2010. január 19., kedd

Kedd...

 A mai nap elég jól telt, remélem az éjszaka is nyugalomban fog telni.
Az elmúlt éjjel Levike kapott egy kevés kaját még 22 órakor, (lehet, hogy ezt írtam is...) utána szépen aludt.
Legközelebb páros ébredés volt 2:40-kor, ekkor mindketten kaptak kaját és aludtak reggel 7:30-ig.

A reggel és a délelőtt a szokásos dolgokkal telt.
Apa ma is itthon volt, bár épp a tízórai evés idején ment el a boltba, hogy jön Ő mindjárt... Hát jött is, de addigra Mamával megetettük a gyerkőcöket, mert már álmosak voltak, nem maradtak nyugton.
Livike így is alig evett a gyümölcsből... :(
Kis tápszerrel ki is tettük Őket a babakocsiba, ekkor 11 óra volt kb.
Ott jó nagyot aludtak! :)
13:40-kor hozta be Őket Apa, mert én közben elszaladtam a Sparba, nem voltam sokáig, csak azt vettem amit összeírtam, hogy még kell mára. (Apa csak a kisboltban volt délelőtt, meg a kertészboltban, meg nézte a horgászokat, hogy van-e valami jó mert akkor kimegy Ő is. Namost vagy nem talált jó helyet, vagy kedve nem volt a hideg miatt, nem tudom, de itthon maradt, aminek persze én örülök a legjobban. :) )

14 órakor megvolt az ebédeltetés is.
Zöldséges-csirkehúsos, kicsi Aktíviás főzelék, amit Levike nagyon szépen és ügyesen fogyasztott. Livike drága megint alul teljesített... kicsit több, mint a felét ette csak meg. :( Azt is úgy,hogy közben adtam Neki teát is kanállal, meg eleve a műanyag kanalával nem volt hajlandó enni, csak a fém teáskanállal... bánja fene, hogy mivel, csak enne már!
Desszertnek ma is megkaptak egy túrórudit, amit mindketten nagyon szerettek. :)

Ebéd után gondoltam, hogy nem fognak aludni a délelőtti nagy alvás miatt.
16 órakor azért megkisérteltem lefektetni Őket egy kicsi tápszer segítségével, de ahelyett hogy aludtak volna, szépen megették és szórakoztatták egymást vigyorogva a kiságyban, majd kivettem Őket és folytatták a placcon a játszást... :)
Persze ennek az lett az eredménye, hogy estére álmosak lettek....
17:20-kor volt még egy evésünk, mégpedig az uzsonna (kekszes tejpép a gyümölcsmaradékkel összekeverve...) Livike ma először megette az adagját!
Vagy ennyi idő kellett, hogy igazán éhes legyen, vagy a többi kaja nem ízlett....

Az este további részében is játszottunk, bár csinálhattunk bármit, ha kicsit egyedül maradtak a szobában, pár perc múlva a konvektor alól kellett kiszedni mind a kettőt!

19:40-kor fürdettünk, mert érdekes módon a végén meg nagyon bírták magukat, nem tűntek annyira álmosnak, mint előtte! :)

Azóta nyugi van.... csak maradjon is így! :)

Reggel mértem súlyt is, mert néha azt is kell. :)
Egyszerűen nem találom, hogy utoljára mikor mértem, december 26-án tuti, de szerintem azóta is... Mégis fel kell írnom a füzetbe is, nem csak ide a blogba, mert hiába a keresés, nem találtam olyan frissebb bejegyzést, amiben szó lett volna a mérésről.
Na mindegy. A decemberihez képest gyarapodtak, ez a lényeg! :)
Szerintem a legutóbbi januárihoz képest is.....
Livike 7480 gramm, Levike pedig 8340 gramm volt ma reggel.

Délelőtt felhívtam a védőnőt is, hogy nehogy az legyen, hogy nem is foglalkozunk azzal, hogy tanácsadásra menjünk. Na igen.... két gyerekkel nem könnyű, főleg nem épp az alvás idejükben, amikor tuti nyűgösek lettek volna, ha ma elvisszük Őket.. csak azért hogy megmérjék....
Szóval jelentkeztem a védőnőnél, hogy megvagyunk meg minden, mondta, hogy nem gond ha nem megyünk... (amikor hónapokig nem mentünk se volt baj.....)
Mondta, hogy jövő héten egyébként is el akart jönni hozzánk, de lehet, hogy holnap vagy holnapután beszalad, majd hív előtte. Na igen, mint múltkor, innen a kapuból telefonált.. :)

Kértem végre időpontot a kora.utógondozásra is, második hívásra már sikerült is beszélnem a főorvos asszonnyal. :) (először még tartott a vizit....)
Február 1. hétfő, 13 óra.
Hát jó, akkor február 1 és 25 az orvoshoz menős napunk.... de van két örömnap is, a 14 és a 26. Livike névnapja és az első születésnapjuk! :))

Összességében ma elég jól telt a nap, sokat játszottunk, de önállóan is szépen elvoltak mikor meddig... inkább kevesebb ideig persze...
Livike nem-evése eléggé aggaszt, tényleg KicsiLány.... :(
Ennyire sok energiát felemészt a sok kúszás, a mozgás? Étvágya azért lehetne....

Levike szépen eszik, szépen kúszik és mászik is, bár ha nagyon siet akkor kúszik, ha meg elfelejti hogy tud Ő már haladni akkor a szokásos hason evezést csinálja. :))))

Na azt hiszem mára ennyi :)


2 megjegyzés:

  1. Szia Betty!
    A súlyokhoz egy kis segítség :-), január 9-én mérted. :-)
    Livi 7530g, Levi 8330g

    VálaszTörlés
  2. Szia Helga! :)
    Köszi az infót... :) A január 6-7-8-i bejegyzéseket végignéztem, mert tudtam, hogy valamikor a karácsonyfa leszedés után mértem meg Őket... Viszont a számok láttán nem örülök, mert Livi kevesebb most, mint akkor..:( Levi meg kb ugyanannyi...
    Bár sok múlik azon, hogy éjjel mennyit ettek, volt-e széklet, stb... de akkor is, gyarapodni kellene, nem fogyni, vagy stagnálni. :(
    Nahh....
    Még egyszer köszi :)

    VálaszTörlés

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)