2010. április 20., kedd

Újra tavasz van! De meddig? :)

Tegnap este 6 óra óta nem esik az eső. Egész délelőtt szép idő volt és van jelenleg is. Remélem nem lesz igazuk az időjósoknak, hogy egész héten esni fog. Főleg, mivel Mamáék péntek délutántól vasárnap délutánig kirándulni lesznek a transzplantált egyesülettel. Elkélne a jó idő Rájuk. :) Meg ránk is, mert ha esik akkor a gyerekeket se lehet kitenni, így sokkal nyűgösebbek, mint egyébként. Na, majd meglátjuk, odébb van még a hétvége. :)

Az éjszaka jól telt, reggel 7:30-kor ébredtünk. Az 5 órási telefonjelzésre most nem ébredt fel Livike sem, én is tudtam aludni miután Apa elindult dolgozni.

Reggel minden rendben volt, jó kedvük volt a gyerekeknek, meg még most is az van, jó lenne, ha maradna is a nap további részében.

9:40-kor kitettük Őket hintázni, mert 8:30 körül Levike elaludt, így nem akartam a porszívóval zajongani. Gondoltam, hogy tízórai előtt kihintázzák magukat, addig én kiporszívózok, esznek, majd alszanak. Na igen, gondoltam én. :))
Jót hintáztak, majd a tízórait is a hintában ették meg. Levike egyedül megette az egész teli tállal, Livikének nem nagyon kellett. Így Ő kapott piskótatallért, (Levi is) és egy olyan keveréket, ami barackos joghurtból, egy fél almából és 1 babapiskótából állt. :) Nehézkesen, de azért megette, másik két piskótatallér kíséretében. :)
Ez után ma is bejárták a benti lakást, az irodát, a két belső szobát, másztak, járkáltak, élvezték a "teret" :)
11:30 volt kb mikor végre ki is tudtam porszívózni, majd a gyerekek kaptak egy kis tápszert, majd letettük Őket aludni.
Fél órát aludtak is! Nem valami sok, de most mit tudunk csinálni.....

13 órakor az ebéd is rendhagyó módon zajlott, hátha a változatosság miatt jobban esznek. Lehet, hogy már az etetőszéket is unják, mint annakidején a hordozót.
Mama főzött ma Nekik finomat, krumpli, alma, sárgarépa, kelkáposzta és a hús.. olyan krumplipüré állagú volt az egész, ez volt a mai ebédjük. Mivel Levike rengeteget evett tízóraira, ráadásul több részletben, mert még Ő is kapott piskótatallért meg a Livi joghurtos kajájából is evett, így nem nagyon eröltettük Neki az ebédet. Pár kanálkával megevett azért Ő is, de Livike majdnem egy egész tállal! :) Persze Mama etette Őket a kiságyban. :) Álltak, tátották a szájukat, ügyesen ettek. :)

Most nem alszanak. Viszont azt hiszem érzem az "okát"....:) Megyek és megnézem a pelusokat, majd csinálok egy kis tápszert, hátha elalszanak... Na, Livike már megint "mie,mie,mie"-zik :) Most már nem "me", meg "mi" meg "mö" legtöbbször a mutogatással egybekötött szavacskája, hanem a "mie". Ezt Papa tanította Neki, mert mindig mondta, hogy nem "me" hanem "mi ez" és "mi az" amit mondani, vagyis kérdezni kell.. Na, ebből lett a "mie" :)

Van egy mai videó, ahol többek között ez is hallható, még mérges is a Lány, hogy nem válaszoltam Neki rögtön, hogy mi micsoda. :))
Na és van ugye a kukucs dolog, meg a kukk, amikor elbújnak valami mögé, vagy mi bújunk el, és akkor a kukk-ra előbújunk... :) Levi mondjuk azt mondja a kukk-ra hogy "tátt" vagy valami ilyesmi. :) Na majd lesz ebből értelmesebb szó is, biztosan. :)

Hmm... a YouTube jelenleg eléggé fagyos hangulatban van, pedig a videót fel tudtam tölteni, de megnyitni már nem tudom.. így a kódot sem tudom kimásolni egyelőre.
Ha beenged, felteszem! :)

15:29 ~ végre sikerült belépnem! :)
Íme az a bizonyos felvétel:)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)