2011. június 2., csütörtök

Csütörtöki összefoglaló

Éjjel minden rendben volt, Livike is csak 6:15-kor feküdt le a földre, fel is tettem egyből magam mellé, ott még aludt kb 8 óráig. Azért is nem tudom pontosan, hogy mikor kelt, mert én 8 órakor arra ébredtem, hogy Livike énekelget... Ezzel még nem is lett volna gond, de az ének gyanúsan a fürdőszobából hangzott, úgyhogy ugrottam is kifelé az ágyból, hogy megnézzem, mit pakolt szét, lelki szemeim előtt már a kézmosó alatti szekrény tartalma volt terítve a lakásban, de meglepő módon oda nem nyúlt be! Lehet, hogy még nem érkezett. :D Épp a wc kefét nézegette, a wc lehajtott teteje össze volt kenve samponnal, valamint egy teli doboz tisztasági betét volt totál szétpakolva, épp azokat rakosgatta sorba és énekelgetett, mikor beléptem. :)))
Ártatlanul rám nézett, kijött, megvárta míg összepakolok, a samponra is akkor jöttem csak rá, amikor felhajtottam a wc tetejét.. Egyből mentem is Livikéhez, hogy vajon meg is kóstolta-e a sampont, mire közölte, hogy igen.. Pfff! Kértem, hogy nyissa ki a száját, belenéztem, beleszagoltam, nem volt sampon szaga, nem is habzott, egyébként semmi jelét nem láttam akkor sem és később sem, hogy baja lett volna, úgyhogy nagyon remélem, hogy csak átvágott ezzel a beleegyező válasszal és nem ivott bele!

Levike is felébredt, így hamarosan rendbe is tettem Őket, elpakoltam, telt az idő.
Az udvaron is összesöpörtem, majd betettem egy mosást, közben bent is pakolásztam, mosogattam, na nem Papa hagy sok mosatlant, hanem a legutóbbi hús sütésnél úgy maradt a tepsi, és persze ma az kellett, tehát el kellett mosnom.. :)) (és ma én is úgy hagytam.. remélem holnap lesz annyi időm, hogy elmossam!) Papa hozott tegnap 8 db csirkecombot, azt terveztem megsütni, abból a gyerekek is ehetnek és nekünk is jó lesz. Köretnek zöldségköret, egyszerű de nagyszerű.:))
Namost eddig megvoltam, 9 óra után jöttem, hogy most már tuti megvan a reggeli termés a gyerekeknél, megitták a tejet is, összeszedtem kint a kutyakakát, öltözünk lengébe és irány az udvar!
Hm... már gyanús volt a csend! Benézve kábelek, valami fekete, kintről nem láttam igazán, hogy mi, először azt hittem a laptopom, csak fejjel lefelé, de nem... (a DVD lejátszó volt, ami a szekrényben van egyelőre pihenőmódban.) Nézek tovább, a szoba terítve törölközőkkel, táskákkal, fülhallgató, újabb kábelek, papírzsepik! Pff... Kinyitották a tévé mellett balról eső alsó szekrényt, amin nem mellesleg két mágnes is van! Kipakoltak mindent!
Sírva fordultam ki az ajtón... Szerencsére Papa jött utánam, Ő kicsit megfegyelmezte a gyerekeket, Rá még hallgatnak, ha szól, az elég!
Összepakoltam, a gyerekeket persze kiengedtem, még pakoltam kicsit, majd végre bementem, hogy betegyem a húst sülni.
Jött a Dédi Mama, Ő sokat segített, felügyelte a gyerekeket amíg én ténykedtem, a hús sütés nem két perc betenni, megmosás, fűszerezés, majd még a Dédi által hozott epret is megmostam, lecukroztam, szóval elvoltam. :))

Közben azért ki is szaladgáltam, hol teát, hol kaját vittem, meg volt azért pár üres percem is, ha nem is sok! Lejárt a mosógép, teregettem, majd megsült a hús, kiszedtem, 12 órakor pedig már ehették is a gyerekek zöldségkörettel és plusz kukoricával! Mindketten szeretik csak úgy magában is! :))

A mai napot megúsztuk elesések nélkül, legalábbis olyan nem volt, aminek nyoma lett volna.
12:20 körül jöttünk be, pancsolós fürdést egyedül nem vállaltam be, nem is voltak mondjuk koszosak a gyerekek, de a meleg miatt rájuk fért volna.
A Dédi Mamának mennie kellett, pedig most is s későbbivel ment, mindenesetre sokat jelentett, hogy itt volt! :)

12:30 körül már meg is kapták a tejet, elvileg alhattak volna. Gyakorlatilag ment a hancúrozás, sajnos elég durván, már bevittem Levikét az irodába, hogy hátha ott elalszik, mert Livike folyton piszkálta, húzgálta a lábát, hiába vettem fel.... Pár percre bementünk, a bébiőrön azért hallgattam, mi zajlik idekint. :) Livike először kiabált, sírt is, de hisztiből... majd leült és nézte a tévét.. :))
Levike viszont nem aludt el, feküdt kicsit rajtam, de utána nézelődni kezdett, minden érdekelte, pakolni akart meg lemenni, de mivel egyrészt nem azért mentünk oda, másrészt nem volt rajta szandál meg semmi, így bejöttünk.
Kicsit még hancúroztak lightosabban, majd 15 órakor végre elaludtak!

Az alvás sajnos nem tartott sokáig, 15:20 körül Livike már fent volt, a vállamon szinte vissza is aludt, de ahogy letettem felkelt. Levike is ébredt pár perc múlva, úgyhogy ez csak egy kis pihenésnek volt nevezhető, nem alvásnak!

Apa is akkor ért haza, gyorsan öltöztettem is a gyerekeket és mentünk kifelé az udvarra. :)
20 órakor jöttünk be. Volt persze evészet megint szinte folyamatosan, motorozás, focizás a kutyával és velünk, hisztizés a Papa telefonjáért, majd pár szót beszéltek, vagyis inkább hallgatták Mamát is a telefonban.. :))

20:30 körülre már túl voltunk a fürdésen is, Livike a repeta tejével már a saját ágyába vonult be és el is aludt, Levike csak 22 óra után aludt el, de legalább már alszik Ő is!

Holnap... hát azt hiszem nehéz lesz, 10:30-ig itthon lesz Apa, de utána megy dolgozni zárásig. Papa nagy kazánszerelésben lesz déltől kb, de előtte is van címe, magyarul totál egyedül leszek a gyerekekkel, a legjobban a délutáni-esti dolgoktól tartok.. Az újfajta fürdési rendet egyedül végigvinni... hát azt hiszem estére kipurcanok. Nem a fürdéstől, úgy általában az egész napi idegtől... :(
Meglátjuk...

Mára ennyi, holnap jövök. Remélem... :)

1 megjegyzés:

  1. Szia! Nem tudom milyenek a szekrényeitek, de mi ilyen zárat raktunk, ahova tudtunk: http://www.bebibolt.hu/index.php?main_page=product_info&cPath=139_142&products_id=350
    Már láttam Tescoba is ilyet.

    VálaszTörlés

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)