2010. július 11., vasárnap

Este lett

Bizony, ez is elérkezett ma, az este! Nagyon elfáradtam, inkább csak a lábam, és a derekam! Sokat jöttem-mentem ma! Ráadásul még tegnap is, mert Kecskeméten voltunk Amerikai autósok taliján és ott is egész nap mentünk! A mai nap jó lett volna pihenni, de ez majd máskor! :) No, sebaj! Levi délután persze nem aludt, Livike egy jó órát, ha nem többet! Igazából nem nagyon nézegettem az órát, csak úgy minden nagyjából van!:) Miután felkelt Livike is, kimentünk babakocsival az utcára sétálni is, meg az autókat megnézni!:) Nagyon meleg volt, pedig már - ezt tudom - elmúlt 18-óra! Egy jó háromnegyed órát voltunk kint, beszélgettünk a szomszédokkal is, de már azt untunk, így jöttünk uzsizni! Kicsi játszás, majd ekkor már jött Papa is segíteni! Fürdetést húztam, elmúlt már 20-óra is, pontosan 20.25-kor tettem Livikét ágyba, Levit 10 perccel később. Levike el is aludt egy kis nevetgélés után, Livike még nem volt álmos. Megette a kaját és nyekergett kicsit. Megnéztem a pelust, rendben volt, csináltam még a 150 ml tápszer után, 120 ml-t, és most talán szundikál már. Bár, még hallom, hogy cumizza ki a kaját!:) Holnap jövök, majd meglátjuk milyen éjszakánk volt!:) Álmos vagyok, és nekem még az unokákon kívül, dolgoznom is kell, mert ugye van egy cégünk is, és szabin még nem vagyunk! De holnapra jön a segítség! Jön Andi kereszt!:) Szép álmokat nekünk!:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)