2011. január 19., szerda

Szerda

Gyorsan próbálom megírni a mai napot, most épp Levike ébredezik, köhög, remélem fogunk aludni az éjjel. :(
Tegnap miután letettem a helyére végig ott is aludt, Livike ébredt elsőnek 7 órakor, közvetlen utána Levike is, úgyhogy hamarosan kezdhettük is a napot, hiába szerettünk volna még aludni. :(

Levike délelőtt elég nehezen akarta meginni a gyógyszeres teáját, de nagy nehezen csak belétukmáltam. Délben és este már simán ment, gondolom akkor szomjas volt, mindegy volt mit iszik. :)

11 óra sem volt még, amikor felöltöztettem Őket és mentünk is ki levegőzni. Csak itt az udvaron voltunk, de itt is van épp elég nem gyerekkézbe való dolog, úgyhogy résen kell lenni! 11:25-kor jöttünk be. Kézmosás és már adtuk is az ebédet, mert már a kimenetel előtt is nyammogtak, gondoltam inkább egyenek előbb, de ne keksszel egyék tele magukat, hanem rendes kajával.
A rendes kaja ma üveges volt, főztem hozzá rizst, azt ették. Elég jól ment, ahhoz képest, hogy mostanában már ezt a fajta kaját sem voltak hajlandóak megenni.
Desszertnek túrórudi és tejszelet volt, majd ittak egy kis teát is.

12:20 körül tettem le Őket aludni. Livike aludt kb 20 percet, Levike viszont semmit. Pedig jól indult, mert bár az ágyába nem akart belemenni, de lefeküdt Livike mellé a macira, pár percig. Utána felkelt és játszott.
Természetesen Livikét sem hagyta aludni. :(

Apa ma itthon volt, így miután ebédeltünk gyorsan elszaladtam a Sparba, ez 13:15-kor volt, 14 órára itthon is voltam. Játszottunk, nyűglődtek, de nem akartak aludni. :(
Orrszívás is volt ma vagy háromszor, Levike is elég nehezen viseli most már, szerintem fáj az orra belül, amin mondjuk nem csodálkoznék, mert amikor saját magának akarja csinálni - hagyom, mert olyan lelkesen és vigyorogva csinálja - nagyon durván nyomja, hiába húzom vissza a kezét, ellöki és csinálja tovább. Szóval lehet, hogy megsértette már az orrát, vagy én, mert néha elég erőteljesen le kell fogni, ha sír és nem akarja, hogy kiszívassam. :(
A nátha elég enyhe fokú, láz továbbra sincsen, a széklet rendben volt ma már teljesen mindkettőjüknek.

15:30 körül Papával elindultunk, mert úgyis ment a Tescoba, hogy akkor egyúttal menjünk a dm-be pelenkát venni, most van idő, ilyenkor kell megejteni az ilyen vásárlásokat.
A buszpályán lévő dm-ben elfogyott a kuponfüzet, így nem tudtam joker 25%-osat kiváltani, gondoltam majd a másikban lesz, vagy a Tescoban akciós lesz eleve a pelus. A Tescoban drágábban volt, mint a dm-ben kedvezmény nélkül. Az Interspár dm-jében szintén nem volt kuponfüzet! Így megvettem annyiért, amennyiért az első helyen is megvehettem volna. Most először vettem 6-os méretet, eddig az 5-öset használtuk már nagyon régen, bár még most sincsenek 11 kg-osak, ami az 5-ös méret alsó súlyhatára. :D Mégis úgy látszik, hogy lassan kicsi lesz, elszorítja a combjuknál. hasuknál. Ha nem húzzuk meg eléggé, akkor pedig kifolyik a cucc.. Ebben a méreten 4 db-bal kevesebb van, csak 64 db-os, ugyanannyi áron, mint a 68 db-os 5-ös méretben. Tovább már nincsen, úgyhogy ezzel kell kibírni, amíg szobatiszták lesznek. Mármint a Pampersnek ez a legnagyobb mérete.
A Tescoban sikerült végre vennem egy farmert, majd meglátjuk hogy válik be, mert sztreccses, természetesen hosszú is, de nekem minden farmer hosszú.:)

17 óra körül értünk haza. A gyerekek jól elvoltak, még aludtak is kb fél órát Apán fekve. :) Először Levike aludt el állva, úgy, hogy rádőlt apára az ágy mellett állva. :) Livike ment oda puszilgatni. :)) Apa felvette a hasára, majd Livike is befészkelte magát és így aludtak egy kicsit.

17:20-kor már adni kellett az uzsonnát, mert nagyon nyammnyammoltak.
Sűlt husit kaptak, valamint sajtot és kenyeret is. Viszonylag jól ettek. Levike a végén elhajította a tányérját, szerencsére ugyanúgy talpra érkezett, nem borult ki, bár csak sajt volt benne, az meg odatapad a tányérhoz. Ettől függetlenül nem dicsértem meg, be is vittem a szobába, hogy ha már így adta jelét annak, hogy számára vége az evészetnek, akkor menjen is befelé. Persze ez nem tetszett Neki.

Ittak teát, gyümölcslevet is, telt az idő...
Livike fürdés előtt már nagyon nyekergős volt, sírt, látszólag ok nélkül. Fürdés után az öltöztetésnél meg tiszta bamba volt, szerintem már annyira álmos volt, hogy alig bírt fent maradni. :) El is aludt szinte rögtön, bár azóta már kétszer volt fent, az előbb és 22 óra körül is egyszer. Eddig mindig visszaaludt, remélem fog is reggelig.
Levike a mi ágyunkon van, ott alszik, de nemsoká leteszem. Néha Ő is felébred köhögni. :(
Ja, azt kihagytam, hogy 20 óra után pár perccel fürdettünk. Kb 20:30 óta van elvileg nyugi, gyakorlatilag még semmi nem biztos, jó lenne pedig aludni!

Holnap 9-re kell menni a szemészetre, most jól jönne, ha korán ébrednének és nem 8 óra után. A biztonság kedvéért azért beállítom a telefonomat 7:30-ra, hogy legkésőbb akkor kelni kell, ne kelljen kapkodni.

Ennyi mára. Holnap jövök.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)