2010. augusztus 12., csütörtök

Csütörtök folytatás - nyűgöskén, de eltelt...

Bár még korán van, még bármi lehet, egyelőre nyugalom van. Igaz, Livike megint előadta a megahisztit fürdés után, bekentem az ínyét, kapott Fenistil cseppet is, de a nagy ágyon aludt el kb fél óra alatt. Most lett a helyére téve, Levike még egyelőre a saját helyén alszik szépen, Ő nem kapott cseppet, nem adjuk ha kell ha nem, csak ha már nagyon muszáj, mint tegnap éjjel is.
Na de folytatom ott, ahol abbahagytam koradélután:

Livike ugyebár már kint volt a teraszon, játszottunk, elég jól elvolt. Gyorsan összedobtam egy paprikás krumplit, - az, hogy nekem mi a gyors, már más kérdés.. - több, mint egy óra kellett, mire kész lett, az előkészületekkel együtt. (lassan fővő krumpli sajnos...)
Gondoltam ez jó lesz a gyerekeknek is ebédre, nem fűszereztem agyon, még erőspaprikát se tettem bele, pedig azzal jó igazán. :) Mégis, kissé csípős lett, de ez annak a pár karika szárazkolbásznak volt köszönhető, amit beletettem. :(
Levike 13:45-kor ébredt, így Livike is bejöhetett újra a szobába, kint elég meleg volt már a teraszon is. :(
Jól elvoltak, nem volt éhségre utaló jel sem, de azért 14:15-kor csak megpróbálkoztam az ebédeltetéssel.
Első körben kudarc. :(
Etetőszékek, paprikás krumpli villával összetörve, nyami.
Livike egy falatot evett, azt is kiszedte a szájából. Lehet, hogy tényleg Nekik csípős volt? Pedig azért nem volt vészes...
Levike még ennyit sem volt hajlandó enni.
Ne kínlódjunk, behoztam Őket, leültem közéjük a földre a szobában és elkezdtem én megenni a Nekik elkészített kaját.
Mindketten jöttek tátogva, hogy nyamm, ettek is pár kanállal. :))))
Inkább a nokedlit meg a nagyobb darabokban maradt krumplit adtam.
Nem erőltettem, ha odajöttek adtam, ha nem akkor ettem én.
Mivel ez nem volt elég egy ebédre, így kaptak üvegeset is, azt megették szépen, csak ugye odaszaladgálva nem olyan egyszerű etetni, mint a székekben.
Kaptak túrórudit és teát is, majd játék következett.

16 óra után már kezdtek nyűglődni, csetleni-botlani, amúgy meg nem tűntek álmosnak.
Elszaladtam a postára, a gyógyszertárba meg a kisboltba, bekészítettem a tápszernek a vizet, hogy majd Apa csinálja meg, ha már úgy látja, hogy álmosak.
17 órakor jöttem haza, addig még nem tette le Őket.
Utána meg már én nem tettem le....

17:20-kor kapták meg az uzsonnát, volt még 2 virsli, azt főztem meg, kaptak még sonkát és sajtot is, valamit sajtos puffancsot is.
Mikor bejöttünk ittak teát, nem is keveset. :))
Játék, labdázás, fürdés előtti hajrá...

19:45-kor kezdtünk fürdetni, rendben volt minden, se hiszti, se semmi ilyesmi nem volt.
Levike szépen le is feküdt és evett, majd hamarosan el is aludt.
Livike viszont nem. Amíg ágyaztam szépen elvolt, de ahogy kijöttem egyből állt fel és kezdte az éktelen visítást, hiába jöttem vissza többször, nem hagyta abba.
Ekkor Apa kivette, pedig mondtam, hogy nem kellene, mert teljesen megszokja, hogy ki van kapkodva, de már nem tehette vissza, mert akkor még nagyobb balhé lett volna.
Ekkor kentem be az ínyét és adtam a cseppeket.
Lefektettem a nagy ágyra, ott jól elvigyorgott, mint aki jól végezte dolgát, bevackolódott és hamarosan el is aludt.
Itt tartunk jelenleg, nagyon remélem, hogy nem is lesz már semmi, nem esne jól megint éjszakázni. :(
Apa reggel már megy dolgozni, korán kel, Neki is pihennie kellene.

Mamáék valószínűleg holnap jönnek haza, bár nem mondták 100%-ra.
Egyébként Bogácsra mentek vasárnap, a régi, megszokott jó kis kempingbe. :)
Szerencsére jó - talán túl jó - idő volt Rájuk, de talán már elég is volt ennyi a hőségből. :)

Megyek, letusolok amíg tudok, nehogy felébredjen mégis valamelyik gyerkőc és kezdjük az éjszaki műszakot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)