2010. április 18., vasárnap

Levike megtette első önálló lépéseit! :)

Sejthető volt ez már egy ideje, mióta nagyon rohangál minden mentén, meg már Mamával is volt olyan, hogy 1-2 lépést megtett kettőnk között Levike. De ma sokkal többet és többször sikerült egyedül lépkednie, na jó, inkább szaladnia. :)) A lendület az megvan, bár felállni még nem tud kapaszkodás nélkül, inkább megy. :)

Épp mosogattam, mikor szólt Apa, hogy Levi odament hozzá a Livi ágya végétől a kanapéig... Megtett pár lépést egyedül! :)
Utána hozzám is idejött. :) Ezután azzal telt az idő, hogy "járkáltattuk" Levikét, Apától hozzám, és vissza! :) Pár lépések ezek még, 4-5 összesen kapaszkodás nélkül, de szerintem ez akkor is már AZ! Az önálló járás kezdete! :))

Livike pedig most már határozottan megtanult ülni, mármint állásból kapaszkodva eddig is ült, csak úgy nem, hogy mondjuk négykézláb áll és leül. Most már csinálja. Ő is rohangál az ágy meg a rácsok mentén, de bizonytalanabbul teszi a lábait pl ha kézen fogva sétálunk Velük. Bár ez a cipője hibája is lehet, mert nem valami márkás, kicsit nagy is, csak arra lett véve, hogy mégis legyen valami a lábán, de akkor még nem is nagyon állt.... Ezért is kell mielőbb "rendes" cipő mindkettőjüknek.
Valamint megtanult határozottan lejönni az ágyról, már nem fejjel, hanem szépen leereszti a lábait és úgy jön le. Ezt még nem sikerült levideóznom.
De sikerült mást! :)

Elsőként egy tegnap esti felvételt mutatok meg, ahol Levi szorgalmasan gyakorolja a "szaladgálást", Livike örül, sikongat, jó kedvük van. :)



A következő az a bizonyos majdnem első, de megörökítve mindenképp az első pár lépés Levi részéről. Ahogy elkezdtem videózni, Livike egyből rám mászott, fogta a kamerát, az Ő hangját lehet hallani ahogy nevetgél. :) Ezért féltem, hogy nem tudom majd elkapni Levit, de nem is kellett, mert szépen odajött, egyenesen neki a kamerának, majd kaptam egy ölelést is. :)



Végül következzen egy kb 3 perces videóból kivágott néhány másodperc. Azért ilyen rövid, mert egyrészt a rövidet könnyebb feltölteni, bár meg is kell vágni... másrészt legfőképp csak rohanás, bohóckodás volt a felvétel többi részén. :) Odajött, odament, de szaladt, néha nem is arra, ahol voltunk, úgyhogy jó az egész, de nem akartam, hogy 20-szor ugyanazt csinálja, vagyis hogy ezt kelljen végig nézni. :)) De inkább az első az igazi ok... az idő. :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)