2013. október 22., kedd

Őszi szünet az oviban....

Még jó, hogy tavaly ovikezdés előtt az úgyenevezett nulladik szülőin elmondták, hogy az oviban nincs őszi-téli-tavaszi-nyári szünet, mint az iskolában.
Gyakorlatilag viszont mégis van, arra hivatkozva, hogy a legtöbb helyen úgyis van iskolás testvér, ha a nagy otthon van a kicsit se viszik oviba.
Értem én, csak úgy örültem, hogy eddig megúsztuk hiányzás (betegség) nélkül, nem könnyű Velük itthon egész nap, erre most kiadnak egy egész hetet szünetre. Na nem baj, majd el leszünk, más is megoldja, csak én néha (vagy úgyis mondhatnám, hogy folyamatosan) pazárok, hogy mi lesz, hogy lesz, bírok-e velük egyedül, stb... Az a vicc az egészben, hogy ha a gyerekek is úgy akarják, akkor nagyon jól el tudjuk tölteni a napot, viszont ha rájuk jön a ...nemistuommi, akkor aztán mindegy, hogy hányan vagyunk itt Velük, akkor is feje tetjén áll a világ. :(

Tehát most pénteken (10.25) még mennek, következőleg pedig csak majd november 4-én. 

Egyébként a múlt héten még az volt kiírva, hogy a kevés gyereklétszám miatt csoportösszevonások lesznek. Biztos sok a beteg. Összevont csoport így is lesz, emlékszem, tavaly is volt olyan, hogy öten voltak az egész oviban ilyen esetben, ugyebár aki meg tudja oldani ilyenkor nem viszi a gyerekét, ahogy azt "elvárják", íratlan szabályként.

2013. október 21., hétfő

"Tök nap" az oviban, Mama születésnapja, horgászverseny - és még ami eszembe jut. :)

Nézzük.... Csütörtökön reggel vittünk két kis - kb 2 kg-os - sütni való tököt az oviba, mivel kérték.. Azt hittem mindet megsütik, mármint úgy értem, hogy aki vitt, azt mindet, és majd nem azokat kell délután faragni, hanem arra lesz majd direkt töklámpásnak való tök, bár azt nem kértek, hogy vigyünk.
Errefel mi volt? Született egy csomó nagyon szép töklámpás, természetesen faragni való tökből, majd volt akinek sikerült a sütni valóból is faragnia, de az nem én voltam. :) Sajnos nem értek hozzá, soha nem is csináltam ilyet és csak a saját megnyugtatásomra mondtam, hogy nem baj, a sütni való úgysem faragni való, nehéz kivájni és kifaragni, azért sikerült kb ovis szintű "művet" készíteni, de én biztos vagyok benne, hogy a direkt arra való tökből sem tudtam volna semmit csinálni.
Mivel ez a hosszúkás fajta tök volt, először levágtam a tetejét, ahogy azt látjuk máskor is... kivájni viszont életlen késsel és kanállal nem igazán lehetett, valamint arra is rájöttem közben, hogy az aljára úgysem érek le, bármeddig vájom is, mert nagyon mély volt, max ha könyékig tökös lettem volna, akkor talán.:) Ezért gondoltam egyet és derékba vágtam a karrierjét.. :) Magyarul lett egy kis idétlen formájú tükünk, amit már könnyebben vájtam, bár az aljáig annak sem értem el időhiány és elfáradás miatt.  Most jött a neheze, szemet és szájat kellett faragni. Livike megoldott a helyzetet, no nem faragta ki, hanem filctollal rárajzolta ügyesen a szemet, szájat, orrot.. :)) Ekkor kb annyit tudtam vele kezdeni, hogy a szemeknél kilyukasztottam, közben persze imádkoztam, hogy nehogy megszaladjon a kés és elvágjam a kezem, vagy szétrepedjen a tök ott is, ahol nem kell.. :) A száj résznél feladtam, így csak a szemek világítottak, ahogy beletettük a mécsest. :))
Szóval így lett egy tényleg óvodás szintű töklámpásunk, viszont az óvónőknek nagyon tetszett, mármint a megoldás, hogy rajzolva lettek az egyébként kivágandó részek. :)) Volt verseny is, - szavazás a tökökre, nem név, hanem számozás szerint -  természetesen egy darab szavazatot nem kaptunk, viszont tényleg szép alkotások lettek helyezettek. :) A gyerekek kiválasztották mindketten, hogy Nekik melyik tetszik, arra tettem fel a jelet és kész. :) Valaki megjegyezte a szülők közül, akinek a gyereke szintén másvalaki töklámpására tette a jelet, hogy azért csak illene a sajátunkra szavazni, nem? Szerintem nem, most mire mentem volna azzal a két szavazattal, meg akkor mindenki a sajátjára szavazzon? Így jobb volt, mert volt olyan lámpás, ami 15 szavazatot is kapott, amúgy meg lett volna csomó holtverseny....
Erről ennyit. :)

Vasárnap reggeltől kb 13 óráig Papa és Apa horgászversenyen voltak itt Szolnokon, a horgászegyesület szervezte. Most nem volt valami eredményes a dolog egyikőjüknek sem, 1-1 kis kárászt fogtak mindketten, persze ezzel nulla eredményt értek el, viszont Papa nyert egy üveg pezsgőt, mert vigaszdíjakat is sorsoltak, nem is keveset, Ő bekerült a szórásba, Apa nem.  Profikkal együtt indultak, azt hiszem 37-en összesen, viszont sikerült szerencsétlen helyre sorsolni magukat, legalábbis Apa mellett az egyik tulaj volt - horgászbolt és egyesület - , aki már profi horgász és Ő is csak egy halat fogott.... :)

Az október 20-a viszont másról is "híres" a családban, szerintem régi olvasók - és most nem ér a családtagoknak:D - már tudják, de ha mégsem, akkor már írom is: ez a nap nem más, mint Mama születésnapja. :) Eljött ez is, a gyerekek "ajándékból" elég jók voltak nap közben, persze cserébe estére totál felpörögtek, három órán át rohangáltak a lakásban, egymást csépelték, csatakosra izzadtak, szerencsére jött a fürdés idő, hajat meg úgyis mosni kellett. :(
A reggel is jól indult, Livike ahogy kiment pisilni egyből meg is mosakodott, fogat mosott, kimosta az orrát - már fel tudja húzni a fecskendőt is:) - majd ki is szívatta! :) Ezután szépen felöltözött, mindezek alatt Levike is felöltözött egyedül, de mosakodni, na azt aztán már nem akart... Reggelire virslit főztem, jól ették.. 10 óra előtt átmentünk Mamát megköszönteni, én egyelőre csak szóban, azt a kis ajándékot amit most össze tudtam hozni délután adtuk át. Livike rajzolt Mamának virágot, cseresznyét, meg emberkét is, de azt végül itthon hagyta, mert hajat nem tudott csinálni és kopasz "Mamát" mégsem akart adni.. :D Levike kiválasztott egy kis kindertojásos motort, ami egyébként egész jó, ahhoz képest hogy elég bénák szoktak lenni az ilyen összerakhatós kütyük. Azt mondta, Neki az már nem kell, mert nem lehet átalakítani. :) (az a fránya transformers mánia:) ) Szóval Levike a kis motort adta ajándékba Mamának. :) Akart Ő építeni is, mondtam, hogy olyan ügyes, szép garázst meg házat, ilyesmit tud építeni a faépítőből, csináljon valamit, nem baj ha ledől, majd lefényképezem előtte és azt adhatja Mamának, vagy építesen legóból, az nem esik szét... Próbálkozott, nem jött össze, berágott, hisztizett, hogy Ő nem tud semmi szépet csinálni - pedig tud! - és feladta.. ekkor találta ki a nem saját készítésű dolgot, viszont azt, hogy valamit adni szeretnének, saját maguk találták ki, én csak elmondtam reggel, hogy ma van Mama szülinapja. :) Amikor látták, hogy a telefonomon nézem a virágos képeket, hogy küldjek Mamának facebookon, egyből jöttek, hogy Ők is szeretnének, és ki is választottak egyet, amit az Ő nevükben küldhettem el. :))) (Többet is választottak, tulajdonképpen ahogy haladtam a képek között, mindet küldték volna, így maradtunk egyben, úgyis lesz sok kép, üdvözlet, köszöntés, ne terheljük az üzenőfalat fölöslegesen.:)  )

Miután kicsit jobb idő lett kint, pulcsi, mellény, cipő és irány az udvar. Mama közben főzött, a gyerekek rám maradtak, bár úgy kb délig még egész jól el is voltunk. Livike segített tobozokat szedni a vödörbe, majd Papa kocsiját is meg akarta mosni, sajnos enyhén földes vízzel, "szép" lett a motorháztető. :( csak remélem, hogy csikarás nem lett rajta, bár később én lemostam sima vízzel, de az akkorsem ugyanaz, mint ahogy az autómosóban mossák. :( Természetesen nem láttam az akciót, akkor egyrészt előbb lemosom, mielőtt Papa meglátta volna, másrészt talán meg tudom akadályozni... )
A biciklizés gyakorlására még mindig nem hajlandó Livike, Levike már profi, tavasszal remélem már a Lánynak is megjön a bátorsága meg az egyensúlya hozzá.  

Miután Papa és Apa hazaértek, hamarosan ebédelhettünk mert közben készen lett. Húsleves és Uncle Ben's* volt. Torta is volt, meggyes, marcipános, szerintem finom volt, bár én a meggyet kiszedtem, de a marcipánt azt nagyon szeretem, csokimáz szerű krém volt kívül, rajta marcipán és/vagy fehércsoki darabokkal, úgyhogy összességében finom volt. :)
Miután mindenki jól lakott elmosogattam, a gyerekek kicsit még maradtak Mamáéknál, majd én jöttem, hogy vasaljak, mert azt ugye kell, szülinap ide, vagy oda...

A gyerekek innentől fogva totál meg voltak kergülve. Nem értem, honnan van ennyi energiájuk, pedig kint is voltak, ott sem egyhelyben álltak, vagy ültek, szóval fel voltak pörögve ezerrel. Hiába beszéltünk Nekik, semmi nem hatott. Azon imádkoztam, hogy csak nehogy olyan mértékben üssék meg magukat/egymást, hogy orvos legyen a vége. :( Esések, elcsúszások, egymásnak ütközések, harapások így is voltak bőven...
19:30-ra sikerült túl lenni a fürdésen, hajmosáson, már az ágyban voltak, következett az est "fénypontja", az altatás, merthogy azt nem igazán akartak, még mindig nem tudtak leállni, továbbra is egymást cseszegették, felugráltak, ááá... :( Végül meglepő módon kb 40 perc volt és jöhettem is kifelé, Livike hamar elaludt, Levikére kellett kicsit többet várni, de miután oda tudtam mellé ülni már Ő is hamar elaludt. Megvárta, míg Livi elalszik.. :))

Éjjel rendben volt minden, reggel is elég jól ment a készülődés, Livike sokat tüsszögött tegnap is, ma reggel is, remélem nem rosszabbodott azóta a helyzet az oviban. Mindenesetre este lesz mézes fokhagyma, hadd űzze a bacikat kifelé! :)

Ennyi lenne, nemsoká mehetek is értük...
Gyorsan mutatok két képet is, az elsőből lassan sorozatot csinálhatnék, úgy értem, hogy minden évben van ilyen, hogy Mama a szülinapi tortájával és a két unokával van megörökítve. :)
A második kép is kb ilyen, csak ott én is rajta vagyok. :) (azt hiszem ez a mondat most totál fölösleges volt:D )



Nem lehet elégszer mondani, nagyon boldog születésnapot kívánunk Mama! (Anya) :)

Ezzel most már tényleg befejeztem mára, így is több részletben írtam, pedig még azt sem mondhatom, hogy a gyerekek akadályoznak. Csak ugye takarítás, ágynemű húzás, teregetés, na jó egy kicsit a face előtt is ültem, voltam bent Mamánál is, ettem, stb... el is telt az idő, mindjárt nem lesz se csend, se rend itthon.. :)
Jövök, amikor tudok.  



*Uncle Ben's édes-savanyú mártás extra ananásszal, csirkecomb csíkok lepirítva és köretnek rizs. Egyik kedvenc ételem, a gyerekek is nagyon szeretik.:)

2013. október 15., kedd

Ovi foci :)

Hétfőn olvastam az oviban a faliújságon, hogy kedden - azaz ma - menni fognak a gyerekek a Sportcsarnokba focizni. Erre vinni kell a következőket: tornazsák, póló, nadrág, tornacipő, fél literes csavaros üvegben innivaló. Nem ártott volna mondjuk még múlt héten ezt kiírni, de végül csak megoldottuk, tornacipő híján minden volt/lett. :) A gyerekek már említették, hogy majd "lesz" foci, kellenek majd ezek a dolgok, de azt nem mondták, hogy mikor, és mivel pénteken Mama hozta el a gyerekeket, így az is lehet, hogy már akkor ki volt írva, csak ugye Ő nem tudta, hogy érdemes minden nap, akár reggel és délután is ránézni a faliújságra... Egyébként szombaton amikor Livikével cipőt nézni voltunk abban a sok üzletben, mindegyikben néztem a torncipőket is, mivel "majd" úgyis kell, hátha lenne akár most is, de nem volt. Tehát akkor se lett volna mára, ha tudom. Na a lényeg, hogy tornazsák se volt még, régebben láttam a centrumban, de közben eszembe jutott, hogy egyrészt, mi van, ha már nincsen, másrészt az, hogy annakidején amikor az ovis zsákokat meg az ágyneműhuzatokat varrattuk, akkor a zsákok anyagából maradt ki annyi, ami most pont jól jött, akkor is volt már róla szó, hogy majd ha szükség lesz rá akkor megvarrja tornazsáknak Zsuzsi néni. Így gyorsan fel is hívtam hétfőn ahogy hazaértünk az oviból reggel, szerencsére el is vállalta SOS-ben, mentem, meg is vártam míg megvarrja a két zsákot, így ez szerencsére megoldódott.
Tornaruhát és innivalót természetesen simán össze tudtam készíteni, tornacipőnek pedig elvitték a benti váltócipőjüket...

Kedd reggelre esős időnk lett, szerencsére amikor indultak a busszal már elállt... utána sem volt már rossz idő, bár fedett helyen voltak, de legalább addig sem áztak és fáztak amíg mentek meg jöttek. :)
Nagyon élvezték, tetszett Nekik, bár konkrétabbat nem igazán árultak el, hogy volt-e több ovi is, - bár gondolom, hogy nem csak az itteni két csoport ment. (a kicsoportosokat még nem viszik külsős helyszínre úgy tudom) - viszont tanultak szurkolós tapsot is, ütemre. :) Mindketten estek is egyet-egyet, de nem nagyot, ez belefér.. :))

Most gőzerővel készülnek a Haloween-re, bár nem október végére tették, hanem most csütörtökre (17-e) és elég furán csak "Tök nap"-ként szerepel a kiírás, de lesz sütőtök evés - amihez az alapanyagot vinni kell-, tök faragás a faragott lámpások szépségversenye, meg még ki tudja mi... :)))

Egyébként nem igazán van más, amit leírhatnék... A biciklizéssel kapcsolatban annyit, hogy Levike már mondhatni teljes biztonsággal kezeli a biciklijét, az utcára még nem merészkedtünk ki, ahhoz kell Apa vagy Papa is, egyedül félek, hogy elesik vagy nem áll meg és elüti az autó, ilyesmi, de idebent már nagyon profi, és aki ilyen egyenesnek egyáltalán nem mondható terepen is tud menni, annak a sima út nem okozhat nagy gondot.. :))
Livike is kezd már próbálkozni, egyelőre még csak lábbal hajtja úgy, hogy ül a biciklin, de azt legalább már magától és nem noszogtásra csinálja. Tegnap próbáltam tolni, mármint tartani, hogy hajtsa, de még én is majdnem elestem Vele, annyira nem tartotta az egyensúlyt... na majd belejön biztos, ha most nem, majd tavasszal. Levike annyira tanítaná, folyton mondogatja, hogy hogy kell csinálni, meg hogy kontrázzon.. :) Na ja, szegénykém még hajtani se tudja, hova kontrázna még?:D Levi csak megy utána és be nem áll a szája, Livike persze nem meri hajtani, azóta még az oviban sem volt lehetősége a kisebb biciklin gyakorolni.

Egy éjjel meg a mai nap alatt lehullott egy csomó levél a nagy diófáról, ami persze a gyerekekek nagyon tetszett, egy a baj, hogy csurom víz, így nem mehettek bele, pedig imádnak "levelezni". :(
Ma vagy háromszor összesöpörtem nagy kupacba, de fél óra múlva meg sem látszott, hullott újabb adag... Jó lenne, ha nem esne már az eső és zsákba lehetne szedni. Mondjuk Apa lehet, hogy így is fel fogja szedni, én nem akartam nyakg vizes és saras lenni.. :) 

Na jól van, be is fejezem, úgysem tudok mást írni. Jövök amikor tudok és van is valami, ha nincs akkor csak jelentkezésre. :)

2013. október 13., vasárnap

Szombati "egy gyerekes" délelőtt. :)

Akinek csak egy gyermeke van, az tudja milyen az, hogy kézen fogja és mennek a városba sétálni, vásárolni, nézelődni. Mivel nekünk ikreink vannak, ezt kevés kivételtől eltekintve - pl beteg volt valamelyikőjük és orvoshoz mentünk - nem igazán tudtam eddig, hogy milyen érzés, mindig kettőre kell figyelni, még akkor is, ha nem egyedül megyünk, hanem ott van pl Apa. (vagy Mama, vagy Papa)
Szombaton viszont úgy döntöttünk, hogy a kis négyes csapatunk a piacnál ketté válik és úgy megyünk tovább. :) Apa Levikével piacozott, mi pedig Livikével mentünk tovább, hogy végre Neki is vegyünk cipőt, a múlt héten ugyanis csak Levikének kaptunk, de a helyzet már nem tűrt halasztást, a Lány cipője ugyanis szó szerint kilyukadt a hét végére. :( Abban már nem hogy oviba, de sehova nem tudott már menni, a hócsizma meg ugye még korai, tehát így vagy úgy, cipő kellett. Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz a dolog. Livike nagyon jól viselkedett, jött szépen kézen fogva, ahol lehetett, ott ment magától, nem fogtam, de nem is szaladt el, szépen szót fogadott. Kétszer vágta be a durcát, mert nem vettünk csecsebecsét meg játékot, de olyankor mindig közöltem vele, hogy na akkor szia, én megyek, majd hazajössz, ahogy akarsz. Ekkor mindig jött is egyből utánam. :) Megbeszéltük, hogy miért jöttünk, cipőt nézünk, nem játékot, nem kopogós cipőt, nem csilivili hülyeségeket. Ez kell, erre van pénz és kész. Múltkor kaptak a Deichmannban játékot, most nem lesz ilyesmi. Egy zacskó kukit azért vettem, ami jó ötletnek is bizonyult, mert legalább nem mászkált el a boltokban sem, nem szóródós, így nyugodtan ehette bent is. Bár azért, hogy az eladók hallják, mindig nyomatékosan megkértem, hogy most tegye el, majd eszi tovább, ha kimentünk, persze nem tette el, én meg hagytam.. :))))
Bejártuk amit be lehetett a belvárosban. Két kínait a Centrum mellett, akkor a Centrumot, ami szintén félig kínai, majd egy harmadik kínait a Pelikán szálló tetején, majd egy nem kínait, a Ficánkát, majd újra a buszpályán a Deichmannt, hátha múlt hét óta jött már Livikére való cipő, de sajnos nem. :( Egyikben se találtunk semmit, vagy kicsi volt, vagy nagy, de inkább úgy általában még nem is nagyon volt olyan cipő, ami azért még nem csizma, de kicsit magasabb szárú, meleg, de nem bundás, hogy jó legyen addig, amíg nem kell a hócsizma. Így elmondhatjuk, hogy sétáltuk egy nagyot, de az amiért mentünk végül nem lett. :(
Mivel még múlt héten mondták, hogy a Szandai réten lévő Deichmannban van 26-os abból a cipőből, ami jó lett volna, utolsó mentsvárként délután oda is kimentünk. Persze oda már Mamával autóval, a két és fél órás gyalogolás után nem vállaltam volna be Livikével még egy hatalmas gyaloglást, a buszok fene tudja hogy járnak, de konkrétan oda nem is megy, bár régen létezett a Cora járat, de fogalmam sincs, hogy mióta a Cora Auchan lett, mi lett a busszal. (Azon a területen több üzlet van, Auchan, Media Markt, Praktiker, Obi, Family center, abba van többek között a Deichmann és a Müller is meg még pár üzlet. Csak az a baj, hogy a város szélén van, biciklivel is több, mint fél óra, bár én nem száguldozom..:D )
Tehát kocsiba be, Mama Levikével kint maradt, mi pedig Livikével bementünk, volt is szerencsére 26-os a kinézett cipőből, jó is lett, bár Mama szerint biztos, hogy nagy... Hát ha a 25-ös kicsi volt még Levikének is, akkor ennek jónak kell lennie. :) Végre ez a teher is lement a vállamról, no meg összesen kb 20.000 Ft. a kártyámról a múltkori két csizma, Levike cipője meg most Livike cipője miatt. :( Nade meg kell venni, nem tudok mit tenni.

Ahhoz képest, hogy délelőtt nagyot sétáltunk és szinte egész délután az udvaron voltak a gyerekek, este nagyon rosszak voltak, rohangáltak, Levike csatakosra izzadt, úgyhogy még hajat is kellett neki mosni. Este szerencsére 20:30-kor már aludtak. :)

Ma 10 óra körül kinéztem a börzére, ami a Kodály iskolában volt, nincs messze biciklivel sem. Sajnos nem találtam sok mindent, Livikének két nadrágot meg egy pulcsit sikerült vennem, de ezekből a két nadrág még hosszú. :( Levikének sajnos semmit nem találtam, ami miatt pityergett is egy sort, most vehetek Neki üzletben valami ruhát, hogy megnyugodjon....

Mivel egész éjjel esett az eső, minden csupa sár, még ki se nagyon lehet menni, mert úgysem maradnak meg a járdán... :(

Az oviban amúgy rendben volt minden a héten.

Most ennyi, megyek mert megint beindultak...

2013. október 8., kedd

Levike két keréken biciklizik - meg még ami eszembe jut. :)

Februárban, a negyedik születésnapjukra kapták meg a gyerekek a bicikliket. Ezt már tudjuk. :) Volt kitámasztó kerék is rajta, igen, volt. Leamortizálták, az utóbbi időben már csak a Levi biciklijén volt, azon is felemás.. :) Eltörtek a kitámasztó kerekek, voltak kisérletek a két keréken történő haladásra, de nem nagyon jött össze egyikőjüknek sem, még inkább Livikénél volt az, hogy hajtott párat, de rövidesen elvesztette az egyensúlyát. Seprűnyéllel is próbálkoztunk, de az inkább Papának volt sport, mert futhatott a gyerekekkel, elengedve elestek volna. Mivel nem nagyon volt sikerélmény, vagy két hónapja nem is próbálkoztak.
És most itt az áttörés! Az oviban van pár kis bicikli, kisebb is van, mint az övéké... Tegnap Levike sokat gyakorolt azon az oviban, leért a lába, csak úgy haladt, mint a futóbiciklivel, tehát nem hajtotta. Egy valamivel nagyobb kislány büszkén mutatta, hogy Ő már tud hajtani is. Gondolom ez is, meg a saját magának való megfelelési kényszer miatt is, ma gyakorolt, és amikor mentünk értük azzal fogadott, hogy bizony most már tudja hajtani is! :) Itthon alig várta, hogy átöltözzön és megmutathassa új tudományát az itthoni bicilkin. :)
Még bizonytalanul, de igenis hajtja! Néha borul, szerencsére eddig "jól", nem ütötte meg magát. :)
Livikét is biztattuk, hogy próbálkozzon, de Ő még fél... mondtam, hogy gyakoroljon futóbicikli módban az oviban, hogy jöjjön meg az egyensúly érzete meg a bátorsága. :)
Szóval így állunk. Tudom, írtam már, hogy két keréke mennek, de ez az volt, amit az elején írtam, hogy próbálták, de fel is adták a sikertelenség miatt. Én persze parázok, hogy jajj, el ne essen, jajj, meg ne üsse magát, mi van, ha nem tudom elkapni. Hát akkor lesz egy-két plezúr, nekem is volt annakidején.... Tudom, mondani könnyű, mégis nagyon féltem mindkettőjüket. :)

Egyébként az oviban rendben van minden, hétfőn voltak a MŰV-Házban vasútmodell kiállításon, nagyon tetszett Nekik. :)

Vasárnap négyesben begyalogoltunk a Deichmannba (Buszpályaudvar) és vettünk télre csizmákat, amik valójában hótaposó jellegűek, és mint kiderült a pénztárnál, nem vízállóak! Hát ez nem semmi! Venni kellett hozzá impregnáló spray-t.... na majd meglátjuk, mennyit fog érni rá. :(
Levikének vettünk még egy magasabb szárú cipőt is, mert ami van cipője konkrétan lyukas... Az a ro..dt motorozás az oviban! Itthon soha nem motorozott benne, csak ott tette tönkre! :((
Livikének sajnos nem volt.. pedig Neki is kellene, az övé még csak félig van kilyukadva....
Persze van marketing fogás abban az üzletben... mert ugye a gyerekcipők mellé kell tenni ilyen egy-két ezer forintos hülye játékokat, hogy a gyerek addig könyörög úgyis, amíg meg nem vesz a szülő valamit. :(((
Livike egy nagyon gusztustalan anyagú krokodilt választott, olyan igazán "fujj, rossz megfogni" típus.. :))
Levike egy transformers robotot, amiből autó lesz, az összes közül ami van már Neki, ez a legkönnyebb, nem kell szétszedni, simán át lehet hajtogatni, még nekem is sikerül. :D

Tegnap Apával közösen ablakot pucoltunk, azért szerencsém van Vele, mert segít, sok az ablak, a külső részét mindig Ő pucolja. :)) Utána takarítottam és főztem is, a vasalás maradt még... ma is főztem, nem volt kedvem vasalni. :(

Jó idő van az utóbbi napokban, maradhatna ilyen egész télen. :) Reggel mondjuk hűvös szokott lenni, nekem is kell a nagykabát meg a csizma, de később már elég a kis bőrdzseki meg a cipő is.. :))

Még szeptember végén megcsináltam a horgászvizsgát. :) Másfél hétig idegeltem Apát, merthogy készültem, tanultam, esténként mondtam, mit tudok, kérdeztem, jó-e, stb.. már hülyét kapott tőlem.. :)))
A jövő évi trapis horgászversenyre ugye gyakorolnom kell, ahhoz viszont muszáj lesz engedélyt kiváltani, aminek feltétele a vizsga megléte... Szerencsére rendes volt a srác a horgászboltban, - ők is jogosultak vizsgáztatni - , könnyű tesztet adott, tulajdonképpen a fajlagos tilalmi időket és a méretkorlátozásokat kérdezte csak meg két hal jellemzőit, azt nem is tudtam, a többit igen. :)))
Egyébként januártól borul az egész rendszer, méret és fajlagos tilalom szerint is, totál új lesz.. szerencsére még nem azt kérdezték, sőt nem is tudtak róla, csak én ugye a neten megtaláltam az új törvény mellékleteként. :)
Szóval halat felismerni még mindig nem tudok, bár amikor Apa múlt héten kiment horgászni és fogott egy csomó fajta keszeget, akkor a kárászt simán felismertem közöttük. :)) Azt nagyon megjegyeztem az egyik leírásból, amikor a ponty jellemzőit taglalták, hogy ez meg az van, és van négy szál bajusza a kárásznak meg egy sem, ez az egyik legfőbb különbség közöttük. :))
Tehát jövőre válthatok engedélyt, valami olcsóbb lenne jó, gyakorlásra nem kell nekem összterületi meg ilyenek... :) Úgy gondolom, hogy ha saját erőmből horgászok majd a trapis versenyen és nem nyerek, akkor is jobb érzés lesz, mint ez a győzelem, amihez igazán sok közöm nem volt. :( Fárasztás és ennyi, mondjuk az jó volt, nem tagadom. :))

Na jól van, megyek is, lassan jön az este, vacsora már volt, bár a gyerekeket ismerve még fognak enni, utána fürdés és remélhetőleg hamar alvás... Levike ma sem aludt az oviban, így nagyobb az esély, hogy gyorsabban el fog aludni este.

Jövök ahogy tudok. :)

2013. október 2., szerda

Helyzetjelentés

Itt vagyok, most még "csak" bő egy hét telt el, mióta utoljára írtam, próbálom gyorsan összefoglalni az elmúlt időszakot. :)
A múlt hét nagyon sűrű volt a gyerekeknek az oviban. Minden nap volt valami program, jól el is fáradtak a hét végére, mind a gyerekek, mind az óvónők. :)
Hétfőn hangversenyen voltak valamelyik általános iskolában, sajnos nem tudom melyikben, de nem is lényeg.. elsétáltak, meghallgatták, visszasétáltak, ebéd, alvás, játék.. :)
Kedden és szerdán a Zagyva partra mentek, növényeket, kis állatkákat tanulmányoztak, szaladgáltak, és volt ugye az a bizonyos gurulás is. :)
Szerdán volt papírgyűjtés is, de az kb annyi volt, hogy reggel vittük ami volt itthon, egy nagy kartondobozzal gyűlt most össze csak tavasz óta, nem egy utánfutónyi, mint akkor. :)
Csütörtökön voltak az állatsimogatóban, azt is nagyon élvezték, legalább most volt mesélnivalójuk, nem úgy, mint máskor. :)
Pénteken a szürettel zárult az események sora, hát ott Levikét nem igazán érdekelte a dolog lényege, tehát a szőlő préselés, must ivás, tavaly jobban lekötötte... Voltak különböző ügyességi feladatok, amikben "aranytallérokat" lehetett gyűjteni, majd beváltani pl zsákbamacskára, kinder tojásra (csoki nélkül!), vagy almára. :) Livike ügyesen gyűjtögetett, sikerült is egy pónifigurát "vennie", amit állítólag már korábban kinézett magának.. :) Nem tudom hogy találta meg, amikor nem is látott bele a ládába, de kitapogatta gyorsan, az biztos. :)) Ezen kívül még kinder tojást is vett kettőt, meg két almát is. Levike csak egy kindertojásra valót gyűjtött. Ő inkább rendetlenkedett a mászókán pár társával. :(( Azért az elején a körjátékot végigcsinálta Ő is.. :) A Lipem-lopom a szőlőt kezdetű dalocska volt, közben szaladgáltak kosarakkal, egy társuk meg utánuk bottal.. :))) Volt népdaléneklés is az óvónők részéről, egy anyuka citerázott kiséretként, jó volt. :))
Majdnem 18 óra volt, mire hazaértünk. :)

Hétvégén nem volt semmi extra, mármint nem mentünk sehova.
Hétfőtől már lazább az ovi, vagyis olyan, mint eddig, nyugi van, nem mennek mostanában semerre :)
A lassan egy hónapja húzódó enyhe megfázás hol erősebb, hol gyengébb.. de elmúlni egyelőre nem akar, félek, hogy csak rosszabb lesz. :( Minden este kapnak mézes fokhagymát, mostanában már citromlé is van benne, hogy ne legyen olyan tömény.. Nem szeretik, de muszáj megenni egy kicsit belőle, hátha hatásos lenne és nem lenne több bajuk!  Reggelente sima méz, néha egy-egy Dianás cukorka is befigyel :)) Egy darabtól még semmi bajuk nem lesz, nincs abban annyi alkohol, viszont jó a torokra, légutakra.. :))

Nagyon hideg lett, esténként muszáj fúteni, néha még nap közben is be kell kapcsolni a kazánt, főleg, hogy Mamáéknál általában minimum 1 fokkal hidegebb van, mint itt, tehát ha itt 20 fok van, ott csak 19, az meg ugye nem valami meleg...
Azt hiszem holnap már a téli kabátjukat fogjuk a gyerekekre adni, az overálnadrág még nem kell, de a kabát már igen. Ma felpróbáltuk Rájuk ami van, kabát van duplán is, kantáros overál csak 1, majd börzén nézünk tartalékot is, sapka van, kesztyű van, csizma meg elvileg van, csak épp nem találom.. :/ Majd Apát megkérdezem, hogy hova tette el, mert én úgy emlékszem, hogy tavasszal kivittam a garázsba és ott most nem találtam... Szóval fel kell majd próbálni, hogy jó-e még, ha nem, akkor venni kell nagyon gyorsan, mert "hála" a műanyag motoroknak az oviban, a cipőjük már nagyon ramaty állapotban van, no meg már hideg is lassan. :(

A rossz idővel bejött még egy "nemszeretem" dolog, mégpedig az, hogy a lakásban kell szárítani a mosott ruhákat, amik ugye a száradás folyamán párásítanak, és az nem jó. :( Ez az egyik hátránya, a másik az, hogy két nap, mire megszáradnak, a harmadik meg, hogy kerülgetni kell a szárítót, mivel a fürdőszobába nem férne el fregoli, mint Mamáéknál... ott senkit nem zavarna a ruha... :(

Na jólvan.. nem nagyon tudok most mit írni, majd ha lesz valami inkább jövök sűrűbben. (megpróbálok legalábbis...)
:)