2011. január 28., péntek

Péntek eddig

Levikét 23 óra után tettem le a helyére, fel sem ébredt rá, úgyhogy utána ott aludt egészen reggel 4:40-ig. Ekkor kivettem, de nem nagyon akart visszaaludni. :( Járkált, mászkált, majd Livikét is felébresztette, de az már 6 óra után volt. Mi hellyel-közzel aludtunk, de úgy nehéz, hogy közben rajtunk ugrálnak meg épp kitalálják, hogy hol is akarnak feküdni addig a 3 mp-ig, amíg fekszenek... :D
Amúgy szerintem Levike is aludt még miután kivettem, de nem vagyok benne biztos...

7:30-kor keltem, Apa már fél órával előbb. Livike közben levetkőzött, de nem akart bebújni a paplan alá, úgyhogy igyekeztünk rendbe tenni Őket minél előbb.
Levikének hajnalban megígértem, hogy úgy próbáljon meg reggel a kajájával visszaaludni, hogy nem fogom hagyni! Mert úgy könnyű nagylegénynek lenni, hogy utána majd fél nap alszik....
8 óra után láttam, hogy elaludt, persze nem bántottam, de negyed óra után magától felkelt. :)
Mindketten hagytak a reggeli kajájukból, így először azt próbáltuk ki kakaó-ügyben, hogy tettünk a maradék tejes-tápszerbe egy kis Nesquiket, hátha bejön. Levike fintorgott, Livike megivott kb két kortyot, de Ő is pofákat vágott hozzá és fintorgott... Szerintem sima tejjel meg se próbáljam... :( A kakaós rizs "leve", amit tegnap adtam is kakaószerű lesz a végére, ahogy megáznak a rizsszemek a tejben. Azt is kínáltam Livikének, nem ízlett. :(

Ebédre Apa úgy gondolta gyorsan csinál egy babfőzeléket, hátha megennék a gyerekek. Kétségeim voltak, sőt szinte biztos voltam benne, hogy nem fogják, ezért még 9 órakor megkóstoltattam Velük, hogy mit szólnak hozzá. Kb azt, mint a kakaóhoz. Fintorogtak, mármint Livike, mert Ő legalább be is kapta a kanalat, Levike csak szaglászta és úgy gondolta, hogy nem kéri... Bár az ujját megnyalta, mert olyan lett...
Na, akkor babfőzelék kilőve, pedig egy keveset még szűrőn át is nyomtam, hogy hátha a bab héját nem tudja megenni Livike, de úgy sem ette.

Vettem elő egy adag pörköltet a fagyóból, kiolvasztottam.
Főztem egy félig-meddig öregtarhonyát, de csak pirított tészta meg krumpli volt benne, azt főztem meg, nem tettem se hagymát, se semmit... pici vegetát és kész.
Mielőtt adtam, kiszedtem a pörköltből a húsokat, kettévettem, Levikének többet tettem, mert általában Ő inkább a húst eszi, Livike pedig a tésztát.
A szaftját nem öntöttem rá...

Nem volt még 10 óra sem, amikor felöltöztettem Őket és kimentünk az udvarra levegőzni, amíg még Apa itthon volt. (11-re ment dolgozni, tehát kb 10:30-ig ér rá ilyenkor)
Reggel még azt hittem, hogy ma a nagyon vad hideg miatt nem fogjuk tudni kivinni a gyerekeket, de szerencsére ahol szépen süt a nap, ott viszonylag jó idő van, bár mínusz van az biztos, mert nem olvad... Pár perc kintlét után azért lehet érezni, hogy NAGYON hideg van! :))
10:28-kor jöttünk be, és még maradtak volna! :)
Viszonylag kis balhéval be tudtunk jönni, egy Szuperinfó (hirdetőújság) bánta csak, mert azt cafatokra szaggatták, de legalább elvoltak, miután bejöttünk, levetkőztettem Őket és mehettek a szobába.

Hamarosan megejtettünk egy orrszívást, mert a jó levegő hatására mindkettőjüknek eléggé folyt, Livikének a könnye is, de szerencsére ma még csak sima könnyet láttam a szemében, nem csipás-trutyit, és reggelre is szép tiszta volt mindkét szeme. :)

12:05-kor kezdtem adni az ebédet.
Hát... Ahogy gondoltam, Livike jobban a tésztát ette, de azért húst is, Levike pedig fordítva. Mivel tele volt mindkét tálka, így várható volt, hogy nem fogják mind megenni, de kb a felét így is sikerült. Livike evett többet! :) Ő még megevett egy savanyú uborkát is, amit felkarikáztam, és már csak akkor adtam oda, amikor már nem kérte a kaját, mert ha az elején odaadom, akkor csak és kizárólag azt evett volna. :D Kérte volna még, de nem mertem adni, ez így is elég nagy uborka volt.. Nehogy baja legyen, hogy majd marja a gyomrát vagy valami...
Desszertnek ketten nem ettek meg egy egész túrórudit, kb a háromnegyedét csak...
Ittak gyümölcslevet, bár Livike inkább kiborította a tálcára, pedig gyógyszer is volt benne. :(

12:35-kor tettem le Őket aludni, de csak kb 10 perce van teljes csend, addig még hallottam a cuppogást.. :)Mindketten a helyükön alszanak.
Később jövök... :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)