2010. október 12., kedd

Egy nehéz éjszaka napja... és a nátha. :(

A Beatles után szabadon, kiforgattam a címet... :) (Egy nehéz nap éjszakája) Bár cseppet sem vicces a dolog, mert az éjjel tényleg rémes volt úgy hajnal 3-ig kb, de utána se nagyon aludtunk. Legalábbis huzamosabb ideig nem nagyon. :(
Az este még azt hittem jó lesz, majd elalszik Levike is, leteszem és max hajnalban újra mellém kerül valamikor. Egyébként a jelenlegi állás szerint is így gondolom, majd meglátjuk, valójában hogy is lesz.

Livike is felébredt 23 óra körül, kivettem, mert nem maradt az ágyában. Levike még nem aludt akkor sem. Éjfél körül elaludt, letettem a helyére, akkor már Livike újra aludt, de Ő a nagy ágyon. Levike kb fél órát bírta a helyén, majd felébredt, újra ki kellett vennem. Négyünknek elég szűkös a hely, főleg ha Levike keresztbe fekszik és elfoglalja az összes maradék helyet. :(
Órát nem nagyon néztem, de azt tudom, hogy valamelyikőjük mindig, 10-15 percenként fent volt, sírt, szóval nem igazán aludtunk. :( Livikét 2:40-kor tettem az ágyába, többször volt fent még Ő is addig is, amíg kint volt. Levike is elaludt 3 óra körül közöttünk, már én is nagyon álmos voltam, inkább hagytam, nem kockáztattam meg, hogy felébred, amint leteszem az ágyába. :( Innentől elvileg aludtunk, Livike volt fent vagy háromszor, Levike is nyugtalanul aludt, néha csak simán csukott szemmel sírt és dobálta magát, nem akart megnyugodni. Egyszer még meg is ráztam kissé, erre kinyitotta a szemét, majd aludt tovább nyugodtan, békésen... Ő többször volt fent, így én is... :(
Végül csak eljött a reggel, 8:25-kor keltünk, majdnem 9 óra volt mikor mindketten a reggeli tápszerüket ették már átöltözve az ágyaikban.

Apa ma szabadnapos volt. 10 óra után elindult vásárolni, én pakolásztam, takarítottam, kitettem a gyerekeket is, akik jól elvoltak, de nyűglődtek, látszott, hogy nincsenek a topon közérzetileg. :( Már a délelőtt folyamán volt vagy 4 orrszívás is, addig szeretik, amíg maguknak csinálhatják, de úgy nem olyan hatékony... ha én csinálom és ellenkeznek, akkor meg csak le kell fogni Őket, ami nem nagyon szokott tetszeni.. Szörnyű sok váladék távozott minden alkalommal, eleinte víz-szerű, majd sűrűbb, de fehér volt az "anyag". :(
Tudom, hogy kellemetlen, de azt olvastam, hogy a gyakori és alapos orrszívás jelentősen lerövidíti a megfázás és az egész betegség lefolyását, na meg ugye a szövődmények miatt is jó, ha sűrűn ki van tisztítva az orruk, amennyire csak lehetséges.
Gyógyszert eddig nem adtam, az este Fenistil cseppeket akartam adni, de utána meggondoltam, mert mi van, ha belázasodnak, akkor nem adhatok Nurofent, vagy kúpot, így nem adtam semmit. :( Délelőtt megint nem adtam Fenistilt, hogy ne legyenek kótyagosak az udvaron szaladgáláshoz, később meg simán elmaradt.. :( Most este mindketten kaptak Nurofent, egyelőre csak a fájdalom csillapítás miatt, lázuk szerencsére nincsen! Remélem nem is lesz!
Nap közben ha volt pár percem, olvasgattam Neten, hogy mit szoktak adni ilyenkor az ilyen kicsi gyerekeknek, akár megelőzésre, akár kezelésre... Sok helyen írják a Cebion csppeket, ami C vitamin, meg a Béres cseppet is, de azt 10 kg alatt nem lehet adni. Van még a Cebionnak valami multivitamin készítménye is... Hát én nem tudom, nekem annakidején az orvos még tavasszal azt mondta, hogy ha esznek gyümölcsöt, akkor nem kell semmi mesterséges vitamin. (még tavasszal kérdeztem rá, náthás időszak meg influenza járvány volt éppen, hogy adhatok-e valamit megelőzésre, és azt mondta nem kell:( ) Kérdés, hogy ezek a kényszerérlelt meg ki tudja honnan származó gyümölcsök mennyi vitamint tartalmaznak...? Talán nem árt a Cebion, hiszen a C vitamint kipisiljük, ha felesleges. De azt is olvastam, hogy a kicsi babák/gyerekek szervezetét még jobban károsítja a felhalmozódó vitamin, a veséjüknek sem jó, stb... Szóval nem tudom mit csináljak. :( Eleve azt sem tudom, hogy nem tennék-e rosszat azzal, ha most a betegség közepén kezdeném el adni, lehet, hogy csak még jobban elhúzódna a gyógyulási folyamat. :( Orvoshoz menni addig, amíg nincs magas lázuk fölösleges, bár tápszert íratni mindenképp el kell mennem a héten, majd akkor megkérdezem erről a dologról is.

A tápszerről jut eszembe: írtam már, hogy jó lenne elhagyni és tejet adni helyette, csak ugye a tejet nem isszák meg. Pár napja, - azt hiszem csütörtöktől - vegyítem a tápszerrel a tejet.. Ha simán nem megy, fokozatosan kell átállni, és ezt nem én találtam ki, mert már olvastam, hogy többen így csinálják. Most ott tartunk, hogy még mindig több a tápszer mint a tej, pl 180 ml tápszerhez 60 ml tejet teszek, a többi víz, és a tápszer is 4 kanálnyi, amennyi a víz. Lehet, hogy így még annyira sem tápláló a végeredmény, mintha csak tápszer lenne, valahogy nem hiszek én annyira a tej táplálóságában, jóságában, mint sokan mondják, hogy milyen jó. De akkor mit adjak a tápszer helyett? Sok kérdés, sok bizonytalanság... :((
.
.
.
Ezt a bejegyzést elkezdtem még 22 óra körül írni. 22:30-kor bementem Levikét altatni, mert Apa kijött enni. Az altatás jól sikerült, én is elaludtam. :) Levike még a mi ágyunkon van, szerintem ott is marad, de azért megpróbálom majd letenni.
Kijöttem, hogy kikapcsolom a gépet, de gyorsan még megírom a mai nap folytatását, tulajdonképpen az egészet. Ja, és nem a mait, hanem a tegnapit, mert az idő az telik... :))
Szóval a lényeg, hogy náthásak, nyűgösek voltak. Orrszívás ezerrel...
11 óra után öltözés és irány az udvar, szaladgálás, játék, 12 óra körül tízórai, ami a gyümölcs volt megint, mert az ebéd még nem volt készen.
Mindketten ügyesen ettek, egy kanál ide, egy kanál oda elven, kint a teraszon, és ami a lényeg: tőlem ettek! :) Igaz, hogy Apa végig ott állt, és ha el akart lépni, akkor már nem ettek. :D
Kaja után bejöttünk, ittak teát, játszottunk.
14 óra körül alvás, Levike a saját ágyában aludt egészen 15:45-ig, Livike viszont szinte semmit nem aludt, kb 5 perc volt, azt is még az etetőszékben sikerült addig, amíg Levikét behoztam és orrot szívattunk. :(
Utána már nem aludt el se kint, se bent.

16 óra előtt nem sokkal volt az ebéd, ami sült tök-alma-krumpli-husi főzelék volt, se Apától, se tőlem nem kérték, így szóltam Mamának és Tőle megették.
Túrórudi, tea, majd játék estig változó hangulatban, orrszívásokkal tarkítva.

16:30-kor elszaladtam a postára meg a Sparba, 17 óra sem volt még és már itthon is voltam. :)
Játék, jobb hangulat, de a főszerep még mindig az orrszívóé volt. :(

18:15-kor kapták az uzsonnát. Tojáskrémet csináltam, a múltkor elég jól megették, gondoltam hátha ma is bejön a dolog. Nem így történt. :( A végén én ettem meg. Livike önállóan akarta enni, jól ki is kente magát vele, de pár falat után úgy sem kellett, tőlem meg főleg. :( Levikének egyáltalán nem ízlett, köpte ki, ha véletlen mégis elfogadott volna egy-egy kanálkával. :( Ettek sajtot, zsömlét, joghurtot, de kb ennyi is volt a "nagy" uzsonna. :(

Fürdésig játék, Livike nagyon álmos volt már...
A fürdést 20:30-kor kezdtük, mert jó volt a hangulat, játszhatnékuk volt, nem erőltettük a dolgot, úgysem alszanak el, ha még nem érzik magukat elég álmosnak. :( A Nurofent megkapták még 20 órakor...
Livike is ügyes volt most, nem sírt öltözésnél sem, álmos volt már nagyon. El is aludt hamar, utána sem volt fent, remélem reggelig aludni is fog!
Levike egyből mehetett a nagy ágyra, megnéztük a film hátralévő részét, mert már fürdés alatt is ment... :)
Vidám volt, álmos is, de nem akart aludni... Nem sírt, jól elvolt.
22:30 körül nyekeregni kezdett, azért is mentem be, kijönni már nem engedett. :( Ha felkeltem egyből sírásra görbült a szája, így maradtam... és elaludtam én is. :)

Ennyi lenne nagyjából a hétfői nap története. Remélem Levike továbbra is aludni fog, tudom, nehéz lesz visszaszoktatni a kiságyába, de nem most akarom elkezdeni, most örülök, hogy alszik, ha közöttünk, akkor ott. :(
Megyek én is....
Holnap jövök, vagyis még ma valamikor. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)