2010. október 4., hétfő

Még a vasárnaphoz...

Nincs semmi baj, aludtunk az éjjel, csak nem tudtam - vagy nem is nagyon akartam már - késő este folytatni az írást, mert 21:20-kor egyszer már belekezdtem, majd abbahagytam, mert Levike balhézott, bementem, hogy majd altatom a nagy ágyon. Elég sokára aludt el, 22 óra után jóval, közben én is aludtam valamennyit néha. 23:30-kor ébredtem fel, Levit a helyére tettem, gyorsan letusoltam és mentem én is aludni. Ha még akkor visszakapcsolom a gépet és írni kezdek, akkor tuti 1 óra előtt nem kerülök ágyba.. mert ugye ha írok, akkor azért olvasok is - a többieket - és azzal szépen el is telik az idő.
Szóval ez volt az oka, hogy nem írtam már az este. :)

Nézzük, mi is volt még tegnap az előző bejegyzésem óta:

Levike 17 órakor ébredt, épp befejeztem itt az írást. Ahogy kitettem a szobában a földre egyből leült Livivel együtt és nézték a tévét... :)) Így legalább nyugisan elő tudtam készíteni a kajájukat, behoztam a székeket, stb.
Levinek még az ebéd következett, de egyúttal már az uzsonna is jöhetett Livikének is.
Levikének próbáltam a még az ebédnél elkészített húslevesből kiszedett zöldségeket, húst, tésztát kicsi levessel összetörve kaját adni, háát... evett valamennyit, de nem annyit, hogy jól is lakjon vele. :( Volt sült tök is, azt nem ette egyik gyerkőc sem. Majd talán ha főzünk hozzá krumplit, teszünk bele husit és összeturmixoljuk langyosan, talán úgy megeszik. Vagy nem. :(
Mivel a főtt kaja nem ment, kaptak rántott húst feldarabolva és kenyeret, vagyis inkább bagett volt az, vagy egy méter hosszú.. :) (pár karikányit kaptak belőle csak:D )
Rántott húsból megettek másfél szeletet. :) Volt utána joghurt is, de az már bent a szobában.

Játék, vidámság, Levikénél kicsi nyűgösség, pedig sokat aludt és magától, jól ébredt...
A fürdést 19:45-kor kezdtük Apával, a szokásos módon, Livikénél kis hisztivel az öltözésnél hamar kész is lettünk.
Livike szinte rögtön el is aludt, mire Levikét letettem, már aludt is a Lány. :)
Levi persze egyből kezdte a szokásos műsorát, nem feküdt le, nem evett, csak állt és sírt. Gyorsan megágyaztam és már tettem is ki. Most mit csináljak? Ha hagyom egy órát nyávogni meg visítani, akkor is ki kell vegyem előbb-utóbb. Akkor inkább már az elején, amíg jobb kedve van legyen kint és hátha előbb elalszik, mint egyébként.
Szépen el is volt, feküdt, evett, nézte a tévét.. Egy idő után lejött az ágyról és szaladgált... felélénkült. Épp itt írtam, kb 2 mondatig jutottam, amikor sírni kezdett, be kellett mennem, ha nem akartam, hogy Livikét felébressze. :(
(Apa kijött enni, addig nem volt semmi baja amíg bent volt Ő is.)
Innentől már leírtam, hogy mi volt... altattam, aludtam én is, majd 23:30 körül letettem a helyére Levikét, meg se moccant, aludt tovább. :)

Mi reggel 4-ig tudtunk nyugodtan aludni, Levike akkor kezdte a sajnos szintén szokásos sírását, amin nem segít a kaja, semmi, csak ha kiveszem és magunk közé teszem.. Így történt ez most is, utána már együtt aludtunk egészen 8 óráig.

Folyt.köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)