2010. augusztus 15., vasárnap

Megahiszti.....

Nem értem mi van Livikével, egyszerűen már elviselhetetlen, amit csinál. :((
13:45-kor közösen megebédeltünk, most mindkettőjüket bevittük etetőszékestől Mamáékhoz, együtt ettünk rántott húst zöldségkörettel. Livike nagyon ügyesen és sokat evett, rizst is és zöldségeket is, na meg húst is. Levike kevesebbet bár, de evett, csak Ő jobban szerette volna dobálni inkább, meg már álmos is volt nagyon.
Megettek még egy túrórudit is, majd bent a nappaliban játszás következett, egyre jobban fáradtak, álmosodtak...
15 óra után nem sokkal kijöttünk, először Livikét hoztam csak ki, kis kergetőzés után önként kéredzkedett be az ágyába, hogy ehessen. Betettem, maradtam egy kicsit, majd kijöttem. Ez kb 2 perc volt, utána kezdte a visítást. Nagyon. :( Közben kint nagyon fülledt idő volt, dörgött is, látszott, hogy eső lesz perceken belül. Gyorsan pakoltunk, a sátor ki volt terítve száradni, a fűnyíró is kint volt még, Livike közben torkaszakadtából visított....
Papa bement hozzá. próbálta rávenni, hogy hagyja abba, nem sok sikerrel. Csak jött volna ki minden áron, az ablakot nézte, visított, a végén már Levike is be akart csatlakozni, amikor végül Papa kivette Livit és kihozta a teraszra. Ott már vigyorgott! Hüppögött is, de látszott, hogy most jó Neki, hogy elérte a célját! :(
Levike közben szépen elaludt, így a szobába már nem hozhattuk vissza Livikét, mert egyből felordította volna. A teraszon az utazóágyban se maradt, már ott is visított, ahogy bele akarta Papa tenni.
Így jobb híján Mama bevitte hozzájuk a hálószobába, hogy hátha majd ott elalszik a nagy ágyon Vele.... Már az se tetszett a Lánynak, hogy be lett csukva a nappali ajtaja.... Nem igazán akart lefeküdni, de ekkor kijöttem, azóta nem tudom mi van. :( Remélem sikerül valamennyit aludnia, mert estig így nem fogja kibírni...
Volt már olyan, hogy egész nap semmit, vagy max fél órát aludtak, de akkor is legalább a helyükön feküdtek mindketten és a kaját megették legalább, tudtak pihenni...
Most nem.
A foga kínozná? De annak akkor is fájnia kellene, ha ki van véve az ágyból és kézben van.
Elérte a hisztikorszak?
Mit lehet ez ellen tenni? Hogy lehet leszoktatni? Próbáltuk, hogy hagyjuk, hátha magától befejezi, de nem. Csak Levit is megijeszti és idegesíti... :(
Tegnap Mama találkozott a fodrásznál a kora.osztály főorvosasszonyával, akihez jártunk is kontrollokra időközönként. Kérdezte, hogy vannak a gyerekek. Mama mondta, hogy most épp mi van Livikével, hogy mennyire nem akar - akkor még - este elaludni, hisztizik, sír, nem marad az ágyában. Erre azt mondta a doktornő, hogy ez ilyen korszak, hiszti, de nem fog magától leszokni róla, tenni kell ellene. Szerinte azt, hogy ott kell hagyni, hadd visítson, akár még el is ájul, belilul, hány, de nem baj, majd így leszokik róla. Hát milyen brutális módszer már ez??? Van ennek a nőnek szíve?:(( Egy az, hogy ahol egy gyerek van, ott nincs másik, akit zavar, zaklat, idegel a viselkedésével... de ahol kettő? Meg ezt én nem tudnám megtenni... :( Sokszor mérges vagyok és kiabálok a gyerekekre, mondok én mindent, de pl megütni nem tudnám, és így kínozni sem. :(
Mindenesetre most nem tudom mit kellene tenni, de ezt így sokáig nem lehet bírni... Ha meg esetleg még Levikére is rájön ez a dolog, akkor aztán végleg annyi nekünk... Mert most Ő még viszonylag "normális", bár este már Ő sem aludt el olyan könnyen, mint eddig.
Félek, hogy mi lesz, hogyan tovább...
Ja, egyébként kb 5 percig szakadt az eső, de már süt a nap. Az időjárás is lehet ilyen hatással - akár - de mindent mégsem foghatunk arra. :(

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)