2010. szeptember 11., szombat

Szombat folytatás

Nem panaszkodhatom. Jól telt a napunk további része is. Kis nyűglődés volt, de az belefér...
Az ebédet jól elhúztuk, ennyire nem akartam, de telefonon beszélgettem Csillával (Apa húga) és eltelt az idő. Persze almaszelet az volt folyamatosan, meg nem is igazán mutatták jelét az éhségnek a gyerekek.
16 óra előtt kezdtem adni az ebédet. Nem az etetőszékekben, hanem odabent, megkockáztatva a szétcsöpögtetést... :D
Nem csöpögött, ették ügyesen, szépen, felváltva. :) Elfogyott mind, a túrórudi is, kölesgolyó is, tea is. :))
Kaja után játék és móka, telt múlt az idő, gyorsabban, mint gondoltam...

Az uzsonnát 18:10-kor kezdtem adni, fasírtot, sajtot, kenyeret kaptak ma is. Livike előtte is és evés közben is eléggé nyígott, nem tudom mi nem tetszett a kisasszonynak... Bent a szobában a teázásnál már megnyugodott szerencsére.

Úgy terveztem, hogy 20 óra előtt fürdetek, de ugye volt a Megasztár, azt néztük, táncikáltak, jól elvoltak, a hajamat húzták többek között... jujj... már sírtam is, mert annyira fájt... erre Livike az ölembe kuporodott és úgy gondolta ezzel kiengesztelhet. Igaza is volt... nem lehet Rá haragudni... :) De miért kell erővel két marékkal belekapaszkodni a hajamba?? Mikor kiszabadulok még vadásszam le azt is, hogy van-e a kezükben haj.... :(

Levikével kezdtem a fürdést, úgy gondoltam Ő a könnyebb eset. :) Livike se volt nehéz, tűrte a fürdést, a sima habfürdős vizes hajmosást, törölközést, öltözést.. :)
A Fenistil cseppeket alig tudtam beadni Neki, mert elfelejtettem, és már akkor jutott eszembe, amikor már feküdt és ette a kajáját. Azért csak megkapta :)
Kb 20:45 óta nyugalom van. Remélem így is marad...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)