2010. július 17., szombat

Alvás, evés (felváltva), játék, evés, fürdés, alvás...- szombat délutáni összefoglaló

Livike 12:45-kor ébredt, gyorsan ki is hoztam, mert bár csak beszélgetett az ágyában fekve és vigyorogva, de mindezt elég hangosan művelte. :))
Bevittem Mamáékhoz az utazóágyba, ahol persze túl sokat nem tartózkodott, mert jobb volt az irodai cuccokat, újságokat, papucsokat egyebeket pakolgatni, járkálni, bujkálni. :)
Mama meg is etette, bár nem evett túl sokat a Lány. Pedig mostanában korábban ettek, na meg főleg így, hogy amíg általában Levi aludt még, akkor Livi már evett. A lényeg, hogy még kaja előtt kapott egy negyed almát, azt megette (majdnem) utána biztos ezért nem kellett a főzelék.

Levi megint elég sokat aludt, 14:15-kor ébredt csak fel. :)
Ő is kapott kaját természetesen, de Livike sokkal nagyobb intenzitással kérte a főzeléket, mint Levi, aki ugye még nem is ebédelt. :)) Úgyhogy Livike végül kitett magáért ebéd terén, kétszer (és kétféle) főzelék, túrórudi, tea..

Miután ettek, továbbra is bent voltunk Mamáéknál, mert ott a klímával kb 27-28 fokot tudtunk csinálni, elviselhetőbb volt a meleg, mint idebent. (A klíma persze tud "többet" is, de a gyerekek miatt így is csak időszakosan és elég magas hőfokon volt bekapcsolva) (Szarvason a szobánkban átlag 22 fok volt, ami kellemes hűvös érzésnek bizonyult a kinti hőséghez képest. :) )
Itt nálunk ma egész nap meg lehetett gyulladni, még most is.... nekem legalábbis nagyon melegem van. (mióta haza értem folyamatosan...)

15:45-kor jöttünk ki, addig jól eljátszogattunk odabent. Közben eső készülődött (végre!) úgyhogy amint elkezdődött, a gyerekek egyfolytában ki akartak menni.... Ekkor Papával megfogtuk mindkettőt és kiálltunk a teraszra, néha a karjukat kitettük, hogy érje az eső, tetszett nagyon Nekik. :)

16:45-kor kaptak egy kis tápszert, hogy hátha alszanak valamennyit, hogy mi is tudnánk ebédelni. :) Végülis tudtunk, a bébiőr be volt kapcsolva, de valószínűleg nem aludtak egy percet sem, viháncoltak, nevettek, játszottak az ágyaikban.... Legalább pihentek egy kicsit. :)

17:30 volt kb amikor már ki kellett jönnöm, mert Levike nagyon belelendült a nyafogásba... végülis telepakolt pelussal fogadott, megvolt az oka, hogy miért nem marad... de előtte meg olyan jól elvolt. :))))
Ezután közös játék következett Papával, majd 18:15-kor uzsonna, amit jól megettek, bár a joghurtot nem igazán kérték (tőlem). Amikor Mama is bejött (végülis váltották egymást Papával) akkor Tőle már simán megették, igaz, hogy bent a szobában és nem itt az etetőszékeikben. Na nem baj, csak egyenek valahogy. A jövő hét nem tudom hogy lesz, hiszen senkinél nem esznek olyan jól, mint Mamánál. :( Ő pedig holnap estétől nem lesz itthon következő hét péntekig... Nehéz lesz tudom, de megoldjuk.... csak keddig leszünk Papával, utána már jönnek Apáék is haza... ennyi emberből valaki majdcsak meg tudja etetni a gyerekeket. Szomorú, hogy épp hozzám nem ragaszkodnak ilyen téren (sem) annyira. :(

Mivel délután nem aludtak a gyerkőcök, így 19 óra után már kezdtek igazán nyűgösek lenni, hisztizni, na meg "a semmi sehogy nem jó csak kézben, utána még úgy sem" helyzet is előállt 19:30 körül Levike részéről. Ja, mindez heves nyekergéssel, hisztivel kísérve, nem csak úgy csendben. :)
A fürdést 19:40-kor kezdtük az új szokás szerint a konyhában fürdetünk már, a laminált padló így nem kap annyi vizet, mint eddig, most a másik oldalon jut rá egy kevés (az ajtónál) de csak addig, amíg bevisszük a gyerekeket a pelenkázóra és addig csöpög Róluk a víz.
Nem volt semmi gond.
Mostanra már el is csendesedtek, de szerintem lesz még itt ma ébredés, nem állnak Ők vissza az egyben átalvásos éjjelekre szerintem. :) Talán a levegő hűlt valamelyest, de azért az ablak még most is tárva áll. :)

Apával az előbb beszéltem pár percet telefonon, jól vannak, szúnyog kb kétszer annyi van most, mint eddig. Hát... ha azt még lehet fokozni:D Fogtak ma is pár halat, meg egy cicát is sikerült... de annak nem lett baja, csak a széthagyott szerelékbe sikerült beleakadnia. Meg is lepődtem amikor mondta, hogy nézik a filmet az RTLen... valami rajzfilm :))) Mármint azért, mert két éve be nem lehetett rángatni a vízpartról, annyit horgászott, most meg... vagy a dögmeleg, vagy a sok szúnyog lehetetleníti el az órákon keresztül történő kint ücsörgést. Így jártak/jártunk. Telefonálni sem egyszerű, térerő csak kb három helyen van az egész telken... A teraszon van egy pont, Apának még nem sikerült eltalálnia:D Így kiment a füves/fás placcra, ott meg a szúnyogok támadták meg, úgyhogy nem lesz sok a telefonszámlánk, ami nem baj, de azért nem ilyen áron kellene keveset telefonálnunk. :)) Reggel és este 1-2 perces helyzetjelentést leadunk és ennyi... :)

Na azt hiszem be is fejezem, az utolsó bekezdés úgyse nagyon idetartozó, de nem baj, ha leírtam most már marad.

Holnap jövök valamikor. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)