2010. január 12., kedd

Helyzetjelentés

Hol is kezdjem?
Talán az éjszakánál.
23 órakor mindketten felébredtek. Először Livike ébredt sírva, olyan furán sírt, de biztos azért mert kicsit be volt dugulva az orra, és ettől olyan más volt a hangja. Keserves sírás volt ez. Láza nem volt szerencsére. Ekkor ugye a két dolog közül ami szokott lenni, elsőre bejött a tippem, a foga fájt. Bekentem - nagy harcok árán- az ínyét, és hirtelen csendben lett. :)
Amíg csináltam egy kis kaját - mert megette az adagját - szépen megnyugodott, betettem az ágyába és el is aludt a kis kajájával. :)
Levike is visszaaludt, szintén kis pót vacsorával.

Nem emlékszem már, hogy éjjel hányszor keltem fel hozzájuk, egyszer vagy kétszer... Így járok, ha délelőtt nem tudok ide írni, estére már elfelejtem, összefolynak a napok.
Amit biztosan tudok az az, hogy 7 óra előtt kicsivel keltünk. Próbáltam Levikét most is visszasimogatni kicsit a kiságy rácsán keresztül - megint megfordult és odadugta a fejét - de nem sikerült, így felkeltem. Felkeltünk, mert most már Apa se tudott aludni.

Hogy Ő se maradjon ki a sorból, mára rajta is kijött a megfázás. Érezte már napokkal ezelőtt, hogy "nehéz" mindene, de mára már az orrát is fújja, meg köhög is.... Láza nincs, pedig Ő is hajlamos a lázra, ami nekem fura, mert én pl nem. :) Ha jól emlékszem, nekem max 38,5 volt a legtöbb, amire már nagyobb gyerekkoromból emlékszem, a korábbiakat meg Mama tudná, de szerintem nem igazán voltam lázas.
Szóval, jelenleg most Apa és Mama van benne a legjobban ebben a betegségben, Papa már kigyógyult, én is, bár igazán bele se mentem... A gyerekek is szerencsére nem lázasak, hapciznak néha, de kb ennyi náluk. Eddig legalábbis. Remélem, hogy Apától nem szedik össze újra... :( Főleg hogy ma is meg holnap is szabadnapos....

Délelőtt szokásos dolgok, 10 óra után kicsivel megetettük a gyerekeket.
11:20-kor útnak indultam, ez volt az én "szabadnapom" ami 3 órahossza volt. :) Nekem már ez is fura, ennyit távol lenni a gyerekektől, itthonról....

Kezdtem a bankban, mert ügyes voltam és az internetes hozzáférésnél sikeresen letiltottam magam.... :) Kértem új jelszót. Ezzel délre végeztem.....
Ezután benéztem kb 3 üzletbe amik a városközpontban vannak, részben célirányosan, mert most tudtam, hogy papucsot szeretnék venni magamnak, mert ami van az kilyukadt... Mivel kicsi lábam van - sok esetben a 36-os is nagy, 35-ös meg ritkán van - nem sok esélyt láttam arra, hogy találok, főleg hogy minden kínai, a Scholl meg 15.000 Ft, annyit meg nem adok érte. Végül találtam egy középutat, elvileg olasz gyártmányú klumpa, 3000-ért.. 36-os, de pont jó. :) Mikor ez megvolt elvileg jöhettem is volna hazafelé, de még bementem másik két helyre, ott már csak apróságokat vettem. (zoknit apának, hát a gyerekeknek meg - bár csak közvetve nekik - kis tárolóedényeket, amiben le tudjuk fagyasztani a kajákat, ha többet megfőzünk pl sütőtökből vagy céklából, sárgarépából, stb... Hálózsákot néztem Nekik, de vagy 62-es, vagy 90-es volt... közötte semmi.

14 órára értem haza, az ebédeltetés már meg volt, Apa ügyes, meg tudta egyedül etetni Őket. Egymás után persze. :)

Nem sokat aludtak ma egész nap. Amikor délelőtt elindultam akkor aludtak, de kb fél óra múlva fel is ébredtek.
Ebéd után nem aludtak, csak kb 15 órakor ismét egy fél órát...

17 órakor uzsonnáztatás, nem sokat ettek, de ha egyszer nem kell, akkor nem erőltethetjük. :(
Fürdésig játszás, mert egyébként nem maradtak nyugton. Nem voltak annyira nyűgösek, de azért elég volt így is a mai nap, hogy volt időszak, amit nem is töltöttem itthon. :)

20 órakor fürdettünk, lázuk nincs szerencsére továbbra sem, megkapták a kaját és most alszanak. De még korán van. :)
Biztos lesz még ébredés, de már megszoktam....

Ja, azt még elfelejtettem, hogy 15 órakor volt még egy negyedórás "ugrásom" a gyógyszertárba, meg jópár ezresnek is kifelé a pénztárcámból.....
Tápszer, Neocitran, Neogranormon kenőcs, Advil Ultra Forte, Maltofer cseppek, Nasivin orrspray és Panadol. Utóbbi kettő Mamának....

Az este további részét már írtam. Levi az előbb felébredt, de úgy tűnik vissza aludt.
Megnéztem a Jóban rosszban második részének a második felét. A többit majd neten megnézem, remélem lesz időm holnap, de ha nem, az se katasztrófa, ki lehet következtetni:)

Azt hiszem mára ennyi. :)
(Apa nem szereti, mást nézett....)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)