2011. január 7., péntek

Tavaszi vírus

Az időjárás passzol hozzá, mert elég jó idő van.
Livike kb 8:30-ig, Levike pedig 9:15-ig aludt.
Olyan kis gyenge volt, ahogy kivettem az ágyából, egyből leült az ölembe és fel sem akart állni. A reggel megivott kb 100 ml tápszer szerencsére bent maradt, azóta sem volt semmi. Se hányás, se hasmenés szerencsére! :)
Átöltöztettem, majd Papával elmentünk az orvoshoz. Apa Livikével maradt, aki szinte végigsírta az egész távollétünket. :( Levike is furán nézett az autóban, hogy beültem mellé hátra és nincs ott Livike. :) Nekem is furcsa volt.

Az orvosnál szerencsére nem volt senki, így mehettünk is be. 10 óra előtt indultunk valahogy, nem néztem az órát, de 10:30-ra értünk haza, azt tudom.
Az orvos egyből kérte, hogy "panaszkodjak". :) Elmondtam mi volt tegnap meg ma addig, azt mondta szerinte nem vészes. Meghallgatta a hátát és a mellkasát, megnézte a torkát, minden rendben van. Ez egy tavaszi vírus néven ismert viszonylag gyors lefolyású betegség. Mostanában gyakori az ilyen és hasonló korú gyerekeknél, de a felnőtteknél egyaránt. Kérdezte, van-e valaki aki beteg a családban. Mondtuk, hogy jelenleg épp Mama, aki tegnap óta szintén hány és megy a hasa is, meg úgy általában véve nincs jól, gyenge, nem tud enni és inni sem nagyon. :( Tegnap délután aludt jó sokat, de mára se nagyon lett jobban. :( Így most a Levikének adott tanácsokat "tartja be" Ő is, ami azt jelenti, hogy diétázni kell, inni kell sok folyadékot. Az orvos szerint a diéta betartása a legnehezebb, mert van, hogy a beteg étvágya nem is megy el - nálunk elment - és enne Ő, de nem lehet akármit és akármennyit. Többször, keveset. Főtt krumpli, répa, keksz, alma... És inni, inni, inni. Ihatja a Hipp instant teát, limonádét de cssak hidegen, mert a meleg az irritálja a gyomrot. Vennem kellett Normaflore ampullákat, abból egyet meg kell inni hideg teával naponta amíg tart a betegség. Ez majd helyrehozza a lestrapált bélflórákat. A tejtermékeket kerüljük 24 órát át, de már reggel sem kapott a tápszerbe tejet. Azt meg nem tudom elvenni, mert nem alszik másképp, csak tápszerrel.:(
Kérdeztem, hogy hasmenésre mit ajánl, erre mondta a Smecta port, de azt is, hogy azt a legtöbb gyerek nem képes megenni/inni mert olyan rossz. Én azért vettem, hogy legyen ha mégis kell. Elfér.
Gyógyszeres kezelést különösebben nem kíván a dolog, láz esetén kell 5-6 ml Nurofen szirup és ennyi. Diéta, folyadék, kész.
Láza tegnap sem volt, ma sincs szerencsére. Ma azért megmértem mikor felkelt, 36,5 °C volt.
Mondtam, hogy volt valami előzmény talán, hogy pár napja kicsit tüsszögnek és szívatjuk az orrukat 1-2 alkalommal. Mondta, hogy ez enyhe megfázás, még örülhetünk is, hogy ennyivel megúsztuk a telet eddig, más sokkal jobban bele esik a náthába és szövődményeibe.
Levegőre lehet és kell is vinni, persze ha nem lázas.
Hogy Mama honnan szedte össze, meg Levike is, nem tudni. Akár ügyfél is behozhatta, akár a levegőben is benne lehet, ezt az orvos sem tudta megmondani, mint ahogy azt sem, hogy ki kitől kapta el. Mama immunrendszere is kb olyan, mint egy gyereké a folyamatos immunszupresszív gyógyszerek szedése miatt, szóval ugyanúgy fogékony, ha nem jobban, mint a gyerekek mindenre.

Amikor hazajöttünk, rá akartuk adni az overált - az orvoshoz csak kabátot adtam Rá, minek az overál, ha ott állunk meg a kocsival az ajtóban.. - de nem akarta felvenni, nem akart már kimenni. Így ma kb 5 percet volt kint Levike, még mielőtt elindultunk, akkor.
Apa Livikét felöltöztette és Papa kivitte az utcára sétálni, elvileg úgy, hogy majd megyünk Levikével utána. Nem mentünk...

Mikor bejöttünk, adtam háztartási kekszet, kb kettőt meg is evett Levike.
Megcsináltam a Normaflore-os teát is, Livikének pedig simát, hogy tudjam követni Levike folyadék fogyasztását, na meg a gyógyszer bevitelt, hogy meglegyen Neki egyedül az 1 ampulla. Livikének szerencsére még nem kell, de szerintem idő kérdése. :( Biztos nem ússza meg Ő sem...

Főztem krumplit és répát sós vízben, hogy majd az lesz az ebéd. Apát kértem, hogy legyen itt evésnél, mert ha szaladni kell akkor legyen készenlétben. Nem kellett, bár enni se nagyon evett egyik gyerkőc sem. Most Livike is diétázik, nem ehet mást, amit Levi nem ehet...
A krumplis-répás cucchoz hozzá sem nyúltak. Csináltam pirítóskenyeret, abból ettek valamennyit, de az édeskevés volt. A keksz sem kellett egyikőjüknek sem. :(
Miután Levikét bevittem, Livikének adtam egy tejszeletet. Ha már az sem kell, akkor valami nagyon nem OK. :( Máskor itt "túúú"-zik, bár azt most is csinálta, most még főzeléket sem "kellett" ennie, és mégsem ette meg a tejszeletet, csak kb a felét.
Teát mindketten ittak, majd csináltam 120 ml tápszert és 13 óra előtt nem sokkal letettem Őket aludni.
Azóta alszanak. Apa is. Ő sincs annyira a topon, az éjjel sem aludt túl sokat, bár nálam többet... Fáradt és mintha a megfázás tüneteit érezné magán. Egyelőre csak érzi, nem jött ki. Idő kérdése ez is. :(
Papa még múlt héten - vagy azelőtt - volt kicsit náthás, úgyhogy mostmár csak Livike és én tartjuk magunkat. Idő kérdése? Nekünk talpon kellene maradni amíg a többiek helyre rázódnak! Amíg nem mentünk az orvoshoz, folyamatosan remegtem, olyan idegben voltam, hogy most mi lehet ez.... A Rotát kizártuk, direkt rákérdeztem, az orvos még mosolygott is rajtam, hogy az nem ilyen... Gondolhatta magában, hogy na ez is elolvas minden rémtörténetet a neten. Hát el. :) Ha csak azt írnak....! Betegségről jót nem szokás írni.

Ennyi egyelőre. Nem tudom hány napig kell majd diétázni, de ez egyelőre egyenlő a semmivel. Mondtam is, hogy esetleg mire Livikén kijön addig le fog gyengülni. :( Mondjuk amúgy sem eszik jól egy ideje, vagyis soha nem evett jól, csak néha jobban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)