2010. október 4., hétfő

Hétfő eddig

Miután Levike közöttünk aludt, már kevésbé aludtam jól, sokszor fent voltam, néztem, nem feküdt-e rá valamelyikőnk véletlenül.. :) Na meg kaptam egy-két jól irányzott oldalba rúgást is néha, sőt egyszer konkrétan nem is fértem el egyáltalán az ágyon, mert Levike keresztbe feküdt és letúrt.. :(
Reggel viszont hatalmas, cuppanós, kissé nyálas puszival ébresztett..! Aranyosan, vigyorogva, félig rám mászva várta, hogy felébredjek végre, mert szerinte a 8 óra az épp alkalmas a napunk kezdéséhez. :))
Azért nem siettük el annyira a dolgot, miután Apát is sikerült felébresztenie egy rajta keresztül történő ágyról lemászással..:) , és már Livike is nehezményezte a dolgokat, mindketten közénk jöhettek, hogy hancúrozzunk egyet még felkelés előtt. :)
Pár perc után átadtuk a teret a két gyerkőcnek, mi Apával kijöttünk, hogy készülődjünk a reggeli teendőkhöz.

8:25-kor kezdtem rendbe tenni őket, máskor az ágyazást utána csinálom, mert most elég nehéz volt a két "segítséggel" együtt beágyaznom. Ahogy összehajtottam az ágyneműt, Ők rávetették magukat és szétszedték.. :D
Gyümölcs készítés és takarítás után 9:40-kor tettem ki Őket a palccra...
Közben kint Apa felszedte a paradicsomok és az uborkák szárát, valamint egy rész virágot is kiszedett a terasz elől, mert már nagyon szét volt bukva, tele volt az alja mindenféle szél által odahordott szeméttel, falevéllel, a magja meg folyton csak pergett kifelé és Livike előszeretettel "szüretelte" is, szóval így jobb, hogy már nincs ott az sem. Csak az apró dudva a helyén... de utálom. :( Ezt már a legjobban kapával lehetne kiszedni, kicsipegetni elég macerás.. de majd apránként megcsinálom. :)

11 órakor kivittük a gyerekeket az udvarra, majd Mamával pár percre az utcára is kimentünk, de utána inkább az udvaron voltunk. Apa délre ment dolgozni, úgyhogy ahogy indult - 11:30-kor -kezdtük is az etetést a teraszon. Vagyis Mama etette meg Őket. Nagyon hideg lett, pedig 10 óra körül elég jó idő volt már, mégis eléggé lehűlt, a gyerekek is fázhattak már. :(

Nem volt még dél, amikor bejöttünk, nagyon zokon vették, hogy most elég rövidre sikerült a levegőzés, de Mamának nagyon sok dolga van ma, és mégis jobb úgy, ha ketten vagyunk kint velük, mint ha csak én egyedül.
Ment a sztereóban sírás, majd Levike megvigasztalódott azzal, hogy lefeküdtem a földre, magamra vettem és ringattam. Majdnem el is aludt, de Livike mindig jött és rázta a teát, meg mindent elkövetett, hogy zavarja Levit az elalvásban. :(( Biztos, hogy rossz Neki, bár Ő nem is tűrné az ilyen bújós altatást... de nem tudom mindkettőjüket egyszerre ölelgetni meg ilyesmi. :(((
Ezután jó zene volt a rádióban amire táncoltunk, majd jó kedvük lett és eljátszogattak kicsit magukban is, addig én ettem és megírtam az előző bejegyzést. :)
12:40-kor tettem le Őket aludni egy kis tápszerrel, Levike most szívesen ment az ágyába, talán a rég nem látott kispárnája miatt, amit most elővettem és betettem Neki.. vagy azért, mert már álmos volt. A lényeg, hogy nem sírt, először csak leült, majd le is feküdt és talán már alszik is. Livike egyből lefeküdt szépen és enni kezdett. :)

Itt tartunk most.
Vasalnom kellene, vagy dudvázni, vagy pakolászni, stb... ilyen borús időben semmihez nincs kedvem. :(
Később jövök.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)