2010. augusztus 15., vasárnap

Vasárnap eddig

Az éjszaka hátralévő része már nyugalomban telt, bár többször voltunk fent, mindig sikerült visszaaludni, még egy kicsit...
Reggel 8-kor azonban már végleg ébredtünk, én konkrétan arra, hogy a Berci iszonyatos ugatásba kezdett, gondolom a szomszéd kutyákhoz rohant már innen az ablak alól ugatva, na erre mindkét gyerkőc egyszerre felállt az ágyában, és ugatni kezdtek. Livike egészen mély hangon vavavázott. :)))
Felkeltem, készülődtem, stb..
Hamarosan már mindketten a helyükön ették a kajájukat.

9:30-kor Mamával és Papával elmentünk az Intersparba meg a dm-be kocsival, Apa délre ment ma dolgozni, úgyhogy addig Ő volt a gyerekekkel.
Ahogy elindultunk, hirtelen rájöttem mi a furcsa....
Mióta megvannak a gyerekek, nem voltunk csak így hármasban Mamával és Papával sehol, kocsival meg főleg nem, úgy, hogy nincs még bent a két gyerekülés is a hátsó ülésen. :)
10:30-kor értünk haza, Apa addigra elkészítette a gyümölcsöt a gyerekeknek, sőt, még ki is porszívózott előtte. :)

Mama etette meg a két porontyot, jó sokat ettek, jóval nagyobb adag kaja volt most, mint szokott lenni. Ettek még 3 db kis sajtos fornettit is, majd jött egy nagy szaladgálás, labdázás az udvaron. :) Levike tolta a fűnyírót, persze nem működés közben, és a tolókar is át volt hajtva a másik oldalra, hogy felérje, de tolta hősiesen. :)
A labdázásba Berci is be szeretett volna szállni, de most nem hagytuk...
Miután jól kiszaladgálták magukat muszáj volt lefürdetni Őket, mert teljesen leizzadtak, meg koszosak is lettek...
Mama feltöltötte a kiskádjukat a teraszon, és ott volt a nagy pancsolás, most lehetett csapni a vizet is. Szegények, ezután döntsék el, hogy most akkor mikor lehet és mikor nem csapkodni.... (este ugye nem lehet....)
Ez már 11:30 után volt, délben próbáltam Őket letenni aludni, de ebből semmi nem lett!
Livike visított, Levike aludt volna, de aztán mégsem...
Majd Livike is megnyugodott kb 5 percig, utána újrakezdte. Levike viháncolt és rohangált, Livike tovább visított...
Na ekkor kivettem mindkettőt a placcra és hadd játsszanak. Most mit tudok csinálni? Pedig már álmosak voltak nagyon. :( Mégsem alszanak, még most sem.
Lehet, hogy Ők most döntötték el, hogy vége a délelőtti, vagyis ebéd előtti alvásnak?
Mások mondjuk már rég csak egyszer alszanak, de eddig még soha nem sikerült elkerülni, az ebéd előtti alvást, mert mindig estek már össze a fáradtsátgól...
Úgyhogy nem tudom hogy lesz az ebéd, fognak-e tudni enni, vagy elalszanak, ahogy múlt héten egyszer Levike is tette, amiről kép is van.
Most töltöttem le a gépről pár nap képeit, majd felteszem ha sikerül még ma...
Egyelőre ennyi, bízom benne, hogy ebéd után jó nagyot fognak aludni a gyerekek!
Egyébként nagyon meleg van, talán azért is ilyen nyűgöskék. Vagy ki tudja...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)