2012. február 26., vasárnap

Ma 3. évesek a gyerekek! :)


Ez a bejegyzés nem a felhőtlen ünneplésről, szülinapozásról fog szólni.
Természetesen ez a legfontosabb dolog a mai napon, bár sajnos nem nagyon telt ez a nap sem másképp, mint a mostanában szokásos, beteges, lázas többi nap. :((

Még délelőtt Papa áthozta az ajándékokat, amiket múlt héten direkt nem kaptak meg a gyerekek, hogy most is legyen valami. :)) Mama nem is jött át, mert mára Őt fogta le a betegség annyira, hogy láza lett, fáj a torka, a háta, szóval nem úszta meg Ő sem. :( Így most már senki nem maradt ki a szórásból, még azt hiszem én úsztam meg a legkönnyebben, a két napos, maximum 38,5-ös lázammal, szombaton már az sem volt, csak maradt a standard nátha, a néha rám törő köhögés, de már az sem olyan vészes, viszont olyankor fáj a hátam is, amúgy már enyhül... tegnap még szinte folyamatosan fájt. Apán pénteken délután jött ki szintén lázzal, tegnap szinte egész nap csak feküdni tudott, (jó, hogy szabadnapos volt) mert ha a gyógyszer levitte a lázát, akkor is gyenge volt meg rosszul volt... Én nem, addig az 5-6 óráig, amíg nem ment fel újra a lázam, nagyon semmi bajom nem volt. Nem is fekhettem volna mondjuk a gyerekek miatt, az is biztos. :))
Apa ma már ment dolgozni, nem tudta elintézni, hogy más menjen be 10-re, de 18 óra körül már jött is, mert lett váltás. Láza már nincsen, de még kínlódik azért...
Papa is kifelé tart már talán, Neki a torka fájt nagyon és szintén láza volt kb 3 napig, most ugye Mama került sorra... remélem hamar túl lesz rajta Ő is.

A gyerekek sajnos még mindig benne vannak. Most már Levike is! Már Neki is van láza két napja, most este volt a legtöbb, 39,1, ennyi neki még SOHA nem volt... jó, hogy fürdés előtt mértem, egyből langyos fürdővizet csináltam csak, persze a Nurofent megkapta azonnal, előtte ma 14 órakor volt láza, de akkor jóval kevesebb.
Livikének is lesz szerintem hamarosan, mert 20 órakor még 37 volt csak, arra amúgysem lehetne adni még gyógyszert, de nem is adhatok csak majd 23:30-kor, mert 17:30-kor kapott, akkor 38,9 volt a láza. :(
Péntek óta a bal füle erősen váladékozik megint, pedig előtte már nem folyt... ma is kevésbé, pedig a sót azért ráteszem, akárhogy is ellenkezik, muszáj....
Holnap megyünk a doktornőhöz, meglátjuk mit mond. Szerintem most már a mandulája is begyulladt, vagy nem tudom, de mintha ma azt fájlalta volna, vagy legalábbis a torkát, meg rekedt is a hangja. :(
Nem értem a lázat, nem tudom mi ez, miért, hogyan. :((
Nekem pl a torkom egyáltalán nem fájt, pedig enyhén egy sima megfázásnál is szokott...valami fura vírus lehet ez, ami lázzal jár és kész... vagy nem tudom. :(
Ja, reggel Livike a lábát fájlalta, de akkor is volt láza, 38,2.....utána ez a lábfájás elmúlt.
Ennyit nagyjából a nyavalyáinkról, leírhatnám, hogy melyik nap, hány órakor, kinek épp mennyi láza volt, mert a telefonom naptárában benne van, másképp követni sem tudnám, hogy mikor lehet gyógyszert bevenni következőleg. Amíg csak Livikének volt láza, addig is írtam, de amikor már Apa is és Levike is becsatlakozott, na meg még én előbb... akkor főleg kellett az adminisztráció. :(
Livikével az a legnagyobb baj, hogy nem akar enni. :( Már olyan kis soványka megint. :(((
Ma is húslevest evett tésztával, répával, bár elég sokat, de utána délután normális kaját semmit... este is szőlőt meg jó reggelt kekszet evett... sült hús, krumplipüré, pirított máj, pirítós kenyér, semmi nem kellett... :((
Inni szerencsére iszik, de kell is a láz miatt, viszont enni is kellene, hogy ne csak a gyógyszer, a tej, a kakaó meg a tea legyen már benne. :((
Levike is gyérebben evett ma, de gondolom a lázas állapotok miatt nem volt étvágya most Neki sem, eddig Vele nem volt gond. Pénteken Livike is jobban evett, akkor csak reggel volt láza, majd este is csak hőemelkedése volt... akkor nap közben jobban kívánta és elfogadta az ételt.

Azért essen szó az ajándékokról is. :) Mivel csak Papa hozta be a dolgokat, így most a gyerekek úgy könyvelték el, hogy csak Tőle kapták, mondták is Mamának a telefonba, amikor kérdezte, hogy kitől kapták, hogy "Papától". Na gondolom jól eshetett szegény Mamának... :(( Biztos hogy jött volna Ő is, csak nem tudott.... :(
Levike kapott egy újabb távirányítós autót, de ez nagy, fekete, vagy 25 cm biztos megvan a hossza... Levike egyből rá is mondta, hogy Papa autója, amiből csak a színe igaz.. :)) mivel ez Audi, a Papáé meg Honda, de ez Levikének nem számít. :D
A frekvenciája amúgy ugyanaz, mint a kisautónak is, azt is irányítja ennek a távirányítója.. :)))

Livike kapott egy babakocsi, babaágy, babapihenőszék szettet, külön babát is, hogy legyen belevaló, bár van már egy baba, csak az azt hiszem nem is fér bele, de majd megnézem, meg kell keresni, most sok játék nincs még bent, de hamar meg lehet találni mindent mert dobozokban vannak a garázsban. :) Levikének is természetesen a babakocsi kellett volna egyfolytában, Livike meg olyan irigy tud lenni, hogy az már nem igaz. :( Nem adta oda, mert hogy az az övé, Azt viszont elvárta, hogy Levike odaadja Neki a távirányítós autót.... Mondtam is Levikének, hogy várjon kicsit, egy vagy két nap után majd már játszhat Ő is a babakocsival, addigra kicsit megunja majd Livike. :))

Néha elég nehézkesen, de azért eltelt a nap, láztalan időszakaikban semmi baj nem volt, rosszak voltak, meg minden... :))) Livike ha lázas akkor bújik, aludni akar, igényli, hogy pátyolgassam, Levike nyávogós lett délutánra, talán már érezte, hogy fel fog menni a láza, nem is tudom hogy ennyire hirtelen hogy tudott, előtte nem sokkal még nem volt csak 37, fél óra múlva meg már 39,1. Sajnos nem nagyon szereti a lázmérőzést még hónaljban sem, pedig aztán az tényleg nem fáj.... Livike szépen tűri, kivárja, míg csipog... bár a kilátásba helyezett gyógyszer miatt Levike is kivárja. Nem igaz, hogy ennyire odavannak, hogy gyógyszert kaphassanak! Nem hogy örülnének, hogy nem kell.... mondjuk a Nurofen az finom, szerintem túlságosan is tömény, édes... de Ők szeretik.

Ennyi lenne mára, megyek mert ha jól hallom Livike fent van, megmérem a lázát, Apa szerint kezd melegedni.. lassan kaphatja is a gyógyszert. Akár most is, fél órán szerintem nem múlik, hogy nem lesz meg esetleg a 6 óra a két adag között... minden attól függ, mennyit mérünk...
Jövök, amikor tudok...

2012. február 23., csütörtök

Kontroll..

Kezdem azzal, hogy tegnap délután 3-kor Livikének 38,2 lázat mértem... Kapott Nurofent, el is volt egész jól utána. Éjjel 1 órakor már 39 fokot mértem... megint gyógyszer...
Utána már aludt, bár többször volt fent, sajnos így én is, pedig ittam Neocitrant, mert sehogy nem akarok már kimászni a náthából meg a köhögésből. (hajjajj, azt hiszem most estem csak igazán bele!:(  )

Reggel 9 óra 20-ra értünk Papával a kórházba, furcsamód nem volt csak két ember előttünk... később gyülekeztek az emberek, viszont az asszisztens nem túl kedvesen azt is közölte, hogy a doktornő jelenleg a műtőben van, meg nagyon beteg is, nem is biztos, hogy meg fogja nézni a rá várakozókat. Nagyon jó. :( Kerek egy órát vártunk, Livike nagyon ügyesen, türelmesen ült, már akkor kezdte mondogatni, hogy haza akar menni, amikor épp bemehettünk, Amikor a torkába nézett bele a doktornő, azt nagyon nehezen tűrte, visított, sírt... nem értem miért. :( A fülei rendben vannak, a jobb oldali, amit utóbb szúrt fel, az már teljesen jó, záródott a lyuk, (szvsz fölöslegesen szúrta, semmi nem jött ki belőle... )
A bal füle is jó lesz lassan, enyhén erezett a dobhártya, mondjuk a múltkor az már jobb volt, de úgy gondolja, nem ettől lázas. A torka kissé piros, ami szerinte enyhe torokgyulladást is jelent, mint utóbb kiderült "víruska" okozza. (így mondta:D)
Szóval, hogy kiderüljön, milyen gyógyszert adjon Livikének, még azon nyomban elküldte laborba. Jajj, szegény kicsi lánykám, komolyan én is sírtam, hiszen tudom, emlékszem, hogy féltem én is mindig a vérvételtől, és hogy mennyire fájt... A terhesség alatt változott ez meg, ma már bármikor odatartanám a karom.... Papát sem irigyeltem, hisz' Neki kellett lefognia. Amúgy a laborszobát megtalálni sem volt egyszerű, át kellett menni egy másik épületbe, ott bolyongani egy sort és úgy lett meg...
Szóval Livike, anélkül, hogy tudta volna mi vár rá, bestresszelt, pedig elmondtuk finoman, de ezekszerint nem jól.. azt is elhiszem, hogy már fél, ha orvost lát.... (vagy annak kinéző embert...) Mindegy, túl vagyunk rajta, hárman fogták le, Papa szerint alig ment valami a kémcsövekbe, szerinte semmi, de azért valami biztos, mert meg tudták nézni végül az értékeket.

Hazajöttünk, minden rendben volt, kétszer nekipróbálkozott a kakilásnak a wc-be, reggel is már kétszer, sikertelenül, majd végül sikerült és utána enni is hajlandó volt, Apa csinált rizses husit. Egyébként épp haza értünk, már mehetett is dolgozni.
Még a doktornőhöz visszatérve: végig szájkendőben vizsgált, majd amikor arra került a sor, hogy elmondja a teendőket, levette... akkor meg minek? Amikor mondtam, hogy Livikének volt láza, akkor mellékesen közölte, hogy "hát lehet, hogy azt tőlem kapta..." Pff... hát igen, hétfőn már fertőzhetett, amúgy meg tőlem is kaphatta, mert én is taknyolok már egy ideje, bár én nem tudom hogy épp Livikétől kaptam, vagy máshol szedtem össze, a lényeg az, hogy délutánra nekem is 38 fokos lázam lett, vettem is be Advil ultra fortét, de hamarosan szerintem megint kell, csak teljen le a 6 óra. (négy óra is elég, csak napi háromnál többet nem lehet bevenni) A nátha az nagyon előjött, nem győzöm fújni az orrom, köhögés most nem nagyon van....
Néha a hátam is fáj, nem folyamatosan, amit most nem tudok, hogy a melegfrontra fáj-e, mert szokott, vagy már kezd tüdőgyulladásom is lenni.. vagy mellhártya, mert hátul fáj, nem elöl. Na nem tudom, valami majd lesz. Ha a hétvége után - a frontok elvonulása után - sem lesz jobb, lehet, hogy mégis el kell menjek orvoshoz. :((
Papa is beteg, legalábbis volt láza és meg van fázva, elment az orvoshoz, írtak neki köhögéscsillapító kanalas orvosságot, Voltarent a fájó vállára, valamint egyből antibiotikumot! Hát persze, hogy nem váltotta ki.. vagy legalábbis nem szedi be. Antibiotikum, ukmukfukkra, már megint! (mint múltkor az ügyeleten Levikének....)

Livikével kapcsolatban 14:30-kor lehetett hívni a doktornőt. (jahh.. beteg, de azért bent van ügyeletben!) A laborja rendben van, a CRP-je normális, a süllyedése 20as, nem tudom ez jó vagy sem, de azt mondta nem gond, a többi is jó... tehát nem bakteriális fertőzés, így antibiotikumot nem ad (amúgy jó, mert szombaton szedte be az előzőt.. de akkor is, legalább kivizsgálta!) Így azt mondta, a lázat valami kis víruska okozza, enyhe vírusos torokgyulladása van, orrspray, orrszívás továbbra is menjen, láztalan állapotban fülmelegítés... szóval minden úgy, ahogy eddig, és holnap lássa gyerekorvos, hallgassa meg a hátát....  Ja.. vigyük el, szedjen még össze ott is valami mást, közben semmi baja.... alig köhög, nem zihál.. Levike jobban, de Neki mindig is húzott a háta, mégse hallanak soha semmit benne....

Szóval egyelőre úgy néz ki, Mama van a legjobban talpon, Ő akinek gyengített az immunrendszere... :) Remélem nem kapta el..... :(

A gyerekek amúgy délután nem aludtak semmit, egy órányit ott feküdtem Levike mellett, de mégsem aludt el Ő sem, Livike sem.
17:30 körül bejött Papa, én elszaladtam a kisboltba, majd Mama is jött valamikor fürdés körül, maradt segíteni, de hamar ki is tudott menni, mert elaludtak. :)

Biztos lesz még ébredés, Livikének tuti felmegy a láza még éjjel, pedig jó lenne lefeküdni nekem is, de utána rosszabb felkelni. :(( Bár lehet, hogy megyek hamarosan...csak ezt is meg akartam már írni, mert megint fel fog halmozódni.
Egyelőre ennyi, meglátjuk hogy alakul a hétvége, Mamáék elvileg mennek Salgóakárhova trapisokkal, de ha Papa nem javul, vagy neadj Isten Mama is beteg lesz, akkor nem is mennek, csak szombaton, vagy ki tudja....
Apa pénteken reggelre megy dolgozni, 14-kor végez, de este 10-re be kell menni zárásig.. Szombaton szabad lesz, vasárnap pedig 10-re megy este 10-ig, Nem voltak hajlandóak megadni szabadnapnak, pedig több, mint egy hónapja bejelentette, hogy ez a hétvége is kellene, nemcsak a február elsője.... egyébként akkor is berángatták szombaton, úgyhogy erről ennyit. :)

Nahh.. egyelőre ennyi mára, jövök amikor tudok.

2012. február 21., kedd

3. éves státuszvizsgálat

Hétfőn délután mindketten felébredtek, nyűgösek voltak, de azért elvoltunk... 16 óra körül Mama átjött, én így el tudtam menni a kisboltba, utána 17 óra körül kicsit átvitte Őket magukhoz, mert Levike mindenáron az "át kell menni" szöveget hajtotta... addig én kiporszívóztam, itt a konyhában kétszer is, mert miután végeztem, pakoltam el a szárítóból, a szekrényből viszont kiesett egy pohár, ami darabokra tört... kezdhettem elölről a takarítást, persze nagyon alaposan, nehogy maradjon valahol üvegszilánk... Épp végeztem, amikor Mama visszahozta a gyerekeket, majd ment is, mert Veteránklubos gyűlés volt.
Úgy volt, hogy egyedül maradok a gyerekekkel fürdetésre is, már a kádban voltak, amikor mégis hazaértek Mamáék, így tudott segíteni a törlésben, altatásban. :)

Éjjel minden rendben volt...
Ma reggel időben keltünk, bár 9-re így sem értünk oda az orvosi rendelőbe, csak 9:20-ra, de akor is majdnem hiába. Nem volt nyitva ugyanis, ki volt írva, hogy a védőnő betegsége miatt elmarad a rendelés... na szép. Amúgy azt a védőnőt nem is ismerem, biztos a Mariann helyett van, akihez még mi jártunk... utoljára a 2 éves státuszon találkoztunk.
Jöttünk visszafelé, amikor jött a másik védőnő, az Edina, gyorsan visszafordultunk, hogy ha a rendelőbe megy, csak megkérdezzük, hogy mi van, lesz-e státuszvizsgálat, mert hogy mára volt kiértesítésünk.
Először azt mondta, hogy Ő nem csinálja meg, majd azt, hogy mégis, mert csütörtökön nem tudunk jönni, kedden meg már ha mennének végre bölcsibe a gyerekek, akkor emiatt ne hiányozzanak rögtön. Így megcsinálta.

Súlyt mértem itthon reggel. Pontosabban mértünk Apával, mert már kétemberes dolog lett november óta... :D Nem ülnek rá a mérlegre, hanem állak, de akkor ugye készenlétben kell lenni, hogy le ne essenek, ne ficánkoljanak...
Hát.. nem lettem boldog az eredményektől, főleg most este, ahogy megnéztem az utoljára mért, novemberi adatokat.
Mindketten kevesebbek most, mint akkor. :( Livike több, mint fél kilóval! :( Tuti volt már 13 kiló a betegség előtt, de most látszik is, hogy fogyott.
Livike így most 12,13 kg,
Levike pedig 11,62 kg. Ő csak 12 dekát fogyott.... de akkor is! ennyi idő alatt, azt hittem legalább nem csökken a súlyuk, ha még nem is gyarapszik. :((( Nem tudom már mit kellene adni Nekik, amit jóízűen és jó étvággyal megennének. :(((

Magasságot a védőnő mért, Livike 96 cm, Levike 94 cm.
A mellkas körfogatuk 1 cm-ben különbözik, azt most nem tudom fejből mennyi, majd megnézem, mint ahogy a kérdőívet is beírom majd, csak most nincs kéznél....
A szobatisztaság kérdésnél azt mondta, nem vészes ez még, hogy nem szobatiszták, Livikénél jó, hogy szól nagydolognál, majd nyáron kialakul. Na igen.. Tavaly is azt hittük! :( Azt mondta, hogy a fiúknál lassabban alakul ki a késztetés is, hát Levike nem is nagyon mutat hajlandóságot még semmire, kakánál is akkor szól csak, ha pl le akarom ültetni, akkor közli, hogy kaka van, meg reggel elég sokszor mondja, hogy már fel akar öltözni és hogy kaka van... de utólag, mindig csak utólag. :(((
A többi dolog minden rendben volt.

Kérdeztem, hogy ilyenkor nem kellene-e megnézni Levike kukiját, mert hogy úgy látjuk, nem jön még fel teljesen a fityma... Mondta, hogy ha gondoljuk várjuk meg az orvost, 10 órától van tanácsadás, mutassuk meg. Jó...
Nem volt még 10 óra, amikor Apa Livikével elindult sétálni és utána haza is jöttek, mi vártunk Levivel tovább. Az orvos 10:25-re már meg is érkezett, ketten még bementek kicsi babákkal előttünk, de utána bekéredzkedtem az asszisztensnél, hogy hadd menjünk már mi... (főleg, hogy elsők voltunk, még ha nem is azért jöttünk, mint a többiek...)
Az orvos megnézte, azt mondta ez csak kicsi letapadás, nem vészes, fel fog jönni ahogy nő majd Levike meg a kukija.. :)) Viszont ahogy nézte a heréit, úgy tapintotta, hogy a jobb oldali fent van, nem akart lejönni, hiába próbálta, csak fent maradt. Azt mondta, hogy ezt meg kellene mutatni sebésznek, nézze meg, és ha úgy látja, hogy pl rövid a vezeték vagy akármi, akkor meg tudják műteni. Levarrják a zacskó aljához a herét.. Pff.... Na ne! Addig is nézzük itthon, hogy fürdésnél, meleg vízben leszáll-e mindkét heregolyó... Néztük, sőt még tisztába tevésnél is szépen megvolt mindkettő, szerintem akkor a sok macerától meg az idegen helytől, kéztől, mit tudom én mitől nem sikerült.... Fájhatott is Levikének a vizsgálat, mert eléggé sziszegett már, meg ugye előtte a kukiján a bőrt macerálta... A lényeg, hogy megvan a beutaló, szerdán lehet menni ki a kórházba, akkor nincsen műtét. Azt beszéltük meg itthon, hogy nem kapkodjuk el, holnap még nem, de ha úgy adódik akkor jövő héten szerdán kivisszük és megmutatjuk, de Papa szerint is rendben lesz az, Ő a fityma miatt aggódott eddig is, meg Apa is mondta, hogy mindig megvoltak a herék, nem értette, hogy miért nem találta az orvos. Nekem is biztos feltűnt volna már, ha üres az egyik fele a zacsinak... de célzottan soha nem figyeltem, hogy tényleg milyen. A két éves státuszon is rendben volt, nem gondolnám, hogy időközben baj történhet, ahogy olvastam erről a betegségről, nem úgy jön, hogy egyszer már jó volt, hanem eleve úgy fejlődik ki, hogy nem jól. Na ezt aztán jól megmagyaráztam.. :D
Mindenesetre várunk, figyeljük, ettől függetlenül még lehet, hogy elvisszük vizsgálatra akkor is, ha rendben találjuk, úgy a biztos, ha orvos is látja.

 Itthon rendben volt minden, rosszak voltak, de legalább nem betegek, úgyis mindig azt mondja mindenki, hogy ez a jobb, nem az, ha gyámoltalanul kuporog a karunkban vagy a szobában. Na igen.. nem is jó az, ha betegség miatt van így, de azért a túlpörgés sem jó!

12:30 körül lefekvéshez készültünk, Livike szépen el is aludt, a sót persze tesszük a fülére gyakran, ahogy továbbra is kell..tűri is szerencsére. :)
10 perc sem telt el, Levike felkelt, addig itta a tejét, azért feküdt, de nem aludt el... Livikét is felpiszkálta. Mérges voltam, de nagyon. :((
Innentől semmit nem aludtak, csinálhattunk bármit. :(

Uzsonnára-vacsorára pizzát csinált Apa, most valahogy még abból sem ettek túl sokat, pedig máskor szoktak... a tea az megy, de az mégis csak tea... :(

19:30 körül fürdettünk, 20 óra után pár perccel már mindketten az ágyaikban voltak és hamarosan el is aludtak. Levike most nyöszörgött kicsit, de nem ébredt fel. Majd biztos ezután fog, amikor én is feküdnék már... :)) Vagy ha nem, akkor jól járunk mert lesz egy nyugodt éjjelünk, Meglátjuk. :)

2012. február 20., hétfő

Megvan! Megtaláltam! Éljen a tárolt változat!:D Gyorsan újra kiposztolom, amíg megint el nem tűnik! :)

Valahol ott tartottam, hogy szombat délután aludtak a gyerekek. Ugye? :) Nos.. hamarosan Papa lejött a gyerekekre vigyázni, mi pedig Mamával elmentünk a Tescoba, hogy a gyerekek tőlünk is kapjanak már valami ajándékot, amiről akkor még fogalmam sem volt, hogy mi is legyen. Nem vagyok nagyon otthon a játékokban, mindennél azt nézem, hogy mire tudják használni, mármint, hogy pl verekedni, szétszedni, nem arra, amire eredetileg szánták... Sajnos majdnem minden játék olyan, tehát "veszélyes". Hiába van szép fakirakó bőröndben, ami még kreatív játék is lenne, ha ez még nekik életveszélyes, mert dobálnak mindent, verekszenek vele... A lényeg, hogy közel három órát töltöttünk el az üzletben, persze néztünk mást is, nem csak játékokat, de a végén lett ajándék: játékkonyha. Kettő! :D Mert ugye úgyis ugyanaz kell mindkettőjüknek. (egyébként így is, hogy minden egyes kis hozzávalóból duplán van. Pl csésze egy szettben 4 db van, így most van 8 db, de Levike néha fogja magát és elharácsolja az összeset.. ugyanígy az edényekkel, mindennel.... )
Zenél, ha bekapcsoljuk a tűzhelyet, meg akkor is, ha kinyitjuk a vízcsapot. Próbáltak valami hasonló hangot beletenni, mint amit valójában ad a sülő hús és a folyó víz... :) A sütő is világít és csipog.. Hát most mit csináljunk, ha még mindig az ilyen játékok kötik le Őket? :) Amúgy a sok kiegészítő miatt elég jól elvannak vele, főznek, hozzák a kaját, a teát, kávét.. :)) Ha beindulnak és dobálni kezdik a cuccokat, az más kérdés, de eddig jól elfoglalták magukat. :) Mamáéktól egyelőre kaptak két kicsi pónit, Livikének nagyon bejön, azzal is alszik, sőt a doktornéninek is elvitte megmutatni.. :) Kaptak még két picike babát is, a többit majd a valóságos szülinapjukon kapják, nem akartuk, hogy játékdömping legyen, mint karácsonykor, hogy azt se tudják, mihez nyúljanak.
Volt torta is, két kicsi zsúrtorta marcipánnal bevonva és mesefigurás ostyalap volt a tetején, na meg tűzijáték is.
Képek a Facebookon Mamánál már vannak, most már tényleg teszek fel ide is, mert már én szégyellem magam, hogy olyan rég nem tettem fel képeket. :(
(Vagy majd Mama tesz fel.... :))) (?) )

Nahh.. hogy visszatérjek időrendbe, szombaton Papa elég jól elvolt a gyerekekkel, Livike majdnem végig értem hisztizett! "hol van anyám?" ezt mondogatta.. :D  Amikor megjöttem két perc múlva meg már a nyelvét nyújtogatta rám és nem fogadott szót... ennyit erről a nagy hiányolásról. Ha csak a kisboltba megyek 20 percre, akkor is mindig úgy fogad, ölelget, puszilgat, mintha nem is tudom hol lettem volna... :)

Vasárnap is elég későn ébredtek a gyerekek, meg tudnám szokni..... :) Sajnos szerintem Ők is, úgyhogy mire újra mehetnek bölcsibe megint szoktathatjuk Őket a korán keléshez....
A héten még nem lesz bölcsi, mivel csütörtökön még vissza kell menni a fülész doktornőhöz kontrollra. Gyógyszerezés már nincsen, fülmelegítés, orrszívás, orrsprayzés kell már csak. A bal füle, - amit először szúrt - már egész szép, a jobb is alakul, még látja a nyílást, amit szúrt.. mondtam, hogy semmi nem folyt ki eddig, de azt mondta, nem baj... Nincs láza, nem fájlalja, szóval gyógyulófélben van a kicsi lány... :))
Az antibiotikum körül voltak fennforgások, ugyanis mondtam, hogy szombat este adtam utoljára, akkor telt le az 5 nap. Hát ki mondta azt, hogy csak addig kell szedni? Mondtam, hogy a gyerekorvos. Hát akkor döntsük már el, hogy ki kezeli a gyereket... ha ketten is, akkor beszéljük már meg. Mondtam, hogy de a doktornőt nem lehet akármikor hívni, csak rendelés időben, meg ugye alapban 5 nap az antibio... Nem, szerinte az az általános hogy ha nem mond mást, akkor mindet be kell szedni, addig amíg tart. Én még ilyet nem hallottam.... :( Meg egyébkéntis.. ha pénteken hagyta volna, hogy végig mondjam, hogy mi volt az ügyeleten meg utána a gyerekorvosnál is, akkor biztos szóba kerül ez is, de hát nem lehetett.... sajnos ezt most sem mondtam el neki. :((
Na mindegy, azt mondta reméli nem lesz gond, hogy előbb befejeztük az antibiot... (őszintén.. nem mindegy, hogy 5 nap, vagy 5 és félre elég?? megnéztem, két adagnyi lett volna még belőle, tehát vasárnap estére már nem jutott volna. )
A papírra ráírta. hogy a mandulái közepesen nagyok. Remélem nem mandulagyulladás lesz a következő, elég volt most ez a középfül is.... :(((
A lényeg, hogy végre javul, de azért még csütörtökön rá akar nézni, akkor is a kórházba menjünk délelőtt. Remélem, utoljára!

Még a vasárnapnál tartottam, hogy későn keltek, majd Papa hozta a Dédi Mamákat, volt nagy öröm minden részről! :) 
Ebédeltünk, majd következett a torta, Livike elénekelte még előtte, hogy "boldog szülinaptortát mindenkinek!", ez ugye a Happy birthday dallamára.. :D
Miután befejeztük dilemmáztunk egy sort, hogy mikor adjuk az ajándékokat oda, mert ha kaja után, akkor tuti nem lesz alvás, de mégis odaadtuk.. És tényleg nem lett alvás! :D
Egy perc nem sok, annyit nem aludtak, sőt még este is oda kellett tenni az ágyaik mellé a két konyhát, hogy úgy aludjanak. :))
Sajnos már most van pár eszköz, amit nem találok, úgyhogy még egyel több olyan játék - vagyis kettővel! - lett a házban, ami nekem okoz a legtöbb gondot, hogy folyton keresgessem az alkatrészeket, eszközöket, hozzávalókat.. :D Nem baj.. csak porszívózni ezentúl óvatosan kell, mert van olyan, ami belefér, tehát ha végigmászva, kézzel pásztázva nem találok meg valamit, akkor az a porszívó gyomrában fogja végezni.... :(

Livike egyébként péntek este óta mint a kisangyal, úgy tűri a fülmelegítést, ennek nagyon örülök, már csak az orrszívást meg az orrsprayzést kellene hasonlóképpen tolerálnia....

Ma reggel Livike 6 órakor felébredt, kakaót kért, majd egyúttal a meleg sót is rátettem a fülére sapkába, ezzel szépen vissza is aludt, 8:15-kor ébredt, Levike valamivel előbb, Ő kb 8 órakor... :))
Elkészültünk, Papa közben elment az első címét megcsinálni, mert ugye ez az orvosi vizsgálat nem volt betervezve... 9:45 körül mentünk 10:15-kor már végeztünk is, sokan voltak, de gyorsan kiszórták az embereket, két orvos rendelt párhuzamosan.

Livike felébredt, megyek is.. jövök ahogy tudok.

Előszülinap, ellenőrzés - zajlik az élet. :)

Sírni van kedvem.... oda lett az egész bejegyzésem, úgy ahogy van!:(( Aki olvasta délután 2 óta, kb akkor írtam meg, az már tudja mi állt itt. Aki nem, annak megpróbálom majd újra leírni.... Hogy miért tűnt el?  Az én hülyeségem miatt! Telefonról megnéztem a bejegyzést, észrevettem, hogy a címben hiányzott egy szóköz, azt akartam kijavítani.. sikerült is, viszont a bejegyzés tartalma nem látszott, azt hittem attól ott van. Mentettem... Eltűnt. :( Sírok.. :(

Egyébként rendben van minden, Livike füle is javulóban, de majd összeszedem újra a gondolataimat. Nehéz lesz, hosszú volt, sokáig írtam... :(((

Jó lenne, ha valahonnan, valahogy vissza lehetne hozni az elveszett tartalmakat... ! 
Na mindegy, így jártam..... 

Ááááá...ahelyett, hogy a javítás miatt is idejöttem volna a géphez és kijavítottam volna, vagy hagytam volna úgy, ahogy van... nem, nekem bele kellett piszkálni! (mérges vagyok! )
Na majd jövök valamikor.

2012. február 18., szombat

Megint itt vagyok! :)

Csütörtök, péntek, szombat eddig...
Livike egész jól van, annak ellenére, hogy pénteken, azaz tegnap este a jobb fülét is fel kellett szúrni. :(
Mentünk a kontrollra, ahol először is megállapították, hogy a bal füle még mindig folyik. Hol? Két napja legalább semmit nem tudok kitörölni, nem folyik ki, csak belül maradt... Már azt hittük meggyógyult. :( Kitisztították, tettek bele valami gyógyszert. Szigorúan és kíméletlenül melegíteni kell, napi ötször, nem elég a két alvás időben rátett meleg só. Meleg, ami Mama szerint langyos, nekem égeti a fülem, a Livikéét is sajnos, melegebbet nem tűr meg, de ez elvileg semmit nem ér. :(( Szóval bekeményítettem, tegnap este óta úgy tűnik Livike is hajlik rá, hogy ébrenléte alatt is megtűrje.
A jobb fülét is megnézték, majd jött az "ítélet", hogy azt is meg kell nyitni, mert nem javult magától... a doktornő szerint azért, mert nem melegítettük eleget. :(
Papával voltunk, Ő is fogta le a Lányt, aki most nem volt olyan kis mosolygós és tűrőképes, de azért csak sikerült megcsinálni. Egy átlag orrszívásnál még mindig nagyobb patáliát csap itthon, mint az orvosnál! Én mondjuk tuti nem tudtam volna lefogni....
Azért meg lett dicsérve, kapott egy halom matricát, egyből két lufit is, na meg persze Levikének is hozhatott. :)
A doktornő szerint az, hogy nem fájlalja és mondjuk, hogy jól van, azért van, mert az antibiotikum még tart, de ha az elfogy és nem szúrja most fel, akkor másnapra garantált a 40 fokos láz meg az őrjítő fájdalom, ahogy az a füle kinézett... Hát, Ő látja... Mondta, hogy nem csinálná, ha nem lenne muszáj.
Azt is felajánlotta, hogy hétfőn már a kórházba a rendelésére menjünk, mert az ingyen van, ott is ugyanezt csinálja, hogy megnézi és szükség esetén cselekszik... nem akar ő senkit kizsákmányolni, ezt ezekkel a szavakkal mondta.
Úgyhogy a következő kontroll hétfőn délelőtt 9 és 11 óra között lesz kint a Hetényiben, menjünk a rendelés elejére, a kisgyerekeket előre szokta venni, rengetegen vannak, de nem mindenkit Ő vizsgál, ezt is mondta. Mama szerint nem jó ötlet, mert ott tuti lesznek fertőző betegek is, és még össze találunk szedni valamit.. mert a fül-orr-gége osztály az egyik legdurvább a kórházi osztályok között, azt mondja. Hát nagyon remélem, hogy már nem lesz semmi egyéb betegség...!

Levike továbbra is küzd a náthával, mi meg az utóbbi időben Vele az orrszívások kapcsán, mert már nem olyan lelkes és türelmes, nem tűri addig, mint eleinte.. megunhatta, elhiszem, de rengeteg jön Neki, pedig szintén nagyon sokat ki is fúj zsebkendőbe. Mostanában magának, nem is engedi mindig hogy én tartsam a zsepit, Ő akarja.. na igen, olyankor az egész arca tiszta t...ny. :D

A kedvük amúgy jó, ami kb annyit jelent, hogy rosszak, de nagyon... :( Állandóan egymást csépelik, ha épp Levike nem piszkálja Livikét, akkor Ő provokálja ki.. de akkor utána meg ne szaladjon hozzám, hogy "bánt a Levi!". :)

Ma szép idő van kint, olvad a hó és hideg sincsen, ezért Papa kivitte Őket egy fél órára sétálni, amúgy csak bentről "élvezik" a levegőzést, többször szellőztetünk, olyankor sapka, pulcsi és lehet levegőzni a szobában...

Livike étvágya is kezd visszatérni szerencsére, pedig voltak napok, amikor azt hittem fényevő lesz, a sok gyógyszer miatt viszont ez nem lett volna túl jó dolog...
A gyerekorvos által felírt gyógyszerek közül egyébként felét sem adom, legalábbis nem úgy, ahogy előírta, mert pl milyen már az, hogy estére adjak 6 ml Nurofent meg 12 csepp Fenistilt, mikor az egyik is bőven elég ahhoz, hogy kiüsse.. ?! Reggelre meg 5 félét kellene adni az antibiotikummal együtt, ebből az egyik egy száraz köhögésre való köhögéscsillapító, száraz köhögése meg hírből sincs már, hurutos is csak néha.. szóval azt nem adom... Kapja a Sinupretet, ha fájlalná a fülét vagy láza lenne akkor Nurofent is, de még eddig nem kellett.. ne terheljem már fölöslegesen a kis szervezetét... :(

Ma reggel csodaszámba ment az, hogy Livike 9:20-kor ébredt! Pedig éjjel is aludt, 4 óra körül kért kakaót, majd 6:45-or kérte, hogy feküdjek mellé, mert fél, de utána végig aludt! Levike persze nem... Ő már 7 órakor fent volt, kicsit mellé is odafeküdtem, kicsit még aludtunk, de lehet, hogy csak én aludtam még vissza egy 20 percre, mert utána láttam, hogy pl az ágypárnák meg egyéb dolog szét voltak pakolva a szobában, tehát Levike nem aludt... :)))

Nem tudom én is mikorra megyek már ki a náthából meg a köhögésből, pénteken voltam szerintem a csúcson, akkor még délutánra 37,8 hőt is mértem magamnak, meg egész nap olyan lipántos voltam, jó, hogy Apa itthon volt, tudtam kicsit feküdni is, amit én ugye egyébként nem szoktam nap közben, de másképp nem ment....
Egy Advil Ultra Forte a "lázra" meg este a Neocitran helyre tett, megmaradt a sima nátha meg az időnként előjövő köhögési roham és ennyi... :)

Holnap elvileg megtartjuk a gyerekek szülinapját a Dédi Mamákkal együtt, mert jövő héten, amikor a napja lenne vasárnap, Mamáék nem lesznek itthon, vagy csak délután érnek haza... szóval előre hozzuk, úgy néz ki. :)
Valami úgyis lesz akkor is, de a Dédik nélkül.

Ennyi lenne hirtelen, be is fejezem, mielőtt még felébredne valamelyikőjük aztán megint marad a bejegyzés vagy két napig...

Jövök, ahogy tudok.

2012. február 15., szerda

Elmaradások...

Először is nagyon szépen köszönjük Mamának a kedves sorokat, képeket és mindent, amit értünk tesznek nap-mint nap! :)
Livikének másnap meg is mutattam a bejegyzést még telefonról, persze a képeket értékelte, a szöveget felolvastam Neki, annyit értem el, hogy Mamát követelte, utána Levike is... :)))

Ígértem, hogy írok a névnapi ajándékokról, de nem hogy azt, még a hét eddigi részét sem sikerült megírnom.
Livike egy játék mikrót kapott, amit Levike hamarosan ki is sajátított, alig engedte Livikét hozzá férni, a mai napig többet játszik vele.. első este még azzal is aludt, be kellett tenni mellé az ágyba! :D Livike is játszik azért vele, de legtöbbször épp Levinél van, amikor Ő is kérné... abból meg csak a balhé van. :(
Levike egy kis távirányítós autót kapott, nagyon jó volt, csak ugye az antennáját még aznap eltörte Livike, akkor még azért működött, másnap viszont Levike törte le tőből az antennát, onnantól kezdve csak úgy működik, ha kb fél méterre van az irányítótól az autó és pont mögötte... magyarul nem veszi a jelet. :( Jelenleg nem is tudom hol a kis autó, valahova biztos bement és az irányító nem hozza ki, majd nagyobb pakolásnál biztos meglesz.
Én sajnos előre láttam a játék szomorú sorsát, mert nyáron volt két kis rádiójuk is, annak is letörték az antennáját egy órahossza alatt. :(
Nem tudom mikor tanulják már meg értékelni azt, amit kapnak, hogy ne tegyék rögtön tönkre. :((

Részletes napi eseményeket nem tudok írni három nap távlatából, így szorítkozzunk csak Livikére, a betegsége alakulására. Alakul, nem tudom mi jöhet még. :( Most már remélhetőleg a gyógyulás!

Hétfőn este mentünk vissza a fül-orr gégész doktornőhöz ellenőrzésre.
Mivel nem volt itthon Papa sem és Apa sem, Levikét is vinnünk kellett. Nem baj, úgyis meg akartuk Őt is nézetni, mert bár nem fájlalja a fülét, volt már rá példa. Szerencsére semmi baja, azon túl, hogy nyakig benne van a náthában, diagnózisnak is azt írták, hogy Rhinitis acuta, ami náthát jelent. Azt mondta a doktornő, hogy anatómialag Levikének sokkal jobb az arcfelépítése, nagyobb a hallójárata, az orrjáratai, mivel szépen fújja az orrát és a szívást is tűri, Ő hamar ki fog gyógyulni.
Livikének nehezebb lesz, más felépítésű, szűkebb járatok, nem is működik együtt az orrszívásnál, fújni sem tudja olyan jól, mint Levike..
A füléből ürül a váladék, ami jó, nem gennyes, ami szintén jó. A másik fülét is melegíteni kell, hogy megelőzzük a nagyobb bajt, az is be van gyulladva, csak még kisebb fokon.
Mivel még mindig volt láza, indokoltnak tartotta az antibiotikum elkezdését. Augmentin szuszpenziót írt fel, kedden reggel el is kezdtem adni, háromszor 5 ml-t kell meginni. Szerencsére a gyógyszerek bevételével egyik gyerkőcnek sincs gondja, kifejezetten várják, szeretik is, most Levike balhézik, hogy Ő nem kap, ezért ha másképp nem bírok vele, egy minimális mennyiséget adok, pl a Fenistil cseppből is kapott reggel 2 cseppet, ami mondjuk nem is árt neki... :))) (az antibiotikumból nem adtam..., csak azt adom, ami nem árthat..)
A doktornő kedvesen, de határozottan elbeszélgetett Livikével, hogy mit kell tennie, szót kell fogadni, engedni kell az orrszívást, fülmelegítést, különben telefonálunk és küldi is a mentőautót, amivel mennek majd a kórházba és ott nem lesz ám se Papa, se Mama, se Anya, se Apa, se Levi... stb... :)) Livike csak megszeppenten bólogatott, hogy igen, úgy lesz... Hát, valamennyire engedékenyebb, de fenyegetni kell, sőt már meg is játszotta Apa tegnap, amikor egyáltalán nem akart enni Livike a gyógyszerek miatt (is) pedig muszáj, hogy hívja a mentőt és akkor elkezdett enni... :))
Az étvágya elég rossz sajnos, nem is tudom mennyit fogyott már, jó lett volna megmérni a betegség előtt, de a legutóbbi hónapfordulón is elfelejtettem, így most november vége óta nem tudok súlyt. :( Most meg már meg sem merem mérni......

Kedden már nem volt láza, a füléből is csak minimális váladék jött...
Este viszont úgy elkezdett köhögni, hogy abba sem tudta hagyni! Először azt hittük játszik, mert szokott így, de utána rájöttünk, hogy nem játék... valami nagyon irritálta, csak száraz köhögés volt, de a végén már rohamszerű.. Mama szerint egyszer már el is feketedett, de én ezt nem láttam.. ez már oxigénhiány, nem volt mese, irány az ügyelet!
Papát riasztottuk, de nem ért haza, így Levikét is vittük. (Apa dolgozott...)
Papa odajött a kórházba, a folyosón várt Levikével, hazahozni gyerekülés nélkül nem merte, ahhoz messze van a kórház, hogy kockáztasson.
Az ügyeletes doktornő most másik volt, nem az aki Levikét nézte, bár ez sem volt a kedvesség híve, de azért korrekt volt, és ami a fontos, hogy segített a kicsilányon! Kapott prednisolon kúpot, venni kellett Claritin szirupot, javasolta, hogy ne legyen bent meleg. - nincs amúgy... - párásítani kell - van bőven pára sajnos - , ha köhög akkor hideg levegő, ablak, esetleg menjünk ki felöltözve. Ezeket amúgy megcsináltuk még az ügyelet előtt is, de nem lett jobb. A doktornő szerint a fülgyulladás van olyan stádiumban épp, amikor irritálódik valami és az köhögteti... ez azért meglepő volt, mert én is fülfájós voltam kicsinek, de ilyen roham soha nem volt, ahogy Mama mondta...
Ne várjunk csodát, nem fog hirtelen megszűnni, szóval félve mentünk az éjszakának. :(
Szegény lányban annyi gyógyszer volt estére, hogy már attól féltem attól lesz baja.. na meg attól, hogy mi lesz ha felmegy a láza, és nem tudom, ezekre a gyógyszerekre adhatok-e nurofent vagy panadolt, mert ezt nem kérdeztem meg. Szerencsére nem volt láza, azóta sincs! Éjjel is minden rendben volt. Hajnalban valamikor jött közénk, majd egyszercsak visszament a helyére, 4 órakor kért kakaót, majd 6:45-kor végleg felébredt, közölte, hogy sok pisi van, vegyem ki, öltözzünk fel. :)

9 órára Papával elvittük Livikét a háziorvoshoz, az ügyeleten mondták, hogy mindenképp lássa háziorvos másnap. Nem bántam, mert a fül-orr gégész doktornő meg az ügyeletes doktornő által írt gyógyszerek egyszerre tuti nem szedhetők, szelektálja csak ki, mit adjunk tovább. Na kiszelektálta. Került bele új, de hagytunk el persze...
Szerinte nem a fülgyulladás folyamata a köhögés, hanem okozhatja ugyanaz a vírus, meg szerinte nem a fülgyulladás a fő ok, mert nem genny ürült, hanem savó, hanem gégehurut, abból jött a többi... eleinte volt hurutos köhögés, ami meg is hányatta, utána jött a fülfájás, most hogy visszagondolok, igaza lehet a dokinak...
Az antibiotikum menjen szombat estig, Nurofen 2x6 ml, ha van láza, ha nincs, mert fájdalom csillapító és gyulladás csökkentő, Sinupret reggel, ez nyákoldónak, Fenistil csepp reggel és este, ez a Claritin helyett van szerintem az irritációra, valamint bejött a Sinecod szirup a köhögésre, ezt eddig nem ismertem. (A Stodal nem tudom miért nem tetszett neki, pedig homeos, és úgy vettem észre hajlik afelé...) Ja, amúgy tegnap ki akartam váltani egy decemberben megírt Fenistil receptet, errefel Cataflamot adtak helyette, itthon vettem észre... de nem baj, nem vittem vissza.. elfér, az is jó lehet Nurofen alternatívaként, a háziorvos legalábbis azt mondta. Kérdeztem, hogy nem baj-e, hogy már egy hete kapja a Nurofent, de nem baj... hát azért kíváncsi lennék a vérképére, olyan kis sápadtka szegény, máskor sem a színéről híres. :)
Ma már nem volt se fájdalom, se láz, talán dogozik az antibio, de persze végig kell szedni, mellé Normaflore és joghurt is jár.
Remélem most már csak jobb lesz, pénteken megyünk a fülész doktornőhöz ellenőrzésre, mivel ez este lesz, igazolást meg még nem adott az orvos, hétfőn még tuti nem lesz bölcsi...

Most alszanak, napok óta először mindketten, mert Levike általában nem alszik mostanában, vagy nem egy időben.. azért is nem tudtam írni, este meg már ha ide is jutok, leragadok a facebookon......

Megint esik a hó... de nem is kicsit! Apró szemű, a szél is nagyon fúj, néha vízszintesen esik..... nem hiányzott.

Ennyi lenne egyelőre, majd jövök valamikor.

2012. február 13., hétfő

Drága Livike! :)

Édes kicsi szépséges Hercegnőm!! :) Névnapod volt tegnap, de annyit voltam Nálatok, hogy nem volt időm a gép előtt ülni, így nem küldtem Neked itt semmit! Most szeretném ezt pótolni, és ez úton is kívánunk Neked a Papával együtt, nagyon sok boldog névnapot és nagyon jó egészséget, hosszú boldog Életet! Most tudom, hogy nagyon beteg vagy, de hamarosan meggyógyulsz és elfelejtjük ezeket a rémes napokat! Tegnap, amikor megköszöntöttünk, én készítettem Rólad pár fotót és abból most egyet-egyet, felrakok ide. Fogadd szeretettel Hercegnőm! :) Leviről is van pár, bár neki ugye nem volt névnapja, de jobban várta az ajándékot, mint Te! Persze, hogy kapott Ő is egy kis apróságot! :) Amit bár, mára már tönkre is tettetek, közösen! :( No, majd veszünk másikat! :) Puszi Nektek kincseim! Imádó nagyszüleitek: Mama és Papa. Gyógyuljatok meg minél hamarább! Edit Mama

2012. február 12., vasárnap

Péntek-szombat-vasárnap

Pénteken délelőtt 11-kor függőben maradt egy telefonos bejegyzésem, ez akkor így szólt:

"Lívike 0:40 kor ébredt, meleg volt, fájlalta a fülét. 37,9et mértem, de biztos több volt, mert melegebbnek tűnt. Adtam 6 ml Panadolt. 1 óra múlva megint sírt, akkor 38,3at mértem, ivott sok teát, nem adhattam gyógyszert. Elég nyugtalanul aludt, fájt a füle is de nem tűrte most a meleg sót.

6 órakor már nagyon forró volt. . 39.3! :(
Adtam gyorsan a Nurofent. Kicsit még próbált aludni, közben Levike is ébredezett. 7 órakor már mindketten fent voltak. Livikének már csak 36,4 volt a hőmérséklete.

Azóta sem volt láza, most itt alszik az ölemben kb 10 perce. "

Ekkor felébredt, negyed órát elvolt, majd az ágyában vissza aludt. 12:30 körül ébredt. Láza nem volt akkor még.
Délután 4-re lett... 39,1, adtam 6 ml Nurofent...
Még délelőtt Mama keresett Neten egy magán fül-orr gégészt, hogy csak el kellene vinni Livikét, ne menjünk így a hétvégének, hogy csak visszatér a magas láz, nagyon fájlalja, stb...

18:10-re kaptunk időpontot, szerencsére akkor láza sem volt Livikének, nem is fájlalta, ezért nagyon ügyesen tűrte a vizsgálatokat és a felszúrást is! Merthogy a bal fülét csak így lehetett menteni, nem hiába fájt annyira és volt magas láza! Mama ölében ült, a doktornő felkészített bennünket mindenre, hogy erősen kell lefogni, stb... de annyira ügyesen tűrte Livike, hogy épp csak kicsit nyöszörgött és kész! :) Agyon lett dicsérve a doktornő és az asszisztens által is, hogy ennyire nagyon ügyes, kapott is lufit és matricát, duplán, hogy Levikének is hozzon.. :))  Én is nagyon féltem... Azt hiszem ez volt a jó megoldás, inkább fizessünk, csak bánjanak kedvesen, kíméletesen a gyerekekkel, az ügyeleten biztos nem így lett volna! Sőt, ott nem is csináltak volna semmit, csak adták volna az antibiotikumot, mint ahogy Levikének is akarták... Itt egyelőre nem volt szó erről, hétfőn vissza kell menni, majd akkor meglátják, de egyelőre vírusnak gondolják, arra meg nem kell antibio. a doktornő szerint.
Szóval minden rendben volt.

Itthon közben Levike sem unatkozott, itt volt Attila és a Papa is, na meg Apa is.. felszerelték a mi szobánkba is azt a radiátort, ami eddig még kimaradt... :)
A lufik közül az egyik rögtön kidurrant, fel sem lehetett fújni, pont a Livikéé. Mama még akkor elszaladt gyorsan az Intersparba, hozott lufit.. :)) Mára már kettő van csak meg épen, ma hármat is kidurrantott Levike, de már módszeresen úgy, hogy kiharapja... :((

Este nem volt láza, nem is fájlalta a fülét Livike, 21 órakor kapott Nurofent, mert a fájadlomcsillapítás azért kell, meg napi háromszori alapos orrszívás majd orrspray.. (utána, és nem előtte, ahogy én gondoltam, előtte fiz.sót mondtak, hogy azzal kell fújni... na ez az, ami jelenleg nincsen, ahogy olvasgattam, ezek lennének a Sterimar és társai jó drágán, viszont lehet venni simán a gyógyszertában is ami volt is pici korukban sóoldat, csak ahhoz flakon kell, tehát mégis venni kell legalább egyszer valami drága készítményt...  Naponta többször kell melegíteni a fülét, ezt sapkával kell, tehát bent legyen rajta sapka, 3-szor kell meleg sóra fektetni, vagy csak hogy melegen legyen, itt néha csak az a verzió jött be, hogy a tenyerem tettem a fülére, mert csak azt tűre. A sót hol tűri, hol nem. :(

Tegnap, azaz szombat délután óta jön váladék is, mára már egész sok kifolyik, szó szerint, mert a vattát legtöbbször kiszedi... így pl a haja lesz csupa ragacs :(( Tegnap egyszercsak nagy vidáman újságolta Mamának, hogy "ragasztó!!!" Mama kérdezte, hogy honnan? erre Livike válasza:  "Fülemből!". :D Na igen.. jól hangzott, csak épp nem szabad bele nyúlkálni. Nem is lehet egy percre sem magára hagyni. :)

Szombaton reggel 7:10-kor 38,9 volt a láza, éjjel nem volt, de többször ébredt sírva, hogy fáj...
16:40kor 38,1-ig engedte megmérni, utána ficánkolt, de meleg volt nagyon, úgyhogy kapott 5 ml Nurofent. Amúgy sokat aludt, 12:30-tól 14:15-ig, majd 14:30-tól 16:30-ig még vissza aludt! :)   17:20kor 38,3 volt a láza, ezért is gondolom, hogy előtte több lehetett...
Hamarosan hatott a gyógyszer, estére már nem is ment fel a láza, nem is kapott Nurofent sem éjjelre...

Éjjel rendben volt minden, 4 óra körül jött közénk, nem fájlalta, csak jobb volt odabújni, rámfeküdve audnia.. :) 7 órakor 38,4-et mértem, nem adtam semmit akkor még, nem fájlalta, 9:30-kor már csak 37,8 volt, akkor adtam, nem a lázra, hanem a fájdalomra, mert fájlalta és nyöszörgött...

Azóta nincs láz, a kedve is jó volt, már kezdeményezte is Levikével a verekedést, eddig csak Ő kapott szegénykém.. mert Levike nem kímélte a legrosszabb állapotában sem. :((( Mindig bántja, piszkálja, incselkedik, de azért szeretgette is, csak azt ritkábban. :))

Hogy Levikéről is írjak már valamit: benne van rendesen a náthában, sok váladék ürül fújással, szívással is. Láz, fül fájás nincsen egyelőre. ..
Hétfőn azért visszük Őt is, nézze meg a doktornő, mert bár nem fájlalja a fülét, de múltkor volt, mostanában meg sokszor mondja, hogy be van dugulva....

Ma délelőtt főképp egyedül voltam a gyerekekkel, Apa 10-re ment dolgozni, már úgy dél felé volt nagyon nehéz Velük, akkor indultak be. 12:30 körül jött Mama, hozott almafőzeléket és sült husit is, hogy egyenek. Szerencsére Livike is evett, mert vagy három napja nem igazán eszik, kekszen, teán, tejen, kakaón na meg a gyógyszereken kívül kétszer evett egy kis húslevest.... semmit nem volt hajlandó enni. :( Gondolom - remélem, hogy nem a rettegett vírus! - hogy emiatt, pénteken és szombaton is híg széklete volt, de mindig WC-be, ügyesen...
Levike végig jól evett, Ő ma evett kevesebbet, nagyon remélem, hogy Nála nem most fog kezdődni az egész....
Bölcsi szerintem még a jövő héten sem lesz... az első felében tuti!

Jegyezzük meg, mert fontos, hogy ma van Livike névnapja! :) Isten éltesse sokáig, gyógyuljon meg hamar és stb... mindent kívánhatok én itt Neki, úgysem olvassa, de a lefőbb most az, hogy rendbe jöjjön...!
Lesz majd köszöntés is, Mamáék készültek.... majd megírom miket kaptak, mert ugyebár úgysem csak Livike kap ilyenkor... :))

Most ébredt a kisasszony... jó nagyot aludt:) (13:10-15:44) Nincs láza, jó a kedve.

Ezt most elküldöm, mert ki tudja mikor jutok gép elé legközelebb.

2012. február 9., csütörtök

Csütörtöki összefoglaló

 Nézzük a mai napot:
Éjjel nagyjából rendben volt minden, a láz értékeket megírtam telefonról.
Ma azért jobbak voltak, mint tegnap, talán azért is, mert ha nem is sokat, de aludtak ebéd után.
Apa délre ment dolgozni, a gyerekekkel játszottunk, mesét néztünk, majd 12:30 körül elkezdtek ebédelni. Előbb nem akartak, hiába kínáltam.
Livike nem ette a sült húst, csak a kukoricás rizst, de a semminél az is több. Levike jobban evett.

13 óra körül aludtak el, Mama volt bent altatni, ha csak én vagyok, lehet, hogy megint nem lett volna alvás. Vagy ki tudja..
Livike 14 óra előtt pár perccel már fent volt, kijött, fájlalta a fülét, de nagyon. :( Láza nem volt... Ráfeküdt meleg sóra kétszer is, először kb 20 percig, majd kevesebb ideig, de nagyon ügyesen tűrte.

15 órakor mértem hőt, 38,4 volt a láza, mivel még mindig fájlalta a fülét, nyűgös is volt, adtam Nurofent. Többek között azért is, hogy este is tudjak adni, ne csússzunk sokat az idővel...

Később már nem volt láza, este sem.
A hasát fájlalta sokszor, ma háromszor is volt kaka, mindig szólt ügyesen, WC-be végezte a dolgát.

Délután és este viszonylag jók voltak, Mama is volt bent kicsit délután is, majd este fürdésre visszajött.
Minden rendben volt.
Levike is kezd náthásabb lenni, remélem nem most akar kezdődni a lázas, fülfájós rész Nála is.... :(

20:30 körül aludtak el, Livike már volt fent, néha nyöszörög, de még nem volt meg a nagy visítós-vergődős műsora... hátha ma elmarad. :)

Ennyi lenne nagyjából mára, holnap jövök ahogy tudok..

From Evernote:

Pár szó eddig

Reggel 4:30kor 38,1 volt Lívike láza, nem adtam csak teát. Vissza aludt. 5:45kor 38,5 volt, akkor már adtam Nurofent, 7:30ig még vissza aludt:) Azóta nincs láza, kedve jó. Reggelire nem sokat evett, Levike többet.

2012. február 8., szerda

Gyors helyzetjelentés

Három napot részletesen leírni már nem tudok, így csak azt írom, ami a lényeg. Azért próbálom sorban. :)
Hétfőn minden rendben volt, legalábbis semmi extrára nem emlékszem.
A gyerekek rendben bementek a bölcsibe, ott is minden oké volt Velük.
Miután hazajöttek elég rosszak voltak, de ezen már nem nagyon lepődöm meg, viszont nyűgösek is, Mama mondta is, hogy betegek lesznek...
Livike este mondhatjuk, hogy hányt egy picit, de inkább köpött, mert félre nyelt, olyat máskor is csinált, mindig oda van készítve a tál - kivéve ezt az esetet! - mert a köhögés miatt sokszor jön fel trutyi.
Éjjel minden rendben volt.

Kedden reggel 7-kor Livikének 38,5 volt a láza. Adtam 5 ml Nurofent, majd vártunk, gondoltam ennyi a mai bölcsinek, de hogy lesz kaja, hogy megyek boltba, stb..? Apa 8-ra ment dolgozni... Papa itt volt, Livike egyik percről a másikra olyan jól lett, mintha semmi baja nem lett volna. 7:30-kor 37,1-et mértem, 7:45-kor pedig már 35,8 volt a hője. A kedve jó volt, menni akart bölcsibe mindenáron, meg már kezdtek Levivel veszekedni, folyton verekednek, nyúzzák egymást. Én folyamatosan mondtam, hogy vigyük el Őket reggeli után, 8-ra már úgysem érnénk be, ha később felmegy a láza úgyis szólnak, 2 perc alatt ott tudunk lenni érte/értük, de addig is jó helyen vannak, játszanak, stb...
Persze Apa is meg Mama is azt mondták, hogy nem kéne, meg stb, meg milyen dolog már ez... Valahol én is éreztem, hogy az lenne a helyes, hogy itthon maradjanak, de egyszerűen olyan nehezen bírok Velük egyedül, hogy a könnyebb utat választottam. :(( Mivel közel van a bölcsi, szinte majdnem mindegy, hogy hol vannak a gyerekek, nem távolság, ha baj van, ott vagyunk....

Szépen felöltöztünk, ettek pár falatot majd 8:30 körül oda is értünk a bölcsibe.
Itthon hamar eltelt az idő, takarítottam, a telefonomat állítgattam, megnéztem a filmet neten, majd épp akartam volna írni ide a hétfői összefoglalót, amikor hívtak a bölcsiből, hogy Livikének 39,3 a láza!
Pff... ez 14 órakor volt, szinte már amúgyis menni kellett volna értük. Egész délelőtt jó kedve volt, játszott, evett, aludt, majd amikor felkelt akkor nyöszörgött, akkor vették észre, hogy forró a homloka, akkor mérték meg...
Kérdezte a gondozónő, hogy adjon-e kúpot, mondtam, hogy szerintem a Germicid C már kevés ahogy én tudom ekkora gyereknek már.. inkább viszek Nurofent, ott azonnal be tudom adni, ahogy odaérek.
Szerencsére Papa épp két cím között volt ráadásul valahol erre felé, mert hamarabb odaért, mint én, pedig nem kell két perc nekem sem gyalog.

Gyorsan felöltöztettük Őket és mentünk is az orvoshoz, mivel csak orvosi igazolással tudják fogadni a láz miatt Livikét következőleg a bölcsiben.
Papa kint maradt Levikével az autóban, én pedig bementem Livikével a rendelőbe. Ketten voltak előttünk, rendelés vége volt már szerencsére.
Elmondtam mi volt, megnézte a torkát az orvos, meghallgatta a hátát, mellkasát, megdicsérte, hogy ügyes volt, kapott matricát, kettőt, hogy Levikének is vigyen. Egyformát választott. :))

Azt mondta nincs komoly baj, naponta kétszer adjak 6 ml Nurofent ha van láza, ha nincs, a héten maradjunk itthon, ha fájlalja a fülét - mert mikor láza van szokta - akkor ha tűri melegítsük sóval vagy melegítőpárnával, ha nem javul pénteken menjünk vissza.
Az igazolásra vírusfertőzést írtak, de ezt nem is mondták. Mondjuk nem értem, hogy így hogy lehet megállapítani, hogy vírus, ha nincsen vérvétel meg semmi.. na mindegy.
Figyeljük a székletét, mert még mindig van hányós-hasmenéses járvány...
Ha nincs láz ki lehet menni levegőre....

Itthon délután és este sem volt már láza, jó lett a kedve, ahogy hatott a gyógyszer.
Éjjel rendben volt minden, azért nem jöttem írni, mert elaludtam én is...

Elérkeztünk a szerdához, reggel 6 órakor kért Livike tejet, éreztem, hogy meleg, 38,1-et mértem. Nem adtam akkor még semmit, mivel 38,5 alatt ne csillapítsuk a lázat...
Ja amúgy kérdeztem az orvost, hogy hogy is van ez a Nurofennel, hány óránként lehet adni? 6, de ha fennáll a láz akkor pl Panadolt fél óra múlva is lehet adni, nem kell 2 vagy 4 órát várni. Ez nekem új volt...
7 óráig ott feküdtem Livike mellett, majd átmentem Levike ágyába, aki már 5:40 óta a mi ágyunkon aludt. Livike jött utánam, így a Levike ágyában voltunk még 7:30-ig, kicsit még aludtunk is, de inkább csak Livike. :)
Amikor felkeltünk már nem volt láza, magától lement, de 9:30-kor megint megmértem, mert úgy éreztem van. 38,1 volt akkor is csak, de megkapta a Nurofent, hogy meglegyen a napi első, mert gondolom úgy értette az orvos, hogy a reggeli meg az esti órákban adjam, ne pl délután és este... de konkrétan nem mondta.

Nap közben nem volt láza, de nyűgöske volt, Levike is. Nagyon nehezen bírtunk velük ketten is, ma Apa itthon volt.
Délután egy percet nem aludtak..! :(
Nem értem miért.. álmosak voltak pedig...

18 órakor 38,3 volt Livike láza, 19 órakor 38,4, ekkor kapta meg a Nurofent, amúgy 5 ml-t csak, ha magasabb láza lett volna, akkor adtam volna még egy ml-t pluszban, szerintem így is elég a kis szervezetének a gyógyszer, mivel enni nem nagyon akart ma sem, tegnap sem. :( Levike jobban eszik, talán össze is szedte magát kicsit szerencsére, bár ma háromszor volt széklete, ebből az esti már határeset hígságú, de még nem vészes.

Livike az esti nagy rohangálásban addig köhögtette magát a tál fölött, hogy köpött, öklendezett párat, de nem mondanám hányásnak...

20:30 körül lettünk kész a fürdéssel.
Levike mellé odafeküdtem, hamar elaludt.. egy óra kellett kb, de akkor már én is aludtam kicsit. :)

22 óra körül Levike ébredt sírva-visítva, úgy, mint Livike szokott szinte minden nap.
Nehezen nyugodott meg, de vissza aludt azért...
Livikénél sem maradt el, ilyenkor csak Apánál nyugszik meg általában...
Éjfél felé volt már Livike akciója, már fél 1, de úgy voltam vele, akkor is befejezem már ezt a bejegyzést, ha inkább már aludnék....

Attól tartok, hogy mire mehetnének bölcsibe - hétfő - Levike lesz beteg... és akkor megint ülhetünk itthon egy hetet. :(
A január pedig elég jó volt, ötödikétől végig jártak, nem voltak betegek.. ez a hónap eddig elég rosszul sikerült... :( Hátha letudják most ezzel és utána nem lesznek betegek!

Na megyek, próbálok most már aludni, ki tudja mikor kell felkelnem valamelyikőjükhöz. :(
Próbálok majd inkább telefonról rövidebbeket írni, bár ha nincs idő, akkor arra se nagyon... mindenesetre megvagyunk, ha nem tudok jönni akkor is... :))

2012. február 7., kedd

Próba bejegyzes telefonról.

From Evernote:

Próba bejegyzes telefonról.

Azt még nem tudom, hogy elküldeni milyen módon lehet, de majd megtudom:) szokni kell az érintőképernyőn való írást. Már elég gyorsan megy, de azért a megszokott hosszú összefoglalókat továbbra is a laptopon szándékozom megírni.;)
Ennyi lenne hirtelen, a tegnapi naplóval később jövök.;)

2012. február 5., vasárnap

Vasárnapi összefoglaló :)

Éjjel minden rendben volt. Levike 6:20-kor jött közénk, kérte a tejet, majd vissza aludt. Livike még 7:05-ig aludt, utána már nekem is kelnem kellett. Na jó, egy negyed órát még valahogy kihúztunk. :)
Apa 8:30 körül kelt, nem is értem, hogy tudott még úgy aludni, hogy közben egyáltalán nem volt csend. :) Addigra már fel is öltöztettem a gyerekeket, kész volt a tea, a kávé, már a reggelin gondolkodtam, hogy mit egyenek a gyerekek.. Végül virslit sütöttem a kenyérpirítóban, ami valójában minigrill-nek felel meg, szóval abban szépen meg lehet sütni zsiradék nélkül is. :) Jól ették, természetesen ketchuppal, mint mostanában elég sok mindent, még a sült húst is képesek azzal enni.... :D
Apa egész délelőtt az udvaron meg a lapostetőn lapátolta a havat, pedig tegnap este, amikor végre elállt a hó még végig lapátolta... de a kocsibeálló meg az udvaron a kocsi helye, stb... szóval volt még mit csinálni.

A gyerekekkel elég jól elvoltunk, telt az idő...
Mamáékkal beszéltem kétszer is, hogy jönnek, járható az út, nincs semmi gond, még a nap is süt. Amúgy az itt is sütött, közben szállingózott a hó, már nagy pelyhekben, de később az is megállt.

11 óra körül kimentünk egy kicsit a hóba a gyerekekkel, akik egyébként teljesen maguktól kezdték el felvenni az orverálljaikat, már csak fel kellett húzni a cipzárat, sapka, sál, kesztyű, csizma és mehettek is. :)
Csináltam pár képet is, amíg le nem merült az akksi, de még nem töltöttem fel. Tudom, már nagyon rég voltak itt képek, ideje lenne már egy jó kis válogatást csinálni. :)
A gyerekek nagyon élvezték a havat, először nem igazán tudtak vele mit kezdeni, pedig azért emlékezhetnek már a tavaly télre, még ha nem is volt ekkora hó és nem is sokszor.. de azért voltak benne kint.
Túl sokáig nem nagyon mertem Őket kint lenni, mivel az utóbbi napokban nem igazán voltak kint, max a bölcsiből hazafelé, de az is egyszer volt csak, pénteken...

Ebédre sült csirkét és krumplipürét ettek, vagyis csak Levike, de Ő megette a Livikének szánt adagot is. Livike ránézett, majd közölte, hogy ez neki nem kell, bement és szenvedett egy sort, álmos volt, de mégsem feküdt le... A végén egy falatot csak megevett, de látszott, hogy nem esik jól.. Majd 13:30 körül végre elaludt, sajnos csak fél órát sikerült aludnia, mert Levike felébresztette... :( Ő ugyanis nem aludt el, megint csinálhattunk bármit. :(

Mamáék is haza értek 15 óra körül, vagy talán előbb, de ide hozzánk akkor jöttek le.
Megvolt végre Livike csütörtöki vágya, a szőlő, amit akkor a Papa elfelejtett hozni, én pedig nem kaptam a Sparban... meg is ették a gyerekek a két nagy fürtöt. :)))

Valamivel később újra visszajöttek Mamáék, rendeltek két pizzát, mivel itthon nem volt kaja, mi sem főztünk, mert volt maradék, de annyi nem, hogy mindenkinek elég legyen...
Megettük a pizzát, majd egy újabb kört tettek Mamáék, és következőleg már egy tortával tértek vissza! :) Ennek most apropója is volt, nem úgy, mint pár hete a kis zsúrtortának, amit csak azért hozott Papa, hogy meglegyen a gyerekek kívánsága. :) Nekem hozták, mivel holnap lesz a szülinapom, de az ugye munkanap, veterános gyűlés is lesz, így most tudtuk le a köszöntést.. :) Kaptam még egy kis "csekélységet" is, Mama mondta így, mert egy kis doboz az egész, én mégis nagyon megörültem, mert nem gondoltam, hogy meg is kapom... :)) Ez egy új telefon, Sony Ericsson, na ilyenem még nem volt.. :)) Papa is ilyet vett azt hiszem csütörtökön, nézegettem, megtetszett, talán egyszer-kétszer mondtam, hogy ilyen majd nekem is kellene, jó nagy óra van benne, sok ébresztő (riasztásnak írja.:D) funkció, meg még ezer minden, de a Nokiámban olyan szerencsétlenül vannak ezek megoldva, hogy egyből felfigyeltem ezekre a tulajdonságaira.. :)) Na és persze "okostelefon", ami még nem is volt azelőtt a kezemben, szokni kell a teljes érintőképernyőt, a teljesen más szövegbevitelt... :)) Wifi is van rajta, úgyhogy nagyjából állandóan fent van a neten, itthon legalábbis, de amúgy is lehet vele netezni, csak az ugye egyszer letelik, mármint az adatforgalom... :) Három oldalnyi ikon van eleve kirakva a menüjében de ahogy néztem ezt még lehet fokozni..:D Még nem tudtam mindent végig nézni rajta, de magamat ismerve pár napon belül kiismerem... :)))
Még egyszer nagyon szépen köszönöm! :))
Levikét persze egyből érdekelte a dolog, főleg, hogy egy időben hirtelen két ilyen is volt, mert Papa is elővette, ahogy mutatott egy-két beállítást, fájó pont volt ez Levikének, hogy nem nyomkodhatta kedvére. Ezután sem kellene, szerintem amúgy nem tartana Neki sokáig rájönni, hogy pl hogyan kell kioldani a billentyű zárat, a Nokiánál is tudta, hogy menü-csillag, Mama érintőképernyős telefonján is egyből nyomja meg a lakatot és már garázdálkodik is benne. :)) Ennél meg a tetején kell megnyomni egy (rejtett) gombot, majd gyorsan elhúzni a képernyőn a lakatot jobbra.. szóval gondolom ez sem okoz alkalomadtán gondot, ha mégis megszerzi.... :))

18:30 körül ment haza Papa, Mama már korábban, a gyerekek itt voltak körülöttünk, Apa tévézett, enni már nem kellett a gyerekeknek, bepizzáztak, süteményeztek... előtte meg a sok szőlő... :)
Livike sokat fájlalta a hasát, de már délelőtt óta.. végül este fürdés előtt közvetlenül, kb 10 perc próbálkozás után csak sikerült a dolog, megint jó kemény és nagy adag jött ki. :(

Mivel nagyon álmosak voltak mindketten, 19:10 körül el is kezdtük a fürdetést.
Rendben volt minden. Livikének annyira piros volt az arca, meg kissé meleg is volt, hogy megmértem a lázát. Mondjuk fürdés - jó meleg víz - után, de 37,7 °-ot mértem Neki... Remélem nem fázott meg kint délelőtt, vagy még pénteken hazafelé a bölcsiből. :( Adtam Nurofent, bár ez még nem nevezhető láznak, éjszakára azért nem mertem úgy hagyni, hogy esetleg később menjen fel és ne vegyük észre, vagy ne vigye le esetleg a gyógyszer.
Ha nap közben van ez, akkor persze nem adtam volna még gyógyszert, hanem mértem volna sűrűn, a múltkor is úgy csináltam..

Hamar elaludtak, Livike már volt fent az előbb, megint vergődött, sírt, visítozott. Felvettem, majd felébredt rendesen és mondta, hogy bántja Levi... Mondtam, hogy csak rosszat álmodott, Levike alszik, nem bántja, feküdjön csak szépen vissza. Letettem, ekkor megint vergődött egy sort, de utána szépen elaludt. Most ha jól hallom Levike magyaráz, remélem nem most kezdődik az éjszakai műszak, mert hamarosan én is az alvást terveztem már. :(
Reggel elvileg bölcsi, persze minden attól függ, hogy lesznek a gyerekek... remélem nem lesz semmi gond!

2012. február 4., szombat

Szombati összefoglaló

Péntek kora este óta folyamatosan, megszakítás nélkül esik a hó. Apró szemű porhó, amikor nincs sok, seprűvel is simán lehet takarítani, de kb 10 cm-nél már érdemesebb lapátolni.
Holnap délig kb ezt jósolják, igazán abbahagyhatná már! :(
Délelőtt Apa nem is tudom hányszor volt kint lapátolni az udvaron és az utcán is, én kb kétszer, de most este már végigmentem kétszer is lapáttal. Csak bent, kimenni nem mertem, a gyerekeket azért annyi időre nem merem itthagyni, még ha alszanak, akkor sem!
Apa bár szabadnapos lett volna, délelőtt telefonáltak, hogy sötétedés környékén be kellene menni. (17 óra), mert az egyik kollégája aki Újszászról jár be (17 km) reggel is egy óra 10 perc alatt ért be kocsival, nem kockáztatná a sötétben hazamenetelt. Szóval Apa menjen be, de 19 óra körül leléphet, hogy tudjon segíteni a fürdetésben. (először én beszéltem a kollégával, mert Apa épp kint volt az utcán, nagyjából nekem is elmondta a dolgot a srác.:)  )
Na ebből az lett, hogy 20:40 körül írtam egy üzenetet Apának, hogy várható-e mostanában, vagy végig maradni kell... Felhívott, hogy maradni kell, mert a másik kolléga aki ment volna 19 órára el sem indult szintén valahonnan vidékről, úgyhogy Ő marad egyedül 23 óráig.. vagy ameddig lesz vendég, remélhetőleg nincsenek sokan, maradjon mindenki otthon a fenekén ilyen időben. :D (mondjuk azért szívesen vettem volna, ha felhív fürdésidő előtt is, hogy ne várjak.... de mindegy, megcsináltam.)

Éjjel minden rendben volt. Levike 6 órakor jött közénk, tej, alvás. Livike 7:05-kor ébredt, majd Levike is, így én is kelhettem. Apa még kicsit tudott pihenni, na nem sokat, kb 10 percet. :)
A náthából elég jól kijöttek, délután is már az tűnt fel, hogy Levikének órák óta nem kellett fújni az orrát. :D
Jó kedvük volt, rosszak voltak, túlságosan is... Nézték a havat az ablakból, kétszer fel is öltöztettem Őket úgy, hogy sapka, vastag kardigán és kinyitottuk az ablakokat, úgy levegőztünk, szellőztettünk. :)
Mentek volna ki, de annyira kotorta a havat a szél, hogy néha alig lehetett látni, ebből csak nagy elázás lett volna. :( Azt vártam, hogy majd eláll és akkor ki lehet menni, de még mindig esik...

Reggelire tojásrántottát ettek, 5 tojásból csináltam, mind megették. :) (ezek még mindig elég pici tojások.. de akkor is elég sok lett belőle.)
Ebédre sült csirkét csináltunk krumplipürével, egy-egy combot ettek meg, nem mindet, a maradékot uzsonnára ették.. vagy inkább vacsorára, mert uzsonnára bekekszeztek... nem voltak hajlandóak mást enni. :(

Délután nem aludtak semmit. Akármit csináltunk, nem voltak hajlandóak lefeküdni sem. :(
16 órakor már nagyon álmosak voltak, már azt is megkockáztattam, hogy aludjanak, csak legyen nyugi, ne nyávogás, aztán este majd lesz valami. Nem aludtak. Mesét néztünk, játszottunk, közben ettek-ittak, majd 19:40 körül elkezdtem készíteni a fürdővizet, majd megágyaztam a gyerekeknek, a mi ágyunkat nem csináltam meg, mert akkor azon ugráltak volna. Ment a Gyerekdalok és mondókák DVD, azt nézték a készülődés alatt. Vetkőzni nem akartak, de csak sikerült leimádkozni a ruhát. :)))
A fürdés rendben ment, csak a fél fürdőszoba úszott a pancsolástól.. de most mit tudok csinálni? :(
Livikét vettem ki először, Levike jobban elvan egyedül, Ő legalább nem szedi le a habfürdőket, samponokat....Végig beszéltem hozzá, hogy énekeljen, adjon életjelet, aggasztó azért, hogy több méter, tulajdonképpen a lakás két legtávolabbi pontja most a szoba és a fürdőszoba... kivenni nem akartam Őt is, mert tuti szaladgált volna meztelen...
Mire Levikével is készen lettem, Livike már aludt is!
Levike is hamar elaludt, oda sem kellett feküdnöm mellé, szépen itta a tejet és kb 5 perc alatt el is aludt. :)

Hamarosan kimentem ellapátolni a havat, majd bementem Mamáékhoz, hogy adjak a kutyának enni és vizet is, mert folyton befagy.... Berci szinte egész nap a házában van, gondolom ott melegebb van, mint kint a hóban, már van akkora, hogy ellepné, ha benne szaladgálna. :))) A kupacok, ahová lapátoljuk meg már lassan engem is ellepnének.. :))

Mamáékkal beszéltem ma kétszer is telefonon, rendben van minden, ott is havazik, még nem tudják, hogy el merjenek-e indulni holnap délelőtt, vagy maradjanak még egy éjszakát.. a 19 órási szolnoki hírek szerint holnap délig nem áll el a hó erre, majd estére megint jön egy adag, hétfőre pedig akár mínusz 20 fokot is jósolnak.. Hát.. az szép lesz!

Ennyi lenne mára, a gyerekekkel szerintem nem lesz gond éjjel, bár volt már rá példa, hogy éjfél körül felébredtek ilyenkor, amikor nem alszanak délután és este gyorsan elalszanak... meglátjuk. :)

2012. február 3., péntek

Pénteki összefoglaló

Éjjel minden rendben volt. Levike 6:15-kor jött közénk, kérte és kapta is a tejét.. Livike is felébredt, Ő is megkapta a kakaóját. 6:45-ig még próbáltam ágyban maradni, de nem nagyon sikerült, mert folyton járkáltak a gyerekek.. Ők korábban gondolták az ébredést. :)
Felkeltünk, készülődtünk, orrot szívattunk.. Nem jött túl sok Levikének sem, Livikével harcoltunk, talán ha kétszer tudtam bedugni az orrába, akkor kijött valamennyi, a többit fújta, de nem volt vészes.
Apa segített az öltöztetésben, majd indult is dolgozni. 7:35 körül jött Papa, hamarosan indultunk is a bölcsibe kocsival.
Minden rendben volt, szépen, ügyesen, hang nélkül, vidáman mentek be ma is, mint tegnap. :)
Én mentem a kisboltba, Papa jött haza, még pakolnia kellett, ma mentek Parádfürdőre, vagy valahova arra felé, Épületgépészeti konferenciára, bálra meg hasonlókra.. vasárnap jönnek majd haza. Végül 9 óra után indultak, addig még pakolászás, készülődés volt.

Én is pakolásztam, rendet tettem, majd 10 óra után elindultam a Sparba, hogy többek között csirkemellet vegyek, amiből pörköltet akartam főzni a gyerekeknek. Sikerült is. :)
Nagyon hideg volt, sapka, kapucni, kesztyű, sál.. minden volt rajtam, csak az arcom és az orrom fázott nagyon. :D
Hazajöttem, párát törölgettem, mert azt nagyon kell, most hogy ilyen hideg van napjában többször is. A 18 fokot úgy tudta csak tartani a kazán, hogy fél óránként bekapcsolt kb 10 percre.. hát kíváncsi leszek a holnap reggeli gázóra állásra! :(( Máskor egész nap be sem kapcsol, csak 16:30 után... :( Dehát hideg van kint, nem is kicsit! :(
Megfőztem a pörköltet, köretnek tésztát főztem, majd elkezdtem nézegetni süti recepteket.. találtam végre egy jónak ígérkező kakaós csiga receptet, csak már addigra kb háromnegyed órám maradt, a gyerekekért való indulásig.

Apa 14:40-kor hívott, hogy még bent van, de találkozzunk a bölcsi előtt, és majd úgy jövünk haza. Hát jó.. én 10 perc múlva elindultam, hogy nehogy az legyen, mint egyszer, hogy Livike már ott sír, hogy mindenkiért mennek, csak értük nem. :( És akkor még háromnegyed sem volt.
Na, most nem sírt! 14:55 körül mentem be értük, addig készítgettem a cuccaikat, vittem melegebb sapkát, plusz sálat, hogy belül és kívül is legyen... össze volt vonva a két csoport, a másik csoport gondozónője volt bent, hallgatták magnóról a Bóbita bóbita táncol-t, közben ültek a kis asztaloknál... és nem tudom mit csináltak.. de úgy szóltak, hogy jött Anya, gyertek.. :D Szóval jól elvoltak. :))
Levikét már öltöztettem, amikor befutott Apa is. Ő Livikét öltöztette fel, majd indultunk is hazafelé. Mivel Apánál ott volt a bicikli, Livike gyorsan le is csapott rá, hogy Ő felül a csomagtartóra. Szerintem jól járt, mert ahogy ült és előre dőlve kapaszkodott az ülésbe, nem is érte az arcát a hó meg a szél. Levike is fel akart ülni, de persze az első vázon nem volt jó, így felvettem magam felé fordulva és úgy jöttünk....
Minden rendben volt, de Livike úgy gondolta, hogy Ő kint akar maradni a hóban, ami akkor még pár centis volt és el is állt nem sokára. (jóideje folyamatosan esik, apró szemű, de megmarad, már háromszor söpörtem végig a járdát, reggelre lesz mit lapátolni! )Mivel kint maradni nem lehetett, Livike behisztizett, alig tudtuk levetkőztetni, fél óráig tartott kb az átöltözés is, nagyon nyűglődtek, Levikének sem tetszett semmi, de azért Ő együttműködőbb volt.

16 óra után ettek pörköltet, Levike nagyon ügyesen ette a húst is. Livike csak a tésztát kérte, még azon is balhézott, hogy minek kell megmelegíteni. Dehát volt rajta szaft! Utána akart még üresen tésztát enni, hát egyen. De az úgy nem volt jó, hogy én tettem a táljába, Ő akart mindenáron a kukára felállni és úgy elérni a tűzhely tetején a tálat... Addig nem nyugodott, amíg le nem vettem a tálat, visszatettem az általam kitett tésztát és Ő vette ki magának! Pff. :)
Később azon hisztizett be, hogy Ő a Shreket akarja nézni DVD-n, Levike meg a Mr. Beant, és először az utóbbit tettem be... Előtte ment egy pár Nagy Ho-ho-horgász mese is, annál is minden főcímnél közölte, hogy Ő azt nem szereti, aztán meg tátott szájjal bámulta.. :D Na a Mr. Beannel nem békült meg, be kellett tegyem a Shreket, ha nyugalmat akartam, mert folyamatosan nyávogott érte. Ekkor meg Levike kezdte, hogy Ő azt nem akarja. Már ott tartottam, hogy kikapcsolom az egészet és nem lesz semmi, ha nem tudnak megegyezni!
Volt még nagy hancúrozás. persze ettek is még tésztát, mandarint és mézzel megkent kalácsot is, majd végre eljött az idő, hogy fürdethetünk!

19:35-kor kezdtük, minden rendben volt.
Elaludni nem sikerült túl hamar, bár először úgy tűnt....
Levike még 21 órakor is fent volt, de utána már csak sikerült elaludnia Neki is!
Még nyugalom van, remélem marad is. Az előbb Livike felsírt, valamit panaszkodott, hogy elvették Tőle, de aludt is tovább...

Lassan megyek én is...
Holnap jövök, amikor tudok, de ha nem, akkor majd vasárnap.

2012. február 2., csütörtök

Újra bölcsi. :) - csütörtöki összefoglaló

Éjjel minden rendben volt. Levike 6 órakor jött közénk, kért tejet, már a reggeli adagot adtam. Meg is itta szinte mindet, majd még vissza aludt.
Nem volt beállítva a telefonom, úgy voltam vele, ha időben kelünk és úgy látom, hogy mindketten jól vannak, akkor megyünk bölcsibe, ha nem, akkor maradunk.
7:15-kor arra ébredtem, hogy valami zaj, kopogás féle jön a konyhából. Felnéztem, láttam, hogy Livike ágya üres, na mondom akkor Ő alkot már valamit... Bent kuporgott a konyhaasztal alatt, egy tekercs dobozragasztó volt nála, amin már alig van, de nem is csinált vele semmit, csak rátette a végét az asztal lábára és húzgálta. :)) Amikor meglátott, közölte, hogy "kakiltam pelusba" Na.. mondom hogy lehet? Hát Te már a WC-be szoktál kakilni! Gyerünk csak, nézzük meg!
És valóban nem volt kaka, pisi viszont rengeteg! A WC-be sem kakilt, pedig percekig ült rajta.
Közben jött Papa, hogy akkor megyünk, vagy nem, mi lesz. Mondtam, hogy hát Levike meg Apa még alszanak, már 7:20 van és még sehol nem vagyunk, én sem öltöztem még fel, stb... Megtudjuk, ha felkelt Levike is, hogy mennyire náthás még.
Felkelt, Papa óvatosan felébresztette. Jó kómás volt még egy ideig, de jó kedve volt, örült, hogy megyünk bölcsibe, Papa öltöztette, meg is pisiltette a WC-be előtte. :)))
Kiszívattam az orrát, alig jött valami.. Na mondom akkor gyerünk, még épp odaérünk, ha sietünk és akkor reggelizni is tudnak még.
Odaértünk. :))) Még volt, aki akkor jött, pedig már pont 8 óra volt. Szerencsére nem veszik olyan komolyan a dolgot, meg a házirend szerint amúgyis 7:45 és 8:30 között nem lehet menni a reggeliztetés miatt, akkor mi mindig késünk, mert általában 50 körül érünk oda. :D (a legtöbben akkor mennek...)
Mindketten szépen, ügyesen vetkőztek, kezet mostak és mentek is be.
Ahogy láttam elég hiányos volt a létszám, kb hatan ha voltak...
Délután még az is kiderült, hogy a másik csoportban van - vagyis remélem, hogy most nem voltak ott -  két bárányhimlós gyerek is. Na, azt remélem meg fogjuk úszni, hiszen a mieink születésük után nem sokkal már átestek a himlőn. Remélhetőleg nem valami mutáns vírus, ami ugyanúgy fertőzi majd Őket is. :((

Papával még elmentünk a kisboltba, majd itthon 11:30-ig nem igazán csináltam semmit...
Mamának hordtam be mér ruhákat, amik nem kerültek be még az építkezés előttről... válogattuk, pakoltuk őket.. :)
Apa délre ment dolgozni, Ő addig pihent, DVD-ket nézett...
12 óra után csak rávettem magam, hogy kitakarítsak, ha már egész héten azon nyávogtam, hogy nem tudok normálisan porszívózni és felmosni a gyerekek miatt. :)))
Főleg az utóbbit nem lehet megcsinálni.. max alvás időben, de az meg ugye nem is mindig jön össze...

14:45 körül Mamával mentünk a gyerekekért. Nagyon hideg volt már akkor is, meg mondjuk egész nap.. kocsival mentünk.
Minden rendben volt a gyerekekkel, Livike ette meg csak az ebédet, - finomfőzelék, ha jól emlékszem - , de az uzsonnát jól ették. Aludtak is, Livike pedig épp akkor kakilt, amikor mentünk. :)
Voltak a sószobában ma is, utána kezdett Levikének nagyon megindulni az orra, sokat kellett fújni, de szépen kifújta, azt mondta a Teca gondozónő.
Itthon egyből ki is szívattam, fújni is kellett, de Livikének is csillogott délután, pedig neki napok óta nem volt olyan, hogy folyjon az orra. :( Lehet, hogy rosszat csináltunk, hogy nem maradtunk még a héten itthon?:( Most már mindegy, holnap menni kell, ha csak nagyon rosszul nem lesznek... persze azért ha ömlik a trutyi az orrukból, akkor nem visszük, reggel majd az orrszívás meg az általános hangulat határozza meg, hogy mi lesz. Mindenesetre a terv a menetel, a többi majd kiderül.

Mama szinte végig itt volt délután és este, miután haza értünk akkor vagy fél órát nem volt itt, de a gyerekek ki is használták, hogy csak én vagyok.. az nekik azt jelenti, mintha senki nem lenne itt, nem kell szót fogadni, nem kell jónak lenni, csak rosszalkodni, ellent mondani, velem direkt kitolni kell. :((((

Mama volt a kisboltban, hozott kenőmájast, kiflit, sajtos kiflit, kenyeret, tejet.
Egyből ettek is, bár ekkor kb 16:15 volt, addigra már éhesek lehettek attól a kis uzsonnától, amit a bölcsiben megesznek. Levike egy egész kiflit megevett májassal, Livike egy felet. Megettek még három mandarint, megittak egy csomó teát, szóval elvoltak.. Levike még sajtos kiflit is evett, Ő már nem is evett utána semmit. :))
Livike még 18:45 körül mondta, hogy éhes, de nem kellett se kalács, se semmi, de tojásrántotta az igen. :) Csináltam is négy tojásból, egy pici hagymát is vágtam alá, hogy ne csak natúr legyen. Livike be is vágta, szerintem egyet ehettem meg én belőle, bár azt azért hozzá kell tenni, hogy nem óriás tojások voltak, de akkor is.. elég sok volt. :)))

A fürdést 19:15 körül kezdtük, még volt előtte orrszívás is, minden rendben volt. Papa is befutott épp törölközésre. :)
Mama maradt altatni, elég sokáig kellett most maradnia, kb fél órát, mire Levike is úgy ahogy elaludt.. még nem teljesen, de már ki lehetett Tőle jönni.
Azóta nyugi van, Livike volt fent az előbb, vagy legalábbis kiabált valamit, biztos álmodott...

Ennyi lenne mára, remélem az éjjel nyugalmas lesz...
Holnap jövök, vagy amikor tudok.

2012. február 1., szerda

Gyógyulgatunk

Livike akár már holnap is mehetne bölcsibe, alig van az orrában váladék, néha köhög.
Levikének még sok ürül, de már legalább nem folyik, szól ha fújni kell, tehát Ő is mehetne elvileg holnap...  Gyakorlatilag nem tudom hogy lesz... Reggel eldöntjük. Igazolás van holnaptól, az orvos szerint jó lesz hétfőre is, - szerintem már akkor túl van a három napon - ha a gondozónőnek nem felel meg majd hivatkozom az orvosra. :) Amúgyis mondtam Neki hétfőn, hogy nem szoktunk orvoshoz menni egy kis megfázással.
Az orvos szerint SEMMIT nem kell ilyenkor adni, csak kivenni a bölcsiből és itthon helyrejön... Mondtam, hogy csak Sinupretet adtam reggel és este valamint a Béres csepp+C vitamin kombinációt. Azt mondta erre, hogy a Sinupretet este nem szabad adni, mert akkor éjjelre hat és akkor termelődik a sok váladék. Tényleg, ezt el is felejtettem, de mindig 18 óra előtt kapták meg és utána még általában ettek is, de orrszívás mindenképpen volt. Ez egyébként nem is gyógyszer, csak homeós "immunrendszer ösztönző" akármi... :))
Azt nem mondtam, hogy 4 este Nurofent is adtam, gondolom nagy kárt nem csináltam vele, hiszen az elején még fájlalták hol ezt hol azt meg pl szombaton Livikének láza is volt. Tegnap és ma már nem adtam. Ma Sinupretet is csak reggel.
A bölcsibe menetel tehát Levikén múlik, mert azért ahhoz elég sűrűn kell orrot fújni, hogy menjen, de ahhoz meg kevésbé, hogy maradjon. :D A kedvük töretlen továbbra is, a rosszaságfaktor az egekben.. jól jönne már Nekik a közösség, a többi gyerekkel való játék, a figyelmük lekötése. Itthon szerintem unatkoznak velünk, azért is ilyen rém rosszak...
A beígért mínuszok és nagy havazás miatt kényelmesebb lenne itthon, pénteken Mamáék elutaznak, így akkor tuti gyalog kell majd hazajönni...
Eleve két napra, vagy akár csak egyre érdemes-e bölcsibe menni?
Ha maradnak, akkor még jön a plusz két nap hétvége, ha így folytatják az nekem már nagyon sok... :(
Tudom, amíg nem volt bölcsi mindig itthon voltak, rosszak is voltak, mégis én már várom azt a pár óra nyugalmat, amit az ad, hogy a bölcsiben vannak. :) Ki tudok normálisan takarítani, ebédet is tudok esetleg főzni, vasalni, akármi... vagy akár csak néha leülni és lesni ki a fejemből... :) Ezeket ilyenkor nem lehet...

Tegnap nem jutottam a gép közelébe sem, este elaludtam, nap közben a gyerekektől nem lehet idejutni.
Kedden és szerdán - tehát ma -  Apa szabadnapos volt. Csütörtökön délre megy zárásig, pénteken pedig reggel 8-re 14 óráig.
Kedden bolognai volt az ebéd (vagy a milánói, nem tudom sosem! Ez kb úgy van nálam, mint az, hogy nem tudom megjegyezni, hogy a spagetti és a makaróni közül melyik a lyukas:D Jobb híján bemagoltam, hogy "a makaróni a csőtészta, a spagetti az spagetti" :))) Apa valamelyik nap azt mondta, hogy a spagetti a makaróni közepe, hátha úgy meg tudom jegyezni :D Végülis így is lehetne, amúgymeg azt mondta, hogy Ő is sokára jegyezte meg annakidején amikor még kezdte a szakács szakmát... de tényleg, semmi logika nincs benne szerintem. :))) A lényeg, hogy a sonkás-gombás ragus variáció volt, nem a darálthúsos. A gyerekek jól ették, ezt szeretik nagyon. :))
Nem igazán tudom már mi volt tegnap, de valószínűleg semmi fontos. :)
Azt tudom, hogy nehéz volt a gyerekekkel, nem hallgattak ránk....
Ebéd után nem akartak aludni. Livike 13 óra körül elaludt, Levike még fél órát biztos fent volt, ha nem többet. 15:30 körül ébredt Livike, Levike kicsivel előbb és Ő ébresztette Livikét is.
A délután vegyesen telt, kevés nyugodtnak mondható percem volt, az biztos.
A fürdéssel rendben volt minden. Hamar elaludtunk, Livikéhez ugrottam vagy kétszer, de nem volt gond, nem hányatta meg a köhögés. Felőle már nyugodtabb vagyok hányás terén, mert elfogadja a tálat.. Levikével nem tudom hogy lesz, ha sor kerül az akcióra, még az új szobájukban eddig nem kellett, de mivel ez a legtávolabb eső pontja a lakásnak a fürdőszobától, elég érdekes lesz kiérni Vele... törölköző vagy tál Nála kizárva.

Éjjel azért, hogy ne aludjak nyugodtan, fel kellett kelnem Levike miatt is, tejet kért majd azt, hogy feküdjek mellé. :)

Reggel 7 óráig sikerült aludnunk! Ez mostanában rekordnak számít. :)
Livike ébredt elsőnek ma is, mint általában.
Hamar felöltöztünk, reggeliztek, majd jól kiszellőztettük a lakást... :)
9 óra után elmentem a Sparba, majd Apa csinált gyros hús szerű dolgot csirkecomb csíkokból.. (mustárosan, fűszeresen állni hagyta kicsit, majd serpenyőben megpirította, megpárolta...  Ezt elég jól ették a gyerekek.
Csinált még spenótot is, na azt Levike meg sem kóstolta, Livike igen, de nem ízlett most sem, mint ahogy a bölcsiben sem ették meg.
Ma leveles vajas tészta gyártás volt soron. :) Lettek lekváros kiflik, vagy legalábbis valamik, mert kiflinek nem mondhatnám, csak nem tudom mi a pontos neve.. lekvárral töltött vajas tészta.. :D és simán sült tészta is... Elég jók lettek, bár nekem a pogácsa tésztája jobban bejön, ezen nagyon érezni a margarint.. meg én egyébként sem szeretem pl a pékségben kapható "szerelmes levelet" sem, ennek pedig valami hasonló a tésztája. Azért finom volt, melegen sokat ettem belőle. :)
Na igen.. melegen, meg nyersen..:D Már a pogácsa tésztájánál is sorba szoktunk állni a gyerekekkel egy kis nyers tésztáért... :) Ebben tuti rám hasonlítanak, mert én mindig is szerettem mindenféle tésztát nyersen, de még a száraztésztát is ahogy a zacskóban van. És a gyerekek is szeretik! (szeretnék...csak ugye nem merek sokat adni, mert megfájdulhat a hasuk tőle...) Már látom előre, hogy ha esetlegesen piskótát sütök, milyen veszekedés lesz majd, hogy ki nyalhatja ki a tálat.. márpedig az tényleg finom, amikor a tojás sárgája géppel van kikeverve a cukorral..:))) Ja és abban én már nem lehetek benne, max sutyiban eszek belőle, amíg a tálban van. :D

Szóval ott tartottam, hogy ebéd, majd alvás. Livike 14 órakor aludt el. Levike pedig semmikor! Nem volt hajlandó aludni, 15 óra körül már nem is erőltettem.....
Jött segíteni Apának aki akkor készült betenni a tésztát sülni, Levike ügyesen adagolta kiskanállal a lekvárt a tésztákba, igaz néha máshová is jutott belőle... :)
Ahogy telt az idő, egyre álmosabb lett Levike, amúgy is esik-kel, de most főleg.
Volt pár jó beszólása ma is, most egy jut eszembe: letette Apa az egyik tepsitartó rácsot a kőre, nem kellett a sütőbe, amúgymeg meleg is volt már... mondtuk Levikének, hogy ne menjen oda, mert megsüti, szépen kerülte is még a környékét is. Fél óra múlva elfelejtette, épp ment az ablak felé és méltatlankodott, hogy az miért is van nyitva... amikor rálépett a rácsra és szépen mondva.. seggre esett. :)) Ült egy kicsit, majd előadta kb így: " nem figyeltem oda eléggé és ráléptem rácsra, elcsúsztam."  Természetesen már nem volt meleg. :))
Nagyon sokszor mond már jó és értelmes mondatokat, csak nem tudom megjegyezni...
Livike pedig tegnap költött egy dalt, vagyis nem tudom mi volt az, de kb így hangzott a szöveget. "teknősbéka felment a fűzfára, teknősbéka leesett a fűzfára(ról) megütötte kezét, lábát, hátát, oda megy lakni, ahol füvet szedni" :DD A vége a Boci-boci szintén általa átköltött verziója, de hogy ez a fűzfás hogy jött, nem tudom. Nem szoktuk azt a bizonyos kecskebékás dalt énekelni, úgyhogy rejtély az eredete.. :))
De hogy valami értelmes mondat is meg legyen már örökítve Livike szájából: rohangálás közben elcsúszott bent a szobában a szőnyegen, majd egyből közölte, hogy "semmi baj, kicsit megütöttem karom, de nem fáj" :))) Mostanában ha kérdezzük, hogy pl kér-e valamit, rámondja kis gondolkodás után, hogy "persze!" :) Ha kínálom valamivel és nem kér, akkor többször mondta már azt csak simán, hogy "köszi" és ment tovább... csak a nem maradt el előle.. :)
Eddig úgy tűnik bevált a taktikánk, hogy ha nem kakil, akkor este tejet kap és nem kakaót. Hétfőn este meglátta a tejet ahogy a radiátoron várakozott, egyből kétségbe is esett, hogy "jajj, én nem kaptam kakaót!". én mondtam, hogy azért, mert nem kakilt, ezt beszéltük meg "de kakilok!" és már rohant is. És kakilt! Fürdés után. Előtte hiába ültettem a WCre nem jött... most, hogy meglátta a tejet, egyből kellett, szerintem csak lusta volt előtte. :) Ma viszont ez nem jött be, a kakót kérte volna, de dolgát végezni nem akarta. Mondtam, hogy akkor sajnálom, nem lesz kakaó.. kakilsz? - kérdeztem. "nem tudok, elfogyott!"  Nem tudom hogyan fogyhatott el, mikor előtte már többször is fájlalta a hasát, elvileg lennie kellett volna. Na nem baj, nem kínoztam tovább, mondtam, hogy akkor hogy lesz este? válasz: "tejcsit kapok" :)
Azt kapott, de nem békélt meg vele.... Apa adott Neki kakaót, Ő is ráültette a WC-re, Neki sem kakilt.. a tejet viszont nem itta, meg visítozott is, hogy neki kakaó kell.... Remélem azért megmarad az ösztönző hatása a kakaónak. :)

Livike 15:35-kor ébredt, épp kész lettek a sütik. :) Eszegették akkor is, később is. :)

18 órakor Mamával elszaladtunk az Intersparba és pelenkát is vettünk. Van még egy fél csomaggal, de úgy voltam vele legyen, ki tudja milyen ítéletidők jönnek, nem tudunk majd menni, meg hétvégén amúgysem, legalábbis kocsival nem.

19:20 körül fürdettünk, Levike korábban már nagyon álmos volt, eddigre felélénkült... :)
Minden rendben volt a fürdésnél és az elalvásnál is...
Livike már volt fent, pár percig nagyon sírt, visított, megint úgy, mint valamelyik este. Akkor sem tudtuk mi baja, most sem. Ha én vettem fel nem volt jó, ha Apa akkor igen...
Nem tudom mit álmodhatott... vagy mi ijesztette meg, de az elején még fent sem volt, álmában csinálta. Levike megitta a tejét, elaludt és azóta is nyugton van. Maradjon így reggelig! :)
Megyek én is aludni:) jövök amikor tudok.