2010. május 29., szombat

Nem volt egyszerű az este....

Itt most Livike pár napja szokásos hisztijét/visítását/sírását említeném: ma sem maradt ki, de lényegesen kevesebb ideig tartott, mint tegnap. (legalábbis remélem, hogy mára vége és éjszakára is. )

19:30-kor vonultunk be a szobába, eltakarítottam a romokat kajamaradékokat, letöröltem az etetőszékeket, kiporszívóztam. Egy uzsonna is mennyi utómunkával jár! :)
A gyerekek addig itták az újabb adag teájukat, egész jól megszokták már, - főleg a lázas időszakban nyomtam beléjük a sok folyadékot - hogy sok teát megisznak. :)
Bekészítettem az esti tápszernek a vizet az üvegekbe, hogy csak melegíteni kelljen, ha eljön az ideje... Nem tudtam mi vár rám, mennyire kell majd kapkodnom a készülődéssel.
Eljátszogattunk, Levike szokás szerint rohangált körbe-körbe, Livike meg az újabb szokása szerinti hisztijét művelte, semmi nem volt Neki jó, járkáltattam, de azt is megunta, csak hanyatt vágta magát, meg hidat csinált szinte, tekergett és ordított. Miért? Nem tudom. Adtam neki mindent, játékot, még a tévé távirányítót is. Na, azzal kibékült. De ezt Levi is meglátta ám, Ő is hozzáfogott hisztizni, úgyhogy a távirányítót elkoboztam. Ekkor mindkettő ordított. Eszembe jutott, hogy egyszer a plüss kockákkal lehetett elterelni a figyelmüket. Most is bejött! :) Mindkettő kapott mindkét kezébe egy-egy kockát, sőt én is megfogtam kettőt és azt ütögettük, meg tapsoltunk, el is felejtették, hogy miért hisztiztek. :)
Időközönként azért Livike újra kezdte a dolgot, szerintem saját maga sem tudta miért.... Féltem, hogy egyáltalán hogy fogom tudni megfürdetni, ha így tekereg....
20:50-kor már úgy láttam álmosak, meg már nem is tudtam mivel lekötni Őket, betettem a kiságyaikba Őket, megkapták a távirányítót, (a DVD lejátszóét is) és gyorsan megcsináltam a kaját, bepakoltam a fürdős cuccot, stb.

21:07-kor kezdtem Livikével a fürdést. Elég jó kedve lett, tűrte is szépen a dolgokat, az öltözésnél kicsit ellenkezett, de én győztem! :))) Nem is sírt amikor letettem az ágyába a kajájával.
Következett Levike, Vele is minden rendben ment. Livike persze akkor már állt az ágyában és nézelődött.
Mikor Levi is bekerült a helyére a kajájával, elkezdtem keresni a tévé távirányítóját. (Tényleg, a DVD kapcsolóját még nem is kerestem! ) Hol máshol lett volna a távirányító? Levi kiságya alatt legbelül a sarokban. Na, akárhogy bújtam én alá és nyújtózkodtam, nem értem el. Már én sem férek be alá, hogy le van engedve az alja. Jobb híján behoztam a légycsapót és azzal piszkáltam ki. Livike ekkor már sírdogált, levágott egykét kör hisztit is, na mondom most figyelj KicsiLány. Odaadtam a légycsapót, és csendben lett! :) (a távirányító mellett ez a másik kedvenc dolog, amit feltétlen el kell venni a másiktól... )
Pakolásztam itt kint, mikor Livike keserves/hisztis/kétségbeesett sírását/ordítását hallom: Levi elvette a légycsapót! :))
Megbeszéltem Levivel, hogy adjuk már vissza Livikének, ne sírjon már... Elengedte, megértette, hogy Livinek jobban kell. Ő elvolt a rágókával és a kajájával.
Livike egy idő után szépen elaludt Cseppecske, a légycsapó és a kajája társaságában. :)) Levike már korábban úgy gondolta, hogy inkább alszik.
22:30 óta van ez így. Remélem reggelig kitart! :) (tudom, ne legyek optimista)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)