjszakát "JÓ"-nak, még bármi lehet.
Mára egyelőre ennyi, holnap úgyis megírom, hogy volt-e folytatás.

Extra nyűgösség éjjel és nappal....

Az éjjel a változatosság kedvéért Levikével semmi baj nem volt, szépen aludt a helyén reggel 7-ig. Livike volt az ügyeletes, egyszerűen nem akart, vagy nem tudott elaludni! Kivettem, kitettem a mi ágyunkra, csak fetrengett, dobálta magát, de nem úgy, mint mikor a hasa fáj, akkor.. ült egy kicsit, vagy feküdt, csendben volt fél percig, majd újra szörnyű visítás, semmi nem jó, ne is érjünk hozzá...!
Levike nem ébredt fel, még jó, mert akkor nem tudom én hova feküdtem volna.
3 órakor még fent volt, járkált, nem akart feküdni. 5 óra körül tettem le a helyére, mert közben elaludtunk, akkor ébredtem fel és letettem.
Ő csak úgy nem szokott éjjel fent lenni, tuti volt valami baja. Én azt hittem a hasa fáj, de inkább a foga kínozhatta, mint ahogy már pár napja állandóan. Nem csak az enyhe megfázás miatt lehet ennyire nyűgös és érzékeny. :( Akkor nem jutott eszembe, hogy adjak Nurofent, vagy valamit, most már időben észbe kaptam, mert még 22 óra sem volt, de már kezdte a tegnapi műsort: felébredt, visított, nem maradt, szóval adtam egy adag Nurofent nagy nehezen. Máskor úgy szereti, szinte követeli, finom, stb. Most meg..! Nem akarta elfogadni, kb 5 percig tartott míg apránként, sírás és tiltakozás közben beadtam. :( Álmos volt amúgy, mert már a karomban majdnem elaludt.... Közben Levike köhögni kezdett... Azt hittem hányni fog, ott sóhajtozott, én meg simogattam a hátát, gyorsan odakaptam egy törölközőt és amikor úgy láttam elvan pár mp-ig kiszaladtam a kis tálért amivel a vizet szoktam vinni a kádba... szóval hogy legyen készenlétben valami, ha hányna. De szerencsére jobban lett, vigyorgott, bújt hozzám, hogy "aja..." olyan édesen tudja néha mondani. :)) A hálózsákot levettem Róla, mert melege volt, meg ugye mentsem ami menthető hányás esetén. :) Visszaadni viszont nem tudtam, nem engedte. Kínáltam teával, de nem kérte... Van ám itt akarat! :)
Szépen lefeküdt, oldalra fordult és azóta alszik. Egyelőre a mi ágyunkon.
Livike is alszik, remélem nyugodt éjszakánk lesz, mert közben én sem vagyok már a topon... Kezd fájni a torkom, nehéz nyelni, stb. :( Inni kellene egy Neocitrant, hogy ne is jöjjön jobban elő, de azt éjszakázás mellett nem lehet.. azzal aludni kell.
Mondjuk azon csodálkoznék, ha én kimaradnék a szórásból, csoda, hogy eddig is megúsztam. Biztos nem használt az sem, hogy valamelyik este csomószor kiszaladgáltam a Bercit keresni, még esőben is. :( Ennyit akkor is megér, hogy meg van a kutya, még ha nem is én találtam meg!
Ma is eléggé fáztam délelőtt, amikor kimentünk a gyerekekkel, pedig akkor volt rajtam kabát is. Na mindegy, túlélem. :))

Jól megírtam eddig a mai napot, megvan az éjszaka meg a ma este... :D
Sőt, ez már "tegnap", mert mindjárt éjfél, át fogunk lépni a szombatba, nem baj.

Tehát... reggel 7:30-kor keltünk, tovább nem tudtam húzni-halasztani, mert már a tévét hangolgatták el a gyerekek....
Rendben ment minden, takarítás, játék, de 11 óra körül már nagyon nyűglődtek. :(
Gondolom mentek volna kifelé, meg éhesek is voltak, pedig pár db háztartási kekszet adtam, hogy a reggeli gyógyszert bevegyék, mert a tápszerre nem esik jól a kubu vagy a tea, főleg ha még olyan hülye keserű íze is van a csepptől. :(

Apa ma 11-re ment dolgozni, 23 óra előtt kevéssel ért haza.
Ma Papával vittük ki a gyerekeket levegőzni 11:25 körül. De lehet, hogy később volt már, nem tudom. :( Majdnem dél volt amikor bejöttünk, persze Livike nem akart még jönni, pedig már tiszta hideg volt keze-arca mindkettőjüknek. Hisztizett, majd Levi is, úgyhogy megint tudták az utcában, hogy kint vagyunk. :(

Ebédre ma vettem ki csirkemellből készült pörköltet a fagyóból, amit még akkor főztem meg, amikor kijött rajtuk a hasmenéses nyavalya. Főztem hozzá tésztát.
Levike elég sokat megevett, jobban a húst, Livike inkább a tésztát ette, miután előtte megevett egy közepes méretű savanyú uborkát. :D

12:45 körül vonultunk be, hogy majd alszanak. Mama is bent maradt, mert egyszerűen nem tudott kimenni, annyira sírtak utána a gyerekek!
Livike az ágyában feküdt, én a macin, mellettem Levike, majd úgy Mama. :)
Levike örült ám nagyon, felváltva nézett bennünket és mondogatta, hogy "Aja, Mama. Aja, Mama". De aludni nem akart...
Mamával felköltöztek a mi ágyunkra, én maradtam Livi mellett. A lány hamar elaludt, de kb negyed órát alhatott csupán, utána Levike felébresztette. :( Mama kiment, eltereltem a figyelmét a hifi nyomogatással, másképp nem tudott kimenni. Jóval később jutott eszébe, hogy hol van... vagyis az, hogy nincs bent Mama.

Kísérletezgettünk az alvással... én beültem középre az ágyunkra, a gyerekek két oldalon feküdtek lábbal egymásnak, Majdnem aludtak is, de mégsem. Aztán jött Levike a dobálózásával, Livike félt. bújt hozzám... :(
14:45-kor Levire rájött a köhögés, de nem gyengén! Kínáltam teával, semmi nem kellett, köhögött... Utána pedig kiadta a kajája egy részét, vagy valamit... mert nem sokat bár, de hányt. :( Jó, hogy volt egy törölköző az ágyon, mert azon akartam altatni, így oda ment a cucc... Próbáltam nem pánikba esni, szerencsére se magát, se engem, se az ágyat nem koszolta össze. Csupán a mellényére ment valamennyi, gyorsan le is vettem Róla, kijöttünk, megmostam az arcát, akkor már vigyorgott és ment volna pakolni mindenfelé...
Nem tudom, hogy a köhögés irritálta-e ennyire, hogy feljött a lerakódás - ami elvileg nincsen - vagy az ebéd.. Hamar lett volna még a pörkölt? Mama szerint túl hagymás volt, pedig alig tettem bele hagymát, de Levike ezek szerint még annyira sem bírja most már a hagymás ételeket, mint eddig. :(
Vagy gyorsan evett, vagy csak elszokott a gyomra az ilyenféle kajáktól, ki tudja. :(
Mindenesetre figyeltem, ha köhögött ugrottam, este is azért készültem rögtön, hogy ha esetleg megint jönne a dolog ne érjen váratlanul. :(

Mivel alig aludtak, extra nyűgösek voltak egész délután és este. Erre gondolom rájön a betegség, ami bár enyhe fokú és egy-két orrszívással elvagyunk, adom a 3X10 csepp Sinupretet, Livikének sem árt, ha elfogadja Neki is adom. :) A reggel-este két kávéskanál köptetőt is adom, szoktak is fintorogni rajta, de azért vigyorogva megeszik, majd isszák a másikat, utána kapnak sima kubut vagy teát is, hogy legyen "finom" innivaló is a végére. :)

17 óra után bejött Papa, hogy ha kell mennem valahová, akkor menjek. Nem kellett, mert edzésről hazafelé hoztak kenyeret meg még ami kellett...
Kimenni viszont Neki sem egyszerű, így maradt fürdésig. :))Mama ma nem is jött be, pihent, gondolom sok volt Neki az utóbbi pár nap, mert Ő is megfázott, eleve nem volt jól, aztán jött a Berci eltűnése, ami fizikailag is, de főleg lelkileg megviselt mindenkit. Utána a megkerülése is járt némi stresszel... Mindeközben dolgozzon is, itt is legyen...:) Tegnap is és ma is bowling edzés... szóval elég lehetett..
Papa párszor elindult, hogy kijön, ha nm hagyja abba a visítozást, mert elvileg semmi oka nem volt rá... egyből abba is hagyta, csak hogy ne menjen ki Papa!
Pár percig persze. :))

17:25 körül már nagyon kifelé mutogattak, nem kellett se ropi, se keksz, előtte mondjuk egy nagy szem almát megettek, de úgy tűnt éhesek. Vagy csak megszokták, hogy ilyentájt van uzsonna.
Kihoztuk Őket, de Livike nem akart beleülni a székébe. Nem is ült! Hát akkor álljon... csak egyen. Levike eleinte szépen evett, majd Ő is kikéredzkedett. Ettek, de nem úgy, mint szoktak.

18 óra körül mentünk vissza a szobába, Livike akkor azért hisztizett egy sort, mert le mertem venni a lábáról a szandálját!
Hamarosan megettek egy epres joghurtot, ennek nagy részét most Levike ette meg.
Ittak kubut és teát is, rajzoltak, telt az idő...

19:35-kor kezdtük a fürdést. Livikét én fürdettem és töröltem is, ügyes volt, nem nagyon hisztizett, szerintem már annyira álmos volt, hogy arra sem volt energiája. :)
Levikét Papa fürdette, meg is törölte, majd átadta, hogy fejezzem be, de utána mégis Ő öltöztette, mert én megágyaztam, meg kihoztam Papa telefonját is, ami a tévé fölötti polcon maradt... nem egyszerű átlépkedni a karám elemet amivel el van zárva a kifelé vezető út... Nem tudom mikor lehet végleg felszámolni, amíg ennyire pakolnak, addig tuti nem. :(
Levike egyből a mi ágyunkra kérte magát letenni, Livike szépen elvolt a helyén, de kérte, hogy feküdjek oda mellé... legyen, csak nyugalom legyen hamarosan, nem bántam. :)
Livike el is aludt már a film közben... Levike is, úgyhogy teljes volt a nyugalom egészen 21:50-ig, vagy valahogy úgy mentem be a nagy visításra, majd innentől már írtam, hogy Levike köhögött, Livike sírt, stb.
Azóta nyugi van....
Megyek én is, Levikét valahogy leteszem a helyére, jó lenne, ha nem ébredne fel rá, ha a hálózsákot ráadom... :( Ha mégis közöttünk marad, akkor meg nem kell a hálózsák, mert beleizzad.
Majd meglátjuk hogy alakul az éjszakánk! :)