2010. október 31., vasárnap

Képözön :)

Frissen, készen, albumban! :)

Főként tegnapi játszóteres, sétálós, falevelezős, és ma esti fürdős képek következnek, képaláírásokkal "magyarázva".
Vigyázat, hosszú lesz! :)

Lívia és Levente (2010.10.30-31.)

Vasárnap folytatás...

Hetek, sőt hónapok óta először mondhatom el, hogy mindketten, egy hang nélkül simán elaludtak a helyükön! Bár ez a jelenlegi állapot, (20:18) nem szeretném elkiabálni, de ennek most nagyon örülök! :))
Miután így jól leírtam a nap végét - remélem, hogy a végét... :D - nézzük, mi is történt még ma:

A gyerekek eléggé nyűgöskék voltak egész délután.. vagy azért éreztem így, mert egyedül voltam Velük, mindenesetre nem nagyon lehetett Őket egy percre sem magukra hagyni, mert akkor ment a visítás. A kirakózás, formabedobózás, egyéb játékok meg már nekem voltak legfőképp unalmasak. :(
Jó nagy adag szőlőt ettek, több, mint fél órán keresztül adogattam felváltva mindkettőjüknek. :))
Az egyik hisztiforrás épp az volt, hogy Levike a formabedobós vödörre felállt, így elérte a szekrényen azt a polcot, amit amúgy nem, ezáltal le tudta venni azt a játékot, amit amúgy nem szeretek odaadni, mert csak a mérgelődés van vele. Ez egy műanyag puzzle szerű valami, ami elvileg fürdőjáték lenne, 9 db-os, de csak úgy nem nagyon lehet összerakni, mindig szétesnek az elemek. Na hát ezen megy a hiszti mindig, hogy én összerakok kettőt, Ők szétszedik, utána nem tudják összerakni, stb. stb. Most kb 5 perc után untam meg a dolgot és elvettem. Ezzel aztán egy világ omlott össze, Livike a földön fetrengve visított, Levike csak úgy állva, járkálva. Ekkor értek haza Mamáék... 17 óra múlt nem sokkal.
Közben az is eszembe jutott, hogy talán éhesek, mert ez már 18 óra lenne, ilyenkor már uzsonnázni szoktak.
Gyorsan behoztam az etetőszékeket melegedni, mert ma Mamáéknál ebédeltek, így a teraszon voltak még... Uzsonnára is fasírtot kaptak friss, szinte meleg kenyérrel - Mamáék hozták hazafelé - majd ettek még túrórudit is, - másfél kisméretűt -, egy tejszeletet, mandarint, végül teát is ittak, azt már odabent. Ezek után ne is csodálkozzak, hogy Livike fürdésidőre úgy Istenigazából össze...ta magát, hogy csak na!

Apa is haza ért közben, még uzsonnáztak a gyerekek éppen.
Fürdésig játszottunk, megint volt átöltözés, vagy legalábbis adtam rájuk valamit, hogy ne meztelen legyenek még fél órán át, mert ugye a tea... :((( Miért kell kiköpni? Szándékosan és szinte minden nap? :(

A fürdést 19:10-kor kezdtük, az már 20:10 lenne "régen" - még tegnap:D - érzik ezt a gyerekek, nem megy egyik napról a másikra az átállás.
Most mindketten eléggé nyűgöskén viselték a törölközést és öltözést, Levike csak a kajájáért hisztizett, Livike meg azért, amiért máskor is. :D
19:35-kor már mindketten az ágyaikban feküdtek, ettek és hamarosan el is aludtak!
Kb negyed óra múlva ágyaztam csak meg magunknak, akkor már tuti aludtak...
...és azt hiszem eddig tartott Levikének, mert most felébredt és sír... ha nem nyugszik meg, akkor ki kell vennem. Jó esetben elalszik és újra letehetem, egyébként marad ott közöttünk. :(
Mégis elkiabáltam az elején? De akkor is úgy örültem.... :(

Ha lesz még időm ma, akkor teszek fel képeket.... (Játszóteres és fürdetéses...)

Vasárnap - eddig

Az este Levikét simán le tudtam tenni, végre alhattunk viszonylag nyugodtan, egészen 4:15-ig (régi óra szerint). Ekkor Levikét kivettem, majd aludtunk tovább 8:40-ig, szintén még az átállítás előtti idő szerint. Valójában ez még csak 7:40 volt, ezentúl lehet, hogy korábban fogunk kelni, hacsak este is át nem állnak a korábbi elalvásra.
Livikével mondjuk nincs gond e téren, na majd a tapasztalat megmutatja.

Gyorsan rendbe is tettük Őket, majd készítettem az ebédjüket, amit végül ma nem ettek, mert Mama fasírtot csinált zöldségkörettel, azt ették a gyerekek is.
Apa 10 órakor kiment horgászni...
Pedig tudta, hogy Mamáék menni akarnak a temetőkbe itt is és Földváron is, jó lenne ha maradna, de Ő mégis inkább ment. Így viszont Mamáék is később indultak el, mert a gyerekekkel ki kellett menni levegőzni. Papa jött be 10 óra után nem sokkal, Livikét le se tudta tenni, annyira ragaszkodott és mehetnéke volt, mutogatott kifelé, így nem hagyhatták itt Őket rám...
Mama elkezdte csinálni az ebédet, majd 10:30 körül Papával kivittük a gyerekeket, sétáltunk az utcán is és elmentünk a játszótérre is. Most voltak ott mások is, egy 4-5 éves forma fiúval és egy kb azonos korú picivel volt ott egy anyuka és a nagymama (vagy dédi, nem tudom). A mieinket nem nagyon izgatta a két másik gyerkőc. :) Levike nagyon bátor már a csúszdán, egész fentről lecsúszik anélkül, hogy visszatartanám, Papa pedig alul elkapja. Ez most az új módi. :) Livike is csúszott párat, de Ő még jobban fél... A hinta most se nagyon érdekelte Őket, kb fél percig maradtak meg benne, vagyis az ölemben ülve hintáztunk, de mehetnékük volt szinte rögtön.
Nem maradtunk sokáig, 11:05-re már itthon is voltunk, hazafelé is saját lábon jöttek, bár Levike már nagyon fel akarta magát vetetni Papával az út felénél. Nincs messze, ennyit ki kell bírniuk, főleg úgy, hogy nem is maradtunk sokáig.

Hamarosan kész lett az ebéd is, a gyerekek is bent ettek velünk, rendesen a kisebbik asztalnál, a kanapén ülve ettek. Igaz, hogy a földön és az ölükben is volt jópár falatka, de azért ettek is. :) Mi is ebédeltünk, majd még Livike Mama ölében repetázott, talán ott többet is evett, mint egyedül.
11:50 körül tettem le Őket aludni, ez már ugye majdnem 13 óra lenne elvileg...
El is aludtak, majd odabent elmosogattam, közben Mamáék elindultak végre Földvárra a Dédiért, kimennek ott is a temetőbe, majd úgy jönnek ide a szolnokiba is. A Dédit szerintem viszik is haza, vagy itt alszik és holnap viszik, nem tudom.

Az alvás rövidre sikerült, 12:45-kor Livike már fent is volt. Vagy amúgyis felébredt volna, vagy arra kelt, hogy Mama véletlen megnyomta a kocsin a riasztót, amikor nyitotta ki a csomagtartót és ugye a dudára kötött hangjelzés nem éppen halk. :(
Livike eléggé sírós volt, de gyorsan csináltam Neki teát, kiraktuk a formabedobót és a fa kirakókat is párszor... Levike 13 órakor ébredt, magához képest ez is elég hamar van.. ha azt nézzük, hogy máskor még ilyenkor fekszenek le... - nem ritka, hogy 14 órakor teszem le Őket. - Hosszú lesz így a délután. :(

Délután még kenyérért is el kell menni, ha holnap enni akarunk... Remélem Apa tényleg jön időben, és vagy Ő megy el, vagy én, de mindenképp útba kell még ma ejteni a boltot, vagy a pékséget a Várkonyin...

Itt tartunk most, gyorsan csinálok gyümölcspépet, vagy szőlőt, még nem tudom... A szőlő kimagozása és lepucolása sincs előbb meg, mint a gyümölcspép..

Később jövök valamikor.

2010. október 30., szombat

Tavaszias szombat :)

Korán örültem az alvás miatt. :( Bár Levike elaludt a helyén, éjfél után nem sokkal, épp, hogy mi is lefeküdtünk, sírva, visítva ébredt.... Megfordult a mostanában szokásos "rend". Éjfélig aludt a helyén, utána reggelig közöttünk, mert már nem tudtam letenni. :(
Reggel is korábban ébredtek a szokásosnál, már 8 óra előtt fent voltak mindketten, tudom, ez sokaknak nagyon jó lenne, hogy eddig is aludnának a gyerekek, én sem panasznak írom, csak eszembe jutott, hogy holnap már ez a 8 óra még csak 7 lesz... még korábban fogunk kelni. :( Pár nap úgyis kell az átálláshoz. Az étkezések miatt nem aggódom, mert úgyis mindig csúszásban vagyunk, nem baj, ha korábban esznek ezentúl. Egyébként eddig se nagyon vették észre az óraátállításokat, talán azért sem, mert nincs fix, órára beállított napirendünk. :)

A délelőtt hamar és elég jól eltelt, ma is jöttek a munkások a tetőt csinálni, Apa is itthon volt és még holnap is szabad lesz. Ma szinte egész nap kint voltak, faanyagot gyalultak Papával, 15 óra körül végeztek, akkor mentek el a munkások is.
Nekem segítségnek itt volt Mama a nap nagy részében. :)
12:15 körül megpróbáltuk megebédeltetni a gyerekeket, mert már álmosak voltak, de utána mégis kimentünk levegőzni, amit eredetileg ma az alvás után terveztünk, Na igen, a gyerekek meg másképp döntöttek, mert nem ettek, nyűglődtek, megszokták, hogy a levegőzés az alvás és evés előtt szokott lenni. :)
Voltunk az utcán, majd elsétáltunk arra a közeli játszótérre is, ahol már Papával is voltunk egyszer. Szép, napos, viszonylag meleg idő volt ma. :) Készültek képek is, még nincsenek nálam, de majd teszek fel hamarosan párat. :)
Livike napok óta énekli a hinta-palintát, most, amikor ott lett volna a lehetőség, hogy hintázzon, nem nagyon akart. Igaz, ez még nem Nekik való hinta, mert nincs háttámlája sem, de azért ráültettük Őket úgy, hogy fogtuk, sőt ölben ülve, közösen is hintáztunk. A csúszdázás úgy történt, hogy amíg tudtam felemeltem Őket és szintén tartva, lecsúsztattam a gyerekeket. Levike élvezte jobban. :) Még mi is csúsztunk egyet-egyet Mamával. Hát, ez valami nagyon gyors csúszda, pedig még vissza is tartottam magam kézzel, a gyerekeknek kell még pár év, mire maguktól is lecsúszhatnak.... Bár homok van alatta és az érkezési helyen is, nem valami biztonságos rá érkezni, ezt Mama tapasztalta meg, mert én fékeztem a végén, de Ő belehuppant. Vagyis épp, hogy nem huppant, hanem szinte koppant.. magyarul kemény a talaj... Fájdalmas érkezés volt ez Mamának. :( Szóval nem tudom a gyerekek ezt hogy élik meg, biztos nem fogják vissza magukat, hanem csúsznak, ahogy a lendület viszi Őket és landolnak is éppúgy, ahogy sikerül....
Több, mint egy órát voltunk a játszótéren, visszafelé még volt falevelekben hempergés is, jól elfáradtak, mire beértünk. :)
Alapos kézmosás és előtte teraszon vetkőzés (a homok miatt) után újabb próba az ebédelésre, most már jobban ment. :)))

13:45-kor tettem le Őket aludni egy kis tápszerrel, hamarosan elaludtak.
Livike 14:40-kor ébredt sírva, alig tudtam megvigasztalni. :(
Levike 15:45-kor kelt, kaptak szőlőt, majd játszottunk, jól elvoltunk...

16:45-kor bevonultunk Mamáékhoz, hogy mi is tudjunk enni, a gyerekek is ettek rizskókot, ezzel le is tudták az uzsonnát....
Bablevest nem mertünk adni, bár megkóstolták, nem is kérték volna akkor sem, ha adni akarjuk. :)
Játszottunk, zenét hallgattunk és meséket néztünk a YouTube-on, majd 18:30 körül kijöttünk, hogy a fürdés előtti nagy játék már itt menjen le. :) Ettek joghurtot, de azt is két részletben, ezért is gondoltam, hogy nem éhesek, mert ha mást nem, azt nagyon szokták enni, ha éhesek. :)
Kaptak teát is, ma megúsztuk leöntés nélkül, bár ott kellett lenni minden pillanatban, amíg isznak.. Mondjuk ez se mindig elég, mert hiába vagyunk ott, ha gondolnak egyet és kiköpik a szájukban gyűjtögetett teát.
Egyre nyűgösebbek voltak, buktak fel a saját lábukban, szerintem sikeresen kifáradtak délután is, annyit táncikáltak a zenékre odaát. :)

Húztam az időt a fürdéssel, végül 20:25-kor fogtunk hozzá, holnap már az lesz a "rendes" fürdésidőnk.
Livikét Apa fürdette, Levikét én. Most mindketten elég nyekergősek voltak, semmi nem volt már elég jó. :(
Levike még az ágyában van. Egyből lefeküdt és enni kezdett, Livikének már kellett repeta is, de Ő már legalább alszik.
Nem tudom mi lesz, ki kell-e venni Levikét, hátha elalszik most már Ő is...
Épp most magyarázta el Apának, hogy márpedig Ő ki szeretne menni a nagy ágyra, mutogatott a kajájára, majd az ágyra, majd saját magára, közben mondta is a magáét, de azt nem lehetett érteni.
Valószínűleg kikerül.... nem szeretném, ha Livike is felébredne, meg ha egyszer elalszik a mi ágyunkon, legalább pár órára marad a helyén.
Ha le tudom tenni. Ha nem, akkor végig marad ott. Most mit csináljak?
Ez van. :(

Ennyi lenne mára, holnap jövök a folytatással - ami remélem nem sok minden lesz - és a friss eseményekkel. :)

UPDATE 23:01. ~ Ahogy bementem, éreztem, hogy egyéb oka is van annak, hogy még nem alszik Levike: betojt. :) Kapott még repetát, majd most mindenféle rohangálás nélkül szépen el is aludt a mi ágyunkon. Igaz, ott feküdtem mellette, zenés műsort néztünk az ATV-n. Ez kb 22:45 óta tart, mármint az, hogy alszik.
Remélem, hogy le fogom tudni tenni a helyére.
(Be volt még kapcsolva a gép, azért írtam ezt most le, amúgy már nem ültem itt, és megyek is gyorsan tusolni és aludni. :) )

2010. október 29., péntek

Péntek

Levike éjfél után aludt el, amikor írtam, hogy csend van, az csak átmeneti volt, de hamarosan már aludt is.
Majdnem 1 óra volt, amikor a helyére tettem, szinte percre pontosan úgy, mint tegnap, 3:35-ig bírta a helyén, utána ki kellett vennem.
Ezután már aludtunk reggelig, bár most nem olyan nagyon sokáig, de azért 8-ig sikerült... utána még lustálkodtunk és csak 8:40-kor keltünk fel. Persze Livike is kijöhetett a nagy ágyra, ahogy mostanában szokott így reggel. :)

Telt az idő, gyorsan eljött a 11:25, amikor Apa elindult dolgozni. A gyerekek persze már a szobában a placcon voltak egy ideje, jól elvoltak. :)
Pakolásztam, tettem-vettem, hamarosan eljött az idő, hogy ki tudtunk menni levegőzni.
Megint elmúlt dél, úgy látszik ez már mostanában így sikerül. :) Ma is voltunk az utcán is és bent az udvaron is, 13:10 körül jöttünk be. Gyors kézmosás után ebédeltek.
Paprikáskrumplit csinált Mama, bár volt még öregtarhonya is, de elő se vettem...
A krumplit Levike nagyon jól ette, Livike már kevésbé, pedig szokta szeretni máskor. :( Kaptak utána még krémtúrót is egy dobozzal.

13:30-kor tettem le Őket aludni egy kis tápszerrel. Most viszonylag korán aludtak, hogy ha úgy sikerül, akkor délután el tudjunk menni valamerre. Vagy csak sétálni, vagy játszótérre, játszóházba, boltokba, bárhová, csak emberek közé, hogy a gyerekek szokják az idegen környezetet, embereket.
Gyorsan el is aludtak mindketten.
14:30 körül elmentem a postára meg a kisboltba, 15:20 körül értem haza. Livike épp előtte ébredt, Mama pont tisztába tette. :) Livike ma nagyon sokszor mondogatta, hogy "kaka", mindig meg is néztük a pelust, hogy mi újság, de soha nem volt kaka... Becsapott :) Egyszer még a bilit is behoztam gyorsan, mert akkor nagyon úgy tűnt, hogy lesz valami, mert még erőlködött is, de nem lett semmi... Lehet, hogy megijedt az új helyzettől, hogy hirtelen csupasz fenékkel kell lennie és ülni a bilin, amit Ő inkább a fejére szeret húzni.. :)
Hamarosan Levike is felébredt, kb negyed órával aludt többet, mint Livike. :)
Kaptak gyümölcspépet, játszottunk még kicsit, majd 16 óra után nem sokkal útnak indultunk. :)

Először a Tesco felé vettük az irányt, mert Mama mécseseket akart venni, egy "közösségi programnak" meg jó alkalom lehet ez is a gyerekek számára.
Na igen. Nekünk meg torna is volt egyben! Épp volt egy db olyan bevásárló kocsi, aminek az elejében lent van egy kis autó-szerű valami, amibe be lehet ülni és úgy jól elvan a gyerek... kormánya is van, meg ilyenek, de persze nem Ő irányít. :) Oda beült Levike, és mivel nem volt másik ilyen kocsi, Livike fent ült a fogantyúnál, mint a rendes bevásárlókocsikban szokás. Eleve 20 kg gyerek már volt a kocsin. :)))
Ez még talán nem lett volna baj, ha lehet rendesen irányítani, de a biztonsági őr rögtön mondta is, hogy ez kétemberes feladat, egyikőnknek elöl kell húzni és irányítani, mert amúgy nem lehet... Na szép. :) A Tescot így gyorsan meg is jártuk, tényleg csak a mécseseket vettük meg, egy másik soron megközelítettük a pénztárat és jöttünk is. A gyerekeknek amúgy szerintem tetszett, nézelődtek, bár vásárló nem volt túl sok, legalább nem kellett sokat sorban állni. :)
Öltözködés, - mert a kabátot és a sapkát le kell venni amikor bemegyünk - majd újra beültünk az autóba és mentünk tovább. :)
A következő és ma egyben az utolsó állomás az Interspar volt. Itt már könnyebben navigáltunk a kocsikkal, bár kettő kellett, mert ez a sima hagyományos bevásárló kocsi, mégis könnyebb volt tolni, mert csak fejenként 10-10 kg-mal volt nehezebb, mint üresen. :) Mama Livikét vitte, én Levikét. Ez az üzlet szerintem jobban tetszett, talán azért mert itt több időt töltöttünk, jobban tudtak nézelődni, voltak hasonló korú és nagyobb gyerekek is, meg szerintem a Tesco eleve ridegebb, mint az Interspar. Mondjuk nem mindig bevásárló központokba fogjuk Őket hordani, csak most egyébként is kellett vásárolni, egyúttal lássanak kicsit "világot" a gyerkőcök is.:)
Egy kis időre még külön is váltunk, Mama Livikével beállt a húsos pulthoz a sorba, Levivel közben elmentünk kicsit arrébb, bejártunk több sort, többek között az én egyik kedvencemet, a papír-írószereset, mert azt mindig kihagyjuk, elvileg onnan nem kell semmi, így nem is nézzük, ha Mamával vagy Papával megyek. :)) Most gyorsan megnézegettem, majd mentünk is tovább Levikével, úgy, hogy onnan nem vettem semmit. :))) A másik kedvenc részem az edényes-evőeszközös sor, valamint az, ahol a műanyag dobozok, tálak vannak. :) Azt most nem néztük meg. :)
Ez persze kb 3 perc volt összesen, amikor visszaértünk Mamáékhoz, épp sorra is kerültek. Livike már nagyon várta Levikét, örült Neki, nevetett, simogatta az arcát. :) Kereste is amíg nem voltunk ott, hogy "ho ho ho?" (=hol) :)
Hamarosan indultunk is, a pénztárnál Levike már eléggé nyűgöske volt, vagy 5 percig biztos sorban is kellett állni, vártam már nagyon, hogy kijussunk végre. :)
Hazafelé is jobban Levike volt az, aki nem nagyon akart már maradni... folyton a kocsiban középen, fent lévő lámpát akarta felkapcsoltatni. Olyan lámpamániás lett mostanában, pelenkázásnál is folyton fel kell kapcsolni a kis lámpát, ha 100 ágra süt a nap és egyébként nincs is sötét, akkor is addig "ka-ka-ka-kat"-tol, hogy nem nyugszik, amíg nem kapcsolom fel. :D Legközelebb viszünk egy elemlámpát, ha megyünk valahova.. :)

18 órára értünk haza, gyorsan kaptak uzsonnát, amit tűrhetően ettek, bár azt hittem több fogy majd... Ettek utána túrórudit is, mert már két napja nem kaptak ebédhez sem.. Livikére rájött egy megasírós-hisztizős valami, alig tudtam megnyugtatni, biztos tartott vagy 10 percig, mikor már nem hüppögött egyáltalán. :(
Játszottunk, majd 19:20 körül jött Mama is, mert Ők közben még elszaladtak Papával a Media Marktba, de nem fürdettük meg a gyerekeket, csak a film után, ami ma 20:05-kor kezdődött a Megasztár miatt.
Livikét Mama fürdette, ilyenkor nincs semmi csali a kádból történő kijövetelhez, mégis elég jól tűrte. :) Levikét már én fürdettem, a törölközésnél Mama már ki is ment, de előtte még Levike elkunyerálta Mama kardigánját, amire azt mondta Neki Mama, hogy itt hagyja, ha megígéri, hogy azzal majd elalszik a saját helyén. :)))
Mivel megágyazva ma sem volt fürdés előtt, Levikét szépen le is tettem a helyére, aki szinte rögtön le is feküdt és enni kezdett! Ez még semmi, mert ilyen néha van mostanában is pár mp-ig, de az egész ágyazás során úgy maradt, csak akkor kelt fel, amikor végeztem... egyébként ekkor már 21 óra volt. Nem sírt vészesen, csak kicsit nyekergett, amúgy Livike is, de Ő nagyon gyorsan megette a kajáját, kapott is repetát, amivel szépen visszafeküdt és hamarosan elaludt. Odaültem Levike ágya mellé, közben néztük a Megasztárt, kétszer lefektettem, hogy egyen meg ugye ott van Mama kardigánja is..:D Lefeküdt, evett és 21:30 körül már el is aludt, azóta is alszik, a saját helyén! :))
Ez most nagy szó, hogy most tényleg ennyit jelentett ez a kis kiruccanás, vagy a kardigánnak van csodatévő hatása, nem tudom, de a lényeg, hogy alszanak, és mindketten a helyükön! :))

Apa 22:30 körül ért haza, egy kicsit ideült nézelődni a neten, majd bement tévézni, így gyorsan befejezem a mai nap leírását, mert egy része már megvolt addig, amíg haza nem ért és ki tudtam jönni írni. :)

Ennyi lenne mára, holnap is jövök, gondolom este.

2010. október 28., csütörtök

Csütörtöki helyzetjelentés

Az este vagyis éjjel fél 1 körül tettem le Levikét a helyére, jól tűrte, aludt is tovább. Ez tartott egészen 3:35-ig, akkor ébredt visítva, úgyhogy kivettem. Fészkelődött, kitúrt, de megy már nekem az ágy legszélén alvás is... :)
Livike 7:15-kor sírt fel, nyammnyammolt, úgyhogy kapott egy kis kaját, korán volt még napot kezdeni.
Vissza is aludt a kajával. Apa felkelt 7:30-kor, én még akkor sem, annyira jól sikerült visszaaludni, hogy csak 9 órakor ébredtünk a gyerekekkel, akkor is arra, hogy megjöttek a munkások és ugye a tetőcsinálás nem egy halk munka. Természetesen nem volt már baj, hogy kelni kellett, ideje volt. :)
Apa ma is 10-re ment dolgozni, hamar eltelt az a fél óra, ami még addig volt, amíg indulnia kellett.
Közben a gyerekeket rendbe tettem, gyorsan telt az idő, én sem tudom mivel, de telt... 10:30 körül jött a Dédi Mama, kb egy órát itt volt a gyerekekkel, majd mennie kellett a buszhoz.
Ebédre ma öregtarhonyát csináltam, csak úgy lightosan, kolbász nélkül, kicsi sóval, borssal, de úgy általában - nekem - ízetlen lett, de nem is az volt a lényeg, hogy nekem jó legyen, hanem az, hogy megegyenek végre valamiből kicsit nagyobb mennyiséget is, mint pár kanál....
Mama zöldborsó főzeléket csinált, abból hozott ki a gyerekeknek is, hogy legyen választék.. :)

Levegőzni megint 12 óra után sikerült kijutnunk, nem egyszerű ez, most legfőképp az udvaron lévő felfordulás miatt, meg attól is függ, hogy mikor tudunk kimenni, hogy Mama mikor tud kicsit elszabadulni az irodából, ha nagyon sok a telefon meg az egyéb intéznivaló, akkor elég nehéz megoldania, de azért megoldja. :)
Ma elég szép idő volt, sütött a nap, szélcsendes helyen még kellemes is volt, de egyébként hideg volt nagyon. Ki kell használni ezeket az utolsó, napsütéses napokat, sőt jobban ki kellene, de egyszerűen nem merek elindulni egyedül a gyerekekkel sehova. Rajtam kifog az, hogy mindkettőre 100%-osan figyelni tudjak, utána rohanjak, mert úgysem egy irányba mennek, ha valami nem úgy van, ahogy elképzelik akkor jön a hiszti meg a visítás, szóval nem megy ez nekem. :(

13:40-kor jöttünk be. Gyorsan következett az ebéd, amit végülis elég jól ettek, mindkét-féle kajából ettek, majd még egy joghurtot is megettek, pár kanálnyi maradt csak, de azt Levike fürdés közben megette.:D
Apa 14 órakor ért haza. Épp le akartam tenni a gyerekeket aludni, de a munkások is épp akkor kezdtek valami szörnyen zajos fúrásba/flexelésbe/nemtudommibe, úgyhogy nem sok esélyt láttam arra, hogy itt ma még lesz alvás délután.
Végül Apa tette le Őket aludni, mert Mamával 14:30 körül elmentünk az Intersparba, majd a dm-be is pelenkáért, majd még benéztünk a Centrumba, hogy hátha kapnék valami jó kabátot, az idő meg úgy rohant, hogy csak lestem! :( A Sparban már az elején, a zöldséges résznél amikor végeztünk, pontosan egy órával volt több, mint mikor elindultunk! :( (és az útidő nem sok....)
17:25-re értünk haza....
Azt hittem a gyerekek már uzsonnáznak, vagy legalább ettek gyümölcsöt ébredés után, bár nem mondtam Apának, hogy mostanában ez a "divat", hogy akkor kapják a gyümölcsöt amikor felébrednek...
Ezzel szemben Levike még aludt! Akkor ébredt fel, ahogy jöttem, kb 5 perc múlva. Úgyhogy megvolt ma is a kb 3 óra alvása, nem is alszik még most sem! :( (22:40)
Livike is aludt vagy másfél órát, utána pedig szépen eljátszogatott, Apának jó dolga volt, megint kifogta... :D Nem irigylem Tőle, csak így nem hiszi el, hogy néha miért vagyok tiszta ideg estére, meg hogy nem maradnak el magukban, hisztiznek, stb...

Hamarosan megkapták az uzsonnát is, most egy újfajta sonkát hoztunk, ilyet még nem ettek, úgyhogy bejött az új íz. :) Sajt, bagett falatkák, majd a végén mandarint is kaptak, amiből Livike két egészet megevett, bár ezek a kis méretű mandarinok, de ez akkor is jó eredmény szerintem. Levikének most nem jött be a gyümölcs, a körte, az elma, sőt a szőlő sem kellett. :( Az Ő mai gyümölcsadagja így kimerült a joghurtban, ami köztudottan nem valami sok. :((

Miután ettek, bementünk a szobába, majd elpakoltam idekint, nem is húztam nagyon a fürdés időt, mert Livike nagyon sírós volt, nem lehetett megnyugtatni, a keze könyékig a szájában volt, folyt a nyála..... biztos megint a foga kínozta, vagy nem tudom, de nagyon nem akart megnyugodni.
19:40-re kész is lettem az előkészületekkel, kezdhettük a fürdést. Lehet, hogy meg is lett a nyűgösség oka: teletojt pelus. :) Pedig uzsonna előtt tisztába lettek téve...
A fürdés jól ment, addigra jobb kedve lett Livikének is.
Levikével most sem volt semmi gond, el is kezdett szépen enni a nagy ágyon, Livike pedig a helyén. Kis idő múlva Levike mászkálni kezdett, játszott, Livikét is felzargatta, Ő is ki akart jönni, hát kivettem. A filmet megnéztük, majd Livikét visszaöltöztettem, mert levette a hálózsákját és a rugdalózót is. :)
Le is tudtam tenni a helyére, kapott még kaját és hamarosan el is aludt.
Levike még most sem alszik... :(
Mindegy Neki, hogy 1 vagy 3 órát alszik délután, akkor sem alszik el korábban. :(
Meglátjuk majd az óra visszaállítás után hogy alakulnak az estéink, meg úgy általában a napjaink..

Az előbb Levike nagyon sírt, előtte nagy koppanás.. rohanok be, hogy mi volt az, kérdeztem, hogy hol ütötte meg magát? Erre mutogatott a szekrény felé, a felhajtott szőnyegre, hogy "ooo ooo ooo!" (=ott) Elcsúszott a szőnyeg szélén, valószínűleg nem az ágyba/vasba ütötte meg magát, "csak" a padlóba. Fél perc múlva már vigyorogva kapcsolgatta a tévét...... majd bekapcsolta a rádiót, ezzel együtt kikapcsolta a tévét. :D A tévé távirányítóján a ki/be kapcsoló gombbal a hifit is lehet kapcsolni, eddig úgy tudtam, hogy csak kikapcsolni lehet vele. Most már tudom, hogy be is:D
(Nálunk is működik a "telefonteszt" meg a távirányító teszt is, ha esés, ütés, ilyesmi van. Ha ezek megszerzése örömmel tölti el és elfeledi az ordítása eredeti okát, akkor nincs nagy baj. :) )

Lesz már építőkockánk, kétféle is! Épp az előbb nyertem meg a Vaterán egy licitet, 1500 ft-ért 42 db-os, Lego Primo-szerű-nek írt cuccos... Az a lényeg, hogy ne apró darabos legyen, meg ha jól láttam a képeken akkor nem is vadul élesek az elemek. Mama még pár napja vett meg a Teszveszen egy kevesebb elemes csomagot, azok is nagyok, meglátjuk, ha ideérnek. Nekünk biztos nem lesz nagy öröm, elég most a formabedobó 10 elemét meg a fa puzzle darabkáit is naponta 100szor összeszedni, nem beszélve az egyéb játékokról, most lesz még hozzá jópár darab, amit lehet majd pakolgatni, na de a gyerekeknek szerintem szükséges....

Csend van... lehet, hogy elaludt végre... :)
Holnap jövök valamikor.

2010. október 27., szerda

Szerda

Az este - vagyis inkább éjjel volt az már - ahogy bementem, hogy Levikét a helyére teszem, hirtelen Livike rám köszönt nagy vidáman, hogy "szia" :) Úgy megijedtem, azt hittem alszik. :) Egyáltalán nem tűnt álmosnak, még oda is feküdtem mellé, de csak nézett és mosolygott, de azért lefeküdt.. :) Úgy tűnt visszaalszik, így újra elindultam Levikéért, aki épp fészkelődött, tehát nem aludt valami mélyen, ebből kifolyólag éktelen visításba kezdett, ahogy letettem az ágyába. Próbáltam simogatni a hátát, lefektettem, felállt, majd újra és újra, közben visított. Livikének se kellett több, felállt Ő is és sírt. Megijedt szegénykém. :( Levit közben kitettem az ágyunkra, ott pár perc múlva lenyugodott, de Livike csak nem akart elaludni. Csak állt, sírdogált, úgy sajnáltam! Lefeküdtem, hogy hátha akkor majd Ő is azt teszi, ha látja, hogy most már alszunk. Lefeküdt, de szinte pattogott az ágyban, nem tudom mi fájhatott, vagy mi volt a baja... :( Hamarosan keserves nyammnyammolásba kezdett, pedig nem is volt a közelben se cumiüveg, se tea, na mondom éhes lesz a kisasszony... csináltam 90 ml kaját, azt megette és el is aludt. A tévé közben kikapcsolt, mert beállítottam automatára, ekkor megint sírni kezdett Livike, úgyhogy adtam még rá fél órát... Azt már én se vártam meg ébren, hogy leteljen. :) Így is két óra körül volt már az idő...
Az éjjel hátralévő része gyorsan eltelt, bár nem volt valami kényelmes Levikével a nyakamban és egyéb pozíciókban, mikor hogy feküdt keresztbe. :(

Livike 8:20-kor ébredt, vidám volt, mindannyiunkat Ő ébresztette. Gyorsan kivettem, szokásos hancúrozás, kaja, öltözés, stb.
Apa ma is 10-re ment dolgozni, most igyekeztem mindennel időben végezni...
10 órakor már a szobában játszottak, majdnem kész volt a kajájuk, almafőzeléket főztem Nekik ebédre. (de minek....?:( )
Ma végre jöttek a munkások is a tetőt csinálni, így az udvaron nem tudtunk levegőzni, az utcára pedig addig nem szívesen mentünk ki, amíg itt voltak, ki tudja, kiben mi lakozik, nem mennek-e be a lakásba, ha látják, hogy nincs ott Mama... Amikor elmentek ebédszünetre, akkor mentünk mi is ki a gyerekekkel egy kicsit az utcára. :) Ekkor már elmúlt dél is. Addig játszottunk, jól elvoltak.
13 óra körül jöttünk be, végül azért az udvaron is voltunk valamennyit, de nagyon kellett figyelni, hogy hova lépnek, mihez nyúlnak. Máskor is kell, de most méginkább.
Eljött az ebéd ideje is. Az almafőzelékről kb azt gondolták, hogy egye meg aki főzte, nekik nem kellett! :( Mellesleg nekem sem kellene, érdekes ízt ad a fagyasztott és kiolvasztott, kissé fűszerezett darált hús, amit beletettem. :(
Levike még evett is valamennyit, de Livike nem. :( Valamit enni kellett, így maradt az üveges kaja. :( Alma-mandarin pulykahússal. Livike azt is maga akarta enni, persze nem lehet, mert híg.... nem fogadta el tőlünk kanállal. :(
Akkor irány a szoba! Tudtam, hogy ott jobban esznek tőlem is, még Livike is elfogadja, csak a székében nem hajlandó. :)
Úgy is történt, szépen megették a szobában, az ágy előtt ülve, néha mentek egy-két kört is, de elfogyott a kaja végül. :) Két túrórudi is bement, bár ezek most a kis méretűek, nem volt nagy a múltkor a boltban. :(
Játszottunk, jó kedvük volt, nem is tűntek nagyon álmosnak...
14 órakor azért csak letettem Őket egy kis tápszerrel, aludni azért mégis kell! :)
Hamar el is aludtak...
Livike már 15 órakor fent volt, megvolt a szokásos 1 óra alvása.
Levike még kb 10 percet húzott rá, gyanítom, hogy aludt volna még, de Livike felébresztette a visításával, sírásával, nem tudom mi baja volt, nagyon rosszul ébredt, meg pár napja amúgyis ilyen kis nyüszi... :(
Játszottunk, majd 16 óra körül kijött Mama, hogy tudjak menni a boltba meg a gyógyszertárba. Közben Apa is haza ért, úgyhogy miután elmentem, Mama is be tudott menni, intézhette még a dolgait. :) Még Mamával ettek gyümölcspépet a gyerkőcök, volt még egy krémtúró, azt is megették. Ittak teát, telt az idő.
A kisboltot hamar megjártam, a gyógyszertárba csak utána szaladtam el, de ott is végeztem időben.

17:40 körül kezdtem adni az uzsonnát. Ma párizsi, sajt, zsömle falatkákat kaptak. Azt hiszem most egy ideig se sonka, se párizsi, se virsli nem fog kelleni, megunták. :( Bár azt még nem tudom, mit adok akkor Nekik...!
Ettek azért, de nem olyan sokat, mint máskor. Mivel hoztam túrót, gyorsan csináltam egy tojásos, enyhén cukrozott túrót, amit úgy gondoltam szeretni fognak. Tévedtem. :( Livike egy kanálhegynyit evett meg belőle, Levike még azt is kiköpte... :( Nem ment kárba, megettem én, de ezzel még nem voltunk előrébb a gyerekek evésében.
Ettek még sima zsömlét enyhén vajazva, de még magában mindig jobban megeszik a zsömlét, kenyeret, mint ha van rajta valami. Kaptak még perecet is meg kölesgolyót, majd a szobában joghurtot is. Ittak teát, éhen nem halnak, de ez így akkor sem jó. :(

Fürdésig játék volt, szinte állandóan pakoltam, mert addig tartott, míg összerámoltam, máris szét volt minden. Amíg itt a konyhát rendeztem az evés után, hirtelen elhallgatott a tévé, gondoltam elkapcsolták valami üres csatornára. Bementem, hát a frász jött rám! A tévé félig elfordítva, egyik sarka a levegőben, a gyerekek meg ott ácsorogtak és nagyon szerelték volna. :( Az antennakábel is kijött a hátuljából, azért nem szólt. Ha jobban ki tudják húzni, le is esik! :( Jajj... Hát már semmi nincs biztonságban? Pár perc volt csak, amíg nem voltam bent. :(( Valószínűleg a fa kirakót akarták levenni, mert azt oda szoktam feltenni a tévé tetejére - eddig - hogy ne mindig tudjanak hozzáférni, pl amikor nagyon rohangálós kedvük van, mert csak szétdobálják a darabjait utána meg elesnek bennük. :( Persze mostantól nem teszek semmit a tévé tetejére, nagyon remélem, hogy ezt a mutatványt nem ismétlik meg többször, mert abból tragédia is lehet, mint ahogy volt is ilyen nem rég, hogy magára rántotta egy két éves kisgyerek a tévét.... :(
Amúgymeg dög nehéz készülék, én alig tudom arrébb tolni amikor port törlök körülötte-alatta...

A fürdést 20 órakor kezdtük, tolhattuk volna tovább is, mert vasárnap vissza kell venni az órát, akkor még a mostani este 8 is csak 7 óra lesz. Mondjuk a reggel 8 is csak 7... :(
Livikét Apa fürdette, jól viselte a KicsiLány, a mai tárgy amibe beleegyezett, hogy jó lesz öltözéshez, egy elemlámpa volt. :)
Levikét én fürdettem, rendben volt minden. Mivel még nem volt megágyazva, a kiságyba került a Legény... Nem feküdt le, nem evett, lightosan sírdogált... ekkor már 20:30 volt, hamarosan kezdődött a film is. Végig a helyén volt, majd csak 21:20kor vettem ki, mert akkor már eléggé bevadult, visított, nem akartam, hogy Livikét felébressze, aki épp előtte aludt el. :(
Innentől kezdve megy a harc: mi azt szeretnénk, hogy aludjon már végre Levike, Ő meg mindent csinál, csak épp nem fekszik nyugodtan... :( Jön-megy, pakol, járkál, Ő is megkaparintotta az elemlámpát, negyed órát azzal szórakoztunk, hogy Levike világított a plafonra/falra, én meg különböző figurákat mutogattam a fény elé, mint egy árnyjáték, olyan volt, Levike nagyokat kacagott. :) A legjobban az tetszett Neki, amikor a plüss kutyusát mozgattam a lámpa előtt, mondjuk az tényleg vicces árnyékokat vetett. :)
Gondoltam most már elalszik, de eddig még nem sikerült. Most amúgy csend van, de csak kb 10 perce ülök itt, a bejegyzés elejét még korábban írtam meg, azt is vagy négy részletben most este...
Majdcsak elalszik már, közeleg az éjfél. Jó lenne, ha le tudnám tenni a helyére, de ez még a jövő titka, hogy sikerül-e.
Ezt most befejezem és megyek is tusolni és fekszem, nem akarok megint 1 óráig itt lenni. (...de ha egyszer ilyenkor tudnék a gépnél lenni...:(( )

Holnap jövök valamikor...:)

2010. október 26., kedd

Keddi összefoglaló

Az éjszakánk viszonylag jól telt. Levikét 1 óra körül tettem le a helyére, aludt már korábban is, de én akkor mentem be lefeküdni. Felébredt, de aludt is tovább a helyén, ez tartott egészen 4:30-ig kb. Akkor kivettem, mert sírt, hiába is próbálom olyankor visszafektetni, csak azt érném el, hogy Livike is felébredt, meg Apa is. Mondjuk az nem baj, ha tud róla Apa, hogy innentől kezdve hálótársunk van, legalább nem fekszik rá, figyel a fordulásoknál. Levike már nem volt ennyire toleráns, velem szemben legalábbis. :( Folyton le akart túrni az ágyról, keresztbe feküdt, meg is rúgott jópárszor. Van olyan éjjel, amikor szinte észre sem veszem, hogy Ő is ott van, olyan nyugodtan alszik. Ez most nem ilyen volt.
Livike 8:30-kor ébredt, Levike is felébredt, úgyhogy innentől kezdve nem volt nyugalom. Bár amúgyis kelnünk kellett már, mert Apa 10-re ment dolgozni.
Kivettem Livikét is, hancúroztunk kicsit, majd mi felkeltünk, Ők folytatták. :)
Borús, hideg idő volt, olyan semmilyen hangulatom volt... nem volt kedvem hozzákezdeni a szokásos dolgokhoz, de persze muszáj volt.
Ma súlymérés is volt, de ezt már írtam, ennyivel tartott csak tovább a reggeli procedúra, mint máskor szokott.

Az ágyaikban elég sokáig elvoltak, majdnem 11 óra volt, amikor kitettem Őket a placcra, lehetett játszani, időt tölteni, mert ma a kinti levegőzés az eső miatt sajnos elmaradt. :((

Az ebédet 12:15 körül kezdtük adni Mamával. Főztem répát meg krumplit, amit vegyítettem gulyáslevessel. Holnap már valami mást kell kitalálni, azt a levest már Ők nem ehetik. Nincs még semmi baja, de akkoris.. :))
Livike nem nagyon akart enni, úgyhogy a végén zsömledarabkákat evett, Mama kent rá a főzelékből. :)) Valamennyit amúgy megevett a főzelékből is, de csak és kizárólag egyedül, kanalazva. Az meg úgy nem túl nagy mennyiség. :(
Kaptak utána túrórudit is, teát is, majd 13:15 körül letettem Őket aludni.
Levike szerintem 5 perc múlva aludt is, ami kitartott 15:50-ig. Akkor is csak azért ébredt fel - szerintem - mert felkapcsoltam a villanyt a szobában, hogy lássunk Livikével szőlőt enni meg játszani. :) Egyébként meg ideje volt felkelni, így sem fáradt ki megint, mert kb most aludt el. (23:30)
Livike 14 óra körül alhatott el, addig folyamatosan hallottam, hogy magyaráz, fészkelődik, elvan... nem sírt, de fent volt. 15 órakor viszont már sírt, úgyhogy egy óra alvással megelégedett ma is a KicsiLány.
Játszottunk, majd jött az említett szőlő evés, amibe már Levike is csatlakozhatott - volna - de nem kért. Még előtte csináltam gyümölcspépet is, azt ette Levike, bár nem sokat. Livike abból nem kért.
16 óra körül ért haza Apa, így el tudtam menni a boltba, bár erre csak 17 óra után került sor.

Uzsonnára ma sült virslit kaptak, úgy vettem észre, hogy nem jön be így annyira, mint főve, pedig azt hittem majd a változatosság miatt jól fognak enni. Az is lehet, hogy nem voltak még éhesek. (olaj nélkül sült, melegszendvics sütőben, vagyis ez inkább ilyen mini grill sütő, jó régi, talán öregebb mint én. :D Mindenesetre én pl az abban készült melegszendvicset sokkal jobban szeretem, mint a mai, modern sütőkben, amik alul-felül pirítanak, csak ugye ott nincs "teteje" a szendvicsnek, nem lehet rápirítani pl a sajtot.
Az uzsonnát 17:45 körül kezdték enni, már annyira extázisban voltak, nyammnyammoltak, sírtak ezerrel, hogy ezért is gondoltam, hogy hű de nagyon éhesek, sokat fognak enni. Közben meg....

18:30 körül mentünk be a szobába, játszottunk, de közben itt is rendet kellett tenni, utána adtam a joghurtot, amit mindketten jóízűen ettek.
Alapban jó kedvük volt, de néha látszólag ok nélkül sírtak, főleg Livike volt ma a nyűgösebb, folyton a szájában túrkál, fog lesz a "bűnös", erős a gyanúm. :(
Ment az esti "hajrá", szó szerint: szeretik azt a játékot, amit végülis Livike talált ki, de már Levike is lelkesen mondja, hogy "hajrá, aja" -mintha nekem drukkolna valamihez:D - és közben nagyon gyorsan másznak, kergetik egymást, vagy bennünket. Persze mi mindig Őket hajrázzuk, hogy pl "Hajrá, Livike" :)))

Egy ilyen "roham" után Livike már eléggé kifáradt, álmos is volt, nyűgös is, és egyszercsak megtörtént az, ami Vele eddig a 20 hónap alatt egyszersem: megszerezte az első pukliját a homlokára. :( Közepes tempóval szaladt, végig láttam, azt is, hogy el fog esni, de elkapni már nem tudtam... szerintem a saját lábában bukott fel, ez még nem is lett volna baj, ilyet máskor is szokott, csak éppen lefejelte az ágyunk elejét, ami elég kemény, elvileg vas van benne, csak a kárpit fedi - ott ahol az ágypárnákkal találkozik az ágy eleje - és eléggé el van vékonyulva már az anyag. Bár én úgy láttam, hogy nem abba az élesbe vágta bele - szerintem akkor szét is nyílik a feje:( - "csak" az előlapba, de az is akkorát koppant, hogy rendesen megremegett az ágy. Épp félig a szélén ültem, éreztem az ütés erejét. :(((
Nagyon sírt, megnézni sem engedte, én már felkészültem mindenre, ömlő vérre, szétnyilt fejre, de szerencsére ilyen nem lett! Kb másfél perc alatt lett egy félkisujjnyi duzzanat, ami egyből kék is lett, és nőni kezdett. Hoztam is rögtön egy kanalat, - azt kb fél perc után, ahogy hirtelen magamhoz tértem - rátettük, de nem tűrte, közben hoztam a hűtőből egy zacskós tejet konyharuhába csomagolva - nem kell itt fagyasztott cucc, elég hideg az is - és azt próbáltam rátenni, de nem engedte, csak pár mp-ig, de azt szerencsére többször sikerült, így nem nőtt túl nagyra a duzzanat. Én úgy megijedtem...! Akkor is, amikor a múltkor Levike a falat fejelte le, és Neki lett puklija, meg Ő már a betonnal is találkozott, szóval Vele már volt ilyen, Livikével még semmi baleset nem történt eddig szerencsére. Jól megünnepelte a hónapfordulót. :( Persze figyeltük, hogy nem szédül-e, egyéb tüneteket, de pár perc múlva már vigyorogva kérdezgette, hogy mia-mia mindenre, sőt még a hajam is meghúzta, úgyhogy nagy baj nem történt szerencsére! Fürdés előtt is újra sírósabb lett, de ebben közrejátszhatott az is, hogy időközben betojt, amit ugye senki nem szeret, álmos volt és hát azért csak fájhatott az ütés helye. Meglátjuk reggelre hogy fog kinézni, a jobb oldali szemöldöke fölött a homlokát ütötte meg, meg egy kicsit a combja is piros volt, de az a saját súlya és az esés miatt lehetett. Még meg is viccelt bennünket, mert nem sokkal az esés után elkezdett sántikálni... poénból! Rászóltam, vigyorgott egyet és ment rendesen tovább... Egyébként akkor épp arról beszéltünk Apával, hogy a lábát is megütötte, és hogy remélem nem lett baja, nézzük, hogy tud-e rendesen menni, stb. Erre bemutatta... :D Értenek Ők már mindent! Összefüggéseket is, nem csak konkrét, 2-3 szavas, direkt Nekik címzett mondatokat! Ezen mindig elcsodálkozom... :)

A fürdést 19:50-kor kezdtük, Apa Livikét fürdette, csak kicsit hisztizett, hiába volt most épp szedőkanál elterelésnek. Azt választotta a sok felkínált tárgy közül. :)Levikét én fürdettem, most nem is ágyaztunk meg együtt, nem akartam mára még egy balesetet, mert ha az ágyról szaladgálva lezúgat Levike, akkor biztos hogy többel köti be, mint amit Livike szerzett. :(
Mire kész lettem Levikével, Apa kihúzta az ágyat. Ágynemű még nem volt rajta, úgyhogy Levike szépen ment a kiságyba, meglepetésemre még elég jól is viselte. Megágyaztam, majd lefeküdtem a macira Livike mellé. Levike állt, a kajája a kezében volt, de úgy nem tudott enni, úgyhogy leült, majd le is feküdt! Ilyen se volt mostanában este! Kezdtem örülni, hogy hűdejó. marad a helyén! Erre Livike felállt és sírni kezdett, mert meglátta Apát a konyhában járkálni... Nem volt ez sok, mert rögtön le is fektettem újra, de Levike is felállt és sírni kezdett, innentől kezdve már nem is feküdt vissza, egyre jobban belelovalta magát, úgyhogy kivettem a nagy ágyra, mielőtt még Livike is belekezd....
A filmet elég jól meg tudtuk nézni, Livike el is aludt hamar, azóta is alszik a KicsiLány....
Levike most nyugodtabb volt valamivel, de aludni persze nem akart még. Kapott repetát is, nem is egyszer. Nem jó ez így, hogy ezzel akar jól lakni, pedig ez a tápszer már nem arra való. :( Az első adag kaja 210 ml volt, ebben most 120 ml tej volt, a többi víz, tápszer azt hiszem 5 kanálnyi volt benne. Az első repetára 150-et csináltam, hogy az biztos elég lesz. Aha.... Másodjára 120-at, azt is megette, közben betojt végre ma először! Ilyen nem nagyon szokott lenni, hogy délelőtt ne legyen széklete, sőt még utána sem. Most volt... Még mindig nem aludt, reklamálva mutogatta a cumisüvegét, hogy üres, úgyhogy kapott még 90 ml-t. Ez majdem 6 deci! (a repetákban nincs tej) Teát is ittak, de ettől függetlenül, lehet, hogy szomjas is volt, meg ugye uzsonnát nem túl sokat evett, éhes lehetett...
Az utolsó adagot lehet, hogy nem ette meg, még nem néztem, de elaludni se tud kaja nélkül. :(
Egyébként ahogy ott feküdtem mellette, olyan édes volt: megette az egyik adag kaját, eldobta a cumisüveget és a plüss kutyust is, majd megfogta az arcom, maga felé fordította, lenyomott egy cuppanóst, majd vigyorogva alváshoz készült. Legalábbis úgy tűnt, aludni akar. :) Na mondom ez volt a jóéjt puszi. :)))
Utána még simogattam kicsit, persze nem sokáig maradt nyugton, járkált, de mindig visszafeküdt azért mellém... :)
Ahogy írtam is, fél órája aludt el kb.
Megyek is és megnézem, a helyére csak akkor teszem, ha én is megyek, mert ha felébredne akkor egyből ki is kell vennem magam mellé...
Egyébként megyek én is nemsoká, mindjárt éjfél...
Holnap jövök! :)

Hónapforduló - 20.

Bizony, ma 20 hónaposak a gyerekek. Vége az egyessel kezdődő hónapoknak. :) (úgy értem, hogy számmal leírva...) Még négy hónap és két évesek lesznek. :)
Az előző hónaphoz képest most sincs sok változás, de azért a "rend kedvéért" nézzük a szokásos kategóriákat:

Súly:
Levi: 9940 gramm,
Livi: 9650 gramm volt ma reggel, mindketten nagydolog előtt lettek mérve, végre kicseréltem az elemeket a mérlegben, mert már be se tudtam kapcsolni. Azért jól bírta így 20 hónapig az a két elem benne, bár csak az első pár hónapban mértem Őket naponta, de akkor többször is. :)
Mindketten gyarapodtak valamennyit, de Livike súlya többet nőtt, mint Levikéé. Levi még mindig nincs 10 kg, bár ruhástól már mindketten tuti el is hagyják azt. :)

Mozgás:
Továbbra is szaladnak, ritkábban sétálnak, játszásból másznak, de úgy általában meg nem állnak egész nap, kivéve mikor alszanak! :)

Evés:
Még mindig változó az étvágyuk. Megint 90%-ban házi kaja van, több-kevesebb sikerrel meg is eszik.. A reggeli továbbra is tápszer, de már tejjel vegyítve, a tízórai mostanában már az ebéd, rendesen ebéd időben. (A késői ébredések, levegőzés miatt csúszunk..:( ) Az ebéd főzelék, vagy leves, félig pépesen, vagy teljesen darabosan, desszertnek túrórudi vagy krémtúró...
Alvás után gyümölcs, ami egy ideje szőlő szokott lenni, kicsit később megvan a gyümölcspép is babapiskótával vagy darált keksszel, vagy csak simán almaszeletek..
Az uzsonna már inkább vacsora időben szokott lenni, ilyenkor sonka, párizsi, sajt, virsli, bundáskenyér vagy fasírt szokott lenni, időnként más is, de ezek a legáltalánosabbak. Unják is már sajnos. :( A főtt tojás nem nagyon jön be se darabosan, se tojáskrémnek, de azért néha próbálkozom azzal is. Vagy a főzelékbe teszek egyet alkalmanként.
Fürdés után tápszer van tejjel, majd repetának még általában kell tápszer, mikor mennyi.

Alvás:
Livike sikeresen visszaszokott a helyére, ritkán azért ki kell venni, hogy a nagy ágyon aludjon el, de ez tényleg ritka. Reggel Ő ébred korábban, de 8 óránál az sincs előbb általában. :)
Levike ebben a hónapban főképp közöttünk aludt, bár ott sem alszik el éjfélnél előbb, a saját ágyába vagy le tudom tenni pár órára, vagy nem. :(
Nap közben egy alvás van, 13 és 14 óra között, kaja után teszem le Őket aludni. Livike most megint alszik kb 1 órát, de inkább kevesebbet, Levike 2,5-3 órákat is képes, de most próbáljuk rövidíteni az alvásidejét, mert nem fárad el estére, talán azért alszik el olyan későn, szaladgál, hancúrozik, és ha Livike sem alszik még el, akkor Ő is csatalakozik és "buliznak" éjfélig is akár. :( Mivel Livike keveset - vagy semmit - alszik nap közben, Ő hamarabb kidől estére. :)

Fogak:
16:16
Levikének megelőlegezem már azt az egy, jobb felső szemfogat is, mert a csücske már kint van, de még nem nagyon látszik.
Livikének már mind a négy szemfog kint van, ma néztem a leghátsó, őrlő fogakat, mert a keze mindig a szájában van, mindent rág, de még nem érzem, hogy ott lennének.
Miután úgy megharapott, hogy szó szerint visítottam, mert el sem engedte az ujjam, inkább felhagytam a szájában történő kotorászással. :(

Beszéd:
Nem nagyon tudok különbséget tenni, hogy mit mikortól mondanak, csak egy-két jellemzőbb mondás van, ami igazán megmarad, ez most pl az "ejnye", meg az "eee", ami azt jelenti, hogy elment, leesett, vagy valamit keresnek.
Apa, Mama, Papa, Aja, akkor.. van még "tá", ami tányér, távirányító, meg "pa", ami papucs, papír és ilyesmi.. "to" ami toll, és tojás, meg csomó ilyesmi szókezdemény, de rá lehet jönni legtöbbször, hogy mit akarnak mondani, mert mutogatnak, gesztikulálnak hozzá. :)

Próbálkozunk néha a biliztetéssel is, de még mindig inkább a fejükre húzzák, meg egymásra pakolgatják a biliket, minthogy rendeltetés szerűen használnák. :( Sokszor szólnak, ha van valami a pelusban, egyelőre még utólag. :) Mondják, hogy "kaka", és húzgálják a pelust, mert ugye az zavaró dolog, ha ott van a cucc... :)))
A játékok közül most a formabedobó és a fa puzzla a sláger, elég későn "értek" meg rá, de eddig egyszerűen nem érdekelte egyikőjüket sem az ilyesfajta játék, most meg már profin kirakják, bedobálják. :) Épp Duplo vagy valami ilyen építőkocka vadászaton vagyunk, Mama már talált is a Teszveszen egy adagot, meglátjuk, az mennyire jön majd be. Boltban szörnyű drágák, na meg apró darabosak, azokat szerintem még inkább megennék, mint játszanának velük. :(

Azt hiszem nem maradt ki semmi szokásos kategória.
Nagyon sok puszit kapunk, egymásnak is adják, egyre többször jól viselik a másik közeledését.. :)
Az agresszió is jelen van sajnos, na meg a hiszti is. :(
Mindent egybevetve tudnak nagyon édesek és aranyosak lenni, de még mindig nincs elég türelmem a rosszaságaikhoz, hisztijeikhez, egyre bosszantóbb, hogy szinte mindent megértenek, de csak azért se csinálják úgy, hogy jó legyen. (nekem). Mit szoktak erre mondani? Gyerekek.... :)

2010. október 25., hétfő

... és a folytatás

Livikével kirakóztunk, formabedoóztunk, telt az idő, Levike pedig csak aludt és aludt....
16:30-kor jött Mama, hogy el tudjak menni a boltba meg a postára, Levikét pedig közösen, óvatosan felébresztettük, a két és fél óra alvás bőven elég ahhoz, hogy még most se aludjon... :( (23:30)
Előtte előkészítettem egy tálka szőlőt, hogy majd megeszik amíg visszaérek. Meg is ették, sőt még egy negyed banánt is, amikor haza értem már Papa is itthon volt, itt volt Ő is a gyerekekkel. :))

17:30 körül kezdtem adni az uzsonnát, elég jól ettek, bár többet is el tudtam volna képzelni.. Miután végeztek a kajával, bevittem mindkettőjüket a szobába, hogy rendet tudjak tenni idekint, a teát direkt nem adtam oda, gondoltam majd ha bemegyek, akkor felügyelet mellett isznak. Nem kell azt nekem odaadni! A pelenkázó szélén volt mindkét teás üveg, az egyiket valahogy sikerült elérniük és természetesen teljesen össze is teázták magukat vele. Nem értem én ezt! Nem folyik, kivéve úgy, ha megszívják és nem isszák ki, hanem rázzák... vagy az a bizonyos szájban gyűjtögetős módszer a "nyerő" még, az ellen meg akármilyen csoda itató sem érne semmit. :(
Livikén csak a pelus maradt szárazon, Levikén a harisnya is. Namost.. ilyenkor már nem öltöztetem be Őket teljes menetfelszerelésbe, Levike kapott egy blúzt és egy nadrágot, Livike még egy zoknit is, body-t már nem adtam rájuk. Mamának először fel se tűnt, hogy másik cucc van rajtuk, meg az sem, hogy a konvektor előtt az a maradék bébikarám végig van teregetve a száradó ruhákkal, így még a szennyesbe se teszem bele, csak ha megszáradnak. Fürdéshez közeledve Mama szokás szerint kezdte vetkőztetni Levikét, hogy csak a body maradjon a végére, meg is lepődött, hogy hát az nincs rajta. :D
Még előtte ettek krémtúrót is, azt hiszem ilyet nem veszek többször, mert nem volt vaníliás krémtúró, amit már adtam párszor, hanem ugyanaz a márka, csak valami lágy kekszes vagy mi a neve... nem rossz, de marha édes!!! Persze ették, hát hogyne. Nem tudtam már elvenni, és sajnos én sem kóstoltam meg rögtön, csak amikor már Ők is ették, gondoltam rossz nem lehet, én amúgyse szeretem a krémtúrót.. na de ha ezt tudom, hogy tömény szirup akkor biztos nem adom oda. :(

Miután jó nagyot játszottunk és hisztiből is jutott bőven, 20 óra körül hozzákezdtünk Mamával a fürdetéshez.
Livikét én kezdtem fürdetni, de félúton Mama átvette, mert visított. Nem hiszem - vagyis nagyon remélem - , hogy annyira ellenem volt kifogása, inkább az volt a baj, hogy látta Mamát, és ilyenkor igényli, hogy vele foglalkozzon. Ezzel Levike is ugyanígy van.
Mama nem próbálgatott végig a Lánynál mindenféle kijövős tárgyat, egyszerűen fogta, kivette, megtörölte. :) Kis visítás és ellenállás azért volt, de ennyi néha akkor is van, ha előtte perceket töltünk azzal, hogy eltaláljuk az óhaját, hogy épp mivel hajlandó csendben kijönni a kádból. :)
Levikét teljesen én fürdettem és töröltem is, persze most Ő is nyekergős volt, mert azt szerette volna, ha Mama vele foglalkozik. Csak épp Mama Livikénél feküdt a macin, mert Ő sem maradt most nyugton, mint máskor szokott.
Kész lettem Levikével, a kajája a kiságyában volt, így betettem oda a gazdáját is. :) Hogy ez mennyire rosszul esett Levikének! Mi az, hogy a kiságyba lett téve, amikor Ő mutogatta, hogy a nagy ágyra akar menni...! :)
Mama közben kiment, pár percig még nyekergett Levi, majd visított, úgyhogy kivettem, mert kezdődött a film... Livike szépen lefeküdt, evett, majdnem aludt is már. Levike is feküdt és evett mellettem, de időnként fészkelődött, a másik oldalra mászkált, stb...
A film kb a felénél tartott, nem is volt még 21 óra sem, amikor haza ért Apa.
Livike is felélénkült egyből, persze hogy felállt, sziázott, integetett, sírni is kezdett, mert rájött, hogy megint Ő húzta a rövidebbet: Levike kint rohangál Ő meg az ágyban van. :( Ha Levi is nyugton maradna a fenekén, akkor biztos nem izgatná annyira Livikét sem a dolog, de így, hogy direkt odamegy incselkedni...! Kivettem hát Livikét is, olyan szomorúan nézett... :( Ő szépen feküdt, néha felült, de akkor is azért, hogy odaüljön az ölembe, majd kis idő után megpróbált hanyatt feküdni, ami persze úgy nem sikerült, így szépen odavittem az ágyához, letettem és odafeküdtem mellé. Ott legalább nem mászkált át rajta Levi, álmos volt már nagyon a KicsiLány. Levike folyton mászkált, sőt egyenesen az ágyunkon járkált, bármikor leeshetett volna akár a szemünk láttára. Hiába szóltam sokszor, lefektettem, kértem szépen, utána már hangosabban is, hogy fejezze ezt be, nem hagyta abba... Betettem a kiságyba, hogy onnan legalább nem tud leeseni. Na igen. Csak ugye ott meg ordít. :( Még Mama be is jött, hogy mi van, hogy így visít... rendesen áthallatszik. :((
Pár perc után kivettem, kapott még kaját, de úgy tűnik nem jegyezte meg, hogy mit kellene csinálnia, mert ugyanúgy járkált, kipakolta a játékokat, fel-le mászkált az ágyról, de legalább már úgy nem sétálgatott rajta, mint előtte.
Livike meg csak nézett, nagy szomorú szemekkel... én ott feküdtem mellette és potyogtak a könnyeim... :(((( Ideges voltam Levi miatt, de akkor abban a pillanatban Livikét sajnáltam, hogy most mennyire türelmes, hogy nem balhézik, persze kihisztizhette már magát mára, de akkor is... :(((
Nem akart kijönni, nem állt fel, csak nézett.... Közben evett, majd a rágókát rágta ezerrel, valószínűleg jön valamelyik leghátsó rágófoga, a többi már úgyis kint van. Este már a saját blúzát is rágta, meg a karám szélét is, annyira rághatnéka volt, hogy csak na!
Livike hamarosan el is aludt, Levike még futott pár kört, majd 23:30 körül Ő is elaludt végre. Még a nagy ágyon van, Apa már alszik, mennem kellene nekem is. Ma is megpróbálom letenni Levikét a helyére, hátha lesz pár nyugodtabb óránk alvásügyileg, aztán majd meglátjuk hogy alakul végül.

Hétfő - eddig

Levike éjfél után aludt el. Fél óra múlva szerencsére le tudtam tenni az ágyába, ott is maradt reggel 6:30-ig. :) Akkor kikéredzkedett, magam mellé tettem és ott még aludt 8:10-ig, akkor is csak Livike miatt ébredt fel, mert ez már szokássá vált, hogy a KicsiLány ébred előbb reggel (is). Na de Ő elalszik már viszonylag korán, kipiheni magát addigra. :)) Livike egyébként nem volt fent egyszer sem az éjszaka folyamán, így jó nagyot aludt! :)
Ma reggel is volt egy kis közös hancúrozás a nagy ágyon és a szobában, konkrétan szétpakoltak mindent, be nem lehetett lépni a sok játéktól, szétdobált ágypárnáktól a szobába. (Ha ki van húzva az ágyunk akkor egyébként is nagyon pici a szabad hely.)

Szépen elkészítettem mindent, szokás szerint előbb magamat tettem rendbe, közben főtt a kávé, a tea, megcsináltam a gyerekek kajáját is, majd egymás után felöltöztettem Őket és mehettek is enni az ágyaikba. :)

10 óra körül kiporszívóztam, kitettem a gyerekeket a placcra, majd rendbe tettem az ágyaikat is, mert a matracon kívül mindent kidobáltak belőle. A matracnak se sok híja már, de azt nem bírják felemelni, szerintem csak azért nem landol az is a földön. Levike így is beszorult már párszor az ágyába, mert szokása felhajtani a matracot, az ágy alja meg ugyebár hézagos, befér a lába, utána meg sír, hogy szabadítsam ki. :(

Apa 12-re ment dolgozni, jó lett volna letudni a levegőzést addig amíg még itthon volt, de mégis elmaradt, úgyhogy majdnem dél volt amikor Mamával kivittük Őket. Voltunk az utcán is sétálni, nagy teherautót taperolni, ami nagyon tetszett a gyerekeknek, mert ki volt téve az elakadás jelzője, ami ugye villog... és hát ez nagyon tetszik mindkettőjüknek. :)) Nem nagyon engedtük, hogy hozzá nyúljanak, főleg azért mert a gazdája is benne ült, de nem szólt. :) Pár percig csodálták a nagy autót, majd sétálgattunk még egy ideig. Ma elég szép idő van, nincs túl hideg szerencsére.
A tetőt csináló munkások ma nem jöttek, pedig ígérték, nem tudom mikor akarnak jönni, majd ha bejön az esős idő? :( Elvileg a szigetelés készen van, nem baj, ha esik az eső, de azért gondolom nekik is jobb úgy dolgozni, ha nem áznak szét. Ők tudják...

13 óra körül jöttünk be. úgy tűnt, hogy milyen éhesek, legalábbis a kétségbeesett nyammnyammolás az ment rendesen, főleg Livike részéről...
Gulyáslevest ettek, kicsit össze lett nyomva a botmixerrel, de nem pépesre, csak annyira, hogy kicsit sűrűbb legyen, mert Livike természetesen csak és kizárólag saját maga hajlandó enni, ha az etetőszékben van.
Levike elfogadta Mamától is, bár könyörögni kellett, folyton a fejét rázta, hogy nem kéri. :(
Hogy jobb kedvük legyen, végignéztük a múltkori videófelvételeket, amiket még akkor csináltam, amikor Papa gitározott a gyerekeknek, Újra végig táncikálták, bár most ülve, tetszett Nekik a zenei aláfestés. :))
(majd teszek fel abból a gitározós időszakból is legalább egy felvételt:) )

Kaja után még játszottunk kicsit, közben én is ettem, majd láttam, hogy már nagyon álmosak ezért 14 órakor le is tettem Őket aludni.
Livike épp most ébredt fel, bár most csendben van, szerintem már nem alszik vissza. Így is megvolt majdnem másfél óra, nem panaszkodom, Tőle ez nagyon jó idő napközbeni alvásnak! :)

Megyek is, lefoglalom valamivel, amíg Levi is fel nem ébred!

Később jövök.

2010. október 24., vasárnap

Vasárnapi összefoglaló

Az éjszakánk elég jól telt. Levike 23 óra körül aludt el, 23:30-kor tettem a helyére, felébredt, de nem balhézott, aludt tovább. Nem értem, miért van az, hogy néha simán le lehet tenni, máskor meg nem. :(
Livike 3 órakor ébredt, keservesen nyammnyammolt, de úgy, mint aki egy hete nem evett legalább. Nagyon régen kellett Neki utoljára éjszaka kaját adni, és ezt az esetet főleg azért nem értem, mert tegnap elég sokat evett egész nap, miért lett hirtelen éhes, ki tudja. A lényeg, hogy csináltam egy kis tápszert amivel szépen vissza is aludt, következőleg csak reggel 9:05-kor ébredt, vidáman, jó kedvűen! :)
Levike 3:40-kor ébredt sírva, kéredzkedve, úgyhogy kivettem és magam mellé fektettem, ahol Ő is aludt tovább, amíg Livike hagyta, bár még bírta volna szerintem, csak ugye úgy nehéz aludni, hogy közben ugrálnak az emberen.. :) Az ébresztő azért megint édes volt, Livike két cuppanós puszival tudatta Levivel, hogy reggel van, ébredjen, hancúrozzanak együtt még egy kicsit! :)

Apa 5-kor kelt, a gyerekek észre se vették, én is aludtam tovább, amíg Ők is. :)

A délelőtt gyorsan eltelt, tettem a szokásos dolgokat, majdnem dél volt, amikor kimentünk sétálni az utcára is és itt az udvaron is eltöltöttünk egy kis időt.
13 óra körül jöttünk be, megvolt az ebéd, ami a tegnapi kelkáposzta főzelék volt, de kaptak gulyáslevest is, vagyis inkább a kettő keverékét ették. :)
Eléggé nyűgösek voltak már mindketten, elfáradtak, elálmosodtak, úgyhogy hamarosan mehettek is az ágyaikba egy kis tápszerrel. Livike most pár percig hisztizett, mert Ő inkább játszani akart a kirakóval, hiába mondtuk Neki, hogy majd játszik, ha felébredt.. Levike úgyis tovább alszik, akkor nyugodtan tud kirakózni. Amíg várakozott, hogy Levikét is felöltöztessem a levegőzéshez, felfedezte a formabedobós vödröt ami itt szokott lenni a konyhában - mert nem adom oda, ha mindketten a szobában vannak, abból csak vita van meg dobálózás, meg nem is nagyon érdekelte Őket eddig a dolog érdemi része - , egyből neki is állt, hogy bedobálja a megfelelő lyukakba az odaillő formákat, nagyon ügyesen csinálta! :)
Többek között ezért is nyekergett alvásidőben, meg a fa puzzle-ért is, de azért kb 2 perc alatt belenyugodott, hogy most alvás van és nem játék, 13:55 körül szépen el is aludt Ő is.

Gyorsan megebédeltünk Mamáékkal, ma Papa sütött palacsintát a gulyás leves mellé, amíg kint voltunk Mamával a gyerekeket levegőztetni, addig megsütötte és meg is töltötte a palacsintákat. :)
14:15-kor jöttem ki, nem telt bele 5 perc sem, Livike már fent is volt. :( Most eléggé alulmúlta önmagát alvásügyileg, ennél azért többet szokott aludni. Ugyanolyan nyűgösen is ébredt, mint ahogy elaludt, de végre megkaphatta az összes kirakót és formabedobót, úgyhogy hamar jó kedve lett! Már elég gyorsan kirakja mind a két puzzlet, a formabedobót is ügyesen pakolgatja, elvolt vele majdnem 15 óráig, akkor unta meg. Végig ott voltam én is, mert ha ki akartam jönni akkor nyekergett, biztos igényelte a nézőközönséget. :) Ja és persze a dicséretet is, mert mindig megtapsoltam, mondtam, hogy nagyon ügyes volt, stb.. ekkor rám mosolygott, néha még puszit is kaptam cserébe. :))
Gyorsan kimagoztam és lehúztam a héját a maradék szőlőnek, ami ma is egy púpos tálkával lett, addigra már Levike is felébredt. 15:15 volt ekkor kb. Nem bántam, hogy nem aludt most 3 órát, mert jó kedve volt, nem sírt, talán hamarabb elalszik majd most este, mint máskor.
Szépen ették a szőlőt, Levike is csak az első falatkát köpte ki kb kétszer, harmadjára megette, utána az összes többit is szépen ette.
Telt az idő, játszottunk...

Apa 15:30 körül ért haza, fel tudott váltani a gyerekeknél, így ki tudtam vasalni. :)
Majdnem 17 óra volt amikor megették a gyerekek a gyümölcspépet, valamikor oda kell azt is adni, ha már a délelőttünk mindig úgy elcsúszik, hogy már csak ebédelnek.
Ittak teát is, és bár többször meg tudták szépen inni, este, fürdés előtt mégis sikerült mindkettőjüknek totál leteázni megint a ruhájukat. :( Ez már uzsonna után volt, én mosogattam, pakolásztam idekint, Apa bent volt de nem vette észre, hogy már megint mit csinálnak, én is csak a kacagásra és cuppogásra mentem be, már gyanús volt hogy mi történik.... Nem tévedtem. :( Gyorsan levetkőztettem mindkettőjüket egy szál pelusra, kaptak egy-egy blúzt, a fűtést felvettem, nem öltöztettem már be Őket arra a kis időre ami fürdésig volt.
Az uzsonna amúgy akár ki is maradhatott volna, mert nem sokat ettek. :(
Főztem két tojást, abból csak az egyiket vágtam fel Nekik, plusz még sonkát, sajtot is kaptak, szépen, kis tálkákban. El is kezdték ügyesen csipegetni, majd még az sem volt nagy baj, hogy kiborították az etetőszék tálcájára az egészet, de amikor Levike módszeresen és röhögve ledobálta a földre, ott már eléggé ideges lettem! A főtt tojást nem egyszerű úgy felszedni a földről, hogy ne menjen még jobban szét... főleg hogy pár darabkára rá is léptem, ahogy járkáltam és nem vettem észre. :( Az meg a másik, hogy ahogy az ölükbe ejtik a kaját, az előbb-utóbb alattuk köt ki, szétnyomódik, ruha, etetőszék, minden csupa trutyi lett. :(
Amikor már egyáltalán nem is ettek, letakarítottam Őket, mehettek be a szobába. Rendet raktam, azidő alatt volt a teás eset is, úgyhogy nagyon "örültem" így este felé már. :(

A fürdetést 19:45-kor kezdtük, Apa Livikét fürdette, ma egy szedőkanalat talált Livike megfelelőnek a kádból történő kijövetelhez, az előző, kb 20 tárgy mind csak heves, vigyorgós fejrázást váltott ki a Lányból! Mondtam már, hogy szórakozik velünk?:D Egy kis visítás így is volt, mert a pelenkázóra érve rájött, hogy mégsem a kanál volt a legmegfelelőbb eszköz, akkor már a játék gumikacsa is jó volt ideiglenesen, előtte pedig nem kérte. Miután kész lettek, én letettem Livikét az ágyába, Apa vitte Levikét is fürdeni. :) Ilyen ritkán szokott lenni, hogy mindekttőjüket Ő fürdeti, de nem tiltakoztam... :)
Az ágybatétel ismét nekem jutott, kicsit ráijesztettem Levikére, hogy beteszem a kiságyba, nyekergett is egyből, pedig csak odatartottam az ágya fölé, nem is tettem bele... Sajnos, ez még mindig nem megy. Nade többször írtam már, hogy ha így van, hát legyen, aludjon el a mi ágyunkon, de akkor aludjon, és ne randalírozzon még órákig...! Kb most maradt nyugton, már kétszer kapott repetát, be is feküdtem mellé vagy 20 percre az előbb, amíg Apa evett, de esze ágában nem volt elaludni. Játszhatnéka volt még... Mondtam Neki, hogy most már alvás..! Erre elkezdett horkolni, közben vigyorgott... :)))) Feküdt pár percig, de mindig felkelt, átment az ágy másik oldalára, lemászott, visszajött, nem igaz, sosem fárad el? Még tornáztattam is, ami abból állt, hogy én hanyatt feküdtem, Ő az ölemben ült velem szemben, fogtam a kezét, hanyatt feküdt, majd felhúzta magát. Kb 25-ször megcsinálta ezt a hasizomgyakorlatot... :))) Kicsit kifáradt, de egy-két perc pihenés után újra szaladgálni kezdett. Úgy tűnik kevés a kinti rohangálás, azt a kifáradását kipiheni utána az alvásnál, ilyenkorra meg nem fárad el eléggé, pedig délután se nagyon szokott nyugton lenni.
Talán most már elalszik, talán majd le is tudom tenni a helyére, talán ott is marad valameddig. Ha nem, akkor alszik közöttünk, most mit tudok csinálni? :(
Livike alszik mióta letettem... remélem ezután is fog, nem alussza ki magát idő előtt és váltja Levit...!:(

Ennyit tudtam mára összeszedni, több részletben írtam, de végül kész lettem vele még ma.
Holnap jövök valamikor. :)

Az ígért képek...:)

Végre meg tudtam csinálni az albumot, a feltöltéssel kínlódtam már az este is, mert nem hittem el, hogy csak egyenként lehet a Picasaba képet feltölteni, sokaknak egyszerre van fent vagy 100 kép, ezért gondoltam, hogy van egyszerűbb megoldás is erre. Van is. :) Le kell hozzá tölteni a Picasa programot, abban ki lehet jelölni azt a mappát amit fel akarunk tölteni - én mindig kiválogatom egy külön mappába azokat a képeket, amiket fel akarok tenni, meg le is kicsinyítem - és egy kattintással meg lehet belőle csinálni a webalbumot, nem kell egyenként kitallózgatni és ötössével feltenni, mint ahogy eddig csináltam. :))

Az első két kép még azzal a bizonyos nagy hallal készült, ami Livikének annyira tetszett, hogy még ugatott is neki meg ujjongva próbálta elérni, szerintem simán megölelgette volna, ha hagyjuk. :D

A harmadik kép a múltkori börzén beszerzett ruhák egy részének bemutatásáért készült, Levike még aludt, de hamarosan felébredt és mentünk is sétálni, azt hiszem ekkor mentünk el Papával a játszótérre ami itt van nem messze.

A többi kép pedig Mama szülinapján készült, ami persze ennek többszöröse volt, de hirtelen ennyit szedtem össze, a kiválogatással még mindig bajban szoktam lenni, mert van olyan kép ami pl nekem tetszik, közben lehet, hogy nem előnyös, mert mondjuk közelről van és torz, meg ilyenek. Szóval legtöbbször Mama segítségét szoktam kérni a kiválogatásban, most ez abból állt, hogy az Általa iwiwre feltett képeket próbáltam itt a gépen előkeresni és azokat válogattam ki még az este. :)
Szóval jól megbonyolítom én ezt a képfeltöltősdit.... :D

(Jövök majd bejegyzéssel is, de már mennem kell, dolog van... )

A képek megtekintéséhez katt az album képére! :)

Lívia és Levente (2010.10.08.,10.10. és 10.20.)

2010. október 23., szombat

Mi is volt még ma?

Próbálom röviden írni, bár még nem alszanak, én már szeretnék. Azt hiszem nem én döntöm el, mikor alszom. :(
Nézzük, hogy alakult a napunk a továbbiakban:

Kitakarítottam, kitettem a gyerekeket, közben bejött Mama is, most Ő fogta ki mindkettőjüknél a teletermelt pelust.. :) De legalább nem kellett átöltöztetni egyikőjüket sem.
Játszottunk, telt az idő, ebéd előtt nem is mentünk ki levegőzni, csak utána.
Mama főzött, Papa dolgozott (itthon), egyedül nem mertem kimenni velük, mert most az udvaron is felfordulás van, (a tetőcsinálás miatt), az utcára meg eleve nem megyek ki velük egyedül, így megvártam míg Mama végez, addig játszottunk a gyerekekkel, elég jól elvoltak.
12:15 körül kezdtünk ebédeltetni, végül nem almafőzelék lett, hanem kelkáposzta, amit Mama csinált, volt benne krumpli is, jó sűrű volt, Livike tudta magától enni. Holnapra is maradt. :) Levike többet evett, mint Livike, de nem lehet beleerőltetni, ha nem akar többet enni. :(
12:40 körül mentünk ki sétálni, Livike úgy elindult, hogy a következő kis utca sarkáig meg sem állt, sőt még el is kanyarodott, és bár úgy volt, hogy elsétálunk az utca végén lévő játszótérre, végül nem mentünk. Egyrészt nem lehetett a készülő ebédünket sokáig magára hagyni, másrészt itt a sarkon jó elfoglaltságot találtak a gyerekek: felfedezték a rengeteg össze nem söpört falevelet, ami mellesleg nem is volt vizes, így lehetett benne játszani. :) Volt sétálás is, szaladgálás, néhány esés is, bár szerencsére többnyire a falevelekbe estek, puhára. :)
13:25 körül jöttünk be, eléggé kezdtek már fáradni, álmosodni mindketten. Végülis elég korán keltek ma magukhoz képest, elfáradhattak már. :)

13:45-kor tettem le Őket aludni, miután megettek még egy fél tálkányi főzeléket csak úgy a szobában, hamar el is aludtak mindketten.
Livike még egy órát sem aludt, 14:40-kor már fel is ébredt. Eléggé nyekergős volt, nem tudom mi van Vele pár napja... :(
Megpucoltam és kimagoztam jó sok szőlőt, szinte mindet meg is ette a KicsiLány! :)
Játszottunk, kirakóztunk, telt az idő.. Levike még aludt, pedig többször is odament Livike piszkálni.
Levike 15:50-kor ébredt, evett Ő is egy kis szőlőt, de csináltam gyümölcspépet is almából, barackból meg darált kekszből. :) Mindketten jól és sokat ettek, ez kb 16:30-kor volt. Ittak teát is, majd folytattuk a játékot. Livike nagyon ügyesen és gyorsan kirakja már egyedül a fa puzzlet, mind a kettőt, pedig nem egyformák! Levike is ki tudja rakni, ha elég türelmes és nem hajítja el az egészet az első sikertelen próbálkozás után. :( Levike ma nagyon ideges és pörgős volt, bár inkább csak estére lett olyan, akkor szinte ijesztő volt, ahogy nem tudott leállni egy percre sem. :( Közben a fáradtságtól csetlett-botlott, jó nagyokat esett többször is. :( Féltem, hogy ma még összetöri magát... ágyazás után is rohangált az ágyunkon, vártam már, hogy nyugovóra térjen végre.. Bár még nem alszik, de legalább megnyugodott már.

Ott tartottam, hogy játszottunk, majd 17:45-kor jött Mama, hogy menjünk át enni, a gyerekek is meguzsonnázhatnak sült husiból és krumplipüréből.
Ettünk, a gyerekek nem túl sokat, bár Livike azért kitett magáért, már azt hittük kipukkan a végén, mert csak evett és evett... :) Nem baj, ami jól esik hadd egye!
Megettek még 2-2 karika banánt is, 19 óra körül jöttünk ki, hogy még fürdés előtt legyen egy levezető nagy játék, hancúrozás.
Hamarosan Apa is haza ért, meg is lepődtünk, mert azt hittem zárós lesz, nem így volt, viszont holnap mehet reggelre... :(
19:40-ig még ment a hancúr, Levike ekkor volt abban a felpörgött állapotában, hogy mitől volt ez, nem tudjuk. De ha le akartuk kicsit állítani, hogy pihenjen, álljon meg, megállt ugyan, de szinte remegett, hogy annyira menne! Persze nem figyelt, ment neki a szekrénynek, elesett az ágypárnákban, stb... :((
Mama kiment, majd hamarosan kezdtük a fürdetést Apával.

Kb 20:20 volt az idő, amikor hozzákezdtünk a fürdetéshez.
Apa Livikét fürdette, a mai elterelő tárgy a kijövetelhez egy plüss egérkés kulcstartó volt :D
Levi közben kirohangálhatta magát, gondoltam csak jól kifáradt már, majd hamar alszik. Na igen, gondoltam. Tévedtem. :(
A fürdésnél Levikével most sem volt semmi baj, még a kajáját is jól és csendben elkezdte enni a nagy ágyon, Livike mellé odafeküdtem, mert Ő sem akart még aludni, de Neki már sikerült azóta.
Levike még tartja magát, járkál, pakolászik, egyelőre csendben van, de még szerintem várni kell az alvásra. Vagy az is lehet, hogy kell még Neki egy kis repeta, pedig ma elég jól evett Ő is, nem hiszem, hogy éhes lenne még, de ezen ne múljon, ha úgy tud elaludni, hogy kap kaját, akkor adok. :)

Ennyi lenne mára, a folytatást majd leírom holnap, remélem már nem lesz sok írni való a mai napról... Azt meg méginkább szeretném, ha le tudnám tenni a kiságyba Levikét, nem jó ez a nyomorgás, nyugtalan alvás, ha Ő is közöttük alszik. Azért van a helye, hogy ott aludjon. Én nem alhatok a kiságyban, nem bírna el - szerintem, bár nem tudom mennyi a súlyhatára - "termetre" összekuporodva elférnék benne. :)))

Holnap jövök! :)

Cím nélkül...(úgysem tudok semmi frappánsat, akkor meg minek?) :)

Levike megint közöttünk töltötte az egész éjjelt. Megpróbáltam letenni, de felébredt, sírt, még mellettem is beletellett pár percbe, míg újra elaludt. Fészkelődött, nem fért sehogy sem, még mondtam is, hogy a saját ágya kényelmesebb lenne, ott úgy forog, ahogy neki tetszik, de nem volt hajlandó belefeküdni. :( Persze, hogy nem fér köztünk, ha keresztbe fekszik! Pedig Neki valahogy úgy esett jól, ebből kifolyólag én megint az ágy szélén töltöttem az egész éjjelt, ha arrébb tettem, hogy férjek már valamennyire, akkor felébredt és sírt. Valamikor hajnalban amikor felébredtem, láttam, hogy Apa is az ágy szélén fekszik, oldalra fordulva, hogy maradjon hely Levinek. Maradt... az ágy nagy része középen üresen volt, mert ugye Levike meg az én térfelemen volt... :))
Nem jó ez így senkinek. :( Szokjon már valahogy vissza a helyére...!
Pár napig jó volt, vagy végig aludt, vagy csak később kellett kivennem. Nem csinálunk semmit másképp, most két napja mégsem alszik egy percet sem - éjjel - az ágyában. :(

Apa 7:30-kor kelt, Livike 8:20-kor ébredt, - vele én is - kivettem, ment is Levikét ébreszteni, puszilgatta, aranyosak voltak. :) Egyből feltalálták magukat, meglett a távirányító is, ágyból nézték a tévét amíg nem vittem a kaját és el nem kezdtünk öltözni. :)

Ma is jöttek a munkások a tetőt csinálni, amíg a gyerekek aludtak, igyekeztek halk munkálatokat végezni, de miután felkeltek, mondtam Apának, hogy szóljon nekik, hogy most már fúrhatnak, már senki nem alszik. :)

Elvileg ma is szép idő lesz, a nap legalábbis süt, de azért hideg van nagyon. :(
Apa 10-re ment dolgozni, a gyerekek még az ágyaikban vannak, megyek is porszívózni, hadd legyenek már "szabadon" a szobában. :)
Ebédre szerintem almafőzeléket csinálok, megyek is mert haladni kell. Mennyivel jobb lenne egyfolytában a gép előtt ülni... :))
(Végre kiírkálhatnám a lassan egy éve halmozódó videókat DVD-re, mert kellene a hely a gépen, meg biztos jól el tudnám tölteni a napot...:D A fényképeket azért igyekszem még ma feltenni, meg jó lenne régebbi videókat is, mert június óta csak a tegnapit mutattam meg, pedig közben is készült pár felvétel... na, majd meglátjuk, hogy haladok.)
Egyébként csak az emaileket akartam gyorsan megnézni, mert kíváncsi voltam, nyerek-e a Teszveszen, de nem jött össze. :( Na mindegy...
Vasalni való is van megint, feltéve, hogy megszáradtak a tegnap mosott ruhák, csak egy kicsit több kedv kellene mindenhez. :(

Pár szó még a péntekről...

..mert mire befejezem az írást, úgyis szombat lesz. :)
Ott tartottam, hogy Livike már fent volt, játszott egymaga is, de én is beültem kicsit Hozzá, majd Apa is bejött 15 óra után, ahogy elmentek a munkások.

16 óra körül elmentem a postára, a gyógyszertárba meg a kisboltba, 16:40-re értem haza. Levike még aludt! Kb 5 perc múlva ébredt fel, úgyhogy ma is maratonit aludt, nem zavarta semmi zajongás, pedig nem voltunk csendben.
Livike egyébként még mielőtt elindultam megevett egy csomó szőlőt, három részletben tettem elé a kimagozott, héjától megfosztott szőlőszemeket. Alig tudta kivárni, hogy megcsináljam. :)))
Előtte adtam Neki fasírtot is, amit Apa sütött, még jó meleg volt, persze ahogy hűlt kicsit, akkor adtam oda.. Nem kérte. :( Szétdobálta, a zsömlét megette, a fasírtot csak szétmajszolta és kiköpte. Nem volt pedig annyira fűszeres, bár máskor még ennyire sem szokott az lenni. :( A szőlő az nagyon ment, lehet, hogy mégegyszer ennyit meg tudott volna enni, de sajnos elfogyott. :((

Miután Levike is felkelt kicsit hancúroztak, ittak teát, de most nem öntötték le magukat. :)) Ez csak úgy volt lehetséges, hogy próbáltam folyamatosan figyelni Őket, és ha rázni kezdték, egyből el is vettem! Bár Livike azért kitolt velem így is, mert egy darabig gyűjtögette a szájában, majd hirtelen kiköpte... szerencsére nem a szőnyegre, hanem a padlóra, ahonnan fel tudtam törölni, A ruhájára alig ment egy pici. Miért csinálja ezt? Utána meg csak vigyorog, azt hiszi jó móka? :((

A videót vasalás közben töltöttem fel, kellett neki vagy 20 perc mire felment a YouTube-ra, nem tudom mások pl egy tízperces felvételt meddig töltenek fel, ha ez az alig három perc ilyen sokáig tart. :(

Volt uzsonna is, (a videós bejegyzés pár sorát akkor írtam, állva, többször félbehagyva, azért is lett olyan "értelmes" :D
Ettek sonkát, sajtot, kiflit, majd újból megpróbáltuk a fasírtot is, mert Levike nem kóstolta eddig. Most bejött, Livike is evett valamennyit. :)

Kaja után irány a szoba, játszás, teázás, (ismét megúsztuk szárazon:) ), joghurt evés, játék, készülődés a fürdéshez....

19:50-kor kezdtünk fürdetni, Livikét Apa fürdette, ma is a mérőszalag volt a "csali" a kádból történő kiszálláshoz. :)) Levikét én vittem, nem nagyon akart indulni, mert jobban esett az ágyunkon ugrálnia... :( (közösen megágyaztunk, amíg Livikével elkészült Apa.)
A filmet félig láttam csak, mert ma is korábban kezdődött a Megasztár miatt.
Livike a helyén volt, szépen evett, hamarosan el is aludt. Ügyes Kislány! Így kellene Levinek is, bár ma sokat aludt délután, mit vártam... Mondjuk ha keveset alszik, akkor is későn alszik el este.. ki tud rajta eligazodni... :(
Levike kb 21 óráig szépen feküdt, evett, odabújt hozzám, néztük a tévét... Majd hirtelen megkergült, felállt, ugrált az ágyon és járkált, én meg nem győztem kapkodni, hogy nehogy leessen, bár a szélére sosem ment, mégis jobb az elővigyázatosság. Nem akart nyugton maradni, pedig még repetát is kapott, háromszor is, bár keveseket... 22 órakor annyira nem fogadott szót, hogy betettem a kiságyba, előtte többször szóltam, hogy ha nem fekszik le akkor mehet az ágyába, sokadszorra is csak felállt, úgyhogy betettem a helyére...
Az eredmény várható volt: visítás, éktelen, erőltetett, nagyon rossz sírás ez a fajta Nála, hiszti és düh, vagy mittudomén mi. :(
Előtte már tisztába is tettem, mert miért ne fürdés után termelné tele a pelust.. ez is kezd rendszeres lenni mostanában. :( Van napközben is, de ilyen eset pici korukban is ritkán volt, hogy este kelljen nagydolog miatt pelust cserélni....
Pár percig visított, már necces volt, hogy felébreszti Livikét is, de nem vettem ki. Kijöttem még repetáért, - az volt a harmadik - mire beértem már Livike is felsírt.. :( Gyorsan kivettem Levit, erre egyből elhallgatott, lefeküdtem mellé, Livike is szépen visszaaludt szerencsére.

Néztük a Megasztárt, Levike még a nagy ágyon van. Egy fél órája le akartam tenni, de még hozzá sem értem, már felébredt.. Szerintem ma is közöttünk alszik. :(
Persze próbálkozni fogok, hogy letegyem, valahogy majdcsak visszaszokik, nagyon remélem!

Ennyi lenne mára, vagyis péntekre, a szombati dolgokkal majd jövök még! :)


2010. október 22., péntek

Egy egészen friss videófelvétel... :)

Délelőtt készült, mielőtt kimentünk levegőzni.
A kérdésekre, hogy ki hol van, máskor sokkal érthetőbben mondják a választ, de azért most is megvolt a szokásos, hogy mindenki elment szerintük. :) Anya még mindig nincs, sőt ma Levikének vavava voltam, úgyhogy ezek szerint a kutyát is többe nézi, mint engem. :) Livike viszont jött puszit adni, bár a végén nem lett belőle puszi. :)



Megint hárman az ágyban... egész éjjel. :(

Nem tudtam Levikét letenni az ágyába. :( Talán, ha nem kell éjfélkor tisztába tennem, mert csak ne maradjon már alatta a kaka éjjelre, akkor nem ébred annyira fel, de így esélyem se volt rá, hogy elalszik az ágyában. :( Pedig még fél órára vissza is tettem a nagy ágyra, 0:30-kor már elég jól aludt, gondoltam leteszem. Felébredt. Simogattam a hátát vagy negyed órán át, de nem aludt vissza. Nyöszörgött, sírt, úgyhogy majdnem 1 óra volt, amikor feladtam, betettem közénk, de még ott is kellett vagy 10 perc, mire végre elaludt. Forgolódott, keresztbe feküdt, még fejjel lefelé is volt, végül csak sikerült elaludnia. Livike is nyöszörgött párszor, nem tudom mi volt tegnap éjjel a teliholdon kívül, mert az is lehet, hogy már érzik az ilyet.. Sokan nem tudnak rendesen, vagy egyáltalán aludni telihold idején. A frontokat tuti megérzi Levike, lehet, hogy ezt is.
Utána már nem volt semmi ébredés, bár reggel korábban keltünk a szokásosnál.
Nem volt még 8 óra sem, amikor Livike felébredt, úgyhogy kivettem, egyből önállósította is magát: felfeküdt az én helyemre, közben vitte magával a tévé távirányítóját, bekapcsolta és nézték mindketten a reggeli műsort.. :)))
Közben én már kijöttem és készítettem a kajájukat, majd hamarosan rendbe is tettem mindkettőjüket.

A kiságyból jóval 10 óra után kerültek ki, addigra jutottam el addig, hogy kiporszívózzak.
Előtte kint a teraszon megpróbáltam kitakarítani az ott lévő, utoljára szeptember környékén használt utazóágyat, jól elment vele az idő. :( Sajnos a párás és meleg idő váltakozása miatt úgy tűnik, mintha néhol a huzatán penészpöttyök lennének, amit nem vitt le a domestos sem. :( Mivel lehetne eltávolítani? Szerintem az etetőszékek öveinek az anyagában is az lehet, mert az is pöttyös. (a kaja nem szokott rámenni.) Azt hiszem most már nem szabad éjjelre a teraszon hagyni a székeket sem, nem tesz jót a hideg, a fagy meg főleg. :( Valami tuti tipp vagy trükk olyan jó lenne, hogy mivel lehet leszedni a penészt. Már ha egyáltalán az.. de ha kosz lett volna, az biztos lejön. :(
Eltelt egy kis idő a falevelek összesöprésével is, bár én csak a nagyját csináltam, a járdáról söpörtem el, a többit Apa gereblyézte össze és tette zsákokba. Azt mondja, még kb ugyanennyi lesz, ha lepotyog mind...
Közben ma jöttek csinálni a lapostetőt, (az iroda teteje), le kell szigetelni, mert be szokott ázni, a télnek már nem lehet így nekimenni.

Miután kitettem a gyerekeket elég jól elvoltak, videókat is csináltam, mert nevettek, bújócskáztak, kergetőztek, kicsit produkáltattam Őket, hogy adjanak puszit egymásnak, meg mondják el a szokásos dolgokat, hogy ki hol van. (Papa, Mama, Apa. ) Majd teszek fel belőle, tudom a képeket is ígértem, csak egyszer jussak el addig, hogy kiválogassam őket, a videókat is le kell tölteni, ha kell vágni, utána még felnyomni a YouTube-ra. Nem 5 perc, az biztos! :(

11:25-kor mentünk ki levegőzni, az utcán ma Apával voltunk, ma is elég nagy szél van, de nem olyan, mint tegnap. Mégis elég volt egy 10 perc odakint. Bejöttünk, utána itt játszottak a teraszon, na meg nézték a munkásokat. Livike annyira megszeppent, vagy nem tudom mi volt vele, hogy inkább csak egy helyben ácsorgott és nézett, majd sétálásnál nem engedte el a kezem! Máskor meg se lehet fogni. :( Ha elengedtem akkor rögtön nyújtotta, hogy fogjam. Remélem csak az idegenek miatt volt ilyen, és nem lesz valami baja... betegség pl. :(

12:40-kor kezdtünk ebédelni, volt még tegnapról répás főzelék, azt ették meg. Kellett Mama segítsége is, pedig egyedül akartam etetni, de nem sikerült. :(
Livike a főzelékből nem sokat evett, csak annyit, amit magától kikanalazott a kis tálból, az nem volt túl sok. :( Megettek két dobozka vaníliás krémtúrót desszertnek, majd mehettek is aludni, ez 13:20 körül volt. Livike nagyon álmos volt már, talán azért is sírdogált meg nyűgösködött már evés közben/helyett is. :(
El is aludtak elég hamar, közben én kiteregettem megint egy mosást, leszedtem az előzőt, lehetne vasalni, de nincs sok kedvem. :(

Livike egyébként már fent van, nem volt egész egy óra amit aludt. 14:15-kor ébredt. Most a fa kirakóval játszik, de mindjárt megyek is és csinálok gyümölcspépet, hátha azt szívesen megeszi, ha nem, akkor még mindig ehet szőlőt, azzal remélem nem fogok mellé, nagyon szereti! :)

Később jövök...

2010. október 21., csütörtök

Szeles csütörtök...

Ma egész nap nagyon hideg volt. Az udvar úgy néz ki, mint amin átment egy hurrikán, mindenütt falevelek, összesöpörni esélytelen, ha egyszer végre lepotyog az összes levél pl a diófáról és az össze lesz szedve, már jobban fog kinézni az udvar. Na de nem ezt akartam írni, mindenesetre nagyon hideg, csípős idő van, ettől függetlenül voltunk kint a gyerekekkel levegőzni délelőtt, még ha nem is túl sokáig. Szokni kell ezt is, ennél már csak hidegebbek lesznek. Sajnos, hogy nem a nyár jön megint. Sokáig tart az öltözés, na meg nem szeretjük a hideget. :(
Ennyi nyavalygás után haladjunk időrendben, mert megint késő van. :(

Az éjszakánk jól telt, Levikét simán letettem a helyére, nem is ébredt fel csak reggel 7:30-kor, amikor Apa felkelt és becsukta a szobaajtót. Gyorsan magam mellé tettem, próbáltam még én is vissza aludni, de már nem sikerült, így felkeltem. A gyerekek még aludtak. :)
Livike 8 óra körül ébredt, kivettem az ágyából hadd járkáljon amíg készítem a kajájukat Olyan aranyos volt! Felment Levihez a nagy ágyra - aki még aludt - és elkezdte puszilgatni, Levike meg azt se tudta merre forduljon, meneküljön, Ő még aludt volna! :) Pár percig ez ment, majd rájött, hogy itt már nem lesz alvás, úgyhogy egy hirtelen mozdulattal felült, vigyorgott egyet és indult is útjára. (kipakolni a játékokat..)
Gyorsan rendbe tettem Őket, majd elkezdtem főzni az ebédjüket is, pakolásztam, stb.

Apa 9:45-kor indult horgászni, pedig ebben a szeles, hideg időben jobb lett volna ha marad, dehát beszélhetek én Neki... :( Mondjuk 15 órakor már itthon volt:D
Csak fázott....
Itt volt ma a Dédi Mama is 10 óra körül jött le, pesztrálta a gyerekeket amíg a kajájukat főztem, tettem-vettem, de 11 óra körül már ment is, mert sietett a buszhoz.

11:20 volt kb, amikor elkezdtem kinti cuccba öltöztetni a gyerkőcöket, előtte voltam már kint, de akkor még nem volt ilyen hatalmas szél, nem is tudtam mi vár ránk kint. :(
Szerintem negyed órát lehettünk kint az utcán kb, elég is volt. Mamának és nekem biztos, mi nagyon fáztunk.

Nem volt még dél sem, amikor megkezdődött az ebédeltetés. (neszeneked napirend. :( Máskor ilyenkor még ki se megyünk! :( Bár azt hiszem ilyen 1-2 órás csúszások nem okoznak gondot, inkább a dolgok sorrendje a fontos, hogy mi után mi szokott következni. Ebben is van néha egy kis csavar, az ebéd és a tízórai adásánál, de legalább nem unják meg! :D )
Alma-krumpli-sárgarépa főzelék volt, most nem tettem bele husit, mert volt még rántott hús, azt daraboltam fel kis falatkákra és külön kapták. Vagyis a főzelék mellé. Mama etette Őket, ettek, de azért én többet is el tudnék képzelni, nagyobb mennyiséget.. Megtömni nem lehet Őket, mit tudunk csinálni. :((
Ma is ettek túrórudit, kettőt bontottam ki, de abból kb másfelet ettek meg.

12:45-kor tettem le Őket aludni egy kis tápszerrel.
Mama 14 óra körül elindult Pestre, mert most ott volt az edzés. Vonattal mentek, egy sors- és játékostárssal. Azért tudom csak, hogy Livike mikor ébredt, mert épp hívott Mama még az állomásról, hogy nézzem már meg mikor megy a következő vonat, mert szerinte lekésték..., 14:40 volt ekkor. Livike kb 10 perce lehetett fent, úgyhogy most magához képest nagyon nagyot aludt! :))
(A vonat egyébként késett, az Elvira szerint is, és épp az alatt az idő alatt érkezett meg, amikor beszéltünk. )
Hogy miért írom ezt a vonatos dolgot? Livikét épp tisztába tettem, majd kijöttem, hogy megnézzem a menetrendet. Pár perc volt az egész. Ez épp elég volt arra, hogy az ebéd után készített, de el nem fogyasztott teáját megtalálja a Lány, a folytatás már sejthető. :( Ruhacsere..... Blúz, body, harisnya, nadrág. Még jó, hogy a friss, tiszta pelus nem ázott át kívülről...
Levike teáját sehol nem találtam. Gondoltam, ha Ők találják meg és úgy isznak, hogy nem vagyok bent, megint lehet öltöztetni...
Később láttam meg, hogy Levi ágyában volt. :) Szerintem Livike dobta be, sejtem is, hogy azzal sikerült ébresztőt csinálnia, mert szokása bedobálni az alvó Levihez mindenfélét: cumisüveg, teás üveg, plüss állatka, vagy csak simán simogatja, esetleg ráüt.. :(
Levike kb 10 perccel aludt tovább Livinél.

Játszottunk, majd 15 óra körül kaptak szőlőt, Livike nagyon sokat megevett, Levike csak kisebb falatkákban volt hajlandó kiköpés nélkül megenni. :( Pucoltam almát, azt egyikőjük sem ette... De csak ment a kétségbeesett "nyammnyamm", így még adtam megint szőlőt, bár van banán és barack is, de azokat nem mertem csak úgy a szobában odaadni... meg magában még nem is nagyon ették, csak pépesen.

17:20-ig jól elvoltunk, majd adtam is az uzsonnát, ami ma sajt és rántotthús falatkák voltak, zsömledarabkákat is kaptak, majd a végén pár db piskótatallért is megettek. Ez utóbbit már csak azért adtam, hogy nyugton legyenek, mert közben én is ettem és be szerettem volna fejezni. Bár ha valami nem kell, akkor úgysem eszik meg, ezt pedig megették. (4-5 db kis tallér volt csak. )
Kaja után irány a szoba, játék, tea ivás: felügyelettel, 18:30 körül joghurt, újabb játék, jólelvoltunk.

20:20-kor kezdtünk ma is fürdetni, minden rendben volt. Livikének mindig kell valami érdekesség, amivel ki lehet venni a vízből anélkül, hogy visítana, és utána is az öltöztetésnél Nála van az a dolog.
Namost.. már fürdés közben azon agyalunk Apával, hogy mit is kellene odaadni, mindent megun egy-két alkalom után. A műanyag tojástartó pl most már nem jó. Végigpróbálgattam sokmindent, hát komolyan, ez a lány nem semmi, amit művel! :) Ült a kádban, én hordtam elé mindent, ami a kezem ügyébe akadt: formabedobós figura, kiskacsa, zenélős kacsa, kulcscsomóm, toll, stb... Livike mindegyikre rázta a fejét, vigyorgott, és még mintha valami "nem"-félét is mondott volna minden alkalommal. ("strapáljátok csak magatokat, úgyse lesz jó semmi..." - gondolhatta Livike) Végül ma a szabócenti (vagy hogy is hívják ezt a feltekerhető mérőszalagot ami zöld és fehér, mindkét oldalán beosztott eszköz?) jött be, azért már nyúlt a kezeivel, csodálta - pedig volt már Nála:D - egy mukk és visítás nélkül tűrte a dolgokat, úgyhogy így megy nálunk ez a hiszti nélküli fürdés-vége időszak. :)
Levikével közben megágyaztunk, - így szoktuk mostanában - annyira segít a kis drága! :) Elhordja az ágypárnákat - hát ha nap közben le tudják szedni, akkor ilyenkor amikor szabad, hogyne csinálná! - mutatja, hogy a négy ágy lába alá való alátétet hova is kell tennem, melyik láb alatt nincs még. :)) Majd húúúúzná ki az ágyat, meg is fogja, persze nem bírja, még én is alig:D Utána ahogy kiteszem az ágyneműket, segít igazítani, ami van, hogy elég jól sikerül, bár egy perc múlva össze is ugrálja..:)))) Egy-két percig még ugrál, vetődik, rám meg a frász jön, hogy nehogy leessen... majd ekkorra már Livikével majdnem kész szokott lenni Apa, az öltöztetés vége felé szoktam Levit fürdeni vinni, hogy mire készen leszünk már szabad legyen a pelenkázó. :)
Egyébként reggel, ha már mindketten kint vannak az ágyaikból és ágyazok össze, akkor is segítenek. Mindketten! :)
Ma este fürdés előtt Apa kérésére szépen behajigálták a játékaikat a fiókba meg a polcra, konkrétan távolról dobva, de elpakoltak. :D A kérés persze elpakolásról szólt, de így se volt rossz...
Furcsa az is, hogy pl keresek valamit, amit tudom, hogy a szobában van, de nem látom, akkor megmutatják, odahozzák. Ha nincs a szobában de mégis tudják, hogy hol van az a valami, akkor pedig mutatják, hogy hol... (konyhában, vagy csak az ajtóban, ahova nem tudnak odamenni a rácstól, vagy épp az udvaron. )

A filmet nyugalomban meg tudtuk nézni. Livike szinte már aludt, Levike feküdt mellettem és evett. Néha felkelt, de rászóltam, hogy vagy visszafekszik, vagy mehet a kiságyba! Többé-kevésbé vissza is jött.
Később, 21:40 körül amikor Apa ment be - váltott engem, mert nem úgy van az, hogy mindketten kijövünk - akkor már kezdett kialakulni a harci helyzet: Levike levetkőzte megint a hálóruháját, nem maradt az ágyon, jött-ment. Apa is megígérte a kiságyat, mint alternatívát, ha nem marad nyugton. Csodák csodájára utána nem jött le az ágyról! Pedig eddig soha nem használt egyikőnk szava sem ilyenkor. Szerintem álmos volt már, mára inkább csak feladta. :)
Szóval az van, hogy most már 22 óra előtt elaludt Levike is, kíváncsi leszek, hogy ha hamarosan leteszem felébred-e, mert mostanában még ilyenkor nem is szokott aludni. Félek, hogy ma korábban lesz hálótársunk, ha nem kezdettől fogva!
Meglátjuk!

Holnap jövök. :)