2010. április 14., szerda

Szerda délelőtt

Az eső most éppen elállt, de eddig még egész nap esett. És egész éjjel is, meg egész tegnap... Igazán vége lehetne már ennek az időnek, süssön a nap, legyen meleg, így a kis hintázáson kívül nem tudunk levegőzni a gyerekekkel, ami pedig nekik létszükséglet. Nagyon megszokták, hogy tavaly szinte folyamatosan kint voltak nyáron a babakocsiban, szinte csak tisztába tenni hoztuk be Őket. :) Télen is csak kb egyszer volt olyan, hogy kb 5 napig nem voltak kint, amikor betegek voltak, de akkor is sűrű szellőztetés mellett voltak idebent. Tavaly ha esett az eső, akkor a babakocsit feltettük ide a teraszra az ablak alá, mert akkor is fel volt téve az árnyékoló tető, védte az esőtől a babakocsit. Most kicsit macerásabb feltenni a kocsit, mert a hinta került arra a helyre... Egy régi hintaágy állvány lett felhozva, azon van a két babahinta. :) Tudom, még mindig nem tettem fel a videókat.. szerintem csinálok majd újat, csak ne overállban kelljen már kint lenniük, hülyén néz ki, hogy április közepén így be kell öltözni.... :))

Ennyi kitérő után a mai nap eddig:
7:35-kor ébredés, készülődés, stb. 8 órakor már mindketten ették a kis kajájukat az ágyukban. :) Miután rendbe tettem a szobát is és kitettem a gyerekeket, jól eljátszogattak a placcon. Apa készülődött, mert ma 10-re ment dolgozni. Gyanús volt a nagy csend, gondoltam benézek már, mi a helyzet, mit szedtek már szét, amivel ilyen jól elvannak. Hát... mindkettő a szobaajtóban volt, a porszívót piszkálták... Hogy jöttek ki? A karám ajtaja zárva volt. Akkor néztem jobban szét az ablaküvegen át, mert bemenni egyelőre nem tudtam a gyerekektől: Livi kiságya kissé kihúzva a helyéről, emiatt az ágy végéhez rögzített karám utolsó eleme eltávolodott a kiságytól, mert csak egy helyen van rögzítve gyorskötővel, hogy este tudjuk mozgatni... azon a helyen ahol elvált mintegy V alakot kialakítva, szépen ki tudtak bújni a Manók. :) Hát így esett... :) Felvettem ezt is az ablakon keresztül, fel is teszem bár sokminden nem látszik. :))



10:20 körül Mama jött és megetette a gyerekeket a gyümölccsel, majd egy közepes méretű hiszti kíséretében ki is tudott Mama menni:) Ekkor már az ágyaikban voltak egy kis kajával mert nagyon álmosak voltak evés közben is. Keseregtek még vagy 2 percig, majd már rám is figyeltek, ahogy próbáltam felvidítani Őket... és jobb kedvük lett, majd szépen lefeküdtek, ettek és jelenleg alszanak. :)

Az előbb járt le a Teszveszen egy tápszeres licit... végig én vezettem, a "kevesebb 1 percnél" alatt kb 5 mp-enként frissítettem az oldalt, erre egyszercsak elém került valaki, mire beírtam az új licitet és elküldtem már vége lett.:( Igazán bosszantó. :(( Ez most egyébként nem is a megszokott tápszer lett volna, hanem a Milumil 3-as gyümölcsös, kipróbálásra akartam, hogy hátha ízlik és akkor próbálok ilyet íratni az orvossal. 1050 Ft-ért hozhattam volna a bontatlan dobozt. (plusz postaktsg) de így jártam.
Milumil AR-t meg véletlen se hirdetnek az utóbbi napokban..... Nem tudom mit kellene kitalálni, kipróbálni... Valami ilyen kellene ami ugyanúgy sűrű mint ez az AR-es. Nem a bukás miatt, hanem a hígabbal lelocsolják magukat, mint a teával. Szerintem. Na mindegy. Nyavalygás off. :))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)