2010. július 19., hétfő

Alvás, jó ebéd, sok játék, kevés hiszti, alvás... - hétfő folytatás

Mindketten 12:20-kor ébredtek fel. Livikét hallottam meg először, de már Levi is fent volt, úgyhogy nagyon egyszerre sikerült ébredniük.
Az alvásidejüket nem használtam ki sajnos az ebédjük elkészítésére, épp előtte fogtam hozzá, ahogy ébredtek... de nem voltam késésben, 13:15-kor már etethettem is, de a kaja már kész volt korábban is, csak hűlnie kellett. Persze jeleztek már, hogy ennének, a szokásos "nyaminyami"-val. :) Kaptak pár kölesgolyót, közben hívott Mama is, az Ő hangját is hallhatták a kihangosított telefonomból. Livike köszönt is, hogy "szia" vagyis csak így hangzik, de ha telefont lát, vagy fog, egyből mondja. :) Mindketten érdeklődve nézték a telefont, hogy honnan jön a hang. :)) Levike még a zsebembe is belenyúlt, ahol a telefonom szokott lenni. :D
Mamával minden OK, a szállásuk kissé -hogyismondjam- egérlyuk, szóval kicsi és padlásteres, de az összes szoba közül ez volt a legjobb, amit tegnap este nem akartak elhinni, amíg ma meg nem nézték a többit. Ha már ketten bent vannak a szobában akkor az egyiknek ki kell jönni, mert nem férnek.... tényleg kicsi lehet. :(
Majdcsak eltelik ez a pár nap amit ott kell tölteni.

Az ebédet a szobában kezdtük szaladgálós módszerrel, ezzel Livike meg is evett majdnem egy tálka almafőzeléket (hússal), de Levike az ágyon akart rohangálni (szokás szerint) így betettem a kiságyba, ahol viszont nem evett csak hisztizett, majd röhögve rohangált. Azért, hogy Ő is egyen - mertem remélni, hogy fog is - kivittem mindkettőjüket az etetőszékekbe és ott már Levike is evett, elég jól! Ketten másfél tálkával megettek, szóval nem panaszkodom. :) Túrórudi nincs most, majd hozok, ha eljutok még ma a boltba. Papa még nem ért haza. :(
Kaptak még pogácsát, kölesgolyót és teát is, majd kitettem Őket az utazóágyba árnyékos helyre és játszottunk. Jó játék volt ám! Ők kidobálták a játékokat, én meg igyekeztem a Berci előtt visszaszerezni, lemosni, visszaadni:D Berci mondjuk rendes, mert már nem foglalkozik azzal sem, ha az orra elé dobják a cuccot. Délelőtt viszont megszerzett egy kis csipogós kék akármit, na azt szét is rágta.
Próbáltam mesélni is Nekik könyvből, de nem igazán kötötte le Őket, mint ahogy a képnézegetés sem. Viszont mikor a versben az orr és a fül szó szerepelt és kimondtam, mindketten mutatták az orrukat, fülüket, utána az enyémet is. :)
Lassan telt az idő, 15 óra előtt nem akartam letenni Őket aludni....
Bejöttünk, még itt is játszottunk, de összevesztek a formabedobós vödör tetején... Mama épp akkor hívott, ezzel megint elvoltak pár percig, hogy hallgatták. :)
Levike egyre jobban nyűglődött, már az álmosságtól is, úgyhogy gyorsan csináltam egy kis tápszert és 15:15-kor letettem Őket aludni.
Itt tartunk most....
Még mindig azt mondom jól telt a napunk eddig, nem lehetnek kisangyalok - pedig lehetnének! - ennyi nyekergés még belefér.. :)

Később még jövök, gondolom most már csak este, ha letettem Őket aludni. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)