2010. július 6., kedd

Hétfő - folytatás

Ha nagyon igyekszem, akkor még "ma" meg is tudom írni, ha már így eltöltöttem az időt mással a blogírás helyett. :(
Az a más a szokásos emailek átnézésén, iwiwen nézelődésen, blogok olvasásán kívül ezzel telt.
Már nem tudom hol bukkantam erre a régi játékra, én igazán soha nem szerettem az efféle gondolkodós, taktikázós játékokat, de most mégis jól elvoltam vele, sőt mikor Apa haza ért még együtt is játszottunk. :) Nekem eddig a tízes játékban a 9. szintre sikerült eljutnom, ott feladtam mert már felidegesített.
Idegességből egyébként sem volt hiány a mai napon. :(
Valahogy semmi nem sikerült, a gyerekek is - főleg Levike - sokat nyekeregtek, hisztiztek, úgyhogy elég is volt a mai napból. :(

Azt hiszem ott tartottam, hogy Livike felébredt és bementem Hozzá játszani.
Ez eddig rendben is van, hamarosan Levike is felébredt, már akkor elég nyűgöske volt.

Az ebédre 14 óra után kevéssel kerítettünk sort Mamával.
A saját bénaságom miatt azt hittem felrobbanok: felborult a botmixer az edénykével együtt, aminek következtében a fele kaja kiborult a földre, a hűtő ajtóra, a konyhaszekrény ajtajára is jutott belőle. :( Szerencsére maradt annyi, hogy elég lett a gyerekeknek a tegnapi maradékkal együtt. Livike a végén még evett volna, dehát így jár, aki későn kap észbe és előtte Levike megeszi a nagy részét a kajának. :( Ha úgy enne Ő is, hogy folyamatosan, akkor több jutna. (ha nem borítom ki a kaját, akkor is több jutott volna, bár soha nem lehet tudni, hogy épp milyen étvágyuk lesz.)

Miután ettek, kaptak még piskótatallért is, majd Mama kivette Levikét, hogy sétálnak itt az udvaron mielőtt bejönnénk. Levike nekiindult, de még egyet sem lépett szinte, amikor szépen hasraesett a sima járdán, nem tudjuk hogyan. :( Jó nagyot csattant. :( A tenyerével fékezte az esést, de azért csak leért a feje is, lett egy elég nagy pukli és piros, majd kékes színű folt a homlokán. :(
Gyorsan tettünk rá hideg borogatást, jobb híján vizes ruhát majd a fagyasztóból gyorsan előkapott zacskós kukorica került rá a homlokára (textilpelusban) amit nem igazán tűrt a Legény, ez után hoztam be egy hideg evőkanalat, de azzal meg inkább játszani akart meg persze Livivel veszekedtek rajta.
Úgy tűnik megúszta ennyivel, nem szédült, legalábbis nem kóválygott. Fel sem szakadt a bőr, csak azért marha nagyot esett... már amennyit hirtelen láttam belőle, mert Mama azonnal felkapta, Ő sem érti hogy esett el, mikor még szinte fogta a kezét..... olyan kis szeleburdi ez a Levi... a rosszaság, mindig csak az! :( Egyszer komolyan összetöri magát, leesik valahonnan, vagy én nem tudom mi lesz Vele :( Miért nem tud nyugton a fenekén maradni? Tudom, azért, mert GYEREK. Na de akkoris..:(

A nagy ijedtségben és vígasztalgatásban ki se mentünk, kaptak teát, majd egyre álmosabbak lettek, 16 órakor kaptak egy kis tápszert, hátha alszanak egyet.
Hát nem akartak! Levike hisztizett egy jó nagyot, Livike kétségbeesett sírt Levi miatt, mármint félt az ordítástól, kórusban nyomták.... Jajjj!
Én közben indultam a kisboltba, Mama azt mondta szerinte éhes Levi, akkor van ez, hogy nem hajlandó lefeküdni a tápszerrel sem. Így kaptak pár szem kölesgolyót kint a teraszon, és mire visszaértem - nem voltam sokáig - már aludtak is a helyükön. :)
Hogy tényleg éhes volt-e, vagy fájt a feje, vagy csak front jön, ki tudja.
Gyorsan még a gyógyszertárat és a Spart is megjártam, a gyerekeknek uzsonnára valót még előtte hoztam, de megvártak vele. :)))

18 óra előtt pár perccel mondtam, hogy csak menjünk már ki egy kicsit a babakocsival, ha nem is sokáig, de legyenek már kint, fárasszuk Őket. :) (és magunkat). Ja, alvás egyébként nem túl sok volt, Livike aludt volna még, de Levi felkiabálta... kb fél órát alhattak.

Kint semmi baj nem volt, nézelődtek, jól elvoltak.
Ma is volt kocsiból kikerülés, Livike tolta szorgalmasan, Levike inkább nagyfiúsan gyalogolt, sőt egyenesen rohant! Én oda se mertem nézni, mikor esik el megint.... :( Szerencsére nem történt semmi, na meg Mama is folyton készenlétben volt mögötte, meg inkább fogta a kezét is. :) Úgy talán talpon marad. Bár délelőtt nálam úgy sikerült lehorzsolnia a térdét - minimálisan - , hogy idebent az udvaron szaladt a kezemet fogva, megbotlott, az egyik térde leért a betonra ami épp egy kiálló rész volt, ennyi elég is volt hogy felsértse. :( (van, hogy egy kezét fogva a levegőben tartom ilyenkor, mikor el "akar" esni:), most lassú voltam:( )
KicsiManó edződik.... amúgy is csupa kék folt, ahogy a szobában is esik-kel, ki tudja néha mekkorát sikerült pottyannia. :( Ma megint "szorult helyzetbe" került az ágyunk és a kiságy között, sőt még most Livike is ott volt és majdnem ráállt a fejére plusszban.... Na én ilyenkor nem tudnék fényképezni, gyorsan kiszabadítottam inkább....
Azt hiszem több "baj" nem történt ma Vele, az állandósulni látszó semmi-nem-tetszik-és-ezért-nyekeregni-kell állapoton kívül.
Egyébként valószínűleg jön a foga. Talán valamelyik rágó fog alul. A keze folyton ott van, és megint mindent rág, mint az őrült. Talán ezért is ez a nagy nyűgösség.

18:25-kor jöttünk be, gyors kézmosás majd uzsonna következett.
Elég jól ettek, bár Livike megint elkezdte dobálni szanaszét a kaját... és még tetszik is ha rászólunk esetleg a kezére is kap egy-kettőt, szigorúan nevelési célzattal.... Bár tudja, hogy rosszat csinál, sunyin néz, eldobja, majd húzza is be a nyakát pedig nem is nyaklevest kap. :)

19 órakor irány a szoba, teázás, esti játék, elég jó hangulatban.
Persze most Mama volt a fő célpont, mivel a kanapéra feküdt, és így nem tudtak felmászni az ágyra, hogy felálljanak a végére falvédőt legelni meg rohangálni.

Hogy valami jót is mondjak: Livike rohamtempóban fejlődik a járással, úgy emlékszem Levinek kellett vagy két hét mire így járt-kelt a szobában, mint most Livi. :)
Már szinte meg sem áll a karámnál, fordul vissza, sőt menet közben is elfordul, lehajol valamiért, felveszi, megy tovább. Majdnem sikerült is felállnia kapaszkodás nélkül a szoba közepén, de abból még csüccs lett a végén. :)
Keveset mászik, sokat jár, csak ha nagyon siet akkor nekiiramodik és mászik. :)
Nem tudom mennyi idő kell még, hogy mindketten STABILAN járjanak, hogy ne kelljen 5 cm-re készenlétben lenni amikor mennek..... Levi már elvileg tudná ezt, csak kajla és azért nem lehet elengedni szabadon. :(
Livinek még kell a sok gyakorlás, de hamarosan utol fogja érni Levit, az biztos! :)
Mondjuk ideje...!

Livike szókincse a PAPA szóval gyarapodott! :) Nem pápá, (azt is mondja) hanem papa, konkrétan Papának címezve. Mondtuk, hogy szóljon Papának, erre mondta is rögtön. Evés közben néztük a régebbei videókat, ahol rajta volt Papa is, akkor is mondta! Amikor "élőben" meglátja, akkor is mondja. Szóval tudatosan és jól használja a szót. :)Mama, Papa már van. Apa is kezdetlegesen, Anya az még nincs... Nyanya meg aja már van, de hogy engem mikor fognak - és hogy - szólítani, az még rejtély. :)))
Pedig tanítják Nekik a "többiek", hogy mondják azt is, hogy Anya... de egyelőre nem.
Viszont ha mondja Mama hogy "menj oda anyához" akkor ma pl Levike szaladt oda hozzám vigyorogva és átölelt, hozzám bújt. :))
Ma amúgy is folyton rajtam akart lógni, hogy vegyem fel....
Ilyenkor mindig eszembe jut egy nagyon korai "vágyam", hogy majd milyen jó is lesz az, ha nyújtózkodik felfelé a gyerekem, hogy vegyem fel. :)))
Hát... amikor kétségbeesve, krokodilkönnyekkel, sírósan csinálja ezt akkor nagyon rossz... :( Van, hogy felveszem persze, de inkább leguggolok, megpróbálom megnyugtatni, ami általában nem sikerül, mert csak behisztizik, hogy nem vettem fel. Megsértődik, nem jön oda, arrébb megy duzzogni...

Olyan féltékenyek egyébként...!
Főleg Levike. Ha Livi van kézben vagy vele foglalkozunk jön oda, túrja ki Livit, fel kell venni Őt is. :) Elveszi a játékát, ellöki, na de fordítva is szokott ez lenni. :)
Fürdés előtt táncikáltunk, Livi a karomban volt, hát addig csimpaszkodott Levi is, hogy fel kellett vegyem. Persze nem tudtam jól megfogni, inkább csak kapaszkodott belém, meg nem volt kényelmes mert lekéredzkedett. :)
Tegnap jobban sikerült ez a művelet, a bal karom az erősebb, abba vettem fel Levit, majd Livi felállt az ágyunkra és onnan kapaszkodott fel a nyakamba és vettem fel a jobb karommal. :))) Pár perc persze elég is volt így.... Nehezek. :))

19:50-kor fürdés, minden OK volt, Mama persze segített. :)
Ezután irány az ágy a kajával, el is csendesedtek.
20:30 volt ekkor kb.
21:50-ig jól elvoltak, majd Livike elég erőteljesen elkezdett méltatlankodni, panaszkodni, sírni... Na igen, Levike elvette a kajáját... amiben mellesleg már nem is volt semmi. (mármint a cumisüvegjében) Minek nyújtogatja át?:))
Csináltam még 90 ml-t azzal nagy nehezen elcsendesedett, remélem el is aludt most már.

Én is megyek, átcsúsztunk a keddbe.....
Nincs kedvem visszadátumozni a bejegyzést, ez már marad így. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)