2010. május 16., vasárnap

Össze-vissza...

...alakult a napunk eddig. Úgy értem, hogy semmi nem a megszokott időben történt, köszönhető ez a reggel 9 órás ébredésnek! :)
Ilyen még talán soha nem volt, hogy eddig aludjanak, és akkor is szerintem arra ébredt fel Livike, hogy bementem zokniért a szobába. Bár akkor már épp tápászkodott fel a kiságyban, lehet, hogy magától is ébredt volna éppen. :)

Az este már nem volt semmi, hajnalban volt fent Livike egyszer, de a plüssállatka néha csodákra képes. :)
Apa már 5:30-kor felkelt, biztos kialudta magát, kb 22 órától Ő már aludt az este.
Én 7:20-kor ébredtem, felkeltem, mert azt hittem, majd úgyis ébrednek nemsoká a gyerekek is, rosszabb lesz, ha visszaalszom. Erre 9-ig néma csend... :))

Mivel későn kapták meg a reggeli tápszert, a tízóraival is vártunk 11:15-ig, ami végül még csúszott egy fél órát, mert közben Apával leengedtük a kiságyakat, mert már nagyon veszélyes mutatványokat műveltek benne, főleg Livike. Napok óta attól féltem, hogy a nagy nyújtózkodásban (ajtó, függöny, kukucskálás) egyszer kiesik, az ajtóban ráadásul nincs is szőnyeg....) Ennél lejjebb már nem lehet engedni... :)
Azóta még nem voltak a placcon, de kíváncsi leszek, hogy hányszor és mennyire fogják beverni a fejüket, amikor bemásznak alá... A szokott módon ügyesen lehúzzák a fejüket a szélénél, majd felemelik.....és puff... :( Nincs mostmár ott a megszokott nagy hely az ágy alatt, maximum kúszni tudnak így alatta. Nade remélem egy két remélhetőleg kisebb koppanás után rájönnek, hogy ez innentől fogva nem jó móka és felhagynak az ágy alá járkálással.
Régen gondolkodtunk már ezen az ágy leengedésen, szerintem írtam már itt is párszor. Sehogy se találtunk "jó" megoldást. Hiszen vagy elvesszük a jó kis játszókuckójukat, vagy megkockáztatjuk, hogy kiesnek az ágyból. Az előbbit választottuk természetesen.. :) Pedig Levike úgy szereti ott az ágy alatt inni a teáját... hogy miért, ki tudja :)) Na mindegy, ez már így van. :)
Lehetett volna kb 5 cm-t "csalni" még, de sok értelme nem lett volna. Alá már akkor se férnének be. Ráadásul akkor fúrogatni kellett volna lyukakat, mert gyárilag nincs...

Szóval majdnem dél volt, amikor tízóraiztattunk. A gyümölcsből nem voltak hajlandóak enni. :( Sehogy.... Na majd talán uzsonnára megpróbáljuk, vagy nem tudom, de egy nap egyszer mindenképp kell gyümölcs. (Tényleg kell? Mert a védőnő annakidején ezt mondta, de ha most egy-egy alkalommal nem kapnak, akkor mi van?)
Kaptak helyette az Apa által sütött lángosból. :) Na, az persze jobban csúszott! :) Persze a szélét kapták, ahol jó vastag a tésztája, a közepén ahol vékony, ott úgyis olajosabb....
Ittak utána gyümölcslét, majd csináltam egy kis tápszert és betettem Őket az ágyukba. Szinte elvesznek most benne. Meg kell szokni... Olyan kicsik lettek. :) Mármint úgy tűnik amiatt, hogy lentebb van az ágy alja. :) Azt hiszem bajban vannak, mert nem érik fel a falvédő akasztókat piszkálni, na meg a konnektort sem. :))
Levike egyébként mióta nem a megszokott helyen van az éjjeli fény, egyfolytában mutogatja a konnektort, főleg este, utána a fényt, meg mondja, hogy "öö" meg "aa" :) és a két hely között mutogat felváltva. :)))) Gondolom azt szeretné ezzel mondani, hogy ugyan mi a fenének vettem én onnan el az ő kedvenc "játékát", adjam azonnal vissza!. :))

Természetesen semmit nem aludtak eddig...!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)