2010. január 2., szombat

Helyzetjelentés

Tegnap 14 órakor ették meg az ebédet, most is üveges volt, de két kanál között becsempésztem egy kis túrót is. Jó, hogy nem kavartam bele az egész kajába, mert tuti nem ették volna meg. Livikének már alig volt a főzelékből - szerencsére - amikor kapott egy falatka túrót, na onnantól kezdve nem kellett neki semmi kaja! Annyira rosszul esett a túró...
Az Aktiviával már úgy tűnik kibékültek, bár még azt is csak főzelékben kapták. Eleve nekem annyira fura, hogy milyen hozzávalókat párosítanak össze a gyerekeknek. Tuti meg nem enném.... Na mindegy.

Ebéd után aludtak egy keveset, éppen csak annyit, hogy mi is tudtunk ebédelni. Vagyis ez nem is teljesen igaz, mert evés közben Livikét be kellett vinni magunkhoz a hordozóban, mert felébredt és sírt... Úgyhogy a KicsiLány utána még jódarabig bent tartózkodott, ott ették meg Mamával a délutáni tejpépet meg gyümölcsöt.
A fiúk idelent aludtak. :) Úgyhogy Livike először itt volt velem a konyhában a hordozóban, utána csatlakozott Levike is, jót hintáztak, elvoltak. Hagytuk Apát aludni. :)

Később volt még közös játék, Levike megint szét akart esni. :) Mostanában ez a szokása, hogy úgy tekergeti magát, hogy attól tartunk eltörik a gerince.. vonaglik, dobálja magát, közben röhög. :) De még kézben tartva is csinálja, na akkor olyan hernyómozgás szerű dolgot csinál. :))) És nem fárad el benne. :)

Mindent úgy csináltunk, mint máskor, leszámítva a fél órával későbbi fürdést, - bírták a strapát, hagytuk, hadd fáradjanak még kicsit - mégsem akartak elaludni.
Mindketten éberen figyeltek, dumáltak, nem nagyon ettek, szóval egyáltalán nem úgy tűnt, mint ahol egyhamar nyugi lesz. Pedig álmosak voltak.
Livike ki lehet találni hol kötött ki: hát persze, hogy a hordozóban!
Levike is a szokásos helyén: rajtam. Először Apa próbálta altatni, de aztán hallottam, hogy megbeszélik, hogy na akkor szóljunk anyának, jöjjön, úgyis ő tud jól elaltatni. Na mondom jó, akkor 5 perc gép előtt ülés után mehettem altatni. :)
Nálam is sokára aludt el a Legény... Úgyhogy megint volt vagy éjfél mire mi is alhattunk.

Éjszaka Livike ébredt 2:30-kor, de mire elkészítettem a kaját addigra visszaaludt. Gondoltam jó lesz az még, úgyis felébred, ott hagytam az ágy végében, majd megtalálja ha kell. 1 óra múlva fel is ébredt, meg kellett mutatni a kaját, még langyos volt. Megette, aludt. :)
Levike 4:30-kor kezdett nyűglődni, de az ő kajájával addig jutottam, hogy csak a vizet mértem ki, de túl nagy volt a csend, így nem csináltam tovább, nem is kellett, vissza aludt.

5-órakor újabb ébredés, vagyis én már nem is aludtam az előző óta, ekkor meg Apa kelt, mert ment dolgozni.
Mivel úgyis fent voltam megvártam míg elindul, csak utána feküdtem vissza.
Szerencsére 8:05-ig tudtam is aludni, igaz, csak kb 6 órától, de a semminél ez is jóval több! :)
Levike jól bírta, pedig nem is evett éjjel.

Gyümölcs evés megvolt 10:30-kor, most alvás van.
Sajnos esik ez a ..... eső, így kimenni megint nem tudnak! :((

Nagyjából ennyi eddig, mindjárt megyek teregetni, mert pelusmosás van, egyelőre még a főzési folyamat tart... :)

Utána vasalni is kellene, ott van a sok póló, de előbb meg kellene csinálnom a deszka huzatát valahogy.. de nincs türelmem nekem most biztosítótűvel kínlódni, hogy visszahúzzam a korcba a madzagot, inkább majd kihozom a Mama deszkáját.... :)
Azt nem akarom elörökölni, mint a porszívóját, mert azt sikerült. :) Vettek egy újat, az övé meg most nálam van, nem kell legalább naponta hurcolásznom.
A vasalódeszka huzatot meg majd egy türelmesebb pillanatomban megcsinálom. (Akkor sose lesz kész! :)  )

Egyelőre ennyi. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)