2010. július 20., kedd

Kevés alvás, ebéd, játék, pancsolás, alvás... és persze hiszti is!

Nagyjából itt tartunk most, jelenleg alszanak. Ha a délelőtti alvásból indulok ki, akkor már jók vagyunk, mert most egy órája, hogy alszanak. :) (mire ezt befejezem már több is lesz.)

11:40-kor már fent voltak. Livike ébredt elsőnek, hiába vettem ki, nem maradt csendben, így felébresztette Levit is. :( Pedig Ő még aludt volna, bújt oda hozzám, persze hamar felélénkült és kezdődött a rohangálás. Nincs elég meleg, még rohangálni is kell mellé, csak, hogy biztosan totál leizzadjanak...!
Folyamatosan ment a nyekergés, semmi nem tetszett, ki se tudtam jönni, mert akkor egyből irány az ágy teteje....

12:45-ig tudtam húzni a dolgot, hozzáfogtam az etetéshez. Livike bent a szobában megette a fél tálkával, Levike megint semmit, Ő majd csak az etetőszékében evett, kb 2 kiskanálnyi főzelék maradt a teli tálkából. Megettek még egy óriás túrórudit is, persze kaja előtt fél doboz kölesgolyót is adtam, mert addig legalább csendben voltak. :)
Kaja után betettem Őket a teraszon az utazóágyba, ott elvoltak, nem sütötte Őket a nap, bár meleg volt, az tény.
14 óráig voltak ott, bejöttünk, hogy jobb híján kis játék után leghamarabb 14:30-kor leteszem Őket aludni, mert már nagyon nyűglődtek. A tea persze folyamatosan ott van, kínálom, adom, de szerintem többet kellene inniuk ebben a nagy melegben. :(
Közben Papa is haza ért, ekkor kimentünk, és a medencében játszottak, pléd volt benne meg játékok... jól el is voltak vele egy ideig, de utána folyton ki akartak mászni, be kellett ülnöm közéjük, egyik kezemmel az egyiket, másikkal a másikat húzgáltam vissza hogy ne ugorjanak már fejest a kavicsos talajra, vagy a bokorba...

15 óra sem volt még, amikor Papa mondta, hogy tegyünk vizet a medencébe és pancsoljanak egyet... A nap már nem sütött oda, de meleg volt és van is még mindig.
Hát legyen, pancsoljanak. Csak ugye ott is rohangálnak, és sajnos esnek is, Livike dobott egy akkora hátast, hogy a fél feneke megpirosodott... remélem nem kékül be, mert akkor szép lesz. Egy kukkja nem volt, nem sírt csak nézni volt rossz, ahogy esett. Levi is esett párat, de kisebbet... meg mindig leültettem, mert nagyon veszélyesen közlekedik a medencében (is).

15:30-kor jöttünk be, persze Levi ordított, nem akart kijönni, Papával majdnem kergettük, mert amikor meg akartuk fogni, hogy kivesszük a vízből, mindig ellenkező irányba indult, rohanva.... Na aztán Papa jobban benyúlt érte és elérte mielőtt a nagy rohanásban hatalmasat esne. Behoztam, megtöröltem, pelus, body, kaja és irány az ágy. Livivel ugyanez Papa részéről, ez volt 15:35-kor, azóta csend van. Meddig?
Este majd megírom. :))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)