2010. január 7., csütörtök

Folytatás...

Bizony, a tegnapi nap nem ért ott véget, hogy szépen bemegyek és alszok.
Arra kb 2:30-kor került sor. a Kisasszony gondoskodott a fentlétünkről.

Épp elaludtam volna, éjfél előtt jártunk kicsivel, amikor hirtelen felsírt Livike, de úgy, hogy rendesen megijedtem. Lehet, hogy azért, mert már félálomban voltam.
Persze ilyenkor a legrosszabb felkelni, de muszáj volt, ha nem akartam, hogy Levi is felébredjen.
Kivettem, bár tudom, hogy Ő nem szokott rajtam elaludni, azért próbálkoztam az altatással. Néha kicsit le is tette a fejecskéjét a mellkasomra, de nem aludt el, időnként fel-fel sírt. Nem engedte az ínyét bekenni, pedig biztos a foga kínozta a KicsiLányt. :(
Hordozóba tettem, de még hintázni se akart, én lökdöstem, csak sírt és sírt folyamatosan, pedig nagyon álmos volt.
Így elszórakozgattunk jó sokáig, 1 órakor kapott egy kis vigasz kaját, el is aludt vele, de kb 20 perc múlva újra felébredt, kezdtük elölről az egész herce-hurcát.
Végül 2 óra után sikerült elaludnia a kiságyában, akkor már engedte a Dologéles kenést is, biztos attól nyugodott meg. Na meg még 60 ml kajától.
Lehet, hogy mégis szükség lesz cumira, mert úgy tűnik azért kell már a kaja is ilyenkor, bár attól pár hónapja bemérgesedtek, mert nem jött belőle semmi. Így nem is erőltettem a cumit, na meg amúgyse vagyok a híve..

Apa se tudott aludni, mert fájt a válla, hiába az Advil Ultra Forte, nem sokat ért.... Mire hatott volna, ki is ment a hatása.
A lényeg, hogy ez az éjjel nem telt valami jól.

Reggel viszont 8:40-kor ébredtünk!
Egyrészt örültem, hogy legalább valamivel többet alhattam, mintha pl 7kor kelek, másrészt innentől kezdve kapkodhattam, hogy időben kapjanak kaját, ne legyen nagy csúszás.

9:10-kor azért már mindkettőjük szájában ott volt a kaja. :)
Ezután a szokásos takarítás, játszós placc elkészítése, tízórai gyümölcs, és már ott is volt, hogy 10:30, etethettünk.

Apával etettünk ismét, ezért jó, ha délre megy dolgozni, mert akkor együtt oda tudjuk adni a tízórait. :) Ügyesen megették mind a ketten.
Szép idő volt, persze csak addig, amíg ki nem akartam tenni Őket a levegőre.
Erre elkezdett esni a hó! Na mondom jól van, ma se lesz kimenetel.... :(
Így maradt a betakargatás és ablaknyitás.....

Levi 15 perc alvás után felébredt, úgyhogy 12-től 12:40-ig altattam....
Utána viszont jót aludtak, Livike ébredt fel 14 órakor, gyorsan vittem is az ebédet, hogy ne egyszerre kelljen etetnem Őket.
A mai ebéd a tegnap megkóstoltatott gyári őszibarack sertéshússal (8 hónapos kortól) volt, a tegnapi fél üveg, egy egész üveg, plusz pároltam még egy almát, 2 babapiskótát is tettem bele és összeturmixoltam. Ugyanis elég nagy kockákban található benne a krumpli, vagy nem tudom mi.... és azt tegnap se voltak hajlandóak megenni, valamint savanyú is volt, ezért tettem az almát is bele, plusz a legvégén egy kiskanálnyi kekszes tejpépet hogy sűrűbb (és édesebb) legyen. Nem akartam kockáztatni, hogy egyedül etetek és nem fog ízleni. :)
A darabos kajáról pedig annyit, hogy a virslit magában (darabosan!) simán megeszik, és tegnap kaptak babakekszet is, amiből szintén megettek kevés híján 1-1 db-ot.... :) De ha a főzelékben van darabka akkor az fujj! :)
A lényeg, hogy Livikével kezdtem, először meg se akarta kóstolni! Én igyekeztem nagyon kedvesen és játékosan a szájába csempészni, anélkül, hogy rákiabálnék, bár belül éreztem hogy szétrobbanok..... de sikerült ezt nem mutatnom, és miután kb 5 perc múlva hajlandó volt megkóstolni utána szépen megette az egész tálnyit! :)
Közben Levi is felébredt, őt is megetettem, hasonlóképp állt hozzá, mint Livi, de neki elég volt 2 perc és be tudtam találni a szájába a kanállal anélkül, hogy pl a fülében kötött volna ki :) Szépen megette Ő is az adagját, ami talán több is volt most mint az átlag adag. :)

Jelenleg eljátszogatnak, mindjárt adok egy kis teát is Nekik, hogy igyanak is, bár nem szokott túl nagy sikere lenni... Kiskanállal megeszik, dehát ne kanállal igyanak már! Livi mondjuk kiissza a szelepes cumisüvegből is, Levinek kell mindig kanalazgatni, ha azt akarjuk, hogy igyon folyadékot is.

Jelenleg épp nem esik a hó, de bármikor újra kezdheti, nem merem kitenni Őket..
Amilyen szerencsém van, mire felöltöztetem és kiteszem a babakocsiba mind a kettőt elkezd esni a hó, vagy az eső..... Délelőtt pedig olyan szépen sütött a napocska! Ereje mondjuk nem volt, de máris jobb volt az egész hangulatunk, hogy nem ilyen borús szomorú volt az idő.

Egyelőre ennyi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)