2011. január 31., hétfő

Hétfő eddig

Az este Levikét 23:30 körül tettem le az ágyába, szerencsére ott is maradt egészen reggel 8-ig, akkor ébredt Livike, majd két perc múlva Ő is.
8:40-re már mindennel kész voltunk, ki is volt takarítva, úgyhogy hamarosan mehettek is játszani.
Apa 11-re ment dolgozni.
A levegőzés ma is kimaradt, mert ködös, nyálas, hideg idő van. :( Jó lenne már ha kicsit változna, persze pozitív irányba... Még ha esik a hó is jobb, mert akkor nincs ilyen nagyon hideg.

11 óráig elég jók voltak a gyerekek, de utána már kezdődött a dobálózás, hiszti, nyűglődés, na és persze Livikének eszébe jutott, hogy ki akar menni, most a csizmáját látta meg. :(

12 órakor kezdtem adni az ebédet. Ma is a tegnapi rizses-üvegessel próbálkoztam be, persze most már kidobtam, ha két nap alatt nem voltak képesek - a kb kétüvegnyi kaját a rizs miatt - megenni, akkor már nem fogják. Meg amúgysem lehet tovább tartogatni.
Jó, hogy volt még egy darab rántott csirke, abból adtam, valamit még Papa hozott délelőtt sajtos kiflit, azt is ettek. Egy óriás túrórudit is megettek ma, pedig még van kettő, ami ma jár le, nem tudom azokkal mi lesz. :(
(persze tudom, jó az még, attól, hogy 31-e van ráírva, de én finnyás vagyok, nem eszek meg semmit a tejfölön kívül, ami már lejárt. Azt is csak azért, mert tényleg nincs baja, ha még egy hónapja lejárt, akkor sem, persze bontatlanul. De amúgy semmi mást nem ennék meg, vagy kidobom, vagy megeszi más. A gyerekeknek meg főleg nem adok olyat, a boltban is mindig hátulról veszem a dolgokat, mert oda teszik a tovább elállóakat. :D

12:45-kor már el is pakoltam, megcsináltam a tápszert és letettem Őket aludni.
Livike szépen a helyén volt, feküdt, aludt volna. Levike viszont nem maradt az ágyában, de nem maradt a mi ágyunkon sem! Mászkált, odajött Livikét piszkálni, de ha felálltam, akkor Livike is felkelt. Levike szórakozott velem! Eldobálta a kajáját, a kutyáját, utána meg sírt érte. Betettem az ágyába, ordított, kivettem, mászkált. Mindezt kb ötször megismételtük, de meguntam...
Sokadjára végre ott maradt az ágyon, én Livike mellett voltam továbbra is a macin. Livike 13:40 körül aludt el, Levike pedig 14 órakor. Azóta nyugi van.

Livike ma is mondta az igent, de most "ieee", viszont a hangsúly az rendesen az "igen"-nek felel meg. :))
Tegnap volt még egy olyan, hogy Levike sírt, kérdeztem mi a baj, láttam, hogy piros a homloka.. kérdeztem, hogy hol ütötte be? Erre mutogatott hátra a szekrény felé, Livike már ment is oda és mutatta a szekrény élét... hogy oda ütötte be.
Elmondanak Ők mindent... csak már rendes szavakkal tennék!
Ha valamelyikőjüknek van valami kínja, elég csak megkérdezni, hogy hol fáj? és már mutatják is magukon azt a bizonyos részt és azt is, ahol beütötték. Pl ágy vége, föld, vagy épp a tesó. :D

Na megyek, később jövök. Szerintem csak este valamikor.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)