2010. július 26., hétfő

Hónapforduló - 17.

Most is, mint mindig, elolvastam az előző havi összefoglalót, és ismételten megállapítottam, hogy nem sok minden változott. De azért a rend kedvéért íme az aktuális, 17 hónapos "nagy gyerekek" főbb adatai, jellemzői:

Kezdem mindjárt a reggeli súlyméréssel, mert ügyes voltam, és nem felejtettem el:D Na mondjuk az is vicces, hogy miről jutott eszembe, hogy megmérjem Őket.
Az uborkákról. :)) Ugyanis Apával megbeszéltük, hogy amikor terem az uborkánk és leszedjük, majd mindig megmérjük, hogy kb hány kiló is terem meg rajta egy szezonban. Na most reggel ránéztem az uborkákra, és erről beugrott, hogy jajj, a gyerekeket el ne felejtsem ma megmérni. :)) Bár este is eszemben volt, de a mérleget nem készítettem elő, nem biztos, hogy még reggel is beugrik, hogy mi is van.
Ennyi kitérő után jöjjenek a tények:

Levi: 9600 gramm,
Livi: 8940 gramm volt ma reggel, mindketten nagydolog előtt.

Livikével nagyon elégedett vagyok, sokat gyarapodott az előző havi mérés óta, remélem nem mértük el, mert csak egyszer tettem rá a mérlegre....
Levike súlyán nagyon meglepődtem, mert konkrétan 10 grammot gyarapodott csak, háromszor is újra mértem, hátha nem jól helyezkedett, ficánkolt, stb, de csak nem lett több az a súly. Nem tűnik soványabbnak, pedig szerintem nőtt, hosszabbnak tűnik. Livinél is volt ilyen, többször is, hogy nem, vagy alig hízott, vagy épp kevesebb volt a súlya, de Levinél még nem volt ilyen. :( A sok rohangálás tenné? Ennyire feldolgozza a szervezete a táplálékot? Pedig eszik rendesen Ő is, persze amikor olyanja van akkor nem, de akkor Livi sem. A nagy meleg időkben kevesebbet ettek, inkább ittak... Szóval nem tudom miért van, mindenesetre ez ennyi, minek írnék többet, kit akarnék becsapni? Magamat? Másokat? Minek? Ennyi és kész. :(

Mozgás:
Nem sok minden változott. Mindketten 90%-ban lábon közlekednek, járnak, szaladnak, futnak. Livike is! Bár Ő még elég csúnyán megy.... viszont "szebben" esik, ha elesik. Leteszi a kezét előre, vagy épp csak leül. Levi kitekeredettebben tud esni.
Még mindig nagyon féltem Őket az udvaron, utcán menéstől, főleg a járdától. Volt is már esés a napokban.... de azt mondják, lesz még jóval több is. :(( De úgy tanulja meg, hogy mik a korlátai. Hát igen.. de én úgy szeretném, ha soha nem sérülnének meg, nem fájna semmijük...! :(
Ágyon rohangálás, ágy végén állás, falvédő legelés továbbra is megvan. Huncutkodás, türelem próbálgatás, stb....
Na és a régen általam annyira várt "vegyél fel" mozdulat is, hát nem lehet nem felvenni, amikor kitárt karokkal nyújtózkodnak és olyan kérőn néznek...! :)
Egyébként lehet: le kell ülni közéjük. :D

Evés:
Még mindig változó. Lesz egyáltalán nekem olyan bejegyzésem, amikor azt írom, hogy fixen tudom mikor ki miből mennyit eszik? :))
Egyre több "felnőtt" ételt esznek, a pépeset már szerintem nagyon unják, van, hogy egyáltalán nem hajlandóak megenni. Csak a darabosat: tarhonya, csigatészta, rizs, "rendes" levesek sűreje, nokedli, tészta. :))
A főzelék 80%-ban házi, de mostanában van, hogy kapnak üvegeset is, 11 hónaposat, mert az már darabos:) Vagy vegyítjük a házival, vagy magában azt kapják csak, változó. A túrórudi megint nyerő pozicióba került, a joghurt még mindig, a kölesgolyó szintén. Péksütemények, kifli, piskótatallér, tea, néha gyümölcslé.
Felvágottak közül a sonka és a párizsi megy uzsonnára, vagy épp ami van, pl rántott karaj:)) Virsli ritkán, ha nincs más. (mivel sokáig eláll, mindig van tartalékban itthon egy csomag Orsi virsli) :) Sajt, pogácsa, nem is tudom még mi...
Jól összevissza írtam, ki lehet válogatni mint mire kapnak. :) Tízóraira még mindig alma-banán-piskóta, vagy alma-barack-piskóta, de amíg volt cseresznye azt is ették, vagy magában az őszibarackot is megeszik, meg a körtét is.
Reggel és este tápszer, alvásokhoz szintén. Ezt nem tudom mikor tudjuk elhagyni. Viszont éjjel, ha felébrednek, akkor van amikor elég a tea is vissza aludni. Főleg, amíg meleg volt, addig.

Alvás:
Lassan normalizálódik a helyzet, a nyaralásunk idején, amíg nem voltam itthon nagyon összevissza aludtak, éjjel sokat voltak fent, nem akartak aludni, Mama megszenvedett Velük rendesen.
Most már megint elalszanak este is, van, hogy már 20:30-kor, de van, amikor csak 22 óra után sikerült, néha pót kajával. Éjjel mostanában Livike ébred éfjél és 1 óra között, vagy csak úgy simán felsír, de alszik is tovább.
Reggel 7 és 8 óra között ébrednek, szerencsére megint közelítjük a 8 órát, néha már kicsit sikerül tovább is aludni! :)
Ebéd előtt 11 óra körül van egy alvás, ami jó esetben Livikének 1 órahossza, rosszabb esetben fél óra. Levike is vagy 1, vagy 2 órát alszik ilyenkor.
Délután 15:30 körül tudom Őket letenni mostanában, akkor is kb 1-2 óra alvás van, de van, amikor semmi! :(

Beszéd:
Nem is tudom.... Levike mostanában csak őőőőőget, mutogat, néha mondja, hogy mama, meg vavava, de ezen kívül nem igazán mond semmit. Persze tátátá meg ilyenek az van, de látványosan kevesebbet beszél, mint Livike.
Livike dumál egész nap, bár új mondása most azt hiszem nincsen. A telefon utánzós "szia" is csak inkább hangzásában az, aminek lennie kellene, viszont pár napja már van "mijaz" is, ott a Z a végén! :) Szokta gyorsan mondani a "mi mi mi mi mi mi mi" de néha olyan hangsúllyal, mint az a bizonyos nóta is van, azzal a bizonyos csipkebokorral :))) Ha elkezdem énekelni, akkor tuti mondja Ő is, az elejét persze. :) A hinta palinta dallama is megvan már rég, de az Levinek is. Livikénél éneklés terén nem rég fedeztem fel, egy bizonyos dallamot, amit nem tudom honnan vett, mert nem szoktuk hallgatni, bár a rádióban épp lehet ez a dal. Ez, most hogy rákerestem és megtudtam, Michael Jackson - Beat it című száma. Ennek a refrénjét vélem felismerni sokszor Livikénél, a szöveg persze "miaaa miaaa, miaaa miaaa" :)))))
Még mindig nagy sláger a "papa", a "mama", és néha talán van "aja" is, de az lehet, hogy ajjaj akar lenni.... Szavak eleje is sikerül néha, papucsra "pa", távirányítóra "tá", meg a tányérra is "tá" :)
Integetés, pápázás vagy tátázás is megy, de ezek már régen.
Szokás szerint nem tudok most újat, pedig biztos, hogy van még, hisz' annyit dumálnak, gagyognak, képtelenség megjegyezni mindent.

Fogak:
8:12
Most vagyok bajban, ugyanis veszélyes üzem egy 17 hónapos csöppség szája, hát még kettőé.... Harapnak! (nagyon, és fájdalmasan....)
Ami biztos, hogy Livikének felül kint van a két 1-es 2-es, valamint a rágófogakból 1-1, ez eddig 6, alul a jobb alsó kettes is kibújt, de az lehet, hogy már múltkor is... szóval ott is 6 a rágófogakkal, tehát elvileg 12 foga van. Érzek itt-ott még éles dudorokat, de nem tudom beazonosítani, hogy melyek azok.
Levikénél nem tudom hogy számoljak, felül 4 (1-2) az tuti, alul 3,5 (1-2) ez eddig 7, érezni lehet még a négy rágófogat amik Livikének már kint vannak, meg még előtte is valamit, de ezeket inkább nem számolom. Kerekítsünk nyolcra szerintem, mert a jobb alsó kettes az már szinte teljes. :)) Talán következőleg már kibújik mind, ami még most csak készülődik. Rágnak ezerrel, a kezük folyton a szájukban van, harapnak mindent és sajnos mindenkit, ha rájuk jön. :( Talán a hiszti és nyűgösködés fő oka is a fogzás, mert meleg már nincs, arra nem foghatom.

Már nem csak Livike a hisztiskislány, hanem Levike is. Igen, néha olyan, mint egy kislány. Nyávog, nyekereg, és toporzékol! De még hogy! :))) Szabályos helybenfutást rendez, ha valami nem tetszik Neki. Livike sokszor - számunkra - ok nélkül kezd bele az oltári visításba, belelovalja magát, hosszú percekig képtelen abbahagyni. :( Mikor lesz ennek vége? Bár a neheze még ezután jön szerintem.....

Ne hagyjam már ki, hogy mióta megvannak, pár óránál többet nem voltam távol Tőlük, most először majdnem 6 napig nem voltam itthon, mitnemondjak, furcsa volt. Hiányoztak. Nagyon. :( Mamáék helyt álltak, pedig nem könnyű ezzel a két kis manóval....
Sok az idegeskedés, a rosszalkodás, de azok a pillanatok - mert nem sok van belőlük - amikor olyan "jók", feledtetik a rossz dolgokat... egy mosoly, egy bújás, egy szó, gesztus... :)

Most ennyit tudtam összeszedni, mint mindig, tuti maradt ki valami...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)