2010. július 29., csütörtök

Csütörtök

Az este Levike hamarosan elaludt, reggel 7:50-kor keltünk, addig kb kétszer emlékszem valami nyöszörgésre, de nem kellett felkelnem. :)

A nap elég nyűgösen, hisztisen telt, nem tudom mi volt ma (is) Velük, főleg Livikével!
9 órakor már a placcon voltak, takarítás, gyümölcs készen volt, hamarosan kitettem Őket az utazóágyba a teraszra, kezdett jó idő lenni végre! :)

A tízórait 10:05-kor kezdtük adni, jól megették, utána sétáltunk egy nagyot az udvaron, az utcán, de hintázni nem akartak. Itt volt ma a Dédi Mama is, Ő is segített sétálni :) Fogni kell a kezüket, nincs mese, különben akkorát esnek, főleg Levi, mint az ólajtó... és töri össze magát :( Ma is sikerült koppannia a homlokával a betonon, meg is pirosodott. Úgy rohan állandóan, mint akinek milyen sürgős! Úgyhogy kézfogás van a járdán. A fűbe ma még nem mehettek, sár volt.

10:50-kor kicsi tápszerrel irány az ágy, el is aludtak hamar.
Livike 12:30-ig aludt, kivételesen többet, mint egy órát. :)
Persze be kellett vinni Mamáékhoz.
Kapott egy kis darab rántott húst, hogy el legyen, ne etessük Őket külön, majd ebédelnek Levivel együtt.
Levike 13:15-kor ébredt, hamarosan kezdhettük az ebédet. Livike borsólevest evett, Levike turmixolt főzeléket, de abból Livike is evett. Joghurt volt most a desszert, - nem volt túrórudi itthon - majd újabb séta következett.
A szobában folyton ment a rosszalkodás, a rácsrázás, dobálózás. Mamáék szerint szét kellene szedni a karámot, mert amiatt lehet, hogy ilyen "vadak", főleg Levi, amikor kiszabadul végre. Nem tudom. Akkor még a fiókokra is mágneszár kell, meg szerintem már Levi simán kinyitja az erős mágnessel lezárt ajtókat is, amilyen erő van benne! Ha csak egy részét szednénk szét - a szoba ajtó felőlit - akkor annyival nagyobb helyük lenne, meg akkor kijönnének a konyhába is, az ajtó pedig nem lehetne nyitva soha, hogy ne menjenek ki, mert a teraszról leesnek. Nem beszélve a konyhaszekrényről, oda is mágnesek kellenének akkor.. meg a kuka, a tűzhely, az asztal... minden.... Nem tudom :( Valami igazság biztos van benne, de azért szerintem vannak eleget máshol is, nem csak a "ketrecben", kint is, Mamáéknál is, a benti szobákban is.... annyira nem lehet rossz Nekik. :(
Én mindig azt mondom, "majd ha nem pakolnak mindent szét". Na de lesz olyan egyáltalán? Azért 4-5 éves korig én sem szeretném ha itt lenne a karám. :)

15 órakor csináltam egy kis tápszert, mert álmosnak tűnek és letettem Őket aludni. Nem aludtak el!
16 órakor még álmosabbak voltak - és az oka is meglett a nem alvásnak.... teletermelt pelusok - így újabb próba, kísérlet az alvásra, ami szintén eredménytelenül végződött.
Gyorsan elszaladtam a postára meg a kisboltba, utána pedig kimentünk babakocsival az utcára - Mamával - és tettünk pár kört, majd a végén már gyalogoltattuk is a gyerekeket is, ne csak mi fáradjunk el. :))

17:50-kor kapták meg az uzsonnát, de ennek nagy részét megint a Berci ette meg! :( Hogy kellene leszoktatni Őket - főleg Livit - arról, hogy ne dobálja el a kaját?? :(
Kaptak túrórudit is, majd irány a szoba, eljött a fürdés előtti utolsó játék ideje.

Elég jól elvoltak, Livike csak úgy osztotta a puszikat, Nekünk is, a mesekönyvnek is, de Levinek is adott, egyébként Levi is ad nekünk is, Livinek is. :)
Sőt, ma Levi fejbedobott valami játékkal, ami eléggé fájt nekem, mondtam, hogy ez fájt, jöjjön, adjon puszit, és akkor jött, és adott, bújt hozzám. Ma este Mamához is odavágott valamit, Mama szándékosan túlreagálta, úgy csinált, mintha sírna, és hogy mennyire fáj, és elbújt, erre Levi egy ideig csak nézte, széttárta a karjait, látszott hogy gondolkodik, - Mama csak sírt közben :)) - kis idő múlva odabújt, szorosan átkarolta a nyakát és adta a puszikat, anélkül, hogy mondtam volna bármit is..... :) Vigasztalni már tud :D Most már csak a verekedésről, dobálásról kellene leszoknia....

A fürdést 19:45-kor kezdtük, mert bár időben hozzáfogtam, kínlódtam egy sort a vízzel, mert már éppcsak langyos víz jön... mondjuk fél lánggal ég a vízmelegítő és be se lobban, hogy is lenne meleg víz.... Papa majd megcsinálja, talán holnap, azt mondta... meg már akarta korábban is, mert Ő már látta, hogy el fog romlani, csak nem volt ideje rá. Na a lényeg, hogy melegítettem a tűzhelyen egy lábasnyi vizet forróra, ahhoz öntöttem azt, ami jön a csapból és így jó lett. :)
Szerintem nekünk letusolni még elég lesz ami jön, ne legyen vad hideg, az a lényeg. :)

Most nem volt hiszti a fürdésnél. Mamával fürdettünk, de Papa is bejött a végére, épp jókor, legalább Levikét lerendezte kukiügyileg. :)
Ahogy letettük Őket és kimentek Mamáék, Livike még egy ideig pápázott, - amíg ágyaztam - de azóta csend van és nyugalom! (kop-kop) Ha ez reggelig így marad, annak nagyon fogok örülni! :)
Ha lesz is ébredés, gondolom egy kis kaja megoldja a dolgot....

Apa ma már dolgozik, sőt azt hiszem a héten végig délre megy és zárós lesz, 22 után végez mindig. Biztos furcsa most újra dolgozni így 3 hét szabadság után. Ezután már úgyis max 1-1 napokat lesz itthon, vagy ki tudja. Na jól van, mára azt hiszem ennyi. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)