2010. augusztus 14., szombat

Szombat - eddig

Mint már írtam, reggel 8-kor ébredtünk. Pontosabban csak Levike és én első körben.
Mikor Levit rendbetettem Apa is felébredt, majd ezt követően Livike is ébredezni kezdett, így gyorsan Őt is átöltöztettem és kaphatta a kajáját.

Apa ma 10-re ment dolgozni, miután elindult gyorsan kitakarítottam, fel is mostam meg ilyenek, jól el is telt az idő. A gyerekeket közben kivittem a teraszra az utazóágyba, 10:10-kor jött haza Mama a városból, ekkor egyből elkezdtek nyammnyammolni a gyerkőcök, gyorsan csináltam is a gyümölcsöt.
Ma újra turmixolva kapták, hátha Mamától megeszik. Megették.
Alma-banán-őszibarack-piskóta.
Nem egyből, de ették, és ez a lényeg, hogy elfogyott a teli tálka gyümölcs. :)
Kis udvari séta, iroda félig szétpakolása után kimentünk az utcára is sétálni, beszélgettünk a szomszéd nénivel meg egy ismerőssel is, telt az idő, egyre melegebb lett, a gyerekek egyre álmosabbak és nyűgösebbek lettek, bár ez utóbbiból eddig sem volt hiány a mai nap folyamán.
Bejöttünk, még egy kis séta az udvaron, majd 11:20-kor irány az ágy egy kis tápszerrel.
Livike hozta a mostanában szokásos formáját:nem akart elaludni, visított.
Mama kiment, én vártam egy kicsit, de csak nem nyugodott, bementem, lefeküdtem az ágyra, hogy Ő is hátha lefekszik... nem tette. Állt, visított, mászott volna ki az ágyából.
Bekentem az ínyét, majd még egy kis visítás és hiszti után lefeküdt és elaludt.
Hmm...

Épp akkor ébredt fel, ahogy a tegnapi napot megírtam, úgyhogy gyorsan ki is vettem, bementünk Mamáékhoz.
Ott már be volt készítve a másik utazóágy a jó hűvös nappaliba, ott voltunk, volt sok játék, újdonságok, mint pl műanyag tálkák tetővel meg ilyesmik. :)
A tévében kerestem valami mesét, de azt még én sem értettem, nemhogy Livike....
Inkább bekapcsoltam a rádiót, a Sztár FM legalább már ismerős... :)
13 órakor szólt Mama, hogy menjünk enni.
Livike etetőszéke is be volt készítve a terített asztalhoz, hogy majd ott eszik Ő is. :) Levi még aludt...
Kapott krumplit, borsót és csirkehusit összetörve (csirkepörkölt így vegyesen krumplival és borsóval volt az ebédünk.)
Ügyesen ette kanállal! Papától fogadott el csak segítséget, tőlem nem. :( Papa segített rátenni a kanálra a kaját, utána Livike egyedül betette a szájába és ette.
Mikor megunta ette kézzel....
Jó sokat megevett, nagyon ügyes volt!
Ahhoz képest, hogy mostanában később szoktak ebédelni....
Levike 13:40-kor (vagy valahogy akörül) ébredt, válthatta Livikét az asztalnál. :)
Neki nem igazán jött be ez a kaja, de máskor se nagyon eszi sajnos..
Amíg kijöttem a tegnap megbontott - és hűtőben tárolt - bébiételért, addig Papa adott Neki dinnyét... :))) Azt jól elmajszolta....
Majd végül Mama etette meg Levikét úgy-ahogy az üveges meg a házi kaja keverékével, de Ő jóval kevesebbet evett meg, mint Livike. Talán még nem volt éhes, mert amikor bejöttem, hogy ránézek már, nincs-e fent, csak csendben van, akkor épp ette a tápszer végét, büfizett is egy jó nagyot utána. :)

Miután Levi is evett, kijöttünk, itt játszottunk a szobában, viszonylag jól elvoltak, nem nagyon volt nyűglődés, csak már 16 óra körül, amikoris csináltam egy kis tápszert és irány az ágy.
Mindketten szó nélkül mentek, ettek, alszanak. :)
Én egy fél órára még 15 óra után elszaladtam a Sparba, addig Mama volt itt. :)

Itt tartunk most.
Szerintem hamarosan ébrednek, Livike legalábbis tuti, aztán folytathatjuk a napot.
Uzsonna, játék, fürdés, alvás.
Alvás???
Remélem, hamar.
Nem akarok éjjeli műszakot. :(

Ha tudok azért még jövök este. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)