2013. december 18., szerda

Ovis barkácsolás, Mikulás, karácsonyi készülődés, és még ami eszembe jut. :)

Úgy általában életjel, mert megint régen írtam.
A készülődés az szó szerint az, készülődök.... csak épp nem haladok. Most is ugyebár lehetne pl szekrényt rendezni, selejtezni, játékokat szortírozni, de annyira fölösleges, mert egyszer kipakolnak a gyerekek, vissza már nem úgy kerül, és akkor csoda, hogy mérges leszek, ha fél óra alatt tönkreteszik a több órás munkámat? :( Nade.. ettől függetlenül meg kell csinálni. Van még két napom. Mindenre! :( Azért kettő, mert utána itthon lesznek a gyerekek, olyankor már ilyen pakolós dolgokat nem lehet csinálni. Valamelyik nap is hirtelen felindulásból lerámoltam a hűtő tetejét, ahova mindig csak fel vannak dobálva azok a dolgok, amiket nem akarunk, hogy elérjék a gyerekek. Gondoltam valahol el kell kezdeni, mindent leszedtem, kiválogattam, letörölgettem, majd ami tényleg kellett, azt visszaraktam. Na igen, közben a gyerekek kijöttek és Ők is válogattak, alig tudtam lebeszélni Őket, hogy adják vissza amit elvittek, mert ugye éles, hegyes, stb.. nem nekik való. :(

Ajándék terén sem állok valami jól.. A gyerekeknek már van egy-két dolog, de az is csak azért, mert még Mikulás előtt megvettem...hogy majd jó lesz Mikulásra, vagy ha nem, akkor karácsonyra. A "vagy ha nem" lehetőség jött be, így legalább Nekik már van valami...
Mamáéknak szerintem a szokásos pipere lesz, pedig az már annyira unalmas... :(
Apának fogalmam sincs.. Nála még a pipere sem játszik, mert van mindene... Ruhanemű? Az szerinte nem ajándék.. Nem értem amúgy, mert szerintem minden ajándék, amit nem magának kell megvennie... Szerinte az ember hobbiját kell nézni, hogy minek örülne... Hát, akkor sem tudom, ami kellene Neki - horgászfelszerelés pl - az nagyon drága... annyi pénzem nincsen. :(
Na majd lesz valami, holnap muszáj lesz nyakamba venni a várost és keresni valamit mindenkinek.

Nézzük gyorsan mi törént az utolsó bejelentkezésem óta:
December 4-én szerdán délután volt az oviban a közös barkácsolás. Szerintem inkább a szülőké volt, a gyerekeket nem nagyon érdekelte a dolog. :) Két db Mikuls figurát alkottam, minden volt hozzá: anyag, sablon, rizs a kitöltéshez, másik anyag a díszítéshez, ragasztó... no meg tű és cérna. :) Az óvónő rendes volt, fűzte a tűbe a cérnát, mert ugye azt nem láttam, segített a ragasztásnál is, mert életemben nem volt a kezemben ragasztópisztoly... :)) Végül kész lett, bár este itthon újra kellett varrnom, mert a gyerekek addig dobálták, hogy kicsit szétnyílt és szóródott a rizs... Nem labda pedig.. :)

December 5-én érkezett a Mikulás az oviba, csomagot kaptak. (meglepő módon.:D )
Aznap este itthon is járt a Mikulás... :) Bár a gyerekeket szerintem most lehetett utoljára átejteni ezzel a dologgal, hogy Mama öltözzön be, mert megismerték, biztosak voltak benne, hogy Ő az, bár azért fenntartással is voltak, amíg el nem ment addig úgy viselkedtek tényleg, mintha "igazi" lenne, de utána mondták, hogy a hangja hasonlított, meg szerintük a Mama volt.. :D Persze hamarosan Papa "beszélt" Mamával telefonon, hogy ha haza ér Pestről, - mert ugye Ő ott volt... -  :) akkor jöjjön már be, stb... bejött, a gyerekek pedig lelkesen mesélték, hogy itt volt a Mikulás, stb... :)))) Tehát mégis elhitték. :)
A csomagban persze finomságok voltak, valamint filctoll, színező könyv, meg egy kis jópofa játék, ami végülis tanít, mert számolni kell, meg felismerni dolgokat, a jó képhez (válaszhoz) tett "toll" pedig hangot ad és villog... :)) Eleinte persze nekiestek és végig nyomogatták az összes lehetőséget, csak hogy zenéljen... utána elmagyaráztuk, hogy mi a lényeg, no meg persze odaültem és olvastam a kérdéseket, Levike nagyon ügyesen meg is oldotta mindet, hihetetlen gyorsan számol és 98% biztonsággal fel is ismeri a számokat. Livike számolni jól tud, de a leírt számot nem nagyon ismeri meg, találgat, meg nem nagyon köti le a dolog, hogy akarja is, ne csak bohóckodjon. Levikénél a 19 (tizenkilenc) után tizenhúsz jön. :)))
Persze volt részünkről is Mikulás ajándék, néhány édesség, persze csak jófajta, bár Apa belecsempészett egy idétlen gumicukor förmedvényt.. hosszú ceruza szerű csíkok... én tuti nem vettem volna meg, de nem engedett belőle, azt mondta, azt Ő akarja adni... pff... Játék nem volt, csak egy kifestő.... A játékok így maradtak karácsonyra, Verdás és Hercegnős puzzle és egy-egy csomag színes gyurma... eddig ennyi van.

A következő héten semmi esemény nem történt, legalábbis a naptárban nincs semmi, jártak oviba, úgy tűnik sikeresen megúszták egyetlen hiányzás nélkül az év eddigi részét! :) (kopkopkop) :)
Ja és elkiabáltam a múltkor, a január 2-3 mégiscsak szünet, vagyis összevont csoportok lesznek, a nagyon muszáj menni kategóriának...már holnaptól, tehát 19-20 is ilyen elven működik, gondolom igazodtak az iskolaszünethez, de ezen a két napon egy két kivételtől eltekintve mindenki jelezte, hogy viszi a gyerekét, gondolom mindenkinek kell még ez a két "gyerekmentes" nap így karácsony előtt. Az óvónőknek meg mindegy, hogy az amúgy is alacsony létszámú csoportot viszik, vagy csak 2 gyereket..... ott kell lenniük, ennyi. :(
Mégis volt valami, egy igazi meglepetés: Szombaton (december 14.) villámlátogatást tett Nálunk Helga és vőlegénye, Misi. :) Vásárolni voltak Szolnokon és beugrottak kicsit, persze nem üres kézzel már megint... :)) Kaptak a gyerekek Mikulás csomagot, pedig legutóbb is kaptak bőven ajándékot, nem kellett volna még ez is.. de nagyon szépen köszönjük! :)

A héten, rögtön hétfőn volt az Adventi vásár az oviban, amin a szülők által készített ajándéktárgyakat lehetett megvenni az ovis alapítvány javára. (arra az alkotó délutánra nem mentem, de meg is értették az óvónők, hogy nem szeretnék, mivel nem vagyok ügyes és a gyerekekkel sem akartam az "éjszakába" hazajönni... (tudom, nincs késő még, csak sötét, és az kb ugyanaz...(16-18 óra között alkottak, a gyerekekre addig volt felügyelet.) Szóval hétfőn vettünk két hógömböt, megmondtam a gyerekeknek, hogy egy-egy dolgot választhatnak, és annyi.. erre mindketten ugyanolyan jellegű dolgot kértek. :)

Kedden (december 17.) az oviból egyenesen a csontkovácshoz siettünk, szerencsére nem kellett várni, pedig nagyon nem volt időpontja, csak két kezelés közé fértünk be, mivel pár perc csak amíg a fülüket kezeli.. Levikével rendben van minden, Livikének az egyik füle nem szellőzik normálisan, - csodálkoztam volna, ha igen, hiszen valamilyen szinten folyamatosan náthás... Levi fülében meg ugye ott a cső, szellőzhet, szerencsére nincs is baj a másikkal sem. Elég lesz 3-4 hónap múlva menni, remélem nem lesz baj addig és nem kell menni a fülészetre. :( Éjjelre vattát teszünk Livike fülébe csak úgy szárazon, ezt volt a javaslat.
Gyalog voltunk, gyerekek élvezték, hogy kint sötét van, égnek villanyok, stb. :)

Apa szerdától szombatig folyamatosan dolgozik, tehát mard a vasárnap és a hétfő az ünnepi menü elkészítéséhez, vagyis a vásárlásra... kacsa már van, de semmi más. :(
Az előszobában és a gyerekeknél már fent van az égősor, ennyi karácsonyi hangulat már van a lakásban. :)
Ja meg középen van egy hosszú dísz, ami régen is ott volt mindig, amikor még Mamáékhoz tartozott az a helyiség... (Beton gerenda van végig keresztben a plafon alatt, azon van zöld műfenyő ág végig, arra tettem színes gömböket (ez új, régen masnik voltak rajta, de az Apának nem jött be, így vettem díszeket... :)  )

Végezetül mutatom a képeket, az ovis fényképezés eredményét. :)

Fényképezés az oviban (2013. november 12.)

Ezúton kívánunk minden kedves Olvasónak nagyon kellemes, békés karácsonyi ünnepeket!

Remélem, hogy tudok még jönni idén, ha mégsem, akkor egyúttal Boldog új évet is kívánok! :)

2013. december 2., hétfő

Életjel :)

Ismét eltelt jó pár nap, november 14-e nem éppen most volt. Sajnos ez az év már úgy tűnik ilyen lesz, hátha jövőre sűrűbben fogok tudni írni. :)
Most azért siettem írni, mert láttam valakinek a blogjában, akinél ki van téve a blogom oldalsávba, hogy egy mai, "Kép" című bejegyzésem látszik, persze a bejegyzés már nincs meg. Nos.. írom is, hogy történt az eset. :) Telefonon néztem a face-t, láttam egy fényképet, amit nem tudom ki készített az oviban, de nekem nem volt meg, így lementettem a telefonra, viszont azt szerettem volna, hogy itt is meglegyen a gépen, így elküdtem magamnak, vagyis megosztottam gmailen a saját email címemre, szóval hogy küldje el oda és majd letöltöm. Nade, hogy került a blogba? Egyszerű... a blognak is van beállított email címe, hogy pl emailről is lehessen bejegyzést küldeni rá, amíg nem volt a Blogger mobil alkalmazása, vagy csak én nem tudtam róla, akkor csináltam a címet.. a lényeg, hogy arra a címre ment el véletlen a kép, ezzel automatikusan ki is posztolódott itt. Rögtön léptem is fel az alkalmazással és töröltem a bejegyzést, de a readerek gondolom megjegyezték, hogy volt ilyen is. :) "Röviden" ennyi a sztori. :))

Na nézzük a naptárat, megszokhattuk, hogy ha kb 5 napnál nagyobb időszakot kell felidézni már csak így megy.

Először is kezdjük azzal, hogy betegség terén még mindig jók vagyunk! :) (lekopogtam most is! :) )
Persze kicsi nátha majdnem folyamatosan van, bár nem mindig, de azért általában.... mégis, ez nagyon jó, hogy még nem volt hiányzás szeptember óta az oviból! :)
Ha kitörni készül a nátha, egyből kapják a mézes fokhagymát, ha szeretik, ha nem, mégis úgy tűnik, segít.
Naponta háromszor van orrmosás, már teljesen maguktól csinálják, a fecskendő felhúzása sem akadály már, ügyesek. :) Orrszívás szükség szerint, ha kell többször is, mint a mosás.
Isszák az Aloe gélt reggelente, - néha kimarad mert elfelejtük -, de szerintem ennyi idő távlatából - másfél év - nem igazán számít már, ha néha nem kapnak.

November 16-án meglátogatott bennünket Helga barátnőm, aki időközben Livike keresztanyukája is lett. :) De ezt már írtam korábban is. Nagyon rég készült már jönni, végre sikerült! :) A gyerekek már annyira várták, hogy egész héten jók voltak, vagyis próbáltak, mert elég volt annyit mondanom, ha nagyon beindultak, vagy nem akartak szót fogadni, hogy akkor nem jön Helga, ha .... :))) (és ide lehetett mondani az épp aktuális dolgot. :) )
El lettünk halmozva ajándékokkal, mint mindig! :)) Nagyon szépen köszönünk mindent ezúton is. :)
Kifestők, mesekönyvek, illatos - és nem utolsó sorban lemosható! - filctollak, csokik, Kinder tojások a gyerekeknek, hímzett kép, csokik és kötött sál nekünk és Mamáéknak.... :))) A képeket Helga hímezte, a sálakat Erzsike, Helga húga készítette, nagyon jók lettek... :)) Mindig is irigyeltem azokat az embereket, akik képesek alkotni, legyen az bármi, mivel én kb az óvodások szintjén állok mindenben, van amiben még Ők is túl tesznek rajtam.. :)

A naptáram sajnos nem segít tovább, semmi nincs beírva... :(
Lesz viszont a héten szülőkkel közös barkácsolás az Advent, a Mikulás és a Karácsony jegyében, (előre "örülök", a fentebb említett okok miatt, miszerint béna vagyok....), majd lesz csak szülőknek kézműves dolgok készítése, amit az Adventi vásárban kell majd eladni és ezzel az óvoda alapítványát gyarapítani... na ez az, amire tavaly én speciel el sem mentem. Oda tényleg ügyes kezű szülők kellenek, szerencsére van is jópár! :) Csütörtökön délelőtt a gyerekekhez érkezik majd a Mikulás az oviban, majd lesz Adventi Vásár is két délután.. Persze ezek nem mind a héten lesznek, hanem a következő két hétre is jut program .Most csak szerdán lesz a közös alkotós program meg a gyerekeknek Mikulás, de azon nekünk nem kell ott lenni.

December 23-tól lesz "szünet", január 2. csütörtök meglepő módon már rendes ovis nap, nem kérték, hogy "húzzuk ki", szóval a papíron, amin nyilatkozni kellett, hogy kérjük-e vagy sem a gyerekek óvodai ellátását x napokra, ez nem volt benne.

Hiába telt el ennyi idő, nem tudok mit írni. Lenne persze sok dolog, de miért is jutna eszembe bármi is, amikor írhatnék? :(
Pár dolog csak úgy összevissza:
- Livike az "L" betűt, vagyis hangot már nagyon szépen ejti, kivéve, ha nem figyel, de akkor is javítja magát, ha szólunk. :) "R" még mindig nincsen, eddig "J" volt, most már "L" lett az is... remélem hamarosan alakul majd az is, meg még amit nem mond/mondanak rendesen, az is. :)
- A konyhában van egy rész a falon, ahol csempe van, de nincs már funkciója, - régen ott volt a tűzhely - szóval ott eddig matricák voltak, "örültem" neki, nem régen leszedtem, csak pár szebbet hagytam fent, a többi már úgyis le volt szaggatva, szóval csúnya volt. Most viszont majdnem az egész felüleletet Livike rajzai díszítik. :)) Folyton hercegnőket rajzol nagy ruhában, még eléggé aránytalan testtel, de határozottan felismerhető minden, gazdag színvilág, szóval már egész kis galéria van a konyha/előszoba falon. :)
- Reggelente még mindig korán kel a Lány, nem zavartatja magát, kimegy a konyhába, szétnéz a hűtőben, ha van joghurt vagy puding akkor kiveszi, megmelegíti a mikróban, megeszi... :))) Amíg egyedül van, nincs baj, de ha Levike is megy, akkor általában lesz olyan, ami a földön végzi, akár a joghurt, vagy a tea, és ez nem azért van, mert Levike "bénább", Ő is meg tudja melegíteni, mindent megcsinál úgy, mint a Livi, csak épp ketten már rosszak, könnyebben van baleset....
- Hogy ne csak Livikét fényezzem már, Levike is nagyon ügyes, csak ő nem szeret rajzolni, pedig kell, így néha "muszáj" Neki is... szoktam gyakoroltatni hasonló jeleket Vele, mint ami a Difer tesztben is volt és meg tudtam jegyezni... Nem nagyon megy még mindig. Viszont imád számolni! Fel is ismeri a számokat, "elolvassa", betűből is van elég sok, amit már tud.
- Levike még mindig inkább épít, szerel, de porszívózni is szeret, meg ágyazni, szóval ha olyanja van, akkor nagyon segít nekem, de ezzel Livike is így van. Sütés, főzés? Két kis kukta máris van, az biztos. :)) Apjuknak inkább segítenek, nekem is jönnének persze, csak én nagyon nem szeretem, ha olyankor ott vannak... pedig tudom, engedni kell, van amit engedek is, de akárhogy is szépítem, én egyedül szeretek tevékenykedni, ha már muszáj, mert úgy általában nem nagyon csípem a konyhai dolgokat... Amit tudok persze megfőzöm én, de nem szeretem csinálni. :( Az egyéb házimunkával semmi bajom, csak hozzáfogni nehéz mindenhez, utána már halad.. A portörlést meg a pókhálótlanítást mondjuk szívesen elfelejteném kb egy életre.. :)

Közeleg a Karácsony, bár még csak december eleje van, tudom, villámgyorsan el fog repülni az idő... remélem azért addig még jövök irománnyal.. :) Addig is mindenkinek minden szépet-jót kívánok! :)