2010. október 7., csütörtök

Mindenki a saját helyén aludt. :)

Nem akarom elkiabálni, és azt hinni sem, hogy ez most már mindig így lesz, de múlt éjjel - éjféltől, ahogy Levit a helyére tettem - végig, mindenki a saját ágyában aludt reggelig! Levike vagy nem is volt fent, vagy nem tudom, de nem kéredzkedett ki hozzánk! :)
Reggel 8-kor Livike már fent volt, vidám volt, köszönt, hogy "szia", amikor felkeltem, Levike még aludt. Kijöttem, készülődtem, kaját csináltam, telt az idő.
8:25-kor Livikét rendbe tettem, akkor már Levike is ébredezett, úgyhogy Ő is sorra került szépen. :)

Apa ma 10-re ment dolgozni, én pakolásztam, mosógépet indítottam, takarítottam...
A gyerekek jól eljátszogattak a szobában, majd 10:20-kor elkezdtem csinálni az ebédjüket. Mama mondta, hogy próbáljuk megint az ebédet adni, ha már úgyis olyan későn esznek, Na igen, ha ezt tudom, korábban elkezdem, mert akárhogy igyekszem, mindig kell egy órahossza bármit főzök is. :(( Most is így volt.. Itt volt a Dédi Mama, a vége felé már Ő volt a gyerekekkel, de 11:30-kor már indulnia kellett, hogy elérje a buszt.
Épp elkészültem a kajával: répa-krumpli-alma-husi. Semmi plusz sűrítés nem kellett, mert nagyon pici vízben főztem meg. Összeturmixoltam, megint jobban sikerült, mint terveztem... de megoldottuk, hogy legyen benne Livikének darabos: bébirépát meg borsót kapott hozzá, csak úgy, kézzel ette. :) A főzeléket mondjuk nem igazán kérte, Levi evett többet Mamától, Livike majd csak később, már idebent az etetőszékében evett saját maga, kis tálkából, kanállal, kb másfél decinyit a főzelékből. :)
12 óra körül mentünk ki sétálni, 12:30-kor volt a kinti evés, majd Mamának mennie kellett, utána etettem még én idebent Őket. Vagyis Livike evett magától, Levike kapott még kölesgolyót, majd mindketten túrórudit is ettek.
Utána ittak teát, majd 13:05-kor letettem Őket aludni egy kis tápszerrel.

Livike már 13:45-kor fent volt, de nem vettem ki, mert jól elvolt az ágyában.
Levike 14:30-kor ébredt, akkor már kivettem mindkettőjüket. :)
Azóta teáznak, játszunk, többé-kevésbé jól elvannak.

Amíg aludtak olvasgattam a neten.
Annyi ellentmondás van a tejjel meg a kakaóval kapcsolatban, hogy nem tudok rajta eligazodni, hogy mikortól és milyen formában lehet adni. :(
Van aki azt írja, hogy reggel és este kakaót ad a gyereknek, jóval fiatalabbnak, mint a mieink, és egy idő után azt vette észre, hogy nap közben nincs étvágya egyáltalán. Az orvos azt mondta nekik, hogy a kakaó veszi el az étvágyát. :(
Most így hogy merjek adni? Pedig nagyon el kellene már hagyni a tápszert, mert ez szerintem nem sokat ér már Nekik. :( Igaz, hogy felírják 3 éves korig, de elvileg csak 1 éves korig tápláló. Igaz, addig 100%-ban, és ugye már esznek mást is, úgyhogy nem tudom. :(
A Dédi Mama mondta, hogy annakidején Ő adott olyat a gyerekeknek, hogy nagyon híg tejbegrízt főzött és azt adta cumisüvegből, na meg a kakaót is. De ezek a tejek is...! Akkor volt házitej és kész, az biztos tápláló és megbízható volt. Most meg vannak a bolti löttyök, amiről azt írják, hogy inkább a magasabb zsírtartalmút kell venni, nem a másfél %-ost, mert a gyengébbekben semmi vitamin és ásványi anyag nincsen. Az "erősebb" tejet meg lehet hígítani vízzel is.
Vehetném a babatejet is, de azzal sem lennénk előbbre, sőt árban sokkal drágábban jönnénk ki, mint a tápszerrel, akár a követő, 2-3-as tápszer is olcsóbb lenne. :(
Mama szerint adhatnánk olyat is, mint a madártej "leve", hogy egy tojás sárgáját kikeverni cukorral, azt felfőzni tejben és azt adni... de mindennap tuti nem lehet, azt hiszem tojást is heti 1-2 alkalommal lehet adni.
Az orvos javasolta annakidején a karamellás vagy vaníliás tejet, na és persze a kakaót is, csak gyengén, nem úgy mint magunknak. De kakaóból is milyet tegyek bele? Nesqicket? Sima Arany kakaót? Vagy van ez a... kakaó helyettesítő akármi, a karobpor.. ami elvileg olyan, mint a kakaó, de nincs benne koffein meg ilyesmi.
Hallott már erről valaki, és esetleg használja is?
Szeretnék tanácsot kérni... Kakaó, tej és egyéb ügyben, amivel ki lehetne váltani a tápszert, meg ötleteket is szeretnék kérni, akár ételekre is, (receptek is jöhetnek!:)  ) amik egyszerűen elkészíthetőek, táplálóak, mert jó lenne valami változatosság a gyerekeknek étkezés terén.
Kérem szépen, aki tud segítsen saját tapasztalatai alapján! Köszönöm. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)