2010. május 19., szerda

Hosszú volt...

...a mai nap. :(
Kb 10 perce, 23 órakor sikerült végre Levit is letenni úgy, hogy ne ordítson, hanem (remélhetőleg!) aludjon is.
De haladjunk sorban:

Éjjel nem volt semmi, Livike volt fent 6 órakor, de csak egy plüssállatka beadása erejéig, utána aludt.
Én 7:15-kor ébredtem, felkeltem, mert gondoltam hamarosan a gyerekek is ébrednek, Apa meg már korábban felkelt.
Megint "kitoltak" velem, - bár ez lenne a legnagyobb baj!:) - mert csak 8:45-kor ébredtek! Amikor én is alszom még, akkor nem gond, ha ők is.. :))
Persze aggódtam, hogy esetleg lázuk van vagy valami, de azt olvastam, hogy akkor felébrednek a gyerekek, ha magas lázuk van.
Nem volt. :) Vidáman ébredtek. Livikénél nem mértünk hőmérsékletet, (Apa öltöztette, és azt mondta egyáltalán nem érzi melegnek, mondjuk én sem éreztem annak), Levikének 36,8°C volt, levonás nélkül. Ja igen, levonás: a tegnap esti mérésnél nekem teljesen kiment a fejemből, hogy ha végbélben mérünk akkor le kell vonni 5 tizedet, úgyhogy eredetileg nem is volt indokolt a kúp adása. Bár mindenképp azt gondoltam, hogy az oltás utáni eső este kapnak, ha van láz, ha nincs.

Csináltam a szokásos dolgokat, és mivel a reggeli tápszert is 9 óra körül kapták meg, a tízórait is később, 11:10-kor adtuk. Előtte mértem mindkettőjüknek hőmérsékletet: Livinek 37,1°C, Levinek 37°C volt a hője, levonás után. Most már ezt fogom írni mindig. :) (ha el nem felejtem...) Aggódtam, hogy a Levi reggeli eredményéhez képest is emelkedett, akkor majd biztos nem soká fel is fog szaladni, de nem adtam kúpot, várjuk ki a következő mérést. Meg úgy gondolom, egy kis hőemelkedés nem árt, hisz' így védekezik a szervezetük a betegség ellen, csak felmenni nem szabad hagyni.

A tízórai vegyes sikerekkel zárult: Levike megette szinte az összes gyümölcsöt, Livike alig evett belőle, kapott tört krumplit, mert Apa gyors volt és már korán reggel hozzáfogott az ebédünk készítéséhez, magyarul kész volt a hagymás tört krumpli és a sült hús is addigra. :) A krumpliból vettem ki és törtem össze (hagyma nélkül) és azt jóízűen megette a Lány. :) Piskótatallért is evett, meg kölesgolyót, bár az utóbbi minden, csak nem kaja. :) Csak ugye a gyümölcs is nagyon kellene!

11:50-kor tettem le Őket aludni egy kis tápszerrel, el is aludtak kb 10 perc alatt. Gyorsan elszaladtam a kisboltba kenyérért, jöttem viszonylag gyorsan.
Az alvás 13:20-ig tartott kb. Livike ébredt először, de Levike is ébredt hamarosan, mert hiába volt Livi kézben, és követtünk el mindent, hogy csendben legyen, nem volt. :(
Jó kedvük volt, néha nyűgösködtek, de alapjában nem volt semmi gond Velük.

Az ebédre 14:30-kor került sor. Szintén krumplit törtem össze apróra vágott sült husi darabkákkal. Sejtettem, hogy Levinek nem fog ez a kaja bejönni, mert hiába válogattam ki a krumplit, csak érződött a hagyma íze rajta, és azt Levike valamiért nem nagyon szereti. (mint ahogy a zöldborsót és a paradicsomot sem) Livike nagyon ügyesen ette, pedig kanállal adtam, meg kézzel is néha, hiszen nem volt híg, még elég fojtósnak is találtam... Viszonylag sokat megevett belőle, akkor fejeztük be, amikor a két tenyere közé tette a kaját, szétmorzsolta majd ahogy csak lehetett szétszórta a földre.....
Valamennyit Levi is megevett azért, a legváratlanabb pillanatokban fogadta el. :) De jól biztos nem lakott vele.... az egyéb dolgok, mint piskótatallér, túrórudi, pogácsa darabkák nem hiszem hogy eléggé jóllakatták.
Kaptak teát, majd játszottunk egy csomót.
16 órakor tettem le Őket aludni egy kis tápszerrel, amit mondjuk nem is ettek meg!, tehát annyira nem maradhattak éhesek..
Sajnos ez a délutáni alvás csak fél órásra sikerült, 16:30-kor Livike sírva ébredt, nem annyira keservesen, mint tegnap, de azért elég volt ahhoz, hogy Levit is felébressze...
Jól elvoltak, a hangulatuk is elég jó volt.

17 óra után nem sokkal látogatóink voltak: Papáék egyik ismerőse és a felesége jöttek hogy megnézzék a gyerekeket, mert Ők még nem látták... :)
A kezdeti tartózkodás után mind a két gyerkőc szívesen ment a vendégek karjába, de a hangjukat nem nagyon mutatták meg. :) Livike is csak a végén kezdett miamiázni, volt egykét tátá, meg ilyenek, de a sok halandzsa duma most elmaradt. :)
Gyorsan eltelt egy óra, következhetett az uzsonna, így Mamáék és a vendégek ki tudtak menni anélkül, hogy ordítás lett volna a távozásuk miatt. :)

18 órakor kezdtük az uzsonnát, sokat ettek szokás szerint. :) A joghurt is csúszott, de most csak egy dobozzal ettek meg ketten. Azt is alig akarták már a végén, de csak meggondolta Levike végül magát, és megette még a neki szánt pár kanálnyit, ami maradt. (Livike ette meg nagy részét a joghurtnak)

18:45-kor vittem be Őket a szobába, kaptak teát majd játszottunk. (Miután ma már negyedszer is kiporszívóztam a konyhát. :) (reggel, tízórai, ebéd és uzsonna után:) Mindig volt valami olyan kaja amit szét lehetett szórni)

19:40-kor átjöttek egy kicsit Mamáék, nem fürdettünk még, mert nem tűntek álmosnak...

A fürdésre 20:10-kor került sor. Rendben ment minden. Livinek nagynehezen mértem hőmérsékletet, de nem nagyon akarta engedni. :( Folyton kicsúszott a hőmérő... nyűgös volt és kapkodott. 36,4 °C-ot mértem.. Levike érintésre is "hidegebb" volt, így meg se mértem. Ma nem kaptak kúpot.

A film előtt pár perccel már kezdődött a mostanában szokásos műsor, bár Livike volt a hangadó, Levike is csatlakozott: végigkiabálták, álltak, Livike sírt is, nem tudtam rájönni mi kellene Neki, hogy jó legyen. :(
Valahogy végigszenvedtük a filmet, majd jött a harc....
21:20-körül jártunk ekkor. Mivel Livike egyre jobban sírt, semmire nem nyugodott meg, kivettem a nagy ágyra. Bekentem az ínyét, bár nem nagyon hagyta, előtte meg a kiságy szélét rágta de nagyon... Kint se lett jobb a helyzet. Nagyon sírt, feszengett, dobálta magát, erősen kellett fognom, mert nem tudtam mikor ránt magán egy akkorát, hogy kiesik a kezemből.... Ha meghintáztattam a lábamon akkor nevetett, a következő pillanatban újra keservesen sírt. Ez így váltakozott, pár másodperc alatt képes volt átváltani sírásból nevetésbe, és vissza....
Levit is ki kellett venni természetesen, nehogy már unalmas legyen, hogy csak az egyikőjük balhézik... :( Felváltva, de inkább egyszerre ordítottak, nem kellett a kaja, a rágóka, semmi, kézben sem, fekve sem, sehogy nem volt jó. :( Livike a végén jól elvolt, majdnem elaludt a nagyágyon, így letettem a helyére, el is fogadta a kajáját.... Ez 22 órakor volt. Utána Levit vettem magamhoz, dajkáltam kicsit, mert előtte biztos azért is sírt és kiabált annyira, mert látta, hogy Livi kézben van. Persze Livike nem bírta sokáig, 1 perc múlva ordított ahogy csak tudott! :( Megint ki kellett vennem... kezdhettem elölről az altatást, nyugtatást.....
Levit le tudtam tenni a helyére, persze nem végleg mára..
Kinyitottam az ablakot, hátha a levegőhiány a baj... Livike egyből csendben maradt, nézte a "hideget", örült a levegőnek. :) Miután kellőképpen kiszellőzött és lehűlt a szoba, becsuktam az ablakot, abban a pillanatban újra rákezdtek mind a ketten. :(
Livikét letettem az ágyába, álmos volt már nagyon, végre el is aludt hamarosan. Levikét viszont kivettem megint, nem akartam, hogy felébressze Livit, ha már egyszer sikerült végre letenni....
Hamarosan le is tettem, ekkor volt 23 óra.... Azóta nyugi van.
Meddig?

Ennyi a mai nap.... azt hittem sose lesz vége. :( Az óra szerint mindjárt vége, megyek is aludni mert holnap is nap lesz, ki tudja milyen... azon kívül, hogy csütörtök.. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)