2010. október 25., hétfő

... és a folytatás

Livikével kirakóztunk, formabedoóztunk, telt az idő, Levike pedig csak aludt és aludt....
16:30-kor jött Mama, hogy el tudjak menni a boltba meg a postára, Levikét pedig közösen, óvatosan felébresztettük, a két és fél óra alvás bőven elég ahhoz, hogy még most se aludjon... :( (23:30)
Előtte előkészítettem egy tálka szőlőt, hogy majd megeszik amíg visszaérek. Meg is ették, sőt még egy negyed banánt is, amikor haza értem már Papa is itthon volt, itt volt Ő is a gyerekekkel. :))

17:30 körül kezdtem adni az uzsonnát, elég jól ettek, bár többet is el tudtam volna képzelni.. Miután végeztek a kajával, bevittem mindkettőjüket a szobába, hogy rendet tudjak tenni idekint, a teát direkt nem adtam oda, gondoltam majd ha bemegyek, akkor felügyelet mellett isznak. Nem kell azt nekem odaadni! A pelenkázó szélén volt mindkét teás üveg, az egyiket valahogy sikerült elérniük és természetesen teljesen össze is teázták magukat vele. Nem értem én ezt! Nem folyik, kivéve úgy, ha megszívják és nem isszák ki, hanem rázzák... vagy az a bizonyos szájban gyűjtögetős módszer a "nyerő" még, az ellen meg akármilyen csoda itató sem érne semmit. :(
Livikén csak a pelus maradt szárazon, Levikén a harisnya is. Namost.. ilyenkor már nem öltöztetem be Őket teljes menetfelszerelésbe, Levike kapott egy blúzt és egy nadrágot, Livike még egy zoknit is, body-t már nem adtam rájuk. Mamának először fel se tűnt, hogy másik cucc van rajtuk, meg az sem, hogy a konvektor előtt az a maradék bébikarám végig van teregetve a száradó ruhákkal, így még a szennyesbe se teszem bele, csak ha megszáradnak. Fürdéshez közeledve Mama szokás szerint kezdte vetkőztetni Levikét, hogy csak a body maradjon a végére, meg is lepődött, hogy hát az nincs rajta. :D
Még előtte ettek krémtúrót is, azt hiszem ilyet nem veszek többször, mert nem volt vaníliás krémtúró, amit már adtam párszor, hanem ugyanaz a márka, csak valami lágy kekszes vagy mi a neve... nem rossz, de marha édes!!! Persze ették, hát hogyne. Nem tudtam már elvenni, és sajnos én sem kóstoltam meg rögtön, csak amikor már Ők is ették, gondoltam rossz nem lehet, én amúgyse szeretem a krémtúrót.. na de ha ezt tudom, hogy tömény szirup akkor biztos nem adom oda. :(

Miután jó nagyot játszottunk és hisztiből is jutott bőven, 20 óra körül hozzákezdtünk Mamával a fürdetéshez.
Livikét én kezdtem fürdetni, de félúton Mama átvette, mert visított. Nem hiszem - vagyis nagyon remélem - , hogy annyira ellenem volt kifogása, inkább az volt a baj, hogy látta Mamát, és ilyenkor igényli, hogy vele foglalkozzon. Ezzel Levike is ugyanígy van.
Mama nem próbálgatott végig a Lánynál mindenféle kijövős tárgyat, egyszerűen fogta, kivette, megtörölte. :) Kis visítás és ellenállás azért volt, de ennyi néha akkor is van, ha előtte perceket töltünk azzal, hogy eltaláljuk az óhaját, hogy épp mivel hajlandó csendben kijönni a kádból. :)
Levikét teljesen én fürdettem és töröltem is, persze most Ő is nyekergős volt, mert azt szerette volna, ha Mama vele foglalkozik. Csak épp Mama Livikénél feküdt a macin, mert Ő sem maradt most nyugton, mint máskor szokott.
Kész lettem Levikével, a kajája a kiságyában volt, így betettem oda a gazdáját is. :) Hogy ez mennyire rosszul esett Levikének! Mi az, hogy a kiságyba lett téve, amikor Ő mutogatta, hogy a nagy ágyra akar menni...! :)
Mama közben kiment, pár percig még nyekergett Levi, majd visított, úgyhogy kivettem, mert kezdődött a film... Livike szépen lefeküdt, evett, majdnem aludt is már. Levike is feküdt és evett mellettem, de időnként fészkelődött, a másik oldalra mászkált, stb...
A film kb a felénél tartott, nem is volt még 21 óra sem, amikor haza ért Apa.
Livike is felélénkült egyből, persze hogy felállt, sziázott, integetett, sírni is kezdett, mert rájött, hogy megint Ő húzta a rövidebbet: Levike kint rohangál Ő meg az ágyban van. :( Ha Levi is nyugton maradna a fenekén, akkor biztos nem izgatná annyira Livikét sem a dolog, de így, hogy direkt odamegy incselkedni...! Kivettem hát Livikét is, olyan szomorúan nézett... :( Ő szépen feküdt, néha felült, de akkor is azért, hogy odaüljön az ölembe, majd kis idő után megpróbált hanyatt feküdni, ami persze úgy nem sikerült, így szépen odavittem az ágyához, letettem és odafeküdtem mellé. Ott legalább nem mászkált át rajta Levi, álmos volt már nagyon a KicsiLány. Levike folyton mászkált, sőt egyenesen az ágyunkon járkált, bármikor leeshetett volna akár a szemünk láttára. Hiába szóltam sokszor, lefektettem, kértem szépen, utána már hangosabban is, hogy fejezze ezt be, nem hagyta abba... Betettem a kiságyba, hogy onnan legalább nem tud leeseni. Na igen. Csak ugye ott meg ordít. :( Még Mama be is jött, hogy mi van, hogy így visít... rendesen áthallatszik. :((
Pár perc után kivettem, kapott még kaját, de úgy tűnik nem jegyezte meg, hogy mit kellene csinálnia, mert ugyanúgy járkált, kipakolta a játékokat, fel-le mászkált az ágyról, de legalább már úgy nem sétálgatott rajta, mint előtte.
Livike meg csak nézett, nagy szomorú szemekkel... én ott feküdtem mellette és potyogtak a könnyeim... :(((( Ideges voltam Levi miatt, de akkor abban a pillanatban Livikét sajnáltam, hogy most mennyire türelmes, hogy nem balhézik, persze kihisztizhette már magát mára, de akkor is... :(((
Nem akart kijönni, nem állt fel, csak nézett.... Közben evett, majd a rágókát rágta ezerrel, valószínűleg jön valamelyik leghátsó rágófoga, a többi már úgyis kint van. Este már a saját blúzát is rágta, meg a karám szélét is, annyira rághatnéka volt, hogy csak na!
Livike hamarosan el is aludt, Levike még futott pár kört, majd 23:30 körül Ő is elaludt végre. Még a nagy ágyon van, Apa már alszik, mennem kellene nekem is. Ma is megpróbálom letenni Levikét a helyére, hátha lesz pár nyugodtabb óránk alvásügyileg, aztán majd meglátjuk hogy alakul végül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)