2010. január 27., szerda

Elég nyugis nap volt a mai - eddig :)

Az este 23 óra után Livike felébredt, kapott egy kis kaját és elaludt újra. Az ínyét is bekentem, kivételesen egyből engedte, sőt még tátotta is a száját... :)
4:10-kor Levi ébredt, szintén kaja és alvás.
Következőleg és mára végleg reggel 7:10-kor ébredtünk. Bár csak 7:25-kor keltünk fel. Annyira jó lett volna még aludni, dehát.....

Szokásos reggeli-délelőtti dolgok, annyiban tért el, hogy még a gyümölcs etetés előtt elmentem a gyerekorvoshoz, hogy íratok tápszert meg beutalókat a korára meg a szemészetre. A váróban kismillióan voltak, persze nem álltam be a sorba... gondoltam, majd fél 12-ig még visszamegyek, addig van rendelés.

A gyümölcsöt 10 órakor odaadtuk a gyerekeknek, majd aludtak kb fél órát a kiságyukban résnyire nyitott ablaknál...
11:15-kor újra irány a rendelő, a tömeg ha lehet még nagyobb volt, de minimum ugyanakkora mint korábban. Gondoltam elmegyek a Sparba, és majd visszafelé még benézek. Bár a rendelési idő rég lejárt már akkorra, még mindig nagyon sokan voltak. Na mondom ez jó, ez az új doki vagy nagyon béna, vagy csupán csak ennyire sok a beteg gyerek. Szerintem letudott még pluszba egy délutános műszakot is mire végzett mindenkivel. Mert gondolom nem küldi haza a betegeket.
Még holnap délután vagy péntek délelőtt próbálkozom, a beutaló mindenképp kell hétfőre, a tápszer talán elég a héten, de jobban szeretem, ha van itthon tartalékban.
Úgyhogy legkésőbb pénteken akármennyien is lesznek, ki kell várnom a sorom. :(

Dél körül értem haza, persze nem aludtak, már akkor sem amikor elindultam... de viszonylag jól eljátszogattak. Csak ugye a fiók. Meg a konvektor. Meg a szekrény. :)
Levike délelőtt rendesen felkapaszkodott az éjjeli szekrény polcára és szépen kirámolt onnan mindent.: dosszié, régi szemüvegem tokja, a betelt füzet amibe írtam hogy mikor mennyit esznek meg ilyenek, telefontartó amit sose használtam, egy régi telefontöltő, csupa olyan ami amúgy se kell, hogy szem előtt legyen. (meg amúgy se kell:)) ) A varrós dobozomat - ami kb mindenes, csak épp abban vannak a tűk meg a cérnák is - már előrelátóan korábban kivettem, mert azt nem szerettem volna, ha magára borítja. Így most az egész polc üres lett kb 2 órára, mert azután eszembe jutott, hogy odapakolom a kockákat meg a műanyag kis játékokból is párat, azokat nyugodtan leszedhetik, úgyis "kell" egy olyan polcot csinálni, ahonnan szabadon pakolhatnak. :))
Újabb szokása Levinek, hogy most már nem éri be a tévé alatti szekrény üvegajtajának piszkálásával, rendesen feltérdel a nagy macira és már a DVD lejátszót piszkálja. Tegnap pl kikapcsolta Apa legnagyobb örömére :)))
És még ami ma csinált a Legény: Apa feküdt az ágyon ami összecsukva olyan, mint egy kanapé. Levi odamászott, és kapaszkodott felfelé, mindenhová kapaszkodva, a végén már a pulcsiba is, és húzta fel magát. Kicsit fentebb, mint térdelés, de nem állt fel. Viszont ebből a függőleges helyzetből egy-az egyben hanyatt is esett! Csak úgy koppant a fejecskéje a habtapin..:((( Nagyon megijedt, meg gondolom fájt is, odamentem, felvettem, de csak nem nyugodott... letettem, akkor is sírt... odaadtam a telefonom, egyből vigyorgott... Utána meg azért sírt mert elvettem tőle a telefont. Nem tudtam elkapni, mert közben videóztam, nem értem oda...annyira hirtelen vágta magát hanyatt. :((
Szóval felhúzza magát, na meg tarol le mindent. Livin is simán átmászik, de a Lányt se kell félteni, mert Ő se tesz kitérőt, ha útban van Levi vagy bármi/bárki más megy át rajta. :)))

13 órakor megebédeltettük a gyerkőcöket. Ma is házi kaja volt, sütőtököt vettem ki a fagyóból, főztem krumplit, meg vettem ki 3 kocka húst a tegnap főtt pörköltből. Rendesen pörkölt íze volt a kajának.... de megették ügyesen. :) Végülis nincs is abban szerintem semmi olyan amit nem ehetnek... nem volt sós, nem volt erős, akkor meg miért ne lehetne adni? :) Kicsit szeles, de az a tök hibája, nem a húsé. Ezért uzsonnára nem is tejpépet kaptak - ahogy eredetileg akartam - hanem virslit.
Ebéd után - 14:15-kor kitettük kicsit Őket a babakocsiba, hogy a hideg ellenére is, de legyenek már kint egy kicsit.
14:40-kor aludtak el, épp akkor akartam behozni Őket, hogy most már elég volt ennyi. Végülis 14:50-kor Levi felébredt, Livi meg kénytelen volt, mert Őt alva hoztam - volna - be, de közben felébredt... :( De már nagyon hideg volt kint...

16:15-kor volt az uzsonna, most elvileg alszanak, gyakorlatilag Levike nyíg.... vagy elfogyott a kajája - kaptak egy kis tápszert - vagy csak nem álmos már. Megyek is és megnézem mi baja..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)