2010. július 24., szombat

Szombat folytatás

Livike délben ébredt. Először kivettem és játszani kezdtem Vele itt a szobában, de folyton Levit akarta piszkálni, úgyhogy inkább bevittem Mamáékhoz, ne ébressze már fel Levit, ha nem muszáj... Ott először szétpakolt mindent szokás szerint, majd bekerült az utazóágyba, először hisztizett, utána eljátszogatott, meg végülis voltak rá páran, hogy szórakoztassák. :)

Papa csirkecombokat hozott, meg volt még itt bepácolva tarja is, ezeket sütötte meg tárcsán (de gáztűzhelyen, nem szabad tűzön) valamint paprikából, hagymából készített köretet szintén a vason. :)

Apáék 13:15-kor értek haza, most legalább fogtak is halat, nem úgy, mint tegnap meg azelőtt. Akkor is fogtak, de nem lehetett elhozni őket, mert méreten aluliak voltak.
Most viszont sikerült 52 db keszeget fogniuk, nem voltak nagyok, olyan jó tenyérnyiek, de kisebbek is voltak köztük.
Eltartott egy ideig, mire szépen meg lettek pucolva, beirdalva, besózva, hogy majd vacsorára lesz sült hal.

Levike is felébredt 13:20-kor, úgyhogy nem volt már akadálya az ebédeltetésüknek, ami ma is egybe esett a mi ebédünkkel. Mama etette Őket, a tarhonyás gulyásleveses cuccnak most sem volt nagy sikere, de azért többet ettek, mint tegnap :) Túrórudi, kifli, tea, kölesgolyó volt még, hogy valamivel ellegyenek amíg eszünk mi is.
Ezt az időt már az utazóágyakban töltötték kint a levegőn, de mivel látták, hogy eszünk, Ők is kérték a szokásos nyamnyammal a kaját. :) Kaptak még sült csirkecomb darabkákat is, így már remélhetőleg jól is laktak. :)
Livike nagyon hisztis volt ma (is), nem tudom mi lesz így Vele, ha ilyen és még ilyenebb lesz a következő időkben. Szörnyű amit művel, ha rájön, hogy valami nem pont úgy van, ahogy azt a kisasszony elképzelte. :(

15 óráig valahogy kihúztuk, de már annyira álmosnak tűntek, főleg Livike, hogy kicsi tápszerrel letettem Őket aludni.
Csend is volt egy ideig, de valószínűleg nem aludtak semmit!
Hamarosan elszaladtam a Sparba, mikor visszajöttem már mindketten a szobában hancúroztak, játszottak. Na mondom ezek a gyerekek aztán nagyon alszanak!

Az uzsonnát 17:15-kor kapták, közben pingpongoztunk is, mármint mikor ki, de most én is be tudtam állni kb kétszer 10 percre játszani. :)))
A kicsiknek is kellett egy-egy pingponglabdát adni, amit lelkesen el is dobáltak, lehetett szaladgálni utána, mert ha nem kapták vissza akkor ment a hiszti.
Elég jól ettek, de a joghurtra már nem került sor, annyira mehetnékük volt már, nem maradtak az etetőszékekben.
Hosszú idő óta először nadrágot és pólót is kaptak a bodyra, már reggel is úgy öltöztettem Őket, de nap közben felmelegedett az idő, lekerültek a cuccok. Estére viszont újra öltözés következett, így szaladgálhattak még kicsit az udvaron fürdés előtti lefárasztás gyanánt.
Természetesen álmosak voltak mind a ketten.
Két nagyobb esés is történt, az elsőnél Livike volt a szenvedő alany, ugyanis Levike játszott a slaggal, amikor Livike odaért éppen kitette Levi a lábát, amiben a KicsiLány felbukott, és jól megfejelte a betont. Jajj, azt a hangot nem felejtem el egyhamar, ahogy koppant a feje. :((( Lett is rajta piros pukli, nem szakadt fel, meg ilyenek, de biztos nagyon fájt szegénykémnek. :( Gyorsan hoztam rá a fagyóból valami zacskós cuccot amit bebugyoláltam egy konyharuhába, hogy majd rátesszük, "jegelni", de nem tűrte. Utána hideg vizes ruhával borogattam volna, de azt sem tűrte.. sírt és sírt és sírt. Na mondjuk előtte is, és ez is egy jó adag hiszti volt, mert ha olyanja volt akkor meg vigyorgott és úgy szaladgált. :) Nagyobb volt az ijedtség mindenki részéről, mint a konkrét baj, de azt mondom szerencsére!
Ettől félek én mindig, hogy valami éri Őket, ha így szaladgálnak, főleg, ha a járdán. :(( És itt van, meg is történt.... sokkal rosszabbul is járhatott volna, nem is merek belegondolni.:((
A másik eset Levivel történt, már a füvön. Szaladt, elég jól lendületben volt, amikor egyszercsak átbukfencezett saját magán, majd oldalfekvésban landolt, még nevettem is rajta, hogy de ügyes, és milyen vicces volt... De Ő is sírva kelt fel, és Neki is bepirosodott a homloka, meg nagyon picit talán meg is sérült a hámréteg, de nem vérzett.... talán csak megcsikarhatta valami a fűben.
Ezek után már még óvatosabbak voltunk, mint eddig, én konkrétan a kezét nem engedtem el annak, aki épp "velem volt".

19:30-ra kész voltam a pakolással, fürdés előkészítéssel, víz előkészítve, stb, már csak a gyerekeket kellett valahogy beimádkozni, lehetőleg minél kevesebb hisztivel.
Nagyjából sikerült is, de egyből vetkőzés és Livike már jöhetett is fürdeni. :)
Elég jól engedte magát megfürdetni, hajat mosni, törölni, öltöztetni.
Levikét Apa rendezte, Ő folyton felállt a pelenkázón valamint nyúlkált a kenőcsbe meg ilyenek, de csak elkészült Ő is és mehetett a kiságyába enni. :)

Ma már nincs olyan dögmeleg, be is csuktam az ablak fél szárnyát és a sötétítőt is elhúztam, nem kellett már annyi levegő.

Hamar el is csendesedtek, így vacsorázhattunk mi is. Mindenki ette a sült halat, maradt persze egy csomó még így is. :) Én a sült csirkecombból meg a tarjából ettem, mivel nem szeretem a halat semmilyen formában.

Mivel nyugalom volt a kicsik részéről, még beszélgetni is volt idő, így közösen, heten. :)
A szúnyogok vetettek véget a csevejnek, mert egyre több lett, nem akartuk fölöslegesen etetni őket, inkább szétszéledtünk, ki-ki ment filmet nézni, netezni, sakkozni, aludni... :)

Azt hiszem megyek én is aludni nemsokára, valahogy nincs kedvem most a gép előtt ülni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)