2010. október 19., kedd

Gyorsan pár szó... :)

Amíg még alszanak...
Játszottunk, játszottak... 11:25-kor mentünk ki az udvarra és Mamával együtt az utcára is sétálni, szaladgálni. Már ügyesen szétnéznek az úton, persze fogjuk a kezüket, de értik, mit jelent az, hogy "nézzünk szét, jön-e autó". :))
Livike már valamelyik nap is ügyesen mondta egy parkoló autót simogatva, hogy "ótó" :))) Persze este amikor Papának is meg akartuk mutatni, hogy mit mondott, Livike azonnal ki akart menni az udvarra, mert nem jó az csak úgy, hogy mondjuk, hogy autó, meg is kell mutatni! :)
12:40 körül jöttünk be, Mama elkezdte etetni a gyerekeket, utána rám hagyta Őket, mert volt még dolga edzés előtt, egyébként pedig a telefon csörgött, azért ment be eredetileg.
Hát.. ettek, ettek, de nem volt az igazi. :( Inkább csak a tarhonyát ették, a főzelék nem nagyon kellett, a túrórudi az igen, két egészet meg is ettek! Tudom, nem jó ez így, de úgy voltam vele, legalább valamivel lakjanak jól, ha már "rendes" kaját nem nagyon ettek. :((
Ittak utána sütőtöklevet, hamár magát a sütőtökös főzeléket nem ették meg. :(
Játszottunk még egy ideig, majd 13:50-kor letettem Őket aludni egy kis tápszerrel, azóta is alvás van, szerintem Livike hamarosan ébred, letelt az egy óra szokásos alvása.
Levike lehet, hogy aludna sokáig ma is, de Livike biztos nem fogja hagyni. Az idő borús, szemel valami eső vagy havas eső-féle dolog, ilyen időben sokat szokott aludni a Fiú.
Apa még nem jött haza... Remélem nem fázik meg megint, vagy még jobban, nem értem, hogy miért ér neki ennyit a horgászat, hogy mindegy milyen idő van, Ő akkor is kimegy, kint marad. :( A gyerekekkel meg kínlódjak javarészt én, ha betegek. :(((
Azért remélem 16:30 körül már itthon lesz, ugyanis Mama ha végez az edzéssel, hazajön, átöltözik és megyünk a dm-be. Ahhoz viszont már itthon kell Apának lennie, hogy vigyázzon a gyerekekre.
Meglátjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)