2010. április 16., péntek

A folytatásban: kevés alvás, levegőzés, uzsonna, játék és pancsi. :)

Kb ennyi is lehetne ez a bejegyzés, de azért kicsit bővebben is leírom, mi is volt még ma eddig. :)

Szépen el is aludtak ahogy írtam legutóbb, nekikezdtem a vasalásnak, majd hazaért Papa, rá 5 percre Mama is. Az alvás nem tartott sokáig. Valószínűleg miattunk, vagyis a fényképezőgép vakuja miatt ébredtek fel, de azt a pózt, ahogy aludtak, le kellett fényképezni. Lehet, hogy a vaku villanása nélkül sem aludtak volna sokkal többet, mindenesetre így kb negyed órát sikerült csak aludni.

Íme az ébredés "okozói" vagyis a képek:

Livike lába Levike kezénél... Levi mozdult meg a vaku villanás után, ezzel gondolom hozzáért Livi lábához és ezért ébredt fel a KicsiLány is.

Livike felől nézve... :) Egyébként én "rendesen" tettem le, tehát fejjel Levi felé. :)

A teljes látvány. :) Livikének is volt kajája, csak szinte benne volt a jobb szemében a cumisüveg cumija, előtte már elvettük onnan.... :)


Miután felébredtek próbáltuk még vissza altatni Őket, de nem sikerült. Így mivel elég jó idő volt kint, kimentünk kicsit hintázni, most már nem overállban, hanem vastag kardigánban, sapkában, cipőben.
Kb 5 perc után jött a Familys autó, ("tilinkós kocsi":) ) aminek a zenéje nagyon tetszett Levinek, így gondoltuk gyorsan kimegyünk az utcára, itt a szomszéd néninél úgyis mindig meg szokott állni. Úgy is volt. Megnéztük az autót, a szomszéd nénit is. :) majd átmentünk az út másik oldalára, mert ott jól sütött a nap, hogy majd viszasétálunk. Igen, lábon, kézen fogva, szépen, ügyesen. :)
Viszont addig szórakozott Mama Levivel a majdnem szembeszomszéd kapucsengőjével, hogy végül megnyomták (szándékosan, úgyis rég találkoztunk velük:) ) és így egy jó negyed órát még Erika is elsétálgatott velünk, vagyis Ő leginkább Livikével. :) Ültek fűben, szedtek fűszálat, (nálunk is van fű, de kutyagumi is akad, meg ez még nem olyan szép fű, most lett friss vetve a régire....itt még nem mentek úgy bele a fűbe sosem a gyerekek) majd mikor Erika férje is hazaért, bementünk az udvarukra is, ott is sok érdekes dolog volt, hisz még sose jártak ezelőtt ott a gyerkőcök. :) Livike még a kocsi csomagtartójába is bemászott, Levike csak kívülről szemlélte a dolgot, inkább sétálgatott kézen fogva, főként egy kézzel kapaszkodott már csak, néha már úgy sem, 1-2 lépés erejéig, nagyon bátor. :))

Miután visszajöttünk még hintáztunk, majd következett az uzsonna. Jól és sokat ettek. :) Ezután Mamával bementek játszani én meg elszaladtam a kisboltba.
Fürdésig játék, vidámság, de a fáradtság és álmosság jelei is láthatóak voltak már. Ma ugyebár nem sokat aludtak.

20:10-re kész voltunk a fürdéssel, hamar el is aludtak mindketten. Livike az előbb felsírt de visszaadtam a kajáját, simogattam kicsit és újra elaludt. Remélem így is marad reggelig! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)