2010. július 30., péntek

Péntek délelőtt

Az éjszakánk viszonylag jól telt, Levikéhez kellett kétszer kelnem, először 3:35-kor, azzal ébresztett, hogy hozzámvágta a plüss kutyust. Nem esett túl jól. Állt az ágyában és nyekergett. 120 ml kaja visszaaltatta egészen 5:15-ig, amikor kicsit erősebbre vette a hangját és a nyekergés intenzitását, mivel nem akartam, hogy Livit is felébressze, kapott még 90 ml kaját, aminek kb a felét ette csak meg, viszont aludt 8:20-ig! Livike 8:25-kor ébredt, Ő csak egyszer volt fent, legalábbis aminek hangot is adott, de az még este volt 22 óra körül volt. Szerintem ahogy fordult beverte a fejét, mert csak egy hangosat kiáltott és aludt is tovább, a már említett reggeli időpontig.

Mivel elég későn ettek reggel, a tízóraival sem igyekeztem annyira, de 10:20-kor mégis meg kellett Őket etetni, mert Levike már nyamnyammolt egy ideje, rendesen sajnáltam, olyan kétségbeesve kereste/követelte az ennivalót. (a kis beles:D)
Persze amikor enni kellett, akkor kb fél tállal egyszerre megette a gyümölcsöt, utána már nem igazán kérte, de végül Mama segítségével még evett valamennyit. Livikéhez eleve Mama kellett, mert tőlem egyáltalán nem volt hajlandó egy falatot sem enni. :( Mama hozott felkockázott barackot, azt ette, hozzá pedig néha a pépeset is kapta, de az nem nagyon ment. (alma-barack-piskóta).
Kaptak utána piskótatallért is, amiből megint a Berci kapta a legtöbbet...
Ekkor már 11 óra volt, mondtam Apának, hogy vigyük ki kicsit sétálni a gyerekeket, amíg nem kell indulnia dolgozni. Úgy is volt. Sétáltunk az utcán, Levike megint megtapogatta kicsit a piros autót. :)) Livike falevelet szedett, de most nem kóstolta meg! - kivételes eset - majd bejöttünk, és addig, amíg megcsináltam a tápszert az alváshoz hintáztak.
Hintázás közben most a csipesz a kedvenc, Levike azzal szórakozott, hogy a hinta alján lévő lyukon folyton ledobálta a csipeszt, utána persze nyekergett és tekergett érte, 15 mp-enként kellett felszedegetnem a csipeszt. :)

11:25-kor tettem le aludni a társaságot, de még nem alszanak. És nem is tűnik úgy, mint akik fognak.. :(
Gyorsan megcsinálom az ebédjüket, mert ki tudja hogy lesz rá időm....

Megint elég meleg van, de fúj a szél, így kellemes az idő.

Kórusban rötyögnek.... hogy lesz itt alvás?

Később jövök.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)