2010. október 16., szombat

Szombat

Gyorsan leírom, mert most MÉG igaz, hogy Levike az ágyában van és eszik! (20:51). Nem szeretném elkiabálni, de ez már haladás, hogy lassan fél órája kész vagyunk a fürdéssel, letettem és ott maradt! Bár néha nyekereg, úgyhogy még egy perc nem múlt el abból, hogy ma is hálótársunk legyen az éjjel.
(Mire befejezem ezt a bejegyzést, lehet, hogy már ki is kell venni.. :( Bárcsak ne lenne úgy!)

Nézzük, mi is volt ma. Próbálom röviden, hátha sikerül gyorsan megírnom. :)
Éjjel minden rendben volt, Levike közöttünk aludt, mert ahogy megpróbáltam letenni egyből felébredt, utána is elég nehezen nyugodott meg, de azért pár perc múlva már aludt is. Most Apát akarta folyton letúrni, mindig odahúzódott mellé, én meg attól félek mindig, hogy véletlen ráfordul és agyonnyomja. De Apa azt mondja, hogy így, hogy tudja, hogy ott van, nem forgolódik, másképp alszik Ő is, mint amikor csak ketten vagyunk az ágyban.
Livike végig aludt, végülis egyikőjük sem volt fent egyszer sem, legalábbis nem volt sírás vagy ilyesmi.

Reggel 8:10-kor ébredtünk, nem akartak már aludni, úgyhogy Livike is kijöhetett a nagy ágyra, mi pedig jöttünk és készültünk a reggeli dolgokhoz.
Apa most hétvégén szabadnapos, sőt, a jövő héten is egészen szombatig! :) Kivett három nap szabit, mert muszáj volt, a másik kettőt meg adják, mert az a heti két szabadnap. Így jött össze, hogy egy hétig itthon lesz. Legalábbis nem dolgozik, így a pontos, mert hogy ebből mennyit fog horgászni... :D Majd meglátjuk. Ma még itthon volt. Többek között azért is, mert délelőtt esett az eső, bár ez nem nagyon szokott akadály lenni.

Rendbe tettük a gyerekeket, ették a kajájukat, utána kitakarítottam, megcsináltam a gyümölcsöt, telt az idő...
11:30 körül kezdtem adni a tízórait, bent a szobában, - tudom a székeikben kellene, de így most jobban ettek! - alig maradt egy kevéske, jól és ügyesen ettek, szinte együltő helyükben. :)
12 óra körül mégis beleültettük őket az etetőszékeikbe itt a konyhában, kaptak perecet, kölesgolyót, piskótatallért, bármit, csak ne balhézzanak, mert a szobába nem lehetett most bemenni. Hirtelen felindulásból ugyanis Apával eldöntöttük, hogy felrakjuk végre az új falvédőket, amit már hónapokkal ezelőtt megvettek Mamáék még Kecskeméten. Ez végülis két darab, minden oldalán beszegett anyag, sárga alapon színes állatfigurákkal. Akasztó meg ilyesmi nincs rajta. A régi falvédőt meghagytuk alatta, hogy melegítsen valamit, mert ez az új, ez vékony. A régi meg ugye már gyalázatosan néz ki, köszönhetően leginkább Levikének, de Livike se volt rest beszállni a falvédő szálainak kiszedegetésébe és nagy részének elfogyasztásába. :(
A lényeg, hogy Levi kiságya a szoba közepén volt, Liviét csak kihúztuk, csavarhúzó, kárpit tűzőgép meg ilyenek is kézközelben voltak, tehát a gyerekek egyáltalán nem hiányoztak még oda láb alá, főleg nem a szerszámok közelébe.
Ezért lettek ideiglenesen a konyhába "száműzve", aminek egyáltalán nem örültek. Konkrétan végig visították azt a kb fél-háromnegyed órát, amíg újra bemehettek a szobába.
Végül felkerült a falvédő, ami azért tartott tovább, mint általában egy ilyen művelet szokott, mert le kellett szedni a léceket amin a régi falvédő volt, arra rátűzni az újat (hátulra, hogy visszahajtva takarja a régit...) majd felszerelni újra, közben az egyik felét újra kellett tűzni mert nem jól jött ki a toldás, szóval nem volt egyszerű, főleg ordítás és visítás közben. :((

Amikor végre bevittem a gyerekeket, örömükben és meglepettségükben azt sem tudták mit csináljanak, hogy másszanak bele a kiságyba, hogy megnézzék... :) Livike egy hatalmas "miaaaaa!" kiáltással rohant fel az ágyunk végére, hogy megtapogassa a falvédőt, Levike pedig Livike ágyán akart kívülről felmászni. :))
Betettem mindkettőjüket az ágyaikba, csodálták egy ideig, majd mégis kivettem Őket, mert orrot kellett szívatni alvás előtt. Ma is csak kétszer volt összesen, akkor és most este fürdés előtt. Elég is, mert ha én csinálom azt nem szeretik továbbra sem. Másképp meg nem hatékony. :((

13:25-kor tettem le Őket aludni egy kis tápszerrel, el is aludtak rögtön. :)
Livike 14:15-ig aludt, az egy órája így is megvolt. :)
Kivettem, játszottunk, elég jól elvolt, bár mindig Levikét akarta ébresztgetni... :(
Levike 15:40-kor ébredt, nem önszántából, előbb én, majd Papa ébresztette, hogy menjünk át enni, ebédeljenek meg Ők is, na meg nem árt, ha már felkel, talán előbb elalszik most este. (jelenleg egyre gyakrabban nyekereg, érik a kiságyból kikerülés:(( 21:11)
Bevittük az etetőszékeket, mi uncle bens-t ettünk rizzsel, a gyerekek sült csirkecomb falatkákat, kenyeret, bébirépát ettek, majd még Papa és Mama ölében egy kis uncle bens-t és sült tököt is ettek. :) Utána ittak ilyen mulitivitaminos rostos lét, majd kijöttünk és játszottunk.
Közben én kipakoltam a gyerekek szekrényéből a ruhákat, kiselejteztem, a nyári cuccokat meg amik már kicsik, beletettem egy dobozba, meglátjuk tavasszal/nyáron mennyi lesz jó rájuk. Gyanítom, hogy egy-két tiszta új, vagy talán egyszer viselt body, trikó már nem is lesz jó rájuk. :((
Kellett a hely a téli ruháknak, kabátoknak, sőt még a cipőknek is kellene, de azoknak még nincs. :(
Jól eltelt az idő, lehetett is uzsonnázni!

18:15-kor kezdtem adni az uzsonnát, bundás kenyeret kaptak, elég sokat megettek mind a ketten, majd a szobában megitták a maradék multivitaminos üdítőt, arra nem mertem joghurtot is adni. Majd kapnak holnap. :)
Újabb játék következett, majd 20 órakor megkezdtük a fürdetést.
Livikét Apa fürdette, Levikét én. Minden rendben volt. Livike szinte azonnal el is aludt, hogy leért a kiságyba!
Levike viszont nem! :( még most sem alszik.... pedig már 21:52 van. Több, mint fél órát ültem az ágya mellett, beszéltem neki, türelmesen, csendesen, hogy feküdjön le, elsoroltam az állatokat a falvédőn, odaadtam a kispárnámat is, a kajáját is megmelegítettem, de Ő csak ordított hol gyengébben, hol erősebben és kifelé kívánkozott. :( Feladtam, nekem ez nem megy... Ha kiabálok Vele, akkor se jó, de így sem, hogy türelmes próbáltam lenni. Akkor meg minek? Nekem sokkal nehezebb szépen, higgadtan beszélni pár percnél tovább, hatása meg úgysincs. :((((

Hm.. most egy perce kb elhallgatott... nem merek benézni, mert akkor lehet, hogy meglát, talán csak a reklámot nézte ennyire, vagy erőt gyűjt a következő menethez. Az orrát szépen fújja papírzsepibe, ha odateszem elé. :))
Na, eddig tartott. Újra belekezdett. Azt hiszem mégis ki kell venni, mert ha Livikét is felébreszti, akkor Ő sem fog aludni, márpedig biztos aludt most már annyit Livike, hogy könnyebben fent marad, ha egyszer felébreszti Levi. :((
Most megint csend van. :))
Pár perces szünetek vannak.... de biztos tudja, hogy előbb-utóbb úgyis ki lesz véve, nem adja fel könnyen!
Épp ma néztem, hogy még egy szemfoga nincs kint, a jobb felső. De most már tudom, hogy nem az a kizárólagos oka annak, hogy sír, hogy nem marad, mert a mi ágyunkon meg elalszik. Talán kezdettől fogva nem az volt a baj. Vagy nem csak az. :( Elrontottam, minek vettem ki első alkalommal. :(( Most mit tudok csinálni? :((
De Livike is szépen visszaszokott szerencsére! (kop-kop) Levike miért nem tud?
Ez van jelenleg....
Ma se kettesben alszunk... majd egyszer talán eljön az is....
És most csend van... :)) Meddig? :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)