2010. július 17., szombat

Elég jól telt az éjszakánk.... :)

Leszámítva a dögmeleget, amitől én nem nagyon tudtam aludni, túl sokszor nem kellett felébrednem, felkelni meg csak egyszer. Vagyis kétszer, mert 4 óra után elhúztam a sötétítőt, hogy ne legyen világos idebent. :)

Levike 22 órakor szépen el is aludt, majd éjfélkor felébredt, akkor adtam Neki 120 ml tápszert aminek kb a felét ette csak meg, de utána legalább aludt. :)
Livike 1:15-kor sírdogált kicsit, de elég volt, hogy beszéltem Neki kicsit és vissza is aludt...
Következőleg - azt hiszem - Levi ébredt 3:40-kor, majd Livi 4:30-kor, de ezek mind csak ilyen nyekergés-félék voltak. Én elég rosszul aludtam a meleg miatt, meg gondolom az is furcsa volt, hogy egyedül aludtam a nagy ágyon. Kihúztam, mert úgy mégis kényelmesebb, mint összecsukva. Forgolódni óvatosan mertem, mert nyikorog az ágy, meg ezekre mindig a gyerekek közül is megébredt valamelyik.

6:30-kor Livike megint jelentkezett, de még vissza tudott aludni, 7:10-kor már nem. Én akkor felkeltem, hogy majd készítem a kaját meg ilyenek, de akkor meg visszaszenderedett a Lány, úgyhogy végül 7:40-kor tettem Őket rendbe és kapták meg a kajájukat. Levike nem is volt fent éjjel/hajnal óta, akkor ébredt, ahogy Livikét kivettem az ágyából. :)

Folyamatosan meleg van, de talán holnaptól enyhül valamelyest, legalábbis ezt olvastam az újságban. :)

Megyek és megcsinálom a tízóraijukat, mert Mama mindig korábban etette Őket, lehet, hogy már 10 órakor éhesek is lesznek. :)

Majd még biztos jövök ma, ha máskor nem, este.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)